Népszabadság, 2004. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-29 / 228. szám
2004. SZEPTEMBER 29., SZERDA NÉPSZABADSÁG A kazetta megvan Dr. Kende Péter Sajnálom, hogy A Viktor című könyvemet Papp László Tamás csak minősíti („ürülékkel dobál, szurokban hemperget"), egyáltalán nem elemzi, egyetlen példa erejéig sem (Intellektuális korrupció - Kende és Moore, szeptember 15.) Ugyanott Quentin Tarantinót, a cannes-i filmzsűri elnökét, miként a díjazott Moore-t, a Busht támadó film szerzőjét is enyhén szólva leköpi. Pedig az elemzést kéri számon rajtam is, a Fahrenheit 9/11 rendezőjén is, ám ő maga analízis helyett mocskolódik, olyan pocskondiázó jelzőkkel él, amilyeneket én sosem használtam, A Viktorban sem. Hogy honnan olyan ismerős a hangja - hát nem is tudom. Intellektuális korrupció - kiáltja, címben is -, ami talán azt jelenti, hogy az ember valami olyasmit hangoztat (akár hiszi, akár nem), amiből előnye származik. De hát komolyan gondolja bárki is, hogy az Orbán-kormány idején, amikor senki nem tudhatta, ki győz majd a 2002-es választásokon - jelentős előnyökre számíthattam A Viktor megírásával? És nem inkább arra, ami bekövetkezett: APEH- kommandóra, tévéműsorom azonnali megszüntetésére, ellenem szervezett tüntetésre, könyvheti köpködésre és könyvtépkedésre, rágalomplakátképre, sajtóhadjáratra? Avagy netán PLT hitelt adott Lovas Istvánnak és másoknak, miszerint állami támogatást kaptam e kötethez, a Nemzeti Kulturális Alap pénzelte a kiadását? Az Orbán-kormány idején? Eddigi kilenc kötetem egyikéhez sem kértem-kaptam egyetlen fillér támogatást sem. Eltelt némi idő a könyv megjelenése óta, becslések szerint kb. egymillió ember olvasta, s noha PLT szerint „tele van hazugságokkal", érdemi, ténybeli cáfolatkísérlet egyetlenegy futott be hozzám. Orbán egyik legközelebbi munkatársa vágott a szemembe hasonló vádat. Vidám rimánkodásomra, hogy mondjon legalább egyet sok „hazugságom" közül, így szólt: A szerző újságíró - Hát, amikor azt írod, hogy verte Viktort az apja, az olyan, mintha harmadikként te is ott lettél volna abban a szobában! Pedig hát nem lehettél ott! (A könyv e jelenetét még sokan emlegették hasonlóképpen.) Nos - feleltem, s mondom ma is -, Orbán Viktor 1988-ban egy Fidesz-táborban, az erdő közepén, madárcsicsergésben kucorogva a kényelmetlen padon vagy három és fél órás videointerjút adott. Ő nyilván rég elfeledte, hogy részletesen mesélt a családjáról, történetesen erről a megveretéséről is - én pedig azt írtam meg, amit ő mondott. A kazetta megvan. Valóban ízléstelen lenne, ha most felvonultatnám tanúimat, akiktől a könyv anyagát összegyűjtöttem. De jó néhányan a nevükkel vállalták szereplésüket. Bevallom: attól tartok, hogy PLT csak a könyv dühöngő jobboldali visszhangját olvasta, a könyvet magát soha. Pedig esküszöm, lenne mit kritizálni rajta. Jobban kellett volna megírnom, szellemesebben, keményebben — és ha ezzel összefér, akár udvariasabban is. Hát talán majd a bővített, netán kétkötetes, új kiadásban. Ennek is jót tett volna, ha PLT cikke érdemi, kritikai. Persze, vitatkozhatunk a politikai pamflet stílusáról, ízlésről, hanghordozásról. Moore filmje vállaltan, bevallottan elfogult, nem csokoládéportré, s nem tudományos dolgozat, és magam sem rejtettem véka alá, hogy nem tartozom Orbán Viktor rajongói közé. PLT-nak joga van az amerikai filmesnél jobb véleménnyel lenni Bush elnökről, arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktort természetesen tarthatja sokkal többre, mint én. Önmagát is tisztelnie kellene azzal, hogy érvel, elemez, bizonyít, cáfol. Valaki okosabb volt PLT-nál, azt mondta, én feltaláltam a rentábilis lázadást. Ezt elfogadom. A könyv az én kiadásomban, az én kockázatommal jelent meg. A bevétel jó része is az enyém lett. Persze, attól, hogy könyvsiker volt, még lehetett volna jobb az írás. Sajnos, nem volt sem olyan maró, gúnyos, kevély, és sajnos messze nem olyan remek, mint Swift egyik-másik pamfletje. Mit csináljak, nem