Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
30 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1999. JÚLIUS 10., SZOMBAT Több mint Tinédzserparti Cseke László és Komjáthy György a „régi szép időkről” Mielőtt elindultam a két „old star” rádiós dj-vel elkészíteni az interjút, előzetesen közvélemény-kutatást végeztem a szerkesztőség fiatalabb, harmincon inneni tagjai között: kinek mit mond, egyáltalán mond-e valamit az a név, hogy Cseke László, alias Ekecs Géza és Komjáthy György. A leggyakoribb válasz egy kérdés volt: Ki az a Cseke, és ki az a Komjáthy? Tényleg, kik ők? Valamikor két különböző oldalon álltak, pontosabban „csak” egy vasfüggöny választotta el őket egymástól. Cseke (72 éves) negyven évvel ezelőtt az agyonzavartSzabad Európa hullámhosszain indította útjára a Teenager Partyt, hazai megfelelőjét pedig Komjáthy (66 éves) 1965-ben kezdte el a Csak fiataloknak! című könnyűzenei műsorával. A Sláger Rádióban most közösen vezetnek egy zenei adást. Pogonyi Lajos — Sokáig csak az éterben találkoztak egymással. Ma pedig együtt vezetnek műsort a Sláger Rádióban, amely az egykori tinédzserek, ma már nagymamák és nagypapák kedvenc könnyűzenei adója. A Teenager Party annak idején részben a „papa rádiója” ellenében jött létre. Mi, akkori tizenévesek Ákos Stefin, Hollós Ilonán, Mikes Éván, Sárosi Katalinon, Németh Lehelen és Majláth Jenőn nőttünk fel. Cseke László pedig Brenda Lee-t és a Beatlest meg a Rolling Stonest kínálta. A Teenager Party egy elérhetetlen, legalábbis tőlünk elzárt világot közvetített a maga Coca-Cola-mámorával, ahogyan azt Gothár Péter is ábrázolja a Megáll az idő című filmjében. Ne feledjük, amikor útjára indul Cseke László Teenager Partyja, három évvel vagyunk a forradalom leverése, egy évvel Nagy Imre kivégzése és két évvel a KISZ „zászlóbontása” után. Több osztálytársunk „ disszidált ” a szüleivel, és Mécs Imre elbeszélése nyomán tudom, hogy a börtönben a foglyok A pancsoló kislányt hallhatták naphosszat a néprádióban. Cseke László: - Amit mond, teljesen megfelel a kor hangulatának. De mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, hadd említsem meg, hogy jó húsz évvel ezelőtt a cannes-i filmfesztiválon találkoztam először Rényi Péterrel, a Népszabadság akkori főszerkesztő-helyettesével, aki megkérdezte tőlem: „Mondja, kérem, Cseke úr, mikor fog megszűnni a Szabad Európa Rádió?” Én azt válaszoltam neki: „Rényi úr, kérem, akkor, ha a Népszabadság hirdetésekből fog megélni.” Furcsa, macska-egér vagy inkább kutya-macska viszonyban voltunk egymással. Rényi tudta, hogy amit privátim mond nekem, az sohasem kerül adásba a Teenager Partyban. Ha a cannes-i Croisetten egy presszóban húsz évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy az 1949 óta tartó emigrációmból hazamehetek Magyarországra, és mint amerikai állampolgár 1999 júliusában az Astoriában Komjáthy Györggyel együtt nyilatkozom a többségi német tulajdonban lévő Népszabadságnak, akkor azonnal orvost hivatok. Felejtsük el, hogy mit írt rólam annak idején Szabó László és Pintér István. Komjáthy György: - Nekem elsősorban a műfajjal kellett megküzdenem. Tízéves koromtól Chopin, Csajkovszkij és Bach volt a zenei világom. Előbb zongora, majd orgona tanszakra jártam a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába Gerely Jenő tanítványaként, később pedig a főiskolára. Előbb orgonista voltam az Ulászló-kápolnában a Krúdy Gyula