Népszabadság, 1986. december (44. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-10 / 290. szám
4 A Halley-üstökös nyomában Csillagászati múltunktól űrkutatási jelenünkig Technikatörténeti emlékeink nagy része, az Országos Műszaki Múzeum állandó kiállítási lehetőségének híján, raktárakban várja, hogy évfordulók vagy nevezetes események alkalmával rendezett időszakos bemutatókon tekinthessék meg a műszaki múltunk iránt érdeklődők. Ezúttal a 76 évenként Nap- és Földközelbe kerülő Halley-üstökösnek köszönhetően láthatók a Nemzeti Múzeum kiállítótermeiben a régi műszerek, a távcsövek és más csillagászati emlékek. Társaságukban az idei üstököstalálkozó Vega szondáinak berendezéseivel, nagymértékben kiszélesítik a látogatóknak a csillagok világáról alkotott képét. Naprendszerünk üstököspályáit bemutató itabló tanulmányozása után indulhatunk el, mint a kiállítás címe is jelzi, a Halley-üstökös nyomában. Megismerkedhetünk a vele kapcsolatos hiedelmekkel, a megfigyelésére épített berendezésekkel, a róla készített képekkel, és a kutatásával foglalkozó tudósokkal. Hiedelmek A régi idők emberei az égbolton váratlanul megjelenő fényeket baljós jeleknek vélték. A Halley-üstökös feltűnését is — nem tudván 76 évenkénti visszatéréséről — sokáig tragikus eseményekkel hozták öszszefüggésbe. Megjelenése 1066-ban például egybeesett Anglia megtámadásával, majd királyuk, 11. Havard elestével. E korból származik az a falikárpit, amelyet a győztes normandiai Vilmos felesége udvarhölgyeivel hímzett. Hazánkban is különböző hiedelmek kísérték az üstökös megjelenését. A magyar történelem nevezetes dátuma 1456, ekkor támadta meg II. Mehmed török szultán Nándorfehérvárt. Az üstökös fényes csóvája júniusban tűnt fel az égbolton, s a magyar krónikák ezt Hunyadi János halálával hozták összefüggésbe. A XV. századi emlékek azonban már Mátyás király udvarának jelentős csillagászatáról is tanúskodnak. Erre utalnak a többi között a korabeli műszerek is. Az üstökösök megfigyelésében fordulópontot jelentettek Edmund Halley (1656—1742) angol csillagász megállapításai. A később róla elnevezett üstökös 1682. évi pályáiból a newtoni tömegvonzás a törvény alapján számolta ki 24 üstökös pályáit. A XVIII. században hazánkban is nagy fejlődésnek indult a csillagászat, a többi között öt csillagvizsgáló épült. Az ezeket bemutató képek mellett a korabeli csillagászati szögmérő műszerek, gyűrűs és hordozható napórák, asztalitükörtávcső és a Naprendszer modellje láthatók a vitrinekben. A nagy vertikális kör már az 1814- ben felavatott gellérthegyi „Urania” csillagvizsgáló keleti kupolájának főműszere. Tervezője Mayer Lambert (1795—1865) igazgató, aki az új obszervatóriumból figyelte meg a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését. A csillagászati oktatás XIX. századi fejlettségére utalnak a tanulmányi célokra szolgáló, itt kiállított könyvek és eszközök. E korszak neves emlékei közé tartoznak a bicskei csillagvizsgáló 1845-ben készült kutató csillagászati és üstököskereső távcsövei is. „A világ vége” A XIX. század utolsó negyedében Konkoly-Thege Miklós (1842—1916) Tatabánya közelében lévő birtokán létesített obszervatóriumot. Fő műszerét, a saját maga tervezte 100 milliméter objektív nyílású, 98 centiméter gyújtótávolságú, 1904-ben készült távcsöve is látható a múzeumban. A babonák sokáig fennmaradtak, ezt bizonyítja a Halley-üstökös 1910. évi megjelenése alkalmából írt cikk a Fejér megyei Új Lap 1910. március 1-jei számának címoldalán A világ vége címmel — ami szintéin látható a kiállításon. Magyar