Népszabadság, 1984. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

2 Küzdeni kell a helsinki záródokumentum megvalósításáért Moszkvai nyilatkozat a II. világháború kitörésének évfordulóján Fokozni kell a küzdelmet a helsinki záródokumentum valóra váltásáért, a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, hogy meg lehessen óvni földrészünket és az egész világot a fenyegető katasztrófától — hangsúlyozta az európai biztonságért és együttműködésért küzdő szovjet bizottság pénteken a békevilágnap alkalmából Moszkvában közzétett nyilatkozatában. Az évforduló előestéjén kiadott nyilatkozat szerzői egyebek között hangsúlyozzák: Európa békeszerető erői szükségesnek ítélik, hogy megőrizzék és gyarapítsák az európai államok közötti kapcsolatok terén a békéért és biztonságért kiharcolt vívmányokat. A nyilatkozat ugyanakkor aggodalommal emlékeztet az amerikai vezetőknek a közelmúltban elhangzott beszédeire, amelyekben kétségbe vonták a Hitler-ellenes szövetséges hatalmak krími konferenciájának határozatait. A krími konferencia határozatainak és a helsinki záródokumentumnak az aláásására irányuló törekvések felérnek a legagresszívabb militarista köröknek az európai területi-politikai realitások elleni támadásaival — állapítják meg a nyilatkozat szerzői. Ma megnőtt a háború kitörésének a veszélye az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítése miatt — emlékeztet a dokumentum, majd hozzáfűzi: nem véletlen, hogy e rakéták árnyékában az NSZK-ban megélénkültek a revansista erők, amelyek ismét szeretnék megkérdőjelezni az Európában kialakult határokat. A béke-világnap alkalmából a szovjet közvélemény minden jó szándékú emberhez fordul felhívásával: határozottan utasítsák el az amerikai kormányzat és a revansista erők kísérleteit, amelyek arra irányulnak, hogy felülvizsgálják Európa háború után kialakult békerendjének az alapjait — hangsúlyozza a szovjet nyilatkozat. (TASZSZ) Helmut Kohl sajtóértekezlete kormánya bel- és külpolitikai tevékenységéről ( BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL) Pénteki sajtókonferenciáján a nyugatnémet kancellár átfogó értékelést adott a keresztény-liberális koalíció munkájáról. Miközben pozitívan értékelte a kormány kül- és gazdaságpolitikáját, elismerte, hogy a koalíciós pártok közötti kapcsolatok nem kielégítőek, s hogy a kormány tájékoztatáspolitikája is sok kívánnivalót hagy maga után. Ez utóbbi javítására „személyi következményekkel is járó intézkedéseket” helyezett kilátásba. Ami a kormány külpolitikai tevékenységét illeti, Helmut Kohl hangsúlyozta, hogy a koalíciós megállapodásnak megfelelően egyik fő feladatnak továbbra is a keleti szomszédokkal megkezdett dialógus folytatását tekinti. Mint mondotta: " A Varsói Szerződés tagországaival jó kapcsolatokra s a kapcsolatok kiegyensúlyozottságára törekszünk. A dialógus fenntartását és az együttműködés elmélyítését szolgálják a kancellár szerint azok a találkozók, amelyeket a tervek szerint még ebben az évben bonyolítanak le nyugatnémet politikusok és egyes szocialista országok képviselői. Nem időrendi, hanem fontossági sorrendben emlékezett meg Leonyid Kosztandov szeptember végére tervezett NSZK-beli látogatásáról. A szovjet miniszterelnök-helyettes a szovjet— nyugatnémet gazdasági vegyes bizottság ülésére érkezik ide, és előreláthatólag egy hétig marad az NSZK- ban, ahol nemcsak a gazdasági élet képviselőivel, hanem politikusokkal is találkozik. Ugyancsak lényegesnek minősítette a kancellár Andrej Gromiko és Hans-Dietrich Genscher tervbe vett New York-i találkozóját, amely a múlt évben elmaradt. Gromiko ugyanis az amerikai kormánynak az ENSZ státusát is sértő, alapvetően azonban a szovjet kormány ellen irányuló intézkedései miatt, mint ismeretes, lemondta az ENSZ- közgyűlésen való részvételét. Az NSZK-ba várják ezenkívül Todor Zsivkovot, Nicolae Ceausescut és Erich Honeckert. Ami az NDK Államtanácsa elnökének látogatását illeti, a kancellár hangsúlyozta, hogy