Népszabadság, 2005. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT Régi-új elnök a Nazsihiszben Feldmájer Péter néhány szavazattal megelőzte Tordai Pétert Szoros küzdelemben Feldmájer Péter győzött a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnapi elnökválasztó köz­gyűlésén. Az új elnök a szerve­zet vallási jellegét szeretné erősíteni. Lesz botrány, vagy nem lesz botrány? A folyosón elcsípett szövegfoszlányok­ból kiindulva ez a kérdés legalább an­­­nyira izgatta a Mazsihisz (Magyaror­szági Zsidó Hitközségek Szövetsége) rendkívüli közgyűlésének résztvevőit, mint az, hogy kit választanak elnökké. Érthető, hisz a nem egészen két hó­napja hamarjában összehívott leg­utóbbi közgyűlés - ahol is Heisler And­rás elnök bejelentette lemondását - kissé viharosra sikeredett. A most va­sárnapi ülésen a levezető elnökök úgy gondolhatták, talán jobb megelőzni a bajt: többször is arra kérték a jelenlé­vőket, hogy tartózkodjanak a közbeki­abálásoktól és egymás sértegetésétől. A figyelmeztetések ezúttal fölöslegesek voltak. A választás nyugodt légkörben kezdődött, és botrány nélkül ért véget. Előre tudni lehetett, hogy a poszt el­nyerésére ketten esélyesek, méghozzá két korábbi elnök: Feldmájer Péter és Tordai Péter. Jelölést kapott még a pé­csi Krausz István és a szegedi Lednitzky András is, előbbi azonban elhárította a felkérést. Visszalépését azzal indokolta, hogy az elnöki tisztség betöltéséhez olyan személyre van szükség, aki állandóan a fővárosban tartózkodik. Feldmájer Péter programbeszédé­ben békés munkát és nyíltságot ígért, de azt is világossá tette, hogy megvá­lasztása esetén nem lesznek földindu­lásszerű változások a Mazsihisz életé­ben. Kellenek ugyan reformok - álla­pította meg -, ám az a szervezet, amely folyamatosan a reformok lázában ég, nem tudja ellátni feladatát. Lednitzky András felszólalásáról sem lehet azt állítani, hogy hemzsegett volna a konkrétumoktól, Tordai Péter viszont mindent bevetett: a vidéki zsi­dó temetők helyzetét éppen úgy szóba hozta, mint azt a tervet, hogy a lehető legtöbb boltban legyen kóser sarok. Tordai érezhetően a rabbik támogatá­sát igyekezett megnyerni ahhoz, hogy - mint mondta - a szövetséget kivezes­se a válságból. Az első fordulóban Feldmájer 39 szavazatot kapott, Tordai 33-at, Lednitzky csupán tízet. Mivel egyikük­nek sem sikerült megszereznie a vok­­sok több mint felét, következett a má­sodik forduló. Ebben már csak a két esélyes jelöltre lehetett szavazni, a kü­lönbség csökkent ugyan, de Feldmájer Péter végül 43-40 arányban legyőzte vetélytársát. (Az első fordulóban két, a másodikban egy olyan küldött akadt, aki a szavazólapon szereplő valamen­­­nyi jelölt nevét áthúzta.) Beigazolódott a papírforma, a leg­többen erre számítottak: szoros küzde­lemre és Feldmájer győzelmére. Az új elnök első nyilatkozatában azt ígérte, hogy­­ például a költségvetés átcso­portosításával - erősíteni fogja a Mazsihisz vallási jellegét, de úgy, hogy a szövetség vonzóvá váljon a „nem szi­gorúan” vallásos életet élő zsidók szá­mára is. Feldmájer Péter számít azokra a vallásos zsidó szervezetekre is, ame­lyek nem tagjai a Mazsihisznek. A ma­gyarországi zsidóság elemi érdeke, hogy az összes vallásos zsidó összefog­jon a közös cél, a vallási tradíciók sze­repének növelése érdekében - jelen­tette ki. Az elnök hangsúlyozta, hogy az egyéni kárpótlás már lezárult, de a zsidóság közösségi kárpótlása még nem történt meg. A Mazsihisz erről nem mondhat le, de tekintettel kíván lenni az ország teherbíró képességére. CZENE GÁBOR Tordai Péter (bal oldalon) gratulál a győztes Feldmájer Péternek Hatályban a kékmunka Munkatársunktól Mától, ha egy magánszemély alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztat munkavállalót - háztartási munkára, gyermekfelügyeletre, karbantartási fel­adatokra például -, akkor az érvényesí­tett közteherjegy