Népszabadság, 1995. augusztus (53. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-01 / 178. szám

1995. augusztus 1., kedd KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 Finnország megosztja velünk Eu­-tapasztalatait Horn Gyula Helsinkiben Ahtisaari elnökkel és Lipponen kormányfővel tárgyalt ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Horn számokkal pontosította a helyzetet, miszerint immár 150 millió dollár nagyságú a magyar kereskedelmi passzí­vum. Ezt részben a magyar gaz­dasági átalakulás következmé­nyének tudta be, de hozzátette, hogy olyan objektív tényezők is közrejátszanak: a január 1-jétől Finnország EU-tag lett, s ezzel érvényét veszítette a korábbi szabadkereskedelmi megálla­podás hazánkkal, miként a két­oldalú agráregyezmény is. A kedvezmények hiányában a magyar textil, acél, és különö­sen a mezőgazdasági export visszaesett. A magyar kor­mányfő annak a reményének adott hangot, hogy az év végéig Brüsszellel végre tisztázni lehet majd, hogy miként menthetők át ezek a korábbi kedvezmé­nyek az EU és Magyarország közötti kereskedelembe. El­hangzott, hogy magyar kérésre Finnország tájékoztatni fogja Budapestet mindazokról a nagyszabású EU-finn, illetve orosz infrastruktúrás beruhá­zásokról, amelyekben magyar vállalatok is bekapcsolódhat­nának. Ez alkalmat kínálna a termelési együttműködés bőví­tésére. Lipponen is megerősítette, hogy Finnország támogatja Ma­gyarország belépését az Euró­pai Unióba és kész megosztani saját csatlakozási tapasztala­tait. Horn elmondta, hogy az idei évben Finnország már a nyolcadik EU-tagállam, ame­lyek vezetőivel tárgyalásokat folytatunk. Magyarország nem segélyt kér, hanem támogatást, így egyebek között a strukturá­lis átalakításhoz hiteleket. Kö­zölte, hogy mostani látogatása alkalmával átadták hét magyar minisztérium konkrét témaja­vaslatát azokról a kérdésekről, amelyekről szeretnének kon­zultálni a finn csatlakozási ta­pasztalatokról. Horn „irigységgel a hangjá­ban” szólt arról, hogy a szociál­demokrata vezetésű finn koalí­ciós kormánynak sikerült meg­állapodnia mind az ellenzéki pártokkal, mind az érdekképvi­seletekkel a költségvetési hiány csökkentéséről. (A finn kor­mány négy évre húszmilliárd finn márkával kívánja csökken­teni a büdzsé hiányát). Kovács László elmondta: az amerikai szenátus döntése, mi­szerint célul tűzték ki a fegyver­embargó feloldását a boszniai muzulmánok esetében, a hábo­rú eszkalációjának reális veszé­lyét veti fel. A reális cél jelenleg csak a válság lokalizálása lehet. A magyar külügyminiszter sze­rint biztató jel lenne, ha az EBESZ vezető tagjai mégis el­fogadnák a szervezet boszniai szerepvállalását. D. L. Gy. A magyar és a finn kormányfő megbeszélése MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Kevesebben érkezhetnek Romániából Mától határilletéket fizetnek az ottani állampolgárok Várhatóan csökken a forgalom a magyar-román határon, mi­után mától határátlépési illeté­ket kell fizetni a külföldre uta­zó román állampolgárnak. Kri­­sán Attila, a határőrség szóvi­vője a Népszabadságnak el­mondta: román belügyről van szó, hivatalosan nem értesítet­ték az intézkedésről, amely csu­pán megerősítése egy korábbi rendelkezésnek. Az év első felé­ben egyébként 4 millió 850 ez­ren fordultak meg a magyar-ro­mán határállomásokon, 4,4 szá­zalékkal többen, mint az előző év hasonló időszakában. Krisán szerint