Népszabadság, 1980. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-23 / 94. szám
1980. április 23., szerda NÉPSZABADSÁG Tervszerűbbé vált a népi ellenőrzés A KNEB SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A népi ellenőrzés tavalyi munkájának tapasztalatait, valamint az idei országos vizsgálatokat ismertette keddi sajtótájékoztatóján Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Mint megállapította, tavaly az addiginál tervszerűbben és következetesebben segítette a népi ellenőrzés a párt- és kormányhatározatok megvalósítását, s némely törvények — például a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény — egységes végrehajtási gyakorlatának kialakításában is eredményesen közreműködött. Az állami ellenőrző szervek együttműködése nemegyszer a KNEB és területi szervei kezdeményezésére bővült; központilag leginkább a tervezésben sikerült haladást elérni. Az ország 35 ezer népi ellenőrének munkáját érzékelteti, hogy tavaly 23 központi, 600 megyei és járási vizsgálatban vettek részt, másfél ezernél több konkrét ellenőrzést tartottak felkérésre, illetve bejelentés nyomán. A KNEB 12 vizsgálati jelentést terjesztett a kormány és bizottságai elé, melyek a feltárt hiányosságok felszámolására határozatokat hoztak; a népi ellenőrzés közülük többnek a végrehajtását is figyelemmel kíséri. A különböző pártvégrehajtó bizottságok és tanácsi testületek kétszáznál több esetben tárgyalták meg az ellenőrzések tapasztalatait; javultak a kapcsolatok más társadalmi szervezetekkel is. A népgazdaság céljaihoz kapcsolódva a legfőbb eredményeket az átfogó gazdaságpolitikai vizsgálatokban érték el, amelyek többek közt a termékszerkezet-váltást, a tőkés importanyagokkal való gazdálkodást, a mezőgazdasági termelési rendszereket elemezték. A KNEB hasznosítható javaslatok sorát dolgozta ki a takarmányfelhasználás javítására. Célvizsgálataik több nagyberuházás megvalósítását gyorsították. Mindinkább érvényesíti a népi ellenőrzés azt az elvet, hogy a vizsgálat csak akkor fejeződhet be, ha az intézkedési javaslatok érvényesülnek a gyakorlatban. Épp ezért mind gyakrabban térnek vissza az ellenőrök ugyanoda, s törvényes jogaikkal élve, utóvizsgálataikban számon kérik az intézkedések végrehajtását. A népi ellenőrzés kiemelten foglalkozott a közérdekű beadványokkal; számuk tavaly növekedett Harmadrészük az ipart és az építőipart, másik harmaduk a kereskedelmet és a szolgáltatást érintette, s újabban szaporodnak az ingatlankezelést ostorozó bejelentések. Az idén, miközben bizottságait is újjáválasztja, a népi ellenőrzés az MSZMP XII. kongresszusának irányelvei, illetve határozata alapján dolgozik. Utóvizsgálatot végeznek a takarékos üzemanyaggazdálkodásról, a takarmányellátásról, vizsgálják a munkaerőgazdálkodást, az energiagazdálkodást, az általános iskolások nevelési-oktatási feltételeit, a közművelődési törvény rendelkezéseinek megtartását. Folyamatosan ellenőrzik a lakosság ellátását, s a fogászati ellátás javítására tett intézkedések végrehajtását is. S. K. MÁV Budapesti Igazgatóság: Csinosítják a vasútállomásokat A Budapesti Vasútigazgatóság területén megkezdték a felkészülést a nyári forgalomra. Mindenekelőtt a fővárosi és a nagyobb vidéki pályaudvarokon — a Keletiben, a Déliben, Szolnokon, Székesfehérváron, Hatvanban, Győrött, Cegléden, Vácott — végeznek külső és belső nagytakarítást, épületjavítást. Egyidejűleg csinosítják a Dunakanyarban levő s a Velencei-tó melletti