értékének 75 százalé­kát adókedvezményként veheti igénybe. Vagyis: a 100 lépés programjának egy újabb eleme lép életbe, mégpedig az, hogy - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavaival élve - bevezetik a kékmunkát. Mint ismeretes, a száz lépés egy­­némelyike már hatályba lépett. Ezek közé tartoznak az építőipar kifehéríté­sével kapcsolatos jogszabályok, a mun­kavállalói jogok biztosi intézményének létrehozása. E körbe tartozik, hogy az egészségügyben a kistérségi központi alapellátási ügyeletek kiépítésének to­vábbi ösztönzése céljából a húszezres lélekszám alatti településeken az eddigi 20-ról 30 százalékra nőtt a kiegészítő díjazás nagysága. Összenyitották a járóbeteg- és az aktív fekvőbeteg-szak­ellátási kasszát. Már él az a rendelkezés is, amellyel 50 százalékkal megnőtt 266,halmozottan hátrányos helyzetű háziorvosi praxis fix díja - ez praxison­ként havonta 96-98 ezer forintnyi pluszbevételt jelent. Továbbá a tartó­san betöltetlen háziorvosi körzetekben kiemelt finanszírozási konstrukcióval segítik elő az orvosi ellátás biztosítását. Ami ezeket a hónapokat illeti: rugal­masabbá válik az alkalmi munkaválla­lás a mezőgazdaságban. Bár erről dön­tés még nincs, várhatóan külön jogsza­bály rendelkezik majd az energianövé­nyek kiegészítő területalapú támogatá­sának szabályozásáról. Már közigazga­tási egyeztetés alatt áll az a javaslat, amely a 2003-ban súlyos aszálykárt szenvedett termelők hiteleinek futam­idejét öt évvel hosszabbítaná meg. A tervek szerint az év végéig számos további lépés jogi hátterét teremti meg a kormány, így elindítja az álláskeresési támogatást, bevezeti a „Prémium évek programot” a versenyszférában, köz­munkaprogramot hirdet a szezonális foglalkoztatási gondok enyhítésére, megkezdődik a pályakezdők Start prog­ramja, és kialakítja a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók akkreditációs rendszerét. Szintén az év végéig várható a távfűtési szolgáltatók árképzésének ellenőrzését szolgáló in­tézkedések meghozatala. ■ Baloldali fordulat ment végbe a mun­ka világában, 60 ezerrel nőtt a foglal­koztatottak száma a kormányváltás óta - mondta tegnap Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő. Szemléletvál­tás zajlott le a foglalkoztatáspolitiká­ban: míg az Orbán-kormány idején a munkanélküliek eltüntetése, feketegaz­daságba való kiszorítása volt napiren­den, addig a baloldali kormány igyeke­zett visszaadni a munka becsületét, ér­tékét, érdekeltté tenni munkavállalót és munkáltatót abban, hogy kilépjen a feketegazdaságból, mindent megtenni azért, hogy megélje legálisan dolgozni - fogalmazott Filló. Az Orbán-kormány idején látványosan csökkent a munkanélküliek száma, a foglalkozta­tottaké nem nőtt, csak a fekete­­gazdaságban. (MTI) Cigány választási szövetség? Munkatársunktól Összefogással meghatározó politikai erő lehet a cigányság, és önálló parla­menti erőként szólhat bele saját sorsa alakulásába 2006-tól - nyilatkozta if­jabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat képviselője a RomNet című internetes kiadványnak. A politi­kus, aki a Lungo Drom jelöltjeként ju­tott be az országos önkormányzatba, le­velet írt az öt legnagyobb roma szerve­zet vezetőjének és Horváth Aladárnak. A képviselő szerint a cigányságnak - ha nem akar továbbra is másodrendű, alamizsnára váró közösség maradni - közös fellépésre van szüksége. A vidé­ken élő cigányok csalódtak a politikai pártokban, a megoldást saját vezetőik­től várják. „Nem hagyhatjuk cserben testvéreinket, mert ők csak bennünk, mi pedig bennük bízhatunk” - jelentet­te ki ifjabb Bogdán, remélve, hogy mi­nél előbb sikerül megkezdeni a jövő évi választással kapcsolatos egyeztetéseket. Kérdés, hogy mennyi esély van egy olyan választási szövetség létrehozásá­ra, amelyben egymással igen rossz vi­szonyban lévő roma politikusok kapná­nak helyet. Ifjabb Bogdán a politikai és személyi konfliktusokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy ki a vezetőnk, hanem az, hogy a romák képesek-e közösen gondolkodni és egy új, saját politikai szövetséggel részt ven­ni a következő választásokon. Úgy véli, a cigány politikusoknak nem maradt más lehetőségük, mint egy asztalhoz le­ülni - még akkor is, ha látszólag távolra kerültek egymástól. 