Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

1986. június 2., hétfő NÉPSZABADSÁG Szovjet nyilatkozat Reagan bejelentéséről (Folytatás az 1. oldalról.) Ismert a Szovjetunió elvi állás­pontja a fegyverzetkorlátozási meg­állapodásokkal kapcsolatosan. A szovjet fél szigorúan és teljes mér­tékben teljesítette, és most is telje­síti minden vállalt kötelezettségét. Abból indul ki azonban, hogy a SALTA II szerződés által előírt kö­telezettségeknek a kölcsönösség alap­ján való további megtartása lénye­ges a hadászati egyensúly megőrzése és a biztonság erősítése szempontjá­ból. Az amerikai kormányzatot azon­ban más elképzelések vezérlik. Már korábban is lépéseket tett azzal a céllal, hogy megingassa a SALTA II szerződést, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok többéves együttműködésének eredménye volt. A szerződést először nem ratifikál­ták, majd megkerülték előírásait az első csapás mérésére alkalmas Per­shing—2 ballisztikus rakéták és a manőverező robotrepülőgépek nyu­gat-európai telepítésével, visszalép­tek annak bizonyos kitételeitől, most pedig egyenesen elutasítják azt. Mindez még inkább megvilágítja, hogy az amerikai kormányzat miért foglal el annyira destruktív állás­pontot a nukleáris és űrfegyverzet­ről folytatott genfi tárgyalásokon, ugyanúgy, mint abban a kérdésben, hogy milyennek is kell lennie az újabb szovjet—amerikai csúcstalál­kozónak. Ez egyúttal megmutatja: megalapozott az a szovjet álláspont, hogy egy ilyen találkozóhoz az ame­rikai félnek is készen kell állnia ar­ra, hogy konkrét eredményeket érje­nek el legalább egy-két, a biztonság­gal összefüggő kérdésben. Szükség van az értekezlethez a megfelelő po­litikai légkörre is. Az Egyesült Álla­mok által tett kihívó lépés nem azt mutatja, hogy akár az egyik, akár a másik megvolna. Világosan kell látni azt is, hogy a szovjet kormány nem fogja tétlenül nézni, amint az Egyesült Államok felrúgja a hadászati támadó fegy­verzet korlátozásáról kötött megál­lapodásokat. Az amerikai fél nem táplálhat semmiféle illúziót azzal kapcsolatban, hogy sikerülhet kato­nai előnyökhöz jutnia mások bizton­ságának kárára. A Szovjetunió által válaszként meghozandó intézkedések kizárják annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok erőfölényt vívjon ki a ha­dászati fegyverzet alapvető változa­taiban, amelyeket jelenleg fejleszte­nek és hadrendbe kívánnak állítani. A Szovjetunió a jövőben is min­dent megtesz a szocialista közösség szilárd biztonságáért, minden szük­séges intézkedést meghoz a nemzet­közi biztonság megszilárdításáért — szögezi le a szovjet kormánynyilat­kozat. (MTI) Nyugat-Európa aggódik Washington döntése miatt Amerikai hivatalos körökben egye­lőre nem nyilatkoztak még a Szov­jetunió állásfoglalásáról. Harold Brown volt hadügyminisz­ter egy nyilatkozatában megállapí­totta: az Egyesült Államok kormá­nya ürügyet keres arra, hogy meg­szabaduljon a SALT—II. megkö­töttségeitől — ezért terjeszti az állí­tólagos szovjet szerződésszegésről szóló vádakat. Albert Gore demokrata párti sze­nátor, aki tagja a szenátus hadügyi A bizottsága fegyverzetellenőrzési albi­zottságának, a The New York Times vasárnapi számában terjedelmes cikkben bírálja Reagan bejelenté­sét arról, hogy az Egyesült Államok a jövőben megszegheti a SALTO II szerződést. „Ez a döntés — írja Gore — Reagan legnagyobb hibája lehet. A bejelentés, mind tartalmát, mind pedig módját tekintve, megmutatja, milyen