Népszabadság, 1985. március (43. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 50. szám

1985. március 1., péntek NÉPSZABADSÁG Csernyenko a választásokról Csütörtökön Moszkvában átnyúj­tották Konsztantyin Csernyenkónak, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsá­nak képviselői igazolványát. Az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnökét Moszkva Kujbisev választókerületé­nek szavazói választották képviselő­jüknek az OSZSZSZK Legfelsőbb Ta­nácsába. A vasárnapi választások eredmé­nyeiről szóló jelentéseiket szerda dél­után tették közzé a köztársasági vá­lasztási bizottságok. A Szovjetunió tizenöt szövetséges köztársaságában 6728 legfelsőbb tanácsi küldöttet vá­lasztottak. A köztársaságok több mint kétharmadában a legfelsőbb ál­lamhatalmi szerv tagjainak több mint hatvan százaléka először ka­pott ilyen megbízatást. A képviselői igazolvány átvétele kapcsán Konsztantyin Csernyenko kijelentette, hogy a választási tapasz­talatok szerint megnőttek a választó­­polgárok kívánalmas képviselőikkel szemben. Kedvező jelenségként em­lítette azt is, hogy a különböző szin­tű tanácsok az eddigieknél határo­zottabban élnek jogaikkal a lakosság jó minőségű fogyasztási cikkekkel történő ellátásáért, a­­korábbinál ak­tívabban vesznek részt az országos méretű iskolareform megvalósításá­ban, a törvényhozó szervek tevékeny­ségének ellenőrzésében, a rend és a fegyelem megszilárdításában az élet különböző területein.­­ A szovjet—amerikai együttműkö­dés létfontosságú, s attól, hogy mi­ként alakulnak a kapcsolatok a Szov­jetunió és az Egyesült Államok kö­zött, nagyon sok függ a világban. Semmiféle nézetkülönbség sem aka­dályozhatja meg a párbeszédet — ír­ta Konsztantyin Csernyenko ameri­kai veteránok egy csoportjának a le­velére válaszolva. A második világháborús michigani veteránok Konsztantyin Csernyenkó­­hoz intézett levelükben kifejtették: legfontosabb feladatuknak az atom­fegyverek felszámolását tekintik, és az egész emberiség nevében remélik, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között ilyen tartalmú meg­állapodás jön majd létre. Konsztantyin Csernyenko válaszá­ban hangsúlyozta: a Szovjetunió amellett van, hogy együttműködjön az Egyesült Államokkal a háború és a béke kérdésében, az emberiség megszabadításában az atomháború veszélyétől. Nézetünk szerint — hangsúlyozta — a soron következő új tárgyalások, amelyek célja a fegy­verkezés beszüntetése a földön, a vi­lágűr militarizálásának a megakadá­lyozása, az atomfegyverek korlátozá­sa és csökkentése, a hadászati stabi­litás megszilárdítása, lehetőséget te­remtenek arra, hogy gyakorlati lé­péseket tegyünk a békés és a bizton­ságos jövőhöz. Nem minden múlik azonban a Szovjetunión és a Szov­jetunió jóakaratán. A megállapodás eléréséért hasonlóan szükség van a másik fél készségére is. (MTI) Hatékony fegyverzetkorlátozási megállapodásokra van szükség Magyar felszólalás a genfi leszerelési értekezleten A genfi leszerelési értekezlet csü­törtöki ülésén felszólalt Meiszter Dá­rid nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Sajnálattal állapította meg, hogy az értekezlet már évek óta képtelen eredményt elérni, sőt még az érdemi tárgyalások megkezdésé­ig sem jutott el. Meiszter Dávid emlékeztetett ar­ra, hogy két hét múlva megkezdőd­nek a tárgyalások a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az űr­fegyverkezés megelőzéséről és a nukleáris fegyverkezé­si verseny megfékezéséről. Magyarországon vá­rakozással tekintenek a tárgyalások­ra, és remélik, hogy azokon haté­kony