Népszabadság, 2006. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-13 / 11. szám
Paul Lendvai állítja, Szepesi György ügynök volt A rádióriporter nem kommentálja a bejelentést Az Élet és Irodalom című hetilap ma megjelenő számában Paul Lendvai az állambiztonsági szaklevéltártól kikért anyagok alapján több tévés és rádiós újságíróról állítja, hogy az állambiztonsági hatóság ügynöke volt. E sorban elsőként említi Szepesi György rádióriporter nevét. Nyusztay Máté jogomban áll megvédeni magamat, és kötelességem segíteni abban, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg - nyilatkozta lapunknak Paul Lendvai, alias Lendvai Pál, aki az ötvenes évek második felében távozott Magyarországról Ausztriába. Jelenleg az Europäische Rundschau főszerkesztője, az ORF-TV Europa Stúdiójának vezetője. Azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a rendelkezésére bocsátott információkat, mert felháborítja, hogy legkedvesebb kollégáiról, barátairól kellett megtudnia, hogy a háta mögött nemcsak az ő, hanem a szülei befeketítésén dolgoztak. „Akiket a cikkben megneveztem, önkéntesen vállalták a besúgói munkát, amiből előnyöket akartak szerezni maguknak. Higgyék el, a cikk csak a jéghegy csúcsa” - mondta Lendvai. Paul Lendvai a következő újságírókat nevezte meg cikkében: „Galambos” fedőnéven tartották nyilván Szepesi Györgyöt, az ismert rádiós újságírót. Lendvai azt írja, Szepesit 1950- ben szervezte be a BM Politikai Nyomozó Főosztályának belső reakcióelhárítása, később kulturális területre helyezték át. A Lendvai rendelkezésére álló dokumentumok szerint Szepesi arról jelentett, hogy ő milyen, általa mindenképpen titkolni kívánt álneveken publikált, és milyen magyar kollégákkal találkozott Bécsben. Szepesi György munkatársunktól értesült Lendvai cikkéről, melyet nem kívánt kommentálni. „Harmat Gábor” fedőnéven 1971-től a kulturális elhárító osztály titkos munkatársaként dolgozott Spánn Gábor újságíró. Ügynökmúltjára Lendvai egyik könyvében már korábban utalt, amire válaszul Spánn Harmatcseppek néven adta ki rádiós jegyzeteit. A negyven évig a köztévénél, jelenleg a Magyar Rádió külsős jegyzetírójaként dolgozó újságíró a Kádár-korszakban nyugati tévéstábok mellé rendelt gyártásvezetőként jelentéseket adott a forgatásokról. Spánn azonosítani tudja Lendvai vádjait: - Amikor az 1956-os forradalom huszadik évfordulóján az ORF stábja Budapesten forgatott, az MTV nemzetközi kapcsolatok osztályvezetője megfenyegetett, s kötelezett, minden este adjak gyártási jelentést. Persze tudtam, hol fognak landolni e jelentések. A stáb tagjaival, köztük Paul Lendvaival is közöltem mindjárt az első este, ami a jelenlétemben elhangzik, papírra kerül. Amúgy Lendvai megkért, este menjek haza, ők majd a saját szakállukra szereznek érdemi, vagyis nem „preparált” nyilatkozókat. Ezt nem jelentettem, miként azt sem, amikor megtudtam,., hogy , például Mécs Imrét sikerült megszólaltatniuk. Sőt: tanácsoltam nekik, hogy ha tilosban forgatnak, ne az osztrák tévé kocsijával tegyék, vigyenek magukkal „szűz kazettát” arra az esetre, ha elkapnák őket, illetve a svarc felvételeket azonnal adják át az ORF-nek a határon. Ezek után, amikor a Filmet leadták, az MTV elnökétől meg is kaptam a magamét. Tény, hogy ezek után Lendvai listára került, forgatási kérelmeit rendre elutasították. „Urbán”: Lóránt László Endre újságíró, pPRfbffl lett az MTI bécsi tudósítója. A BM III/I. (külföldi hírszerzés) titkos munkatársa. Lendvai szerint karriert akart csinálni, ezért légből kapott információkkal igyekezett bizonyítani, hogy rajta keresztül exkluzív információkat