Népszabadság, 1996. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
1996. január 2., kedd, KÜ.KAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Keleti nem érti a NATO-tábornokokat A védelmi miniszter szerint a magyar műszakiak maximális biztonságát garantálni kell ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Mint elmondotta, a megbeszélésen Drewenkiewicz sajnálkozását fejezte ki az Országgyűlés azon döntése miatt, amely csak egyéni önvédelmi fegyvereket engedélyez a műszaki zászlóaljnak, s nagyon hiányolta a páncélozott szállító harcjárműveket a magyar kontingensből. Egyértelműen elhangzott a tárgyaláson - mondta Németh -, hogy a magyar műszaki zászlóalj védelme bizonytalan. Drewenkiewicz szerint félő, hogy a magyar kontingens lesz a leggyengébben felfegyverzett az IFOR-erők között. Az bizonyos, hogy a NATO-tábornok szerint az IFOR- erők nem tudnak közvetlen védelmet nyújtani a magyar zászlóaljnak. Megkérdeztük Keleti György honvédelmi minisztert, mit gondol ezekről a nyilatkozatokról. Keleti ezt mondotta: „Kissé csodálkozom. A magyar kontingens parlamenti határozatban rögzített feladatával kapcsolatban ugyanis mindent egyeztettünk a NATO-val.” Utalt rá, hogy még az Országgyűlés döntése előtt Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tisztázta a magyar kormányálláspontot zászlóaljunk rendeltetéséről, s tárgyalásai során egyetértés született a NATO illetékeseivel arról, hogy az a fegyveres erő vállalja a magyar műszakiak védelmét, amelynek körzetében tevékenykednek. December elején Végh Ferenc vezérőrnagy, a vezérkari főnök első helyettese a belgiumi főhadiszálláson tárgyalt, s ekkor is leszögezték, hogy az az IFOR-kontingens, amelynek keretében a magyar műszakiak tevékenykednek, biztosítja őket. Karácsony előtt a honvédelmi miniszter maga tárgyalt George A. Joulwan tábornokkal, a NATO európai erőinek főparancsnokával, és ennek során világossá tette, hogy a parlamenti határozat milyen fegyverzetet engedélyez a magyar műszaki alakulatnak, és mi az a fegyverzet, amelynek használatára nincs joga. Rögzítette azt is, hogy a magyar alakulat biztonságát elsődlegesnek tekintik, továbbá, hogy e műszakiak milyen feladatok végrehajtására alkalmasak és mire nem. Alkalmasak pontonvagy komphidak építésére, javítására, utak járhatóságának biztosítására, de nem készülnek aknaszedésre. A Joulwannal folytatott tárgyalásokat követően néhány nappal Keleti mindezt a nyomaték kedvéért írásban is megerősítette a tábornokhoz írt levélben; utalt arra, hogy a zászlóalj felszerelése, fegyverzete megfelel mindannak, amit az előzetes tárgyalások során rögzítettek. A nyilatkozatok utáni helyzetről a magyar honvédelmi miniszter azt mondotta: nyilván átmeneti félreértésekről van szó, amelyeket tisztázni, az együttműködésből származó kötelezettségeket újra pontosítani kell, különös tekintettel arra, hogy a magyar műszakiak működéséhez feltétlenül szükséges a maximális biztonság garantálása. „Az országgyűlési határozattól eltérni természetesen nem fogunk” - állapította meg Keleti György. William Perry ma Taszáron szemlézik Az amerikai védelmi miniszter monstre körúton a térségben Egyhetes külföldi körútja keretében ma Magyarországra, a taszári és kaposvári IFOR-bázisokra is ellátogat William Perry amerikai védelmi miniszter. Útjára elkíséri John Shalikasvili tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Az amerikai katonai küldött ség a többi között felkeresi az Olaszországban és Magyarországon állomásozó amerikai egységeket, majd Boszniába is ellátogat a békemegállapodás végrehajtásában részt vevő csapatok megtekintésére - jelentette az MTI. Szarajevó és Tuzla után Perry Ukrajnába utazik, ahol jelen lesz egy nukleáris rakétasiló megsemmisítésénél. Útját a közel-keleti térség felkeresésével zárja. A