Népszabadság, 1978. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
10 mm MMM is NÉPSZABADSAG 1978. szeptember 19., kedd ÚTKÖZBEN IS DOLGOZNAK A VÉNUSZ ŰRSZONDÁK A NAPSZÉL A Szovjetunióból szeptember 9-én útnak indították a Vénusz—11, majd a —12 jelzésű űrszondát, amelyek decemberben érnek a célpontként szereplő bolygó közelébe. A hosszú világűrbeli utazás azonban korántsem kihasználatlan idő, minthogy a műszerek a Földtől a Vénuszig terjedő pályaszakaszon is működnek, és különféle méréseket hajtanak végre. A Nap és a Föld közötti kozmikus kapcsolatok sorában különösen fontos az úgynevezett szoláris szél vagy napszél néven ismert jelenség. Egyebek között ezt a plazmaáramlást tanulmányozzák most a Vénusz—11 és —12 egyes, berendezései. A Luna—2 műszerei fedezték fel A napszél létezését a Luna—2 jelzésű szovjet holdrakéta műszerei fedezték fel, amelyet 1959. szeptember 12-én indítottak útjára (egy nappal később — 381 213 kilométer megtétele után — érte el a Hold felületét). A Luna—2 után következő harmadik szovjet űrszonda, amely 1959. október 4- én indult, szintén észlelte a szoláris szelet, és ezzel megerősítette a Luna—2 eredményeit. További mérési adatokat köszönhetünk az 1961 márciusában indított amerikai Explorer—10 mesterséges égitestnek. E három, ma már klasszikusnak nevezhető kísérlettel kezdődött meg a Napból származó plazmaáramlás rendszeres kutatása. Az első eredmények szerint a kérdéses áramlásban mozgó részecskék (protonok, hélium-ionok és szabad elektronok) átlagos sebessége erősen változik. Néha csak 200 kilométer másodpercenként, máskor 400 kilométer/másodperc körül ingadozik, de a nagyobb napkitörések után nemegyszer eléri a 800, sőt az 1000 kilométeres másodpercenkénti sebességet is. A számítások szerint normális körülmények között, azaz napkitörésmentes időszakokban a Nap másodpercenként egymillió tonnányi anyagot sugároz ki magából a világűrbe a szoláris szél formájában. A mi hétköznapi fogalmaink szerint óriási anyagmenynyiség ez, a Nap tömegéhez viszonyítva azonban teljesen jelentéktelen. Spirál alakú pályán haladnak Azt gondolhatnánk, hogy a szo Láris szelet alkotó plazmaáramlás (vagyis a nagyon magas hőmérsékletű, elektromosan töltött gázokból álló áramlat) éppúgy egyenes vonalú pályán halad végig a Naptól a Földig vezető útja során, mint ahogyan a fény is terjed. A valóságban azonban ez nem így történik. A részecskék spirál alakú pályákon haladnak, amelyeknek síkja többé-kevésbé egybeesik a Föld Nap körüli pályájának síkjával, az ekliptikával. A Földet elérő részecskék bolygónkról nézve nem a Nap látszólagos, pillanatnyi irányából jönnek, hanem olyan irányból, amely ezzel mintegy 45 fokos szöget zár be nyugat felé. A spirálist ugyanis a Nap általános mágneses terének rendkívül nagy távolságokig elnyúló erővonalai határozzák meg, s ez a mágneses mező részt vesz a Nap tengely körüli forgásában. A Napból ezért a plazmaáramlást alkotó részecskék úgy távolodnak, mint ahogyan a vízsugár kifröcsköl a forgó kerti locsolóból. A részecskék képtelenek letérni arról a mágneses erővonalról, amelyen elindultak, éppúgy, ahogyan a vasúti kocsi is kénytelen követni a sínpár útját. A földi életre is hatnak Ennek a sajátos mozgásnak a következménye, hogy rendszerint csak azok a napkitörések hatnak közvetlenül a Földre, amelyek a Nap tengely körüli forgása miatt már átjutottak a látható napkorong középvonalán, és a megfigyelhető félgömb nyugati oldalán vannak (A Földről tekintve a Nap keletről nyugat felé forog.) A napkorong keleti