Népszabadság, 1988. január (46. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

1988. január 2., szomba! NÉPSZABADSÁG Vidám búcsú az óévtől Telt ház a szállodákban • Ölre szaporodtak az AB-bébik Az év fordulóján sok ezer vendég érkezett hazánkba szilveszterre. A­zálloda- és vendéglátó vállalatok már az előzetes helyfoglalások alap­ján is joggal számíthattak nagy for­galomra, és valóban telt ház volt a HungarHotels 53 fővárosi és vidéki szállodájában, valamint a Pannónia 12 budapesti és 29 vidéki hoteljé­ben is. A legtöbb vendég az NSZK- ból, Ausztriából, Olaszországból, Hollandiából, Franciaországból és Svájcból érkezett a szilveszteri mu­latságokra. Telt ház volt a buda­pesti Royal Szállodában, az ott la­kó nyugatnémetek, görögök, svájci­ak és jugoszlávok hajnali négy órá­ig báloztak. Az Átrium Hyattban főként olaszok és svájciak búcsúz­tatták igen jó hangulatban az óévet. Az Intercontinentalban a nyugatné­met és görög vendégekkel együtt na­gyon sok hazai vendég is volt. A jól sikerült óévbúcsúztató, illetve újévet köszöntő bálról fél hétkor ment el az utolsó vendég. Felkészültek az ünnepi bevásár­lásokra a kereskedők is. A főváros­ban a csütörtök reggeli nyitásra ál­talában sikerült feltölteni a pulto­kat az élelmiszerüzletekben, így a szilveszteri forgalom viszonylag za­vartalanul indult. A bejelentett ár­változások miatt a lakosság jelen­tős mennyiséget vásárolt fel egyes élelmiszerekből, s bár az alapvető cikkekből nem volt hiány, néhány áruféleséget hiába kerestek a polco­kon. Mint munkatársunk jelentette, egyebek között a Sugár Csemege Áruház is jól felkészült a rohamra. Reggel hét órakor 35 mázsa tőke­húskészlettel nyitottak, és napköz­ben még további szállítmánnyal töl­tötték fel a pultokat. Január else­jén reggel hét órakor már ismét teljes létszámban együtt volt az áruház 160 dolgozója, hogy a leg­közelebbi nyitásra befejezhessék a leltározást. Megünnepelték a szilvesztert a hazánktól távoli tengereken dolgo­zó magyar hajósok is. A legmesz­­szebb a Vörösmarty legénysége kö­szöntötte az új évet, Tajvannál ra­kodtak ki hallisztet és márványt. Az egyesült államokbeli Houston kikötőjében horgonyozó hajó le­génysége az időzónák eltolódása mi­att hat órával később bontott pezs­gőt a hazai időhöz képest. Több ha­jó szilveszterkor is úton volt, a Kö­rös például Portugáliából igyekezett Görögország felé a Földközi-tenge­ren, míg az Ady Szingapúrból szál­lított fát és ércet Amszterdamba. A Ravennában horgonyzó Sió le­génysége volt a legszerencsésebb, közülük többen is az odalátogató feleségekkel és családtagokkal együtt szilveszterezhettek. Az új év első órájában tizenhat gyermek született hazánkban, Buda­pesten két leány, vidéken pedig nyolc fiú és hat leány. Az Állami Biztosító — híven a hagyományokhoz — im­már 27. alkalommal sorsolt ki aján­dék életbiztosítási kötvényeket az év első órájában születettek között. Az idén azonban a korábbiaktól eltérően nem kettő, hanem öt — egy fővárosi és négy vidéki — újszülött nevét húzták ki újév hajnalán a szeren­csekerékből. Az ÁB-bébik az ötven­ezer forintos Életút elnevezésű köt­vényre 2006-ban, 18 éves korukban, a jelenlegi 7 százalékos kamattal szá­molva 169 ezer forintot vehetnek majd föl. Így a gyékényesi Varga Csaba Szilveszter, a bükkábrányi Nagy Renáta, a bekecsi Virág Ernő, a dobai Horváth Gábor és a buda­pesti Kárpáti Annamária. A budapesti ÁB-bébi, Kárpáti An­namária a SOTE I. számú Nőgyó­gyászati Klinikáján az új év 35. per­cében született. Hossza 45 centimé­ter, súlya: 1750 gramm. Az ügyelet­­vezető főorvostól tudjuk, hogy bár a csecsemő koraszülött, ép, egészséges, s ha eléri a 2000 grammot, édesany­jával, Kárpátiné Budai Zsuzsanna 18 éves szülésznővel együtt hazatér­het rákospalotai