Népszabadság, 2005. április (63. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-12 / 84. szám
NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. ÁPRILIS 12., KEDD 3 Késik a sérült paksi kazetták kiemelése Április végén zárul a kiégett paksi fűtőelemek tárolójának bővítésére kiírt pályázat. A nyílt pályázatra négy cég jelentkezett. Ugyanakkor még nem világos, hogy mikor emelik ki a sérült fűtőelemeket. Két évvel a paksi kettes blokk melletti tisztítótartályban történt súlyos nukleáris baleset után a parlament tegnap szavazott az atomenergia hazai felhasználásának biztonságáról szóló beszámolóról. A paksi atomerőmű mellett további három nukleáris létesítmény van az országban: az erőmű területén a kiégett fűtőelemek tárolója, a Műegyetem oktatóreaktora, illetve a csillebérci kutatóreaktor. Az említett három évben mindhárom létesítmény hiba nélkül működött. Nem úgy a paksi, ahol 2003. április 10-11-én éjjel bekövetkezett az a súlyos üzemzavar, amelynek következményeit a mai napig nem sikerült felszámolni. Két éve az elégtelen hűtés miatt harminc fűtőelem szétesett, és a levegőbe kis mennyiségben radioaktív bomlástermék került. A paksi kettes blokk melletti tisztítótartályban ma is ott hever 3,5 tonnányi sérült üzemanyag. Ennek kiemelése még várat magára. S bár az ezzel kapcsolatos engedélykérelmet már benyújtotta az atomerőmű az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH), valószínű, hogy idén novemberben nem kezdik el a kárelhárítást a feladattal megbízott orosz szakemberek. Hogy pontosan mi történik, azt a politika dönti el. A novemberi kiemelés ellen gazdasági érvek szólnak. A kettes blokk március végi újraindításakor ugyanis 11 hónapos működésre alkalmas fűtőanyagot tettek a reaktorba. Közel nyolc hónapos működés után nincs értelme leállítani, majd a kiemelés után újraindítani a blokkot. Ugyanakkor a 2006. februári-márciusi esetleges kiemelés nagyon közel esne a jövő évi parlamenti választásokhoz. Egy esetleges újabb paksi hiba mindenképpen politikai indulatokat kavarna. Pakssal kapcsolatos fejlemény, hogy április végén zárul a kiégett fűtőelemek tárolójának bővítésére kiírt nyílt pályázat. A tendert négy cég vitte el. Az atomerőmű területén azért létesült átmeneti tároló, mivel kétségessé vált, hogy a kiégett kazetták visszakerülhetnek-e Oroszországba. Az ötvenéves tárolásra alkalmas épületben jelenleg 3766 fűtőelem pihen. A fejlesztés részeként öt darab, egyenként 450 kazetta befogadására alkalmas tároló épül. A kettes blokk 2004 augusztusi újraindításának körülményei máig sem tisztázottak a jogvédő és az ökopolitikai szervezetek egy csoportja szerint, akik hiába kérték azokat a dokumentumokat és szakértői anyagokat, amelyek megalapozták az újraindítást. Az ügy bíróság elé került, és 2005. április 1-jén a Fővárosi Bíróság a keresetet - a zöldek véleménye szerint formailag és tartalmilag is kérdéses módon - elutasította. A civil szervezetek fellebbeznek, mert úgy gondolják: a társadalomnak joga van megismerni egy ilyen súlyú és ekkora kockázattal járó nukleáris esemény adatait. e. 7. Az átmeneti tárolóban jelenleg háromezer-hétszázhatvanhat kiégett fűtőelem van Bealkonyulhat a Reggelnek Távozik a lap főszerkesztője Távozik a Budapesti Reggel című lap főszerkesztője, Pauska Zsolt. A főszerkesztőcsere hátterében értesülésünk szerint az áll, hogy a tavaly októberben indult újságot a várakozások alatti példányszámban vásárolják. A MATESZ adatai szerint az utolsó negyedévben átlagban 50 ezer példányban fogyott a lap, de ennek jelentős része