Népszabadság, 1978. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-14 / 38. szám

n FOGADÁS. Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fo­gadta dr. Randó Jenőt, hazánknak az Osztrák Köztársaságban akkre­ditált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyére. BÚCSÚLÁTOGATÁS. Malter Scheel, a Német Szövetségi Köz­társaság elnöke és Helmut Schmidt szövetségi kancellár hétfőn a nyu­gatnémet fővárosban búcsúlátoga­táson fogadta Hamburger László bonni magyar nagykövetet. TERVEGYEZTETÉS. Meg kell gyorsítani a kereskedelmi építke­zések ütemét, mert más megyék­hez képest — e területen — aránytalanul sok az áthúzódó, be­fejezetlen beruházás. Ezt jelölték meg a legfontosabb feladatnak a Belkereskedelmi Minisztérium és Komárom megye vezetőinek hét­fői tatabányai tervegyeztető ta­nácskozásán. NAPFŰTÉSES FÓLIASÁTRAK. Meg­kezdték a napfűtéses fóliasátrak fel­állítását Bács-Kiskun megye kiskert­jeiben, ahol mind többen hasznosít­ják a vidék sajátos természeti adott­ságát, a bőséges kora tavaszi nap­fényt. A fénygyűjtő és szélvédő sát­rak alól március végén már piacra kerülnek a zöldségfélék. KÉT ÉVEN BELÜL ELKÉSZÜL a Hernád partjára telepített csúcs­­vízmű második részlege; napon­ként 15 000 köbméter vizet ad majd Miskolc ivóvízellátásának javítására — jelentették be egye­bek között az Országos Vízügyi Hivatal és Borsod megyei veze­tőinek tegnapi miskolci megbeszé­lésén. A GYERMEK BÉKÉS ÉS BIZTOS JÖVŐJÉÉRT címmel a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövetség világkonferenciát rendez 1979-ben a gyermekek éve alkalmából — jelentette be Fanny Edelman, a Berlinben székelő szövetség főtit­kára. A MAGYAR SAJTÓ HÁZÁBAN megnyílt a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége és a Nemzet­közi Újságíró Szervezet budapesti nemzetközi újságíró-iskolájának XXIV. tanfolyama. Az iskola új, korszerűen felszerelt Kapy úti székházában algériai, benini és mali újságírók kezdik meg tanul­mányaikat. NEMZETKÖZI BIZOTTSÁG vizsgálja át a spanyol és külföldi irattárak anyagát, hogy felderítse Guernica, a német fasiszta Con­­dor-légió bombázói által elpusztí­tott baszkföldi falu lerombolásá­nak teljes történetét A MUNKÁSMOZGALMI MÚ­ZEUMBAN péntek délután nyílik meg Fehér Tamás fotóművész ki­állítása; az érdeklődők március 19-ig tekinthetik majd meg. BELGRÁDBAN, a mérnökök és technikusok székházában tegnap megnyílt a Csepel Művek Pannó­nia Külkereskedelmi Vállalatának színesfémkohászati kiállítása. A KERAVILL 13 budapesti boltjában a három vagy több kiskorú gyerme­ket nevelő családoknak 35 százalék engedményt adnak az NDK-gy­árt­má­nyi­ WVA—500 típusú automata mosó­gép árából. A TERMÉSZET VILÁGA most megjelent számában — egyebek között — a műszaki és tudomá­nyos eredményeknek a mezőgaz­daságban történő terjesztéséről, felhasználásáról olvasható érde­kes írás dr. Soós Gábor tollából. Interjút közöl a lap Sabin pro­fesszorral, a gyermekbénulás elle­ni védőcseppek feltalálójával, és közzétette a szerkesztőség 1977. évi cikk- és esszépályázatának eredményét. NÖVÉNYVÉDŐ SZER. Új, nagy hatá­sú növényvédő szert állítottak elő a fűzfői Nitrokémiánál Nitosorg már­kanéven. A készítmény eredményé­­nyesen irtja azokat a gyomokat is, amelyek a hagyományos szerekkel szemben már ellenállók. KIÁLLÍTÁS: Majolikagyári mun­kások s a Hódmezővásárhely környéki tanyák a szereplői Er­dős Péter festőművész olajfest­ményeinek, pasztelljeinek, ame­lyekből a Szentesi Galériában va­sárnap nyílt kiállítás. A SZOLNOKI MŰ­VÉSZTELEP 75 ÉVE címmel kiállítás nyílik csütörtök délután 4 órakor a Nemzeti Galériá­ban. ELSÜLLYEDT A PARAGUAY FOLYÓN egy hajó. Asuncióintól 400 kilométerre