Népszabadság, 2001. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-07 / 105. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2001. MÁJUS 7., HÉTFŐ 3 Az EU júliusig nem ad céldátumot A tizenötök négymillió keleti munkavállalóval számolnak Csatlakozási céldátum helyett csak erős felvételi szándéküzenetet kapnak a vezető tagjelöltek a júniusi götebor­­gi EU-csúcson, az unió gyorsítani akarja a nehéz kérdések tárgyalását, így a munkaerő szabad mozgásának korlátozását is. A tizenöt uniós kül­ügyminiszter a hét végén Nyköping­­ben első ízben találkozott a tizenhá­rom tagjelölt állam diplomáciai veze­tőivel is. BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL A bővítés eldöntött szándék, a vezető tagjelöltekkel az unió gyorsítani akarja a nehéz csatlakozási kérdések megoldását - derült ki a svéd kisvárosban megtar­tott, nem hivatalos külügyminiszteri egyeztetésen. Ezen a szombaton csak a tizenöt tagállam minisztere vett részt, vasárnap már - most első ízben - mind a tizenhárom tagjelölt állam képviselőivel együtt tanácskoztak. (Magyarországot Gottfried Péter államtitkár képviselte.) Az első belépők a nyári, göteborgi EU- csúcson sem számíthatnak arra, hogy megnevezik őket, és arra sem, hogy megjelölik a bővítés első körének dátu­mát. Ezt a házigazda svédek és mások is szorgalmazták, de az unió következő so­ros elnöke, Belgium, valamint több más állam ellenzi. Meg nem erősíthető, de közkeletű felfogás szerint hazánk, Észt­ország és Szlovénia 2004 elején, Málta és Ciprus kicsit később kerül be. A pilla­natnyi esélyek szerint Lengyelország egy-két évvel később esélyes. Egyelőre minden változhat, de Nyköpingben megegyeztek, hogy a ve­zető tagjelöltekkel, így hazánkkal is, az unió felgyorsítja a nehéz csatlako­zási témakörök tárgyalását, a mezőgazdaság, a tőke szabad mozgása és a környezetvé­delem mellett most első­sorban a munkaerő szabad mozgásának ügyével fog­lalkoztak. Német és oszt­rák részről ragaszkodnak ahhoz, hogy az új tagál­lamok polgárai hét évig ne vállalhassanak munkát az uni­óban, brit, skandináv és holland részről ellenzik az unió alapelveivel el­lentétes korlátozást. Az EU bizottsága kompromisszum­ként nemrégiben ötéves, két évvel meg­hosszabbítható, de akár eleve teljesen el is törölhető korlátozást javasolt. Szak­értői szerint legfeljebb négymillió kele­ti indulna dolgozni Nyugatra a követke­ző tíz évben, márpedig ez nem sok, ha­nem kevés lesz az ottani, munkaerő-hiá­nyos piacon. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter azonban ra­gaszkodik a tilalomhoz, mert attól fél, hogy az érkezők első nagy hulláma Ausztriára zúdul. (Utalásai szerint nem annyira a magyar, mint inkább a cseh, lengyel és szlovák vendégmunkások nagy tömegére számít.) Spanyolország a régiós fejlesztési (kohéziós) pénzalapokat félti az újoncoktól, hiszen Madrid he­lyett a „szegényebb újak” kapnák a 38 milliárd eurós keret nagyobb részét. Vita van arról is, hogy a bőví­tés után általában hogyan osszák el a közös kasszát: az eddigi elvek, vagy egy új, fukarabb metódus sze­rint. Felmerül például, hogy az agráralapból ne vagy csak keveset kapjanak az újak. Gö­rögország azzal fenyegetőzik, hogy ha Ciprus nem kerül az első körbe, akkor a többieket is megvétózza. Mindezzel együtt a külügyminiszterek megerősítet­ték, hogy egyik országnak sem kell „várnia” a