oldalán lezajló kitörésekből, az úgynevezett flerekből származó részecskék a spirálpálya miatt többnyire nem érik el a Földet. Ez gyakorlati szempontból is fontos. A plazmaáramlás egy-egy fler fellángolása utáni hirtelen megnövekedése ugyanis különböző hatásokkal van a Földre és az élőlényekre is. A rádióvétel (főként a rövidhullámú tartományban) megromlik, mágneses „viharok” lépnek fel, megnő a közlekedési és üzembalesetek száma, a szív- és idegbetegek állapotában rosszabbodás következik be stb. Ha a csillagászok a napkorong keleti féltekéjén észlelnek egy flert, akkor ennek alkalmasint nem lesznek ilyen hatásai, ha azonban a fler a nyugati oldalon jelentkezett, akkor 24—48 órával a kitörés lezajlása után már számítani kell az említett jelenségek fellépésére. Az időkülönbség attól függ, hogy mekkora a szoláris szél sebessége. Nagyobb fler után a napszél sebessége felfokozódik, az időkülönbség tehát csökken. Másodpercenként kétezer kilométer A napszélre vonatkozó legfontosabb fizikai adatok a következők. Az eddig észlelt legnagyobb sebesség 2000 kilométer/másodperc volt; az áramlás irányára merőlegesen elhelyezett egy négyzetcentiméternyi felületen másodpercenként százmillió—egymilliárd elemi részecske halad át (a földpálya bármely pontjára értve); egy köbcentiméternyi térfogatban a napszél erősségétől függően 1—20 részecskére számíthatunk, de erős flertevékenység után a sűrűség 30- ra is megnövekedhet köbcentiméterenként. A szoláris szél nyilvánvalóan nem terjedhet a végtelenségig, hanem — mindenesetre igen nagy távolságban a Naptól — valahol gyengülni kezd, és végül lassan „elenyészik”. Ez úgy értendő, hogy beleolvad a csillagok közötti térségek gyenge, de roppant kiterjedésű mágneses mezejébe. Ahol a szoláris plazmaáramlás által létrehozott torlónyomás eléggé alacsony szintre csökken, és összehasonlíthatóvá válik a csillagközi térségekből a Nap felé tartó sugárzások torlónyomásával, ott találkozási front alakul ki. A számítások szerint ez a frontfelület átlagosan körülbelül 7500 millió kilométernyire van a Naptól, tehát még messzebb, mint a legkülsőként ismert Plútó bolygó pályája. Az említett érték azonban csak a naptevékenység normálisnak nevezhető időszakára vonatkozik, vagyis arra az időre, amikor a Napon nincs túlságosan sok folt, de már túljutottunk a napfoltminimumon. Minimum idején a találkozási front közelebb kerül a Naphoz, távolsága ekkor „csak” 2500 millió kilométer. Napfoltmaximumkor viszont, amikor a napszél jelentősen felerősödik, a szóban forgó front 22 500 millió kilométernyire távolodik el a Naptól. Bolygónk mágneses csóvája A szoláris szél hozza létre a Föld úgynevezett mágneses csóváját. Ennek létezését korábban már sejtették ugyan, de ténylegesen kimutatni csak az 1963. november 27-től 1964. május 30-ig terjedő időszakban sikerült az amerikai Explorer—18 jelzésű mesterséges égitest segítségével. Kiderült, hogy a Föld magnetoszférája (lásd a rajzot) a napszél hatására erősen deformálódik. (A magnetoszféra a Földet övező térségnek az a része, amelyben bolygónk mágneses tere a meghatározó.) A Nappal ellentétes oldalon, vagyis a mindenkori éjszakai félgömb fölött a magnetoszféra rendkívüli mértékben megnyúlik. Ezt nevezzük mágneses csóvának. A magnetoszféra határa a Föld középpontjától mérve a Nap irányában 64 ezer kilométer távolságban van. Az erre merőleges irányokban már 90 ezer kilométer magasságban húzódik, a Nappal átellenes irányban pedig, mint mondottuk, szinte a végtelenbe nyúlik, és határának távolságát nem