viharba került, s ez okozta a katasztrófát. A men­tési munkálatokban és a túlélőik keresésében részt vesznek kato­nai egységek is. A hatóságok sze­rint a szerencsétlenség hatvan­­hetven áldozatot követelt. SZABADOS ÁRPÁD Munkácsy­­díjas grafikusművész 28 színes ceruzarajzát, szén- és krétarajzát, rézkarcát — köztük Dante­ illuszt­­rációit — láthatja a közönség a szegedi Móra Ferenc Múzeum képtárában vasárnap megnyílt kiállításon. VONATSZERENCSÉTLENSÉG. Húszan meghaltak, százan megse­besültek hétfő reggel, csúcsforga­lom idején, amikor kisiklott Kai­ró és Heluán között egy helyiér­dekű vonat, és összeütközött két másik vasúti szerelvénnyel. A mentési munkálatokat megkezd­ték. A kairói hatóságok szerint az áldozatok száma tovább emelked­het. KÉT VÁROS PÁRBESZÉDE. Az év első felében több hetes prog­ram keretében bemutatkozik egy­másnak Komárom és a szlovákiai Komarno lakossága. Többek kö­zött kiállításokat nyitnak, találko­zókat, tapasztalatcserét, fórumo­kat és művészeti bemutatókat rendeznek egymás városában. Is­mertetik a két település eddigi fejlődését és a távlati terveket is. HARMINCÖT ORSZÁG — köz­tük Magyarország — ötvennyolc szólistájának és együttesének részvételével Berlinben hétfőn megkezdődött a VIII. nemzetközi politikaidal­fesztivál. Rendezvé­nyeinek alapgondolata a havan­nai VIT, valamint Bertolt Brecht és Hanns Eisler születésének 80. évfordulója. A­ranylakodalom ötven esztendővel ezelőtt, 1928. február 12-én vezette ol­tár elé a Somogy megyei Lad községben menyasszonyát, Schmoll Máriát Rudán József. Az egykori cseléd házaspár ké­sőbb Kaposvárra költözött, s most ott tartotta aranylakodal­­mát két gyermeke, négy uno­kája, egy dédunokája, vala­mint kiterjedt rokonsága tár­saságában. A hetvennégy éves, délceg járású Rudán Józsi bá­csi ismét elsőnek kérte föl „menyasszonyi táncra” a fele­ségét, ropták vidáman a csár­dást, akárcsak fél évszázaddal ezelőtt. Sok szép ajándék, ked­ves levél, távirat köszöntötte az idős házaspárt. BOJLER­SZERELÉST most rendeljen! Az általunk adott villanybojler árából 200 Ft-os árengedményt nyújtunk. BVSZ BUDAI VILLANY SZÖVETKEZET Budapest I., Fő u. 25. Tel.: 355-940. NÉPSZABADSÁG SERMAN JENŐ, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend kitün­tetettje, aki 1932 óta tagja volt a pártnak, hetvenhat éves korában Nagykanizsán elhunyt. Temetése február 15-én, délután 3 órakor lesz a Nagykanizsai városi közteme­tőben. — Az MSZMP Nagy­­kanizsai városi Bizottsága.­­ VIDÓ ANDRÁS, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend kitün­tetettje — aki 1926-tól volt a párt tagja — életének 73. évé­ben elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása február 17-én, péntek délután 2 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. — Az MSZMP XIII. kerületi Bi­zottsága, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete. in­ Pályázati felhívás kórusművekre A KMP és a Tanácsköztársaság megalakulásának közelgő 60. évfor­dulója tiszteletére a Népművelési Pro­paganda Iroda (1442 Budapest, XIV., Gorkij fasor 45.) pályázatot hirdet kó­rusművek írására. Pályázni lehet olyan egynemű (férfi-, női és — eset­leg — gyermekkarral is énekelhető) —, gyermek-, illetve vegyeskari művek­kel, amelyek kapcsolódnak az ünne­pi alkalmakhoz, és nehézségi fokuk az általános kategóriában arany fo­kozatúnak minősülő kórusok képes­ségeit nem haladja meg. Zeneszerzői pályadíjak: I. díj 10 000 forint, n. díj 8000 forint, III. díj 6000 forint. Szövegírói pályadíjak (csak a díjat nyert zeneművek külön erre az alkalomra írt szövegeiért): I. díj 3000 forint, n. díj 2000 forint, m. díj 1000 forint. Egy-egy zeneszerző