Népszabadság, 1981. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-09 / 7. szám

2 Rao nyilatkozata Radzsesvara Rao, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának főtitkára, csütörtökön Új-Delhiben sajtóértekezletet tartott. Rao hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev indiai látogatása történelmi jelentőségű esemény volt, fontos mérföldkő a két ország baráti kapcsolatainak fejlődésében. Rámutatott, hogy a látogatás, a közös szovjet— indiai nyilatkozat, az aláírt kétoldalú szerződések megerősítették azoknak az erőknek a helyzetét, amelyek az imperializmus ellen, az el nem kötelezettek eszméiért harcolnak. Carrillo bírálja a katalán kommunisták kongresszusát Santiago Carrillo, az SKP főtitkára az El Pais című madridi napilap csütörtöki számában közölt írásában bírálta az Egyesült Katalán Szocialista Párt (PSUC) kedden véget ért 5. kongresszusán elfogadott határozatot az „eurokommunizmus” kifejezés elhagyásáról, és erőfeszítéseket sürgetett annak biztosítására, hogy a PSUD továbbra is „eurokommunista” párt legyen. (MTI) Éles ellentétek a genfi Namíbia-értekezleten A genfi Namíbia-konferencia második napján, csütörtökön, zárt ajtók mögött megkezdődött az érdemi munka. A majdani tűzszünetet ellenőrző ENSZ-erők feladatkörének megvitatásáról tanácskoztak. Ezt megelőzően nyilvános plenáris ülésen a dél-afrikai kormányzat küldöttségének képviselői kierőszakolták azt, hogy az ENSZ által törvénytelennek tekintett „belső rendezésben” részt vett pártok úgy szerepeljenek, mint a SWAPO felszabadítási szervezet tárgyaló partnerei. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, a plenáris ülésen — láthatóan a dél-afrikai küldöttségnek címezve szavait — ismételten értésre adta, hogy a világszervezet a jelen konferencia összehívásáról hozott határozatában félreérthetetlenül a pretoriai kormányzatot jelölte meg a SWAPO egyetlen tárgyaló partnerének. Időközben azonban a dél-afrikai rendszer vezetői önhatalmúlag az úgynevezett „belső pártokból” állítottak össze egy küldöttséget, élén — taktikai meggondolásból — Danie Hough-gal, Namíbia dél-afrikai főkormányzójával. A presztízsjellegű nyilvános bemutatkozás elsősorban arra szolgált, hogy a pretoriai kormány a megegyezéssel határozottan szembeszálló ellenzéke előtt mentse tekintélyét, és majdan azt a látszatot kelthesse: a SWAPO-val szemben nem Dél-Afrika, hanem a „belső pártok” szenvedték el a vereséget. Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet elnöke csütörtökön az MTI kiküldött tudósítójának adott nyilatkozatában leszögezte: a SWAPO-nak csakis a Namíbiát gyarmatosító hatalom, azaz a Délafrikai Köztársaság képviselőivel van tárgyalnivalója. Nujoma hangsúlyozta, hogy „a SWAPO elvben már elfogadta a tűzszünet végrehajtásának megkezdését, és végleges igent mond rá, ha a pretoriai kormány is ekképpen cselekszik”. (MTI) A SWAPO küldöttsége a konferencián. Líbia csapatokat küld Csádba Csádban a Goukouni Oueddei köztársasági elnök tripoli látogatását követően Csád és Líbia egyesülését felvető részéről tárgyal — hivatalos közlés szerint — a minisztertanács küszöbönálló ülése. A hivatalos csádi hírügynökség, teljes terjedelemben nyilvánosságra hozta a tripoli közleményt, azonban a hozzáfűzött kommentárban az egyesülést illetően azt írta, hogy a csádi elnök hivatalos formában nem tett semmiféle ígéretet a líbiai félnek, s a dokumentum csupán a két ország jövőbeli egyesülésének szándékát rögzíti. A közös közlemény szerint a csádi kormány hivatalos kérésére Líbia csapatokat küld Csádba a biztonság és