sikerműszerek Csak az idén tért ismét Föld-közelbe 1910 óta a Halley-üstökös. A mostani eredmények előtt egyegy tabló ábrázolja a Holdról jövő rádiójelek felfogásában úttörő szerepet játszó Bay Zoltán és csoportja kísérleti tárgyait, továbbá a jelenkori űrkutatás nevezetességeit. A Kréta szigetén 1986. március 18-án készült képek, a Halley-armada, azaz a hat űrszonda műszaki adatait bemutató tabló, a Vega szondák ötszörös kicsinyítésű makettje, a rajtuk lévő magyar műszerek már a már, az idén elért tudományos sikereket jelzik. Vitrinbe került a Halleytől származó, ionokat észlelő, az elektronok eloszlását, valamint a Napból származó kozmikus sugárzást mérőTünde, a töltött részecskéket analizáló Plazmag nevű műszer, valamint a Vegák televíziós rendszerének kísérleti példánya. Aki pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet, valamint a TIT Budapesti Planetárium és Uránia Csillagvizsgáló közreműködésével a Természettudományi, illetve az Országos Műszaki Múzeum által példás gyorsasággal megrendezett kiállítást megtekintve többet akar megtudni az üstökösről, nézze meg kifelé menet a Halleyról beszámoló videofilmet. Magos Katalin 1580 körül készült asztronómiai óra. MIKÓ LÁSZLÓ FELVÉTELEI A Vega űrszondák televíziós rendszerének vezérlőegységei és kamerái. A nagypolgári idillnek egyszer csak --------------------------------- vége lett. A képernyőről mintha valamilyen varázserő elorozta volna a színeket, hogy érzékelhetővé váljék a történelem sötétsége. Képváltás. Gépkocsi dübörög motorkísérettel Felső-Szilézia eső áztatta mocsárvidékén. Megáll az alkalmi konvoj, SS-tisztek szállnak ki. Bepöfékel melléjük egy rövid vasúti szerelvény, néhány kimérten elegáns, civil ruhás utassal. Egyikük fehér rajzlapot tesz maga elé, s a többi kíváncsi szempár előtt néhány vonallal fölvázolja egy gigantikus vegyi üzem tervét. A szemek már csillognak. — Nyolc kilométer hosszú és három kilométer széles lesz — mondja az idős vázlatkészítő. Aztán valamennyien beszállnak a komfortos vasúti kocsiba, s miközben lassan zötykölődnek tovább, pezsgőt bontanak az üzletre. Az évszázad vállalkozására. — Oswiecim — betűzi tagoltan az első állomás nevét Beck professzor, az IG Farben igazgató tanácsának elnöke. — Ne törje magát vele — inti le az SS-tiszt —, mi már átkereszteltük Auschwitzra. Pillanatnyi szünet, majd Beck professzor felemeli poharát. — Na jó, akkor igyunk IG Auschwitzra... Apák és fiúk címmel sugározta nemrég a nyugatnémet televízió az utóbbi idők egyik legnagyobb lélegzetű, visszhangot keltett vállalkozását. Családregénybe oltott történelem. Főhőse a valóságosan létezett személyekből öszszegyúrt, fiktív Deutz család — az IG Farben, az ipar világtörténete s egyben az újabb kori német történelem gyászos emlékű vállalkozásának alapítója. De hogyan kerül a turgenyevi remekmű címe egy attól műfajilag és témájában elmondhatatlanul távol eső alkotás élére? Ha különös is, de helyénvaló. Nem sok hasonló esetre emlékszem, amikor igazabb lett volna, hogy — a szó teljes értelmében — az apák múltját boncolgatja egy fiú. Bernhard Linkel, a film rendezője ugyanis dédunokája az IG Farben egyik társalapítójának: apja a háború idején az igazgató tanács tagja volt, s ebbeli minőségében kötött ki Nürnbergben, a vádlottak padján. Tapasztalatom szerint nincs nap, hogy az NSZK sajtójában valahol, valamiképpen ne kerülne terítékre a tövises múlt. Nincs hét, hogy ne látna napvilágot egy könyv, amely újabb vonatkozásait dolgozza föl a háború előtti történelmi kisiklásnak. Nincs olyan gyötrő évforduló, amelyről a