Népszabadság, 2006. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

Új Magyarország-program: kettős terv Az Új Magyarország-prog­ram valójában Gyurcsány Fe­rencé, s a most készülő nem­zeti fejlesztési terv számos elemét tartalmazza. Az abban foglalt projekteket még elő kell készíteni. A kormány abban bízik, hogy konszenzust alakíthat ki az ellenzékkel. Nagy B. György A miniszterelnök által a múlt va­sárnap bemutatott Új Magyaror­szág „javaslatcsomag” nem azo­nos azzal a programmal, amire a szocialista párt kongresszusa ál­dását adta. Az utóbbi címe ugyanis: Erős köztársaság, sike­res Magyarország. Nem véletlen, hogy a Fejlesz­tési leltár 2007-2013 címmel la­punkban is közölt országépítő tervezet „A szocialisták Új Ma­­gyarország-programja” alcímmel fut, hiszen ez is azt jelzi: nem az MSZP által ratifikált dokumen­tumról van szó, s így elemelhető a párttól.­­ Az MSZP a politikai irányo­kat rögzítő programra bólintott rá, az Új Magyarország pedig Gyurcsány Ferenc részletes mi­niszterelnöki programja - oldotta fel az ellentmondást Baráth Etele. Az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szavaiból az de­rült ki, hogy Gyurcsány Új Ma­gyarországra a második nemzeti fejlesztési terv (NFT) számos részletét átvette. A tervezet tulaj­donképpen kínálat - magyarázta Baráth -, számos projektet vázol, amelyeket még elő kell készíteni. A második NFT napokon be­lül felkerül az internetre, és meg­kapják a pártok is. A miniszter re­méli, hogy a kormánypártok szá­mos ponton - például az infra­strukturális beruházások ügyé­ben - közös nevezőre jutnak az ellenzékkel. Baráth szerint az is borítékolható, hogy több kérdés­ben (például az egészségügyről) nem lesz konszenzus. A szocialisták korábban azt nyilatkozták, hogy a második NFT-t négypárti egyetértéssel szeretnék elfogadtatni. A februá­ri parlamenti ülésszak idején Baráth dolgozószobájába invitál­ta a pártok képviselőit, hogy az NFT-ről folytatott vita menetéről egyeztessenek. A miniszter azt ígérte, a tervet a február 23-i kor­mányülés után ismerhetik meg a pártok képviselői. A Fideszhez várhatóan ma ér­kezik be az NFT - mondta Nóg­rádi Zoltán. Az NFT-tárgyalá­­sokért felelős fideszes honatya így egyelőre nem tudta azonosí­tani az esetleg konszenzusra al­kalmas pontokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a pártok eddig nem egyeztettek az NFT-ről, csu­pán a politikai diskurzus váratott eddig magára, a szakértői megbe­szélések mintegy fél éve folyama­tosan zajlanak a háttérben. Mindenesetre, ha az ellenzék esetleg elfogadja az új NFT stra­tégiai pontjait, akkor azt kommu­nikálhatják a szocialisták, hogy a jobboldal gyakorlatilag az Új Ma­­gyarország-programot is kész el­fogadni, hiszen az éppen az NFT-ből építkezik. Emlékeztetőül: Dá­vid Ibolya MDF-elnök már koráb­ban jelezte, hogy egyetért a Gyurcsány által megjelölt fejlesz­tési irányokkal. Egy esetleges belpolitikai kon­szenzus azonban még nem jelent zöld utat, hiszen - azon kívül, hogy a program végrehajtásához meg kell nyerni a választásokat - az NFT-re az EU-nak is áldását kell adnia. Magyarán: az Új Ma­gyarország is csak az EU jóváha­gyásával valósítható meg. Hogy az unió hogyan reagál majd az NFT-re (hivatalos nevén a Nem­zeti Stratégiai Referencia Keret­re), még kérdéses. Ám szocialista politikusok szerint minimális az elutasítás veszélye. Az Új Magyarország az unió kohéziós, illetve strukturális alapjaiból lehívható pénzekkel számol. Az előbbiből szinte auto­matikusan megvalósíthatók pél­dául az autópályákkal, az elővá­rosi