a béke szavatolására. Mint párizsi tudósítónk jelenti, Jean Francois Poncet francia külügyminiszter, aki szerdán este Elefántcsontpartra érkezett, Abidjanban összehívta a volt francia afrikai országok nagyköveteit, hogy megbeszélést folytasson velük a csádi helyzetről. A francia diplomácia súlyos dilemma előtt áll, mivel egyszerre szeretné megőrizni befolyását volt gyarmatai és mai szövetségesei táborában, és ugyanakkor az arab országokra való tekintettel nem szeretné elvágni a közeledés lehetőségét Líbiától. Csütörtökön az esti órákban a francia külügyminisztérium nyilatkozott Csáddal kapcsolatban. E nyilatkozat, szakítva az eddigi tartózkodással, nyíltan támadja a tervezett egyesülést. Kislexikon a nap eseményeihez Csád Köztársaság Az utóbbi időben a hírekben gyakran szereplő kis közép-afrikai ország 1960- ban nyerte el függetlenségét. Az ország népességének 50 százaléka szudáni néger, a legnagyobb nemzetiségi kisebbséget pedig a mintegy 96 százalékot kitevő arabok alkotják, akik főként állattenyésztésből élnek. Csád gyengén fejlett mezőgazdasági ország. A bruttó hazai termék 78 százalékát a földművelés, 15 százalékát az állattenyésztés, hat százalékát a halászat adja, az ipar és a kereskedelem pedig mindössze egy százalékkal járul hozzá. A mezőgazdasági kisparcellák jórészt saját fogyasztásra termelnek, termékeiknek mindössze húsz százaléka kerül piacra. Fő mezőgazdasági terméke a gyapot, amely az exportbevételek nyolcvan százalékát adja. Az összes termést egy francia—belga cég vásárolja fel és értékesíti. A népélelmezési cikkek közül a köles és a cirok érdemel említést, kisebb mennyiségben termesztenek kukoricát, búzát, borsót, babot és rizst is. Az állattenyésztés mind a belső fogyasztás, mind az export szempontjából jelentős. Az ipari tevékenység ezzel szemben elhanyagolható, bár egyes hírek szerint az országban értékes ásványi kincsek találhatók. Uránium-, bárium-, ón-, olaj-, wolfram-, arany-, tungesztán- és nátriumtartalékai vannak, de nem tudni pontosan, milyen mennyiségben. Csád területét a franciák 1900-ban hódították meg, majd — a Francia Közösség tagállamaként — 1960-ban nyerte el függetlenségét. Az elmúlt két évtized azonban javarészt törzsi viszálykodással telt az északi mohamedán, feudális viszonyok között élő, és a déli, szudáni néger és részben keresztény lakosság között. Közel másfél évtizeden keresztül az erőszakos módszereiről ismert Tombalbaye elnök uralkodott az országban, az északi területeken azonban kezdettől fogva felkelés bontakozott ki ellene, amelyet Líbia is támogatott. A hadsereg liberális tisztjei vnau'i 1iQTí.han vn pir Hnnmnttp L’ Tamhalbaye rendszerét, a francia hadseregtől azonban továbbra sem szabadulhattak. A franciák — az Afrikai Egységszervezet többszöri követelésére — csak 1979-ben hagyták el az országot. Ekkor Goukouni Oueddei lett az államfő, Habre pedig hadügyi államminiszter. A törzsi villongások azonban továbbra sem szüneteltek, rövid megbékélés után maga Hisnene Habré támadt a kormányfőre. Oueddei azonban végső csapást mért a szakadárokra, a minap pedig hivatalosan bejelentették a Csád Köztársaság és Líbia egyesülésének tervét. NÉPSZABADSÁG 1981. január 9., péntek A Szolidaritás és a lengyel kormány munkaügyi vitája ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Csütörtökön Gdanskban a Szolidaritás szakszervezet országos egyeztető bizottsága határozatot hozott. Ez a kormánybizottságok és a sztrájkbizottságok között aláírt megállapodásra hivatkozva amellett foglalt állást, hogy ezentúl a népgazdaságban valamennyi szombat