Népszabadság, 1980. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-09 / 82. szám
10 NÉPSZABADSÁG 1980. április 9., szerda A beruházások hatékonysági tartalékai A beruházások hatékonyságát meghatározó három legfontosabb tényező: 1. a cél helyes meghatározása; 2. a megvalósítás módjának jó kiválasztása; 3. a kivitelezés végrehajtása. Az első tényezőről, a beruházási cél meghatározásának módszereiről, a népgazdasági tervezéssel való összefüggéséről az utóbbi években folyó viták sok kérdést tisztáztak. Ennek kapcsán egyértelművé vált, hogy a gyakran és joggal bírált beruházási munka alapvető gyengeségei nem a célok meghatározásának fogyatékosságaira, hanem sokkal inkább a megvalósítás módjának, az előkészítésnek és legfőképpen a kivitelezés lebonyolításának hiányosságaira vezethetők vissza. A baj rendszerint ott kezdődik, hogy a termelést szolgáló beruházások megvalósításához nem mindig az adottságainknak megfelelő, korszerű technológiai eljárásokat tervezik; a kiválasztott építési, gépészeti megoldások általában nem eléggé takarékosak; gyakran indokolatlan gépi tartalékokat terveznek; túl sok az épület, azaz a tervezők nem élnek eléggé az üzemi berendezések szabadtéri elhelyezésének lehetőségeivel. Mindez drágítja a beruházásokat, s eleve megnehezíti az építési-szerelési teljesítmények növelését. Az építési idő nálunk és külföldön Sokszor hangoztatjuk, hogy lassan ruházunk be. Ezt az állítást alátámasztja a hazai és a külföldi beruházások megvalósítási idejének egybevetése. Igaz, hogy a számítások nehézségei miatt ez az értékelés nem mindig pontos, de ettől eltekintve az önmagunkkal való összehasonlítás eredménye sem megnyugtató. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a beruházási időtartam sok területen nemhogy csökkenne, hanem inkább nő. A hazai erőművek reálisan összehasonlítható építési ideje például a beruházás megkezdésétől az ún. első párhuzamos kapcsolásig az alábbiak szerint alakult: Az építési idő Dunamenti Hőerőmű I. 40 hónap Pécsi Hőerőmű II. 41 ” Bánhidai Hőerőmű bővítése 47 ” Gagarin Hőerőmű 51 ” Dunamenti Hőerőmű II—III. 55 ” Tiszai Hőerőmű I. 72 ” J Nem magyarázza ezt a tendenciát, elfogadhatóan a többnyire növekvő kapacitás, a technikai fejlődés következtében bonyolultabbá váló megoldások alkalmazása. Néhány nehézipari (nem energetikai) létesítménynél kielégítő pontosságú adatokat találtunk hasonló, külföldön megvalósított beruházások átfutási idejéről. Ezekből megállapítható, hogy hazai nehézipari üzemeket általában másfél-kétszer annyi ideig építgetünk, szerelgetünk, mint amennyi idő alatt az összehasonlításul szolgáló — többségében nyugat-európai — beruházás megvalósult. Az általános elmaradás mellett azért találunk néhány jó hazai példát is. A Borsodi Vegyi Kombinátnál létesült új pvc-üzem vagy az olefinmű 3,5—4 éves megvalósítási ideje bárhol Európában megállja a helyét. Az a tény, hogy néhány beruházás kivitelezésénél már felzárkóztunk a nemzetközi átlaghoz, jól mutatja lehetőségeinket. Az idő sok pénz! Könnyű belátni, hogy a beruházási idő indokolatlan meghosszabbodása növeli a megvalósítás költségeit. Ez részben az időarányos költségek, nagyrészt rezsi jellegű kiadások (a vezetési és a gépi ráfordítások, a felvonulási létesítmények fenntartása stb.) növekedésével kapcsolatos. Gyors és jelentős költségnövekedést okozhat esetenként az is, hogy az idő múlása következtében terven felüli raktározási, állagmegóvási, őrzési, helyreállítási kiadásokra kerül sor. Az indokolatlanul