kétértelmű magatartást ta­núsít a Reagan-kormány a leszere­lés kérdéseivel kapcsolatban, s mi­lyen zavaros az álláspontja a hadá­szati célkitűzések területén” — han­goztatja a szenátor. Bírálja az amerikai lépést a lap vezércikke is: „A SALTO II felrú­gása semmiféle katonai előnyt nem ad Reagannek, és nem erősíti meg tárgyalási pozícióját sem.” A NATO nyugat-európai tagálla­mai csakúgy, mint Kanada, a stra­tégiai támadófegyvereket korlátozó SALTO II egyezmény megtartása mellett szállnak síkra — közölte egy vasárnapi rádiónyilatkozatá­ban Genscher külügyminiszter. A nyugatnémet diplomácia vezetője — mint bonni tudósítónk, Győri Sándor jelenti — reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok fe­lülvizsgálja ezzel kapcsolatos eluta­sító álláspontját az elkövetkező hó­napokban. A kanadai Halifaxban megtartott NATO-tanácskozás után tett nyilat­kozatában Genscher utalt arra is, hogy a Kelet és a Nyugat atompo­tenciáljának csökkentése a leszere­lési politika legfontosabb célja. Em­lékeztetett Reagan és Gorbacsov múlt novemberi genfi állásfoglalá­sára, hogy atompotenciáljaik 50 szá­zalékos csökkentésére törekednek majd. Genscher azt is érzékeltet­te, hogy a NATO-ülésszakon vita folyt az Egyesült Államok és szö­vetségesei között a SALT-oll szer­ződés kérdése körül. A külügymi­niszter aggodalmának adott han­got, hogy a belső nézetkülönbségek esetleg mélyebb ellentétekké vál­hatnak, s ennek jeleként értékelte az Egyesült Államok és nyugat­európai partnerei közt zajló keres­kedelempolitikai vitát is. Kifejtet­te, hogy az Egyesült Államoknak jobban kellene számolnia európai szövetségeseivel. A Süddeutsche Zeitung Reagan lemond a diplomáciáról című hír­­magyarázatában megállapítja, hogy — akárcsak a Líbia ellen végrehaj­tott bombatámadás esetében — Ro­nald Reagan amerikai elnök a dip­lomácia helyett ez alkalommal is a kész tények politikája mellett dön­tött. Tailán úgy véli, Amerika ve­zető szerepét azzal demonstrálhat­ja legjobban, ha NATO-szövetsége­­seit befejezett tények elé állítja. A Fehér Ház még azt a fáradságot sem veszi, hogy a SALTA II-ről való le­mondását a „szovjet szerződésszegé­sek” részletes­ bemutatásával próbál­ná igazolná, mely szerződésszegések megtörténtét még az amerikai kor­mányzatban is erősen vitatjá­k. A diplomáciáról való lemondás az ér­vekről valló lemondást jelenti — ír­ja a nagy tekintélyű müncheni lap. A brit kormány nem adta fel a reményt, hogy az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségesei együt­tes erőfeszítéssel még visszatarthat­ják Washingtont a SALTA II szer­ződés felrúgásától. Kormányforrá­sokra hivatkozva vasárnapi jelenté­sében a Sunday Telegraph diplomá­ciai munkatársa tudni véli: a kö­vetkező hetekben a brit kormány — összehangoltan más nyugat-euró­pai kormányokkal — fokozott erő­feszítéseket kíván tenni, hogy rá­bírja Reagan elnököt a múlt héten bejelentett döntésének felülvizsgála­tára. A szombaton nyilvánosságra ho­zott szovjet­ figyelmeztetés — álla­pítják meg londoni megfigyelők — pontosan megerősíti azt a veszélyt, amelyre a nyugat-európai külügy­miniszterek most befejeződött hali­­faxi tanácskozásukon hiába figyel­meztették amerikai kollégájukat: a SALTA II felmondása az utolsó aka­dályt távolítaná el a korlátlan fegy­verkezési hajsza útjából, és ezért egyértelműen az Egyesült Álla­mokra hárulna a felelősség. Chnoupek Bécsbe látogat A két ország kapcsolatainak to­vábbi, fokozatos­­ javulását