annak időpontjáról és a megbeszélések témájáról még nincs döntés. Kijelentette, hogy Erich Honecker szívesen látott vendég az NSZK-ban, s hogy a látogatás előkészítő munkálatai előrehaladott stádiumban vannak, csupán Erich Honecker végleges döntésére várnak. Kérdésekre válaszolva, a kancellár kijelentette: nem kíván részt venni a látogatással kapcsolatos spekulációkban, továbbá hogy a megbeszélések várható tartalmáról sem nyilatkozik, mert — mint mondotta — nem akar a látogatás előtt nyomást gyakorolni a vendégre. Az SPD szóvivője a kancellár sajtókonferenciáján elmondottakra reagálva hangsúlyozta: a kormány külpolitikai tevékenysége korántsem olyan egyértelműen pozitív, miként azt Helmut Kohl állítja. A párt parlamenti frakciójának ügyvezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a keleti szomszédokkal fennálló kapcsolatok ápolása rendkívül fontos. Különösen áll ez Lengyelországra, ahová Hans-Jochen Vogel vezetésével SPD-képviselők látogatnak a közeljövőben. Ez, valamint Hans- Dietrich Genscher novemberre tervezett hivatalos látogatása, az SPD- politikus szerint elősegíti az NSZK a lengyel kapcsolatok fejlődését, amit a Lengyelország elleni agresszió 45. évfordulójára való tekintettel különösen fontosnak minősített. Kanyó András ZIMBABWE Kongresszus utáni változások előtt A dél-afrikai térség hosszú távú politikai erőviszonyainak szempontjából kivételes fontosságú pártkongresszusra került sor néhány napja Hararében, Zimbabwe fővárosában. Az országot kormányzó ZANU—PF második kongresszusán a szervezet elnöke, Robert Mugabe, aki egyben kormányfő is, bejelentette: a jóváhagyott programnyilatkozat értelmében tárgyalásokat kezd az országban működő politikai erőkkel az egypártrendszer és az elnöki kormányzati rendszer bevezetéséről. E fejlemény megértéséhez vissza kell pillantani az előzményekre, hiszen a ZANU—PF, azaz a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Szövetség—Hazafias Front első és második kongresszusa között pontosan húsz év telt el, s e két évtized alatt a párt és az ország helyzetében, s az ebből fakadó feladatokban alapvető változások történtek. A ma kormányzó ZANU— PF 1964-ben, az első kongresszusán még — az akkori Észak-Rhodesia fekete bőrű őslakosságának jogaiért harcolva — fegyveres függetlenségi harcot hirdetett Ian Smith fehértelepes fajüldöző rendszere ellen. Ez a küzdelem, amelyet a párt a feketék másik nagy politikai szervezetével, a Joshua Nkomo vezette ZAPU-val (Zimbabwei Afrikai Népi Szövetség) párhuzamosan folytatott, több mint másfél évtizeden át tartott, s a fehértelepes rezsim megtörésével végződött. A londoni Lancaster House-ban megkötött megállapodás 1980-ra Zimbabwe néven függetlenné nyilvánította az egykori Rhodesiát, s egyúttal parlamenti választásokat írt elő az országban. Ezzel új korszak nyílt az immár önálló afrikai állam történetében. Az 1980-as parlamenti választások eredménye hűen tükrözte az országban uralkodó etnikai és politikai viszonyokat. A Robert Mugabe vezette ZANU elsöprő győzelmet aratott: a Száz parlamenti helyből 57-et mondhat magáénak. Nkomo pártja húsz mandátumot szerzett, s az előzetes megállapodás szerint ugyancsak húsz parlamenti hely jutott a 7,8 milliós Zimbabwében élő 100 ezer fehér képviselőinek, köztük a letűnt telepes rezsim egykori vezetőjének, Ian Smithnek. A fennmaradó három mandátumot a fajüldöző rendszerrel korábban együttműködő Muzorewa fekete püspök hívei kapták. Ez a parlamenti alapképlet — bizonyos módosulásokkal — máig is fennáll. A függetlenség kivívása után óhatatlanul bekövetkezett az, ami szinte valamennyi újonnan függetlenné vált afrikai országban: a nyugati tőkés érdekeltségek képviselői és a telepesek pánikszerűen hagyták el Zimbabwét, s igyekeztek kimenteni vagyonukat. A Mugabe-kormányzatnak ezért a legfontosabb feladata az volt, hogy megakadályozza a nemzetgazdaság összeomlásával fenyegető folyamat kiszélesedését. Mivel az ország gazdasági infrastruktúrája az