otthonába. Szilveszter éjszakáján, újév haj­nalán nagyobb baj nélkül ünnepel­hettek fővárosszerte az emberek. A tűzoltóság jelentése szerint az év fordulóján mindössze öt apróbb tűz­esetet jelentettek, petárdáktól és el­dobált csillagszóróktól gyulladtak ki napellenzők, az utcán tárolt rekesze­ket fedő ponyvák, illetve erkélyeken elhelyezett holmik. Személyi sérülés és nagyobb anyagi kár sehol sem volt. A mentők a hétköznapokon szo­kásosnál valamivel nagyobb forgal­mat bonyolítottak le, míg más napo­kon átlagosan 200—250-szer hívják őket, a szilveszteri 24 órás szolgálat­ban most 319 beteghez vonultak ki. A hívások oka az esetek többségében rosszullét, összeesés volt, és apróbb sérülések. A rendőrség ügyeletesei nyugodt, csendes éjszakáról számol­tak be. Pór Vilmos Jókedvű budapestiek a Blaha Lujza téri aluljáróban. SZIGETVÁRI ZSOLT FELVÉTELE A mátrafüredi Avar Szálloda medencéjében is vidám a hangulat. SZABÓ SÁNDOR FELVÉTELE — MTI FOTO Szakszövetkezet lett a tompai Kossuth Tsz Egyszerűbb formában, szakszövet­kezetként folytatja január elsejétől a mezőgazdasági termelést a tompai Kossuth Termelőszövetkezet. Tagsá­ga az országban elsőként élt azzal a lehetőséggel, hogy gazdálkodási egyensúlyának helyreállítása érdeké­ben egyszerűbb szövetkezési formára térhet át. A több év óta válságos helyzetben levő és az 1987-es eszten­dőt 6-7 millió forint veszteséggel zá­ró gazdaság tagsága — a közelmúlt­ban megújult vezetőséggel az élen — az átalakulástól viszonylag gyors eredményre, már az idén némi nye­reségre számít. A szakszövetkezeti keretek a me­zőgazdasági termelés mindkét nagy területén — a növény- és állatte­nyésztésben — jelentős változtatá­sokat tesznek lehetővé. A felméré­sek tapasztalatai alapján a kézi­munka-igényes, s éppen ezért a nagyüzem számára gazdaságtalan tevékenységeket — a zöldségtermesz­tést és a malacnevelést — a tagok gazdaságába helyezik át. A Bács megyei községben egyéb­ként, ahol kevés a munkahely, és a keresetek is igen alacsonyak, a szak­szövetkezeti forma nemcsak a jelen­legi négyszáz tag, hanem újabbak foglalkoztatására is alkalmat ad. Hamarosan falugyűlésen ismertetik az átalakulás indokait, előnyeit, a belépés lehetőségeit, de a termelő­szövetkezeti formával szembeni hát­rányokat is. Ilyen például az, hogy a szakszövetkezet nem képezhet szo­ciális alapot az idős, rászoruló tag­jai után, csupán a dolgozó tagokat veheti figyelembe. Az új szakszövet­kezet ezt azzal igyekszik ellensú­lyozni, hogy tagok által befizetett pénzből fedezi ezeket a költségeket. A szövetkezet tagsága egyébként a nemrégiben tartott közgyűlésén tagi hozzájárulásként a bruttó árbe­vétel tíz százalékát szavazta meg. Az így befolyt pénzből természete­sen nem csupán szociális kiadások­ra jut, hanem például a zöldségter­mesztés öntözésének fejlesztésére, a taggazdaságokban szükséges beren­dezések vásárlására is. (MTI) 5 KATONÁNAK A BÉKE BESZÉLGETÉS MÁZÁN PÁL VEZÉRŐRNAGGYAL A Magyar Néphadsereg tábornoki karába tartozik Mázán Pál vezér­őrnagy, fejlesztési főnök, a Magyar Néphadsereg főcsoportfőnökének he­lyettese, aki személyesen felel a honi haditechnikai fejlesztésekért. Beszélgetésünk témája a béke, az, hogy ez a fogalom, ez az állapot mit jelent, mit fejez ki egy hivatásos katona számára. Már a beszélgetés kezdetén azonban megegyeztünk ab­ban, hogy a témáról szólva elkerül­hetetlenek a személyre szóló meg­állapítások is. Az első kérdés is sze­mélyes volt. — Kit tart Mázán Pál katonai pél­daképének? — Talán szokatlan lesz a vála­szom, de mert — s ebben aligha állok egyedül — az a véleményem, hogy egy hadseregnek a népgazda­ságot kell szolgálnia, azt válaszolha­tom, olyan példaképem, aki a törté­nelem során a hadsereg harcát, cse­lekedeteit dicsőítené, nincs. Inkább olyan