Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
Új Magyarország-program: kettős terv Az Új Magyarország-program valójában Gyurcsány Ferencé, s a most készülő nemzeti fejlesztési terv számos elemét tartalmazza. Az abban foglalt projekteket még elő kell készíteni. A kormány abban bízik, hogy konszenzust alakíthat ki az ellenzékkel. Nagy B. György A miniszterelnök által a múlt vasárnap bemutatott Új Magyarország „javaslatcsomag” nem azonos azzal a programmal, amire a szocialista párt kongresszusa áldását adta. Az utóbbi címe ugyanis: Erős köztársaság, sikeres Magyarország. Nem véletlen, hogy a Fejlesztési leltár 2007-2013 címmel lapunkban is közölt országépítő tervezet „A szocialisták Új Magyarország-programja” alcímmel fut, hiszen ez is azt jelzi: nem az MSZP által ratifikált dokumentumról van szó, s így elemelhető a párttól. Az MSZP a politikai irányokat rögzítő programra bólintott rá, az Új Magyarország pedig Gyurcsány Ferenc részletes miniszterelnöki programja - oldotta fel az ellentmondást Baráth Etele. Az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szavaiból az derült ki, hogy Gyurcsány Új Magyarországra a második nemzeti fejlesztési terv (NFT) számos részletét átvette. A tervezet tulajdonképpen kínálat - magyarázta Baráth -, számos projektet vázol, amelyeket még elő kell készíteni. A második NFT napokon belül felkerül az internetre, és megkapják a pártok is. A miniszter reméli, hogy a kormánypártok számos ponton - például az infrastrukturális beruházások ügyében - közös nevezőre jutnak az ellenzékkel. Baráth szerint az is borítékolható, hogy több kérdésben (például az egészségügyről) nem lesz konszenzus. A szocialisták korábban azt nyilatkozták, hogy a második NFT-t négypárti egyetértéssel szeretnék elfogadtatni. A februári parlamenti ülésszak idején Baráth dolgozószobájába invitálta a pártok képviselőit, hogy az NFT-ről folytatott vita menetéről egyeztessenek. A miniszter azt ígérte, a tervet a február 23-i kormányülés után ismerhetik meg a pártok képviselői. A Fideszhez várhatóan ma érkezik be az NFT - mondta Nógrádi Zoltán. Az NFT-tárgyalásokért felelős fideszes honatya így egyelőre nem tudta azonosítani az esetleg konszenzusra alkalmas pontokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a pártok eddig nem egyeztettek az NFT-ről, csupán a politikai diskurzus váratott eddig magára, a szakértői megbeszélések mintegy fél éve folyamatosan zajlanak a háttérben. Mindenesetre, ha az ellenzék esetleg elfogadja az új NFT stratégiai pontjait, akkor azt kommunikálhatják a szocialisták, hogy a jobboldal gyakorlatilag az Új Magyarország-programot is kész elfogadni, hiszen az éppen az NFT-ből építkezik. Emlékeztetőül: Dávid Ibolya MDF-elnök már korábban jelezte, hogy egyetért a Gyurcsány által megjelölt fejlesztési irányokkal. Egy esetleges belpolitikai konszenzus azonban még nem jelent zöld utat, hiszen - azon kívül, hogy a program végrehajtásához meg kell nyerni a választásokat - az NFT-re az EU-nak is áldását kell adnia. Magyarán: az Új Magyarország is csak az EU jóváhagyásával valósítható meg. Hogy az unió hogyan reagál majd az NFT-re (hivatalos nevén a Nemzeti Stratégiai Referencia Keretre), még kérdéses. Ám szocialista politikusok szerint minimális az elutasítás veszélye. Az Új Magyarország az unió kohéziós, illetve strukturális alapjaiból lehívható pénzekkel számol. Az előbbiből szinte automatikusan megvalósíthatók például az autópályákkal, az elővárosi közlekedéssel, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos projektek. A strukturális alapok forrásaira - amelyekből például a helyi beruházások, a turisztikai fejlesztések finanszírozhatók - azonban a régióknak, a kistérségeknek és a településeknek kell pályázniuk. Baráth nem osztja azokat a félelmeket, hogy ezen alapokból csupán a pénzek 50-60 százalékát képesek lehívni a tagországok. Ellenpéldaként a PHARE-programokat hozta fel, amelyek során a rendelkezésre álló összegek 100 százalékát odaítélték, s például Portugália az így rendelkezésére álló pénz 85, Magyarország pedig 93-94 százalékát tudta felhasználni. A második fejlesztési tervről egy éve kezdték az egyeztetést a pártok az OrszágházbanFotó: Domaniczky Tivadar Teremhiány vagy kampánycsend a Fővárosi Bíróságon? Nem a választási kampány elkerülése miatt tűzték ki májusi időpontra az MSZP egyik politikusával kapcsolatba hozott vecsési „számlagyár” ügyének, illetve a K & H brókerügynek a tárgyalását - jelentette ki kérdésünkre Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság (FB) büntetőkollégiumának vezetője. A Magyar Nemzet tegnapi számában ezzel kapcsolatban megjelent, hogy a bíróság kollégiumvezetője a lapnak azt nyilatkozta: „Azért, hogy a bíróság elkerülje a politikai jobb- és baloldalról érkező esetleges kritikákat, a vecsési számlagyár és a K&H-botrány tárgyalásai a választások után, májusban kezdődnek”. Frech Ágnes kollégiumvezető ezzel szemben lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: az egyes tárgyalások kitűzésének időpontját igazgatási vezetőként nem befolyásolhatja, és ezt most sem tette. Vagyis: az időpontokat a két bíró -Lassó Gábor és Varga Zoltán - egymással egyeztette, majd ezt követően kérték a segítségét. Az FB épületében ugyanis csak egy olyan terem van, ahol a két bűneset számos vádlottja (a számlagyárügyben hatvanan vannak) és a várhatóan nagyszámú érdeklődő elfér, és ezt az esküdtszéki termet többnyire két másik bíró használja. A kollégiumvezető csak a helyiséggondok megoldásában segített, a tárgyalási napokról maguk a bírók döntöttek. Frech Ágnes elmondta, hogy a Magyar Nemzet kérdésére emlékezete szerint a szűken vett szakmai információkon kívül mindössze annyit válaszolt, hogy a véletlenek egybeesése révén a két politikailag kényes ügy legalább nem válik kampánytémává. A Magyar Nemzet úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a megjelent szöveget a bírónővel egyeztették. A másik oldal álláspontja szerint ez valóban így volt, amennyiben telefonon visszaolvasták számukra a szöveget. Ily módon azonban, amint a megjelent írásból számukra kiderült, nem érzékelték azokat a pontatlanságokat, amelyek a cikkben szerepeltek. A hazai politikai viszonyokat ismerve még az is érthető lenne, ha a bírók egyes kényes ügyek tárgyalásának kitűzésénél a politikai eseményekre is figyelemmel lennének - mondta érdeklődésünkre Fleck Zoltán jogszociológus. Óvatosságra adhat okot például az - mondta -, hogy a bíróságon történteket kiki saját érdekei szerint interpretálja. Szerinte a bírák akkor járnak el a leghelyesebben, ha munkájuk során figyelmen kívül hagyják a politikai történéseket, mert a közéleti szereplőket érintő esetekben tevékenységüket mindenképpen valamilyen politikai kontextusba helyezve minősítik. (L. K.) A magyar közgondolkodásban hosszú ideje tetten érhető russzofóbia, s az ennél talán valamivel, de nem sokkal rövidebb ideje érzékelhető russzofília ugyan nem tehető félre, de mostanában jutunk el oda - remélem -, hogy ezek jelentősége a két