szabad szombat legyen. A munkaügyi minisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalása idézi a Gdanskban és Szczecinben megkötött megállapodásokat; ezek nem tartalmaznak olyan utalást, amely a kormányt a szabad szombatok általánossá tételére kötelezné 1981-től. A két megállapodástól eltérő harmadik, a jastrzebie zdroji, amely más kérdéseikkel együtt a szabad szombatok bevezetéséről intézkedik, kizárólag a bányászokra vonatkozik. Semmi sem indokolja tehát, hogy ez utóbbi megállapodást úgy értelmezzék, hogy 1981. januártól kezdve az egész népgazdaságban általánossá tehető a szabad szombat. E kérdésről nyilatkozott Mieczyslaw Jagielski miniszterelnök-helyettes a televíziónak, rámutatva: az ország jelenlegi gazdasági helyzete aligha teszi lehetővé az összes szombat szabaddá tételét. Megismételte a kormány korábbi javaslatát: vagy tegyenek minden szombatot szabaddá úgy, hogy egyidejűleg napi fél órával meghosszabbítják a munkaidőt, vagy minden második szombat legyen pihenőnap, és akkor a napi munkaidő változatlanul nyolc óra marad. Megrendült a Begin-kormány helyzete Idő előtti választásokat írnak ki? Szerdán az izraeli kormánykoalíciót alkotó két legjelentősebb párt parlamenti csoportjának vezetője — csatlakozva az ellenzék régóta hangoztatott követeléséhez — az idő előtti választások kiírása mellett foglalt állást. A kormánypárt bázisát jelentő Likud-tömb parlamenti csoportvezetője indítványozta, hogy novemberről áprilisra vagy májusra Bár a belpolitikai krízis hullámai elnyeléssel fenyegetik — írja a Neue Zürcher Zeitung —, a Begin-kabinet görcsösen és kétségbeesetten próbálja magát a víz fölött tartani. Ami ezúttal az új elem: már nemcsak az ellenzék, hanem a hatalmi alapot adó Likud-tömb is az idő előtti választások — voltaképpen a Begintől való megszabadulás — mellett foglal állást. . A közvetlen kirobbantó ok: egy vizsgálóbizottság nyilvánosságra hozta jelentését a pedagógusok helyrehozzák előre az esedékes választásokat. Begin miniszterelnök a hét elején tárgyalásokkal megpróbálta tompítani a válság legutóbbi szakaszát kirobbantó ellentéteket a pénzügyi, illetve az oktatásügyi miniszter között, de mindössze annyi ígéretet kapott, hogy mindkét tárca vezetője hajlandó újabb eszmecserére a vasárnapi minisztertanács előtt. (MTI) tével, mely szerint rendkívül roszszak munka-, fizetési, nyugdíjfeltételeik, és ezért 30—60 százalékos jövedelemnövelést javasoltak. A jelentés a fizetésemelési követelések lavináját indította el más foglalkozási csoportoknál is. Ennek kapcsán a pénzügyminiszter közölte: lemond, ha helyt adnak a pedagógusok fizetésemelési indítványának. Az év elején kirobbant az egyik legbefolyásosabb minisztérium, a vallásügyekkel foglalkozó tárca korrupciós botránya, tovább fokozva a tömegek elégedetlenségét a vezetéssel szemben. Burg belügyminiszter leváltotta az ország rendőrfőnökét, aki a hírek szerint túl messzire merészkedett a vallásügyi minisztérium vezetői korrupciós ügyének feltárásában. Mindezen válságjelek háttere, az erőltetett ütemben militarizált ország súlyos gazdasági helyzete. 