példaképeket választanék, akik hadmérnökként szereztek, vagy nem szereztek nevet maguknak. Azokra gondolok például, akik az 1848-as szabadságharc során meg tudták te­remteni, sokszor igen nehéz körül­mények között, a harc vívásához szükséges feltételeket. Róluk keveset beszélünk és még kevesebbet tu­dunk. Pedig olykor csodával hatá­ros cselekedeteket vittek véghez. Temesvárra telepítették például két hónap alatt a teljes magyar hadi­­anyaggyártást, a csákótól a sarkan­tyúig. De nemcsak arájuk gondolok. Azok nevét sem ismerjük, akik vár­építő hadmérnökök voltak, s akik például Szigetvárt vagy Buda vá­rát építették, ők mind-mind a had­mérnöki tudományok nagyjai vol­tak, s rájuk is érvényes az, amit a ma követelményének tekintek, hogy nemcsak szorosan vett katonai ér­dekeket szolgáltak, hanem egy adott körzetét vagy akár az egész társa­dalomét. Humanizálódó haditechnika — A várakra tekintve ma már a szemlélőben inkább esztétikai, kul­turális élmények rögzítődnek. El­képzelhető-e vajon a ma haditech­nikájáról a hasonló fokú humanizá­­lódás? — Ez a meggyőződésem. Azok a hadmérnökök például, akik a Szov­jetunióban létrehozták a sugárhaj­tású repülőgépet, eredendően hadi­­technikai eszközként fejlesztették ki, de már akkor sejtették, hogy ez­zel egyszersmind megteremtették a feltételeit a sugárhajtású repülés polgári alkalmazásának is. Ami, ugye, megtörtént. Így az a vélemé­nyem, hogy a ma hadmérnökei sok olyan alkotást hoznak létre, ame­lyekre idővel úgy emlékeznek az utódok, mint a várépítő mérnököké­re vagy azokéra, akik a repülés tech­nikai feltételeit korszerűsítették. — Mégis, az aligha lehet vitás, hogy a katona célja, legfőbb feladata, hogy a háborúhoz értsen. Akár úgy, hogy támad, akár úgy, hogy védeke­zik. Mégis fontos neki a béke? — A legfontosabb, hiszen ez a fo­galom valójában a mindennapi éle­tet, a létet jelenti. A katona, tágabb értelemben a hadsereg, s vele együtt tábornoki kara is, egy háborús konfliktusban legelőször kerül élet­veszélybe. A lét és a nemlét kér­dése ezért nálunk, akik hivatásból kell hogy ismerjük a fenyegetése­ket és belátható következményeiket, élesebben érzékelhető, mint a társa­dalom más rétegeiben. Ezért nekünk a béke még drágább. — Mit tesz­­a katona, mit tesz ön e körülmények között? — A Magyar Néphadseregnek a Varsói Szerződés alapján koalíciós feladatoknak kell eleget tennie, de ezen és a haza védelmének elen­gedhetetlen feltételén túl elsősorban a honi népgazdaság érdekeit kell szolgálnia. Ami az én érdekeltsége­met illeti, hadd mondom el, hogy nemcsak az érvényes ránk, hogy nem foglalkozunk sem stratégiai fegyverkezési rendszerekkel, sem nukleáris fegyverekkel, sem vegyi eszközökkel, bár vannak a koalíciós szerződésből adódó, a mi helyzetünk­nek, léptékeinknek megfelelő felada­taink, hanem az is, hogy a népgaz­dasági műszaki fejlesztésekhez iga­zodva és azokkal összehangoltan vé­gezzük a munkánkat. Azzal a kato­nai, szellemi erővel, amelyet én je­lentősnek tartok. S amely olyan eredményeket ért el idáig is, amely — nem titok — szolgálni tudta Ma­gyarország akár külkereskedelmi ér­­dekeit is. Talán nem lesz érzelgős a kifejezés, vagy ha mégis, azért én megkockáztatom, hogy a magunk részéről ezekkel az eredményekkel igyekszünk visszafizetni az állami költségvetésnek, végső soron a nép­nek, valamit abból az áldozatból, amit a hadseregért hozott. Remélem nem lesz szerénytelen, ha azt mon­dom, hogy ebben a cselekvésben a haditechnikai-műszaki fejlesztésnek meghatározó szerep jut. Nem lehet véletlen, hogy a hadsereg állami dí­jas hadmérnökei kivétel nélkül olyan alkotásokért kapták magas elismeré­süket, amelyekkel mind a honvéde­lem, mind a népgazdaság érdekeit szolgálták. Az utóbbi években fejlesztettük ki a hadsereg és a