állomásokat, parkosítanak, kicserélik a hibás világítótesteket, a padokat, megjavítják az utastájékoztató berendezéseket. Június közepéig fejezik be a nagyarányú javítást, csinosítást, csaknem háromszáz MÁV-dolgozó részvételével. A korábbi felmérések alapján megállapították: a rongások csak ezeken az állomásokon egyetlen év alatt több százezer forintnyi kárt okoztak azzal, hogy letépték a virágokat, leverték a lámpatesteket, és így tovább. Ezért az igazgatóság vezetősége most felkérte a helyi KISZ-szervezeteket: segítsenek őrködni a társadalmi tulajdon, az állomások rendje felett. S. B. Elkészült az idei nemzetiségi fesztivál programja Elkészült a Gyulán augusztusban sorra kerülő 18. országos nemzetiségi fesztivál műsora, miután a nemzetiségi szövetségek kijelölték a részt vevő együtteseket. Eszerint a délszlávokat a szentendrei Vujicsics Együttes és a pécsi Baranya Táncegyüttes, a németeket a sombereki nemzetiségi kórus, valamint a szigetszentmártoni tánccsoport, a szlovákokat a kardosbányai Vörösmárvány Táncegyüttes és a piliscsévi kórus, a románokat pedig a szegedi Hegedűs-együttes, a bedői Röpülj páva-kör, valamint a vendéglátó Gyula román gimnáziumának néptánccsoportja képviseli. A nemzetiségi találkozó első napján, augusztus 18-án Mezőberényben és Tótkomlóson lépnek fel a részt vevő együttesek, 19-én pedig a bemutatók mellett a városon végigvezető menettánc is lesz; az ünnepzáró előadást a szabadtéri színpadon rendezik meg. Magyar siker nemzetközi gyorsíróversenyen Baczony László, az MTI főmunkatársa rekorderedménnyel — a diktátum végsebessége a 10. percben 473 szótag volt — győzött a szocialista országok gyorsíróversenyén, amelyet az elmúlt hét végén Magdeburgban rendezett meg a Német Demokratikus Köztársaság gyorsírószövetsége. A versenyen kilenc csapat huszonhét gyorsírója vett részt. A csapatversenyben Budapest csapata — Baczony László, Kun Erzsébet (MTI), Soós László (Ref. Zsinati Iroda) — Drezda—Berlin vegyes csapatával azonos eredményt ért el, az első-második helyen végzett, megelőzve Prága, Szófia és Pozsony csapatát, továbbá az NDK többi csapatait. Lengyel fotóés optikaicikk-kiállítás Film- és diavetítőket, nagyítógépeket, fotólaboratóriumi és optikai cikkeket mutat be a lengyel Marimpex külkereskedelmi vállalat az Ofotért Asbóth utcai mintatermében kedden megnyílt kiállításán. A három napig nyitva tartó árubemutatón együtt láthatják a fotósok — egyebek között — a nagy teljesítményű Krokus nagyítógépek teljes választékát, s a mindegyik készülékhez használható színes nagyítófejeket. Bővült a lengyel fotólaboratóriumi cikkek választéka is, például a több tekercs együttes előhívására alkalmas filmhívó tankkal. Ugyancsak újdonság az amatőr asztali fotóállvány, amelyből az idén már lesz a hazai üzletekben is. Hideg, szeles, csapadékos idő Szárazföldünk legnagyobb részén szeszélyes, változékony áprilisi az időjárás. A kontinens nyugati és északi partjai fölé az Atlanti-óceán fölött örvénylő ciklon szállít különböző hőmérsékletű és nedvességtartalmú légtömegeket. A léghullámok vonulását a felhőzet átmeneti megnövekedése, szórványos eső, záporeső, a szél megerősödése és a hőmérséklet ingadozása jelzi. Ugyancsak ciklon alakítja Közép- és Délkelet-Európa időjárását. Ennek áramlási rendszerében észak felől hideg sarkvidéki levegő, délkelet felől enyhe, nedves levegő áramlik. Az eltérő tulajdonságú levegőfajták keveredése okozza, hogy a térségben túlnyomóan borult, szeles, csapadékos