másikra, mindegyik jelöltet külön, és kizárólag a felkészülése alap­ján bírálják el. Az egyes fejezeteket sem kötik össze egymással, hanem külön-kü­­lön bírálják el. ________Fókuszban________ Berlusconi - ahogy Európa látja Némi aggodalom övezi az Európai Unióban Silvio Berlusconi és vele koalíci­óban a radikális jobboldal hatalomra jutásának eshe­tőségét Olaszországban, de kizárt, hogy pusztán a választások ilyen eredmé­nye alapján az EU ellenlé­péseket tegyen - mondják brüsszeli források. Bár Umberto Bossi és az Észa­ki Liga politikájának több eleme az EU számára nem elfogadható, Brüsszel bí­zik abban, hogy az olasz politika nem fordul idegengyűlölő és de­mokráciaellenes irányba. Romano Prodi, az EU bizottságának elnöke (maga is volt olasz kormányfő) nemrégiben a Népszabadságnak el­mondta: az osztrák Haider-jelenség láttán az unió alapszerződésébe be­került a hetedik paragra­fus, amely figyeli az euró­pai alapértékek érvénye­sülését a tagállamokban. Ahogy mindenkivel, úgy Rómával szemben is ma­gasan áll az elvárások mércéje, és a bizottság éberen figyel majd. Brüsszeli források hoz­záteszik: az Ausztria elle­­tti Szankciók rossz emléke miatt kizárt, hogy a többi tagállam bojkottot hirdetne az uniós ala­pító országok közé tartozó Olaszország­gal szemben - legalábbis addig, amíg kétségtelen tények alapján nem bizo­nyos, hogy a kormány politikája ellenté­tes az emberi jogokkal. Ha mégis így lenne, akkor az EU előbb figyelmeztető ajánlásokat, utóbb közös diplomáciai lé­péseket tehet ellene, bár a hetedik parag­rafust is tartalmazó nizzai szerződést még nem mindegyik tagállam parla­mentje emelte törvényerőre. Giorgio Napolitano, az Európai Parla­ment egyik olasz szocialista képviselője szerint az olaszok nagy többsége unió­párti, és a közvéleményt Berlusconiék sem hagyhatják figyelmen kívül. Brüsz­­szeli szakértők szerint az unió politikai és végrehajtó apparátusában komoly po­zíciókkal bíró olaszok várhatóan megbi­csaklás nélkül dolgoznak tovább, és Berlusconinak sem érdeke, hogy ezeket a „hadállásokat” kockára tegye, csök­kentve országa európai befolyását. Brüsszel, 2001. május Füzes Oszkár Manila: merénylet a rendkívüli állapot utolsó óráiban PEKINGI TUDÓSÍTÓNKTÓL Feloldotta vasárnap a Fülöp-szigeteki el­nök asszony a május 1-jei utcai zavargá­sok és az állítólagos puccskísérlet miatt elrendelt rendkívüli intézkedéseket. Mint közölte, Manilában ellenőrzés alatt tartják a helyzetet, de a kormány elleni fenyegetés nem szűnt meg. A rendkívüli intézkedések visszavonásával elhárult az akadálya a május 14-i törvényhozási választások megtartásának, amelytől Glória Macapagal Arroyo hatalmának megerősítését reméli. A manilai közálla­potokat ugyanakkor jól jellemzi az a ké­zigránátos robbantás, amelyet vasárnap egy bevásárlóközpontban hajtottak vég­re. A detonációban legkevesebb negy­venkét ember sebesült meg. Glória Macapagal Arroyo januárban tömegtüntetések nyomán vehette át az elnöki tisztet a korrupcióval vádolt Joseph Estradától. A lemondatott elnö­köt letartóztatták, s 82 millió dollár el­­sikkasztásának vádjával bíróság elé kí­vánják állítani. Ez a döntés vitte utcára az Estrada-hívőket, akik­­ becslések szerint majd ötvenezren­­ törtek-zúztak, és megpróbáltak betörni az elnöki palo­tába. A május elsejei zavargások négy halálos áldozatot és több mint száz sebe­sültet