hosszú beruházási idő miatt — még akkor is, ha ezt így tervezték — a termelés és a gazdasági eredmény, valamint a megtérülés is az optimálisan lehetségesnél később kezdődik. S az elmaradt haszon hosszabb távon sem pótolható. Igaz, hogy a beruházás megvalósítási idejének csökkenése egyes esetekben a közvetlen költségek növekedésével jár: nőnek a felvonulási költségek, esetleg az optimálisnál nagyobb gépesítés és munkaerő-ráfordítás szükséges. Mégis többnyire érdemes némi többletráfordítással lerövidíteni a beruházás megvalósítási — átfutási — idejét, mindaddig, amíg a korábbi üzembe helyezés többlethaszna eléri vagy meghaladja a többletkiadás mértékét. A beruházások elhúzódásának okaként szokták említeni a különféle anyagok, berendezések, engedélyek stb. hiányát. A gyakorlat ezt az állítást csakugyan igazolja. De hozzá kell tenni, hogy például a szóban forgó anyagok nem abszolút érvényűek, hiszen a beépítésre kerülő termékeket, berendezéseket előbb-utóbb mégiscsak előteremtik. Inkább olyan természetű szervezési fogyatékosságok ezek, hogy a szükséges anyagokat nem tudják idejében beszerezni és a beruházásokra eljuttatni. A leggyakoribb hiányok oka például egyszerűen az, hogy nincs olyan készletező szerv — nagykereskedelmi vállalat — ahonnan az általában sorozatgyártásban készülő — egyenként viszonylag kis értékű —, de igen sok helyen szükséges alkatrészeket, szerelvényeket megvásárolhatnák. Ez készletgyűjtésre ösztönzi kivitelezőket és a beruházókat egyaránt. S mivel e készletek választéka nem teljes, ezért egyes cikkekből egyidejűleg feleslegek és hiányok vannak. A beruházási piac feszültségeinek mérséklődésével ezek a nehézségek valószínűleg csökkenni fognak. Kisebb termelékenység, lassú megvalósítás Az utóbbi években végzett átfogó vizsgálatok azt mutatják, hogy a túlságosan hosszú beruházási idő közvetlen, és úgy vélem alapvető oka a helyszíni munkák lassúsága, az építési-szerelési tevékenység alacsony termelékenysége. Számítások szerint a hazai építési és technológiai szerelési munkák termelékenységi színvonalának elmaradása a fejlett ipari országokéhoz viszonyítva nagyobb, mint az iparé. Ennek következtében az azonos vagy hasonló beruházás megvalósításához nálunk kétszer, négyszer több munkaóra, és lényegesen több munkás foglalkoztatása szükséges, mint az említett országokban. S mivel egy dolgozó helyszíni foglalkoztatása csupán a felvonulási létesítmények költségeit számítva hozzávetőlegesen is 200—300 ezer forintba kerül (szállás, szociális, egészségügyi létesítmények stb.), az indokoltnál nagyobb létszám foglalkoztatása nemcsak a beruházás költségeit növeli, hanem az egyébként szükségesnél nagyobb építőipari kapacitást köt le. A munkatermelékenység elmaradásának mértékét jelzi, hogy például egy kilowatt erőművi teljesítményre (illetve ennek beruházására) három és félszer anynyi munkaórát használunk fel, mint az Egyesült Államokban és 2,2-szer annyit, mint az összehasonlításul szolgáló Olaszországban épült erőműben. Más beruházásoknál (Olefinmű, Péti Nitrogénművek műtrágyagyára) azt állapítottuk meg, hogy a magyar munka termelékenysége a fejlett tőkés országokénak sokszor csak hatoda, negyede. S ismét egy másik példa :ha hazai átlagos beruházási termelékenység a Magyarországon dolgozó szovjet csővezeték-építők, s ugyancsak nálunk foglalkoztatott jugoszláv és NDK- beli állványozók és szigetelők munkája termelékenységének körülbelül 50%-a. Mivel magyarázható ez a különbség? Az egyik fontos ok a nem kielégítő technikai felszereltség. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság néhány évvel ezelőtt végzett összehasonlító elemzései azt mutatták, hogy a magyar szerelővállalatoknál a munka technikai felszereltségének színvonala (az egy dolgozóra jutó gépi teljesítőképesség) az NDK hasonló vállalatainak körülbelül a fele, az NSZK-énak harmada. Azóta állami, kormányzati intézkedések alapján jelentős összegeket fordítottak az építő- és szerelővállalatok gépesítésére, s így az elmaradás ezen a területen csökkent. 10% = 4—5 milliárd forint A külföldieknél kisebb termelékenység azonban mégis inkább a beruházások megvalósításának szervezési fogyatékosságaival függ össze. Említsünk meg közülük néhányat. 1. A kivitelezés előkészítése általában nagyon kezdetleges. A teljes folyamat térbeli és időbeli összehangolását szolgáló ún. generálorganizáció tervezése, s a kivitelezés irányítását lényegesen megkönnyítő hálótervek kidolgozása mindmáig elhanyagolt része a beruházások előkészítésének. Az egyik legsürgetőbb feladat éppen ezért az előkészítő munkák színvonalának emelése, a beruházó, a tervező, a kivitelező vállalatok, az irányító szervek és hatóságok ilyen irányú együttműködésének fokozása. 2. A beruházás-szervezés másik igen fontos, de ugyancsak gyengén kézben tartott területe a helyszíni kivitelezési munka szervezése. Itt mutatkoznak meg a legszembeötlőbben a vezetés, az ellenőrzés gyengeségei, a folyamatos munkavégzés feltételeinek hiányosságai, a munkafegyelem lazaságai. Ezért szükséges megerősíteni a helyszíni műszaki vezetést, s az eddiginél jobban kiterjeszteni a tervezői és beruházói művezetés felelősségteljes gyakorlatát. 3. A helyszíni szervezés lényeges eleme a beruházás sajátosságainak legmegfelelőbb munkarend kialakítása. A korszerű (például a 8+6 napos) munkarendek alkalmazása az eddigiekben nagyon eredményesnek bizonyult. Ezért ezek általánosabb elterjesztése, körültekintő bevezetése kívánatos. 4. A beruházások technológiai szerelésénél nálunk még csak kevéssé alkalmazzák az üzemi előregyártás korszerű módszereit, holott ezzel a kivitelezés helyszíni munkaigénye lényegesen csökkenthető, a folyamatok szervezettsége javítható, s időben és költségben is számottevő megtakarítás érhető el. 5. A kivitelezés meggyorsítását jól szolgálhatja az is, ha a szerelésen dolgozók nemcsak egy-egy részfolyamat elvégzéséhez értenek, hanem, megszerzik a szakképzettségükhöz kapcsolódó rokonszakma ismereteit (például lakatos, hegesztő stb.). A „több szakmásítás” nálunk még csak szűk körben található, míg a példaként említett külföldi beruházásokon ez az általánosan jellemző gyakorlat. 6. Az egyösszegű bérutalványozás az egyik jól bevált formája a teljesítmények anyagi ösztönzésének, ellenőrzésének és a szervezettebb munkavégzésnek. Fontos tehát, hogy a kivitelező vállalatok jobban törekedjenek az e területen szerzett hazai tapasztalatok megismerésére, és a jelenleginél ösztönzőbb teljesítménybérezési formák bevezetésére. 