valamennyi kó­rustípusban pályázhat — egyszerre több művel is. — Beküldési határidő 1978. május. Elbírálási határidő: 1978. július 1-ig. A díjazott és kiadásra el­fogadott műveket még ez év őszén megjelentetik. KÖZLEMÉNYEK A LENGYEL KULTÚRA sajnálattal közli, hogy a február 14-én 18 órára tervezett találkozó betegség miatt el­marad. KELEMEN LAJOS művelődéstörté­­nész emlékére klubestet rendez csü­törtök este 6 órakor a Kossuth Klub­ban a TIT budapesti néprajzi és mű­vészeti szakosztálya. Előadást tart Benda Kálmán történész, Entz Géza művészettörténész és Kálnoki Kiss Tamás levéltáros. Közreműködik: Jan­­csó Adrienn előadóművész. Házigaz­da Fülep Antal, a néprajzi szakosz­tály elnöke. A MADÁCH SZÍNHÁZ igazgatósága közli, hogy betegség miatt ma a Ló­­vátett lovagok helyett a Régimódi történet, a kamaraszínházban a Hed­­da Gabler helyett a Kései találkozás, 15-én szerdán a Csillag a máglyán helyett a Spanyol Izabella kerül színre. További hét halálos áldozata van az olaszországi lavinaomlásoknak és havazásoknak (Római tudósítónktól.) További hét halálos áldozata van Olaszországban a lavinaom­lásoknak és a nagy havazásnak. Belluno körzetében taxi került a hegyekből lezúduló hótömeg alá. A négy méter mélységből kiásott kocsiban négy személy lelte halá­lát, köztük egy hatéves kisfiú. Ugyanebben a körzetben 16 éves fiút temetett maga alá a la­vina. Amikor kiásták a hó alól, még élt, de néhány perc múlva a szülei karjában halt meg. Pont St. Martin községben egy 39 éves férfi a magas hóban az ablakon pró­bált bemenni lakásába, lezuhant, és megfulladt a hóban. Val Brem­­bana környékén egy 35 éves férfi hazatérőben rosszul lett, a hóba zuhant, és megfagyott Veneto, Trentino-Alto Adige. Liguria tartományokban a sűrű hóesés és a lavinaveszély miatt még mindig sok hegyi út járha­tatlan. 1978. február 14., kedd BUDAPESTEN 15 EZREN VANNAK Nőtt a kisiparosok száma Közös felvevőhelyek — Kihaló szakmák — Adókedvezmény Budapesten 15 239 kisiparos dol­gozik, nyolcvan-kilencven szakmá­ban. Többségük közvetlenül a la­kosság igényeit elégíti ki, ma már kevés közöttük az árutermeléssel foglalkozó. A múlt évben 149-cel gyarapodott a kisiparosok száma a fővárosban. Kedvező az az irányzat, hogy most már évről év­re több a munkaviszonya megtar­tása mellett iparengedélyt kiváltó iparos vagy pediig a nyugdíjasból lett kisiparos. A vállalatoknál, szóivatikenétekinél dolgozóik, a „má­sodállás­os kisiparosok” száma el­éri az 1900-ast, a nyugdíj mellett kisipart folytatóké pedig több miint 2300. A fővárosban tavaly több mint 1100-a­n kértek ipar-, illetve mű­ködési engedélyt. A tanácsok 965 engedély­t adtak­ ki, így az ipar­­jogossí­tványaik száma évek óta a múlt esztendőben első ízben gya­rapodott a fővárosiban. A kerületi tanácsok az iparengedélyek elbí­rálásakor messzemenően figye­lembe veszik a lakosság javítási, szolgáltatási igényeit, azt, hogy az állami, a tanácsi vállalatok és a szövetkezetek miként tudnak ezek­nek az igényeknek megfelelni. Az új kisiparosok többsége újabban felvonó karbantartás­ra, autó-, rádió- és tévé­sze­relésre, irodagépjavításra, szer­számkészítésre, különböző építő­­szakmákra k­ér iparengedélyt. Az elmúlt é­vben gyarapodott a bőr­díszművesek, a vízvezetékszene­­lők, a kőművesek, a tetőfedők, az üvegezők, a villanyszerelők, a la­káskarbantartók, és a leíró-máso­ló kisiparosok számla. Egyre keve­sebb azonban a műszerész, az órás, a galvanizáló, az ötvös, az asztalos, a cipész, a kalapos, a női és férfiszajbó, v­al­amint a fu­varos. Az új jövedelemadó-rend­eleti, valamint a múlt év július elsejé­től életbe lépett kisipari jogsza­bály a kisiparo­soknak jobb