1980- ban például az életszínvonal 9 százalékkal esett, a beruházások 15 százalékkal, az ipari termelés 4,5 százalékkal maradt el 1979-hez viszonyítva. A Nemzetközi Valuta Alap felmérése szerint tavaly Izraelben az áremelések mértéke 130—190 százalékot tett ki. A megszálló izraeli katonaság ciszjordániai véres megtorló akciói ilyen körülmények között a hivatalos „településpolitika” kudarcának nyilvánvaló jelei. A Regin-kormány, miközben a talaj mindinkább kicsúszik a lába alól, a „menekülés előre” módszerét választja. Dunai Péter HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: A VILÁGSAJTÓBÓL ffiTrybuna Ludu^"* Nyugalomra, belső rendre van szükség A Trybuna Ludu csütörtöki száma kommentárban foglal állást az utóbbi napokban Lengyelország néhány vajdaságában történt, s a stabilizáció és konszolidáció folyamatát akadályozó események ellen. A dolgozó emberek millióinak kívánalmával és akaratával ellentétben jelenleg újabb próbálkozások történnek a nyugalom és megfontoltság légkörének bomlasztására. Az ország néhány területén tudatosan szervezett akciókról van szó, amelyek során demonstratívan nyomást gyakorolnak az államapparátus szerveire, hogy kádercseréket kényszerítsenek ki a vajdaságok vezető tisztségeiben. Ez nem más, mint a társadalmi együttélés és a demokrácia alapvető szabályainak tüntető lebecsülése, amelyekre pedig az említett incidensek részvevői oly gyakran hivatkoznak. Nem lehet másként minősíteni az önkény alkalmazásának e próbálkozásait — amelyek közt egyes középületek elfoglalása is szerepelt —, mint az anarchia megnyilvánulásának, amelyek rendkívül érzékenyen érintik a társadalmi rendet. Itt már nem lehet szó a politikai elképzelések és felelősségérzet egyszerű hiányáról, hanem a vezetés ellen irányuló, Lengyelország társadalmi és politikai életét tudatosan bomlasztó tevékenységgel van dolgunk. A szervezők között ott van a Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség néhány helyi képviselője is, akik e tevékenységükkel átlépik a szakszervezet egyértelműen körvonalazott alapszabályának kereteit. OOstílPflBAfl A KOR cégére alatt gatják a Lengyel Egyesült Munkáspártnak, a munkásosztálynak, az egész lengyel népnek a felgyülemlett nehézségek leküzdésére és az ország helyzetének megszilárdítására irányuló erőfeszítéseit. Nyugaton nem szűnnek meg az uszító hangvételű állásfoglalások. Ezekhez a bujtogató kirohanásokhoz aktívan csatlakoznak mindenfajta renegátok, akik megpróbálkoznak a lengyel nép nevében fellépni. Itt van például Adam Michnik, annak a szocialistaellenes csoportnak az egyik hangadója, amely a „Társadalmi Önvédelmi Bizottság” (KOR) cégérrel működik. A Spiegel című nyugatnémet hetilap készségesen Michnik rendelkezésére bocsátotta hasábjait. A Pravda rámutat, hogy ennek a szakadárnak a forgatókönyve szerint az államhatalom Lengyelországban csupán a „partner szerepében” léphet fel. Azoknak az erőknek a partnereként, amelyek éppen a hatalom aláásására törekednek, Michnik forgatókönyve a lengyel társadalomnak azt ajánlja, hogy ne az ország alkotmányának alapján folytassa fejlődését, hanem valamiféle „kompromiszszum” keretei között. Ennek lényege az lenne, hogy lemondanak a szocialista vívmányokról. Érthető — hangsúlyozza a Pravda —, hogy a Lengyel Népköztársaság dolgozói, akik önként választották a szocialista utat, nem szándékoznak követni az ilyen uszító „tanácsokat”. Éppen ez nem tetszik Michniknek és azoknak, akik mögötte állnak. A moszkvai Pravda csütörtöki számában a lengyelországi belső helyzettel foglalkozó írást közöl. Az SZKP központi lapja többek között megállapítja: Míg a szocialista közösség országai melegen támo „VÉDELMI TERVEK" Egy fiatal amerikai kutató a névadói kísérleti atomrobbantásoknál szerzett személyes tapasztalata alapján megrázó képet festett az emberiség jövőjéről, ötezres hallgatóságának Torontóban. Itt gyülekeztek ilyen nagy számban az amerikai és a kanadai értelmiség legjobbjai, a „tudományok fejlődéséért küzdő amerikai társulás” nevű szervezet kongresszusán, hogy