jelzi Bo­­huslav Chnoupek csehszlovák kül­ügyminiszter hétfőn kezdődő kétna­pos hivatalos ausztriai látogatása. Bécs és Prága viszonya 1984 vé­gén, egy határincidens után erősen lehűlt, megnehezült a politikai pár­beszéd, osztrák részről nehézségek­re panaszkodtak az utasforgalom­ban. Utóbb érezhetően kölcsönös volt a szándék a kapcsolatok javí­tására: a külügyminiszterek tavalyi megbeszélései után januárban talál­kozott (Pozsonyban) a két államfő, Rudolf Kirchschlager és Gustáv Husák. Mindkét fél a jószomszédi viszonyt szorgalmazta, és Gustáv Husák kijelentette: fokozatosan ja­víthatók a kapcsolatok. Csehszlovák részről mindenekelőtt a kereskede­lem fejlődését emelik ki, az osztrák fél az utas- és áruforgalom gyorsu­lását nyugtázza. A két külügymi­niszter a kétoldalú kapcsolatok mellett várhatóan elsősorban a tér­ség kérdéseivel, ezen belül a novem­berben Bécsben kezdődő európai biztonsági konferenciával foglalko­zik majd. (MTI) A szovjet—japán párbeszéd a nemzetközi feszültség csökkentésének fontos eleme . Abe Sintaro külügyminiszter moszkvai sajtóértekezlete ( MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTóL ) Tovább kell erősíteni a szovjet— japán párbeszédet, mert ilyen mó­don segíthetik elő a távlati cél, a békeszerződés megkötését, tisztáz­hatják a meglevő nézetkülönbsége­ket, hozzájárulhatnak a békéért, a nukleáris leszerelésért kifejtett nem­zetközi erőfeszítésekhez — így fog­lalta össze szovjetuniósbeli látogatása eredményét szombaton, moszkvai sajtóértekezletén Abe Sintaro japán külügyminiszter. Ugyanaznap, elutazása előtt szov­jet—japán kulturális egyezményt ír­tak alá. Abe Sintaro pozitívnak minősítet­te, hogy hétéves szünet után a két szomszédos ország között megélén­kültek a kapcsolatok, januárban Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszter járt Tokióban, látogatását a japán diplomácia vezetője most viszonozta. Reményét fejezte ki, hogy a külügyminiszteri szintű kapcsola­tok is rendszeressé válnak. — Két órán át tárgyaltam Mihail Gorbacsovval, megvitattuk a kétol­dalú és a nemzetközi kérdések szé­les körét — mondotta Abe Sintaro. A mostani eszmecsere legfontosabb témájának nevezte a megbeszélése­ket a Japántól északra levő néhány szovjet szigetről, amelyekre Tokió igényt tart. A japán külügyminisz­ter szavai szerint nem változott a szovjet álláspont, de mint aláhúzta, a párbeszédet folytatni kell, hogy a jelentékeny nézetkülönbségeket át­hidalhassák. Kedvezőnek minősítet­te azt a szovjet indítványt, hogy a szóban forgó területeken levő japán katonasírokat a hozzátartozók láto­gassák meg. Hozzátette: erről még nem kötöttek konkrét megállapo­dást. Álláspontja szerint, ha hala­dást érnének el a szovjet—japán bé­keszerződés kimunkálásában, ez nagymértékben megkönnyítené a kétoldalú kapcsolatok erősítését. Abe Sintaro meglehetősen borúlá­tóan ítélte meg a nemzetközi hely­zetet, a kelet—nyugati kapcsolato­kat. Jelezte: az élénkülő szovjet— japán kontaktus fontos eleme a Ke­let és Nyugat viszonyának. Méltatta a moszkvai lépést, az egyoldalú moratórium meghosszab­bítását, de fogalmazása szerint vá­laszt várnak a szovjet kormánytól az Egyesült Államoknak a nukleáris kísérletek ellenőrzésére vonatkozó javaslataira. Végül kifejtette: noha elmaradt a Sevardnadze—Schultz kül­ügyminiszteri eszmecsere, mégis le­hetségesnek, mi több, kívánatosnak tartja az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozót, amelytől