kö­rülményeket, kedvezőbb elbírálást biztosít sok tekintetben. Lehetővé teszi például azt, hogy az iparen­gedély kiadását követő első két évben mentesítsék az iparosokat az adózás alól. Ennek azért van nagy jelentősége, mert elég nehéz kialakítani a megfelelő vevőkört, biztosítani a munkát. Több ke­rületben a tanácsok a KIOSZ- szal együttműködve, közös kisipa­ri felvevőhelyeket létesítettek, ahol a különféle szolgáltatásokat, különösen az építőipari és a ház­tartásigép-szerelő szakmákban együttesen vállalják, illetve vég­zik el. Ezek a kezdeményezések beváltak, és a már meglevő közös felvevőhelyeket a lakosság elhal­mozza megrendelésekkel. A fővárosi­­tanács ipari főosztá­lyán elmondották azt is, hogy ezt a formát tartják a legkedvezőbb­nek. Szeretnék elérni, hogy minél több nyugdíjas, illetve „másodál­­lásos” kisiparos ilyen szervezett formában tevékenykedjen. Jó ta­pasztalatok vannak már e terüle­ten az V., a XIV., a XV., a XVI., a XX. és a XXI. kerületben. Újpa­lotán például egy szárítóhelyi­ségben van a kisiparosok felvevő irodája, ahol felváltva tartanak ügyeletet. A XX. kerületben közös javítóműhelyek létesítésével pró­bálkoznak, Csepelen pedig kisipa­ri szolgáltatóház létrehozásán fá­radoznak. A kisiparosok munkája pótol­hatatlan a fővárosban. Egy zárjavítás vagy csapbőrözás, egy kitört székláb visszaenyvezése — megannyi apróság, amelyet nagy­­vállalatok aligha végezhetnek gazdaságosan és gyorsan. A kis­iparosok, különösen a főfoglalko­zás mellett iparengedélyt vál­tók hasznosan és gyorsan­ — hi­szen azon a környéken, ahol lak­nak — elláthatják ezeket a felada­tokat, elvégezhetik ezeket a mun­kákat. Iparengedélyt minden nagy­korú, budapesti állandó lakhellyel rendelkező szakmunkás — válla­lata hozzájárulásával —, akinek legalább két-három évi szakmai gyakorlata van, válthat a helyi ta­nácsnál. D. K. Párás idő, kevesebb csapadék A legutóbbi napokban a Baleárok térségében képződött ciklon nagy és furcsa utat tett meg. Őrtvonala: Ve­lence—Genova—Prága—Koppenhága. Nyomában mind a magasban, mind a talajon szokatlanul enyhe és ned­ves levegő áramlik. Szinte egyik órá­ról a másikra teljesen átalakult, át­menetileg megenyhült az idő. A Ke­­let-Európából indult hideg levegő elérte Angliát és Franciaországot, hétfő reggelre elérte Korzika és Szardínia térségét, majd délnyugati áramlással az Alpok és a Kárpátok felé tart. Hazánkban hétfőn túlnyomóan bo­rult idő volt. Elszórtan esett csapa­dék. A levegő egész nap párás ma­radt. A legmagasabb hőmérséklet a Kisalföld területén és környékén nul­la fok körül volt. Máshol 3—7 fokig emelkedett a hőmérséklet. Távolabbi kilátások péntek reggelig Túlnyomóan borult, párás idő, né­hány helyen köddel. Elszórtan kisebb havazás. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet mínusz 2—mínusz 7, leg­magasabb nappali hőmérséklet mí­nusz 1—4 fok között. Legalább 5 mil­liméter csapadék az ország területé­nek 40 százalékán várható. 197% t*Vru4r 13* báttí 13 • Már többfelé felszakadozik a zárt felhőzet, és csak elszórtan várható kisebb havazás, hózápor. Sok helyen még a reggeli órákban is ködös ma­rad az idő. A Dunántúlon napközben megélénkül a nyugatias szél. A vár­ható legmagasabb hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között alakul. A Duna vízállása hétfőn Budapest­nél 154 centiméter volt, mára 155 cen­timéter várható. Várható időjárás ma estig. ÚJ SZOLGÁLTATÁS! Az Elektromos Szövetkezet háztartásigép-szervizében GYORSSZOLGÁLAT Hibás háztartási gépét négy órán belül megjavítjuk a szervizben. 11 KISGÉP­, am.n«Kritik««a MOSÓGÉP-SZERVIZ JAKTROMOS SZVETKIZIT Budapest v„ Dob u 3 ! Telefon: 423-727, 427-984.

Next