Népszabadság, 1985. március (43. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
1985. március 1., péntek NÉPSZABADSÁG Csernyenko a választásokról Csütörtökön Moszkvában átnyújtották Konsztantyin Csernyenkónak, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselői igazolványát. Az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét Moszkva Kujbisev választókerületének szavazói választották képviselőjüknek az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába. A vasárnapi választások eredményeiről szóló jelentéseiket szerda délután tették közzé a köztársasági választási bizottságok. A Szovjetunió tizenöt szövetséges köztársaságában 6728 legfelsőbb tanácsi küldöttet választottak. A köztársaságok több mint kétharmadában a legfelsőbb államhatalmi szerv tagjainak több mint hatvan százaléka először kapott ilyen megbízatást. A képviselői igazolvány átvétele kapcsán Konsztantyin Csernyenko kijelentette, hogy a választási tapasztalatok szerint megnőttek a választópolgárok kívánalmas képviselőikkel szemben. Kedvező jelenségként említette azt is, hogy a különböző szintű tanácsok az eddigieknél határozottabban élnek jogaikkal a lakosság jó minőségű fogyasztási cikkekkel történő ellátásáért, akorábbinál aktívabban vesznek részt az országos méretű iskolareform megvalósításában, a törvényhozó szervek tevékenységének ellenőrzésében, a rend és a fegyelem megszilárdításában az élet különböző területein. A szovjet—amerikai együttműködés létfontosságú, s attól, hogy miként alakulnak a kapcsolatok a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, nagyon sok függ a világban. Semmiféle nézetkülönbség sem akadályozhatja meg a párbeszédet — írta Konsztantyin Csernyenko amerikai veteránok egy csoportjának a levelére válaszolva. A második világháborús michigani veteránok Konsztantyin Csernyenkóhoz intézett levelükben kifejtették: legfontosabb feladatuknak az atomfegyverek felszámolását tekintik, és az egész emberiség nevében remélik, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között ilyen tartalmú megállapodás jön majd létre. Konsztantyin Csernyenko válaszában hangsúlyozta: a Szovjetunió amellett van, hogy együttműködjön az Egyesült Államokkal a háború és a béke kérdésében, az emberiség megszabadításában az atomháború veszélyétől. Nézetünk szerint — hangsúlyozta — a soron következő új tárgyalások, amelyek célja a fegyverkezés beszüntetése a földön, a világűr militarizálásának a megakadályozása, az atomfegyverek korlátozása és csökkentése, a hadászati stabilitás megszilárdítása, lehetőséget teremtenek arra, hogy gyakorlati lépéseket tegyünk a békés és a biztonságos jövőhöz. Nem minden múlik azonban a Szovjetunión és a Szovjetunió jóakaratán. A megállapodás eléréséért hasonlóan szükség van a másik fél készségére is. (MTI) Hatékony fegyverzetkorlátozási megállapodásokra van szükség Magyar felszólalás a genfi leszerelési értekezleten A genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésén felszólalt Meiszter Dárid nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Sajnálattal állapította meg, hogy az értekezlet már évek óta képtelen eredményt elérni, sőt még az érdemi tárgyalások megkezdéséig sem jutott el. Meiszter Dávid emlékeztetett arra, hogy két hét múlva megkezdődnek a tárgyalások a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az űrfegyverkezés megelőzéséről és a nukleáris fegyverkezési verseny megfékezéséről. Magyarországon várakozással tekintenek a tárgyalásokra, és remélik, hogy azokon hatékony megállapodások születnek majd. A magyar kormánynak változatlanul az a meggyőződése, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének nincs ésszerű alternatívája, s ezért a párbeszéd elengedhetetlenül fontos. A csütörtöki ülésen felszólalt Viktor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője is, aki kifejtette, hogy a Szovjetuniónak nincs és nem is lehet nemesebb célja, mint a béke megóvása, a különböző társadalmi, gazdasági és politikai rendszerekhez tartozó államok közötti békés egymás mellett élés megszilárdítása. (MTI) A világszervezet több mint két évtizedes múltra visszatekintő genfi fóruma jelenlegi formájában 1978 óta tevékenykedik. Az értekezlet