követeltek. Manilában furcsa politikai helyzet állt elő: a tömegtüntetések nyomán a hatal­mat átvevő vezetés a különleges állapot bevezetésével válaszolt a lakosság - igaz, kevésbé békés - megmozdulására. Míg januárban a középrétegek, most a szegé­nyek mentek az utcára. Mindenképpen kínos lett volna, ha a korrupcióval vádolt Estradával szemben a demokráciára hi­vatkozó Arroyo a rendkívüli intézkedé­sek közepette tartja meg a törvényhozási választásokat, minimális esélyt sem adva ezzel az ellenzéki jelölteknek. Ortutay L. Gyula A manilai merénylet két sebesültje FOTÓ: REUTERS - J­AM­AL ABD HALIM 4­11 Szabadlábon a halálra ítélt román szenátor KOLOZSVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL A tiraszpoli szeparatista hatóságok sza­badlábra helyezték Ilie Ilascut, akit még 1992-ben terrorizmusért halálra ítéltek, de tavaly novemberben a szélsőséges Nagy-Románia Párt (NRP) listáján ro­mán szenátorrá választottak. Ilascut az 1992-es, mintegy másfél ezer áldozatot követelő moldovai­ Dnyeszter menti háborút követően vet­ték őrizetbe. Ezután a senki által el nem ismert Dnyeszter menti Köztársaság legfelsőbb bírósága a Szovjetunió elle­ni terrorizmus vádjával halálra ítélte, de ezt nem hajtották végre. Az 1952- ben született közgazdász Moldova és Románia egyesülésének híve, s börtön­­büntetése idején két alkalommal is a chisinaui parlament tagjává választot­ták. Az időközben román állampolgárrá és NRP-taggá lett Ilascu szabadlábra he­lyezésében döntő szerepe volt Vladimír Voronin új moldovai elnöknek, aki - Ion Iliescu román elnök kérésére és az EBESZ és a Délkelet-európai Stabilitási Paktum sürgetésére - személyesen járt közben ennek érdekében Igor Szmirnov Dnyeszter menti elnöknél. Szmirnov ki­jelentette, cserében a gesztusért megbé­kélési lépést vár Chisinau részéről, ami szerinte kormánya elismerése lenne. Szabadulását követően Ilascu Chisi­­nauban közölte: nem fogja tiszteletben tartani szabadlábra helyezésének fel­tételeit. Tiraszpol ugyanis azt követel­te, hogy a román szenátor álljon el bosszúterveitől, vonja vissza az Euró­pai Emberi Jogi Bíróságon benyújtott keresetét, és távozzék mielőbb Moldovából. A román kormány is üd­vözölte a szabadon bocsátást. Claudiu Lucaci szóvivő szerint a döntés hozzá­járulhat a Dnyeszter menti terület hely­zetének rendezéséhez. Tibori Szabó Zoltán A koalíció „állapotáról” Torgyán József négy és fél havi haladékot adott Orbán Viktornak arra, hogy a kormány négy kisgazda minisztere közül hármat (Boros Imre, Turi-Kovács Béla, Szabó János) Torgyán-jelöltekre cseréljen ki, tekin­tettel arra, hogy az elnök ezektől az uraktól megvonta a bizalmát. Orbán Viktor azonban csöndes konoksággal tart ki amellett, hogy őt a továbbiakban a kisgazda belviszályok nem befolyásolják; essék szét akárhány darabra is az FKGP, neki minisztere lesz az, akit miniszteré­nek akar. (Ez új „sportága” miniszterelnökünknek. Két és fél éven át hagyta garázdálkodni Torgyánt annak feudumában, arcrándulás nélkül elküldött két minisztert is a környezetvédelmi tárca éléről, amikor Tor­gyán úgy akarta, s belement Boros Imrének az agrártárcából való kipaszírozásába is...) Orbán Viktort egy picit se érdekli már, hogy szep­tember végén Torgyán föl akarja mondani a koalíciót. Az FKGP reformeri szárnya, élén Lányi Zsolttal, aki nem éppen tün­döklően