közlekedéssel, a hulladék­­gazdálkodással kapcsolatos pro­jektek. A strukturális alapok for­rásaira - amelyekből például a helyi beruházások, a turisztikai fejlesztések finanszírozhatók - azonban a régióknak, a kistérsé­geknek és a településeknek kell pályázniuk. Baráth nem osztja azokat a félelmeket, hogy ezen alapokból csupán a pénzek 50-60 százalékát képesek lehívni a tag­országok. Ellenpéldaként a PHARE-programokat hozta fel, amelyek során a rendelkezésre álló összegek 100 százalékát oda­ítélték, s például Portugália az így rendelkezésére álló pénz 85, Magyarország pedig 93-94 száza­lékát tudta felhasználni. A második fejlesztési tervről egy éve kezdték az egyeztetést a pártok az Országházban­Fotó: Domaniczky Tivadar Teremhiány vagy kampánycsend a Fővárosi Bíróságon? Nem a választási kampány elkerü­lése miatt tűzték ki májusi idő­pontra az MSZP egyik politikusá­val kapcsolatba hozott vecsési „számlagyár” ügyének, illetve a K & H brókerügynek a tárgyalását - jelentette ki kérdésünkre Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság (FB) büntetőkollégiumának vezetője. A Magyar Nemzet tegnapi szá­mában ezzel kapcsolatban megje­lent, hogy a bíróság kollégiumve­zetője a lapnak azt nyilatkozta: „Azért, hogy a bíróság elkerülje a politikai jobb- és baloldalról érke­ző esetleges kritikákat, a vecsési számlagyár és a K&H-botrány tárgyalásai a választások után, má­jusban kezdődnek”. Frech Ágnes kollégiumvezető ezzel szemben lapunknak nyilat­kozva hangsúlyozta: az egyes tár­gyalások kitűzésének időpontját igazgatási vezetőként nem befo­lyásolhatja, és ezt most sem tette. Vagyis: az időpontokat a két bíró -Lassó Gábor és Varga Zoltán - egymással egyeztette, majd ezt követően kérték a segítségét. Az FB épületében ugyanis csak egy olyan terem van, ahol a két bűn­eset számos vádlottja (a szám­­lagyárügyben hatvanan vannak) és a várhatóan nagyszámú érdek­lődő elfér, és ezt az esküdtszéki termet többnyire két másik bíró használja. A kollégiumvezető csak a helyiséggondok megoldásában segített, a tárgyalási napokról ma­guk a bírók döntöttek. Frech Ág­nes elmondta, hogy a Magyar Nemzet kérdésére emlékezete szerint a szűken vett szakmai in­formációkon kívül mindössze annyit válaszolt, hogy a véletlenek egybeesése révén a két politikai­lag kényes ügy legalább nem válik kampánytémává. A Magyar Nemzet úgy tájé­koztatta lapunkat, hogy a megje­lent szöveget a bírónővel egyez­tették. A másik oldal álláspontja szerint ez valóban így volt, amennyiben telefonon visszaol­vasták számukra a szöveget. Ily módon azonban, amint a megje­lent írásból számukra kiderült, nem érzékelték azokat a pontat­lanságokat, amelyek a cikkben szerepeltek. A hazai politikai viszonyokat is­merve még az is érthető lenne, ha a bírók egyes kényes ügyek tárgyalá­sának kitűzésénél a politikai ese­ményekre is figyelemmel lennének - mondta érdeklődésünkre Fleck Zoltán jogszociológus. Óvatosság­ra adhat okot például az - mondta -, hogy a bíróságon történteket ki­ki saját érdekei szerint interpretál­ja. Szerinte a bírák akkor járnak el a leghelyesebben, ha munkájuk so­rán figyelmen kívül hagyják a poli­tikai történéseket, mert a közéleti szereplőket érintő esetekben tevé­kenységüket mindenképpen vala­milyen politikai kontextusba he­lyezve minősítik. (L. K.) A magyar közgon­dolkodásban hosszú ideje tetten érhető russzofóbia, s az ennél talán va­lamivel, de nem sokkal rövidebb ideje érzékelhető russzofília ugyan nem tehető félre, de mostanában jutunk el oda - remélem -, hogy ezek jelentő­sége a két ország