Népszabadság, 1989. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-01 / 127. szám

1989. június 1., csütörtök NÉPSZABADSÁ­G - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT Az NSZK-ban elismerést keltenek a magyar változások Pozsgay Imre nyilatkozata a Népszabadságnak Pozsgay Imre, az MSZMP DB tagja, államminiszter, a am­i tárgyalásainak beje­­­ztével fogadta lapunk tu­dósítóját, és válaszolt kérdé­seire. — Milyen alkalomból került sor mostani látogatására? — Jó fél esztendővel ezelőtt !...ptam meghívást a Konrád­­­i, m­auer-alapítványtól olyan ... ácskozásra, amelynek köz­­úti témája a közép-­kelet­­ópai, mindenekelőtt a len- , a magyar és a csehszlo­­reformhelyzet kérdése. I vánvalóan az érintett ör­ök szakmai képviselői is­­ voltak, ezenkívül a vi­­. minden részéből érkeztek e politológusok, közgazdá­zok, társadalomtudósok. Ez mit­­a közvetlen indíték, mellyel összekapcsoltam a ugat-berlini Európai Aka­dm­a 25. évfordulója alkab­­oól, illetve egy Hamburg­­az ottani katolikus aka­­­­r­ától érkezett meghívást, i,dez együtt — úgy hiszem már önmagában is jószol- fati út Magyarország számá­­n. Igyekeztem hitem szerint ,Jeles beszámolót adni mind­­rról, ami Magyarországon­ajlik, támogatást szerezni re­formjainkhoz, meggyőzve a­észvevőket arról: ennek a re­­a­­mkísérletnek a jelentősége mutat Magyarország hátá­­n, érinti az európai együtt­­m­űködést, az összeurópai pár­­tokat, sőt a kontinens biz­­aságát is. — Nem keresztezte-e látogatá­sát az a mozzanat, hogy időben egybeesett országos belpolitikai eseményekkel? — Hadd emlékeztessek ar­ra, hogy egy fél esztendővel ezelőtti megállapodásról volt szó. Az ember nem vetheti alá nemzetközi kapcsolatait és kö­telezettségvállalásait spontán módon elhatározott testületi ülésnapok rendjének, mert kü­lönben megbízhatatlanná vá­lik. Aligha hiszem, hogy nem­zetünk hírnevét öregbítené, ha politikusait, társadalomtudó­sait kiszámíthatatlannak tar­tanák. Mertem egyébként vál­lalni az utat azért is, mert odahaza pontosan ismerik po­litikai meggyőződésemet, ál­lásfoglalásomat. Emellett gon­doskodtam arról, hogy a meg­vitatott kérdésekkel kapcsola­tos véleményem ne maradjon rejtve a testületi ülések előtt. — Kereken fél év telt el leg­utóbbi NSZK-beli látogatása óta. Azóta felgyorsultak az esemé­nyek, mélyreható változások mentek végbe Magyarországon. Hogyan ítélték meg tárgyalópart­nerei, köztük az NSZK legmaga­sabb rangú vezetői országunk pillanatnyi helyzetét? — Akikkel tárgyaltam, ki­vétel nélkül pozitívan, a tá­mogatás szándékával szóltak a magyarországi fejlemények­ről. Kohl kancellár külön is kiemelte a magyar kísérlet je­lentőségét, a magyar politikai életben végbement nagyszabá­sú fordulatot, amey a legna­gyobb elismeréssel tölti el a demokráciáért felelősséget ér­ző világot. A különböző euró­pai szervezetek nem kis mér­tékben épp az NSZK kezde­ményezései nyomán felismer­ték a magyar reform világpo­litikai súlyát, az érte való fe­lelősséget. Ebből kiindulva tá­mogatást ígértek gazdasági, politikai és kultúrpolitikai sí­kon egyaránt. A különböző pártok vezetői partnerséget ajánlottak fel a Magyarorszá­gon kibontakozó pártoknak. Ebben nemcsak a tapasztalat­átadás, hanem a nemzetközi együ­ttműködés kiterjesztésé­nek a szándéka is benne rej­lik. Vagyis az NSZK megha­tározó politikai erői hajlandók segíteni a magyar politikai pártokat a nemzetközi színtér­re való kijutásban, abban, hogy tudást, információt