fegyveres testü­letek részére — koalíciós érdekből is — például a katonai víztisztító be­rendezések egyik jelentős eszközét, amely háborús körülmények között sikerrel alkalmazható a legfertőzőbb területeken is, de ugyanilyen ha­tásosan alkalmazható természeti csa­pás, katasztrófa sújtotta területen is. Hadd emlékeztessek a szamosi ár­vízre, ahol az akkori technikai szín­vonalnak megfelelő katonai víztisz­tító berendezések adtak a csapás sújtotta lakosságnak ivóvizet. Persze sorolhatnék más hasonló példákat is. A teljesség igénye nél­kül említem az ugyancsak kataszt­rófakörülmények között is alkalmaz­ható komplex tábori kórházat vagy a tábori sütőüzemet, amely bárhol felállítható és a teljes önellátásra berendezkedve tud a lakosságnak ke­nyeret adni. Ezekhez a fejlesztések­hez illeszkedő híradóeszközöket is létrehoztunk, mozgatható rádió- és televízióstúdiót, amely például a központi stúdiók megsérülésekor is át tudná venni a sugárzás feladatát. Változó társadalmi szerep — Úgy látszik tehát, hogy eb­ben a négy évtizedes békében a had­sereg egyre közelebb kerül a pol­gári tevékenységekhez. Nagyot ugor­va a jövőbe, elképzelhető ennek a folyamatnak a végső állapota is? — Arról ábrándozni, hogy egy na­gyon távoli jövőben, amikor egy kö­­zös kormány irányítja a világot, megszűnnek a hadseregek vagy csak egy marad, amely kozmikus felada­tokat lát el, lehetséges, de fölöttébb utópisztikus elképzelés. Az viszont, hogy a mai hadseregek szerepköre épp a fent említett tényezők hatá­sára változik, nagyon is elképzel­hető. — Vagyis maradnak a hadsere­gek, de társadalmi szerepük a ha­gyományos feladatok ellátásán túl mindinkább valami olyasféle komp­­lex tevékenységgé alakul át, mint például az élő szervezet immun­rendszere? — Annyiban sántít ez a hason­lat, amennyire minden hasonlat sántít. Lényegében erről van szó, hozzátéve azonban, amire már utal­tam, hogy a hadseregben is vannak a különféle területeken szolgáló, gon­dolkodó, „okos” emberek, és ez a szellemi kapacitás tényleges szerepet játszik a klasszikus értelemben vett népgazdasági fejlesztésekben. — Egy katonának milyen távlato­kat nyit a béke? — Mint a haditechnikai és mű­szaki fejlesztés főnöke nem tudom és nem is akarom elkerülni a kér­dés személyes aspektusait. Ugyan­akkor azt is hozzá kell tennem, hogy a Varsói Szerződés hadseregei elsőrendűen a védelemre rendez­kedtek be. Ebben a szövetségi mére­tű célban vagy doktrínában fogal­mazódik meg a Magyar Néphadse­reg tevékenységi köre, célja is. Az, hogy egy hadsereg elsőrendűen a védelmi feladatokra összpontosít, azt a gondolatot kelti bennem, hogy erre a béke körülményei között fegyverzeti, szellemi és ideológiai vonatkozásokban folyamatosan ké­szülnie kell. S ezek a tevékenysé­gek csak békében végezhetők el. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy mi a bizottságig passzívak vol­nánk, hiszen több eszköz áll ren­delkezésünkre egy esetleges megle­petésszerű provokáció elhárítására. De a tendencia érvényes, s ez az állapot ma elsősorban szakmai, szel­lemi haladást kínál a katonának. Valahogy úgy, mint az értelmiség számára a társadalom bármely más területén, legföljebb itt a fegyelem, az irányultság sokkal határozottab­ban érvényesül. Egy fegyveres testü­let nem engedhet meg magának ér­zelmi, gondolati vagy akár politikai ingadozásokat. Legfőbb feladata ép­pen a kiegyensúlyozottság tartása, akár a napi tevékenységekről van szó, akár tágabb értelemben véve a hadseregre háruló bel- vagy külpo­litikai (katonai-diplomáciai) felada­tokról. És még valamit el kell mon­danom. Természetszerűen jó és tar­talmas kapcsolatunk van a szövet­ségünkben részt vevő más országok hadseregeivel. Kapcsolat a NATO-val — De mi a helyzet vajon a szem­ben álló felek