Népszabadság, 1970. október (28. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-10 / 238. szám
1970. október 10, szombat Koszorú/Hási ünnepség Schhenherz Zoltán emlékére 23 esztendővel ezelőtt, 1942. október 9-én végezték ki Horthy vérbíróságának ítélete alapján Schönherz Zoltánt, a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának titkárát, a háború és a fasizmus elleni harc kimagasló alakját. Az évforduló alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a XI. kerületi Schőnherz Zoltán utca 5-ös számú ház falán elhelyezett emléktábla előtt. Az ünnepségen a kerületi pártkörzetek, a KISZ-fiatalok, a 43- as számú Építőipari Vállalat Schőnherz Zoltán-brigádja, valamint a kerületi úttörői nevében helyezték el a megemlékezés koszorúit az emléktábla alatt. Ünnepség: az emléktáblánál. (Kéri Dániel felvétele.) AZ AGROMARK TEVÉKENYSÉGE 28 boltot, 30—35 elárusítóhelyet működtetnek az állami gazdaságok Az idei mezőgazdasági kiállításon nagyon sokan megismerkedhettek azzal az elárusítóüzlettel, amelyet a Veszprémi Állami Gazdaság működtetett. Az üzlet áruellátását az Agromark szervezte. Semmi különös nincs abban, hogy az Agromark nevét, tevékenységét még csak nagyon kevesen ismerik. Az állami gazdaságok élelmiszer-kiskereskedelmi egyesülése háromnegyed évvel ezelőtt alakult. Az egyesülésben részt vevő 85 állami gazdaság arra törekszik, hogy összehangolja élelmiszer-feldolgozó melléküzemeik munkáját és a hozzá kapcsolódó kiskereskedelmi tevékenységet. Az állami gazdaságok jelenleg 28, főként csemege jellegű boltot és csarnoki árudát tartanak fenn az Agromark keretében. Egyesülésüknek az a célja, hogy az eddiginél jobban részt vállalhassanak a lakosság élelmiszer-ellátásában, a választék bővítésében és kulturált körülmények között szolgálják ki vásárlóikat. Boltjaik az Alföldtől az ipari és bányavárosokig már sokfelé — Hódmezővásárhely, Kecskemét, Miskolc, Oroszlány stb. — megtalálhatók. Több boltjuk működik a fővárosban is. Az üzletek többsége felveszi a versenyt akár az áruellátásról, akár a külső megjelenésről van is szó, a többi hasonló jellegű üzlettel. A taggazdaságok termékei, a hús- és hentesáruk, a baromfi, a tojás, a tej és tejtermékek, a gyümölcs és zöldségfélék, a bor, a befőttek, savanyúságok, valamint az élő és szeletelt halak nagyon keresettek. Különösen áll ez a megállapítás a húskészítményekre, amelyek a legjobb boltok forgalmának 60—65 százalékát adják. A taggazdaságok a boltokon, üzleteken kívül 30—35 különböző — többségükben állandóan működő — elárusítóhelyet is fenntartanak. Ezek a halászcsárdák, birkacsárdák, halsütödék, poharazók szintén gyorsan népszerűek lettek. A Városföldi Állami Gazdaság három fővárosi csarnokban működtet üzletet. Az eddigiek figyelembevételével idei forgalmuk megközelítette a 120 millió forintot. Az Agromark segítségével a taggazdaságok jobban összehangolják tevékenységüket. A feladatok között — mint azt Domokos Pál, az Agromark titkára tájékoztatójában mondotta — az elsők között szerepel az élelmiszer-feldolgozó tevékenység továbbfejlesztése. Budapesten — miután a következő években épülő üzlethelyiségek már mind gazsdára találtak — nem nagyon tudnak új üzletet nyitni. A vidéki városokban azonban — ame■lyekben a tanácsoktól rendszerint nagyobb segítséget kapnak — erőteljesebben fejlődhet üzlethálózatuk. Az Egyetemes Postaegyesület világnapja (Tudósítónktól.) Pénteken a postaközpontban dr. Palotás Magda vezérigazgatóhelyettes emlékezett meg az Egyetemes Postaegyesület (francia rövidítésében: UPU) napjáról. Bár az UPU-t még 1874-ben, Bernben alapították, csak a tavalyi tokiói postakongresszuson született olyan határozat, hogy október 9-ét az egyesület világnapjaként ünnepeljék. Az UPU célja az országok közötti postaszolgálat állandó tökéletesítése, a nemzetközi együttműködés fejlesztése. Működésének köszönhető, hogy a föld bármely országába akadálytalanul — és alacsony díjtételek mellett — küldhető levél, csomag, könyv, hírlap, érték- és pénzküldemény. Az egyesületet 23 ország alapította, ma 142 ország tagja. Az ENSZ szakosított intézménye, így bármely ENSZ-tagállam egyszerű nyilatkozattal tagja lehet. Az NDK, a Kínai Népköztársaság, a KNDK és a VDK felvételét a tagok között többségben levő tőkésállamok mindeddig megakadályozták, de természetesen, ők is részt vesznek a nemzetközi postaforgalomban. Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón elmondták, hogy Magyarország 52 országgal áll közvetlen, úgynevezett zárlati öszszeköttetésben, ezekre a helyekre zárt postazsákokban továbbítják hajón, vasúton és légi úton a küldeményeket. 1968-ban 913 mázsa súlyú légipostas küldeményt továbbítottak, az összes levelek száma pedig meghaladta a 66 milliót. Tranzitszolgálatainkat Albániától a Vietnami Demokratikus Köztársaságig, 30 ország veszi rendszeresen igénybe. Többfelé reggeli köd A Földközi-tenger nyugati medencéjében és annak környékén, valamint Észak-Európában erősen felhős, többfelé szeles, csapadékos az idő. Európa többi részein általában derült, csendes és a reggeli ködöktől eltekintve száraz időjárás uralkodik. A köd többfelé hosszan tart, csak a késő délelőtti, déli órákban oszlik el. A hőmérséklet napi csúcsértéke az Olaszországtól és a Balkántól Közép-Európán át Skandináviáig húzódó területsávon általában 2—6 fokkal magasabb, Európa többi részein kb. ugyanennyivel alacsonyabb, mint az évszaknak megfelelő átlag. Hazánkban pénteken folytatódott a szép őszi idő. Sopron környékétől eltekintve, ahol a hosszan tartó köd akadályozta a nappali fölmelegedést, 14 órára 21—26 fokig emelkedett a hőmérők higanyszála. Ezek a hőmérsékletek 3—6 fokkal, egyes helyeken 7—8 fokkal is meghaladják az évszaknak megfelelő átlagos értékeket. Arra számíthatunk, hogy a szép őszi idő szombaton is folytatódik. Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, eső nem lesz, a hajnali és a reggeli órákban többféle köd, egy-két helyen ködszitálás. Időnként megélénkülő, változó irányú szél. Várható hőmérséklet 20—25 fok között, a tartósan ködös helyeken egy-két fokkal 20 fok alatt. A Duna vízállása pénteken Budapestnél 472 centiméter. NÉPSZABADSÁG Közalkalmazottak nemzetközi tanácskozása Budapesten Az európai szocialista országok közalkalmazott szakszervezeteinek részvételével kedden kétnapos nemzetközi tanácskozás kezdődik Budapesten, a SZOT Szállóban. A Közalkalmazottak és Rokonszakmabeli Dolgozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége rendezésében sorra kerülő tanácskozáson több időszerű témát vitatnak meg. Az első napirendi pont vitaindító előadását állami apparátusunk racionalizálásának aktuális kérdéseiről és a szak- s szervezet feladatairól dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára tartja. Megvitatják az államigazgatási munka gépesítésével összefüggő problémákat is. A sokoldalú tapasztalatcserét az indokolja, hogy a bonyolult államigazgatási eljárások nehezen gépesíthetők, s a gépek alkalmazásával természetesen nem szorulhat háttérbe a döntéseknél szükséges szocialista humanizmus. Ugyanakkor a gépesítésnek jelentős szerepe lehet a nagy tömegű munkát igénylő közigazgatási tevékenységben, mint például az adóigazgatásban. A lottó nyerőszámai: 16, 41, 65, 80, 82 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Móron megtartott 41. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 41, 65, 80, 82. Kiosztották a borsodi néprajzi pályázat díjait A múzeumi hónap megnyitójaként pénteken Miskolcon, a TIT Kazincy Klubjában átadták a kilencedik alkalommal meghirdetett néprajzi pályázat díjait. A miskolci Hermán Ottó Múzeum és a megyei tanács által közösen meghirdetett pályázatra 19 felnőtt és 17 fiatal néprajzkutató küldte be munkáját. A felnőttek kategóriájában az első díjat a taktaszadai néprajzi értékeket gyűjtő házaspárnak, dr. Szabó Lajosnak és feleségének ítélték. A középiskolások részére kiírt pályázat első díját Nagy Éva, a sátoraljaújhelyi Kossuth gimnázium első éves tanulója nyerte. Októberi napfény a Margitszigeten (Kéri Dániel felvétele.) 