angol gyarmati korszakban, majd a fehértelepes kormányzat idején alakult ki, számolni kellett azzal, ha ezen egy csapásra, radikális lépésekkel kívántak volna változtatni, az óhatatlanul súlyos károkat okozott volna az új független államnak. Ezért a kormányzó párt az óvatos és fokozatos lépések útját választotta. Zimbabwében így mind a mai napig viszonylag csekély az állami részvétel a bankokban, a nagy gyógyszeripari mammutvállalatoknál, valamint a hatalmas bányaüzemekben. A mezőgazdasági politika mindenekelőtt arra irányul, hogy kielégítsék a hatmillió afrikai paraszt földigényét, de ezzel párhuzamosan megőrizzék azt a hatalmas termelőerőt is, melyet a 4800 fehér farmer által irányított fejlett magángazdaságok képviselnek. A zimbabwei vezetés — okulva más független afrikai államok tapasztalataiból — megpróbálta a politikai átmenetet a lehető „legfájdalommentesebbé” tenni, s ez jótékony hatással van a gazdaságra is. Problémák persze így is vannak. Előzetes számítások szerint idén három százalékkal csökken a nemzeti össztermék, nőtt a munkanélküliség, 18 százalékos az infláció. A térség általános gazdasági helyzetéhez képest azonban Zimbabwe még mindig szilárdan áll a lábán. A ZANU—PF mostani, második kongresszusán megjelölte a pártnak az évtized végéig szóló feladatait. Robert Mugabe pártelnök bejelentette: az egyik legfontosabb cél az, hogy olyan államszervezetet hozzanak létre, amelynek elvei a marxizmus—leninizmuson alapulnak, szorosan kapcsolódnak a zimbabwei nép történelmi, társadalmi és kulturális tapasztalataihoz. A kongresszus elfogadta az új szervezeti szabályzatot; ez az egypártrendszeren alapuló szocialista állam megteremtését tűzte ki célul. E célok távlatiak, de az utóbbi évek politikai küzdelmei alapján a ZANU—PF joggal bízhat abban, hogy az 1985 márciusára kiírt parlamenti választásokon a párt olyan elsöprő többségbe kerül a törvényhozásban, hogy kézenfekvővé válhat az egypártrendszerről szóló népszavazás megrendezése. Ez már csak azért is valószínű, mert a Lancaster Houseban kötött megállapodás által a fehéreknek juttatott húsz parlamenti helyből Ian Smith hívei már csak 13-at foglalnak el, s lemorzsolódás érezhető a ZAPU-nál is. Nkomóék tekintélyét megtépázták azok az események, melyek az utóbbi két évben többször is szembeállították őket Mugabe pártjával, s objektíve Zimbabwe hosszú távú érdekei ellen hatottak. A zimbabwei kormányzó párt minden bizonnyal most is nagy politikai körültekintéssel jár majd el, hiszen tudatában van annak, hogy a Délafriikai Köztársasággal határos ország belső fejlődése milyen hatással lehet nem csupán a szomszédban a színes bőrű lakosság jogaiért folyó küzdelemre, hanem a földrész egész déli térségének jövőjére is. Nagy Csaba Mugabe a szónoki emelvényen. NÉPSZABADSÁG 1984. szeptember 1., szombat Megemlékezések Lengyelországban ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Lengyelországban mindenütt megemlékeznek arról, hogy a hitleri Németország negyvenöt évvel ezelőtt, 1939. szeptember 1-én hajnalban támadta meg az országot. Varsóban ez alkalommal Henryk Jablonski államfő mondott beszédet. Rámutatott: a polgári Lengyelország uralkodó osztályainak elvakult szovjetellenessége, antikommunizmusa okozta, hogy negyvenöt évvel ezelőtt — a hadsereg és a lakosság hősies küzdelme ellenére — elveszett az ország függetlensége. * Jablonski többször utalt rá: Lengyelország újjászületése az új társadalmi rend felépítésének, a Szovjetunióval való testvéri szövetségnek köszönhető. * Pénteken koszorúzást rendeztek Gdanskban, a Lenin Hajógyár előtti emlékműnél. A tengerparti nagyváros munkáskollektívái megemlékeztek arról, hogy 1980. augusztus 31-én aláírták a sztrájkolók és a kormányzat megállapodását Koszorút helyeztek el a hajógyár és más üzemek dolgozóinak képviselői, a párt- és tömegszervezetek. M. G. BT-tagok Izraelt bírálták A Szovjetunió, India, a Kínai Népköztársaság és több más ország képviselője elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsának péntekre virradóra megtartott ülésén a megszállt Dél-Libanon lakossága ellen elkövetett izraeli bűncselekményeket. Ugyanakkor támogatták a libanoni kormánynak azt a követelését, hogy Dél-Libanonból, a Bekaa-völgyből és a Rasajatérségből haladéktalanul vonják ki az izraeli megszálló csapatokat. A felszólalók erélyes intézkedéseket követeltek a Biztonsági Tanácstól azért, hogy szerezzen érvényt az izraeli haderő kivonását sürgető, 1982-es határozatának. Richard Ovinnyikov, a Szovjetunió képviselője utalt az Egyesült Államok felelősségére az izraeli agreszsziós politika folytatódásáért, és kijelentette, hogy az 1982-es intervenció és az azt követő megszállás amerikai támogatás nélkül nem jöhetett volna létre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton folytatja az Izrael ellen benyújtott libanoni panasz kivizsgálását. Az izraeli Munkapárt és a Likudtömb között megállapodás jött létre arról, hogy a következő ötvenhónapos időszakban „nemzeti egységkormány” intézi az ország ügyeit. A megállapodás értelmében Simon Peresz, az izraeli Munkapárt vezetője huszonöt hónapig lesz miniszterelnök, aztán Jichak Samir, a Likud■tömb vezére tölti majd be a kormányfői tisztet a fennmaradó időre. Az első időszakban Samir megbízott miniszterelnök lesz — vagyis Peresz távollétében ő látja el az ügyeket —, és egyben ő irányítja az izraeli külügyminisztériumot. (MTI) Az amerikai kommunisták jubileuma Ha róluk hallunk, mindig az jut az eszünkbe, milyen sors lehet harcos, meggyőződéses kommunistának lenni az Egyesült Államokban; egy olyan országban, amelyben a hatalom birtokosai minden rendelkezésükre álló eszközzel üldözik elvtársainkat, nyomást gyakorolnak a pártra, s fogadkoznak, hogy a kommunizmust világszerte felszámolják. De lám, ez nemcsak határainkon túl, hanem saját hazájukban is meghaladja erejüket: a kommunista párt él, harcol, immár hatvanöt esztendeje. Ennyi idő telt el azóta, hogy Chicagóban az egykori Szocialista Párt osztályáruló politikája miatt szakadás következett be az amerikai munkásmozgalomban, és a balszárny — gondosan kidolgozott elvi-politikai program alapján — létrehozta az Egyesült Államok Kommunista Pártját. Az alapítás dátuma is önmagáért beszél: nemcsak az amerikai történelem demokratikus hagyományai, a függetlenségért és a rabszolgaság eltörléséért vívott forradalmi harcok nevelték ki a következetes, harcos baloldalt, hanem mindenekelőtt a történelmi pillanat, a világot átfogó forradalmi fellendülés hulláma, amely 65 esztendővel ezelőtt a kor legnagyobb történelemformáló tényezőjeként jelentkezett. A kommunista pártok megalakulását világszerte előmozdította a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, amely — az amerikai John Reed szavaival — „megrengette a világot”. Nem kétséges, hogy Észak-Amerikában annak a fiatal, életerős kapitalizmusnak a fellendülése volt a domináns irányzat, amelynek nem kellett különösebben megküzdenie feudális béklyókkal, és példátlan erőforrások álltak a rendelkezésére. Ennek és sok más körülménynek a hatására az Egyesült Államok Kommunista Pártja nem fejlődhetett nagy tömegpárttá. De mint mindenütt, Amerikában is szenvedéseket rótt a dolgozó töme .gekre a kapitalista fejlődés, következésképpen testvérpártunknak óriásiak voltak a feladatai: a harc a munkanélküliség ellen, a kenyérért való jogért; küzdelem az iparági elven alapuló erős szakszervezeti mozgalom megteremtéséért, s a második világháború éveiben pedig az antifasiszta szovjet—amerikai együttműködésért, aminek oly nagy szerepe volt korunk egész történelmének alakításában. Az évfordulón hangsúllyal kell szólnunk arról a szolidaritásról, melyet a rendkívül nehéz körülmények között harcoló amerikai kommunista párt iránt érzünk. Gondoljunk csak arra, hogy a mccarthyzmus idején tizennyolc perben összesen 180 kommunista vezetőt tartóztattak le és ítéltek el. Az antikommunista hisztéria maradványai újra és újra felszínre