a több ezer lej kifizeté­sét jelentő intézkedés hatására kevesebben jönnek majd ha­zánkba Romániából, különösen a helyközi forgalom csökkené­sére számít a határőrség. A szó­vivő emlékeztetett arra is, hogy Kis-Jugoszláviában hasonló A román határátlépési illeték összege minden kilépéskor 15 ezer lej, illetve 5 ezer lej a kis­­határforgalom esetében. A tör­vény értelmében az illeték fize­tése alól mentesülnek: a szociá­lis segélyben részesülők, a kül­földön tanulmányt folytató diá­kok és egyetemi hallgatók, azok rendelkezés van érvényben: személyenként 20, gépkocsin­ként 40 márka sápot szednek a határ másik oldalán. K. J. E. a betegek, akik orvosi kezelésre utaznak, valamint ezek kísérői, a külföldön elhunyt személyt túlélő házastársa, valamint ro­konai, negyedfokkal bezárólag, a elhalálozáskor történő uta­záskor, valamint a diplomáciai, szolgálati útlevéllel utazók, il­letve azok az üzletemberek, akiknek turistaútlevelében ki­mondottan ilyen úti cél szere­pel. Az illeték visszaigényelhe­tő, ha az utazásra nem kerül sor, ha a fogadó ország nem en­gedte be az illetőt, illetve ha az üzletember utólag igazolja uta­zása célját. A Csehországba érkező külföldi turistáknak szeptember 1-jétől igazol­niuk kell, hogy rendelkeznek ottani tartózkodásuk pénzügyi fedezetével. Felnőtteknek legalább hétezer koronának megfelelő valutát, gyerme­keknek 3,5 ezer koronát kell felmutatniuk a cseh határon - jelentette az ITAR-TASZSZ a prágai külügyminisztérium hétfői közleményére hivat­kozva. □ Szeged után a szomszéd országban lesz polgárfórum MTI-JELENTÉS Az augusztus végén Szegeden sorra kerülő III. magyar-román polgárfórum után a negyediket ismét Romániában rendezik meg, pontos helyéről pályázat útján döntenek - hangzott el azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet Szabó Károly, a pécsi székhelyű Magyar-Román Bará­ti Társaság vezetőségi tagja és a társaság folyóiratának szerkesz­tője a bukaresti magyar nagykö­vetségen tartott. A Vatra Romaneasca szélső­séges romániai szervezet felkér­te a magyar hatóságokat, hogy vessenek gátat „a Magyarorszá­gon folyó románellenes megnyil­vánulásoknak”. Ez volt az egyik következtetése annak az orszá­gos igazgatótanácsi ülésnek, amelyre Marosvásárhelyen, a szervezet székhelyén került sor. Az értekezletet azután tartották, hogy Ion Iliescu román elnök fo­gadta a Vatra vezetőségének küldöttségét, amely megosztotta vele a román-magyar alapszer­ződéssel kapcsolatos aggályait. A vita során a Vatra hétpontos nyilatkozatot fogadott el, amelyben felhívta a román ál­lam figyelmét az RMDSZ tevé­kenységének „törvénytelen” jel­legére. Németországból kiutasítot­tak 89 román állampolgárt, s hazaszállították őket bonni ál­lamköltségen Romániába, mi­után bebizonyosodott, hogy tagjai a Nyugat-Európában működő egyik legnagyobb rab­lóbandának. Magyar-szlovák nyelvháború MTI-JELENTÉS Rövid szünet után kiújult a szlo­vák-magyar nyelvháború - írja hétfői számában a La Libre Bel­­gique. A belga napilap rámutat: bár a szlovák oktatásügyi mi­niszter magyar kollégájával folytatott találkozóján beleegye­zett, hogy Pozsony bizonytalan időre felfüggeszti az alternatív oktatás bevezetését, Vladimír Meciar kormányfőnek vannak még eszközök a tarsolyában a magyar kisebbség lehetőségei­nek megtizedelésére, így például máris jócskán megkurtították a magyar oktatási intézmények állami támogatását. A