utcában. Egész életem a klasszikus zenéé volt. Amikor technikai rendezőként a rádióba kerültem, külföldi felvételeket játszottam át. Abszolút otthonülő típus vagyok. Nem ismertem idegen nyelveket, ez viszont hátrányt okozott, ami megkeserítette az életemet. [Bródy János: — Cseke László műsorában hallottam először Beatles- és Rolling Stones-nótákat. Amikor később személyesen is megismerkedtem vele, láttam, tapasztaltam, mennyire szerény és mosolygós ember. Sosem felejtem el, amikor bekonferálta: „Most az Illés zenekar betiltott lemeze forog a korongon!”, és felhangzott az én dalom: Ha én rózsa volnék.... Vasárnap Reggel, 1999. május 30.] - Cseke Lászlónak sok gondot okozott, hogy kényszerű távollétében nemigen ismerte a hazai belpolitikai helyzetet? Cs. L.: — Nagyon sok gondom származott ebből. De szerencsém is volt, mert a SZER-nél olyan műsorokat vezethettem, amelyek nem igényeltek efféle tudást. Ilyen volt a Délutáni randevú vagy a Filmkrónika és a Forgószínpad. Megmondom őszintén, hogy a fontosabb eseményeken kívül nem is nagyon érdekelt a magyar belpolitika. Van egy mondás: az ember messziről erdőt vagy fákat lát. Nos, én erdőt láttam. De hiszen én 1949-ben huszonkét éves voltam, amikor eljöttem Magyarországról, és először Párizsban telepedtem le, majd 1952 elején jöttem át Münchenbe. Negyven éven át voltam a SZER belső munkatársa. 1992 márciusában mentem nyugdíjba, majd megszűnt a SZER magyar osztálya. K. Gy.: - Nekem nem kellett megküzdenem a műsoraimért. A Magyar Rádió vezetőitől nemegyszer hallottam, hogy „tanuljunk meg szórakoztatni, hallgassuk egy kicsit a külföldi rádiókat!” Hallgattam a bécsi rádiót, az olasz rádiót és a Rádió Monte-Carlót, a Rádió Luxemburgot. Megmondom őszintén, hogy időnként belehallgattam a SZER-be is, de nem túl gyakran. Kíváncsi voltam Cseke Laci műsorainak zenei matériájára, mert később ezeket a számokat kérték tőlem a hallgatók a hozzám írt levelekben. Laci a „feltörekvő zene” igényes részét is sugározta. Ezzel szemben az én műsoraim inkább a könnyedebb, dallamos, show-jellegű zenét adták. Amíg Laci inkább adott, mondjuk Who együttest, ami kemény zene, oda kell rá figyelni, addig én inkább a lágyabb Herman’s Hermitset sugároztam, amit mosogatás közben is lehetet hallgatni. Nos, nekünk meg kellett tanulnunk szórakoztatni. Nekünk elsősorban nem konkurenciát kellett teremtenünk, hanem valami mást kellett nyújtanunk. Fiatal titánok annak idején még azt is a fejemhez vágták, hogy nem tudom jól kiejteni a külföldi együttesek nevét. Azt mondták, hogy nem helyesen ejtem az Animals együttes nevét. Három évig éjt nappallá téve a külföldi slágerzenét hallgattam. Hiszen nekem - mint mondtam - komolyzenei előképzettségem volt. Amikor bekerültem, semmilyen használható külföldi könnyűzenei anyag nem volt. Meg kellett először tudnom, hogy miket, milyen slágereket kell beszerezni. Emlékszem, hogy ebben sokat segített akkoriban Sugár András, a londoni tudósító. Tízesével küldte becsomagolva a billboard, azaz listalemezeket. Ha azt tartottam volna szem előtt, hogy nekem konkurálnom kell Cseke Lászlóval, akkor nem is csináltam volna. Igen nyugodt huszonöt évem volt a rádióban. Nem kívántak tőlem olyan dolgot, amit nem szívesen vállaltam. [Zalatnay Sarolta: - Taknyos kölyökkorunkat jelenti Cseke László és a hazai nagygenerációs rock elindulását. Rendszeresen hallgattam, pedig anyámék riadoztak, hogy tiltólistán van, bajunk