7. A fővállalkozási rendszer elterjesztése más jellegű, de igen nagy horderejű tartaléka a beruházások korszerű szervezésének és hatékonyságuk növelésének. Több kezdeményezőkészséggel, a vállalkozó szellem erősítésével ezen a területen is előreléphetünk. Mindezek a pénzbe nem kerülő, vagy csak csekély többletráfordítást kívánó intézkedések hatalmas anyagi erőket szabadíthatnak fel. Ha a beruházások gyorsítása révén akár csak 10%-kal sikerül csökkentenünk a befejezetlen beruházások állományát, az becslések szerint 4,5 milliárd forinttal növelné a nemzeti jövedelmet. A XII. kongresszus gazdaságpolitikai útmutatásai nagy segítséget és bátorítást adnak e tartalékok minél teljesebb kihasználásához, s ehhez a beruházási ütem mérséklése objektíve is kedvező feltételeket teremt. Lévai Tamás a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetője GAZDASÁGI JELZŐTÁBLA 1980. január-február (az előző év azonos időszakának %-ában) A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1980 januárfebruárban a szocialista ipar bruttó termelése 0,9%-kal kevesebb volt, mint egy évvel azelőtt. A fő ágazatok közül a kohászatban, a gépiparban, a vegyiparban és némileg a könnyűiparban is csökkent a termelés, a többi ágazatban (bányászat, villamosenergia-ipar, építőanyag-ipar, élelmiszeripar) emelkedett. A szocialista ipar első kéthavi értékesítése ugyancsak csökkent, elsősorban a belföldi eladások 4,2%-os mérséklődése következtében. A belföldi felhasználók közül az ipar beruházási célra 8,8%-kal, termelési célra 6,4%-kal kevesebbet értékesített, mint egy évvel azelőtt. A nagy- és kiskereskedelem számára az értékesítés februárban élénkült; a január-februári átadás együttesen 2,2%-kal meghaladta a tavaly első kéthavi mértékét. Az exportszállítások dinamikus növekedése — elsősorban nem rubel elszámolásokban — folytatódott; a január-februári exportátadás 8,1%-kal növekedett a múlt év azonos időszakához képest. Az iparban foglalkoztatottak száma 46 200 fővel, 2,8%-kal kevesebb volt az egy évvel azelőttinél. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 2%-kal nőtt. A kivitelező- építőipar termelése 3,5%-kal, létszáma 4,1%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 0,6%-kal emelkedett. A kivitelezők kevesebb építési igényt utasítottak el, mint egy évvel ezelőtt. A mezőgazdasági termékértékesítésen belül elsősorban a vágósertés-, a baromfi- és a tejfelvásárlás nőtt. Január-februárban 11,5%-kal több vágósertést értékesítettek, mint 1979 első két hónapjában, a vágómarha-felvásárlás (4,4%-kal) csökkent. A lakosság központi forrásokból származó pénzbevétele 14,4%kal több volt, mint 1979 januárfebruárjában. A növekedésben szerepe van az 1979 júliusi árintézkedéssel összefüggő jövedelemkiegészítésnek is. A fogyasztói árindex — amely a múlt évi és az ez év eleji árváltozások hatását együttesen tükrözi — 12,2%-kal volt magasabb az 1979 január-februárinál. Ebből az idén bekövetkezett árváltozás az első két hónapban 0,7% növekedést eredményezett. A kiskereskedelmi forgalom — összehasonlítható áron — lényegében ugyanannyi (0,4%-kal több) volt, mint egy évvel azelőtt. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek, valamint a ruházati cikkek eladása nőtt, vegyes iparcikkekből kevesebbet adtak el, mint 1979 első két hónapjában. 1980 január-februárban a szocialista szervek beruházásaira 15,8 milliárd forintot fordítottak, 3,1%kal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt. Az állami beruházásokra kifizetett összeg 5,1%-kal több, a vállalati beruházásokra folyósítottaké 7,2%-kal kevesebb volt az 1979 január-februárinál. Szocialista ipar Kiskereskedelmi forgalom (fo-A bruttó termelési érték volulyó áron) 112,5 mene 99,1 Ezen belül: Foglalkoztatottak száma 97,2 élelmiszerek és élvezeti cik-Egy foglalkoztatottra jutó brut kék 115,7 tó termelés 102,0 ruházati cikkek 109,5 Foglalkoztatottak havi átlag- vegyes iparcikkek 110,0 bére, bérkiegészítéssel Felvásárlás 102,8 együtt 110,4 Ezen belül: Kivitelező építőipar