ország kapcsolatában viszonylagossá válik. NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA Magyarország 3 Nem vagyunk kötésben Krajczár Gyula Vlagyimir Putyin látogatásának van két időbeli körülménye: 1992 óta nem járt nálunk orosz elnök, most viszont a választási kampány kellős közepén érkezett. Valószínűleg igen szerencsétlen eredményre jutnánk, ha értékelésünkben bármelyik szempontot hagynánk elhatalmasodni. A tizennégy éves szünetről egyelőre nem tudjuk, hosszú-e vagy rövid, az elkövetkezendő évtizedekben majd kiderül. Nem célszerű a rendszerváltás előtti gyakorlathoz hasonlítgatni, mert az egy másik történet volt. De talán most sem érdemes mindjárt beméreteznünk az orosz elnöki látogatások gyakoriságát, mert már a kilencvenes évekhez képest is egy másik történetben vagyunk. A választási kampány pedig nem több pikáns körülménynél. Nem ezért jött, de mégsem lehet eltekinteni attól, hogy éppen most van itt, s éppen most méltatja éppen az elmúlt három-négy év eredményeit. Igaz, vannak vagy lehetnek, akiknek a szemében ez is rossz pont a mostani kormánynak. A magyar közgondolkodásban hosszú ideje tetten érhető russzofóbia, s az ennél talán valamivel, de nem sokkal rövidebb ideje érzékelhető russzofília ugyan nem tehető félre, de mostanában jutunk el oda - remélem -, hogy ezek jelentősége a két ország kapcsolatában viszonylagossá válik. Nem vagyunk ugyanis abban a helyzetben, csak megértéséhez kellett bizonyos idő, hogy ezeknek a beállítottságoknak nagyobb összefüggésekben is legyen jelentőségük. Sem esetleges konfliktusaink, sem esetleges összeborulásaink nem érintik lényegileg Oroszországot. Ez nem pusztán méretünkből fakad, mert ott vannak például az ebből a szempontból egészen más helyzetben lévő balti államok, amelyek szintén nem robosztusságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Egyszerűen nem vagyunk kemény kötésben az oroszokkal. Még a legkíméletlenebb fronton, az energia terén is valójában részei vagyunk egy nálunknál lényegesen nagyobb struktúrának, esetleges harcainkat nem magunkban kell megvívnunk. A kilencvenes évek első felében sok szempontból érthető ostobasággal fordítottunk hátat az oroszoknak. Megtettük másokkal is, az utóbbi időben próbáljuk átbogarászni régi kapcsolataink romjait, hátha bukkanunk még valami használhatóra. Később még változó intenzitással muszkázgattunk, tovarcsozgattunk egy darabig, inkább reflexből, valódi tétje ezeknek már ritkán volt. De végül rá kellett jönnünk, hogy ez nem így megy. Ha valamit akarunk, abból kell kiindulnunk, hogy ők azok, amik még viseltesen is valódi nagyhatalom), s mi is azok vagyunk, amik (vadonatúj EU-frakkban lelkileg közép-, testileg ennél valamivel kisebb, na jó, hatalom). Jegyezzük meg, hogy nem jöttünk rá erre olyan lassan. Ha körülnézünk a környéken a velünk többé-kevésbé egy súlycsoportban lévő versenyzők között, kifejezetten jól állunk. Putyin tegnapi mondandói éppen ebből a teljesítményből sarjadtak. Bennünket most azért vesznek komolyan, mert nincsenek velünk jelentősebb problémáik, s ezt ők példaként tudják használni azokban a viszonyaikban, ahol bizony vannak. Ha az elmúlt évek orosz „birodalmi” politikáját vizsgáljuk, ebbe nem simul bele gond nélkül sem a sárospataki könyvek visszaadása, sem Putyin 1956-tal kapcsolatos tegnapi megnyilvánulásai. Ezek nagyon komoly gesztusok, melyeket neki valamiért érdemes megtennie, s nem kizárólag a magyar cseregesztusokért. Különben nem tenné meg. A gondolatsort azzal illendő zárni, hogy ugyanabban az időben, amikor a lakossági gáz ára reálértékben 0 százalékkal növekedett, akkor az egy főre eső magyar reáljövedelem legalább 25 százalékkal emelkedett. 