Népszabadság, 1979. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-09 / 106. szám
1979. május 9., szerda NÉPSZABADSÁG A Móricz Zsigmond-emlékév programjának szabolcsi nyitánya Május 14—16.: tudományos tanácskozás és színházi napok A Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett országos eseménysorozat nyitóprogramja lesz az a tudományos tanácskozás, amelyet május 14—16. között tartanak Nyíregyházán, a megyei könyvtárban „Móricz, a drámaíró” címmel. Részvevői — neves drámaírók, színházi rendezők, kritikusok és előadóművészek — méltatják Móricz Zsigmond drámaírói munkásságát, megvitatják műveinek mai előadásmódját, Móricz helyét és szerepét a hazai drámairodalom történetében. A meghívott vendégek számára Nagy Péter akadémikus tart vitaindító előadást, majd Hubay Miklós korreferátuma hangzik el. A tanácskozással egyidőben színházi napok kezdődnek Nyíregyházán. Május 14-én a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei Móricz Rokonok című regényének színpadi változatát adják elő, Babarczy László Jászai-díjas rendezésében. 15-én és 16-án a budapesti Nemzeti Színház társulata vendégszerepel Nyíregyházán. Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját mutatják be Vadász Ilona érdemes művész rendezésében, Oszter Sándorral, Moór Mariannal és Gobbi Hildával a főszerepekben. A tudományos tanácskozás során szót kapnak a Móricz Zsigmond alakjait napjainkban megformáló színészek is, akik saját élményeiket, tapasztalataikat mondják el a drámaíró Móriczról. Jancsó Miklós két filmje képviseli a magyar filmgyártást Cannes-ban A harminckettedik alkalommal sorra kerülő cannes-i filmfesztiválon — amelyet május 10—24. között tartanak — a magyar filmgyártást Jancsó Miklós tervezett trilógiájának már elkészült két része, a Magyar rapszódia és az Allegro barbaro képviseli. A hivatalos fesztiválprogrammal egyidejűleg sor kerül a Rendezők két hete című eseményre is. Ezen szerepel Gábor Pál Angi Vera című produkciója, az Egy bizonyos nézőpont elnevezésű szekcióban pedig Kézdi Kovács Zsolt A kedves szomszéd című filmje; a rendezőt meghívták a nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe is. 7 Iskola és társadalom A MAGYAR PÁRIZS Számolási készségek és eszközök A SZÁMOLÁSI KÉSZSÉGEK túlbecsülése és alábecsülése közt új egyensúlyi helyzet van kialakulóban. A régebbi egyensúlyi helyzet megbolygatásához hozzájárult egyrészt a matematika nem-számolási vonatkozásainak növekvő fontossága, másrészt a zsebszámológépek megjelenése. Az előbbi, évszázados folyamat, a közvélemény nehezen vesz tudomást róla, még ma is szinte azonosítja a matematikát a számolással, szaktudósokra tartozónak vélve benne mindent, ami azon túlmegy. Az utóbbi, a számológépek elterjedése, még a kezdeténél tart, de máris elgondolkoztat sok embert: érdemes-e a legfogékonyabb életkorban tekintélyes időt szánni olyan készségek gyakorlására, amiket feleslegessé tesznek majd a mindig kéznél levő gyors, pontos és megbízható kis gépek. Ez persze túlzó nézet. Ebben a rovatban volt már szó arról, hogy a jövőben is szükség lesz a gyors fejszámolásra és becslésre, s ehhez az egyszeregy biztos ismeretére. A több jegyű számokkal papíron ceruzával végzett írásbeli műveletek szerepe kétségtelenül csökkenni fog, de nem egyik napról a másikra. A lovas kocsit is csak évtizedek folyamán szorították ki — ma sem teljesen — a fejlettebb közlekedési eszközök. Hogy állunk a számolási készségekkel most, hogy az új matematikatanterv már minden első osztályba eljutott? Megkérdeztük erről nyolc megye alsós szakfelügyelőit. A kép egyben-másban megyénként különbözik, egészében jó. Ezt írják például Celldömölkről: „Az első osztályos tanulók számolási készsége általában az előbbi évek színvonalán van. Azokban az iskolákban, ahol már másodszor tanítják nevelőink az új matematikát, a tanulók jobb számolási készséggel bírnak, mint az utóbbi évek 1. osztályosai.” Hasonló helyzetképet kaptunk az ország másik feléből, Debrecenből: „Az első évben matematikát tanítóknál a tanulók számolási készsége átlagosan közepes, a jók jobbak, mint bármikor, a gyengék is jobbak a korábbi évek gyengéinél. A másodszor matematikát tanítóknál a tanulók számolási készsége jó.” A zsebszámolókról a kijelölt megyék felsős matematika szakfelügyelőit kérdeztük meg. Egyelőre nem a tapasztalatokról — azok nagyon gyérek — hanem arról, hogy mit várnak elterjedésüktől a nevelők. Az eredmény: nem sok jót, inkább rosszat. ÍGY KEZDŐDÖTT ez más országokban is, ahol ezek a kis gépek sokkal előbb és sokkal inkább elterjedtek. Az aggodalom érthető, az óvatosság jogos. Az új technikai eszközöket az új gyógyszerekhez hasonlóan nemcsak olyan szempontból kell megvizsgálni, hogy teljesítik-e, amit várunk tőlük, hanem esetleges mellékhatásaik felől is. Az autó például balesetveszélyes, ismertek a tévé ártalmas mellékhatásai is. Nem csoda, hogy országról országra szinte a gépek terjedését megelőzve terjedtek a félelmek és tilalmak, ittott még a főhatóságokat is megmozgatva: tartsuk távol őket az iskolától, árthatnak a számolási készségeknek! Ahogy azonban gyűltek a tapasztalatok és a mérési eredmények, úgy kezdtek oszladozni az aggodalmak. Azokban az országokban, ahol a zsebszámolók tömegesen elterjedtek, mind kevésbé van szó arról, hogy veszélyeztetnék a számolási készségeket, inkább azt vizsgálják, mi módon lehet hasznukat venni az iskolaban is, egyebek közt éppen a számolási készségek fejlesztésében. Az általános felfogás ma már az, hogy a zsebszámolók értelmes használata a számolási készségek közé tartozik, éppúgy, ahogy a közlekedési kultúrának része a járművek helyes használata is, nemcsak a gyalogos közlekedés. A sokféle vizsgálat közül emeljük ki azt, amelyet az angliai Shell Centre for Mathematical Education végzett egy vidéki iskola 5—11 éves tanulóival. Munkatársai egy évig hetenként két napot töltöttek az iskolában. Nemrég jelent meg az eredményekről szóló beszámoló. Más kutatásokkal összhangban azt találták, hogy „a zsebszámolók nemhogy aláásnák a gyerekek számolni tudását, ellenkezőleg, bátorítják és segítik őket abban, hogy fejlesszék számolási készségeiket”, és ebben nem találtak különbséget gyengébb és jobb képességű tanulók közt. Ami az életkort illeti, csupán az öt-hat éves korosztállyal kapcsolatban vannak némi fenntartásaik. Kiemelik a zsebszámolók motiváló hatását olyan foglalkozásokban, mint a tippelés (előrebecslés) műveletek eredményére és ellenőrzés számológéppel; szabályszerűségek megfigyelése néhány példán és ezek alapján sejtések kimondása; játékok és versenyek; a valóságból vett feladatok megoldása olyan adatokkal, amilyenekkel a gyerekek még nem tudnak műveleteket végezni; új fogalmak bevezetése számológép segítségével (például „keress olyan számot, amit önmagával szorozva ezret kapsz” — az ilyen feladatok a négyzetgyök fogalmát vezetik be), vagy egyszerűen a számológép kézbeadása azzal, hogy ismerkedjenek vele, és ami érdekeset megfigyelnek, arról számoljanak be. HANGSÚLYOZZÁK a szerzők: a számológépen kívül szükség van más eszközökre is, amelyek a számokat nem számjegyekkel szimbolizálják, hanem érzékletessé teszik. Ilyenek a színes rudak. Ezek a számtani törvényeket — például a felcserélési tulajdonságokat — képszerűen mutatják, egyetlen eset tükrében valamennyit. Ebben többet adnak a számológépeknél. Másban viszont sokkal kevesebbet. Szemléletfejlesztésre kiválóak, számolóeszköznek nehézkesek. A magyar konyhát manapság el sem lehet képzelni burgonya nélkül. De néhány száz éve, amikor felénk is terjedni kezdett, voltak akik azt tartották: ehetetlen, mérgező. Kiderült, hogy a föld fölötti termését ették a gumója helyett. Előfordulhatnak ilyen félreértések a számolni tanulás eszközei körül is. Ami például a színes rudakon „tápláló és ízletes”, az nem a színhez kötött számolás, hanem az, hogy ezek — egyebek közt — mérőeszközök, amelyek hosszúság-, terület- és térfogatmérésre egyaránt alkalmasak. Akármelyiket egységnek lehet választani közülük, sőt akármelyikkel bármilyen számot — százat, ezret is — képviselni lehet. Ezzel nem zárjuk ki azt az esetet sem, hogy a legkisebb az egység, mint ahogy a szolmizálásban eshet a do a c-re is, de nem szükségképpen esik oda. Ezek a hasonlatok csak töredékesen tudnak közvetíteni néhány gondolatot a számolni tanulás eszközeinek helyes használatáról. Ami erről könyvekben olvasható, tanfolyamokon hallható, az is csak lassanként, a nevelők saját tapasztalatain át épülhet be a matekórák rendjébe. A zsebszámolók használati módjai pedig csak annak arányában terjedhetnek el, ahogy ezek az eszközök eljutnak, ha egyelőre nem is minden padba, de legalább minden osztályba, és alkalmanként minden gyerek kezébe is. ANNAK MINDENKÉPPEN elejét kell vennünk, hogy ezek a gépek a társadalmi-művelődési különbségek fenntartásának és növelésének eszközeiként hassanak. Mivel tudjuk, hogy nem ártanak, sőt segítik a számolni tanulást, ebből a segítségből azokat sem szabad kirekesztenünk, akik egyelőre csak az iskolában részesülhetnek belőle. Terveinkben már szerepel az iskolák fokozatos ellátása zsebszámolókkal. . Helyi szervezéssel, kölcsöngépekkel ma is el lehet kezdeni célszerű használati módjaik kikísérletezését. Varga Tamás Van Franciaországban egy magyar város, Párizs a neve. A franciáké és a világé, de nekünk magyar. Nemcsak, mert kisugároztak reánk forradalmai, nemcsak, mert írói, költői, művészei nélkül más volna irodalmunk, költészetünk, művészetünk, mint amilyen. Nem mintha franciábbá tett volna, éppenséggel magyarabbá edzett. S nekünk, kik a háborúba torkolló harmincas években ott nemcsak ihletet, de menedéket is kerestünk, bizony olyan magyar városunk volt Párizs, hogy Budapest sem lehetett magyarabb. Valami bura alatt éltünk, nagyobbára egymás közt, miközben a burán áthatott egymás, egy izgatóbb levegő azona: tulajdonképpen egy kedvünkre valóbb Budapesten éltünk. Tönkrement aztán pár évre az is, mint Budapest, éreztük is a rontás jeleit, de hinni nem akartuk (s igazunk is lett, ha későre is). De Oktogon volt a Piace Saint-Michel, Múzeum-kert volt a Luxembourg-kert és