miniszteri látogatás első állomása a Vicenza melletti avianói légibázis, ahol a boszniai vállalkozást támogató csapatok egy része állomásozik. William Perry és kísérete onnan Taszárra és Kaposvárra utazik, ugyancsak az amerikai egységek megszemlélésére. Szerdán már Szarajevó és Tuzla szerepel a programban: a védelmi miniszter lesz az első amerikai kormánytag, aki meglátogatja a boszniai műveletre kivezényelt csapatokat. Tervek szerint Bill Clinton elnök január második felében utazik a háború tépázta országba, s amerikai források szerint nem kizárt, hogy akkor ő is tesz egy villámlátogatást a magyarországi amerikai bázisra. Pénteken az ukrajnai pervomajszki rakétatámaszponton Valerij Smarov ukrán és Pavel Gracsov orosz védelmi miniszterrel együtt William Perry megtekinti egy SS-19-es interkontinentális rakéta betonsilójának a berobbantását. Az esemény egyszersmind alkalmat ad az amerikai miniszternek, hogy kísérletet tegyen a feketetengeri flottáról folyó orosz-ukrán katonai vitában való közvetítésre. A próbálkozásra az szolgál alapul, hogy a három ország közötti katonai kapcsolatok sokat fejlődtek az utóbbi időkben: az Egyesült Államok a többi között pénzügyi támogatást nyújt az orosz és ukrán atomtöltetek leszereléséhez. Ukrajnából a közel-keleti térségbe vezet az amerikai miniszter útja. Ománban, Szaúd-Arábiában, Jordániában és Izraelben fog tárgyalni, a többi között a kétoldalú katonai együttműködési programok fejlesztéséről. Horn Gyula a „monetaristák” oldalán A Le Monde dicséri a magyar privatizációs finist ________MTI-JELENTÉS________ Dicséri a magyarországi privatizációs folyamatot a Le Monde című tekintélyes francia napilap év végi száma, amely az 1995-ös esztendőt ebből a szempontból rekordévnek minősíti. A 3,2 milliárd dollár a legmagasabb éves összeg az 1990-es rendszerváltás óta ... s mindennek eredményeként Magyarország megerősítette helyét, mint a legtöbb külföldi befektetést vonzó kelet-középeurópai ország. Magyarország egymagában több külföldi tőkét kapott, mint a térség államai együttvéve - mutat rá a francia napilap. Az újság egyébként a jelenlegi helyzetet meglepőnek minősíti: egyrészt Magyarország kis méretei miatt, másrészt pedig azért, mert - mint írja - az 1995-ös év a HungarHotels privatizációjának törlésétől kezdve a privatizációs ügynökség vezetőjének, illetve a pénzügyminiszternek lemondásáig a kormány „baklövéseinek” sorozatával kezdődött. Emiatt úgy tűnt, hogy a reformok üteme súlyos veszélybe került - ám ezt a kezdeti habozást nagymértékben háttérbe szorította a drákói jellegű gazdasági megszorító program márciusi elfogadása. A hosszú időn át tétovázó Horn Gyula miniszterelnök végül is a „monetaristák” oldalára állt, miközben („baloldali” ellenfeleit különböző előléptetésekkel szimbolikus posztokra helyezve) az MSZP-n belüli lehetséges bírálóit is semlegesíteni tudta - írja az újság. Ez az irányváltás helyreállította a piacok bizalmát, s segítette a korábban nagymértékben lelassult privatizációs folyamat újraindulását. Ennek első komoly jelét az energiaszolgáltató hálózatra vonatkozó versenytárgyalási kiírás nyilvánosságra hozatala jelentette július végén, amelyet nem sokkal később követett a gázszektor is: ezzel Magyarország lett az első olyan kelet-európai ország, amely belevágott energetikai szektorának privatizálásába - mutat rá a Le Monde. Mindkét esetben francia cégek is bekerültek a nyertesek közé. JEGYZET Törököt fogtak Ha a politika a lehetőségek kihasználásának művészete, a koalícióalakítás logikusan a lehetetlenséggel való birkózásé. Elvégre a pártoknak épp azok közül kell a kormányzáshoz szóba jöhető partnert választani, akiket az izgalmakkal és indulatokkal, legális húzásokkal és övön aluli ütésekkel tarkított kampány során kíméletlenül bíráltak. De van, amikor