úgynevezett mennyiségi, azaz ingyenesen (marketingpromócióban) terjesztett. Értesüléseink szerint a Budapesti Reggeli Pauska távozása után megbízottként Soltész Mihály, az Axel Springer Magyarország Kft. fejlesztési igazgatója vezeti majd. A Reggel nagy várakozásokkal indult. Az Axel Springer Budapest és Pest megye híreit kiemelt figyelemmel kísérő, de országos kitekintésű napilapot akart indítani, amely betör a bulvár és a közéleti napilapok közötti piaci résbe. A nagyszabású bevezető kampánnyal és előfizetői nyereményjátékkal az olvasók elé tárt újság a főváros regionális napilapjaként határozza meg önmagát, amely újszerű formavilágot tárt a magyar olvasók elé. Egyelőre sikertelenül. Értesüléseink szerint a lapkiadó úgy döntött: inkább a bulvár irányába nyit. ----------REGGEL, REGGEL REGGEL irányába nyitnak? Civilek üzennek Gyurcsánynak Munkatársunktól Civil szervezetek azt kifogásolják, hogy a kormányzat eddig nem hozott nyilvánosságra olyan elképzelést, amely az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció és az új Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitájának menetéről rendelkezne. Tizenöt országos szervezet - közöttük a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Soros Alapítvány és a Szociális Szakmai Szövetség - a miniszterelnöknek címzett közös levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország középtávú jövőjét alapvetően meghatározó koncepciót széles társadalmi egyetértéssel kellene elfogadni. A 2007-2013 közötti időszakról szóló Nemzeti Fejlesztési Terv alapján Magyarország több mint ezermilliárd forintot hívhat le az Európai Uniótól. A civil szervezetek úgy vélik: partnerként kezelésük alapvető fontosságú, hiszen szakértőkként jelenítik meg különböző társadalmi csoportok érdekeit. Átírták a távhőtörvényt Az Országgyűlés tegnap elfogadta az új távhőtörvényt. Már a társasház sem felel a tulajdonosok tartozásaiért. Módosítani akarták, ám végül új törvény lett belőle. Az 1998-ben elfogadott távhőtörvényt először csak finomítani akarták, az európai uniós jogharmonizáció miatt azonban egyszerűbbnek tűnt egy új szöveg megalkotása. A régi törvény ugyanis nem volt EU-kompatibilis, túl sok helyen szerepelt benne a közműszolgáltatásban nyugaton már túlhaladott „fogyasztó” kifejezés, ezeket a „felhasználó” szóra cserélték. A régi jogszabályban emellett az átalánydíj fogalma is gyakran előfordult, holott az mára megszűnt. Az új törvény egyik újdonsága, hogy már nemcsak az egyes tulajdonostársak nem felelnek egymás tartozásaiért - ahogy az a régi jogszabályban szerepelt -, hanem a társasház sem. Az 1998-as törvényhez képest újdonság, hogy az új rendelkezés már nemcsak előírja a hőmennyiségmérést és a mérés szerinti elszámolást, valamint a házakban lévő hőközpontok időjárás-követő szabályozását, hanem ennek a részleteit is szabályozza. Kimondja, hogy azokban az épületekben, ahol nincs mód az épületenkénti mérésre és szabályozásra, hőközpontokat kell építeni. (Budapesten ez csaknem nyolcszáz társasházat érint.) A határidőt az önkormányzatok szabják meg, a munkát pedig a szolgáltatók végzik el. Változás várható a fogyasztóvédelem terén is. Eddig bizonyos fogyasztóvédelmi feladatok a helyi jegyzők hatáskörébe tartoztak, ami összeférhetetlenséget sugallt, hiszen a távhőszolgáltató cégek túlnyomó többsége önkormányzati tulajdonban van. Ezeket a hatásköröket a jövőben a fogyasztóvédelmi felügyelőségek veszik át. BÁRKAY TAMÁS Csak az olvassa? ZAPPE LÁSZLÓ Jó találmány az évforduló. A centenárium pedig még sokkal jobb. Ilyenkor sok