pesti kávéház volt a Capoulade, soha olyan magamba zárt magyarnak nem éreztem magam, mint Párizs kellős közepén, bele is rémültem olykor, s magyarabbként jöttünk haza mind, mint amikor kiérkeztünk. Párizs kalapált magyarabbá , ahogy lengyeleket lengyelebbé, olaszokat olaszokba, katalánokat katalánabbá kalapált. " Ezt csak Párizs tudta művelni, úgy jártunk, parány létünkre is úgy, mint Ady s mint őelőtte annyi nagy magyar, akit Párizs úgy küldött haza, hogy különbbé tette s bőrébe is jobban belerázta. Igaza van Bajomi Lázár Endrének, hogy könyvének, amely több mint három és fél száz évről gyűjti egybe a Párizsnak szóló magyar vallomásokat, A magyar Párizs címet adta. Azt hittük, annektáltuk Párizst, pedig meghódított. Vittük azt is odakünn, hogy ■*"* családfánk, párizsi magyaroké, csak Batsányinál, legfeljebb Rákóczi párizsi bujdosóinál ered. Volt is némi igazunk, hiszen régebben, amikor még nem Párizs, hanem Firenze volt a világosság forrása és a világ közepe, Janus Pannoniustól Krínyi Miklósig Itália művelte velünk és a világgal ugyanazt, ami később Párizs dolga lett. Csakhogy Zrínyi halálától Rákóczi elbujdosásáig ötven év sem telt el , és Bajomi Lázár Endre gyűjteménye annak a Szepsi Csombor Mártonnak Párizsleírásával kezdődik, akinek párizsi útja idején még meg sem született Zrínyi, meg azzal a Bethlen Miklóssal, aki jókor ért Párizsból haza, hogy ott lehessen a Csáktornyai Vadászaton és leírásával, mely párizsi leírását követte, máig tartó jogos kétséget támasszon bennünk a vadkan szerepe iránt. S naplórészletével kettejüknek, harmadikul, szinte sarkára hág az a Szathmári Király Ádám, aki Párizsiba már Rákóczival, a fejedelem apródjaként érkezett. Csaknem két esztendővel Majtény után. Ha megkeresi, a huszadik évében járó Voltaire-t ott találja már. szóval azóta. Párizsi család*■' fánk a francia felvilágosodás kora hajnalán eredt. S a könyv beosztását mintha maga a történelem diktálná. Ez az első rész a nagy forradalom előestéjéig tart. S jönnek már reformkorunk nagy vándorai, hogy mindenekelőtt — Bölöni Farkas Sándor szavával — Voltaire koporsója előtt a Panthéonban leboruljanak: „Itten nyugosztok Ti tehát, a múlt századnak legnagyobb emberei, két legmerészebb genie-je: Rousseau a meleg szívvel és Voltaire a magas, az éles elmével, kik századotoknak tónust adátok s a tudomány és politika revolutióját, az emberiség polgári és elmebeli jussai visszaszerzésére, eléhoztátok! Felvettem egy néhány darabot mindeniknek elporlott koporsójából, örök emlékezetére annak, hogy testük felett állottam! Nyugodjatok békével, szent porok!” Jósika, Wesselényi, Eötvös. Párizsban mind az 1789-től 1815-ig tartott epikus korszak nyomait keresi. Kövein meg is találja, szellemén máris egyelőre még — alig. De jönnek már 1848/49 Bajomi Lázár Endre gyűjteményéről leendő magyar forradalmárai, hogy Párizs újra fellobogó lángján fogjanak tüzet. Táncsics 1846- ban csak két hetet tölt ott: elég neki, hogy Petőfi kedves Cabetjával, az utópikus szocialistával eldiskuráljon, és egyletet alapítson a párizsi magyar mesterlegényeknek. Garay Antal, a szabadságharc leendő honvédje, kinek emlékét eddig költő bátyjának, Garay Jánosnak hírneve fedte el, 1847-ben megindítja az első párizsi magyar lapot, 1848 februárjában pedig a párizsiakkal együtt megy neki a Tuiléciáknak, füstölgő puskájával leül egy percre Lajos Fülöp