rádió és a televízió ne emlékezne meg kimerítően. Az IG Farben krónikája, fölfutásának és tragikus eltévelyedésének egész menete maga ugyancsak ismert, részletező alapossággal dokumentált, akár a háború utáni per okirataiban, akár az azóta megjelent könyvekben, tanulmányokban. Fehér folt mégis jócskán akad a fiata------------------------ Jabb nemzedékek múltlátásában — panaszkodik is erre sűrűn a nyugatnémet sajtó. Ez persze korántsem NSZK-beli sajátosság: sajnos világjelenség. De ha a nyugatnémet fiatalság tudati térképén, az iskola és a tömegkommunikáció tagadhatatlan törekvései ellenére is, valamely kérdésben feltűnően sok az ismerethiány, az értékzavar, akkor ebben igen. A hajdani ipari és pénzügyi hatalmasságok, akik abban az illúzióban „eresztették el a sárkányt”, hogy a kezükbentartják majd, jobbára ma is szerves, szilárd részei a nyugatnémet gazdaságnak és társadalomnak, sőt többnyire a háború utáni talpra állás, az úgynevezett gazdasági csoda motorjai lettek, amit ily módon történelmi szerepük közvetett „megtisztulásaként” is fel lehet fogni. Merthogy a Flick és a Krupp cég, a Deutsche Bank és az IG Farben utódvállalatai egyáltalán nem jelképes, hanem tényleges oszlopai a manapság szociális jelzővel kiegészített nyugatnémet piacgazdaságnak. Amikor tehát a rendező belevágott, hogy kibontsa a drámai töltetű alapanyagot, hogy saját, vér szerinti felmenőinek tettein keresztül próbáljon meg közelebb férkőzni az apák felelősségéhez, nyilvánvalóan kényes küldetést vállalt magára. Érzékeny, összetett, tabunak tetsző témához nyúlt. Linkel nem ítélkezik, hanem megvilágít, s a végső véleményformálást a nézőre bízza. Teszi ezt becsületesen, önkínzó tisztességgel. „Engem az vezérelt, hogy a történtek miatti szégyent befogadjam, földolgozzam” — nyilatkozta a rendező. A képernyő előtt sokáig úgy tűnt, hogy a nemzetközi sztárokat (Burt Lancaster, Julie Christie) felvonultató film belefullad egy aprólékos családregénybe. De aztán következett a vízválasztó, az utolsó, kritikus rész, amelynek alcímében ez áll: „1940—1947.” S itt már az erkölcsileg és művészileg is kívánatos arányok uralják a látásmódot. Nem a történelem statisztál a Deutz család polgári perpatvarához, hanem utóbbiakból bomlik ki a vészterhes korszak. Egy vállalatbirodalom tündöklése és -------------------------------- bukása, harmincöt év német történelme a császárságtól Auschwitzon át az NSZK létrejöttéig. A tündöklés receptje: zseniális tudósok, Nobel-díjas kutatóelmék egybetömörítése, üzleti merészség és tökéletes porosz szervezés. És máris kialakul az akkori világ leghatalmasabb, legdinamikusabb vegyipari vállalata, amely egyetlen puskalövés nélkül is verhetetlen, feltartóztathatatlan lenne. De eljön 1939 szeptembere, s az igazgató tanács elnöke, a kimagasló képességű Beck professzor így lelkendezik: „Micsoda perspektíva, micsoda gigantikus kizsákmányolási lehetőség, felmérhetetlen ásványi kincsek, hatalmas, új piacok. Hitler háborút akar. S mi szállítjuk neki, ami ehhez szükséges.” Ez persze már nem a normális tőkegyarapítás, nem a vállalkozói szellem fékezhetetlensége, hanem annak durva, végzetes elfajulása. Kételyt nem hagy a film e tekintetben. Akiket magunk előtt látunk, nem szörnyetegek, hanem kirívóan mohó, erőszakos, jellemtelen és gátlástalan emberek. Krédójuk ősrégi, hogy a pénznek nincs szaga, habár olykor-olykor már ők is förtelmesnek érzik az illatát. Jelképek... Az ifjabb Deutz fiú és Beck, épphogy kialkudtak nyolcezer foglyot 8^@9^98®s®así^s5®@a^8e8e89wessi8a$en«®8 az SS-től, amikor kupéjukkal