megállapodások születnek majd. A magyar kormánynak vál­tozatlanul az a meggyőződése, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élé­­sének nincs ésszerű alternatívája, s ezért a párbeszéd elengedhetetlenül fontos. A csütörtöki ülésen felszólalt Vik­tor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője is, aki kifejtette, hogy a Szovjetuniónak nincs és nem is le­het nemesebb célja, m­i­nt a béke megóvása, a különböző társadalmi, gazdasági és politikai rendszerekhez tartozó államok közötti békés egy­más mellett élés megszilárdítása. (MTI) A világszervezet több mint két évtize­des múltra visszatekintő genfi fóruma jelenlegi formájában 1978 óta tevékeny­kedik. Az értekezlet munkájában negy­ven állam vesz részt, s gyakorlatilag az egyetlen olyan fórum, ahol többolda­lúan és rendszeresen tárgyalnak a fegy­verkezési verseny korlátozásáról és­­ leszerelésről. A szocialista közösséghez tartozó országok, köztük hazánk, olyan konkrét nemzetközi szerződések kidolgo­zására összpontosítják erőfeszítéseiket Genfben, amelyek ténylegesen hozzájá­rulnának a nemzetközi feszültség eny­hítéséhez. Bár a legutóbbi években a NATO-országok magatartása miatt az értekezlet munkája egy helyben topo­gott, a genfi fórum a leszerelési ügyek napirenden tartásával napjaink feszül­tebb világpolitikai helyzetében is fontos szerepet játszik. Nyugtalanság a dollár árfolyama körül Változatlanul ideges, nyugtalan a légkör a nemzetközi pénzpiacon. En­nek oka, hogy a magas dollárárfo­lyam leszorítására a nyugat-európai jegybankok másfél milliárd dollárt dobtak piacra. Tőzsdei körökben mégis úgy vélekednek, hogy a dol­lár árfolyamát csa­k átmenetileg szo­rította le a bankok február 27-i koncentrált pénzpiaci beavatkozása. Erre utal az a csütörtök esti jelentés is, hogy a dollár árfolyama csütör­tökön Milánó kivételével minden nyugat-európai pénzpiacon is­mét emelkedni kezdett Záró árfolyama Frankfurtban 3,3325 nyugatnémet márka, Zürichben 2,8550 svájci frank, Párizsban 10,235 francia frank volt. (MTI) HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA Minden ott kezdődött, hogy azon a múlt hét csütörtöki televíziós saj­tóértekezleten, amelyet újraválasztá­sa után, Reagan első ízben tartott meg, az amerikai elnök rendkívül magabiztosan nyilatkozott a dollár újbóli és további erősödéséről. Feb­ruár 22-én például egy USA-dollár 3,38 NSZK-márkát ért, de három nappal később már 3,45 márkát. Reagan hattáro­zo­ttan utalt arra, hogy kormányának nem áll szándékában megállítani a dollár erősödését, jól­lehet tudatában van annak, hogy legutóbb 13 és fél éve jegyezték a frankfurti tőzsdén ilyen magasan az amerikai valutát. Ez a hét azonban új meglepetést hozott: tovább emelkedett a dollár árfolyama, Frankfurtban megköze­lítette a 3,50 márkát. A tőzsdéken pedig mind idegesebb lett a han­gulat. A robbanás szerdán következett be. Mi történt? A nyugat-európai jegybankok — Svájc kivételével — összehangolt támadást indítottak a dollár ellen. A Bundesbank egyma­ga egymilliárd dollárt, az olasz, a francia, a brit, a belga é® az oszt­rák központi pénzintézet összesen félmilliárd dollárt dobott piacra sa­ját valutái védelmében. Amellett, hogy az összeg látszólag nem na­gyon jelentős — hiszen a valuta­­tőzsdéken naponta olykor 100—150 milliárd dollár is gazdát cserél —, a dollár árfolyama mégis esett: Frank­furtban néhány óra alatt több mint húsz pfenniget. Úgy tűnik, a dollár árfolyamának az utóbbi időbeni bekövetkezett ide­ges mozgásait alapvető gazdasági in­dokok nem támasztják alá. A spe­kuláció, amely