képviselőivel? — Örömmel nyugtáztuk, hogy mind a két koalíció — és az érin­tett el nem kötelezett és semleges országok is — a legkomolyab­ban megtartja a stockholmi megálla­podásnak például azt a részét, hogy bizonyos kontingenst meghaladó az Európában sorra kerülő, bizonyos kontingenst meghaladó katonai tevé­kenységek esetén kölcsönösen tájé­koztatják, sőt azok egy részére meg­hívják egymást. Ez évben többek között NATO-hadgyakorlatokon is jelen voltak megfigyelőként magyar tábornokok és tisztek. Ki kell emel­nem azt a korrekt magatartást, amit az ott levő NATO-képviselők tanúsítottak. Remélem, az ő megfi­gyelőik — ha olyan létszámú gya­korlatot tartunk, amelyre meghívjuk őket — nálunk ugyanezt tudják meg­állapítani. Mindenképpen üdvözlen­dő, hogy a két félhez tartozó tisztek és tábornokok tárgyszerű és korrekt módon tárgyalnak egymással és sze­mélyes kapcsolatot tartanak. Túl a nyugdíjas tábornokoknak a nemzet­közi békemozgalomhoz csatlakozó te­vékenységén, ez a kapcsolattartás rendkívül jelentős, mert véleményem és tapasztalatom szerint, sem a koa­líciókon belül, sem azokon kívül nem lehet normális kapcsolatokat fönn­tartani, ha ezek nem személyre szó­lóak i­s. Arról már nem is beszélve, hiszen ez eléggé közismert, hogy a két fél tárgyalásai adják a legerőtel­jesebb biztosítékát a békének. A baj ott kezdődne, ha ezek a tárgyalások valamiért megszakadnának. — Beszélgetésünk elején használ­ta a béke jelzésére a drága szót. Va­jon lehet-e valamilyen módon érzé­keltetni, kifejezni, hogy milyen drá­ga is a béke — most a szó nem át­vitt, hanem eredeti értelmében? — Bármilyen háborús cselekmény, akár helyi, akár globális méretű, ar­ról győz meg bennünket, hogy nincs az a védelmi kiadás, amit a béke körülményei között e célra fordíta­nak, amely ne törpülne el bármely háború csak egy órájának a pusztí­tásához képest. Nem is szólva az emberi életekről. Semmi sem lehet túl drága, ha tudjuk, hogy a kiadá­sok révén még biztonságosabbá vá­lik a béke. Takarékoskodó hadsereg — A katonai kiadások mértéke mégis sokakban aggodalmakat éb­reszt. — Ennek nagyon sok összetevője van, de most csak a magunk dolgá­ról szólva, azt hozzá kell tennem, hogy mindezt nem azért mondtam, mert még több pénzt szeretnék ki­csikarni honvédelmi kiadásokra a költségvetésből. Meggyőződésem, hogy hazánk társadalmi és politikai vezetése, amely ezt a koncepciót ál­lította elénk, helyesen szólította fel a hadsereget is a takarékosságra. A Magyar Néphadsereg is csökkentet­te azokat a kiadásait, amelyek ma túlzottan nagy terheket rónának az országra. Csökkent a lakásépítés üteme, csökkentettünk bizonyos szo­ciális kiadásokat, de némely fegy­verrendszereket is, amelyeket a VSZ ebben a nehéz időszakban tőlünk át tudott vállalni. Ezzel együtt a Ma­gyar Néphadsereg meg tudja őrizni fejlettségi szintjét, technikáját, sőt új kutatásaink, fejlesztéseink is e takarékos szemlélet jegyében foly­nak. Vagyis a hadsereg nem von­hatja ki magát a népgazdaság törek­véseiből, részt kíván venni a kor­mány által meghirdetett stabilizációs programban. — Befejezésül a háborúról kér­dezném, amiről — szerencsére — most kevéssé esett szó. — Gyerekként éltem át a hábo­rút és a felszabadulást, emlékszem az akkori harcokra, és azt mondha­tom, egy csata a mai viszonyok kö­zött borzalmasabb lenne, mint ahogy a második világháború hihetetlen borzalmai előttem ma is élénken él­nek. Beosztásomnál fogva ismerem mindazokat az eszközöket, amelyek még a hagyományos fegyverzetek­nél is sokkal nagyobb pusztító erőt képviselnek, mint a második világ­háború hasonló fegyverzetei. Figye­lembe véve tehát ezeket az eszkö­zöket, csak azt mondhatom, nekünk minden erőnkkel a békéért kell te­vékenykednünk. Csak a békéért és semmi másért. Bencsik András

Next