kap az osztrák Néppárt legfelsőbb vezetésétől. Ezen álinformációkra alapozva „Cole Michael” néven ún. kutatódossziét nyitottak Lendvairól mint (beszervezendő) társadalmi kapcsolatról. A beszervezés alapját édesanyja kiutazási kérelmének elbírálása jelentette volna. „Herczeg” alias Heltai András, Lóránt utódja Bécsben, a Lendvai által idézett jelentéseiben arról panaszkodott, hogy nem kapott bizalmas információkat „Cole”-ról. „Lehel” fedőnéven Földényi Ervin rádiós szerkesztő, „Budai I” J&JS néven pedig Bencsik Imre író, dramaturg is jelentett Lendvairól. Az ÉS mintegy tíz éve szorgalmazza az állambiztonsági anyagok teljes körű nyilvánosságának megteremtését, s e céltól vezérelve adott helyt több, hasonló „leleplező” írásnak - nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán főszerkesztő. Ezek közlésével nem a lejáratás a céljuk, hangsúlyozta, ellenkezőleg: a jogalkotó figyelmének felhívása arra, hogy megfelelő szabályozással elkerülhetők volnának a hasonló, kínos esetek. Paul Lendvai Fotó: Teknős Miklós Szepesi György Fotó: Kovalovszky Dániel Ügyfélkapu - teljes üzemben A kormányzati rendszerek általában nehézkesek, nehezen hozzáférhetők bennük az információk. A probléma megoldására a világ számos országában vezettek be ügyfél-tájékoztató rendszereket. A két hónapja működő hazai változat gyors és megbízható. Az utóbbi 15 évben ez az első személyes és az államigazgatás teljes szféráját átfogó kormányzati szolgáltatás, ami közvetlenül az állampolgárok tájékoztatását szolgálja - jelentette ki a sikeres próbaüzemen már túljutó ügyféltájékoztató központba látogató Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a szolgáltatást biztosító Sykes Közép-Európa Kft. regionális vezérigazgatója, László György. Időt, energiát és pénzt spórol meg vele mindenki, hiszen nem kell hivatalról hivatalra járni, ügyvédi, tanácsadói díjat fizetni. A központ munkatársai egy konkrét közigazgatási hivatalhoz kapcsolódó probléma esetén az ügyfeleket az illetékes szakhatóság munkatársához irányítják. (A központban jogászok is segítenek, a nap 24 órájában.) Az első visszajelzések pozitívak. Az első két hónapban több mint 150 ezer hívás érkezett a központba: 42 százalék az ügyfélkapu használatával kapcsolatos hívás volt, 28 százalékban jogszabályok iránt érdeklődtek, 12 százalékban a szociális, család- és lakástámogatási rendszert szerették volna jobban megismerni, a hívások 12 százaléka pedig hatósági kérdésekkel volt kapcsolatos. Mindössze két százalék minősült rosszindulatú hívásnak. Az eddig beérkező mintegy 150 ezer hívásnál az átlagos válaszadási idő hét másodperc. A kormányzati központot a Sykes Közép-Európa Kft. működteti. Az 1999-ben alakult cég mára több mint 600 alkalmazottal Közép- és Kelet-Európa legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása - nyilatkozta lapunknak László György, dél-kelet-európai regionális vezérigazgató, aki szerint nincs olyan felnőtt magyar állampolgár, aki évente legalább egyszer ne találkozna valamilyen okból a Sykes ügyfélszolgálati munkatársaival. A Sykes közbeszerzési eljárás keretében három évre nyerte el a kormányzati ügyfélszolgálat üzemeltetését. (Ö. Z.) • A Kormányzati Ügyfél-tájékoztató Központ célja az állampolgárok és vállalkozások tájékoztatásának javítása és az ügyintézés gyorsítása. Bár ez utóbbiban a lépések egyelőre meglehetősen tétovák, úgy tűnik, hogy az informálás jobban megy. Sőt, nem csupán magyar, hanem angol, német és francia nyelven is. Az ügyfélvonal belföldről a 189-es kék hívószámon, külföldről a +36-1-371-9300 számon, valamint az interneten át a 