nagyrészt most is független a termelési és kereskedel­mi folyamatoktól, rendkívüli hatást gyakorolt a valutapiacokra. A spe­kuláció azonban rögtön elfordul at­tól a pénztől, amellyel kapcsolatban megnő a kockázat. A nyugat-euró­pai bankok összefogása ebből a szempontból nagy jelentőségű, s ezért nyilatkoznak úgy most már Washington­ban is, hogy a beavat­kozás olykor hatásos is lehet. Nyil­ván befolyásolta e véleményalkotást, hogy az Egyesült Államokkal szem­ben hosszú idő után először estek egybe Nyugat-Európa és Japán ér­dekei. Ami Magyarországot illeti: a Ma­gyar Nemzeti Bank naponta követi a nemzetközi valutaárfolyamok vál­tozásait. Konvertibilis külkereske­delmiünk figyelemre méltó részét dollárban számoljuk el, s így az ex­portálóknak kedveznek a magas ár­folyamok, míg az importáló válla­latokat hátrányosan érintik. A va­luták mostani ingadozó kapcsolat­­rendszere értelemszerűen nehezíti a tervszerű piaci munkát. Most, ami­kor az év elején az import amúgy is meghaladja az exportot, s a hi­deg hetek ráadásul pótlólagos beho­zatalt is követel­tek, az árfolyamok mozgása befolyásolta jó néhány vál­lalatunk tevékenységét. A nyugodt valutapiac minden olyan állam érdeke, amely kiegyensú­lyozott kapcsolatokon alapuló gaz­dasági fejlődésre törekszik. S ez az erő feltehetően képes lesz lecsilla­pítani, mederbe terelni a nemzetkö­zi pénzvilág jelenleg gyakorta ki­számíthatatlan mozgásait. B. I. G. Dzsambin Batmond beszéde Ulánbátorban — A világ népei reményeket fűz­nek ahhoz, hogy eredményes le­gyen a küszöbönálló új szovjet— amerikai tárgyalás, amelynek célja, hogy elejét vegye a világűr milita­rizálásának és megállítsa a fokozó­dó fegyverkezési hajszát földünkön — jelentette ki Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke a KB apparátusának munkatársai előtt mondott beszédében. — A Szovjetunió — hangsúlyozta Batmönh — becsületesen és elvsze­­rűen közelíti meg ezt a fontos prob­lémát. Ez világosan kiderült Konsz­tantyin Csernyenko legutóbbi vá­lasztási beszédéből, amelyben az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke ponto­san elemezte az SZKP és a szovjet állam bel- és külpolitikájának főbb irányzatait.­­ A lenini párt stratégiai irányvonalát — mondotta Batmönh — a mongol kommunisták, vala­mennyi mongol dolgozó támogatja és helyesli. Dzsambin Batmönh felelőt­lennek nevezte az amerikai kor­mány fegyverkezési politikáját., A mongol párt főtitkára beszédé­nek befejező részében részletesen foglalkozott az MNFP XVIII. kong­resszusa határozatai megvalósításá­val kapcsolatos feladatokkal, a he­tedik ötéves terv utolsó esztendeje feladatainak végrehajtásával, külö­nös tekintettel a népgazdasági ter­melés hatékonyságának növelésére és a munka minőségének javítására. Batmond rámutatott: igen fontos, hogy a pártvezetők jól ismerjék te­rületüket, hiszen az országban kí­sérleti jelleggel a gazdasági tervezés és ösztönzés új rendszerét vezetik be, és újfajta bérezést alkalmaznak. (TASZSZ) 3 Teljesítmény és bér A gazdaságirányítási rendszer to­vábbfejlesztésének részeként január 1-től jelentősen módosult a vállalati keresetszabályozás is. A fő cél a tel­jesítmények és a keresetek szorosabb összekapcsolása révén az ösztönzés javítása, a racionális vállalati gaz­dálkodás feltételeinek erősítése, az ésszerű létszámgazdálkodás elősegí­tése. A mintegy 2600 vállalat és nem mezőgazdaságii szövetkezet adottsá­gai igen eltérőek, ezért indokolt, hogy egyidejűleg több keresetszabá­­lyozási forma működjön. Új vonás, hogy a különböző formák között — meghatározott feltételek szerint — a gazdálkodó szervek szabadon vá­laszthattak. A keresetszabályozási formák kö­zött a „leghaladóbb” a keresetszint­szabályozás. Ebben működik a vál­lalatok és szövetkezetek 40 százalé­ka. Leginkább ez felel meg a vá­zolt gazdaságpolitikai céloknak, mert — ha a vállalat jól jövedelme­ző tevékenységet folytat — a szabá­lyozás oldaláról elhárít minden ad­minisztratív akadályt az ösztönzés elől, lehetővé teszi a dinamikus, akár kiugró teljesítménynövelés megfelelő elismerését is. Nagy elő­nye, hogy megszünteti a létszámhí­gításhoz, pazarláshoz fűződő érde­keltséget. Ezért elvileg az egész ver­senyszférában (ott, ahol a piaci té­nyezőknek és a nyereség alakulá­sának meghatározó szerepük van a gazdálkodásban) ezt a formát kel­lene alkalmazni. Szeresetszabályozási formák A gyakorlatban azonban ezt a kí­vánalmat még nem tudjuk teljes következetességgel érvényre juttat­ni. Némely szakágazat — például a gépjavítók, a tervező-beruházó és a külkereskedelmi vállalatok — jelenlegi adottságai ugyanis nem nyújtanak kellő garanciát arra, hogy a­­béremelés fedezetét teljesítmé­nyeik növelésével és nem áraik eme­lésével teremtik elő. Ezért ezeket a szakágazatokat a keresetszint-sza­­bályozás helyett a keresetnövek­mény-szabályozásba soroltuk be. Mintegy 300 gazdálkodó egység pe­dig saját helyzetét úgy ítélte meg, hogy nem bírja elviselni a kereset­­szint-szabályozás viszonylag magas adóterheit, ezért a növekményszabá­lyozást választotta. A keresetnövekmény-szabályozás — a gazdálkodók 20 százaléka ke­rült ebbe — kevesebb adóval jár, mint a szintszabályozás, s miután az előző évi keresetszint, azaz a bázis adómentes, kisebb a kockázat is. Ugyanakkor a teljesítmények dina­mikus, esetleg kiugró növelésének ösztönzése itt nehezebb, mint a szint­szabályozásban. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ösztönzés szem­pontjából e forma még így is sok­kal kedvezőbb, mint elődei. Azok a vállalatok, szövetkezetek, amelyek saját felméréseik alapján az ismertetett szabályozások adóter­­heit nem képesek elviselni, egy év­re választhatták a szigorított köz­ponti keresetszabályozást. Ebben a formában 2 százalék az adómentes keresetnövelési lehetőség, és további egy százalék valósítható meg, de ez után már adót kell fizetni. A gazdálz­ködök 13 százaléka döntött e forma mellett az idén. Ha ezek a gazdasági egységek a szint- vagy növekményszabályozás­ban gazdálkodnának, akkor különö­sebb átmenet nélkül jelentős létszám-, illetve keresetcsökkentésre kény­szerülnének. Gyakorlatilag tehát a hatékonyabb gazdálkodásra való fel­készüléshez kíván átmeneti segítsé­get nyújtani ez a forma. A felké­szülést azonban nem ajánlatos túl hosszú időre elnyújtani, már csak azért sem, mert a dolgozók egy része elhagyja az ilyen szervezeteket, és akkor még nehezebbé válhat a talp­ra állás. A központi keresetszabályozásba a versenyszférán kívüli területek gaz­dálkodóit — arányuk az összeshez viszonyítva 27 százalék — sorolták be központilag, azokat, amelyeknél a nyereség tendenciaszerűen sem tükrözi a gazdálkodás hatékonyságát, és amelyek egyáltalán nem piac­­orientáltak. Ilyenek például a szén­bányászat, a villamosenergia-ipar, a vasút, a posta, a helyi tömegközle­kedés és így tovább. Ebben a for­mában a keresetszint az idén 5,5 százalékkal — meghatározott terü­leteken ennél 0,5—2 százalékkal na­gyobb mértékben — emelhető adó­mentesen. Adózottan e fölött is emel­hető a kereset. A cél az, hogy e terü­letek keresetnövekedése ne marad­jon el a népgazdaság átlagától. Választottak