kapcsolatában vi­szonylagossá válik. NÉPSZABADSÁG • 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA Magyarország 3 Nem vagyunk kötésben Krajczár Gyula Vlagyimir Putyin látogatásának van két időbeli körülménye: 1992 óta nem járt nálunk orosz elnök, most viszont a választási kam­pány kellős közepén érkezett. Valószínűleg igen szerencsétlen eredményre jutnánk, ha értékelésünkben bármelyik szempontot hagynánk elhatalmasodni. A tizennégy éves szünetről egyelőre nem tudjuk, hosszú-e vagy rövid, az elkövetkezendő évtizedekben majd kiderül. Nem célszerű a rendszerváltás előtti gyakorlathoz hasonlítgatni, mert az egy másik történet volt. De talán most sem érdemes mindjárt beméreteznünk az orosz elnöki látogatások gya­koriságát, mert már a kilencvenes évekhez képest is egy másik tör­ténetben vagyunk. A választási kampány pedig nem több pikáns körülménynél. Nem ezért jött, de mégsem lehet eltekinteni attól, hogy éppen most van itt, s éppen most méltatja éppen az elmúlt három-négy év eredményeit. Igaz, vannak vagy lehetnek, akiknek a szemében ez is rossz pont a mostani kormánynak. A magyar közgondolkodásban hosszú ideje tetten érhető rus­­­szofóbia, s az ennél talán valamivel, de nem sokkal rövidebb ideje érzékelhető russzofília ugyan nem tehető félre, de mostanában ju­tunk el oda - remélem -, hogy ezek jelentősége a két ország kap­csolatában viszonylagossá válik. Nem vagyunk ugyanis abban a helyzetben, csak megértéséhez kellett bizonyos idő, hogy ezeknek a beállítottságoknak nagyobb összefüggésekben is legyen jelentő­ségük. Sem esetleges konfliktusaink, sem esetleges összeborulása­­ink nem érintik lényegileg Oroszországot. Ez nem pusztán mére­tünkből fakad, mert ott vannak például az ebből a szempontból egészen más helyzetben lévő balti államok, amelyek szintén nem robosztusságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Egyszerűen nem vagyunk kemény kötésben az oroszokkal. Még a legkímélet­lenebb fronton, az energia terén is valójában részei vagyunk egy nálunknál lényegesen nagyobb struktúrának, esetleges harcainkat nem magunkban kell megvívnunk. A kilencvenes évek első felében sok szempontból érthető osto­basággal fordítottunk hátat az oroszoknak. Megtettük másokkal is, az utóbbi időben próbáljuk átbogarászni régi kapcsolataink romja­it, hátha bukkanunk még valami használhatóra. Később még válto­zó intenzitással muszkázgattunk, tovarcsozgattunk egy darabig, in­kább reflexből, valódi tétje ezeknek már ritkán volt. De végül rá kellett jönnünk, hogy ez nem így megy. Ha valamit akarunk, abból kell kiindulnunk, hogy ők azok, amik­­ még viseltesen is valódi nagyhatalom), s mi is azok vagyunk, amik (vadonatúj EU-frakkban lelkileg közép-, testileg ennél valamivel kisebb, na jó, hatalom). Je­gyezzük meg, hogy nem jöttünk rá erre olyan lassan. Ha körülné­zünk a környéken a velünk többé-kevésbé egy súlycsoportban lé­vő versenyzők között, kifejezetten jól állunk. Putyin tegnapi mon­dandói éppen ebből a teljesítményből sarjadtak. Bennünket most azért vesznek komolyan, mert nincsenek ve­lünk jelentősebb problémáik, s ezt ők példaként tudják használni azokban a viszonyaikban, ahol bizony vannak. Ha az elmúlt évek orosz „birodalmi” politikáját vizsgáljuk, ebbe nem simul bele gond nélkül sem a sárospataki könyvek visszaadása, sem Putyin 1956-tal kapcsolatos tegnapi megnyilvánulásai. Ezek nagyon komoly gesz­tusok, melyeket neki valamiért érdemes megtennie, s nem kizáró­lag a magyar cseregesztusokért. Különben nem tenné meg. A gondolatsort azzal illendő zárni, hogy ugyanabban az időben, amikor a lakossági gáz ára reálértékben 0 százalékkal növe­kedett, akkor az egy főre eső magyar reáljövedelem leg­alább 25 százalékkal emelkedett. 