sze­rezzenek. Különben mindenütt igen nagy körültekintéssel kerülték azt, hogy ez valami­képp a magyar, belügyekbe való beavatkozásként jelenjen meg. Csak olyan mértékben és olyan módon kerülhet erre a támogatásra sor, amennyire a magyar állampolgárok, illetve a magyar politikai szervezetek igénylik azt. — Miként érintené ez utóbbi magát az MSZMP-t? — Úgy gondolom, hogy az MSZMP-t ez nem zavarná. Ellenkezőleg, önmaga sem kí­ván funkcionálni monopolisz­­tikus hatalmat gyakorló, mo­nolitikus pártként, mert kü­lönben nem illeszkedik bele az új magyarországi társadal­mi viszonyokba. Megosztani­­valója neki van, kezdeménye­zést tőle vár a magyar tár­sadalom e területen. És min­den, pártoknak és politikai mozgalmaknak szóló támoga­tást tudomásul vesz, ami tár­sadalmi és pártszervektől és nem kormányoktól származik. Emellett az MSZMP, úgy hi­szem, természetes és szerves kapcsolatban marad kommu­nista testvérpártjaival, s az európai szociáldemokráciával is. Az új pártok megjelenése nem boríthatja fel ezt a vi­szonyt. Minderről szót ejtet­tünk a Hans-Jochen Vogellel, az SPD pártelnökével folyta­tott megbeszélésen is. •­­ Milyen közvetlen hatása le­het kétoldalú gazdasági kapcso­lataink alakulására mostani tár­gyalássorozatának? — A gazdasági együttműkö­dési készségen, a kapcsolato­kon nagyot lendített ez a lá­togatás. Hasznát kiaknázni az az ország tudja, amely felké­szült az ilyen eredmények be­fogadására. Ez viszont már nem csupán az államminisz­teren és a politikuson múlik, hanem azokon, akiknek az a dolga, hogy gazdaságilag fel­dolgozzák ezeknek a kapcso­latoknak az értékét és jelen­tőségét.­­ Az Országgyűlés jelenleg tárgyal a nagymarosi építkezés sorsáról. Hogyan ítélik meg az NSZK fővárosában a nagyberu­házás esetleges leállítását? — A nyugatnémet közvéle­mény és a pártok többsége is helyesli a magyar kormány bátorságát, azt a döntését, hogy felfüggesztette a nagy­marosi építkezést. Bonn, 1989. május 31. Győri Sándor Az emberi jogok rendszerektől függetlenek Horn Gyula beszéde a párizsi találkozón Dr. Horn Gyula külügymi­niszter szerdán felszólalt az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet emberi dimenziós konferenciája első, párizsi találkozóján. Bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a találkozó hely­színének megválasztásakor a 35 részt vevő állam adózni kí­vánt a 200 éve kezdődött nagy francia forradalom emléké­nek, „az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszen­telt jogai ünnepélyes kinyilat­koztatásában” játszott úttörő szerepének. Demonstrálni kí­vánják, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása, e jogok intézményes megteremtése, a hatalomnak a köz javát szol­gáló funkciója, a demokrácia érvényesítése az értekezleten részt vevő országok társadal­mainak tartóoszlopát képezi. Ha ez meggyengül vagy le­omlik, ellenőrizhetetlen folya­matok, az emberi méltóság lábbal tiprása, az önkény ve­szi át uralmát a civilizáció fe­lett. Miután Magyarország igen sokat szenvedett mindkét vi­lágégésben és el kellett visel­nie e konfliktusok mindmáig ható súlyos területi és etnikai, gazdasági és társadalmi követ­kezményeit, úgy érezzük, or­szágunk nagy erkölcsi nyoma­tékkal fejtheti ki, hogy az em­beri jogok tiszteletben tartá­sa és az emberek közötti kap­csolatok útjában álló akadá­lyok felszámolása kontinen­sünk békés viszonyainak, a biztonság és az együttműködés további kibontakozásának el­engedhetetlen