minden kiderül. Idősebbek emlékeznek, miképpen kereste egykor Berek Kati Petőfit. S ha máshonnan nem, Hofi paródiájából a fiatalabbak is tudják, mit talált. Igaz, akkor a köztudat szerinti legnagyobb magyar költőről volt szó, és születésének százötvenedik évfordulójáról. Az utóbbi esztendőkben viszont egy egészen másik irodalmi, művészeti, kulturális nemzedék centenáriumait üljük. Többnyire szánalmas eredménnyel. Leginkább a közönyt, illetve a bennfentes, szakmai jellegű, de mindenképpen viszonylag szűk körű érdeklődést nyugtázhattuk. Ezért elsősorban örömmel tölt el a József Attila körüli mostani nagy nyüzsgés. Be kell valljam, nem ízlésem szerint való, de mégis megbecsülendőnek vélem a mostani megemlékezési formák többségét. Verseny mindenütt. Pályázatok és egyéb sportteljesítmények eredményeiről szólnak az ünnepi híradások. Hányan indultak, kik nyertek, mennyi volt az összdíjazás, hány órán keresztül, hány ember, gyerek foglalkozott a költővel. Vállalatok és politikusok önnön imázsuk fényesítésére használják ki ezt az alkalmat is - mint minden mást. Abban versengenek, hogy ki tud érdekesebben, feltűnőbben, rikítóbban versenyezni. Ki tud érdekesebb helyszínt, témát, formát találni? Ki tud ezekkel a formákkal nagyobb zajt csapni, s így nagyobb tömeget mozgósítani? Hogy ez idegen volna a költő szellemétől? Nyilván az is. Idegen az érzékeny lélektől, a tragikus, idegbeteg alkattól, idegen a félénk lázadótól, a kora társadalmi, emberi viszonyaitól irtózótól, attól is, aki bízott egy kevésbé sivár jövőben, de attól is, aki már mindent végképp csak másoknak remélt. Valljuk be, a költészet lényegétől is idegenek ezek a formák, szinte kizárják, hogy általuk, bennük a költőről költőhöz illő módon essék a szó. Mégis tudomásul kell vennünk, hogy minden kor magához igazítja a nemzet nagyjait. A maga képére formálja át a legnagyobbakat is. A nyilvánosság működése pedig mind kevésbé alkalmas arra, hogy a költészetet magába fogadja, illő módon feldolgozza, megjelenítse. A huszadik század igazán nagy költészete mélységesen individuális, fájdalmas, magába forduló. Idegen mindattól, ami tömeges, sokaságot egyszerre megmozdító lehetne. Csak a félreértett, félremagyarázott József Attila lehetne a tömegé mint tömegé. Az igazi József Attila lehet sokaké, de külön-külön. Az ünnep során olyan intim pillanatokkal is találkozhattunk, olyan személyes vallomásokkal, amelyek arról tanúskodtak, hogy József Attila költészete ma is nagyon erősen jelen van a lelkekben. Ha annak idején keresni kellett Petőfit, a legközösségibb nemzeti költőt, s bizonyára ma sem találnánk rá sokkal jobb eredménnyel, akkor valóságos csoda, ha ma úton-útfélen József Attilába botlunk. Ha bárhogyan is, de az ő képét látjuk, az ő nevét, s főképp az ő szavait halljuk. Ha a centenárium mozgósítani tudta a korszellemet, az mindenképpen e költészet roppant erejéről, időszerűségéről tanúskodik, még ha e korszellem nem is illeszkedik a költészet szelleméhez, mondandójához, ha e korszellem nagy megnyilatkozási formái alapjaiban idegenek a költészet, s kiváltképp József Attila költészetének természetétől. Az utóbbi években számos kulturális esemény vált divattá, vonzott korábban elképzelhetetlen tömegeket. Ez a mostani József Attila-centenárium is mintha ezek sorába tartozna. Nyilván kétarcúak, kettősen értékelhetők ezek az események. De a közönynél biztosan hasznosabbak. Körömteszt KRAJCZÁR GYULA Japán zászlók égtek a hét végén Pekingben. Kövek zúzták be a szigetország követségének néhány ablakát, vizespalackok repültek. Valójában