Népszabadság, 1994. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-22 / 195. szám
12 NÉPSZABADSÁG PIACGAZDASAG, 1994. augusztus 22., hétfő Gazdaság alulnézetben AZ ÉLETSZÍNVONAL ÁLTALÁNOS JAVULÁSÁNAK BEKÖVETKEZTÉIG SZÜKSÉGES IDŐSZAK MEGÍTÉLÉSE AZ ISKOLAI VÉGZETTSÉG FÜGGVÉNYÉBEN ev népszabadság-grafika egyetem A Szonda Ipsos havi rendszerességgel végez közvélemény-kutatásokat többek között olyan témákban, amelyek a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is is méltán számot tarthatnak. A felméréseket mindig más és más, véletlenszerűen kiválasztott ezer fő megkérdezésével készítjük. A kérdezőbiztosaink által felkeresettek a kiválasztás módszeréből adódóan életkoruk, nemük és lakóhelyük szerint mindig reprezentálják az ország lakosságát, mintha egy kicsinyített Magyarország polgárait kérdeztük volna meg véleményükről az adott kérdésekben. Ezen a héten az életszínvonal országos szinten is érezhető javulásának várható időpontjára vonatkozó lakossági jóslatokat ismertetjük. A választások után a válaszokban látványos fordulat következett be. Az egészen májusig tartó, folyamatosan növekvő optimizmust hirtelen pesszimista (vagy netán realistább) hangulat váltotta fel. Míg májusban a tavaszi nyolc-nyolc és fél évhez képest hat-hét évre csökkent az az időtartam, amely az emberek szerint az általános életszínvonal-javuláshoz szükséges, addig az országgyűlési választások idején egyszerre egy teljes évvel kitolódott az „átvészelendő” (így immár hét és háromnegyed évesre nőtt) időszak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megkérdezettek nemhogy a most megválasztott kormánytól, de (ha teljes parlamenti ciklusokkal számolunk) még a következő választások után hivatalba lépőtől sem várnak átütő változásokat. Mindez talán a kormány erős válságkép-propagandájával is magyarázható, azzal, hogy az ország gazdasági helyzetéről a lehető legkeményebb valóságot mutatja be, ami nyilván nem lehet megnyugtató. A leginkább kilátástalanabbnak a főiskolát, illetve egyetemet végzettek látták az ország helyzetét. Szerintük közel kilenc év kellene ahhoz, hogy a lakosság valamennyi rétegének helyzetében érezhető javulásnak lehessünk tanúi. Egyúttal ők voltak azok, akik a legérzékenyebben reagáltak a választások eredményére, hiszen azt megelőzően, májusban még hét, a diplomások pedig hat és fél évet is elegendőnek tartottak arra, hogy az ország kikerüljön a mély völgyből. Kérdés persze, hogy ez a megváltozott jövőkép az MSZP győzelmének tudható-e be, vagy a kormánykoalíció válságtudatosító politikájának eredményességével magyarázható. A fentebb említett két csoporthoz hasonlóan lassú átmenetre számítanak az egészségügyben, a kulturális szférában és az iparban foglalkoztatottak, a szakmunkás végzettségűek, valamint az ország keleti felének lakói. Az ország jövőbeli esélyeit az átlagnál jóval kedvezőbben csak a nyolcosztályosnál alacsonyabb iskolai végzettségűek, az alacsony jövedelműek és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak látják. Rugalmas nyugdíjkorhatár-rendszer „Ötvenöt éves koromban megyek nyugdíjba!” - mondta a lelkes nagymama. Életének további része egyértelműnek tűnt. Neveli az unokákat, ellátja a háztartást, a fiatal szülők nyugodtan dolgozhatnak. Ijesztő hírként röppent fel az előző parlament döntése, amely szerint az ötvenöt éves korhatár fokozatosan emelkedni fog, ameddig el nem éri a hatvankettőt. Az érintettek meghökkentek. Mi lesz az állami költségen ellátott nagymamaszolgálatokkal? Kompromisszumként felreppentették a rugalmas nyugdíjkorhatár lehetőségét. A nagymama csak akkor lesz nyugdíjas ötvenöt éves korára, ha így akarja. Ha tovább akar dolgozni, a lehetőség megmarad. Az aktív életszakaszból a nyugállományba történő átlépés a hagyományos rendszerekben egy előre meghatározott születésnaphoz van kötve. Sok helyen, így Magyarországon is a második világháború végéig az annak idején Németországban Bismarck kancellár által meghatározott hatvanöt év volt a divat. (Mellesleg, amikor rákerült volna a sor, a hatvanöt éves Bismarcknak esze ágában sem volt nyugdíjassá válni!) Az újabb kori rendszerek rugalmas módon megengedik a nyugdíjba lépés egyéni ízlés és körülmények szabta rendezését. Más szóval: a leendő nyugdíjas