munkájában negyven állam vesz részt, s gyakorlatilag az egyetlen olyan fórum, ahol többoldalúan és rendszeresen tárgyalnak a fegyverkezési verseny korlátozásáról és leszerelésről. A szocialista közösséghez tartozó országok, köztük hazánk, olyan konkrét nemzetközi szerződések kidolgozására összpontosítják erőfeszítéseiket Genfben, amelyek ténylegesen hozzájárulnának a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. Bár a legutóbbi években a NATO-országok magatartása miatt az értekezlet munkája egy helyben topogott, a genfi fórum a leszerelési ügyek napirenden tartásával napjaink feszültebb világpolitikai helyzetében is fontos szerepet játszik. Nyugtalanság a dollár árfolyama körül Változatlanul ideges, nyugtalan a légkör a nemzetközi pénzpiacon. Ennek oka, hogy a magas dollárárfolyam leszorítására a nyugat-európai jegybankok másfél milliárd dollárt dobtak piacra. Tőzsdei körökben mégis úgy vélekednek, hogy a dollár árfolyamát csak átmenetileg szorította le a bankok február 27-i koncentrált pénzpiaci beavatkozása. Erre utal az a csütörtök esti jelentés is, hogy a dollár árfolyama csütörtökön Milánó kivételével minden nyugat-európai pénzpiacon ismét emelkedni kezdett Záró árfolyama Frankfurtban 3,3325 nyugatnémet márka, Zürichben 2,8550 svájci frank, Párizsban 10,235 francia frank volt. (MTI) HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA Minden ott kezdődött, hogy azon a múlt hét csütörtöki televíziós sajtóértekezleten, amelyet újraválasztása után, Reagan első ízben tartott meg, az amerikai elnök rendkívül magabiztosan nyilatkozott a dollár újbóli és további erősödéséről. Február 22-én például egy USA-dollár 3,38 NSZK-márkát ért, de három nappal később már 3,45 márkát. Reagan hattározottan utalt arra, hogy kormányának nem áll szándékában megállítani a dollár erősödését, jóllehet tudatában van annak, hogy legutóbb 13 és fél éve jegyezték a frankfurti tőzsdén ilyen magasan az amerikai valutát. Ez a hét azonban új meglepetést hozott: tovább emelkedett a dollár árfolyama, Frankfurtban megközelítette a 3,50 márkát. A tőzsdéken pedig mind idegesebb lett a hangulat. A robbanás szerdán következett be. Mi történt? A nyugat-európai jegybankok — Svájc kivételével — összehangolt támadást indítottak a dollár ellen. A Bundesbank egymaga egymilliárd dollárt, az olasz, a francia, a brit, a belga é® az osztrák központi pénzintézet összesen félmilliárd dollárt dobott piacra saját valutái védelmében. Amellett, hogy az összeg látszólag nem nagyon jelentős — hiszen a valutatőzsdéken naponta olykor 100—150 milliárd dollár is gazdát cserél —, a dollár árfolyama mégis esett: Frankfurtban néhány óra alatt több mint húsz pfenniget. Úgy tűnik, a dollár árfolyamának az utóbbi időbeni bekövetkezett ideges mozgásait alapvető gazdasági indokok nem támasztják alá. A spekuláció, amely nagyrészt most is független a termelési és kereskedelmi folyamatoktól, rendkívüli hatást gyakorolt a valutapiacokra. A spekuláció azonban rögtön elfordul attól a pénztől, amellyel kapcsolatban megnő a kockázat. A nyugat-európai bankok összefogása ebből a szempontból nagy jelentőségű, s ezért nyilatkoznak úgy most már Washingtonban is, hogy a beavatkozás olykor hatásos is lehet. Nyilván befolyásolta e véleményalkotást, hogy az Egyesült Államokkal szemben hosszú idő után először estek egybe Nyugat-Európa és Japán érdekei. Ami Magyarországot illeti: a Magyar Nemzeti Bank naponta követi a nemzetközi valutaárfolyamok változásait. Konvertibilis külkereskedelmiünk figyelemre méltó részét dollárban számoljuk el, s így az exportálóknak kedveznek a magas árfolyamok, míg az importáló vállalatokat hátrányosan érintik. A valuták mostani ingadozó kapcsolatrendszere értelemszerűen nehezíti a tervszerű piaci munkát. Most, amikor az év elején az import amúgy is meghaladja az exportot, s a hideg hetek ráadásul pótlólagos behozatalt is követeltek, az árfolyamok mozgása befolyásolta jó néhány vállalatunk tevékenységét. A nyugodt valutapiac minden olyan állam érdeke, amely kiegyensúlyozott kapcsolatokon alapuló gazdasági fejlődésre törekszik. S ez az erő feltehetően képes lesz lecsillapítani, mederbe terelni a nemzetközi pénzvilág jelenleg gyakorta