Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
12 • 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG w M |g* <M| fű A&dni Litju Terjeszkedhet a Westend Kapitány Szabó Attila Tovább terjeszkedhet kelet felé a Westend. Két év pereskedés után ugyanis a Pólus Rt.-hez kerülhet a MÁV elárverezett Ferdinánd híd melletti telke. Jó hetet zárt Demján Sándor. Kezdetnek elég volt, hogy Csányi Sándorral közös érdekeltsége, a TriGránit Rt. megnyerte a belgrádi vasútállomás felújítására kiírt tendert. A 150- 200 millió eurós beruházás megszerzése után pedig a nagyvállalkozó másik cégénél, a Pólus Rt.-nél a Westend folytatásának megépítésére koccinthattak. A pezsgőbontásra legalábbis apropóval szolgálhatott a Fővárosi Ítélőtábla pénteki döntése, amely feltette a pontot a MÁV Ferdinánd híd melletti telkéért két éve folyó pereskedésre. A Népszabadság értesülései szerint a bíróság jogerős döntésében kimondta: az állami vasút 82 ezer négyzetméteres ingatlanja a Pólus Rt.-t illeti. A társaság ugyanis a testület szerint jogszerűen járt el, amikor a MÁV Multiszolg Kft. elővásárlási jogával élve 3,2 milliárd forintért meg akarta vásárolni a Westend szomszédságában fekvő telket. A MÁV pedig szabálytalanul, amikor az elővásárlási jogával élni kívánó befektető helyett az üzemi területre kiírt árverésen a legmagasabb árajánlatot adó ír offshore cégnek, a Markland Holdings Kft.-nek - mai nevén Ballymore Kft. - adta el utolsó nagyobb fővárosi ingatlanját. A tegnapi döntés azt jelenti: ha a 2003 decemberében tartott árverésen csak 2,4 milliárd forintig licitáló Pólus kifizeti a MÁV-nak a 3,2 milliárd forintos vételárat, a földhivatalnak is be kell jegyeznie a társaságot tulajdonosként. Az ír befektetők és az állami vasút számára azonban maradt még egy lehetőség a per eredményének megváltoztatására. Dornbach Alajos, a Ballymore Kft. jogi képviselője lapunknak megerősítette: a bíróság valóban kimondta, hogy a MÁV telke a Pólust illeti. A Ballymore és a vasúttársaság azonban a Legfelsőbb Bírósághoz fordul. Álláspontjuk szerint az ügyben a végső szót egy felülvizsgálati eljárás után mondják majd ki. RÖVIDEN Hollandia is nyit Hetedikként januártól Hollandia is megnyitja munkaerőpiacát az új EU-tagországok előtt - döntött tegnapi ülésén a holland kormány. Nagy-Britannia, Írország és Svédország kezdetektől, míg Finnország, Spanyolország és Portugália most határozott úgy, hogy május elejétől nem tart fenn korlátokat. (MTI) Terjednek a hitelkártyák A magyarországi bankok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek hitelkártyák terjesztésére: 2005-ben a Magyarországon kibocsátott 7,4 millió bankkártya 14 százaléka volt hitelkártya - egy évvel korábban még csak 8 százalék volt ez az arány - tette közzé tegnap az MNB. (MTI) Bővítik a szénszálgyártást Húszmilliárdos beruházással a világ legnagyobb szénszálgyártójává tenné nyergesújfalui üzemét a Zoltek - jelentette be tegnap Rumy Zsolt, az amerikai hátterű cég egyik tulajdonosa. A bővítés 400 új munkahelyet teremt. (Munkatársunktól) A tudatos vevő egy vagyont spórol Ugyanazokért az alapvető fogyasztási cikkekért háromszor annyit is fizethetünk, ha nem figyelünk az olcsóbb termékek kiválasztására. A bolt megválasztása kevésbé fontos, de ez is 20-60 százalékos spórolási lehetőséget kínál - derül ki lapunk felméréséből. Munkatársainktól Érdekes eredményeket hozott a Népszabadság hétvégi nagybevásárlása. A közhiedelemmel ellentétben például a fővárosi üzletek nem mindig drágábbak a vidékieknél. Az az elmélet is újragondolásra szorul, amely szerint a mindenki által olcsónak tartott üzletláncok árai minden termék esetében verhetetlenek. Ezen túl bebizonyosodott, hogy az árcímkét tüzetesen megvizsgáló vásárlók nem kevés pénzt spórolnak a felületes vevőkhöz képest. Munkatársaink tapasztalatai is megerősítették ugyanakkor, hogy egy kereskedő saját márkás termékeivel nagy előnyre tehet szert a versenytársaival vívott árháborúban. A vizsgálódás előtt összeállítottunk egy képzeletbeli bevásárlókosarat, amibe csupa olyan cikkek kerültek, amelyekre egy családnak egy szürke hétköznapon szüksége lehet. Ennek megfelelően