67 helyett 0 Aczél Endre A hét végén berepült a postaládámba a Fidesz Rosszabbul élünk, mint négy éve című kampányfüzete, benne a második vádponttal, a híres-nevezetes gázáremelkedéssel. Amely a­­ forrásként használt - Magyar Energia Hivatal adatai szerint 2003. január és 2005. au­gusztus között 67 százalékkal emelkedett. „Félek, hogy nem tudjuk kifizetni a számlákat”, mondja egy szomorú tekintetű asszony az ár­emelkedést szemléltető grafikon humán illusztrációjaként. Örömmel nyugtázom, hogy némely kollégám - ha szembekerül valamelyik, a 67 százalékot konokul ismételgető fideszes politikus­sal - immár vitatkozik. Csak épp „a nem annyi az emelkedés, ha­nem csak a fele” és az ehhez hasonló érvek, bármilyen adatra tá­maszkodjanak is, az adott összefüggésben nem jók. Tudniillik a Ma­gyar Energia Hivatal nem csal. A 67 százalékos emelkedés könnyen bemérhető a gázszámlákon, csak épp az kell, hogy valaki őrizze is a gázszámláit, évekre visszamenőleg. Nos én két, a birtokomban levő számla alapján állíthatom, hogy a Fidesz kormányzásának egyik utolsó gázszámláján (2002. január) a megajoule-ban mért lakossági gáz egységára 1025 forint volt, míg az MSZP-SZDSZ-kormány idejének egyik ugyancsak utolsó gáz­számláján (2005. november) ugyanez az ár 1716 forint. Legalábbis a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaságnál, amely a szám­lákon szereplő fogyasztó (egy székesfehérvári család) számára a számlákat kiállította. Ennek, gondolom, nincs nagy jelentősége, mert a két ár közötti különbség valóban pontosan 67 százalék. Ámde most jön a Fidesz-csalafintaság. (Ami a bumeráng minő­sített esete. Ők mondják: ne a statisztikát nézd, hanem a számlákat!) Tudniillik a fogyasztó 2002 januárjában 12 379 MJ fogyasztás után kifizette a teljes összeget (14422 Ft), miközben 2005 novemberében 6990 MJ fogyasztás után 4253 forint támogatással csökkentett ös­­­szeget fizetett csak ki, azaz a 67 százalékkal megemelt ár dacára is - igaz, jóval kisebb fogyasztás mellett - csupán 10 019 forintot. Akkor hát mennyi volt a gázáremelkedés valójában? Minthogy a Fidesz-propaganda köbméter/forint árakkal számol, nézzük elő­ször 2002-t. A székesfehérvári család ekkor 358 m3 fogyasztásért fi­zetett 14 422 Ft-ot, azaz köbméterenként alig több mint 40 forintot. Ugyanők 2005 végén 209 köbméter fogyasztásért kifizettek 10 019 forintot, azaz köbméterenként több mint 48-at! Tehát mennyi volt számukra a köbméterenkénti emelkedés? 20 százalék, nem pedig 67! És ha most januárban ugyanannyit fogyasztottak (volna), mint 4 évvel ezelőtt, akkor is ugyanannyi az emelkedés. Egy szó, mint száz, a Fidesz „kilopta” a képletből az ártámoga­tást, amely esetünkben tavaly novemberben 30 százalékos volt. De ez még csak a kezdet. Ha valóban 20 százalékos volt a­­ támogatás­sal csökkentett­­ nominális emelkedés, akkor ehhez hozzá kell ten­ni a forint kb. 20 százalékos értékcsökkenését, amiből viszont az kö­vetkezik, hogy a lakossági gáz ára reálértékben 6 (nulla) százalékot emelkedett. S a gondolatsort azzal illendő zárni: amikor a lakossági gáz ára reálértékben 6 százalékkal növekedett, akkor az egy főre eső magyar reáljövedelem legalább 25 százalékkal emelkedett. Ma­gyarul: a gázár a családi költségvetést sokkal nagyobb mértékben terhelte meg 2002 januárjában, mint 2005 novemberében. Szabad gondolattársítással: akkor „rosszabbul éltünk”.

Next