lesz belőle. Ettől még izgalmasabb lett. A Cseke-műsor nyomán énekeltem Brenda Lee számát: I’m sorry...] — Kevesen mondhatják el magukról Magyarországon, hogy műsoraikkal emberöltőnyi kort íveltek át, és az akkori tinédzserhallgatók mára nagymamák, nagypapák lettek. Mit tapasztaltak, hogyan változott az idők folyamán a Teenager Party és a Csak fiataloknak közönsége? Mit mutattak a levelek? Cs. L.: — A hatvanas-hetvenes években, amikor még volt félelem a szívekben, főleg a kamaszok és a fruskák írtak az akkor még a harmincas éveiben járó „Laci bácsinak”, azaz nekem. Ösztönösen tudták, hogy nem szabad családi névvel aláírniuk a levelüket. Mindig jeligét használtak. Két jelige vitte el nálam a pálmát. Az egyik a „Farmotoros giliszta” volt, a másik pedig az, hogy „Szegény atomtudós nehézvízzel főz”. Voltak persze más jeligék is: „Az ellenség keze betette a lábát”, „Gyalogló mellszobor”, „Honfütyi”. Ezek az akkori tizenévesek jeligéi voltak. K. Gy.: — Volt olyan jelige is, hogy „Hülye gyerek nem ette meg a mákos kalácsot”. Cs. L.: Akadtak persze kicsit keserűbb jeligék is, amelyek az akkori fiatalok nehéz helyzetét mutatták. Az egyik: „Mindig irigyeltem a felnőtteket, mert őszintén tudnak hazudni”. Ez a hatvanashetvenes évek egyik jellemző tinédzsermondata. A gyerekek egy része ugyanis már észrevette a fennen hirdetett jelszavak és a valóság közötti feszültséget. De nem politizálok többé. Egyébként nemcsak a Kossuth rádiónál mondták azt a Komjáthy Gyurinak, hogy szórakoztatni kell. Emlékszem, hogy 1956. november 4- ig a SZER szignálja egy régi magyar népdal, a Szól a kakas már... volt. De, mint tudjuk, akkor november 4-én elvágták a kakas nyakát, és a Dunán innen, Tiszán túl lett a szignál... Akkor a vezető amerikai és magyar kollégák úgy döntöttek, hogy „a megváltozott politikai helyzetben szórakoztatnunk” kell. Nem szabad elfelejteni, hogy akkor már volt rock’n roll Amerikában, és nagy sztár volt Elvis Presley. Jött az angol beat, amely az egész nyugati társadalmat alapjaiban változtatta meg. Mindez hatással volt az úgynevezett kelet-közép-európai társadalmakra is. A rádió nem ismerte a vasfüggönyt. [Koncz Zsuzsa: — Olyan időket éltünk, amikor csak tőle és Luxemburgból kaptunk hozzánk közel álló zenét. Egyfajta misszió volt, amit Cseke László csinált. Szerencse, hogy ez a kor már elmúlt!...] —Hazai szemmel nézve, hogyan változtak a magyar tinédzserek? K. Gy.: — A műsor indulásakor, 1965- ben még igen kiegyensúlyozott, középhangú leveleket kaptam. A hetvenes években, amikor már jött az AC/DC, s hozzánk is elérkezett a rockkorszak, akkor ez olyan világnézeti változásokkal is járt, ami már bizony megmutatkozott a levelekben. Én azonban ezekkel a változásokkal nemigen foglalkoztam, mert tényleg komolyan vettem, hogy nekem szórakoztatnom kell. Én maradtam a könnyedebb zenénél, és nagyon kevés rockzenét adtam. De hát a folyamat elindult. — Lehet, hogy e levelek valóságos kincsesbánya volnának egy szociológusnak. K. Gy.: - Mindenképpen. Cs. É.: - Én idézek is ezekből a levelekből a könyvemben, amely ezzel a korszakkal foglalkozik. Valóban érdemes lenne egyszer ezeket a leveleket teljes terjedelmükben kiadni. A Sláger Rádió előtt már dolgoztam a Danubiusnál, és már ott éreztem, hogy egy teljesen új generáció jelentkezik. Az egyik levél nagyjából így szól: „Kedves Laci bácsi! Annak idején nagymama szólt, hogy hallgassam a Teanager Partyt, ő már sajnos meghalt. Majd az anyukám szólt, hogy hallgassam Csekét a Danubiusban.” Akárhogy is számolom, ez három generációt jelent. Gyuri és én is érzem, hogy ennek a fajta műsornak van egy másik vonzata is, nevezetesen, hogy felelősséggel jár. Mindig örültem, amikor belehallgattam Gyuri Csak fiataloknak!