záloga. A bécsi utótalálkozón elfo­gadott záródokumentum em­beri jogi-humanitárius ren­delkezéseit, az emberi kapcso­latok mechanizmusát méltat­va rámutatott arra, hogy ez a részt vevő államoknak a nem­zetközi jogi normák iránti fo­kozott elkötelezettségét tükrö­ző, minőségileg új vállalásokat jelent. E kötelezettségek fo­lyamatosan érvényesülő rend­szert alkotnak, amely kiiktat­ja a végrehajtás számonkéré­se alóli kibújás lehetőségét. Bár az emberi jogi-humani­­tárius kérdések a helsinki zá­róokmány aláírása óta a fo­lyamat szerves részét alkotják, ezeket a kötelezettségeket egyes országok nem tartották meg hiánytalanul. Az emberi dimenzió iránti új elkötele­zettség azt a körülményt tük­rözi, hogy a nemzetközi élet, az európai viszonyok fejlődé­se, sőt az egyes országok bel­ső helyzetének alakulása új szakaszhoz ért. Felismerést nyert, hogy korunkban a nem­zeti és nemzetközi biztonságot csak a biztonság valamennyi, köztük emberi jogi-humanitá­rius összetevőjének figyelem­­bevételével lehet megnyugta­tó módon szavatolni. Az a tény, hogy az emberi jogok érvényesítése az adott ország feladata, korántsem je­lenti azt, hogy ez az államok kizárólagos belügye lenne.­­A nemzetek közösségének joga van az országok nemzetközi jogi és politikai kötelezettsé­geinek teljesítését számon kér­ni. A társadalmi-politikai rendszerek szabad megválasz­tása, a szabad törvényalkotás folyamatában az államoknak gondoskodniuk kell arról, hogy törvényeik, gyakorlatuk és po­litikájuk megfeleljen nemzet­közi kötelezettségeiknek. Magyarország nyitott az em­beri jogi gyakorlatot érintő esetleges bírálatok iránt, s nem tekinti azokat a belügyei­­be való beavatkozásnak. Elis­meri a részt vevő államok jo­gát, sőt kötelességét, hogy hozzájáruljanak a helsinki fo­lyamat hitelességének növelé­séhez, elutasítsák a szelektív végrehajtás elméletét és szót emeljenek a rendelkezések megsértése ellen. A kölcsönös függőség mai világában mind­inkább elavulttá válik a bel­­ügyekbe való be nem avatko­zás elvének bezárkózáshoz ve­zető értelmezése. Ez csupán azt eredményezheti, hogy az adott társadalom a nemzetkö­zi fejlődés peremére szorul. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy Magyarország hiánytalanul eleget akar ten­ni az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet ha­tározataiból fakadó kötelezett­ségeinek, így az emberi jogi­­humanitárius rendelkezések­nek is. Ez összhangban van az országunkban folyó mélyreha­tó társadalmi-politikai refor­mokkal, a jogállam megterem­tésére irányuló törvényhozási tevékenységünkkel. Kiemelte, hogy Magyarország külpoliti­kai aktivitásában érvényesíte­ni kívánja azt az elvi állás­pontját, hogy joga és köteles­sége nemzetközi síkon szót emelni az emberi jogokkal és a humanitárius együttműkö­déssel kapcsolatos ügyekben. Az ezekkel összefüggő köve­telmények érvényesítése füg­getlen a szövetségi rendszer­hez való tartozástól és a tár­sadalmi berendezkedéstől. Eb­ben a szellemben szeltünk sík­ra a nemzeti kisebbségek és az ezekhez tartozó személyek jogaiért. E célból fel kívánjuk használni az emberi dimen­ziós mechanizmus adta lehető­ségeket. Horn Gyula kiemelte: el kell érni, hogy mindenki szá­mára hozzáférhető, a nemzet­közi kötelezettségekkel össz­hangban lévő nyilvános ren­delkezések szabják meg az emberi dimenzióval összefüg­gő kérdések kezelését. Le kell vonnunk az információs-kon­­zultatív mechanizmus műkö­déséből fakadó kedvező vagy