kicseréljék tapasztalataikat a továbbhaladás elősegítésére, s hogy felmérjék, milyen célokra fordítják az emberi értelem nagy felfedezéseit. A felmérés pesszimista mérlege arra késztette a kongresszust, hogy a leszerelési tárgyalásokat szorgalmazza. Ha nem vetnek véget idejében a gyorsuló fegyverkezési hajszának, akkor korunkban, amikor a haditechnika fejlődése különösen gyors, a fegyverkezés üteme végképp „lekörözheti” a leszerelési tárgyalásokat. Az észak-amerikai tudósok kongresszusával egy időben, néhány száz kilométerrel délre, Washingtonban, az amerikai törvényhozók kongresszusi épületében egészen másfajta „védelmi terveket” készítenek. A lelépő Carteradminisztráció beterjesztette az 1981. októberétől egy évre szóló katonai költségvetését, amelynek összege 25 milliárddal múlja felül az idei, a szeptember 30-ig érvényben levő költségvetést, és eléri a 196,4 milliárd dollárt. Ez a Carter elnök által örökül hagyott katonai költségvetés a legnagyobb, amit amerikai elnök békeidőben valaha is a törvényhozás elé terjesztett. Ez az összeg többszörösen elégséges lenne ahhoz, hogy az afrikai és az ázsiai kontinens több száz millió éhező lakosát megmentse a szenvedéstől, százezreket az éhhaláltól. A hatalmasra duzzasztott katonai költségvetés indoklásánál azt hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlenül szükséges az Egyesült Államok hadászati fegyverkészletének korszerűsítése, a földi, a víz alatti, a légi indítóállású interkontinentális rakéták fejlesztése. Nagy összegeket akarnak fordítani robotrepülőgépek, hadihajók, harckocsik és egyéb fegyverzetek kifejlesztésére, a lézeres és kozmikus fegyverrendszerek kidolgozására. Dollármilliárdokat terveznek az Egyesült Államok határaitól távoli vidékeken, így a közel-keleti térségben állomásozó katonai intervenciós „gyorshadtestek” létrehozására. Nem megnyugtató az, hogy a Carter-kormányzat a Pentagonköltségvetés örökségével kész helyzet elé akarja állítani a következő adminisztrációt, s nem megnyugtató az sem, hogy a január 20-án hivtalba lépő adminisztráció egyes tanácsadói úgy nyilatkoznak: tovább akarják növelni a fegyverkezésre fordított dollármilliárdokat. Egy republikánus katonai szakértő évi 7 százalékkal követeli emelni a Pentagon költségvetését, aminek eredményeként 1986-ra már 376 milliárd dollárt tenne ki a fegyverkezésre fordított összeg. E tények alapján egyáltalán nem véletlen, hogy a torontói kongresszuson több polgári tudós — köztük Everett Mendelson professzor — azt állapította meg, hogy az Egyesült Államok kezdeményezi a fegyverkezési verseny folytatását, s következésképpen felelős is e folyamatért. Ennek a megállapításnak az igazát még az a propaganda sem tudja ellensúlyozni, amely — költséget nem kímélve — azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a „szovjet fenyegetés” kényszeríti Washingtont a katonai kiadások ilyen méretű növelésére. A tények makacs dolgok, s önmagukért beszélnek: a Szovjetunió a fő kezdeményezője és aktív részvevője mindazoknak az akcióknak, amelyek célja a béke világméretű stabilizálása, az országok közötti békés együttműködés megteremtése. Ez a politika egyidős a szovjet állammal, s e politikát szimbolizálja az ENSZ New York-i palotájának kertjében Jevgenyij Vucsetics szovjet szobrászművész alkotása: Kovácsoljatok ekevasat a kardból. A fegyverkezési hajsza folytatása és fokozása egy ország biztonságát sem fokozza, az Egyesült Államokét sem; békés eszközöket kovácsolni a fegyverekből, az lehet egyedül az emberiség igazi, emberhez méltó védelmi terve! Kovács István