szemben, a vágányra begördül egy marhavagon, tömve asszonyokkal és gyerekekkel. Az urak idegesen lehúzzák a redőnyt. Más: már épül IG Auschwitz (a koncentrációs tábor mellé telepített IG Farben termelőüzem), amikor az őrt álló katona a súly alatt összeroppant foglyok egyikét lapáttal veri agyon. „Ezt mégsem szabadna” — hebegi Beck profeszszor. A dilemma hihető, de sem feloldozást, sem fölmentést nem ad a cinkosság felelőssége alól. Sinker mint „fiú” önnön árnyékát lépi át az ördögi alaphelyzet reális tükrözésével. A képileg finoman megkonstruált ábrázolás nem kíméli a korabeli amerikaiakat sem. Amikor a német emigránsból amerikai hadnaggyá előlépett fiatalember parancsnokának elbeszéli, hogy az IG Farben és más hadiipari létesítmények elleni, koncentrált légitámadással szétzilálható lenne a náci haderő utánpótlási rendszere, a főtiszt másodpercnyi habozás nélkül elutasítja a gondolatot. Habár szeretne maga is túl lenni a háborún, a jövőt illető számítgatásai már a fegyvernyugvás utáni állapotra összpontosulnak. Amerikának épen lesz szüksége ezekre az üzemekre. Meghökkentő az az ismeretlen funkció------------------- jó, jelképes amerikai kulcsszereplő, aki tulajdon honfitársait, a nürnbergi bírákat majdhogynem ugyanolyan faji szemlélettel osztályozza, mint a vádlottak. Aztán a zárókép önmagáért beszél: a bűnnel terheltek egyike, hajdan volt jó szakember peckesen, nyugalommal távozik — szabadon. A fiatal amerikai katonai bíró kővé váltan nézi a hihetetlen jelenetet. Akkor az ismeretlen, befolyásos amerikai, némi zavarral s még több kioktató indulattal ráförmed: „Miit bámul? Szükségünk van rá!” Nevek és dátumok zárják a filmet, kommentár nélkül. Kiderül belőlük, hogyan űztek gúnyt az igazságszolgáltatásból. A Die Zeit summázata szerint a film alkotója művével egy álmot váltott valóra. Azt, hogy a múltját feldolgozva, az apák nemzedékével perelve, meglelje önnön énjét. Bonn, 1986. december. Győri Sándor APÁK ÉS FIÚK NÉPSZABADSÁG 1986. december 10., szerda KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT Emléksorok Hajdú Pálról Még kisgyerek volt, amikor családja Márarmarosszigetről — ott született Hajdú Pál 1896. december 10-én — a fővárosba költözött. Budapesten érettségizett, az egyetemre már úgy került, hogy minden érdekelte, amiről azokban az izgalmas években, a század második évtizedének küszöbén, tudomást szerzett: a technika felfedezései, a társadalom életében végbement változások, a művészetek és az irodalom új irányzatait reprezentáló művek sorsa. Az egyetemi hallgatók körében mind többekre vált jellemzővé a mohó tudásvágy és az életkörülmények javítására irányuló cselekvés szándéka. Eljártak a Galilei-kör előadásaira, s közülük sokan — így Hajdú Pál is — a szocialista eszmék hitvallói lettek. 1916-ban ő is megkapta a katonai behívót Egerbe. A kiképzés után tiszti iskolába került, zászlós lett, s utána menetszázaddal az orosz frontra vezényelték. Többször megsebesült. A lövészárkokban és a frontkórházakban szerzett keserves tapasztalatok csak megerősítették felismerését, hogy a háborút nem elég gyűlölni, cselekedni kell ellene. Amikor egyik sebesüléséből felgyógyulva utókúrára küldték, és azért, hogy soron következő vizsgáját letehesse, szabadságot kapott, Budapesten felvette a kapcsolatot az antimilitarista és forradalmi szocialista csoportokkal, Mosolygó Antallal, Sallai Imrével és a többiekkel, részt vállalt munkájukból. 1918 őszén azok közé tartozott, akik előkészítették az új forradalmi párt megalakítását. Jelen volt a december hetediki zászlóbontásnál, szervezője, munkatársa lett a Vörös Újságnak. A proletárforradalmat közvetlenül megelőző időszakban az első vonalban küzdött. Kun Bélával és másokkal együtt őt is letartóztatták. A Mosonyi utcai toloncházba vitték, majd a Gyűjtőfogházba. Onnan szabadult, amikor aláírták a két párt egyesüléséről szóló okmányt és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Lengyel József Visegrádi utca című könyvében róla is szó van több helyütt. Amikor a forradalom veszélybe került, Hajdú Pál a tollat fegyverrel cserélte fel: kinevezték a vörös hadsereg egyik zászlóaljának parancsnokává. A forradalmi időkben kifejtett újságírói munkájáról csak annyit tudunk, hogy a vele egykorú Boross F. Lászlóval együtt ők voltak a szerkesztőség mindenesei; mozgékonyságban, leleményességben utolérhetetlenek. Az a máig is érvényes felismerés vezette őket, hogy a hírlap akkor tölti be hivatását, akkor felel meg olvasói igényeinek, ha minden fontos eseményről hiteles tájékoztatást közöl, nyilvánosságot ad a tömegek véleményének, kívánságainak, ítéleteinek. A Tanácsköztársaság rövid, százharminchárom napos fennállása idején Hajdú Pált a főváros gyáraiból, az élet százféle nehézségével küszködő lakosság köréből éppúgy, mint a harctéri eseményekről, igyekezett hű képet festeni, a valóságnak megfelelően tájékoztatni a közvéleményt. A Tanácsköztársaság leverését követően tízévi fegyházbüntetést szabtak ki rá. 1922-ben cserefogolyként Szovjet-Oroszországba ment, ahol hosszú ideig tudományos intézetekben dolgozott. Egyidejűleg tovább folytatta újságíróiszerkesztői munkáját a Sarló és Kalapácsi című magyar nyelvű folyóiratnál. 1928 tavaszán az Új Márciusban Emlékezés a gyűjtőfogházi Kommün-emlékünnepre címen tárcája jelent meg, s ebben megírta, milyen tanulságokat vontak le a maguk számára az 1871-es párizsi kommün leverésének évfordulóján. A magyarországi proletárforradalom már küszöbön állt — írta —, a börtönigazgatóság hozzájárult, hogy az egyik helyiségben a kommunista letartóztatottak összejöjjenek. Azt írta: Kun Béla talán ott mondta el élete legszebb beszédét. Ösztönösen megérezvén a dübörögve közeledő eseményeket, már előre figyelmeztette hallgatóit: egy forradalom győzelmével a harc nem ér véget, akkor kezdődik igazán a kitűzött célok eléréséért folyó küzdelem, írását Hajdú azzal fejezte be, hogy akárhol élnek az 1919-es harcosok, otthon, Magyarországon illegalitásban vagy külföldi emigrációban, a forradalom emléke kitörölhetetlenül él bennük, s továbbra küzdelemre ösztönzi, őket. A saját élete is példázta ezt. Előadásokat tartott a moszkvai egyetemeken, sok írása jelent meg csehszlovákiai, romániai, amerikai magyar nyelvű lapokban, és tovább gyarapította, katonai ismereteit is. A Tanácsköztársaság kikiáltásának tizedik évfordulójára az Új Március ünnepi különszámában jelent meg az a cikke, amely mindmáig egyike a legpontosabb forrásanyagoknak, a magyar kommunista sajtó létrejöttének és első évtizedének megismeréséhez.Hajdú 1933 után a moszkvai magyar rádióadás egyik vezetője lett. Ekkor írta Bokányi Dezsővel együtt A magyarországi munkásmozgalom története című könyvet, amelyet a Külföldi Munkások Kiadóvállalata jelentetett meg Moszkvában. Hajdú Pál küzdelmekben teli életének fonala korán megszakadt. Alig múlt negyvenéves, amikor alaptalanul perbe fogták, árulással vádolták és halálra ítélték. Emlékét kegyeletteli őrzi a magyar forradalmi munkásmozgalom és a kommunista újságírás története. Születésének 90. évfordulóján az utódok kifejezésre juttatják iránta a mártíroknak kijáró tiszteletüket. Vadász Ferenc