jogszabatos körülmények között került a „második”, ha úgy tetszik, rivális kisgazdapárt élére, jelentősen besegített a miniszterel­nöknek. Mostantól tudniillik jogvita lesz arról, melyik kisgazdapárt a legitim, a Torgyáné-e vagy a Lányié. S amíg ez a vita tart, Orbán már formailag is moshatja a kezét. Ő - mondhatja és mondani is fogja - nem illetékes eldönteni, hogy a torgyánisták vagy a reformerek képvi­selik-e valóban az „igazi” kisgazdapártot, Torgyán-e vagy Lányi-e az elnök, s ilyenformán abban sem illetékes állást foglalni, hogy az a bizo­nyos koalíciós szerződés, amely a Fidesz és az FKGP között létrejött, vajon mely kisgazda frakció esetében bír jogérvénnyel? Az egész természetesen színtiszta bohózat. Orbán pontosan tudja, hogy ő Torgyánnal kötött koalíciós alkut, s tudja azt is, tévedett, amikor a kisgazda vezér „méltóságteljes” távozásában és az FKGP feltétel nélküli elfideszesítésében bízott. Ma már azt is tudnia kell, akármilyen anyagi visszaélések dokumentálásával (lásd a Kapu című folyóirat listáját a Tor­­gyán-apanázsokról) próbálja leválasztani Torgyánról az ő hűséges kis­gazdáit, azok csak nem mennek, legalábbis nem tömegestül. Még mindig elegen vannak ahhoz, hogy TJ trónusa ne dőljön le, ha m­ég­is erősen. A fej, amelyet a törzstől elválasztani óhajtott, a helyén van, bár a törzsről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy egy darab. Úgy gondolta Orbán, hogy Torgyánnak elég vaj van a fején a „tisz­tes” visszavonuláshoz? Ha igen, akkor bízott partnere racionális maga­tartásában, amit nem kellett volna tennie. TJ habitusának kiváló isme­rője, Tímár György, a régi jó barát, pár hete vészjósló figyelmeztetést adott le ebben a tárgyban, mondván, TJ ellenálló energiái éppen akkor és attól szaporodnak meg, ha érzi, végveszélyben van. Olyankor nem visszavonul, hanem támad. Ezek után mit lehetne mondani a koalíció „állapotánál”? Koalíció, az nincsen. A Fidesz, amint az már múlt év decemberében is prognoszti­zálható volt, gyakorlatilag egymaga kormányoz (hacsak a rosszkedvű MDF-et nem számítjuk ide a maga egyszál miniszterével). És ekkép­pen fog kormányozni egészen a választásokig. A bizonytalan státusú kisgazda miniszterek és Torgyán-ellenes honatyák hajszálra ugyanazt a funkciót fogják betölteni, mint a Fideszbe már oly sikeresen betagozó­dott, Fidesz-lobogók alatt szereplő „magyar kereszténydemokraták”. A kisgazdák antitorgyánista frakciója le van nyelve. Következhet a MIÉP. Az egyetlen párt, amelyik kisgazda szavazókat el tud vinni a Fidesztől. Aczél Endre t Nagynyugat Bizáncban bocsánatot kért az ortodoxoktól, majd a damaszkuszi úton mozlim mecsetbe látogatott a római pápa. Egy mondat, két tény, és az ér­tékelésre három jelző is kevés. Történelmi, persze. Ami tömérdek háborút, hitvitát, hatalmi harcot, szellemi és kézitusát csak megértünk az elmúlt kétezer esztendőben, ab­ban mindben benne volt a tucatnyi irányzatra bomlott kereszténység és a hasonlóan bokrosodon iszlám egyik vagy másik, belső vagy külső vívó­dása. Maga a világtörténelem. És emberi, hát hogyne. Ami az átlagemberben van, erkölcs, lélek, gon­dolkodás, szokásrend a bölcsőtől a sírig, sokaknak még tovább, a fogam­zástól a túlvilágig, abban is benne van ugyanez. Bennünk van, mert ben­ne vagyunk az emberiség egyik legnagyobb civilizációs körében. A zsidó-keresztény-mozlim