189@ugyfelvonal.hu. Lavórnyi izzadságot lehetett felfogni, de néhány fejenagynak végül sikerült többé-kevésbé levakarnia a pártot Herényiről. A Magyar Vizslának a párttól való diszkrét eltávolításához ügyes dramaturgok egész hadára volt szükség. Nagyjából ezen a ponton ébredt meg az elnök választásunk Móra Ferenc egyik meséjére, a Csilicsali Csalavári Csalavérra esett, erről voltak szép emlékeink. Igaz, kicsit átdolgozták, de bíztunk a modern dramaturgiában. Nem kellett volna. NÉPSZABADSÁG • 2006. JANUÁR 13., PÉNTEK Magyarország*3 Rezonőrök Orbán Viktor lélekben tizenötmillió Kerényi Imre miniszterelnöke szeretne lenni. Sőt, azt hiszem, lélekben már az is. Pech, másoknak szerencse, hogy egyelőre súlyos hiányosságok mutatkoznak a raktárkészletekben. Talán ezért a szerényebb célkitűzés (cél tehát lehet bőven): legyen egyelőre a 4,2 millió postaláda miniszterelnöke. Természetesen csak lélekben. Az ugyanis, hogy a tulajdonosok pontosan mire hasznosítják a ládájukba kerülő Magyar Vizslát, az éppen olyan bizonytalan, akár a majdani választások kimenetele. Pedig úgy tűnt, az elnök alatt elterülő Fidesz másképp gondolja. Lavórnyi izzadságot lehetett felfogni közben, de néhány fejenagynak végül sikerült ideiglenesen többé-kevésbé levakarnia a pártot Kerényiről, tisztázva, nem cél a rendezői baloldalon forradalmi kormány alakítása. A Magyar Vizslának a párttól való diszkrét eltávolításához ügyes dramaturgok egész hadára volt szükség. Deutsch Tamás pedig zsákokban hordta a szofizmákat, mire a számára felfoghatatlan szakmai elveket valló Financial Times, beleunva a passzírozásba, ajánlott számukra egy elegáns elkenést. Nagyjából ezen a ponton ébredt meg az elnök, s vagy mintha el sem aludt volna, vagy mintha álmából észrevétlen robogott volna át a valóságba, már emelte is karjait, harsanva, hogy: Hajrá, Vizsla! Kis segítségül a késői harmóniakeresőknek: Orbán nem ment szembe a korábbi napok píár-vakaródzásaival. Nem mondta, hogy Kerényivel lóra pattannak, s forradalmi úton megdöntik az átkos demokráciát. Nem mondta, hogy a Magyar Vizsla a Fidesz KB központi lapja lenne. Csak kevesellte a Herényiket és kevesellte a Magyar Vizslákat. S egyben sokallta a Financial Timesokat. Vagyis fordított egyet az egész műsorcsomagot körüllengő érzelemvilágon. Első közelítésben átment ellentámadásba. A taoista bölcsek azonban mindig a második közelítéssel kezdik, s ily módon csak a tudatlan filológust hagyják abban a hitben, hogy az lenne az első. Orbán Viktor nem tesz mást, mint a terméketlen, rideg, középre tartó lakótelepi túrákat odahagyva visszatér a jó öreg Karl Rove tanításaihoz, s a saját bázis minél intenzívebb megművelésével igyekszik visszatérni a megszeretett székbe. Nem olyan könnyű döntés, hiszen ennek a megfontolásnak az alapján egyszer már sikerült elveszítenie a választásokat. Ráadásul, ahogy majdnem mindig, a peremeken akadnak problémák, jobbon is, balon is, akár Kerényi nézi, akár Orbán. A mostani gesztusok a forrongó jobbnak szólnak. Talán feltűnt neki, hogy bármilyen retorikával hozakodik elő, értékelhető rezonanciát mindig ugyanott tud okozni. Ráadásul a rezonőrök igen szakmaszeretők, ha nem kapnak hangot innen, rezonálnak másra. A Magyar Vizsla, a Magyar Kerényi és a Nem Magyar, de egy Vak Bottyán vakmerőségével ismét megtámadott Financial Times ügyének kezelését lebecsülnénk, ha azt hinnénk, hogy csak az elvakult csörgősipkásoknak szól. Kétségtelen, hogy sok szempontból körükben érthető a legkönnyebben, kerüljenek ki a mai politikai kocsma bármely szegletéből. Önmagában ugyanis mindegyik egy bonyolult képződmény, mindegyik hordoz