9 negyed kiló Az ember azt hiszi, hogy bemegy az üzletbe, és ha akar, vesz háromnegyed kiló kenyeret. Nem fél kilót, mert annyi kevés, s nem egy kilót, mert annyi sok. Magától értetődő, nem? A Rákóczi út, Nagykörút sarkán levő Csemege-áruházban nem magától értetődő. Ott a minap úgy néztek rám, mint a csodabogárra, amikor a pulton sorakozó — gondosan csomagolt — félkilós és egykilós kenyerek láttán megkockáztattam a kérést: ha már az egykilósakat úgyis fölvágják, nem tehetnének eggyel — háromnegyed kiló erejéig — kivételt? — És mit csináljunk a maradékkal? — hangzott a háborgó válasz. — Ki vesz ma negyed kiló kenyeret? Röstellkedve be kell vallanom, hogy személy szerint nem tudom. De azt gyanítom: negyed kiló kenyeret az vesz, akinek negyed kiló kenyérre van szüksége. V. M. A munkatorlódás sok balesetet okozhat a tsz-ekben (Tudósítónktól.) Az ősz a mezőgazdaságban a legnagyobb munkák ideje. Az idei rendkívüli időjárás miatt pedig a szokottnál is jóval rövidebb idő alatt és kedvezőtlenebb körülmények között kell végezni a betakarítással, a vetéssel, a mélyszántással. A fokozott erőfeszítések, a sietés, a fáradság sok balesetet, sérülést idézhetnek elő. Kevesebb a halálos baleset Nem véletlen tehát, hogy a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége a szeptemberi ülésén a tsz-ek munkavédelmével foglalkozott. Ennek nyomán a közös gazdaságok munkavédelmi tapasztalatairól és az időszerű teendőkről Nyíri Bélától, a TDT titkárától kértünk tájékoztatást. Ő elmondotta, hogy tavaly a tsz-ekben 34 920 baleset történt, vagyis mintegy 10 százalékkal több, mint 1988-ban. Egyedüli vigasztaló az, hogy a halálos balesetek száma 9,4 százalékkal csökkent. Így is 184-en haltak meg üzemi baleset miatt. A legtöbb halálos baleset — szám szerint 46 — traktorral, 33 pedig lovas kocsival, 27 egyéb járművel végzett munka alkalmából következett be. Felhívta azonban a TDT titkára a figyelmet arra is, hogy a tsz-ekben azért is növekedett az üzemi balesetek száma, mert a közös gazdaságokban dolgozók 5,6 százalékkal több munkanapot teljesítettek. A helyzet nyugtalanító voltát jelzi az, hogy 1970 első felében tovább növekedett a balesetek száma, és az idei ősz se sok jót ígér. Mi okozza a bajt ? A nem halálos végű balesetek közül a legtöbb — 23,1 százalék — az állatok mellett végzett munkáknál történt. A gépi munkák az esetek 18,8 százalékában szerepeltek előidéző okként. Körülbelül ilyen a részarányuk — 17,3 százalék —, a szállításoknál és a rakodásoknál bekövetkezett nem halálos baleseteknek. A tapasztalatok szerint a tsz-ek munkavédelmi tevékenységében van ugyan előrehaladás. Az eddiginél azonban jóval többet kötelesek tenni a tsz-ek vezetői, hogy idejében elhárítsák a balesetek okait. Sok tsz-ben hiányos a munkavédelmi szabályzat; nincs pontosan meghatározva, hogy a szükséges feladatok elvégzéséért személy szerint ki a felelős. Legtöbbször ez az oka annak, hogy a veszélyes munkák megkezdése előtt is elmarad a megfelelő eligazító magyarázat, és nem kielégítő az ellenőrzés sem. A szövetkezeti tagok nagy része csak most ismerkedik a korszerű gépekkel, berendezésekkel és nem érzékelik még kellőképpen a fenyegető baleseti veszélyeket. Sok baj okozói a hiányos munkavédelmi felszerelések és az elmaradott munkafeltételek. Gyakran a hazai, de főként az importált gépek nincsenek ellátva a szükséges védőberendezéssel. Előfordul az is, hogy nem lehet beszerezni az előírt munkavédelmi felszerelést. Súlyos szerencsétlenségek származnak abból is, hogy olyan dolgozók is munkába állhatnak, akik aznap nagy menynyiségű szeszes italt fogyasztottak. A legtöbbet a tsz-ek tehetik Végül a TÓT titkára utalt arra, hogy az utóbbi időben sokat javult a tsz-ek munkavédelmi tevékenységében érintett szervek , a tanácsok, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a KÖJÁL, a Magyar Vöröskereszt és a tsz-ek területi szövetségeinek együttműködése. Több megyében a tsz-vezetők és a biztonsági megbízottak számára tanfolyamokat rendeztek. Hatékonyabb lett az ellenőrzés is. Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy a balesetek elhárításáért, számuk csökkentéséért a tsz-eken belül lehet a legtöbbet tenni. A baleset nemcsak gazdasági jellegű probléma, elsősorban nem a kieső munkanapok számítanak; legfontosabb az, hogy emberi életekről, tízezrek egészségéről van szó! Sokan emlegetik most az idei ősz rendkívüli mezőgazdasági feladatait — teljesen joggal. De éppen a kialakult helyzetre való tekintettel az is szükséges, hogy a tsz-ek vezetői és a tsz-tagok rendkívüli figyelmet szenteljenek a balesetek elleni védekezésnek.