még sincs más megoldás. Kényelmes parlamenti többség híján a politikai matematika előbb-utóbb meggyőzi az ódzkodó pártvezetőket: ha nem akarják idő előtt újból urnákhoz szólítani a választópolgárokat, netán állandó kisebbségi kötéltáncra vagy az ellenzék hálátlan sorsára kárhoztatni képviselőiket, meg kell találni az elfogadható szövetségest. A karácsonyi előrehozott választások utáni Törökország iskolapéldája lehet egy másik jólismert igazságnak is. - Sohase mondd, hogy soha! - szól a régi intelem, s abban a pártkavarodásban, színfalak előtt és mögött folyó egyezkedésben, amely Ankarában a kormányalakításig előreláthatólag még heteken át tart, csakugyan nem árt óvakodni a határozott jóslatoktól. - A koalíció óhatatlanul kompromisszum, s pártom nyitott bármilyen parlamenti szövetség elfogadására - nyiatkozta például Necmettin Erbakan, az első helyen végzett iszlám erők vezetője. Mint szavaiból is sejlik, ez az elsőség önmagában kevés az egyedüli kormányzáshoz. Erbakan hónapokon át ostorozta a szerinte túlzottan Nyugat-barát Tansu Ciliért. Az (ex)miniszterelnök asszony viszont, aki ősszel még képtelen volt a saját mozgalmáéhoz hasonló programú másik jobbközép párttal való kiegyezésre, immár hajlandó egy szélesebb - még balra is nyitó - koalíció létrehozására, hogy megakadályozza a muzulmán erők térnyerését. Vagyis tegnapi vetélytársával egyezkedik, hogy lebízhassa mai fő ellenfelüket. Mindez természetesen korántsem török sajátosság. Ha a pártneveket kicseréljük, szinte az osztrák formula áll előttünk. Nyugati szomszédunknál - ha vissza akarják tartani Haider keményen jobboldali, populista Szabadságpártját - ismét a Vranitzky vezette szociáldemokrata pártnak és a költségvetési vitákban ellene fordult, kormányválságot kirobbantó Néppártnak kell megtalálnia az összhangot. Magyarán, alig pár hónappal a válóper után újból (érdek)házasságkötés előtt állnak. Ankarában persze a dolgok bonyolultabbak, hiszen itt a politikai ellentéteket vallási viták színezik. Az Ázsia és Európa közt helyet kereső Törökországban a köztársaság-alapító Kemal Atatürk reformjai óta szigorú alapelv állam és egyház szétválasztása. Igaz, a lakosság 99 százaléka muzulmán, de csaknem 80 százalékuk ezúttal is világi pártokra szavazott. Terjedőben a csador, de a társadalmi elit nyugati értékrendet követ. Nem a péntek a heti pihenőnap, hanem a vasárnap, ám a ramadán böjtnapjait is tiszteletben tartják. Sok pártvezér számára vonzó lehet a Közép-Ázsiára, így a szovjet utódköztársaságokra kisugárzó regionális vezető szerep, ám a többség aligha kíván Iránhoz vagy Algériához hasonló fundamentalista berendezkedést. Most mégis szembe kell nézniük a vallásos csoportok térhódításával és a ténnyel: „törököt fogtak, nem ereszt”. Korántsem biztos, hogy az iszlám hullámot épp a parlament kapujánál tudják megállítani - ám ha Cillerék és korábbi ellenlábasaik (holnapi szövetségeseik?) nem engednek a koalícióalakítás kényszerének, akkor még esélyük sem lesz rá. Szegő Gábor Kínai kihívás a Cripennek PEKINGI TUDÓSÍTÓNKTÓL Kínai-orosz-pakisztáni-európai együttműködés keretében „gazdaságos”, olcsó és könnyű vadászgépet fejlesztenek ki, jelentették be Pekingben. Az FC-1-nek elnevezett vadászrepülő jövőre emelkedik először a levegőbe és komoly vetélytársa lehet a hasonló kategóriájú Gripen svéd gépnek (amit a többi között Magyarországnak is kínálgat a Saab konszern). Az FC-1 a világ legkorszerűbb vadászrepülői által tudott „kunsztoknak” a hetven százalékára képes, ám ára azokénál lényegesen alacsonyabb lesz, ígérte Ding Si-csing, a kínai CATIC óriásvállalat alelnöke. (A Népszabadság információi szerint az FC-1-est kevesebb mint hatmillió dolláros áron tervezik áruba bocsátani. A korszerűnek számító nyugati gépek darabonkénti ára húszmillió dollár fölött