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ 3 Történelemletétel FÜZES OSZKÁR E­z itt a XXI. század, mostantól nem fegyverrel, hanem kizárólag politi­kai eszközökkel kell küzdeni. E szavakkal „tette le a fegyvert” az Ír Köz­­társasági Hadsereg politikai vezetője. Letette a fegyvert, hogy győzhessen. Gerry Adams szavai­­ a nagy fordulat­­ mögött persze ott áll az IRA-t tény­legesen vezető haditanács és a nagy hatalmú helyi vezérek többsége. Hiszen nekik kellett belátniuk, és most nekik kell az eddig ellenkezőjére nevelt em­bereikkel beláttatniuk: az angol uralom elleni nemzeti függetlenségi harc és Írország egyesítése kizárólag békés kiegyezéssel lehetséges. Lehetséges? Tony Blair óta Londonnal lehet, 1998 óta kész a teljes észak­ír autonómia. A sziget önálló ír köztársaságával is meg lehet állapodni, Dublin beéri, egyelőre legalábbis, teljes újraegyesítés helyett Észak-Íror­­szág Britannián belüli autonómiájával. Marad tehát az északír protestán­sok tábora. IRA-szemmel ők a fő ellenség, ha felekezetileg nem is (ugyan ki beszélhet ma már komolyan katolikus-protestáns vallásháborúról?), nem­­zetileg mindenképpen: az unionisták brit kebelben akarnak maradni. És IRA-szemmel nézve eddig minden engedékenység a gyengeség jele volt, különben is, hogyan lehetne több évszázad után bízni az ír nemzetet Lon­donnak kiárusító protestánsokban, akik mindmáig látványos ünnepi me­netekben ünnepük a katolikusok fölötti katonai („történelmi”) győzelmü­ket? És fordítva: hogyan bízhatnának a protestánsok az IRA szavában? Az IRA a katolikusok önvédelmi szervezetéből nőtt merényleteket és köztörvé­nyes bűncselekményeket is az „ügy érdekében” elkövető, deklaráltan antiprotestáns, titkos hadsereggé. A történelem olyan súlyos, hogy le kell tenni. Ez nehezebb, mint a fegy­verletétel. Az ír ügy éppen olyan, mint az összes nemzeti kisebbségi konflik­tus Európában: sérelmek története. Olyan história, amelyet ma újramesél­ve már mindegy, hogy kinek miben és mennyire volt vagy lehetett volna iga­za. Ezt belátni is nehéz, nemhogy fölülemelkedni rajta: önmagán kell felül­kerekednie annak, aki egyáltalán megpróbálja. És csak akkor sikerül, ha az ellenfél is képes önmagát legyőzni. Az íreknek most sikerülhet, olyan külső okokból, amelyek a többi euró­pai kisebbségi kérdés szempontjából is tanulságosak (ha nem is receptek). Az első, hogy minden érintett külső tényező (London, Írország és Amerika) egyöntetűen és kizárólag kiegyezésre ösztökélte a belső ellenfeleket. A má­sik az, hogy a mai terrorvilágban immár semmilyen nemzeti ügy sem ment­ség terrorra és nemzetközi bűnszövetkezésre. A harmadik az - és ez aligha­nem döntő elem! -, hogy a „többséget” a birtokon belül lévő felet is arra ösztönözte-kötelezte a külső befolyás, hogy engedjen-adjon a birtok ellen küzdő „kisebbségnek”, legalább annyit, amennyi jár. S ha ez itt a XXI. szá­zad, akkor az igazságos hatalommegosztás, vele a pontosan kialkudott, ér­demi, demokratikus autonómia a korábbi vesztesnek is jár. Nem adomány­ként, hanem természetes jogként. Amit fegyverrel nem sikerült, azt külső nyomás révén sikerült az IRA- nak elérnie. Ez is nagy tanulság. Kérdés, hogy a katolikus északíreknek si­került volna-e mindezt fegyver nélkül is kiharcolniuk? Ha a baszkokat is nézzük, ugyanez a kérdés eldöntve látszik: mind az írek, mind a baszkok csak annyit - de sokat! - értek el, amennyire kiegyeztek a britekkel, illetve a spanyolokkal. Eközben fegyveres akcióik többnyire nem