kedvezőtlen következtetéseket, s azon kell munkálkodnunk, hogy ezt az eljárási rendszert mind hatékonyabbá tegyük. Gondolkodni lehetne például helyszíni megfigyelő és tény­megállapító csoportok létreho­zásán, rapporteur (összefogla­ló jelentést készítő különmeg­bízott) kinevezésén az egyes esetek kivizsgálására. A köte­lezettségek bővítésében pedig előreléphetnénk olyan terüle­teken, mint a személyi ada­tok védelme, a magánélet sérthetetlenségének szavatolá­sa, a szólásszabadság és a bé­kés gyülekezés jogának érvé­nyesítése, a részt vevő orszá­gok külképviseletei normális tevékenységének biztosítása, az állampolgárok külföldiek­kel való kapcsolattartásának akadálytalansága. Egy kormány saját állam­polgáraihoz való viszonyának korszerű, európai, civilizált módon való alakítása vala­mennyi ország számára állan­dóan napirenden lévő, alap­vető feladat. Minél több közös kritériumon nyugszik ez a vi­szony, annál közelebb kerü­lünk egy közös európai jog­rend kialakításához, az euró­pai megosztottság felszámolá­sához. Horn Gyula végezetül sikert kívánt az emberi dimenziós konferencia első találkozójá­nak, s reményét fejezte ki, hogy annak eredményeképpen egy lépéssel ismét közelebb kerülünk egy humánusabb vi­lág megteremtéséhez. (MTI) Bírálatok Románia és más országok címére ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A párizsi konferencián az ün­nepélyességet és az általánossá­gokat letudva, a felszólaló kül­­döttségvezetők mind kritikusabb hangot ütnek meg az emberjogi kérdések európai tapasztalatai­val kapcsolatban. Az első napi felszólalók job­bára még elkerülték, hogy né­ven nevezzék a bírált orszá­got, inkább hazánk, Lengyel­­ország és a Szovjetunió politi­kai, szociális, emberjogi poli­tikájának pozitív fejleményeit emelték ki — többnyire igen elismerő szavakkal. Magyaror­szágot említve kivétel nélkül valamennyi küldöttségvezető csak a dicséret hangján be­szélt átalakulásának gyorsasá­gáról és bátorságáról. Ezért is előzte meg jó légkör és ro­­konszenv Horn Gyula külügy­miniszter felszólalását. A délutáni ülés tizenegy fel­szólalója már kevésbé olajo­zott szavakkal beszélt. Mint az várható volt, mindenek­előtt Románia magatartása került a kritikák pergőtüzébe. A legkeményebb hangot Sir Anthony Williams brit küldött ütötte meg, aki részletesen ecsetelte, hogy a román nép­nek milyen árat kellett el­szenvednie adóssága visszafi­zetéséért. A másik két vita­tott terület Bulgária és Török­ország volt. Törökország, ame­lyet a konferencia módjával bírált a politikai foglyokkal való bánásmódja miatt, rend­kívül heves támadást indított Bulgária ellen, amiért — sze­rinte — erőszakos eszközök­kel tömeges asszimilációt foly­tat az ott élő török kisebb­séggel szemben. A bolgár kül­dött jogot kért arra, hogy az országát ért támadásra vála­szolhasson, amit az elnökség az ügyrend értelmében jóvá is hagyott. A késő délutáni órák­ban került sor a román kül­dött, Constantin Ene felszóla­lására. Éne nemcsak vissza­utasította a vádakat, hanem hosszan sorolta a nyugati tár­sadalmakban fellelhető nega­tívumokat: a munkanélkülisé­get, a bűnözést, a kábítószer­fogyasztást, a hajléktalanokat, ami véleménye szerint a kol­lektív jogokat sérti. Viszont dicsérően fejtegette országa nagy eredményeit a gazdasági átalakulásban. A román kül­dött egyszerűen országa bel­­ügyeibe való beavatkozásnak és rosszhiszemű rágalmaknak minősítette a kritikákat. Kije­lentette: Románia nem fogad­ja