az idő; a nyugati —délnyugati körzetekben az esőt időnként havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor a Balkán-félszigetről nyárias zivatarokat jelentenek. Szerda estig időjárásunkban még nem várható számottevő változás, így folytatódik az évszakhoz képest hideg, többfelé csapadékos idő. Hazánkban kedden csak az északkeleti országrészben szakadozott fel kissé a zárt felhőzet. Országszerte esett, s nyugatról, északnyugatról szórványosan havas esőt, havazást is jelentettek. A Dunántúlon megerősödött, a nyugati határvidéken viharossá fokozódott az északi, északnyugati szél. Kora délután 2 és 9 fok között alakult a hőmérséklet. Hasonlóan a hétfői naphoz, a fővárosban a rendszeres meteorológiai mérések kezdet986. ápriliss 22. Keád 14 órate óta nem volt még ugyanezen a napon ilyen alacsony (5 fok) a hőmérsékleti csúcsérték. Előrejelzés ma estig: Csak az északkeleti, keleti országrészben szakadozik fel kissé a felhőzet, ott kevesebb, másutt továbbra is sok helyen várható, újabb eső, záporeső. Északnyugaton, nyugaton szórványosan havas eső, havazás is kialakul. A Dunántúlon az erős északi, északnyugati szél időnként viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 1—6 fok, kora délután általában 5—10 fok között, északkeleten kevéssel 10 fok felett. A Duna vízállása kedden Budapestnél 392 centiméter volt, mára 396 centiméter várható. VIRÁGOZNAK A KAKTUSZOK A debreceni botanikus kertben tizenötezer kaktuszt gondoznak és nevelnek. Itt található az ország legnagyobb kaktuszgyűjteménye: a világon ismert, csaknem háromezer fajból kétezerkétszázat istápolnak. A kaktuszház jó klímájában a napokban megkezdődött a kaktuszok virágzása. (Oláh Tibor felvétele / MTI Fotó.) Egyszerűsítik a szerződéskötéseket Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt tájékoztatója Egyszerűsödik a kistermelőknek a sertésátadással kapcsolatos adminisztrációja. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt a vele szerződésben levő kistermelők számára régebben előírta: a leadás előtt legalább egy hónappal közölte a vállalat helyi megbízottjával, hogy sertéseit melyik kéthetes időszakban kívánja átadni. Erre azért volt szükség, mert ennek alapján szervezték meg a húsipari vállalatok a folyamatos vágást, feldolgozást. Az elmúlt negyedév kedvező felvásárlási és értékesítési tapasztalatai lehetővé teszik az értékesítési szerződések további egyszerűsítését. A Húsipari Tröszt úgy intézkedett, hogy a továbbiakban vállalatai és a helyi megbízottak tekintsenek el a kistermelőknél a leadás kéthetes időpontjára vonatkozó szóbeli vagy írásbeli bejelentési kötelezettségtől. Ennek megfelelően a jövőben a leszerződött sertések tényleges átadási-átvételi időpontjában a kistermelők és a megbízottak — a helyileg kialakult gyakorlat szerint — közvetlenül állapodhatnak meg. Egyébként a jövőben is mind a kistermelőknek, mind a vállalatoknak anyagi érdeke fűződik a szerződés előírásainak pontos megtartásához. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.56: Beszélni nehéz ... 9.08: Zenekari muzsika. 9.41: Kis magyar néprajz. 9.46: Tarka mese, kis mese. 10.05: Irodalmi rejtvényműsor. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Romantikus kórusmuzsika. 11.30: Lehár-művek. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 14.01: Bolgár népdalok. 14.12: Vonósnégyesek. 14.49: Kritikusok fóruma. 15.10: Dominó. 16.09: Hangverseny a mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 17.44: Fúvósművek. 