közelebb, hanem távolabb juttatták az ügyet a céltól. A koszovói albán felkelés első pillantás­ra ellenpélda, de csak látszólag: a fegyveres harcot az UCK is elvesztette Milosevicsékkel szemben, az albánok a külpolitikában külső támogatást nyerve és kiegyezést ígérve győztek. Az ír eset újabb igazolása annak, amit mi Deák óta saját tapasztalatból is tudunk: minden nemzeti sérelem gyógyítása, minden kisebbségi jog kivívá­sa azon múlik, mennyire sikerül kiegyezni. Önmagunkkal és a másik féllel egyaránt. És ehhez külső, nagyhatalmi segítség kell, amire a radikálisoknak soha nincs esélyük - igaz, a kiegyezést akaróknak sem mindig. Aki magyar, nem­ magyar RÉVÉSZ SÁNDOR R­évész Máriusz világosan fogalmazott, köszönet érte: „A szomszédos or­szágokban az a helyzet, hogy egy párt először román, szlovák vagy szerb, horvát, és csak azután baloldali liberális vagy éppen jobboldali. A magyaroknál sajnos nem így van.” Ha sajnos, akkor jobb lenne, ha így len­ne. Ahol így van, ott a magyaroknak (is) rossz. És éppen azért rossz, mert a pártok többsége elsősorban nem­ magyar (hanem román, szlovák stb.) s csak másodsorban képvisel bármilyen általános, tehát a magyarokra is ér­vényes elvet, értéket, ha egyáltalán. Fontosabb számukra az, amit a többség érdekének vélnek, mint azok az általános elvek, normák, amelyeket a jobb­oldalon és a baloldalon, a liberalizmus, a szociáldemokrácia vagy a konzer­vativizmus szemléleti keretei között a különböző nemzetek és a különböző identitású polgárok egyenjogú, egyenrangú együttélésének, együttműködé­sének biztosítására kidolgoztak. Ezeknek az elveknek a közös forrása a polgári etika fundamentuma, Kant kategorikus imperatívusza (mely szerint mindenkinek úgy kell eljár­nia, hogy magatartása szabály lehessen mindenki számára). Révész Mári­usz fölfogása pedig a kategorikus imperatívusz kategorikus tagadása. (Ha­csak nem azt akarta mondani, hogy helyes lenne, ha a pártok Magyarorszá­gon is elsősorban nem­ magyarok lennének.) Abban a szemléletben, amelyet Révész Máriusz a Fidesz nevében és so­kakkal együtt képvisel, értékké emelkedik az értékelvűség tagadása. Amit mond, azt jelenti, hogy első a részérdek, és csak annak alárendelten érvé­nyesülhetnek az egyetemes elvek. Az egyetemes elvek pedig alárendelten igen kevéssé érvényesülhetnek, hiszen a lényegük éppen a részérdekek kor­látozása. A magyar kisebbségeknek (miként minden kisebbségnek) annál jobb, minél inkább hajlanak (vagy hajlíttatnak nemzetközi közösségek ál­tal) a többségi politikai erők az önkorlátozásra, az egyetemes elvek és érté­kek tiszteletben tartására. Ezt a Fidesz is tudja, hiszen folyvást számon kéri a kisebbségekkel kap­csolatos egyetemes normákat az elsősorban román, szerb stb. pártokon, miközben egyetért velük abban, hogy a nemzeti (esetükben szerb, román stb.) érdekek fontosabbak, mint az egyetemes elvek. Ehhez az egyetértéshez olyan világszemlélet tartozik, melyben az „öncé­lú” nemzetek harca áll a középpontban, s ehhez képest a világ helyes rend­jének megközelítése - a pusztító harc termékeny versennyé alakításának célja - másodlagos szempont. Bizony az a nagy büdös és bonyolult igazság, hogy a nemzet érdeke ép­pen az, hogy a nemzeti érdek másodlagos legyen az egyetemes elvekhez ké­pest. De nem is olyan bonyolult ez, hiszen ez a logika egy szinttel lejjebb már szinte magától értetődő és ismerős állításhoz vezet: a magyarországi jobboldali” vagy „baloldali” emberek érdeke az, hogy a jobboldal” vagy a „baloldal” érdeke az ország érdekéhez képest másodlagos legyen. Bizony ez a két állítás csak egyszerre lehet igaz vagy hamis. Aki úgy véli, hogy nemzetének érdeke elsődleges a világ demokratikus rendjéhez képest, az úgy is véli, hogy pártjának érdeke elsődleges az ország demokratikus rendjéhez képest. Ez a két vélekedés ugyanaz, csak az egyiket hirdetik, a másikat követik.

Next