a vállalatok Érthetően nagy várakozás előzte meg a gazdálkodó egységek válasz­tását. Alig néhány héttel ezelőtt még borúlátó vélekedések azt jósolták, hogy csak nagyon kevesen választ­ják a szintszabályozást, s tömegesen kényszerülnek majd a szigorítottba. A gazdasági egységek választása ala­posan rácáfolt a borúlátó jóslatokra. Az adatokat értékelve megállapít­ható, hogy a gazdálkodó szervezetek nagy többsége a gazdaságirányítás által előirányzott — besorolás sze­rinti — szabályozási formát válasz­totta. Negyven százalékuk már 1985- ben él ezzel a lehetőséggel, amit a legösztönzőbb és legrugalmasabb forma, a keresetszint-szabályozás nyújt. A foglalkoztatottak számát tekintve szintszabályozás működik az ipar, építőipar és a belkereske­delem mintegy felében. Különösen magas arányt találunk a gépiparban (65 százalék) és a vegyiparban (75 százalék). Kedvezően értékelhető az a tény is, hogy a nagyvállalatok éppúgy megtalálhatók a szintszabályozás­ban, mint a közép- és kisvállalatok, bár a nagyvállalatok jelentős része a központi keresetszabályozásban ka­pott helyet. A szintszabályozást nem választó szervezetek leginkább a ki­sebbek, az átlagosnál kevesebb dol­gozót foglalkoztatók közül kerülnek ki. A keresetszint-szabályozás feltéte­leit 1985-ben nem vállaló szervezetek többsége a szigorított formát válasz­totta, tehát valószínűsíthető, hogy egy év elteltével számottevő részük visszakerül majd a szintszabályozás­ba. Elenyésző azon gazdálkodók szá­ma, amelyek a számukra előirány­zott keresetnövekmény helyett a szi­gorított keresetszabályozást válasz­tották. Említést érdemel, hogy az utóbbi formába zömmel a kis létszá­mot foglalkoztató szervezetek ke­rültek, e körben az átlaglétszám a 600 főt sem éri el. A vállalatok és szövetkezetek átsorolási döntésüket többségükben alacsony nyereség­szintjükkel, illetve fejlesztési elköte­lezettségeikkel indokolták. A ki­jelölttől eltérő szabályozási formát választók főleg a könnyű­iparban, az építőiparban és a keres­kedelemben találhatók. A kivitelező építőiparban 57 szövetkezet, a belke­reskedelemben pedig 136 áfész vá­lasztotta a szigorított keresetszabá­lyozást. A vállalati-szövetkezeti döntéseket összességében kedvezőnek értékeljük. Választásaik nyomán a versenyszfé­ra nagy részében az a keresetszint­­szabályozás működik, amelytől —ru­galmassága, ösztönző ereje néven — joggal várható, hogy a vállalati bé­rezési és ösztönzési rendszerek kor­szerűsítésével együtt megfelelő gaz­dálkodási, érdekeltségi feltételeket teremt, s ezzel hozzájárul a többlet­teljesítmények létrejöttéhez. Jól zárultak a bérkísérletek Az erőteljesebb ösztönzés kibonta­koztatásához azonban csupán a sza­bályozók nem elégségesek. Éppúgy szükséges a vállalaton belüli bére­zési és belső érdekeltségi rendszerek kialakítása. A két évig tartó kere­setszabályozási kísérletek legered­ményesebb szereplőinek is legelső ténykedése a teljesítményhátteret megalapozó belső érdekeltség kiala­kítása volt, és csak ezt követte a ke­resetnövelés, míg az eredménytele­nül kísérletezők mindjárt az utóbbi­val kezdték, sőt az érdekeltség át­alakításáról többen meg is feledkez­tek. Az új rendszer várható hatásainak megítélésében sokat segíthetnek ezek az összességében jelentős pozitívu­mokkal záródó bérkísérletek. A rész­vevők az átlagosnál és saját koráb­bi eredményeiknél is lényegesen jobb eredményeket értek el. Terme­lésük és termelékenységük dinami­kusan nőtt, javult a költséggazdál­kodás, jelentősen emelkedett a 100 forint bérre jutó nyereség, miköz­ben az