kiszámíthatatlan mozgásait. B. I. G. Dzsambin Batmond beszéde Ulánbátorban — A világ népei reményeket fűznek ahhoz, hogy eredményes legyen a küszöbönálló új szovjet— amerikai tárgyalás, amelynek célja, hogy elejét vegye a világűr militarizálásának és megállítsa a fokozódó fegyverkezési hajszát földünkön — jelentette ki Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke a KB apparátusának munkatársai előtt mondott beszédében. — A Szovjetunió — hangsúlyozta Batmönh — becsületesen és elvszerűen közelíti meg ezt a fontos problémát. Ez világosan kiderült Konsztantyin Csernyenko legutóbbi választási beszédéből, amelyben az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke pontosan elemezte az SZKP és a szovjet állam bel- és külpolitikájának főbb irányzatait. A lenini párt stratégiai irányvonalát — mondotta Batmönh — a mongol kommunisták, valamennyi mongol dolgozó támogatja és helyesli. Dzsambin Batmönh felelőtlennek nevezte az amerikai kormány fegyverkezési politikáját., A mongol párt főtitkára beszédének befejező részében részletesen foglalkozott az MNFP XVIII. kongresszusa határozatai megvalósításával kapcsolatos feladatokkal, a hetedik ötéves terv utolsó esztendeje feladatainak végrehajtásával, különös tekintettel a népgazdasági termelés hatékonyságának növelésére és a munka minőségének javítására. Batmond rámutatott: igen fontos, hogy a pártvezetők jól ismerjék területüket, hiszen az országban kísérleti jelleggel a gazdasági tervezés és ösztönzés új rendszerét vezetik be, és újfajta bérezést alkalmaznak. (TASZSZ) 3 Teljesítmény és bér A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének részeként január 1-től jelentősen módosult a vállalati keresetszabályozás is. A fő cél a teljesítmények és a keresetek szorosabb összekapcsolása révén az ösztönzés javítása, a racionális vállalati gazdálkodás feltételeinek erősítése, az ésszerű létszámgazdálkodás elősegítése. A mintegy 2600 vállalat és nem mezőgazdaságii szövetkezet adottságai igen eltérőek, ezért indokolt, hogy egyidejűleg több keresetszabályozási forma működjön. Új vonás, hogy a különböző formák között — meghatározott feltételek szerint — a gazdálkodó szervek szabadon választhattak. A keresetszabályozási formák között a „leghaladóbb” a keresetszintszabályozás. Ebben működik a vállalatok és szövetkezetek 40 százaléka. Leginkább ez felel meg a vázolt gazdaságpolitikai céloknak, mert — ha a vállalat jól jövedelmező tevékenységet folytat — a szabályozás oldaláról elhárít minden adminisztratív akadályt az ösztönzés elől, lehetővé teszi a dinamikus, akár kiugró teljesítménynövelés megfelelő elismerését is. Nagy előnye, hogy megszünteti a létszámhígításhoz, pazarláshoz fűződő érdekeltséget. Ezért elvileg az egész versenyszférában (ott, ahol a piaci tényezőknek és a nyereség alakulásának meghatározó szerepük van a gazdálkodásban) ezt a formát kellene alkalmazni. Szeresetszabályozási formák A gyakorlatban azonban ezt a kívánalmat még nem tudjuk teljes következetességgel érvényre juttatni. Némely szakágazat — például a gépjavítók, a tervező-beruházó és a külkereskedelmi vállalatok — jelenlegi adottságai ugyanis nem nyújtanak kellő garanciát arra, hogy abéremelés fedezetét teljesítményeik növelésével és nem áraik emelésével teremtik elő. Ezért ezeket a szakágazatokat a keresetszint-szabályozás helyett a keresetnövekmény-szabályozásba soroltuk be. Mintegy 300 gazdálkodó egység pedig saját helyzetét úgy ítélte meg, hogy nem bírja elviselni a keresetszint-szabályozás viszonylag magas adóterheit, ezért a növekményszabályozást választotta. A keresetnövekmény-szabályozás — a gazdálkodók 20 százaléka került ebbe — kevesebb adóval jár, mint a szintszabályozás, s miután az előző évi keresetszint, azaz a bázis adómentes, kisebb a kockázat is. Ugyanakkor a teljesítmények dinamikus, esetleg kiugró növelésének ösztönzése itt nehezebb, mint a szintszabályozásban. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ösztönzés szempontjából e forma még így is sokkal kedvezőbb, mint elődei. Azok a vállalatok, szövetkezetek, amelyek saját felméréseik alapján az ismertetett szabályozások adóterheit nem képesek elviselni, egy évre választhatták a szigorított központi keresetszabályozást. Ebben a formában 2 százalék az adómentes keresetnövelési lehetőség, és további egy százalék valósítható meg, de ez után már adót kell fizetni. A gazdálzködök 13 százaléka döntött e forma mellett az idén. Ha ezek a gazdasági egységek a szint- vagy növekményszabályozásban gazdálkodnának, akkor különösebb átmenet nélkül jelentős létszám-, illetve keresetcsökkentésre kényszerülnének. Gyakorlatilag tehát a hatékonyabb gazdálkodásra való felkészüléshez kíván átmeneti segítséget nyújtani ez a forma. A felkészülést azonban nem ajánlatos túl hosszú időre elnyújtani, már csak azért sem, mert a dolgozók egy része elhagyja az ilyen szervezeteket, és akkor még nehezebbé válhat a talpra állás. A központi keresetszabályozásba a versenyszférán kívüli területek gazdálkodóit — arányuk az összeshez viszonyítva 27 százalék — sorolták be központilag, azokat, amelyeknél a nyereség tendenciaszerűen sem tükrözi a gazdálkodás hatékonyságát, és amelyek egyáltalán nem piacorientáltak. Ilyenek például a szénbányászat, a villamosenergia-ipar, a vasút, a posta, a helyi tömegközlekedés és így tovább. Ebben a formában a keresetszint az idén 5,5 százalékkal — meghatározott területeken ennél 0,5—2 százalékkal nagyobb mértékben — emelhető adómentesen. Adózottan e fölött is emelhető a kereset. A cél az, hogy e területek keresetnövekedése ne maradjon el a népgazdaság átlagától. Választottak a vállalatok Érthetően nagy várakozás előzte meg a gazdálkodó egységek választását. Alig néhány héttel ezelőtt még borúlátó vélekedések azt jósolták, hogy csak nagyon kevesen választják a szintszabályozást, s tömegesen kényszerülnek majd a szigorítottba. A gazdasági egységek választása alaposan rácáfolt a borúlátó jóslatokra. Az adatokat értékelve megállapítható, hogy a gazdálkodó szervezetek nagy többsége a gazdaságirányítás által előirányzott — besorolás szerinti — szabályozási formát választotta. Negyven százalékuk már 1985- ben él ezzel a lehetőséggel, amit a legösztönzőbb és legrugalmasabb forma, a keresetszint-szabályozás nyújt. A foglalkoztatottak számát tekintve szintszabályozás működik az ipar, építőipar és a belkereskedelem mintegy felében. Különösen magas arányt találunk a gépiparban (65 százalék) és a vegyiparban (75 százalék). Kedvezően értékelhető az a tény is, hogy a nagyvállalatok éppúgy megtalálhatók a szintszabályozásban, mint a közép- és kisvállalatok, bár a nagyvállalatok jelentős része a központi keresetszabályozásban kapott helyet. A szintszabályozást nem választó szervezetek leginkább a kisebbek, az átlagosnál kevesebb dolgozót foglalkoztatók közül kerülnek ki. A keresetszint-szabályozás feltételeit 1985-ben nem vállaló szervezetek többsége a szigorított formát választotta, tehát valószínűsíthető, hogy egy év elteltével számottevő részük visszakerül majd a szintszabályozásba. Elenyésző azon gazdálkodók száma, amelyek a számukra előirányzott keresetnövekmény helyett a szigorított keresetszabályozást választották. Említést érdemel, hogy az utóbbi formába zömmel a kis létszámot foglalkoztató szervezetek kerültek, e körben az átlaglétszám a 600 főt sem éri el. A vállalatok és szövetkezetek átsorolási döntésüket többségükben alacsony nyereségszintjükkel, illetve fejlesztési elkötelezettségeikkel indokolták. A kijelölttől eltérő szabályozási formát választók főleg a könnyűiparban, az építőiparban és a kereskedelemben találhatók. A kivitelező építőiparban 57 szövetkezet, a belkereskedelemben pedig 136 áfész választotta a szigorított keresetszabályozást. A vállalati-szövetkezeti döntéseket összességében kedvezőnek értékeljük. Választásaik nyomán a versenyszféra nagy részében az a keresetszintszabályozás működik, amelytől —rugalmassága, ösztönző ereje néven — joggal várható, hogy a vállalati bérezési és ösztönzési rendszerek korszerűsítésével együtt megfelelő gazdálkodási, érdekeltségi feltételeket teremt, s ezzel hozzájárul a többletteljesítmények létrejöttéhez. Jól zárultak a bérkísérletek Az erőteljesebb ösztönzés kibontakoztatásához azonban csupán a szabályozók nem elégségesek. Éppúgy szükséges a vállalaton belüli bérezési és belső érdekeltségi rendszerek kialakítása. A két évig tartó