magában ellentmondásos elemeket, ám csak egészben lehet rájuk igent vagy nemet mondani. Gondolom, még a Fidesz kampánystábjában sem vezet félre senkit az a tény, hogy a Magyar Vizsla nevű lapot ma le lehet írni ugyanabban a bekezdésben, mint a Financial Timest. Ugyanakkor ez a luxuspapír, becsúsztatva a hipermarketek árajánlatai közé, attól függően, hogy az akciós májkrém előtt vagy után vetül rá a pillantás, igen eltérő hatásokat válthat ki egy időre. Ahogy a Financial Times mellékletét is már alaposabban pásztázták át a tekintetek, s a hirdetéseken túl rábukkantak már Orbán állítólagos xenofóbiájára is. S emiatt támadni lehet - s a jelek szerint kell -, annak ellenére, hogy bizonyos körökben a címke, magyarul, még tekintélyt is ad. Feltehetően ez indokolta a 2003-as vigadói beszédben az idegen tőke nyomasztásáról fogalmazott mondatot, amely tegnaptól fogva talán nem is hangzott el. De legalább ott van nekünk az e heti akcionista fordulat lényegi tartalma, amelyet a pártelnök úgy fogalmazott meg, hogy a Fidesz segít nekem, hogy munkám legyen, s nem engedi, hogy átvágjanak. Remélem, nem értettem félre őt. Krajczár Gyula Csalimese Bezzeg, amikor három hatvan volt a kenyér, és minden jobb húsboltban lehetett frissen sült kolbászt kapni, papírtálcán kétkanálnyi mustárral! Bezzeg, amikor még volt a tanítóknak becsületük, s ha összevonták szemöldöküket, minden gyerek elcsendesült, ma meg örülnek, ha egy rosszabb jegy után a diákok nem verik őket állón. Bezzeg akkor pirosabb volt az alma és sárgább a citrom, bezzeg akkor jobb volt minden - forgatnák vissza sokan az idő kerekét ma is. Tekertünk rajta mi is egyet: diavetítőt vettünk karácsonyra a gyereknek. Azután döntöttünk így, hogy gyanútlanul elvittük moziba. A mesefilmben a főszereplő gyurmafigura váratlanul zöldségpusztító zombivá alakult, megevett és eltaposott mindent, ami az útjába került. A gyerek a film után napokig csak lámpafény mellett tudott elaludni, s azóta a levesből kibogarássza a sárgarépát, nehogy eljöjjön őérte is a zöldségfaló szörnyeteg. Na, ebből elég, gondoltuk, vissza csak a régi szép, csendes időket, kint hull a hó, bent pattog a tűz. A falra lepedőt terítünk, s idilli hangulatban együtt nézzük, olvassuk a diafilmet, a látványt. Harrach Péter is elirigyelhetné. Választásunk Móra Ferenc egyik meséjére, a Csilicsali Csalavári Csalavérra esett, erről voltak szép emlékeink. Igaz, kicsit átdolgozták, de bíztunk a modern dramaturgiában. Nem kellett volna. A csalafinta róka először is befalt egy nyulat, s a füleit borítékban küldte el a királynak, a félelmetes oroszlánnak. Aztán a követségbe érkezett darut ette meg, de előbb lenyiszálta a csőrét, s kitépdeste a tollait. Végül a vadmacska esett áldozatául, annak forró vasalóval égette meg a hátát, majd egyenként reszelte le a fogait. Érzéstelenítés nélkül persze. Plasztikusan, képről képre haladtunk a horrorban. Akkor már sokkal inkább a brutális valóság. A pékek - most olvasom - kétszázötven forintos kenyérben gondolkodnak, és a hentesek a kolbászba olykor a csirkebőrt is beledarálják. A tanár kondizni jár, hogy kordában tudja tartani a gyerekeket. Az alma hol piros, hol meg sárga, de legalább nincs benne annyi vegyszer, mint a citromban. Mindeközben akad, aki a nosztalgia jegyében most a teljes foglalkoztatottságról, az árak központi szabályozásáról, az áramdíj hatóságvezérelt csökkentéséről, a régi idők megnyugtató közbiztonságáról álmodik. Lelassulva, kockáról kockára. A nosztalgia és a békesség látszatát keltve, a vetítő mindent elvakító fénycsóvájában. Alighanem csak mese lesz ez is. Doros Judit