lap beszámol az alternatív oktatással kapcsolatos szlová­kiai fejleményekről. A javaslat a 11 százalékos magyarság jobb beilleszkedésének álcája mö­gött az anyanyelvi oktatás lehe­tőségeinek csökkentésére és a magyar nyelvű tanárok kire­kesztésére törekszik. Nyár ele­jén ez okozta a szlovákiai ma­gyar tanárok és szülők engedet­lenségi akcióját, többek között a bizonyítványok átvételének bojkottját. Úgy véli, a nyugati kormá­nyok hathatós beavatkozásával sikerült elkerülni, hogy szep­temberben súlyos válsággal kez­dődjék az új tanév. A Meciar­­kormányról a huzavona során bebizonyosodott, hogy nem se­­bezhetetlen, a nyugati nyomás előtt meg kellett hajolnia. Ugya­nakkor odahaza is súlyos kriti­kák érik. Mikor nyílik meg a debreceni befogadóállomás? Világosi Gábor nyilatkozata a menekültek elhelyezéséről A nemzetközi menekültügyi szervezetek véleménye az, hogy Magyarországon jó a menekül­tek ellátása - egyebek között ezt mondta tegnap Debrecen­ben Világosi Gábor, a Belügy­minisztérium politikai állam­titkára. A BM politikai államtitkára más szakemberek kíséretében azért találkozott a cívisváros vezetőivel, hogy helyszínen győződjön meg arról, mennyi­ben és mikor lenne alkalmas a Sámsoni úti, egykori szovjet laktanya a déli határainkon túli háború elől hazánkba érkező menekültek fogadására. Az egykori kaszárnya több épüle­tét - amint azt tegnap megírtuk - eredetileg is ilyen célra alakí­tották át, ám eddig erre nem volt szükség. Világosi Gábor tudósítónk ér­­dekődésére elmondta: a debre­ceni állomás mai készenléte alapján 1000-1500 embert tud­na fogadni. Vannak itt olyan épületek, amelyek másfél, két héten belül alkalmasak a meg­felelő színvonalú elhelyezésre. Arra a kérdésre, hogy a többi menekülttábor zsúfoltsága miatt mennyire közeli a debre­ceni létesítmény használatbavé­tele, az államtitkár úgy vála­szolt: erre vonatkozóan még nem tud pontos időpontot mondani. Ha a következő három-négy hét­ben megint sokan érkeznek, ak­kor erre rövidesen sor kerülhet. A tendencia az - folytatta Vilá­gosi Gábor -, hogy folyamatosan érkeznek a boszniai menekültek. Arra a megjegyzésre, hogy amikor a debreceni Sámsoni úti laktanya menekülttáborrá ala­kítását 1991-ben elkezdték, a városlakók féltették a közbiz­tonságot, az államtitkár azt fe­lelte: sehol nincsenek olyan ta­pasztalatok, hogy a menekülttá­borok közelsége miatt növeke­dett volna a bűnözés. Ezért az esetleges debreceni menekültel­helyezés legfeljebb bizonyos rendészeti megerősítést igényel, ám ez nem jelent a mostaninál sokkal nagyobb rendőri létszá­mot- mondotta Világosi Gábor. Rác T. János □ Egy hétig egészségügyi meg­figyelés alatt áll - vagyis karan­ténban van - az a 101 bosnyák menekült, aki jórészt Banja Lu­­ka térségéből érkezett Békés­csabára. Mint megtudtuk, összesen 287-en lépték át a ha­tárt a hét végén Hercegszántó­nál. A szerbek által kitelepített menekülteket 1200-1600 német márka lefizetése után autó­busszal szállították a határra, s onnan kerültek különböző ha­zai menekülttáborokba. Székely Béla, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal békéscsa­bai befogadóállomásának igaz­gatója tegnap elmondta: a fris­sen érkezettek szeretnének mi­nél hamarabb továbbutazni, hi­szen csaknem mindegyiküket rokon, ismerős várja a határ túl­oldalán. A szükséges okmányok beszerzéséig hónapok is eltel­hetnek, addig a Kétegyházi úti menekültszálláson