67 helyett 0 Aczél Endre A hét végén berepült a postaládámba a Fidesz Rosszabbul élünk, mint négy éve című kampányfüzete, benne a második vádponttal, a híres-nevezetes gázáremelkedéssel. Amely a forrásként használt - Magyar Energia Hivatal adatai szerint 2003. január és 2005. augusztus között 67 százalékkal emelkedett. „Félek, hogy nem tudjuk kifizetni a számlákat”, mondja egy szomorú tekintetű asszony az áremelkedést szemléltető grafikon humán illusztrációjaként. Örömmel nyugtázom, hogy némely kollégám - ha szembekerül valamelyik, a 67 százalékot konokul ismételgető fideszes politikussal - immár vitatkozik. Csak épp „a nem annyi az emelkedés, hanem csak a fele” és az ehhez hasonló érvek, bármilyen adatra támaszkodjanak is, az adott összefüggésben nem jók. Tudniillik a Magyar Energia Hivatal nem csal. A 67 százalékos emelkedés könnyen bemérhető a gázszámlákon, csak épp az kell, hogy valaki őrizze is a gázszámláit, évekre visszamenőleg. Nos én két, a birtokomban levő számla alapján állíthatom, hogy a Fidesz kormányzásának egyik utolsó gázszámláján (2002. január) a megajoule-ban mért lakossági gáz egységára 1025 forint volt, míg az MSZP-SZDSZ-kormány idejének egyik ugyancsak utolsó gázszámláján (2005. november) ugyanez az ár 1716 forint. Legalábbis a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaságnál, amely a számlákon szereplő fogyasztó (egy székesfehérvári család) számára a számlákat kiállította. Ennek, gondolom, nincs nagy jelentősége, mert a két ár közötti különbség valóban pontosan 67 százalék. Ámde most jön a Fidesz-csalafintaság. (Ami a bumeráng minősített esete. Ők mondják: ne a statisztikát nézd, hanem a számlákat!) Tudniillik a fogyasztó 2002 januárjában 12 379 MJ fogyasztás után kifizette a teljes összeget (14422 Ft), miközben 2005 novemberében 6990 MJ fogyasztás után 4253 forint támogatással csökkentett összeget fizetett csak ki, azaz a 67 százalékkal megemelt ár dacára is - igaz, jóval kisebb fogyasztás mellett - csupán 10 019 forintot. Akkor hát mennyi volt a gázáremelkedés valójában? Minthogy a Fidesz-propaganda köbméter/forint árakkal számol, nézzük először 2002-t. A székesfehérvári család ekkor 358 m3 fogyasztásért fizetett 14 422 Ft-ot, azaz köbméterenként alig több mint 40 forintot. Ugyanők 2005 végén 209 köbméter fogyasztásért kifizettek 10 019 forintot, azaz köbméterenként több mint 48-at! Tehát mennyi volt számukra a köbméterenkénti emelkedés? 20 százalék, nem pedig 67! És ha most januárban ugyanannyit fogyasztottak (volna), mint 4 évvel ezelőtt, akkor is ugyanannyi az emelkedés. Egy szó, mint száz, a Fidesz „kilopta” a képletből az ártámogatást, amely esetünkben tavaly novemberben 30 százalékos volt. De ez még csak a kezdet. Ha valóban 20 százalékos volt a támogatással csökkentett nominális emelkedés, akkor ehhez hozzá kell tenni a forint kb. 20 százalékos értékcsökkenését, amiből viszont az következik, hogy a lakossági gáz ára reálértékben 6 (nulla) százalékot emelkedett. S a gondolatsort azzal illendő zárni: amikor a lakossági gáz ára reálértékben 6 százalékkal növekedett, akkor az egy főre eső magyar reáljövedelem legalább 25 százalékkal emelkedett. Magyarul: a gázár a családi költségvetést sokkal nagyobb mértékben terhelte meg 2002 januárjában, mint 2005 novemberében. Szabad gondolattársítással: akkor „rosszabbul éltünk”.