Népszabadság, 1994. október (52. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-22 / 248. szám
36 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1994. október 22., szombat 0 KI NYOMULÁSOS VILÁG Kunbaján történt, 1944-ben. Odalépett egy öreg bunyevác Tamás Henrikhez, a sváb gazdához, s riadtan újságolta: - Te, Henrik, jönnek az oroszok, elviszik tőlünk a földet. Henrik azt felelte, hadd vigyék. Hagynak majd a helyén egy nagy lyukat, a kunbajaiak oda leszállnak, s a lyuk alján művelik tovább a maradék földjeiket. - Ne félj, az összeset úgyse vihetik el, Petró. Tamás Jeromos - Henrik fia - a történettel arra célzott a Zala megyei Salomváron, hogy a föld a helyén marad, a kukoricát sem viszi el a külföldi a hóna alatt. A volt téeszmajorban nagy építkezés kezdődött. Tehenészeti telep készül, már állnak a levegős karámok, egy átépített istállóban pedig javában falatoznak a Dániából hozatott tejelő tehenek. Tamás Jeromos Bajáról érkezett, az állatokra pedig egy szeremlei agrármérnök házaspár vigyáz. A régi és az új még együtt látható. Omladozó, tetőtlen pajta az egyik oldalon, biofűtéssel tervezett lakóépületek a másikon. A vendégház, a lovasiskola, a vadásztaté turizmus a jövőt, a gaz a múltat reprezentálja. - Mi lenne itt, ha Blaskóék nem veszik meg a telepet? - kérdem, s megkóstolom a Jeromos-napi marhapörköltöt. - Semmi - feleli a bogrács mellett a bajai ember. - Nyakig érne a gaz. - Blaskóék magyarok is meg külföldiek is. Állampolgárságukat tekintve svájciak, de Ausztriában élnek, s húsipari üzemük van a Mur melletti Bruckban. Az évek óta használaton kívüli Kurta-majort nem hitelből vették, készpénzzel fizettek a tehenekért és a környék földjeiért. Négyszáznyolcvan részarány-tulajdonos döntött úgy, hogy megszabadul a földjétől. Egyikük epésen jegyezte meg: lám, még ebből is a téesz húzta a hasznot. Hogyan lehetséges ez? - A téesz búcsúzóul felmarkolta a föld összetereléséért járó közvetítői díjat. Kupecek lettek a mi okos vezetőink, így hozta a világ sora. A válaszoló öregembernek nincs teljesen igaza, mert a H. A. O.-Blaskó Kft. igényt tart a Salomvár-Zalaháshágy Mezőgazdasági Szövetkezet munkájára. Téeszgépek végzik a silózást, téesztraktorosok hordják a telepre a kukoricát, s munkája is lesz néhány embernek az épülő komplexumban. - Az az érdekünk - szögezte le Tamás Jeromos -, hogy a szövetkezet megmaradjon. A faluval is jó kapcsolatokra törekszünk. Blaskóék nem azért vették meg Kurta-majort, hogy hazavigyék az épületekből a téglát. Az ő vagyoni helyzetükben ez a major kis tételnek számít. A céget egyébként Blaskó Oszkár a feleségével, Johannával alapította, s a kezdeti időszakban tagja volt a kft.nek Tamás úr is. Később kiszállt. A tehenészeti telep tehát százszázalékos külföldi tulajdonban van. Hasonló a helyzet mintegy háromszáz hektár földdel is. Tamás Jeromos azt mondja: nincs jelentősége annak, hogy kimaradt, az ő tőkerésze a család befektetett vagyonához képest elenyésző volt. A külföldiek egyébként úgy alakítottak mezőgazdasági cégeket Magyarországon, hogy az egymilliós alaptőkéjű társaságokba százezer forinttal bevették a gründoló magyarokat. Később a társaság tőkéjét készpénzzel vagy apporttal - gépekkel - felemelték, s az anyagi változásokat követően áttették honfitársainkat a felügyelőbizottságokba. A kapocs megmarad, de az üzletmenetbe ne szóljanak bele azok, akiknek nincsen pénzük - vélik a külföldiek. Tamás Jeromosnak nem szokatlan az, hogy külföldi tulajdonost képvisel magyar beruházásokban. Sokáig dolgozott a Bácshús Rt.