-jába, hogy Komjáthy mindig mértéktartó volt. Én is vigyáztam a finomságokra, vigyáztam a szavakra. Azt hiszem, hogy tisztában voltam az elhangzott mondatok súlyával. A kívánságműsorok száz százalékát élő, egyenes adásban készítettem. Annak idején még véletlenül sem olvastam olyan malacságokat a hozzám írt levelekben, mint amilyeneket most hallok, mondjuk a buszon vagy villamoson. Nem kellett attól félnem, hogy ha a levelekből idézek, akkor az valakinek a szívét vagy lelkét bántja. A legsikamlósabb lemezkérő jelige az volt, hogy „Gyere velem, Mari pitykézni!”. Más dolog, hogy a pitykézni szót nekem is az értelmező szótárban kellett megkeresnem, így adásban már csak az maradt meg, hogy „Mari, gyere velem!”. Ami a politikát illő Három jelige a valamikori Tinédzserpartiból: „Farmotoros giliszta ”, „Szegény atomtudós nehézvízzel főz”, „Mindig irigyeltem a felnőtteket, mert őszintén tudnak hazudni”, ti, nagyon kevés direkt politikai jeligét kaptam. Az egyik így hangzott: „Szeretnék Kádár János akasztófája alatt sámli lenni”. Maradt az, hogy „Sámli”. Utólag döbbentem csak rá, hogy Gyurival akarva-akaratlanul egy egész korosztály gondolkodásmódját befolyásoltuk. A zene óriási hatalom lett. Ezt nem mi teremtettük meg, mi csak a hullámhegyet lovagoltuk meg, útravalót adtunk a fiataloknak. -A stílus sokat változott. K. Gy.: - Nagyon tehetségesek a mai fiatal műsorvezetők, rajongók értük. Hegyén-hátán rádióállomások. Jó hangú dj-k nőnek fel, munkabírók. Remekül fogalmaznak. Cs. L.: - Nem szeretem a nívótlan, közönséges hangot. Ennek sohasem voltam a híve. A magyar nyelv elég nehéz. Ezt csak onnan gondolom, hogy a „ba” és a „bán” helyhatározó ragok nem mindig sikerülnek. Korábban ezt magunkkal hoztuk. Nekem olyan kollégáim voltak a SZER-nél, mint Márai Sándor vagy Szabó Zoltán. Ők tényleg olyanok voltak, akikre fel lehetett nézni. — Most együtt dolgoznak a Sláger Rádiónál. Mégis arra kérem önöket, hogy jelentkezzenek be ezúttal mint egykori műsorvezetők a SZER-nél és a Magyar Rádiónál. K. Gy.: - Amikor 1964. október 18-án az első Vasárnapi koktélt csináltam, Erdei Klári volt a bemondóm. Ő azt mondta: Vasárnapi koktél, Komjáthy György műsora. Ezt a szalagot cipeltem huszonöt évig magammal. Vagyis nekem nem voltak jellegzetes fordulataim. Cs. L: - Itt a Szabad Európa Rádió, a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon. A mikrofonnál és lemezjátszónál Cseke László, a Teenager Party műsorával. Jó vételt és jó szórakozást kívánok. Ma ez valahogy így szól. Itt Cseke László beszél a Sláger Rádió hullámhosszán. Mellettem kollégám, Komjáthy György. Mindkettőnket Budapest térségében, a 100,8 megahertzen lehet hallani. K. Gy.: - Ezt én már nem fogom megszokni. Egy egész korosztály gondolkodásmódját befolyásolták bánhalmi János felvétele Fiatal és szépülő fővárosunkban a közlekedés is lépést tart a fejlődéssel. A járművek számának örvendetes gyarapodásával együtt nőttek a forgalom lebonyolításának gondjai. Forgalomirányító rendőr a Népköztársaság útja és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél 1965. június MTI-FOTÓ: LAJOS GYÖRGY