el, hogy modellt írjanak elő számára. Jellemző volt a fel­szólalása fogadtatására, hogy eddig kivétel nélkül minden szónok legalább udvarias tap­sot kapott. A román küldött szavait azonban jeges csend fogadta. Rózsa László Diéta hősben Még megérjük, az Országgyűlés elnöke beveti a vi­harcsengőt is. A Ház ugyan még nem tart ott, hogy a képviselők vitája oly ellenőrizhetetlenné válna, hogy a rend miatt az elsöprő hangú csengőt is alkalmazni kéne, de viharokban nem szűkölködünk. A parlamenti demok­rácia felé haladunk, de meg lehet-e tennie ezt az utat a viharoktól zaklatott parlamenttel? A politizáló közvélemény furcsa ambivalens viszony­ba került a parlamenttel: egyrészt több szervezet, létező csoport kétségbe vonja a mai törvényhozás hitelességét, arra hivatkozva, hogy azt 1985-ben egészen más politikai körülmények közepette választották. Ezért — így ez az érvelés — ennek a parlamentnek nincs joga alapvető rendszerbeli változásokat megfogalmazó törvényeket hoz­ni. Azt is mondják, hogy a mai Országgyűlés nem­ repre­zentálja a társadalomban feszülő politikai nézetkülönb­ségeket és érdekellentéteket sem, tehát az alkotmányo­zás feladatára vagy az alkotmányozással rokon intéz­ményi átalakításokra sem lehet joga. Ez a parlament — szól az érvelés — a korábbi rezsimet, hatalmi rendszert menti át törvényeivel. Ugyanakkor az ellenzéki tömörü­lés részvevői is gyakran fordulnak a parlamenthez, il­letve a képviselőkhöz személyesen, mert akárhogyan is van, de mégiscsak ez a testület jeleníti meg a népfelsé­­get ebben az országban. Nem egyértelmű a kormány és a törvényhozók viszo­nya: mind a két félre rá lehetne tűzni a nagy „T”-t. Igen ám, de ez a mai helyzet aligha alkalmas a parla­ment—kormány viszony tanulására. A kormány létszük­séglete a szilárd parlamenti támogatás, már csak azért is, mert intézkedései ma mind gyakrabban „húsba vágóak”. A parlament — illetve a képviselők — pedig sokszor úgy érzik, hogy a kormány, illetve elődei korábban többször szedték őket rá, legalábbis olyan ügyekben kényszerítet­ték a törvényhozást döntésre, amiben ez nem volt kom­petens. A vízlépcső jellegzetesen idetartozik. Engedtes­sék itt meg egy személyes vélemény, az az emlékezetes „győzelem” a szavazáskor igencsak láthatóvá tette a Tisztelt Ház „sebeit”, azokat a belső viszonyokat, amelyek miatt a mai parlamentre oly sok vád zúdul. Nem lehet egyértelműnek mondani a párt és a nagy többségében MSZMP-tag képviselői kar viszonyát sem. őket ugye nem pártlistán választották meg, a pártfe­gyelem sem egyértelműen kötelezi őket képviselői műkö­désükben. Ráadásul sokan még mindig érzik annak a súlyát, hogy az MSZMP a múlt évtizedekben inkább kormányzati, mint kormánypárt volt. Kihez kapcsolód­janak hát? A választások sürgetői talán arra gondolnak, hogy elegendő tekintélyes jelöltet állítva, kihasználhatják a létező bizalmi válságot? Mások — akik ellenzik a korai erőpróbát — a maguk sorait szeretnék mindenekelőtt rendezni, s azért ódzkodnak a szavazástól, mert nem tudják, hogyan szerepelnének az annyira áhított szabad választáson. Vannak áthidaló javaslatok, valamiféle elő­zetes kulcsra lengyel módi szerint. Akárhogy is lesz, ez a következő választás hatalmas erőpróba az MSZMP-nek is, hiszen több mint negyven éve nem állt ilyen kihívás előtt. De a majdani választásokig az országnak működnie kell. Lehet persze jobbról is, balról is azt süvöltözni, hogy a válság árát azok fizessék meg, akik