-nél, ő képviselte az osztrák érdekeket. A Bácshús - és a pécsi Möbius - részvényeinek egy része egy időben szintén Blaskó kezében volt, de aztán a brucki üzletember kivonult a magyar húspiacról. Tamás úr nem tett mást, mint követte a tőkést a salomvári tejes „kirándulásra”. Egy év múlva úgyis nyugdíjba vonulok. Az a feladatom, hogy decemberre elkészüljön a telep. A külföldiek mezőgazdasági befektetései fontosak az ország számára. Aki nyerészkedni akar, nem tejtermelésbe fektet. Főleg akkor nem, ha nem érvényes az, ami a Magyar Közlönyben megjelenik. Tavasszal bejelentették, állami támogatás jár minden beállított szarvasmarháért. Menjen be az FM-hivatalba, s majd megtudja, mi jár annak, aki marhával foglalatoskodik. Bementem, s megtudtam. Kiss Bódog Zoltán hivatalvezetőt arról kérdeztem: mi a helyzet a tehenekért járó húszezer forintokkal. - A szívem fáj azokért, akik megfelelnek a szigorú feltételeknek, mégsem kapták meg a támogatást - felelte a Földművelésügyi Minisztérium megyei hivatalának vezetője. - Nyolcszázmillió jutott az egész országnak, pályázni kellett, s mi a pályázatokat a beérkezési sorrend szerint rangsoroltuk. Akik nem kapták meg, várniuk kell. - Meddig? - Rövid időn belül sor kerül a mezőgazdasági alapok átszervezésére. Zalában több mint ötven gazdálkodó várja a megígért, de egyelőre elmaradt állami támogatást. □ Zalalövőn az időközben osztrák kézbe került tehenészetben láttam egy olyan, téeszből származó búzaosztályozó gépet, amelyről hiányzott a motor és az ékszíj. *- Lelopták - mondta a fiatal telepvezető, s arra célzott, hogy a téesz utolsó éveiben a lopás volt az egyik legjellemzőbb kollektív tevékenységi forma. Minden eltűnt, ami mozdítható volt. Vállalkozni? Az nem ment. Tavaly januártól csődbiztos rendelkezett a téesz fölött, a tehenek csak néha kaptak enni. Mivel a csődbiztos unszolására eladogatták a téesz gépeit, kilencvenkettőben már elvetni sem tudták a takarmánynak való gabonát - éhen maradtak az állatok. - Ideszóltak telefonon, hogy elvisznek tíz marhát, szedjük ki őket -mondta Németh Zoltán, a Mandl Kft. telepvezetője. - Az ötszáz tehénből így lett egyre kevesebb. Az állomány fele „elapadt”. Az ékszíjat ellopták, a tehenet levágták. A téesz egy fiatal agrárnérnök irányításával hullott szét. Érdekes módon az idősebbek voltak azok, akik hajlandók lettek volna további áldozatokat vállalni a közösért, de a fiatalok már a „maszekot”, a saját hasznukat hajtották. □ Meséltek Zalalövőn az egykori elletős főnökről, Horváth Lászlóról. Asztalos volt eredetileg ez az ember, s a nagy felfordulásban megszerezte magának a téesz szippantós autóját, később más gépeket is „kiigényelt”, így lett magángazdálkodó. Tavaly elhatározta, hogy a barátjával, egy autószerelővel megpályázzák a tehéntelepet. Huszonhétmillióért - reorganizációs hitelből - szerették volna megvenni. Megegyeztek a felszámoló biztossal, s 1993 tavaszán elnyerték a pályázatot. A hárommilliós foglalót a tejipari vállalat tejelőlegéből akarták kifizetni. Krimibe illő, ami ezután a teleppel történt. Horváthék nem tették le a foglalót, s bekapcsolódott a privatizációba az Ausztriában élő Friedrich Lajos is, aki meglehetősen ismert alakja a tehenészeti privatizációnak. Friedrich úr - mint máskor - osztrák kuncsaftot vezérelt Magyarországra. Horváthék arra próbálták rávenni, ne vegye meg az osztrák gazda a telepet. Ennek fejében azt ígérték: amint a tulajdonukba kerül, hiánytalanul átadják neki. A külföldi és a magyarok közötti harcot végül a bank döntötte el, s azzal, hogy nem adott hitelt Horváthéknak, szabad lett a bejárás a szétcibált és lerobbant Újmajorba. A tehenészet Mandléké lett. A sors iróniája, hogy végül nem került rossz kezekbe. Josef és fia, Karl Mandl otthon, Bruckban is tehenészetet működtetnek. Jó technikával felszerelt házuk egybeépült a tejfeldolgozóval. Igaz, nagy területek híján tizennyolc-húsz marhánál többet nem tudnak tartani. Zalalövőn a telepet 245 tehénnel, 191 borjúval és tizenöt vemhes üszővel vették meg 36 millió forintért. - Az első dolgunk