Swift írta. Moore sem Swift, én sem. De egyikünk sem durvább Swiftnél sem. Nem kedvelem a hatásvadászatot, én inkább átfogó, elemző jellemzést szerettem volna adni Kende Péter magas labdát adott föl: az „érdemi, ténybeli cáfolatkísérletet"’ hiányolja - mutassak rá, hol, miben állított valótlant A Viktor című alantas bulvárkönyvében." A bőség zavarával küszködöm. Kezdjük egyértelmű hazugságokkal. Azt írja a mű 280. oldalán, hogy Orbánon kívül „embernek nem volt még annyira lojális MNB-elnöke, mint neki, mégis kirúgta Surányit". Nem igaz, Surányi 2000 tavaszán valóban felajánlotta lemondását, de Orbán nem fogadta el. Kitöltötte hatéves megbízatását. A 181. oldalon leírt történet szerint Ágh Attila és Orbán a 98-as választások előtt „két üveg francia pezsgőbe fogadtak, ki nyer a pártlistán". Ágh a Fideszt tippelte, és ezzel Kende szerint nyert, az a kicsinyes Orbán viszont nem szállította a két pezsgőt. Csakhogy 1998-ban listán az MSZP nyert 32,9 százalékkal. Vagyis Orbán nyert. Kende nagyot üt Kövér Lászlón, mert az azt mondta: „internacionalista, bolsevik kutyából nem lesz nemzeti, demokratikus szalonna" (255. o.). Csakhogy ezt eredetileg Tamás Gáspár Miklós mondta az SZDSZ vezető politikusaként 1990-ben. Orbán 1982-ben kezdte a jogi egyetemet. Ennek ürügyén Kende az egész évfolyamot gyalázza, emberek tömegét feketítve be: „Iszonyatos híre támadt a 82-ben bejött új első évfolyamnak: elképesztően elvadult társaság, törnek-zúznak, állandóan részegek, partiba vágják a csajokat" (24. o.). E sorok írója is volt kollégista, tudjá, hogy évfolyamon belül éppúgy van nagyivó, mint absztinens, harsány, agresszív, mint csendes. Általánosítani rosszindulatú, aljas dolog. Kende az Orbánt írásaiban Mussolinihez hasonlító, vele szemben szélsőségesen elfogult Popper Pétertől kér lélektani „szakvéleményt", amit a lélekgyógyászi esküjét, szakmája etikáját lábbal tipró Popper meg is ad neki (309. o.). A könyv tele van gusztustalan sejtetéssel-sugalmazással. A sok közül kiemelném a Vancsik Zoltán „furcsa autóbalesetéről" szóló részt, vagy Juszt László nevetséges történetét arról, hogy őt és fiát Kövér László meg akarta volna ölni (206-208. o.). A műben hemzsegnek az ilyesféle fordulatok: „a pesti folklór úgy emlegeti..., szálltak a hírek..., emlegetik..., a pletyka szerint..., számos pletyka kering...”. Miféle újságírói módszer rosszindulatú, anonim híreszteléseket publikálni?! És pláne: ezekre építeni egy életrajzot?! Dr. Kende közkincsesé teszi az Orbánt nemi erőszakkal és besúgással vádoló pletykákat. Az utóbbi vádhoz óvatos duhajként hozzáteszi, hogy ez „teljesen megbízhatatlan híradás" (296-298. o.). Akkor minek közli? Nyilván azért, hogy megragadjon a fejekben akkor is, ha nem igaz. Képes volt leírni ezt is: Orbánnal kapcsolatban „emlegetnek bizonyos nemi erőszakot, amely miatt el is indult volna ellene az eljárás, sőt egyesek szerint el is ítélték". Ez a tudatos rágalmazás mintapéldája. Tudniillik olyan nincs, hogy valakit egyesek szerint elítéltek. Vagy elítélték, vagy nem. Ha igen, a bíróságon megvannak az iratok, ha nem, akkor nincsenek. Mit szólna dr. Kende, ha ilyeneket írnának róla: „egyesek azt gyanítják, hogy dr. Kende pedofil, van, aki úgy tudja, börtönben is volt". Egy névtelenségbe burkolózó, állítólag „jó nevű politológus" is helyet kap a műben, aki szerint Orbán és társai köztörvényes bűnözők, egy olyan maffiát alkotnak, mely „lop, csal, hazudik - de ha muszáj, akkor lő is" (283. o.). Ha valaki otthon, egyedül köp az ártatlanság vélelmére és az emberi méltósághoz való jogra, az a magánügye. De ha teret biztosítunk neki, az már a mi felelősségünk. A Viktor vagy a Lovas-kötetek sikere azt bizonyítja, hogy van Magyarországon néhány százezer (vagy akár egy-két millió) ember - mindkét oldalon -, akikből a zsigeri elfogultság kiöli a tények tiszteletét. Dr. Kende Péter és Lovas István írhat bármekkora ordas baromságot az általuk kipécézett célszemélyekről - sajnos lesz rá fizetőképes kereslet. Amíg van lócitrom, akad veréb is. Papp László Tamás ! Olvasói levelek Ki kit sarcol? Felháborodtam mind Csányi Sándornak - az ország egyik leggazdagabb bankvezérének -, mind az OTP közleményének olvastán, mert az érdekkörből fakadó természetes tiltakozás mellett nyílt fenyegetést tartalmaznak. (Az OTP tiltakozik a bankadó ellen, szeptember 18.) Mert mi az, ha nem fenyegetés, hogy a létszámcsökkentés lehetőségével, a legnagyobb nyereséget hozó tevékenységeknek az országból való kivitelének lehetőségével vagy a többletterheknek az adófizetőkre, az ügyfelekre történő áthárításával hozakodnak elő? Teszik ezt olyan időszakban, amikor az országban fokozottan kiélezett a foglalkoztatási helyzet, a munkával való ellátottság, az egyszerű emberek, családok tömeges fizetésképtelensége. Miért nem tiltakoztak a bankszektor vezetői a privatizációt megelőző államiadófizetők pénzéből történő) segítségnyújtás ellen? Miért nem mondták, hogy saját erőnkből talpra állítjuk mi a bankokat? Miért nem tiltakoztak az ellen az állami szabályozás ellen, amely lehetővé tette, hogy a bankok alkalmazottai - főleg vezetői - igen kedvező feltételekkel részt vehessenek a privatizációban, és mára igen jelentős részesedésük legyen a tulajdonból és az éves jövedelemből? Miért tűrték el, hogy a bankszektorban dolgozó alkalmazottak átlagjövedelme már a 90-es években jóval a társadalomban elérhető átlagjövedelmek fölé emelkedjen? Miért nem emelték/emelik fel szavukat a magas kamatok miatt, ami elszippantja a lakosság és a vállalkozások jövedelmének jelentős részét? Félreértés ne essék, minden tiszteletem és megbecsülésem azoké a banki dolgozóké és vezetőké, akik az átmeneti időszakban nagy hozzáértéssel, hallatlan sok munkával biztosították, hogy a magyar bankszektor európaivá váljon, és megnyerje a befektetők bizalmát. Mégis azt kell mondanom: igenis vállaljanak ténylegesen többet a közös teherből, és adjanak viszsza valamit a kapott bizalomból, mert az arányos közteherviselés most ezt kívánja. Ma a bankok az ország általános állapotához képest igen jól élnek, kihasználják a vállalkozások tőkeszegénységét, a lakosság azon vágyát, hogy szeretnének nyugati állampolgár módjára fogyasztani, annak ellenére, hogy jövedelmük messze elmarad az ottanitól. Csányi Sándor és csapata „sarcnak" nevezi a pénzügyi intézmények társasági nyereségadójának tervezett emelését. Kérem, hogy „sima" állampolgárként vagy vállalkozóként kössenek hitelszerződést akár a saját bankjukkal, akár egy másik bankkal, és tapasztalni fogják, hogy ki kit sarcoltRadnai György Budapest Találjuk meg a jó öreg patkómágnest Báthory Zoltán szeptember 10-én megjelent Vár vagy város? című cikkének azzal a pontjával nem értek egyet, mely szerint szükség van ugyan természettudományos ismeretanyagra, „de nem tudományoskodóra, hanem gyakorlatiasra és közérthetőre". Nos, mi az a tudományoskodás, és hol kezdődik a tudomány: talán a levegő összetételénél vagy a mágnesességnél? Jelenleg az iskolai természettudomány azért nem „közérthető", és azért áll kedveltség szempontjából az utolsó helyen, mert részint az eszköztárak rossz állapota miatt, részint kényelmességből többnyire megfelelő szemléltetés nélkül tanítják, illetve az iskolában nem szemléltethető anyagrészeket (pl. szerves kémia) is tanítanak. Viszont nem szabadna kihagyni az anyagból a dörzsöléssel előálló sztatikus elektromosságot, a jó öreg patkómágnest (amellyel a mai gyerekek a foltozószabók eltűnése miatt egyre kevésbé találkoznak), a vele elméletileg azonos iránytűt, a földmágnesességet és az elektromos áram mágneses induklását. Az áram előállítása és gyakorlati felhasználása nem kezdődhet az elektromágnessel, mint ahogy ezt több nemzeti alaptanterv variáns javasolta. Hisz ha „gyakorlatiasak" akarunk lenni, talán a konnektorral is kezdhetnénk. Egyes ismeretek felfedezése - például az iránytűé - a földrajz- és a történelemtanításba is felvehető, és számos természettudományos ismeretelemmel ki lehetne alakítani azt a „komplex, több tudományból építkező és magatartástanulási elemeket is tartalmazó zöld tantárgyat", amelyről Báthory Zoltán cikkében ír. Gergely Péter nyugdíjas középiskolai tanár I Levéltármix ■ Az aradi Szabadság-szoborról szóló cikkhez (Csak lepel a román Diadalív, augusztus 18.) szeretnék hozzászólni. Átutazóban Aradon jártam, és elmentünk a lányommal megnézni a Szabadság-szobrot. Már a hely megtalálása is nehézséget okozott az elrománosodott Aradon. Sokat kérdezősködtünk, mire megtaláltuk a Tűzoltó teret. A szobor gyönyörű, ám ott árválkodik egy focipálya nagyságú, kopár területen. Egyik sarokban a Szabadság-szobor, jó messze, az ellenkező sarokban a román Diadalív makettje. Igen éles a kontraszt a magyar szobor és a nagyon primitív román emlékmű között. Véleményem szerint teljesen felesleges volt két évig hadakozni a románokkal, hogy „kiszabadítsuk" a szoborcsoportot a minorita rendház udvaráról. Jobb helyen volt ott, jobban érvényesült. A látottak alapjára nemhogy idén október 6-án, de talán három év múlva sem lesz park azon a téren. Aki látta a körülményeket, igazat ad nekem. Hatvany Györgyné, Berettyóújfalu ■ Pénzünk nem lévén, régóta törjük a fejünket azon, hogy miként oldjuk meg poros iskolaudvarunk füvesítését. A budapesti plázs adta az ötletet, hogy utánajárjunk, mi lesz a sorsa az ott felhasznált gyepszőnyegnek. Megkerestük a Plázs Kft.-t, amelynek munkatársai - Gál Szilvia és Zacskó Balázs - térítésmentesen a rendelkezésünkre bocsátottak annyi gyepszőnyeget, amelylyel beboríthattuk az udvart. A szállítás sem került pénzbe, mert Jankovics Tibor szabadszállási vállalkozó ingyen a településünkre szállította. A fű kezd életre kelni, a gyerekek nagyon vigyáznak rá. Tanulóink nevében is szeretnénk köszönetet mondani nekik a segítségért, amellyel hozzájárultak iskolánk udvarának „kizöldüléséhez". SCHANTLNÉ FARKAS JULIANNA, a soltszentimrei általános iskola igazgatóhelyettese) ■ A szeptember 13-i lap Fórum oldalán megjelent „Megdöbbenve és felháborodva" című cikkel kapcsolatban szeretnék két esetet összehasonlítani. Egy karácsonyfa csúcsán látható kivilágított vörös csillag - amely csak a sötét éjszakában volt látható - a televízióban nyilatkozó ügyész szerint önkényuralmi jelkép. A nappal mindenki által látható nyilaskeresztes plakát, és az ordas eszméket valló, ma még csak néhány embert számláló, Szálasit éltető és ünnepelni kívánó csoport nem tartozik e körbe?Dr. Gazda Tamásné Budapest ■ Meglepetéssel olvastam cikküket (Meddő párok új reménye?, szeptember 18.), melyben dr. Urbancsek János arról számol be, hogy Magyarországon jelenleg beágyazódás előtti (preimplantációs) genetikai diagnózis (PGD) eljárást kizárólag a Semmelweis Egyetem asszisztált reprodukciós osztályán végeznek. Az eljárás végzéséhez a humán reprodukciós bizottság engedélye szükséges, s ezt az engedélyt 2002-ben hazánkban elsőként a Kaáli Intézet kapta meg. A téves tájékoztatás azért is érthetetlen, hiszen Urbancsek dr. tagja volt az engedélyt kiadó bizottságnak. A Kaáli Intézet azóta rendszeresen végez ilyen genetikai vizsgálatokat beültetésre váró embriókon. Az öröklődő betegségek génjeit hordozó házaspárok számára alapvető, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak ennek a fontos eljárásnak a hozzáférhetőségéről. Ez jelenti számukra az első lépést ahhoz, hogy egészséges gyermekük születhessen. Dr. Steven G. Kaali szülész-nőgyógyász professzor ■ Úgy döntöttem, hogy nem megyek el az október 15-re tervezett ellentüntetésre, annak ellenére, hogy egyetértek az általam is preferált kormánypártokkal és a szívemhez közeli zsidószervezetekkel. Döntésemet egyetlen feltétellel vagyok hajlandó felfüggeszteni, ha együtt, kart karba öltve vonulhatok a jobboldali polgári pártok két vezetőjével, Dávid Ibolyával és Orbán Viktorral. Mély meggyőződésem, hogy az újfasizmus elleni fellépés kutya kötelessége mind a jobb, mind a baloldali polgári erőknek. Molát Ferenc Budapest