van.) A gépet elsősorban azoknak a fejlődő országoknak szánják, amelyek nem tudják megfizetni a nagy nyugati cégek csúcstechnológiát kínáló masináit, az F-16-ost, F-18-ast, a Mirage-2000-t. Az FC-1-es a Gripenhez hasonló alapelvek szerint készül, figyelembe veszik a vásárlók korlátozott anyagi teherbíró képességeit, a szükséges fegyverrendszereket, a szervizigényt, a hajózó földi személyzet felkészültségét. Kína korábban négyszáz F-7-es vadászgépet adott el ázsiai és afrikai államoknak. Pekingben tisztában vannak vele, hogy a nagy nemzetközi katonai repülőgépgyártók mindent elkövetnek majd, hogy gátolják a kínai konkurens megjelenését az amúgy is kíméletlen, éles verseny jellemezte piacon, de úgy vélik az ár „meggyőzi” a korszerűsíteni akaró szegény országokat. A szakadás esztendeje Borostás, rongyos hajléktalan kies kartondobozlakában görnyedve nyomogatja a hordozható miniszámítógép billentyűit: telekommunikációs adatbankon át műholdas összeköttetéssel hívja le... a legközelebbi ingyenkonyha címét. Az évcsere karikatúráján látszik a horizont is, afféle vázlatos katonai videotérkép, lézeres tűzijáték vonalak kötik össze a háborúkat, pardon, békefenntartásokat Afganisztántól Zambiáig. Karikírozva bár, de 1995 tényleg a nagy kettészakadás esztendeje volt. Minden eddiginél gyorsabban szaporodva százmillióval lettünk többen, ebből 92 millió szegény házban és garantáltan szegénynek maradó hazában született. E pillanatban 5,77 milliárdnyian vagyunk, egynegyedünk az új esztendőben egyszer sem lakik jól, további egytizedünk viszont már júniusra beér az információs társadalomba, rákapcsolódva az elektronikus világhálózatra. A két világ közötti szakadékot hol szélesen, hol csupán pallón, de áthidalja a tőke és a tévé, elszállhat fölötte a csapatszállító repülőgép is, és ahol gumifát és olajat csapolnak, ott a sárban is biztosan folyik a kóla. Az óesztendő igazi szakadása, amit egyelőre nem hidal át a tőke: a társadalmak belső törése. Amerikától Zimbabwéig egy srófra járnak a statisztikák: világátlagban hetven százalékkal nőtt tovább a szegény és a módos háztartások jövedelme közötti különbség. A legfejlettebbeknél végérvényessé vált a szakképzetlen vagy betanított munka leértékelődése, ráadásul félmilliárd hagyományos szakmájú városi munkás reálbére csökken rendületlenül. Csaknem hárommilliárd kapásnak újabb hét százalékot nyílt az agrárolló, holnap reggel a tőzsdén tizenegy zsák rizs ér egy nyomtatott áramkört. Hörögnek az újraelosztás csapjai Stockholmtól Johannesburgig, fejletteknél és közepeseknél egyaránt búcsút int a jóléti állam. Négy tucat országban esélyegyenlítő vagy létfenntartó szociális járulék helyett a Mikulás mellett a pénzügyminiszter is osztogatott „csomagokat”. Pedig igen jó év volt: a tőkemozgás és a műszaki fejlődés felgyorsulása a világgazdaság négyszázalékos bővülését hozta, feltűnően jobb lett a ház, az autó, a mosogatógép, a festőrobot és a gyógyszer, gyerekjáték használni a kilencvenötös Windowst, és sok kutató önként leállította a génsebészetet, mert megijedt a mikroszkóp alatt lézerkéssel megnyitott jövőtől. Fantasztikus lehetőségek vannak ebben a világban és okoznak zsigeri félelmeket. Nemcsak a génsebész ijedt meg. A hétköznapi életet viharos sebességgel átalakító változásnak csak az iránya sejlik, s már első hatásai brutálisan elkülönítik a két csoportot: az egyikben digitálisan ügyes, okos, piacrugalmas, adófizető homo sapiens van, a másikban géptelen, tudatlan, költségvetési gondoskodásra szoruló emberke, aki legfeljebb munkaerő- és korlátozott fogyasztótartaléknak jó. Ritkábban önhibájából, gyakrabban pusztán azért, mert rossz jászolban született. Az ezredforduló előtt az is nyilvánvaló, hogy nem valamilyen országos vagy globális újrakezdés, bolygónyi üdvhadsereg a megoldás. Képtelenség