az volt - mesélte a 27 esztendős telepvezető, Németh Zoltán -, hogy takarmányt vegyünk, s negyven állatot elvigyünk vágásra. A nagy huzavonában senki sem törődött a tehenekkel. Jó, hogy végül így alakult. Nem látok semmi gondot a külföldi tulajdonlásban. Tizennyolcan dolgozunk a majorban, s az emberek kezdik megszokni, hogy ha a tulajdonos nyolc óra munkáért fizet, elvárja érte a kemény munkát. Két embert kellett eddig elküldenem, mindketten alkoholfogyasztás miatt távoztak. Mandl úr gépeket hozott a telepre, s jól tudja, hogy az itteni viszonyok kedveznek a tejtermelésnek. Ma kétszázötven tejelő Holstein-tehenünk van, így a telep önfenntartó. Nyereség akkor várható, ha sikerül megduplázni az állatlétszámot. - Vannak-e vitái a tulajdonosokkal? - Az a legnagyobb baj, hogy nem beszélek németül. Beiratkoztam ugyan egy tanfolyamra, de nincs időm az órákra járni. □ Megbukott Nagykapornakon egy mezőgazdasági vállalkozó. Kalap, kabát - mondta Török Sándor, vége a tehéntelepnek. Török Sándor történetében ugyanúgy szerepel adósságot görgető termelőszövetkezet, mint hitelért kilincselő tehenész vállalkozó, s rá lehet lelni a falu bizonytalanságaira is. Magának a vállalkozónak ebben a sztoriban - ha nem vennénk figyelembe a körülményeket - éppen csak annyi szerep jutna, hogy a téesz nem hosszabbította meg a vele két éve kötött marhatelepi bérleti szerződést. Ehelyett eladta másnak készpénzért. Még csak nem is külföldi tulajdonosnak - egyelőre. A vállalkozót, a negyvenes agrármérnököt a téeszvilágból emelték ki 1987-ben, ennek köszönhetően két évig a Zala megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályán dolgozott. Török Sándor csöndes, barátságos ember, soha senkivel nem rúgta össze a patkót. Kimaradt az 1990-es hadakozásból, ehelyett fogta magát, s visszament dolgozni a nagykapornaki Aranykalász Tsz-be. Ma is téesztag ott, ahol kikosarazták. - Főágazat-vezető voltam - mesélte Török Sándor. - A vezetőség elhatározta, hogy példát mutat, s vállalja egy-egy ágazat vállalkozássá alakítását. A véletlen folytán mégis én lettem egyedül vállalkozó a vezetők közül. Török Sándor a tehenészeti telepet bérelte ötszáz marhával 1992 januárjától. Bérelt háromszáz hektár földet is kezdetben a téesztől. A kárpótlás előrehaladtával az új tulajdonosoktól olcsóbban lehetett bérelni a földet. Török Sándor legeltetett, elletett, a tejet pedig különösebb komplikáció nélkül sikerült eladnia. A tej egyharmada elkelt a vállalkozó zalaegerszegi boltjában, a többit átvette a tejipar. - Annyit dolgoztam, mint egy állat. Beim a téeszben azt hitték, nem nagy szám a tehenészet. Évi 900 ezer forint bérleti díjban egyeztünk meg, s abban, hogy a javításokat leszámítjuk a bérletből. Hamar rájöttek, biztosabb a készpénz, így lett a kialkudott évi összeg 700 ezer forint, ami végül méltányos volt, csak éppen érdektelen volt számomra, hogy milyen állapotban van a telep. Ha a földbérletet és az általam igénybe vett szövetkezeti szolgáltatásokat veszem, mégis mintegy kétmillió forintos biztos hasznot hajtottam a szövetkezetnek. Ez a pénz akkor is befolyt volna a téeszbukszába, ha az irodán egész évben a legyeket fogdosták volna. Török Sándor bérletének sorsa tavasszal pecsételődött meg. A zárszámadó közgyűlés úgy döntött: pénzre van szükség. De már nem maradt más, csak az irodaház és a marhatelep. Ez utóbbi eladására esett a választás. Egy osztrák vállalkozó strómanja és ügyvédje jelentkezett azzal, hogy 25 millióért vevők lennének. Lett nagy riadalom a külföldi miatt - és erősnek bizonyult a nemzeti érzület. A téeszközgyűlés úgy döntött: csakis magyar kézben van jó helyen a tehenészeti telep. Török Sándor mellett kardoskodott akkor még a földkiadó bizottság is, ami nagy dolog, hiszen e társaság háza táján óránként változtatja az álláspontokat