bármikor azzá válhat mondjuk az ötvenötödik és a hatvanötödik születésnapja között. Nagyon fontos ebben a rendszerben is a havi nyugdíj összegének pontos megállapítása. Társadalombiztosítási rendszerünk a merev korhatárral együtt mindenkinek megígér egy bizonyos kiszámítható értékű nyugdíjat. Ez az úgynevezett váromány. Magánbiztosító rendszerekben ezzel a várománnyal szemben pontosan meghatározott vagyon áll fedezetként. A társadalombiztosítási rendszerben váromány van, fedezet viszont nincs. A nyugdíjat a folyamatosan beszedett járulékokból és költségvetési támogatásokból fizetik. Ezt a finanszírozást kiróvó-felosztó rendszernek nevezhetjük. A rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésének legegyszerűbb módja, ha az egyéni váromány értékét a nyugalomba vonulás időpontjára való tekintet nélkül fenntartják. Hadd fordítsam ezt magyarra a biztosítás matematikus bikfanyelvéről. Rugalmas nyugdíjkifizetés mellett mindenki tetszés szerint megválaszthatja, hány éven át kapja ugyanazt a nyugdíjértéket a pénzes postástól. Aki korábban kezdi, havonta kevesebbet fog kapni, aki kivárja a késői kezdetet, magasabb havi nyugdíjat élvez. Ha a számítások megfelelő tudományos alapon történnek, a rugalmas rendszer bevezetése nem okoz többletköltséget a társadalombiztosításnak. Két fontos gazdaságpolitikai szempontot érdemes itt figyelembe venni. Magyarországon az össznépesség évről évre fogy. A megmaradók átlagéletkora emelkedik. Egyre kevesebb aktív ember tart el egyre több nyugdíjast. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy a mindenkori nyugdíjasoknak azon kell osztozkodniuk, amit a mindenkori aktívaktól el lehet vonni. Ebben a sok az eszkimó és kevés a fóka világban előnyös volna, ha az emberek tovább dolgoznának, hiszen így többet termelhetnének, és több pénzt lehetne kiosztani kevesebb nyugdíjas között. A skandináv államokban, ahol a nyugdíjkorhatár lényegesen magasabb, mint Magyarországon, a nyugdíjak lényegesen jobb megélhetést biztosítanak. (Az alacsony magyar nyugdíjkorhatár egyébként nem afféle csodálatos szocialista vívmány. Hatvanöt évről hatvanra az 1944-es német megszállás alatt működő Sztójay-kormány szállította le. A deportálásokért felelős Jaross belügyminiszter védőügyvédje védence kiváló szociális érzékének megnyilvánulásaként említette ezt a népbírósági tárgyaláson.) A másik gazdasági megfontolás a munkanélküliség szintjével kapcsolatos. Rokonszenvesnek tűnik, mert emlékeztet az energia és az anyag megmaradásának elvére az a szemlélet, amely az új munkalehetőségek feltárását összekapcsolja a jelenlegi aktívak nyugdíjazásával. Eddig azonban még senki sem bizonyította, hogy tíz ember nyugdíjazása törvényszerűen tíz vagy öt vagy akár csak három új munkaalkalmat teremtene. Meggondolandó, hogy a munkanélküliség a legtöbb ember esetében átmeneti állapot, amely részben a megfelelő munkakör és lehetőségek felderítésére szolgál. Tehát a januári munkanélküliek száma ugyan megegyezhet a júliusi számmal, de a kettőt alkotó személyek névsora minden bizonnyal módfelett eltér. Ha a nyugdíjrendszer felszippantja azt a polgárt, akinek még lennének esélyei a munkapiacon, akkor nemcsak egy hasznos szereplőt vesztett el a gazdaság, hanem a rendelkezésre álló nyugdíj összegét is eggyel több személy között kell kiosztani. Ezért ajánlatos a munkanélküliek támogatását teljesen elválasztani a nyugdíjrendszertől, és az érintettek tudomására hozni, hogy a támogatás ellenében a társadalom elvárja tőlük a munkaalkalmak tevékeny keresését. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Magyarországon jelenleg viszonylag magas a látszólag kilátástalan helyzetben levő munkanélküliek arányszáma, de még ez esetben is tanácsosnak tűnik a nyugdíjaztatás lehetőségének minél későbbi meghirdetése. A leírtak technikai részleteit jóval hosszabban lehetne ismertetni. Érdemes volna kitérni a tb által használt nyugdíjképletre is, amely voltaképpen nem szorgalmazza a késői nyugdíjba menetelt, mert szűkmarkúan ismeri el a hosszú szolgálati idő végső éveit. Ez a megközelítés aligha felel meg a gazdaság hosszú lejáratú követelményeinek. Dr. Deutsch Antal, a montreali McGill Egyetem közgazdasági tanszékének vezetője és a magyar Pénzügyminisztérium tanácsadója