elszigetelt jelenségek voltak ezek, a tízezres tömeg döntő része nyugodt volt, énekelték a kínai himnuszt, lobogtak a kínai zászlók. Nagyjából ugyanebben az időben hasonló, a hagyományoknak megfelelően kissé egzaltáltabb tüntetés zajlott Japán ellen Szöulban is. A nagyvilág, élén az Egyesült Államokkal, eddig nem tulajdonított különösebb figyelmet az ázsiai japánellenes érzelmeknek, s amikor mégis, akkor nem nagyon értette. A külső szemlélőnek kifejezetten meglepő élmény ennek az érzésnek az ereje és egyöntetűsége. A kínai vezetés pedig, bár igen moderált s kiegyensúlyozottságra törekvő formában, de képviseli, megszemélyesíti ezt az attitűdöt. Konkrétan aztán rengeteg dolog kevereg ebben az egészben, de vezérmotívuma egyértelműen a második világháború, s az akkor elkövetett japán bűnök. A legszerényebb számítások szerint a különböző japán kormányok eddig tizenhét alkalommal kértek bocsánatot a háborúért. Mondhatná az ember, ha ez nem elég, mi mást tehetnének mégis. De nem kell mondani. A kínai és a koreai sajtóból és kormányközleményekből csak úgy ömlik, mi minden bizonyítja számukra, hogy a japán bocsánatkérés nem őszinte. A mostani tüntetések az újonnan jóváhagyott japán történelemkönyvek miatt robbantak ki, amelyek nem említik a nankingi mészárlást, az embereken végzett biológiai és kémiai kísérleteket, a szexrabszolgaság intézményét. De mindig heves tiltakozást vált ki, amikor a japán miniszterelnök vagy más vezető ellátogat a Jaszukuni szentélybe, ahol többek között háborús bűnösök is nyugszanak. Végeláthatatlan és kilátástalan viták folynak egy sor sziget hovatartozásáról, s lehetne sorolni. A szegényebb ázsiai országok örülnek a rengeteg pénznek, amelyet Japántól kapnak, ezt nem akarják kockáztatni, de a fejlettebbek, Dél-Korea, s újabban Kína száját nem tudják csekkekkel leragasztani. A második világháborút követő rendezés kód formájában magában hordozta a mai feszültségeket. Japánt mértéktelenül megalázták, hosszú időre megvonták tőle a szuverenitását, majd kívülről kényszerítettek rá egy alkotmányt. Ugyanakkor bizonyos értelemben meghagyták (pontosabban helyreállították) a japán állam kontinuitását azzal, hogy megmaradt a császárság, mi több, a császár személye sem változott. Hogy még tovább színeződjék a dolog, az országot ért két atomtámadás miatt joggal érezhetik úgy a japánok, hogy ők is valóságos áldozatai a háborúnak, netán háborús bűnöknek is. Hatvan évvel a háború után érthető gondolat, hogy valamelyest ki akarnak jönni a leszorítottságból, ahogy Koidzumi miniszterelnök mondja, hogy normális ország legyenek. Kína, Korea és a többiek viszont éppen ettől félnek, hiszen emlékeznek rá, milyen volt Japán, mikor még „normális” ország volt. A különös aktualitás, amely az elmúlt időkben igen sűrűvé tette Japán körül az ázsiai ellenkezést, hogy az ENSZ reformelképzeléseiben felvetődött, az ország is állandó tagja lehetne a Biztonsági Tanácsnak. Konkrétan. Általában pedig a hatalmi átrendeződés a világnak ezen a fertályán is. Tokió szemmel láthatóan tart Peking emelkedésétől, s lázasan ellensúlyokat keres. Kína számára pedig kifejezetten jó médiumnak tűnik Japán a körmök tesztelésére. Amerika még sok, a többiek már kevesek. Közben, jellemzően, a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált. Mindkét ország ösztönzi a gazdasági kapcsolatok még ütemesebb fejlesztését, míg a nemzetközi porondon ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak. A feszültség túlságosan logikus, a kormányok túlságosan következetesek. S ez így megy tovább.