trónusára, s Lamartine előtt, aki most nem költő, hanem a győztes forradalom kormányzatának feje, magyar küldöttség élén Dobsa Lajos tiszteleg, aki most nemdrámaíró, hanem forradalmár, siet is haza, kormánybiztosnak a szabadságharcba. Czetz tábornok aztán Louis Bonaparte államcsínyjének, Ugrón Gábor a párizsi kommün barikádjainak helyszínéről tudósít. Az új zarándoklatot Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond, Heltai Jenő, Rippl-Rónai József megint korszakos magyar változások előestéjén indítja el. Kint él már Szomory Dezső, még csak élt, megírni később írja meg a magyar Párizs-irodalom — s egyáltalán a magyar próza — tündöklő remekét, A párizsi regényt. Bajomi Lázár Endre választása a regénynek arra a fejezetére esett, amelyben Szomory a Heine sírját látogatja meg. A válogatás végén erre egy másik látogatás rímel: Illés Endréé a Stendhal hantjánál, mindössze hét évvel ezelőtt. Közbül, mindjárt Szomory temetőjárása után — az Ady Endréé esett. Párizsban ő is — olvasható a cikke — Heine sírjánál kezdte. Adyval aztán kigyúlt a magyar szellem egész Párizs-mítosza, bevilágítva hátrafelé Bethlen Miklósig és előre hozzánkig s akármeddig ezt a szemhatárt. Nyomában akkor mindjárt felkerekedett az egész csapat. Kosztolányi Baudelaire sírját látogatta, Színi Gyula, Molnár Ferenc, Balázs Béla, Szabó Dezső, Laczkó Géza, Nagy Endre az eleven Párizst. Búcsúzni akkor — ez is olvasható a könyvben — Kuncz Aladár búcsúzott tőle: leírta utolsó szabad párizsi napjait, amelyeket az ő számára háborús internálás, a magyar Párizs-járásra kínos szünet követett. De mint Rákócziék idején, megint csak forradalmunk bukásáig tartott. Bölöni György máris sietett, 33 visszarohant, a felszabadulásig künn is maradt. Az ő írása vezet át az újabb csapathoz, őt találtuk odakünn, őt és két magyar forradalom bujdosóit. Azok közül, akik már az új században születtek, Illyés volt az első, aki kiment, s aki — a remek fejezettel is, amelyre Bajomi Lázár választása esett — az újabb párizsi magyar koncert első, teli hangütését adta meg. A harmincas évekből pedig úgy olvasom Hevesi András nagy regényének, a Párizsi esőnek elragadó részletét, úgy Zsolt Béla, Bóka László, Murányi-Kovács Endre, Pálmai Jenő s a többiek írásait (köztük a magamét is úgy), mintha visszavarázsolnának, mintha Zsolttal terveznénk a Café Weberben emigránslapot, mintha Bókának mutatnám Szent Lajos szigetét, mintha Murányi- Kovácsék dicsekednének újszülöttjükkel a rue Saint-Andrédes-Arts sarkán, mintha Pálmai Jenő hívna telefonon randevúra, s még nem is tudná, merre van Sopronkőhida. Mintha Hevesi András várna a Capoulade teraszán, reszketve az indulattól hazai dolgok hallatán, jobban dadogna, mint rendesen, s mint akinek homlokára van írva — Franciaországért, de Magyarországért — a közelgő hősi halál. Mintha maga a könyv szerkesztője is megint ott, s nem könyve lapjain ülne szemben velem. Járom megint a magyar Párizst, tudom benne a járást. Friss kalauzom — s kalauz a mai fiataloknak is — ez a szép könyv, ez a három és fél évszázados, roppant ívű antológia, amely Párizs-járt nagy festőink illusztrációival a Gondolat-kiadó méltó gondozását dicséri —, s amellyel Bajomi Lázár Endre mintegy megkoronázott egy munkásságot, a magyar Párizs feltárását, aminek érdeme őt illeti, hogy megpillantotta s elvégezte a feladatot. Rónai Mihály András