törnek az Egyesült Államokban. A párt a teljes legalitást csak 1967-ben érhette el. Azóta is igyekszik — a mostani választási harcban is — felhasználni a nyilvánosság minden lehetőséget a tömegek szervezésére, a haladó eszmék terjesztésére. Ehhez kívánunk a mai jubileumon további eredményeket az amerikai kommunistáknak. Az amerikai külügyminiszter a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokról Shultz interjúja az AP hírügynökségnek George Shultz amerikai külügyminiszter csekély esélyt jósolt az esetleges szovjet—amerikai tárgyalásoknak az űrfegyverkezésről. A külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott. A hírügynökség szerint George Scultz első ízben célzott rá, hogya tárgyalásokra valószínűleg nem kerül sor. A világűr militarizálásának megakadályozásával foglalkozó célirányos, tisztességes tárgyalásokra a Szovjetunió tett javaslatot, indítványa szerint a megbeszélések szeptember 18-án Bécsben kezdődhettek volna meg. Az amerikai külügyminiszter hírügynökségi interjújában — a korábbi amerikai érvelésnek megfelelően — ugyan azt állította, hogy az Egyesült Államok igennel válaszolt a szovjet javaslatra, és Washington véleménye azóta sem változott, kijelentésével azonban nyilvánvalóan a szovjet félre kívánta hárítani a felelősséget a megbeszélések elmaradásáért. Schultz nem volt hajlandó az AP munkatársának arra a kérdésére válaszolni, hogy vajon a Reagan-kormányzat kidolgozna-e valamiféle új stratégiát a Szovjetunióval való viszony rendezésére a jelenlegi elnök újraválasztása esetén. Mindazonáltal az amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok kész ésszerű tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval a kérdések egészen átfogó körében. Kijelentette: véleménye szerint az elnök „készen áll arra, hogy a szovjetekkel építő szellemű viszonyt alakítson ki”. Schultz jelezte azt is, hogy lehetőség szerint találkozni szeretne Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés soron következő ülésszaka idején. Ami a bécsi tárgyalásokat illeti, köztudomású, hogy a megbeszélések megkezdésének kilátásait az amerikai magatartás oszlatta szét. A külügyminiszter által is követett amerikai stratégia célja moszkvai megítélés szerint voltaképpen az, hogy a Washington hibájából megszakadt genfi rakétatárgyalások témáit a bécsi megbeszélések napirendjébe viszszacsempészve az Egyesült Államok tovább folytathassa nukleáris eszközeinek telepítését Nyugat-Európa területén. (MTI) NÉHÁNY SORBAN Andrej Gromiko pénteken Moszkvában fogadta Szakuraucsi Josiót, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt vezető politikusát, a japán parlament Japán Szovjet Baráti Társaságának elnökét. Gromiko rámutatott, hogy a két ország jószomszédi kapcsolatai a szovjet és a japán nép létfontosságú érdekét jelentik, és szükség van azokra az egyetemes és ázsiai béke megóvásához is. (MTI) Sean Macbride ír közéleti személyiség felhívással fordult a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőihez, hogy ENSZ-védnökséggel tartsanak csúcstalálkozót a leszerelés kérdéséről — közölte pénteken a Nobel- és Lenin-békedíjas ügyvéd dublini irodája. (MTI) Országos tiltakozási megmozdulásban való részvételre szólította fel szeptember elsejére a lakosságot a Chilei Demokratikus Népi Mozgalom elnevezésű baloldali ellenzéki tömörülés. A Kiáltvány a néphez című felhívásában a szövetség hangsúlyozta, hogy a chilei diktatúra csak a terror, az elnyomás, az erőszak segítségével képes fenntartani uralmát. (Prensa Latina) A szervezett alvilág ellen több ezres tömeg vonult fel pénteken a délolaszországi Torre Annunziatában. A megmozdulásra a Camorra múlt vasárnapi vérengzése szolgáltatott okot, amikor is nyolcan meghaltak, heten pedig megsebesültek egy banditatámadás következtében. (MTI) A sandinista hadsereg egységei kétnapos kemény csatározások után elfoglalták az ellenforradalmárok egyik főhadiszállását Jinotega tartományban, Pantasma városától északkeletre. (MTI)