állapíthatjuk meg pontosan. Nagyon meglepő, de igaz, hogy bizonyos értelemben véve a Föld még a Nap légkörében kering. A naplégkör legkülső két rétegét belső és külső korona néven ismerjük. A belső korona teljes napfogyatkozások alkalmával közvetlenül is tanulmányozható, de a koronográf nevű különleges műszer segítségével bármikor máskor is megfigyelhető, amikor a Nap a látóhatár fölött tartózkodik. A nagyon halvány külső korona fokozatosan olvad bele a bolygók közötti térségekbe. Igaz, hogy a szoláris szelet alkotó részecskék nem magából a külső koronából származnak, hanem a naplégkör mélyebben elhelyezkedő övezeteiből szabadulnak ki, de a napszél mégis úgy tekinthető, mint a korona „nyúlványa”, amely messze túlterjed bolygónk pályáján. A Napot elhagyó hidrogénfelhők Néha megtörténik, hogy egyegy kivételesen erős fler olyan sebességgel indít útba egy nagy hidrogénfelhőt — úgynevezett protuberanciát —, hogy annak sebessége már meghaladja a Nap légkörére vonatkozó szökési sebességet. Vagyis az ilyen, igen nagy sebességgel, robbanásszerűen felszálló protuberancia anyaga végleg elhagyhatja a Napot. A hidrogénfelhő a világűrben lassan szétoszlik, de egyes részecskéi éppúgy elérhetik Földünket, mint ahogyan a napszélben száguldó részecskék is eljutnak hozzánk. A protuberanciák megfigyelése ezért épp annyira fontos, mint a napszél állandó tanulmányozása. A Nemzetközi Csillagászati Unió nemrég létrehozott egy olyan munkacsoportot, amely kifejezetten a robbanásos jellegű protuberanciák vizsgálatával foglalkozik, különös tekintettel azokra, amelyek elhagyják a Napot. Tanulmányozni kívánják azt is, hogy vajon az ilyen protuberanciák felszállása után is megnövekszik-e a napszéltevékenység. Tekintettel arra, hogy ez idő szerint már a napfoltmaximum felé haladunk — az új maximumra a jövő év vége felé kell számítanunk —, s ilyenkor a fler- és protuberancia-tevékenység is felerősödik, remélhető, hogy a Vénusz—dl és —12 ebben a vonatkozásban is új adatokkal szolgál majd a csillagászoknak és a geofizikusoknak. Dr. Hédervári Péter A MAGNI fOSZIÍRA 1 HATÁRA A Föld mágneses csóvájának rendkívül leegyszerűsített, de méretarányos vázlata. Acsóva a Nappal átellenes oldalon, mindig az éjszakai félgömb fölött van, és szinte a végtelenbe húzódik. Határa ebben az irányban nem jelölhető ki élesen. Kísérletek a nagyüzemi módszer kidolgozására Haltermelés meleg vízben A természetes körülmények közt élő ponty évi növekedésének 70 százaléka a két legmelegebb nyári hónapra, júliusra és augusztusra esik. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a ponty, hanem minden halfaj gyorsabban növekszik meleg vízben, s a fokozott növekedés folyamatossá is tehető. Ezért gondoltak arra a Szovjetunióban, hogy a hőerőművek hűtővizét nagyüzemi módon mindenütt fel kellene használni ilyen gyorsított haltermelésre. Az ezzel kapcsolatos kísérletekhez tett kutatók olyan akváriumokat építettek, amelyekben a legkülönfélébb életkörülményeket, környezeti hatásokat lehet megteremteni a halak számára. A pontyokat például 22—30 Celsius-fokos vízben tartják, és naponként 6—12 alkalommal adnak nekik különböző összetételű táplálékot. A vilniusi kutatók a haltermelésre alkalmas tárolók vízcserélési rendszerének kifejlesztésével, e vizek tisztításának problémáival is foglalkoznak. Kísérleti medencék Vilniusban. RADNÓTI MIKLÓS SZÍNPAD VI., Nagymező u. 11. ÉVADNYITÁS szeptember 26-án este 8 órakorMINDEN MÁSKÉPPEN VAN KARINTHY-EST Jegyek a színház pénztáránál válthatók 13 órától 18 óráig. Telefon: 210-600.