konkrét eredményekre vezető megállapodást vár. Abe Sintaro szombaton elutazott a szovjet fővárosból. Dunai Péter A Neues Deutschland ünnepe ( BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Az NDK fővárosában a hét vé­gén rendezték meg az NSZEP köz­ponti lapja, a Neues Deutschland ünnepét. A kétnapos, nagy hagyo­mányokra visszatekintő sajtófeszti­válon, amelyre a szemerkélő eső és a hűvös idő ellenére sok tízezren jöttek el a friedrichshaini parkba, nemcsak az újság munkatársai ta­lálkoztak olvasóközönségükkel, ha­nem ismert írók, képzőművészek, színészek is felléptek a rendezvény kisebb-nagyobb színpadain. A fia­talabb korosztályok tagjait ismert hazai és külföldi táncdalénekesek és együttesek szórakoztatták. A fesz­tiválon sok külföldi testvérlap is képviseltette magát, a Népszabadság nevében Rényi Péter főszerkesztő­helyettes köszöntötte a Neues Deutschland kollektíváját. F. J. Gy. Az afgán külügyminiszter nyilatkozata Hasznosnak ítélte az Afganisztán és Pakisztán genfi közvetett tárgya­lásait Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter, és kifejtette: ha­tározott haladásnak tekinthető már az is, hogy a felek mindjobban megismerik egymás álláspontját. Az afgán diplomácia vezetője ha­zája hírügynökségének nyilatkozva elmondta: a tárgyalássorozat leg­utóbbi fordulójában az afganisztáni rendezés olyan kulcsfontosságú fel­tételeit tekintették át, mint az or­szág belügyeibe történő fegyveres külföldi beavatkozás megszüntetése, a fegyveres agresszió megakadályo­zásának nemzetközi szavatolása és a külföldre kényszerült afgán ál­lampolgárok hazatérésének lehető­sége. Doszt közölte azt is, hogy az előb­biekkel összefüggésben szó esett az Afganisztánban levő, korlátozott lét­számú szovjet csapatkontingens ki­vonásával kapcsolatos kérdésekről is. (TASZSZ) 3 Döntéseink hitele Nem és igen, kurta szavak, de hosszú megfontolást kívánnak. A szellemes aforizma Baltasar Grácián y Moralestől származik, s a XVII. századi spanyol író minden bizony­nyal élettapasztalatait sűrítette ben­ne, bölcsen. Mert ha meggondoljuk, az ember életét végigkísérik a dön­tések. Születésünk szüleink elhatá­rozásának köszönhető; felnőtt ko­runk küszöbén pályát, később párt választunk; gyerekek születnek szép elszánásainkból; további sor­sunkat határozza meg egy-egy dön­tés életünk fordulópontjain. És min­dig, minden egyes alkalommal tu­lajdonképpen igent vagy nemet kell mondanunk. Megfontolva és hatá­rozottan. A határozatlanság ugyan­is ártalmasabb, mint ha hibázunk döntéseink véghezvitelében. Változásokat követel az idő­ ­s, természetesen, nem csupán egyéni életünk döntéseinek van je­lentősége. Mindennapjaink nem nél­külözhetik azokat az elhatározáso­kat sem, amelyeket a társadalom, a gazdaság fejlődése követel meg. Ezek végrehajtásánál még nagyobb szerepet kap a határozottság, leg­alábbis így kellene lennie. Mostaná­ban olyan időket élünk, hogy a po­litika nemcsak a párt, a kormány, általában a vezetés dolga, hanem mindenkié, aki dolgozik, tisztséget visel, tevékenységétől emberek sor­sa, munkája, hétköznapjaink rend­je, nyugalma függ. Mindezek persze nem mondanak ellent annak, hogy határozott, gondos, felelős vezetés­re és ugyanilyen döntésekre van szükség. Amikor gyors változásokat követel az idő, nem bízhatunk ab­ban, hogy a dolgok úgyis mennek maguktól az útjukon. Erősíteni kell az összhangot a döntést hozók és az azokat végrehajtók között. És van még mit tennünk, hogy