élnek. A há­romszáz főt befogadó épületre már kitehetik a megtelt táblát. l 1­V­l.l / I « Az 1975-ben, Helsinkiben meg-IVlUllDB reveve tartott Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, vala­mint ennek az értekezletnek a 35 ország által aláírt záró­­dokumentuma azzal vált emlékezetessé, hogy a mai euró­pai embernek gyakorlatilag semmi emléke nincs róla. Mintha nem is lett volna. Ennek pofonegyszerű oka van: a status quo, a(z akkor) fennálló állapot, benne Európa kettéosztottságával, a töm­bökkel, az „ellentétes” társadalmi rendszerek örökkévaló­ságának hitével - egyszóval mindaz, amit a záródokumen­tum szentesíteni vélt, azóta megszűnt. Ennélfogva, ha igaz az, hogy csak a történelem jogosult ítélni bizonyos törté­nelminek vélt teljesítményekről, akkor azt kell mondani, hogy a történelem ítélete Helsinkiről negatív. Mégpedig azért, mert a teljesítmény nem maradandónak, hanem mulandónak bizonyult. Nem szeretnék történelmietlen sem lenni, azaz hajdani teljesítményeket a ma „magasságából” megítélni. Elfoga­dom, hogy létezik viszonylagosság. Elfogadom, hogy akko­riban, húsz évvel ezelőtt senki sem látott esélyt a fennálló állapotok lényeges megváltoztatására. A Nyugat úgy érez­te, nem tesz alapvető engedményt akkor, amikor elismeri a fennálló európai határokat, ideértve Németország ketté­­osztottságát is; viszont azt is érezte, hogy az amúgy is (mármint a Szovjetunió katonai ereje miatt is) megváltoz­tathatatlan status quo elismerése ellenében nyer valamit azzal, hogy ha az emberi jogok, az emberek és eszmék sza­bad áramlása dolgában bármilyen ellenszolgáltatáshoz jut. Ez a cserealku be is következett - habár megint csak nem Helsinkit dicséri, hogy a Szovjetunió ezekbe az ellen­szolgáltatásokba a lehető legnagyobb cinizmussal ment bele. Annak tudatában támogatta az emberi jogok érvé­nyesülését, hogy az egész írott malaszt marad. Az maradt, de nem egészen. Ha a dolgot állami síkon te­kintjük, azt kell mondani, hogy a kádári Magyarország például komolyan vette, hogy a Helsinki utáni enyhülés politikailag is, gazdaságilag is kiaknázható, és ha egyszer ki akarja aknázni a nyugati kooperációban rejlő lehetősé­geket, akkor számolnia kell azzal is, hogy a magatartását „figyelik”, és bölcsebb, ha a szebbik, semmint a csúnyáb­bik arcát mutatja. Innen van, hogy a viszonylag szabadabb lélegzés szinte csak Magyarországon volt tapasztalható a „táboron” belül. Ha viszont a dolgot állami síkról lefelé tereljük, látható, hogy a helsinki záródokumentum emberjogi fejezeteinek tiszteletben tartási kötelme a szocialista országok nagyob­bik felében életre hívta az úgynevezett demokratikus el­lenzéki mozgalmakat. Ezeket a hatalom ugyan mindenütt nagy fokú ellenségességgel szemlélte, de velük szembeni brutalitását mindenütt - bár eléggé eltérő mértékben - mérsékelte az a körülmény, hogy ezek a mozgalmak Hel­sinkit tartották maguk elé pajzsként. Helsinki ebben az értelemben fermentálta Európa keleti felének társadalmi és politikai életét, bár ennek a fermen­tációnak az össztársadalmi hatása csak nagyon korláto­zottan érvényesült. Korlátozottsága csak akkor szűnt meg, amikor a Szovjetunióban Gorbacsov politikája kirekesztő elvévé tette a birodalom erőszakkal való egyben tartását. Azt, ami a status quót éltette. Ezután a Helsinkiben szente­sített falak ledőltek, sőt belsőleg megszűntek azok az állam­­alakulatok