világba tartozunk, ilyen és olyan hívők, nemhívők, több hívők. Közös a gyökere Európának és a Közel-Keletnek, valamint Amerikának. (Van egy másik: a Távol-Kelet, India és Kína kul­túrköre, de azzal is össze-összeérünk egyetemes emberi mivoltunkban.) Hétköznapi ember ünnepen is csak ritkán gondol erre, miért is tenné. Bármennyire egyetemesek vagyunk, a megélhető tapasztalat szerint nem egyetemesek (görög szóval: katolikusok) vagyunk. Hanem kisebb és na­gyobb csoportokban, illetve egyénenként mások és mások. A közös gyö­kérből bokrokká szétnövő hitek között válaszutak és keresztutak húzód­nak. Aki és ami ezen halad, az már politika. A latin kereszténység római ágának mostani főpapja megrendítő el­szántsággal lép válasz- és keresztutakra. II. János Pál az első pápa, aki el­jött a debreceni kálvinista Nagytemplomba, aki belépett egy zsinagógá­ba, aki ellátogatott keleti rítusú imaházba, és most immár az Omajjád mecsetbe is. Mindenütt kifizette a belépőjegyet, így vagy úgy, de minden érintettől bocsánatot kért azoktól, akiket hitbéli vagy nagyon is világi he­vületben egyháza és hívei üldöztek vagy bántottak. És mindenütt ugyan­azt mondta, amit tegnap Damaszkuszban: bármilyen közösséghez tartoz­tok is, cselekedjetek fáradhatatlanul a testvériség, az igazságosság és a szolidaritás jegyében, hogy minden ember méltósága és alapvető jogai védelmet nyerjenek. Főpapi átjelzés, e világi boldogulásra. És fontos po­litikai intelem: immár a túlvilági üdvözülés módjairól alkotott képzetek különbsége sem jogosít fel senkit arra, hogy embertársa ellen forduljon. Mondjuk ki: bármilyen nyilvánvaló igazság is ez, rendkívüli emberi, tör­ténelmi és papi nagyság kell ahhoz, hogy ezt a római pápa azokon a he­lyeken ismételgesse. De a politikában, bármily elvont is, hála és köszönet még ezért sem jár. Athénban hidegen fogadták a prófétát, a moszkvai pátriárka szerint elké­sett és kevés a bocsánatkérés, valahogy így mondták korábban a kálvinis­ták és a zsidók, így hümmögnek majd a mozlimok is. Vannak, akik attól tartanak, hogy a latin pápa hatalmat keres kibékülés ürügyén, és nekik is - fogadatlan­­ prófétájuk akar lenni. Meglehet, a katolikusok is morgo­lódnak majd. Mi végre ez a sok békezarándoklat, hiszen jottányit sem csökkent semmilyen hitvita, minden vallási ágban mást mutat a naptár, amikor csak lehet, lőjük és bombázzuk egymást. Az idős pápa biztosan nem éri már meg, hogy legalább az Európát, Amerikát és a Közel-Kele­tet összefogó Nagynyugaton - és ha ott, akkor Nagykeleten is, tehát min­denhol­­ békében burjánozzanak a vallásbokrok, a köztük húzódó ke­resztutak, válaszutak ne hadiösvények legyenek. Pillanatnyilag száz­­nyolcvannál több erőszakos konfliktus zajlik csak ebben a nagy nyugati kultúrkörben. Ma a pápa továbbmegy­ Kinetrába, az egyik izraeli-szíriai háború egyik romvárosába. Megy, mert jelképeken is át kell mennie. Ezért talán mindegy is, hogy a pápa gesztusainak mekkora a harmadik, a világpolitikai jelentősége. Rengeteget utazott már, de az út nagyobb ré­sze még előttünk áll. Tudni nem, legfeljebb - vallástól függetlenül­­ hin­ni lehet, hogy utódaink valaha eljutnak majd a végére. Ha igen, akkor emlékezni fognak a Nagynyugat egy prófétájára, aki Kr. után 2001-ben Bizáncban bocsánatot kért az ortodoxoktól, majd egy damaszkuszi me­csetbe látogatott. , Füzes Oszkár

Next