ez ál­talános gyakorlattá váljék. Sajnos még napjainkban sem ritka jelen­ség, hogy mire egy elhatározás meg­valósul, addigra veszít eredeti cél­jából, hatásából. Azért is, mert a végrehajtás feltételieit csupán rész­ben vagy egyáltalán nem teremtet­ték meg. Megengedhetjük-e ezt magunk­nak? A kérdés természetesen — ahogy mondani szokás­ — költői. A gyakori elszakadás az eredeti elkép­zelésektől, a torzulás a döntési fo­lyamatokban káros, tehát megen­gedhetetlen. Nincs helye, pontosab­ban nem szabad hogy helye legyen akár egyéni életünkben, akár társa­dalmi létünk színterein. Érdemes lenne egyszer fölimérni, hogy mi­lyen morális rombolást végez a szi­lárdnak hitt elhatározás föladása ilyen-olyan okból. Kényelemből, kö­vetkezetlenségből, a végrehajtás vé­gig nem gondolt buktatóiból, és so­rolhatnánk még tovább. Közéleti vállvm­ogatások Aki nevelt, nevel gyereket, tud­ja: ennek a tevékenységnek is egyik fontos tényezője a következetesség. Hogy a cseperedők érezzék, súlya van az adott szónak, a közös elha­tározásnak. Az ismerős házaspár mostanában sokat panaszkodik, hogy tizenöt éves fiuk szavára alig ad­hatnak. Leviszi például este sétál­ni a kutyát, megegyeznek, hogy fél kilencre otthon van, de örülnek, ha fél tízig hazaér; megígéri a gyerek, hogy mire anyjuk megjön a mun­kából,a kiporszívózza a lakást, de újabban mind gyakrabban elmarad ez a kis segítség, a miértre nincs válasz, csak vállvonogatás. És a szü­lőkből ömlik a panasz, nekem pe­dig eszembe jut, amiről közeli szomszéd lévén, tudok, a néhány éve egyszer beígért közös mobilláto­­gatás elmaradása, a nagyapának szánt gyomorerősítő hirtelen elaján­dékozása másnak, és a többi „ap­róság”, ami olykor fölborította a családi döntések végrehajtását. A tizenöt éves fiú vál­svonogatá­­sának megfelelő magatartással — sajnos egyre többször — találkoz­hatunk kisebb és nagyobb közös dolgainknál is. Mert vannak, akik úgy érzik, ha „fent” sem tudják, hogy tulajdonképpen mit akarnak, mit várnak tőlük. Miért fogadja el akárki is magára nézve kötelező­nek a döntésből adódó tennivalókat, ha a végrehajtás feltételei nincse­nek meg? Néhány éve a Minisztertanács ren­deletet alkotott a munkaidőalap fo­kozott védelmére. Nevezetesen azért, hogy minden, nem a termeléssel közvetlenül kapcsolatos tevékenysé­get a munkaidőn túl lehessen in­tézni. Komoly döntés volt, irány­­mutatásait tökéletesen lehetne hasz­nosítani, de már életbe lépése után nem sokkal lehetett hallani az el­lenvéleményeket, a felmentést ke­reső „érveléseket”. Az ipari tárca képviselője például megmondta — tiszteletet érdemlő őszinteséggel? —, nem sok lehetőséget lát rá, hogy a minisztériumhoz tartozó szolgáltatók ne a nagy többség munkaidejében dolgozzanak, négyórai várakozásnál többet ne adjanak meg háznál vég­zett javításaikra. Olvasóink talán emlékeznek rá, hogy tavaly kipróbáltuk, mennyire él a kormányhatározat végrehajtása. Nem kellett rózsaszínű képet fes­tenünk, a gyakorlat igazolta: álta­lában reggel nyolc óra és délután négy óra között várhatunk a mes­terekre, és nagyon sok hivatalban csak munkaidő alatt intézhetjük el ügyeinket. Miután az elhatározás csak nagyon lassan, döcögve való­sul meg, demoralizál, s talán arra is magyarázat, hogy miért konga­nak az ürességtől a késő délutáni órákban a nyújtott­ időben nyitva tartó ügyfélszolgálati irodák. A sze­relő, akinek mozog a kuncsaft, mi­ért kellett rá órákat várni, arra gondol, hogy tavalyelőtt