árszínvonal növekedése nem haladta meg az átlagot. A bérek jobban differenciálódtak, általában javult a munkai szervezettsége és előkészítése. Érdemben nőtt az egyes részlegek önállósága és felelőssége. Bővült a vállalati kollektívák hatás­köre, nagyobb lett az üzemi demok­rácia szerepe, tekintélye, nemcsak a szociális juttatások elosztásában, ha­nem egyre inkább a keresetnövelés forrásainak előteremtésében is. Sajnos akadtak kevésbé kedvező tapasztalatok is. Több vállalat és szö­vetkezet — miközben kereseti szín­vonalát erőteljesen emelte — nem a teljesítmények növeléséhez kap­csolta a bérek kifizetését. Nyilván­való, hogy az ilyen aránytalanság az új rendszerben komoly konzekven­ciákkal jár majd minden gazdasági egységre: nagy pótadót kell fizetni és a vezetői prémium is csökken. A megnövekedett kockázat kivédése ér­dekében ezért célszerű megfelelő tartalékkal gazdálkodni, számítva az előre nem látható piaci és egyéb kö­rülményekre. Javuló érdekeltség Várható, hogy az ösztönző és kény­szerítő erők hatására­­ nem kevés­bé a munkaerő-gazdálkodás bővülő intézményrendszerének segítségével oldódni fog a munkaerő kereslet— kínálat feszültsége, anélkül hogy munkanélküliségitől kellene tarta­nunk. Sor kerülhet viszont az egyes munkahelyeken hatékonyan nem foglalkoztatható munkaerő­ átcso­portosítására. Ehhez szükség esetén állami intézkedésekkel is hozzáse­gítjük az érintett dolgozókat. Várható, hogy a hatékonyan gaz­dálkodó és jelentős növekedésre ké­pes vállalatok gyarapítják létszámu­kat, és végrehajtják­ munkaerő-állo­mányuk megfelelő szerkezeti átala­kítását is, míg a kevésbé gyorsan nö­vekvő vállalatok számottevően csök­kenő, de összetételében az igényeik­hez jobban igazodó létszámmal kí­vánnak gazdálkodni. Az alacsony hatékonyságú vállalatok viszont lét­számuk erőteljes csökkentésére, oly­kor még a keresetek mozgó részei­nek mérséklésére is rákényszerülhet­nek majd. A jövőben mind gyakoribbá válik, hogy a dolgozók egy részének nem­csak munkahelyet kell váltania, ha­nem új szakmát is kell tanulnia. A munkaerő mobilitását állami intéz­kedések is — az átképzési támoga­tás fokozatos korszerűsítése, a mun­­kaerő-szolgálati irodák kifejlesztése, a munkaerő kölcsönadási lehetősége­i segítik. Az új keresetszabályozási rendszer nemcsak a munkaerővel való takaré­kosságot ösztönzi, hanem nagymér­tékben elősegíti az anyagtakarékos­ságot is. Jellemző, hogy amíg a múlt­ban 100 forint anyagmegtakarításból maximum 6—8 forintot lehetett bér­emelésre fordítani, addig az új kere­­setszint-szabályozásban ez elérheti a 40—50 forintot (a növekménysza­­bályozásban a 15—25 forintot) is. Ezek az arányok már igen erőteljes érdekeltséget teremtenek, és a racio­nális döntés szabadságát nemcsak el­vileg, hanem gyakorlatilag is meg­adják a gazdálkodók számára. A vál­lalati kiadások között a „kemény fo­rint, pusha forint” nagymértékben közelít egymáshoz. A­­bér — mint kemény forint — elérhetőbbé válik, a költséggazdálkodásnak pedig — a piaci és a költségvetési feltételek várható keményedése folytán — nő a becsülete, javul a gazdálkodók költségérzékenysége. Továbbra is rendkívül fontosnak, fejlődésünk egyik alapkövetelmé­nyének tartjuk, hogy a többletbé­rek többletteljesítményekkel páro­suljanak, és elkerüljék a teljesítmé­nyekkel nem fedezett vásárlóerő-ki­áramlást, mert az az infláció gyor­sulásához vezetne, holott ellenkező­leg, éppen az a cél, hogy csökken­jen az áremelkedés mértéke az előt­tünk álló években. Kónya Lajos az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese

Next