okozták, s talán egy-kétmilliárdot rá is lehet írni néhány megne­vezhető politikusra. Ez azonban megoldást nem hoz, a világ ezt törlesztésként nem fogadja el. A gesztusok sem konvertálhatók tőkévé. A tőke biztonságot akar, nyugal­mat és stabilitást, áttekinthető viszonyokat. Tudunk-e ilyet produkálni? A stabilitásra a társada­lom átépítéséhez van szükség, s ez akkor is így van, ha ilyesmit olvasván, oly könnyen rikkantanak most diktatúrafenyegetést egyesek, vagy fenyegetnek új meg régi rendpártokkal. A valódi rend minden ember elemi igénye, hiszen áttekinthető viszonyok nélkül egyszerűen nem működnek a dolgok. A működésképtelen modellek­ből elegünk van, funkcionáló, a világgal lépést tartó gaz­daságot, politikai rendszert csak civilizált körülmények között lehet alkotni. És itt visszakerülünk a kiindulóponthoz, a parlament viszonyaihoz. E népes testület felhatalmazásának érvé­nyességét lehet vitatni, lehet a képviselőket nem szeret­ni, de az adott helyzetben a meglevőnél jobbat ajánlani nem nagyon tudnék. Ez most vitatkozó, munkás parla­ment. Soraiban van egyfajta váltás. Ez talán némelyek­nek sokkoló, de valójában elkerülhetetlen: a hosszú kép­viselői idő most nem meggyőző érv, de megmarad a korábbi alapösszetétel, a társadalom átlagát tükröző kép­viselői kar. Egyáltalában, most olyan helyzet van ebben az or­szágban, hogy többé nincsenek örökérvényű tekintélyek, önmagában a pozíció, a hatalomban való részvétel nem ad igazságot. Ugyanez persze fordítva is érvényes: ön­­szerveződő csoportok, pártkezdemények állásfoglalásai at­tól nem lesznek hitelesebbé, hogy magukat „szűznek” mondják, vétlennek a hatalom korábbi baklövéseiben. Ezért kiáltványaik nehezen kezelhetők másként, mint an­nak vagy ennek a társaságnak, illetve a nyilatkozatot ki­adó még szűkebb vezető csoportnak a nézeteként. A parlament ülésezik, vitatkozik, törvényeket alkot. Ezeket nem vésik sem kő-, de még bronztáblába sem. Bonyolult átalakulási folyamathoz alkotnak szabályokat, rendkívüli körülmények között. A parlament, ha ne­hezen is, de mégis láthatóan felnő a követelményekhez. A mai tevékenysége előrevetíti a majdani parlamentariz­mus nehézségeit. A törvényalkotás persze jóval köny­­nyebben mehetne, ha az alkotmányos jelentőségű kérdé­sekben a parlamenten kívül konszenzus lenne. Az MSZMP tárgyalási javaslataival ezt kívánja elérni. De az ilyen, parlamenten kívüli egyetértés is csak úgy lehet hiteles, ha működő és aktív, önmagában bízó Országgyűlés emeli majd törvényerőre. Miklós Gábor Magyar felszólalás Bécsben a katonák kapcsolatairól Magyarország szükségesnek tartja, hogy a bécsi bizalomerő­sítési tárgyalásokon dolgozzanak ki olyan megállapodást, amely ösztönzi az európai biztonsági folyamatban részt vevő államok katonai vezetői, intézményei és hadtudományi szakemberei kö­zötti kapcsolatok fejlesztését. Ezt a magyar küldöttség he­lyettes vezetője, Körmendy István fejtette ki szerdán a 35 állam tárgyalófórumának nem­rég létrehozott, a tájékoztatás, ellenőrzés és konzultációk kér­déseivel foglalkozó munkacso­portjában. A diplomata emlékeztetett rá, hogy a katonai kontaktu­sok elmaradtak az euró­pai államok politikai és gaz­dasági együttműködésének és emberi érintkezéseinek általá­nos fejlődésétől. A katonai ve­zetők, szakemberek találkozói és eszmecseréi azonban nélkü­lözhetetlenek ahhoz, hogy min­denütt reális kép alakuljon ki a katonai képességekről és szándékokról. (MTI) 3

Next