elég menhelyet nyitni hárommilliárd koldus világában. Az is világos, hogy az erős és gazdag államok adófizetői nem pénzelnek tovább nemzetközi segélyeket. A lehetőségek menhelyét kell megnyitni: idén és a következő esztendőkben derül ki, hogy lesz-e olyan működő nagyhatalmi rendszer, amely a befektetések, biztonsági és szabadkereskedelmi szerkezetek működtetése révén legalább valós reményt ad arra, hogy elkerüljük a világok háborúját. Mindazonáltal: semmi különös. Neandervölgy óta félünk a jövőtől, és mégis mindig múltat csinálunk belőle. Füzes Oszkár NÉPSZABADSÁG 3 A millecentenárium éve centenárium évébe. Ünnepelni fogjuk a honfoglalás 1100. évfordulóját. Majdhogynem illegalitásban, titokban. S ha ez a megállapítás újságírói túlzás is, az azonban bizonyos: olyannyira csendesek az előkészületek, visszafogottak nemcsak a programok, hanem a róluk szóló híradások is, hogy már-már gondolkodóba esik az ember, nem lenne-e érdemes még várni egy picikét, hátha a kétezredik évfordulót már bátrabban, látványosabban lehetne megszervezni, megrendezni. Addig legalább elegendő idő állna rendelkezésre az előkészületekhez. Hiszen a millecentenáriumi ünnepségek egyik fő baja az - s most idézek Román Máriától, az emlékbizottság titkárságának főtanácsosa 1995 közepén tett nyilatkozatából -, hogy „a szervezést, a marketingmunkát előbb kellett volna elkezdeni”. Hát igen. Előbb kellett volna elkezdeni. Komolyabban kellett volna venni. Jelkép vagy még divatosabb szóval élve, üzenet értéke van a történetnek. Van ugyanis egy ország - éppen a mi hazánk -, amelyik 1100 esztendős folytonossággal bír. Jó alkalom arra, hogy nem öntetszelgően, de méltósággal, nem kihívóan, de büszkén, nem szemérmes álszerénységgel, hanem józan bátorsággal kilépjen önmaga és a világ nyilvánossága elé, megmutatni, hogy mlyen kulturális, tudományos kincsei vannak. Megmutatni, mit ér, ha ott helyezkedik el, ahol van, ott tart, ahol éppen tart, olyanok az adottságai és annak határai - hozottak, kapottak, kiküzdöttek és ki nem küzdöttek -, amilyenek. Ehelyett mintha a nyilvánosság kizárásával készülnénk a milecentenáriumra. Szállingóznak hírek, hogy lesz ünnepi megemlékezés a Parlamentben, lesz gálaest a Budapesti Fesztiválzenekarral, kiállítás is lesz, sok minden lesz, csak éppen úgy, hogy bizonytalanságban maradunk: tulajdonképpen kell-e nekünk ez az egész? Vagy csak olyan muszájmegemlékezés lesz, igazi magyaros: akarjuk is meg nem is. Persze bármikor előkapható az érv, amely azzal a félmondattal kezdődik, hogy az ország jelenlegi helyzetében... Talán éppen azért kellett volna jaj, dehogy propaganda, hanem okos nyilvánosság, hogy az ország jelenlegi helyzetében is tudjon méltósággal emlékezni, számba venni kimeríthetetlen tárházából azt, ami mindig is erőt adott minden újrakezdéshez az 1100 esztendő alatt. Szakítva azzal a gondolkodásmóddal - amely mintha reneszánszát élné napjainkban -, hogy nincs jelentőségük olyan spirituális mozzanatoknak, mint például a méltóságba vetett hit, a közös bizalom, a múltból vállalható eszmények továbbvitele. A közös ünnepekben a magunkra ismerés. Ilyen pillanat volt az óév utolsó napjaiban a Merlin Színházban az iskolások kötelező magyarirodalom-anyagából összeállított válogatás. Amiről azt gondolnánk, kinek kell, hiszen mindenki tudja, ismeri és unja is kicsit. Énekesek, színészek, zeneszerzők hittek abban, hogy érdemes. Diákok, öregek, középkorúak ültek széken, karfán, padlón, lépcsőn. A siker majd szétvetette a színházat. Úgy látszik, mégiscsak szükség van arra, hogy közösen megmerítkezzünk annak tudatában, mennyi mindenünk van, hogy közösen fedezzük fel, milyen gazdagok is vagyunk. Talán érdemesebb lenne komolyabban venni az idei millecentenáriumi ünnepségeket. Talán még mindig nem késő. Szigethy András