17.50: Energiatakarékosság — az áramtermelő szemszögéből. Riportműsor. 19.15: Gondolat. 20.25: Radnai György énekel. 20.47: Berlioz, Harold Itáliában — szimfónia. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.40: Operaáriák. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kórusművek. 8.20: Indokína fél évszázada. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Nóták. 1o.oo: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi muzsika. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Jegyzet. 13.30: Színes szőttes. Kettőtől négyig. Zenés délután. 14.00: Fúvószene. 14.35: Slágermúzeum. 15.20: Szőnyi Olga énekel. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Várhelyi Endre felvételeiből. 17.00: Barátság slágerexpressz. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Barangolás régi hanglemezek között. 18.55: Népzenekedvelőknek. 19.25: Tallózás a világsajtóban. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: A pozsonyi és budapesti Ifjúsági Rádió vetélkedője. 21.25: Zenés játékokból. 22.25: Könnyűzene. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Barokk mesterművek. Szt. 11.05: Lenin és a magyar irodalom. 11.25: Szimfonikus zene. Szt. 13.07: Magyar irodalmi arcképcsarnok. 13.22: Simon Preston orgonái. Szt. 14.10: Operafinálék. Szt. 15.08: Zenekari hangverseny. Szt. 16.48: Öt földrész zenéje. 17.00: Beszélgetések a Pedagógia hőskölteményről. 17.30: Magnósok, figyelem. Szt. 18.17: Új lemezeinkből. Szt. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Szt. 20.43: Dzsesszfelvételek. Szt. 21.10: Eszmecsere. 21.40: Hanglemezújdonságok. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Orosz nyelv 5. o. (ism. 14.05). 9.05: Környezetismeret 1. o. 9.35: Tévé-ovi (ism. 14.25). 10.05: Magyar nyelv 3. o. (ism. 14.50, sz.). 10.20: Közlekedj okosan! (ism. 15.10, 10.30: Delta. 10.50: Tearózsák. NSZK-film (sz.). 12.00: Nyitott boríték. 12.30: Lehet egy kérdéssel több? 15.20: Korok művészete. 15.50: Kamera. A film lexikája. 16.30: Hírek. 16.35: A Tiszatáj szivében. (sz.). 16.55: Kuckó (sz.). 17.25: Madame Curie. 3. r. (sz.). 18.15: Egészségünkért! (sz.). 18.25: Tíz perc ifjúság. 18.35: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Hat év történelem. 9. r. (sz.). 20.50: Szórakoztató műsor felnőttek- nek (sz.). 22.05: Szépek az utak. Berczeller Rezső szobrász (sz.). 22.50: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Moholy Nagy László. Angol képzőművészeti film (sz.). 20.25: Kertünk — udvarunk. 20.50: TV Híradó 2. (sz.). 21.10: Az utolsó menedék. Paraguayiba vezet a dokumentumfilm, arra a földre, ahol az egykori náci háborús bűnösök menedékre leltek. Stroessner, az ország diktátora barátként fogadja be Hitler egykori embereit, de nem zárja le a határokat a Nyugat- Európából menekülő terroristák elől sem (sz.). 21.40: Frázis-bázis 2. 1. 9 UTAZÁSOK A f^hiftjapest "TÁL: \^/routasi ATHÉN-KRÉTA HELSINKI 9 nap, júniusban és júliusban. 4 nap, augusztusban. Utazás: repülőgéppel Utazás: repülőgéppel. Félpanziós ellátás. Félpanziós ellátás. Részvételi díj: 12 850 Ft Részvételi díj: 7500 Ft ATHÉN ÉS KÖRNYÉKE POZSONY-BÉCS 8 nap, augusztusban. * nap júniusban. Utazás: repülőgéppel. Utazás: autóbusszal. Félpanziós ellátás. Félpanziós ellátás. Részvételi díj: 11 600 Ft Részvételi díj: 2790 Ft Részletes felvilágosítás és jelentkezés A BUDAPEST TOURIST IRODÁIBAN valamint a megyei és a városi IDEGENFORGALMI HIVATALOKBAN.