növényi termékek 89,4 Építőipari termelés 96,5 élő állatok 106,1 Foglalkoztatottak száma 95,9 állati termékek 102,0 Foglalkoztatottak havi átlag- Közlekedési vállalatok teljesíthére bérkiegészítéssel ményei együtt * 108,4 Áruszállítás (árutonna/km Külkereskedelem (folyó áron) alapján) 103,1 Behozatal 105,4 Távolsági utasszállítás Ebből: nem rubelelszámoló- utas/km alapján) 102,7 sokból 104,6 A lakosság központi forrásból kivitel 105,3 származó pénzbevétele 114,4 Ebből: nem rubelelszámolá- Fogyasztói árindex 112,2 sokban 138,5 Ebből: az 1980. évi árváltozás 100,7 A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Becslés a világ tavalyi kőolajtermeléséről Tavaly több mint 3,25 milliárd tonna nyersolajat és cseppfolyós földgázt termeltek a világon, 5%kal többet, mint 1978-ban. A kiesett iráni szállítmányokat bőven pótolták OPEC-beli partnerei, elsősorban Szaúd-Arábia és Irak. 1980-nal kapcsolatban a Petroleum Economist című londoni szakfolyóirat megkockáztatja azt a jóslatot, hogy az olajár tavalyi megduplázódása nyomában járó takarékosság és lassuló gazdasági tevékenység a kőolaj-felhasználás 3—4%-os mérséklődését eredményezi. Túlkínálat mégsem alakul ki, több OPEC-ország jelezte ugyanis, hogy fékezi kitermelését, illetve — mint Nigéria és Kuvait — már tavaly megtette ezt. A számba vett 69 olajtermelő ország listáján a világtermelés 18%-át adó Szovjetunióé az első hely. A növekmény azonban az előző évek 6% körüli növekedésével szemben 1978-ról 1979-re csak 2,2% volt. Nyugat-Európa büszkélkedhet a világ nyolc régiója közül a legélénkebb, 31,5%-os növekedéssel. Az északi-tengeri államokon kívül a mediterrán országokban is kezdik meghozni gyümölcsüket az utóbbi évek intenzív kutatási erőfeszítései. Olajat tártak fel Délnyugat-Franciaországban, Olaszországban és a spanyol kontinentális talapzatban is, s 1981-től a Prinosz-mező megnyitásával Görögország is az olajtermelők sorába léphet. Észak-Amerika mérsékelt, 1,6%os növekedése mögött a kanadai kitermelés 15%-os emelkedése, illetve az USA termelésének 0,5%-os süllyedése rejlik. (Világgazdaság) Lengyel cipők a Szovjetuniónak A Skurimpex lengyel külkereskedelmi vállalat az idén több mint 20 millió pár cipő exportját tervezi a Szovjetunióba. A Moszkvában aláírt szerződés szerint a Raznoexport szovjet külkereskedelmi vállalat már 14,9 millió pár cipőt vásárolt lengyel partnerétől. Ebből 9 millió pár bőrből, 3 millió műbőrből, 2,9 millió pár pedig textilből készült. A két vállalat folytatja tárgyalásait további bőr- és textilcipő-szállításokról. Tavaly a lengyelek csaknem 19,5 millió pár cipőt exportáltak a Szovjetunióba, főként bőrből készült lábbeliket. Lengyelország a Szovjetuniónak szánt cipőket olasz, francia és nyugatnémet modellek alapján készíti. Csehszlovákia után Lengyelország a Szovjetunió második legnagyobb cipőszállítója. Cipőtermelésének 20%-át oda szállítja. (EKO —TASZSZ) Az NDK és Franciaország kereskedelmi egyezménye Az NDK és Franciaország öt évre szóló kereskedelmi egyezményt kötött, amelynek értelmében már az idén 4 milliárd frankra nő a kétoldalú forgalom a tavalyi 2,4 milliárd frankról; 1979-ben a forgalomnövekedés 37% volt. Francia külkereskedelmi minisztériumi vezetők szerint az egyezmény alapján az NDK öt év alatt 12 milliárd francia frank értékben vásárol partnerétől műszaki berendezéseket vegyipara, elektronikai ipara, gépkocsi- és szerszámgépipara korszerűsítésére. Ellenértékként főként mezőgazdasági gépeket szállít Franciaországnak. (Reuter)