is, amelyeket nem az önkéntes szövetkezés tar­tott egybe (Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia). Vi­szont a felszabadult nemzetek máig nem döntötték el,­hogy­ a Helsinkiben begombolt kényszerzubbony inkább nemzet­­­ti avagy társadalmi-politikai értelemben fojtotta-e el a fej­lődésüket? Innen miriádnyi bajunk. Aczél Endre k Adóssors A­I . Kit akarnak vajon megijeszteni azok, akik /IUOSSOIS újra meg újra felmelegítik az adósságát­ütemezés ötletét? A magyar lakosságot nyilván nem, hiszen ez inkább a népszerűségszerzést szol­gálja. A külföldi hitelezőket meg nem nagyon érdemes, hi­szen a pénzembereké nem igazán ijedős fajta. Ők - amikor igazán komolyan veszik az efféle szózatokat - egyszerűen elzárják a pénzcsapokat (mert hogy azok az ő kezükben vannak), és ezzel részükről annyi. A dolog korrektnek ne­vezhető: nem adjuk vissza a pénzt, tehát nem is kapunk pénzt. A kérdés csak az: ki járna jobban? Nekik nem jelen­tene gondot, hogy elhelyezzék a világban a pénzt, ami egyébként hozzánk is jöhetne. Mi azonban nemcsak a pénz­nek lennénk híján, hanem annak is, amit venni lehet érte. Lehet egyébként, hogy az adósságok átütemezését nem is tartanák olyan jó ötletnek a gondolatot időről időre fel­­elevenítők, ha az első lépcsőben az ő bankszámláikat, köt­vényeiket és egyéb befektetéseiket érintené. A dolog számtalan katasztrofális következménye között második lépcsőben persze nyilván sor kerülne erre is - s mindenki­ére, akinek megtakarításai vannak. Merthogy mitől élvez­ne bárki is különleges védelmet? A példa csak látszólag abszurd, hiszen - mint egyébként a jegybank szakértői és mások is már számtalanszor elmondták - a magyar adós­ságok túlnyomó többsége japán, német, amerikai és hat magyar - mert forintadósság is van - háztartások kezében van, vagy ha nem ott, hát olyan bankok, befektetési és nyugdíjalapok kezében, amelyek mögött e háztartások állnak. Pikantériája az ügynek, hogy az „átütemezők” ráadásul, bizonyos értelemben, nyitott kapukat is döngetnek. Para­doxon, de az átütemezés bejelentése nélkül, megbízható fi­zetőként még átütemezni is könnyebb. Az MNB immár év­tized óta sikerrel, gazdaságdiplomáciai és pénzügyi meg­rázkódtatások nélkül ütemezi át piaci eszközökkel az adósságot, váltja át egyik hitelt a másikra (miközben a nö­vekményt is finanszírozza­, fenntartva ezzel a gazdaság, az ország működését. Miért is kellene tehát csődöt jelentenie annak, akinek vannak ugyan nehézségei, de évtizedek óta őrzi a nem túl jó besorolású, mégis megbízható adós hírét? Mindazok, akik az elmúlt évtizedekben ezt megtették, nem saját jó­szántukból tértek erre az útra, hanem mert rákényszerül­tek. Ez az út, ha számunkra járható is, jóval göröngyösebb annál, amiről eddig még nem kellett letérnünk: ezt éppen a sokat emlegetett lengyel - de emellett még a brazil és több latin-amerikai - példa mutatja. Az ügynek új színt adott azonban egy bécsi gazdaság­­kutató intézet múlt heti jelentése, amely éppen e kény­szerhelyzet bekövetkeztét jósolta. Éppen azon a héten, amikor a kitörést célzó Bokros-csomag utolsó simításai véglegessé váltak. A vitathatatlanul nehéz magyar pén­zügyi helyzetet elemezve - sok „ha” és néhány tévedés mellett - jutottak erre a (talán ijesztgetésnek szánt?) kö­vetkeztetésre. A huhogásra nem kell figyelni, a figyelmeztetést azon­ban komolyan kell venni. Lenkei Gábor

Next