föltöltötték a repülőtéri gyorsforgalmi út aluljá­róit, mert repedt a támfal, amit ugye a három évvel korábbi útfel­újításnál nem vettek észre, az idén meg a betemetett részeknél dolgoz­nak a kotrógépek ... Megrántja a vállát. Pedig azt talán még nem is tudja, hogy felüljáró épül majd, mert valahogy mégsem jó, ha szint­ben vannak kereszteződések egy gyorsforgalmi úton. Ha tudná, új­ra csak megrántaná a vállát, na hi­szen, ezt öt évvel ezelőtt is tud­hatták volna... Hosszú megfontolás Május 17-ével kitiltották a sze­mélyautókat a budai Várból, a l l­e­­hető legkevesebbre mérsékelték a teherszállítást, s egyben feltételek­hez kötötték. A korlátozás jó előre megfontolt, átgondolt elhatározás következménye volt. Régóta tudjuk, hogy a Várnegyed alatti barlang­rendszer és a közműhálózat­ már nem bírja el az óriásira növekedett forgalmat, s tarthatatlan a parkolá­si helyzet a felszínen is. Az adott helyekre tehát, ahonnan már csak az engedélyes gépjárművek mehet­tek tovább, kitették a tiltó táblákat, amelyek minden külön értesítés nél­kül érvényesek minden volánforga­tó számára. Hiába volt előzetesen alapos tájékoztatás, a sajtó, a rá­dió és a televízió a rendelkezés élet­be lépése ellőtt egy hónappal el­kezdte „bombázni” a közvéleményt, mégis, az első percektől voltak, akik megszegték az előírásokat. Tehették azért is, mert hiányzott, illetve rit­kán volt ellenőrzés azokon a bizo­nyos pontokon, ahol be lehetett hajtani a Várnegyedbe. Az újság­írók nem is hagyták szó nélkül az ellentmondást, az illetékesek viszont türelmi időről beszéltek. Türelmi idő? Mihez kell, ha egy­szer megszületett a döntés? Talán arról van szó, hogy nem szabnak ki nyomban szigorú bírságot a sza­bályszegőkkel szemben? Lehet, de akkor tessék nevén nevezni, egyéb­ként sem a pénzbüntetés a cél, ha­nem a Vár megóvása. Ahhoz pedig, s egyben a rendelkezés betartásá­hoz, elegendő lett volna az ellen­őrzést megszervezni. Pedig nyilvánvaló ugyanis, hogy a jogkövetés nem alakul ki magá­tól­, hanem rendszeres ellenőrzést igényel. Bizonyára találtak volna az illetékesek nyugdíjasokat, akik — díjazás ellenében — két-három-négy órára vállalnák ezt a munkát. Ez a példa is igazoltja, hogy dön­téseinkhez meg kell teremteni a végrehajtás feltételeit. Ellenkező esetben számolni kell azzal, hogy ezek hiánya társadalmi károkat okozhat, csorbát szenved a döntés tekintélye. Meg kell tanulnunk igent és nemet mondani, mindazzal együtt, ami a két kurta szó mögötti hosz­­szú megfontolást jelenti. Borbás Katalin A kínai külügyminiszter berlini tárgyalásai ( BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A Német Demokratikus Köztársa­ság és a Kínai Népköztársaság kon­zuli szerződését, valamint a két or­szág külügyminisztériumai közötti együttműködési tervet, majd pedig 1986—1987-re szóló kulturális és tu­dományos-műszaki munkatervet írt alá szombaton Berlinben Oskar Fi­­scher és Vu Hszüe-csien. Ezt meg­előzően pénteken és szombaton a külügyminiszterek áttekintették a két ország kapcsolatait, továbbá a nemzetközi élet főbb kérdéseit. Mindketten hangsúlyozták kormá­nyaik készségét az örvendetesen fej­lődő NDK­-kínai együttműködés to­vábbi erősítésére. Kifejezték meg­győződésüket, hogy ez hozzájárul a béke megszilárdításához és a szocia­lizmus nemzetközi pozícióinak erősí­téséhez is. A kínai külügyminiszter szomba­ton Potsdamot kereste fel, vasár­nap pedig Drezdába látogatott. Farkas József György

Next