az egyéni érdek. Dömök László téeszelnök így érvelt: - Mivel Török Sanyi is vételi ajánlatot tett, a közgyűlés úgy döntött, inkább neki adjuk el a telepet. Határozat született arról, hogy ne az osztrák 25 millióját fogadjuk el, hanem Sándor 20 millióját. A fizetési kedvezményért azt kértük cserébe, hogy helybélieket alkalmazzon a telepen, miként tette eddig is. Féltünk attól, hogy az osztráknak csak a marha kellett volna. A folytatás viszonylag egyszerű. Török Sándor hitelért folyamodott a Mezőbank zalaegerszegi fiókjában. Azzal a bankossal készíttette el reorganizációs hitelpályázatát, akit ajánlottak neki. Azzal készíttette a vagyonértékelést, akit a bankosok szíves figyelmébe ajánlottak - mégsem kapott hitelt. A pesti központ elutasította a pályázatot: túl optimista a tervezés. Erre mondta Török Sándor, hogy kalap, kabát. Az is gond, hogy Török Sándornak akkor kellett kivonulnia a tehéntelepről, amikor éppen egyenesbe jöhetett volna. A vállalkozó nem adott választ arra a kérdésre, hogy vett-e fű alatt kárpótoltaktól szántóföldeket - de ez csaknem bizonyosra vehető. A baj az, hogy az ilyet nem lehet beleírni a banki pályázatokba. Ha legalizálni lehetne a fiktív földtulajdont, mindjárt máshogyan nézne ki a banki fedezet az országban. Kérdeztem, miért nem volt rámenősebb, miért hagyta, hogy ilyen könnyen rálegyintsenek a hitelkérelmére. Török Sándor azt mondta, nem neki való ez a nyomulásos világ. Nincs bennem tüske, azé a telep, aki kápéval fizet. □ Milyennek bizonyult a vállalkozásnak otthont adó téeszkörnyezet? Nem volt jó sohasem. Az Aranykalász állattartással - birkával, pulykával, csirkével, marhával - és az erre épített drága, költséges takarmánytermeléssel foglalkozott sokáig. Kilenc évvel ezelőtt 27 milliós támogatást kapott a régi megyei költségvetésből, rá egy évre a hétmilliós veszteség és a milliós alaphiány miatt mégis szanálni kellett. A téesz a válságot az 1986-os esztendőtől kezdve egyre jobban mélyítette, eközben felélte vagyonát. A csődöt ugyan két éve elkerülte, de csak azért, mert egyszerűen nem jelentette a csődhelyzetet. Eltűnt a birka, a pulyka, elkelt a padári major, a kapornaki szeszgyár. A kárpótlás és a részarány-nevesítés után nem maradt más, csak 1000 hektár szántó meg egy darabka legelő. No és a vállalkozó által életben tartott marhatelep. A pénz arra kellett, hogy kifizessék belőle az adósságokat. Huszonnégymillióra volt szükség, s a telep végül ennyiért kelt el. Nincs most az Aranykalásznak tartozása, de a lepusztult irodán és azon a naiv ábrándon kívül, hogy a parasztok odaadják majd a földjeiket megművelni - nem maradt más a kapornaki téeszben. Török Sándor mellett a két évvel ezelőtti vállalkozói program keretében nyolc traktorosból lett még vállalkozó. Dömök László elnök maga mondta ki: kényszerből. Török Sándort, a jó úton járó magyar vállalkozót az életképtelen, mozdulatlan struktúra akadályozta meg abban, hogy a tehenészeti telepet tovább működtesse. „A gaz lehúz, altat, befed.” □ Nagykapornakon csak most kezdődött el az a folyamat, ami Zalalövőn lejátszódott. A marhatelepet végül Kiss Árpád, a hajdani téeszpénzből összehordott Boscoopot ügyesen privatizáló Agrocoop Kft. és a Kiss-Gerencsér Autóház tulajdonosa vette meg. Akár a külföldiek, ő is készpénzzel fizetett. A kápé olyannyira nagy úr, hogy Kiss Árpád az átadás-átvétel előtt két nappal máris felajánlotta megvételre az osztrák Mandlnak a nagykapornaki tehénállományt. Kiss úr sajnos nem óhajtott velem találkozni, nem ért rá, épp külföldre utazott. Pedig csak annyit szerettem volna megkérdezni tőle: kitől kell jobban félteni a marhatelepeket? A befektető külföldiektől vagy a hazai autókereskedőktől? Rab László „A külföldi vállalkozó és a magyarok közötti harcot a bank döntötte el...” A SZERZŐ FELVÉTELE !