keresetszabályozási kísérletek legeredményesebb szereplőinek is legelső ténykedése a teljesítményhátteret megalapozó belső érdekeltség kialakítása volt, és csak ezt követte a keresetnövelés, míg az eredménytelenül kísérletezők mindjárt az utóbbival kezdték, sőt az érdekeltség átalakításáról többen meg is feledkeztek. Az új rendszer várható hatásainak megítélésében sokat segíthetnek ezek az összességében jelentős pozitívumokkal záródó bérkísérletek. A részvevők az átlagosnál és saját korábbi eredményeiknél is lényegesen jobb eredményeket értek el. Termelésük és termelékenységük dinamikusan nőtt, javult a költséggazdálkodás, jelentősen emelkedett a 100 forint bérre jutó nyereség, miközben az árszínvonal növekedése nem haladta meg az átlagot. A bérek jobban differenciálódtak, általában javult a munkai szervezettsége és előkészítése. Érdemben nőtt az egyes részlegek önállósága és felelőssége. Bővült a vállalati kollektívák hatásköre, nagyobb lett az üzemi demokrácia szerepe, tekintélye, nemcsak a szociális juttatások elosztásában, hanem egyre inkább a keresetnövelés forrásainak előteremtésében is. Sajnos akadtak kevésbé kedvező tapasztalatok is. Több vállalat és szövetkezet — miközben kereseti színvonalát erőteljesen emelte — nem a teljesítmények növeléséhez kapcsolta a bérek kifizetését. Nyilvánvaló, hogy az ilyen aránytalanság az új rendszerben komoly konzekvenciákkal jár majd minden gazdasági egységre: nagy pótadót kell fizetni és a vezetői prémium is csökken. A megnövekedett kockázat kivédése érdekében ezért célszerű megfelelő tartalékkal gazdálkodni, számítva az előre nem látható piaci és egyéb körülményekre. Javuló érdekeltség Várható, hogy az ösztönző és kényszerítő erők hatására nem kevésbé a munkaerő-gazdálkodás bővülő intézményrendszerének segítségével oldódni fog a munkaerő kereslet— kínálat feszültsége, anélkül hogy munkanélküliségitől kellene tartanunk. Sor kerülhet viszont az egyes munkahelyeken hatékonyan nem foglalkoztatható munkaerő átcsoportosítására. Ehhez szükség esetén állami intézkedésekkel is hozzásegítjük az érintett dolgozókat. Várható, hogy a hatékonyan gazdálkodó és jelentős növekedésre képes vállalatok gyarapítják létszámukat, és végrehajtják munkaerő-állományuk megfelelő szerkezeti átalakítását is, míg a kevésbé gyorsan növekvő vállalatok számottevően csökkenő, de összetételében az igényeikhez jobban igazodó létszámmal kívánnak gazdálkodni. Az alacsony hatékonyságú vállalatok viszont létszámuk erőteljes csökkentésére, olykor még a keresetek mozgó részeinek mérséklésére is rákényszerülhetnek majd. A jövőben mind gyakoribbá válik, hogy a dolgozók egy részének nemcsak munkahelyet kell váltania, hanem új szakmát is kell tanulnia. A munkaerő mobilitását állami intézkedések is — az átképzési támogatás fokozatos korszerűsítése, a munkaerő-szolgálati irodák kifejlesztése, a munkaerő kölcsönadási lehetőségei segítik. Az új keresetszabályozási rendszer nemcsak a munkaerővel való takarékosságot ösztönzi, hanem nagymértékben elősegíti az anyagtakarékosságot is. Jellemző, hogy amíg a múltban 100 forint anyagmegtakarításból maximum 6—8 forintot lehetett béremelésre fordítani, addig az új keresetszint-szabályozásban ez elérheti a 40—50 forintot (a növekményszabályozásban a 15—25 forintot) is. Ezek az arányok már igen erőteljes érdekeltséget teremtenek, és a racionális döntés szabadságát nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is megadják a gazdálkodók számára. A vállalati kiadások között a „kemény forint, pusha forint” nagymértékben közelít egymáshoz. Abér — mint kemény forint — elérhetőbbé válik, a költséggazdálkodásnak pedig — a piaci és a költségvetési feltételek várható keményedése folytán — nő a becsülete, javul a gazdálkodók költségérzékenysége. Továbbra is rendkívül fontosnak, fejlődésünk egyik alapkövetelményének tartjuk, hogy a többletbérek többletteljesítményekkel párosuljanak, és elkerüljék a teljesítményekkel nem fedezett vásárlóerő-kiáramlást, mert az az infláció gyorsulásához vezetne, holott ellenkezőleg, éppen az a cél, hogy csökkenjen az áremelkedés mértéke az előttünk álló években. Kónya Lajos az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese