Népszabadság, 2004. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-29 / 228. szám

2004.­ SZEPTEMBER 29., SZERDA NÉPSZABADSÁG A kazetta megvan Dr. Kende Péter S­ajnálom, hogy A Viktor című könyvemet Papp László Ta­más csak minősíti („ürülékkel dobál, szurokban hemperget"), egyáltalán nem elemzi, egyetlen példa erejéig sem (Intellektuális korrupció - Kende és Moore, szep­tember 15.)­ Ugyanott Quentin Tarantinót, a cannes-i filmzsűri elnökét, miként a díjazott Moore-t, a Busht támadó film szerzőjét is enyhén szólva lekö­pi. Pedig az elemzést kéri szá­mon rajtam is, a Fahrenheit 9/11 rendezőjén is, ám ő maga analí­zis helyett mocskolódik, olyan pocskondiázó jelzőkkel él, ami­lyeneket én sosem használtam, A Viktorban sem. Hogy honnan olyan ismerős a hangja - hát nem is tudom. Intellektuális korrupció - ki­áltja, címben is -, ami talán azt jelenti, hogy az ember valami olyasmit hangoztat (akár hiszi, akár nem), amiből előnye szár­mazik. De hát komolyan gondolja bárki is, hogy az Orbán-kor­­mány idején, amikor senki nem tudhatta, ki győz majd a 2002-es választásokon - jelentős elő­nyökre számíthattam A Viktor megírásával? És nem inkább ar­ra, ami bekövetkezett: APEH- kommandóra, tévéműsorom azonnali megszüntetésére, elle­nem szervezett tüntetésre, könyvheti köpködésre és könyvtépkedésre, rágalom­­plakátképre, sajtóhadjáratra? Avagy netán PLT hitelt adott Lovas Istvánnak és másoknak, miszerint állami támogatást kaptam e kötethez, a Nemzeti Kulturális Alap pénzelte a kiadását? Az Orbán-kormány idején? Eddigi kilenc köte­tem egyikéhez sem kértem-kap­­tam egyetlen fillér támogatást sem. Eltelt némi idő a könyv meg­jelenése óta, becslések szerint kb. egymillió ember olvasta, s noha PLT szerint „tele van ha­zugságokkal", érdemi, ténybeli cáfolatkísérlet egyetlenegy fu­tott be hozzám. Orbán egyik leg­közelebbi munkatársa vágott a szemembe hasonló vádat. Vi­dám rimánkodásomra, hogy mondjon legalább egyet sok „hazugságom" közül, így szólt: A szerző újságíró - Hát, amikor azt írod, hogy verte Viktort az apja, az olyan, mintha harmadikként te is ott lettél volna abban a szobában! Pedig hát nem lehettél ott! (A könyv e jelenetét még so­kan emlegették hasonlóképpen.)­­ Nos - feleltem, s mondom ma is -, Orbán Viktor 1988-ban egy Fidesz-táborban, az erdő közepén, madárcsicsergésben kucorogva a kényelmetlen pa­don vagy három és fél órás videointerjút adott. Ő nyilván rég elfeledte, hogy részletesen mesélt a családjáról, története­sen erről a megveretéséről is - én pedig azt írtam meg, amit ő mondott. A kazetta­ megvan. Valóban ízléstelen lenne, ha most felvonultatnám tanúimat, akiktől a könyv anyagát össze­gyűjtöttem. De jó néhányan a nevükkel vállalták szereplésü­ket. Bevallom: attól tartok, hogy PLT csak a könyv dühöngő jobb­oldali visszhangját olvasta, a könyvet magát soha. Pedig es­küszöm, lenne mit kritizálni raj­ta. Jobban kellett volna megír­nom, szellemesebben, kemé­nyebben — és ha ezzel összefér, akár udvariasabban is. Hát talán majd a bővített, ne­tán kétkötetes, új kiadásban. En­nek is jót tett volna, ha PLT cikke érdemi, kritikai. Persze, vitat­kozhatunk a politikai pamflet stílusáról, ízlésről, hanghordo­zásról. Moore filmje vállaltan, bevallottan elfogult, nem csoko­ládéportré, s nem tudományos dolgozat, és magam sem rejtet­tem véka alá, hogy nem tarto­zom Orbán Viktor rajongói kö­zé. PLT-nak joga van az ameri­kai filmesnél jobb véleménnyel lenni Bush elnökről, arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktort természetesen tarthatja sokkal többre, mint én. Önmagát is tisz­telnie kellene azzal, hogy érvel, elemez, bizonyít, cáfol. Valaki okosabb volt PLT-nál, azt mondta, én feltaláltam a ren­tábilis lázadást. Ezt elfogadom. A könyv az én kiadásomban, az én kockázatommal jelent meg. A bevétel jó része is az enyém lett. Persze, attól, hogy könyvsiker volt, még lehetett volna jobb az írás. Sajnos, nem volt sem olyan maró, gúnyos, kevély, és sajnos messze nem olyan remek, mint Swift egyik-másik pamfletje. Mit csináljak, nem Swift írta. Moore sem Swift, én sem. De egyikünk sem durvább Swiftnél­­ sem.­ ­ Nem kedvelem a hatásvadászatot, én inkább átfogó, elemző jellemzést szerettem volna adni Kende Péter magas labdát adott föl: az „érdemi, ténybeli cáfolatkísérletet"’ hiányolja - mutassak rá, hol, miben állított valótlant A Viktor című alantas bulvárkönyvében." A bőség zavarával küsz­ködöm. Kezdjük egyértelmű hazugságokkal. Azt írja a mű 280. oldalán, hogy Orbánon kívül „em­bernek nem volt még annyira lojális MNB-elnöke, mint neki, mégis kirúgta Surányit". Nem igaz, Surányi 2000 tavaszán valóban felajánlotta le­mondását, de Orbán nem fogadta el. Kitöltötte hatéves megbízatását. A 181. oldalon leírt történet szerint Ágh Attila és­ Orbán a 98-as választások előtt „két üveg francia pezsgőbe fogadtak, ki nyer a pártlistán". Ágh a Fideszt tippelte, és ezzel Kende szerint nyert, az a kicsinyes Orbán viszont nem szállította a két pezsgőt. Csakhogy 1998-ban lis­tán az MSZP nyert 32,9 százalékkal. Vagyis Or­bán nyert. Kende nagyot üt Kövér Lászlón, mert az azt mondta: „internacionalista, bolsevik kutyá­ból nem lesz nemzeti, demokratikus szalonna" (255. o.). Csakhogy ezt eredetileg Tamás Gáspár Miklós mondta az SZDSZ vezető politikusaként 1990-ben. Orbán 1982-ben kezdte a jogi egyete­met. Ennek ürügyén Kende az egész évfolyamot gyalázza, emberek tömegét feketítve be: „Iszonya­tos híre támadt a 82-ben bejött új első évfolyam­nak:­­ elképesztően elvadult társaság, törnek-zúz­­nak, állandóan részegek, partiba vágják a csajo­kat" (24. o.). E sorok írója is volt kollégista, tudjá­, hogy évfolyamon belül éppúgy van nagyivó, mint absztinens, harsány, agresszív, mint csendes. Ál­talánosítani rosszindulatú, aljas dolog. Kende az Orbánt írásaiban Mussolinihez hasonlító, vele szemben szélsőségesen elfogult Popper Pétertől kér lélektani „szakvéleményt", amit a lélekgyógyászi esküjét, szakmája etikáját lábbal tipró Popper meg is ad neki (309. o.). A könyv tele van gusztustalan sejtetéssel-su­­galmazással. A sok közül kiemelném a Vancsik Zoltán „furcsa autóbalesetéről" szóló részt, vagy Juszt László nevetséges történetét arról, hogy őt és fiát Kövér László meg akarta volna ölni (206-208. o.). A műben hemzsegnek az ilyesféle fordulatok: „a pesti folklór úgy emlegeti..., szálltak a hírek..., emlegetik..., a pletyka szerint..., számos pletyka kering...”. Miféle újságírói módszer rosszindula­tú, anonim híreszteléseket publikálni?! És pláne: ezekre építeni egy életrajzot?! Dr. Kende közkincs­­esé teszi az Orbánt nemi erőszakkal és besúgással vádoló pletykákat. Az utóbbi vádhoz óvatos duhaj­ként hozzáteszi, hogy ez „teljesen megbízhatatlan híradás" (296-298. o.). Akkor minek közli? Nyil­ván azért, hogy megragadjon a fejekben akkor is, ha nem igaz. Képes volt leírni ezt is: Orbánnal kapcsolatban „emlegetnek bizonyos nemi erősza­kot, amely miatt el is indult volna ellene az eljárás, sőt egyesek szerint el is ítélték". Ez a tudatos rá­galmazás mintapéldája. Tudniillik olyan nincs, hogy valakit egyesek szerint elítéltek. Vagy elítél­ték, vagy nem. Ha igen, a bíróságon megvannak az iratok, ha nem, akkor nincsenek. Mit szólna dr. Kende, ha ilyeneket írnának róla: „egyesek azt gyanítják, hogy dr. Kende pedofil, van, aki úgy tudja, börtönben is volt". Egy névtelenségbe bur­kolózó, állítólag „jó nevű politológus" is helyet kap a műben, aki szerint Orbán és társai köztörvé­nyes bűnözők, egy olyan maffiát alkotnak, mely „lop, csal, hazudik - de ha muszáj, akkor lő is" (2­83. o.). Ha valaki otthon, egyedül köp az ártatlanság vélelmére és az emberi méltósághoz való jogra, az a magánügye. De ha teret biztosítunk neki, az már a mi felelősségünk. A Viktor vagy a Lovas-kötetek sikere azt bizonyítja, hogy van Magyarországon néhány százezer (vagy akár egy-két millió) ember - mindkét oldalon -, akikből a zsigeri elfogultság kiöli a tények tiszteletét. Dr. Kende Péter és Lovas István írhat bármekkora ordas baromságot az ál­taluk kipécézett célszemélyekről - sajnos lesz rá fizetőképes kereslet. Amíg van lócitrom, akad ve­réb is. Papp László Tamás ! Olvasói levelek Ki kit sarcol? Felháborodtam mind Csányi Sándornak - az or­szág egyik leggazdagabb bankvezérének -, mind az OTP közleményének olvastán, mert az érdekkörből fakadó természetes tiltakozás mel­lett nyílt fenyegetést tartalmaznak. (Az OTP til­takozik a bankadó ellen, szeptember 18.) Mert mi az, ha nem fenyegetés, hogy a létszámcsökken­tés lehetőségével, a legnagyobb nyereséget ho­zó tevékenységeknek az országból való kivite­lének lehetőségével vagy a többletterheknek az adófizetőkre, az ügyfelekre történő áthárításá­val hozakodnak elő? Teszik ezt olyan időszak­ban, amikor az országban fokozottan kiélezett a foglalkoztatási helyzet, a munkával való ellá­tottság, az egyszerű emberek, családok töme­ges fizetésképtelensége. Miért nem tiltakoztak a bankszektor vezetői a privatizációt megelőző állami­­adófizetők pénzéből történő) segítségnyújtás ellen? Miért nem mondták, hogy saját erőnkből talpra állít­juk mi a bankokat? Miért nem tiltakoztak az el­len az állami szabályozás ellen, amely lehetővé tette, hogy a bankok alkalmazottai - főleg veze­tői - igen kedvező feltételekkel részt vehesse­nek a privatizációban, és mára igen jelentős ré­szesedésük legyen a tulajdonból és az éves jö­vedelemből? Miért tűrték el, hogy a bankszek­torban dolgozó alkalmazottak átlagjövedelme már a 90-es években jóval a társadalomban el­érhető átlagjövedelmek fölé emelkedjen? Miért nem emelték/emelik fel szavukat a magas ka­matok miatt, ami elszippantja a lakosság és a vállalkozások jövedelmének jelentős részét? Félreértés ne essék, minden tiszteletem és megbecsülésem azoké a banki dolgozóké és ve­zetőké, akik az átmeneti időszakban nagy hoz­záértéssel, hallatlan sok munkával biztosítot­ták, hogy a magyar bankszektor európaivá vál­jon, és megnyerje a befektetők bizalmát. Mégis azt kell mondanom: igenis vállaljanak tényle­gesen többet a közös teherből, és adjanak visz­­sza valamit a kapott bizalomból, mert az ará­nyos közteherviselés most ezt kívánja. Ma a bankok az ország általános állapotához képest igen jól élnek, kihasználják a vállalkozások tő­keszegénységét, a lakosság azon vágyát, hogy szeretnének nyugati állampolgár módjára fo­gyasztani, annak ellenére, hogy jövedelmük messze elmarad az ottanitól. Csányi Sándor és csapata „sarcnak" nevezi a pénzügyi intézmények társasági nyereségadó­jának tervezett emelését. Kérem, hogy „sima" állampolgárként vagy vállalkozóként kössenek hitelszerződést akár a saját bankjukkal, akár egy másik bankkal, és tapasztalni fogják, hogy ki kit sarcoltRadnai György Budapest Találjuk meg a jó öreg patkómágnest Báthory Zoltán szeptember 10-én megjelent Vár vagy város? című cikkének azzal a pontjával nem értek egyet, mely szerint szükség van ugyan természettudományos ismeretanyagra, „de nem tudományoskodóra, hanem gyakorla­tiasra és közérthetőre". Nos, mi az a tudomá­nyoskodás, és hol kezdődik a tudomány: talán a levegő összetételénél vagy a mágnesességnél? Jelenleg az iskolai természettudomány azért nem „közérthető", és azért áll kedveltség szem­pontjából az utolsó helyen, mert részint az esz­köztárak rossz állapota miatt, részint kényel­mességből többnyire megfelelő szemléltetés nélkül tanítják, illetve az iskolában nem szem­léltethető anyagrészeket (pl. szerves kémia) is tanítanak. Viszont nem szabadna kihagyni az anyagból a dörzsöléssel előálló sztatikus elekt­romosságot, a jó öreg patkómágnest (amellyel a mai gyerekek a foltozószabók eltűnése miatt egyre kevésbé találkoznak), a vele elméletileg azonos iránytűt, a földmágnesességet és az elektromos áram mágneses induklását. Az áram előállítása és gyakorlati felhasználása nem kezdődhet az elektromágnessel, mint ahogy ezt több nemzeti alaptanterv variáns ja­vasolta. Hisz ha „gyakorlatiasak" akarunk len­ni, talán a konnektorral is kezdhetnénk. Egyes ismeretek felfedezése - például az iránytűé - a földrajz- és a történelemtanításba is felvehető, és számos természettudományos is­meretelemmel ki lehetne alakítani azt a „komp­lex, több tudományból építkező és magatartás­tanulási elemeket is tartalmazó zöld tantár­gyat", amelyről Báthory Zoltán cikkében ír. Gergely Péter nyugdíjas középiskolai tanár I Levéltármix ■ Az aradi Szabadság-szobor­ról szóló cikkhez (Csak lepel a román Diadalív, augusztus 18.) szeretnék hozzászólni. Átuta­zóban Aradon jártam, és el­mentünk a lányommal meg­nézni a Szabadság-szobrot. Már a hely megtalálása is ne­hézséget okozott az elrománo­­sodott Aradon. Sokat kérde­zősködtünk, mire megtaláltuk a Tűzoltó teret. A szobor gyö­nyörű, ám ott árválkodik egy focipálya nagyságú, kopár te­rületen. Egyik sarokban a Sza­badság-szobor, jó messze, az ellenkező sarokban a román Diadalív makettje. Igen éles a kontraszt a magyar szobor és a nagyon primitív román em­lékmű között. Véleményem szerint teljesen felesleges volt két évig hadakozni a romá­nokkal, hogy „kiszabadítsuk" a szoborcsoportot a minorita rendház udvaráról. Jobb he­lyen volt ott, jobban érvénye­sült. A látottak alapjára nem­hogy idén október 6-án, de ta­lán három év múlva sem lesz park azon a téren. Aki látta a körülményeket, igazat ad ne­kem. Hatvany Györgyné, Berettyóújfalu ■ Pénzünk nem lévén, régóta törjük a fejünket azon, hogy miként oldjuk meg poros isko­laudvarunk füvesítését. A bu­dapesti plázs adta az ötletet, hogy utánajárjunk, mi lesz a sorsa az ott felhasznált gyep­szőnyegnek. Megkerestük a Plázs Kft.-t, amelynek munka­társai - Gál Szilvia és Zacskó Balázs - térítésmentesen a ren­delkezésünkre bocsátottak annyi gyepszőnyeget, amely­­lyel beboríthattuk az udvart. A szállítás sem került pénzbe, mert Jankovics Tibor szabad­­szállási vállalkozó ingyen a te­lepülésünkre szállította. A fű kezd életre kelni, a gyerekek nagyon vigyáznak rá. Tanuló­ink nevében is szeretnénk kö­szönetet mondani nekik a se­gítségért, amellyel hozzájárul­tak iskolánk udvarának „ki­zöldüléséhez". SCHANTLNÉ FARKAS JULIANNA, a soltszentimrei általános iskola igazgatóhelyettese) ■ A szeptember 13-i lap Fó­rum oldalán megjelent „Meg­döbbenve és felháborodva" című cikkel kapcsolatban szeretnék két esetet összehasonlítani. Egy karácsonyfa csúcsán lát­ható kivilágított vörös csillag - amely csak a sötét éjszaká­ban volt látható - a televízió­ban nyilatkozó ügyész szerint önkényuralmi jelkép. A nap­pal mindenki által látható nyi­laskeresztes plakát, és az or­das eszméket valló, ma még csak néhány embert számláló, Szálasit éltető és ünnepelni kí­vánó csoport nem tartozik e körbe?Dr. Gazda Tamásné Budapest ■ Meglepetéssel olvastam cikküket (Meddő párok új reménye?, szeptember 18.), melyben dr. Urbancsek János arról számol be, hogy Magyar­­országon jelenleg beágyazó­dás előtti (preimplantációs) genetikai diagnózis (PGD) el­járást kizárólag a Semmelweis Egyetem asszisztált reproduk­ciós osztályán végeznek. Az eljárás végzéséhez a humán reprodukciós bizottság enge­délye szükséges, s ezt az enge­délyt 2002-ben hazánkban el­sőként a Kaáli Intézet kapta meg. A téves tájékoztatás azért is érthetetlen, hiszen Urban­csek dr. tagja volt az engedélyt kiadó bizottságnak. A Kaáli Intézet azóta rendszeresen vé­gez ilyen genetikai vizsgálato­kat beültetésre váró embrió­kon. Az öröklődő betegségek génjeit hordozó házaspárok számára alapvető, hogy hite­les tájékoztatást kapjanak en­nek a fontos eljárásnak a hoz­záférhetőségéről. Ez jelenti számukra az első lépést ah­hoz, hogy egészséges gyerme­kük születhessen. Dr. Steven G. Kaali szülész-nőgyógyász professzor­ ■ Úgy döntöttem, hogy nem megyek el az október 15-re tervezett ellentüntetésre, an­nak ellenére, hogy egyetértek az általam is preferált kor­mánypártokkal és a szívem­hez közeli zsidószervezetek­kel. Döntésemet egyetlen fel­tétellel vagyok hajlandó fel­függeszteni, ha együtt, kart karba öltve vonulhatok a jobb­oldali polgári pártok két veze­tőjével, Dávid Ibolyával és Or­bán Viktorral. Mély meggyő­ződésem, hogy az újfasizmus elleni fellépés kutya kötelessé­ge mind a jobb, mind a balol­dali polgári erőknek. Molát Ferenc Budapest

Next