vettünk dobozos UHT tejet, 20- 20 deka parizert és sonkát, 10 tojást, 20 deka trappista sajtot, 250 grammos margarint, egy gyümölcsjoghurtot, 1,5 liter ásványvizet, egy üveg sört, valamint egy zacskó 3 kilós mosóport. A listával felkerestünk két fővárosi (CBA, Kaiser’s), egy főváros környéki (Tesco), két szombathelyi (Lidl, Interspar), két szegedi (Coop, Penny Market) és egy nyíregyházi (Match) üzletet. A boltok kiválasztásakor arra is ügyeltünk, hogy lehetőség szerint különböző üzlettípusokat (hipermarket, szupermarket, diszkontüzlet, lánchoz tartozó kisbolt) keressünk fel. A bevásárláskor igyekeztünk a listán lévő egyes termékek közül az üzletben kapható legolcsóbbat és legdrágábbat is fellelni. A bevásárlás után kapott blokkokat megvizsgálva először arra lettünk figyelmesek, hogy a gyorsan, pusztán szemre vásárlóknak a kasszánál bizony mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A legolcsóbbnak tartott Lidlben például 1741 forintot lehet úgy spórolni, ha az ember mindenből a legolcsóbbat teszi a kosarába. Ott, ahol a legolcsóbb termékeket megvásárolva is a legtöbbet fizettük, a megtakarított összeg még ennél is nagyobb volt. Meglepő, de a szombathelyi Lidl legkevesebbe kerülő termékeit összeválogatva harmadannyit kell a pénztárnál fizetni, mintha mondjuk a fővárosi CBA- ban ugyanabból a legdrágább árukat válogatjuk össze. A polcok közt keringve szemet szúrt az is, hogy a kereskedők leginkább a saját nevüket viselő termékek (CBA joghurt, Coop párizsi, Spar sör) árából adnak értékelhető kedvezményeket. Ha szándékosan és következetesen nem ezeket a cikkeket választjuk, a boltok között egyébként meglévő árkülönbségek mérséklődnek. Jó példa erre a Lidl, ahol a márkás termékek nem sokkal olcsóbbak, mint mondjuk a magasabb árfekvésűnek tartott Kaiser’snél. Sőt, esetenként többe kerülnek, mint a közeli, drágábbnak tartott üzletekben. A Tesco egyértelműen annak köszönheti, hogy összességében olcsóbb a nagy riválisának tartott Lidlnél, hogy több a saját márkás terméke. Az ország minden szegletéből összegyűjtve és összehasonlítva a kapott blokkokat ugyancsak érdekes következtetésekre juthatunk. Azt gondolnánk, hogy a fővárosban és környékén, ahol a legnagyobb az országban a fogyasztók vásárlóereje, a kereskedők megengedhetik maguknak, hogy nagyobb haszonkulccsal dolgozzanak. Ez azonban nem így van. A spórolós vevők számára a Tesco lett a legolcsóbb, megelőzve még a verhetetlennek tartott árakkal dolgozó Lidlt is. Míg a hipermarketben 1358, addig a diszkontboltban 1538 forintba került a fent említett bevásárlás. Ennek valószínűleg a piaci verseny az oka, hiszen a fővárosban és környékén minden jelentős kiskereskedelmi lánc jelen van. Ugyanezeket a termékeket a drágább boltokban 20-30 százalékkal többért vehetjük meg, ha mindenből a legolcsóbbat választjuk. Ha a drágábbakat, nagyjából háromszoros árat kell fizetnünk. Az elmúlt években megfigyelt piaci folyamatokat támasztja alá az a tapasztalatunk is, hogy a multinacionális láncok az árversenyben előnyben vannak a kisebb boltokkal szemben. Ez még akkor is így van, ha a „kicsik” láncba szerveződve igyekeznek felvenni a harcot a konkurenciával. Jó példa lehet erre a Kaiser’s és a CBA esete. A kisebb méretű bolt érthető okokból nem tarthat akkora választékot, mint a nagyobb, így az egyes termékeken belül az árak szórása is kisebb. Ezen túl a multik tőkeerejüknél és piaci helyzetüknél fogva nagyobb kedvezményeket tudnak kisajtolni márkás termékeket forgalmazó beszállítóikból is, mint a kisboltok. Valószínűleg mindezek miatt volt drágább ötszáz forinttal a CBA a legolcsóbb termékek összeválogatásakor, mint a Kaiser’s. A nagyobb láncok a nagy kínálat miatt is jók az árversenyben Fotó: Móricz Simon Három éve csökken ismét a társadalmi egyenlőtlenség A nyolcvanas évek fordulóján voltak legalacsonyabbak Magyarországon az egyenlőtlenségek. 1982-ben kezdődött a szétszakadás, 1996-ban a leggazdagabb és a legszegényebb tized közötti jövedelmi különbség már 7,5-szeres volt. Munkatársunktól Az ezredfordulón tovább kezdett tágulni a szakadék, 2003- ban „tetőzött” nyolc körüli értékkel, majd 2005-re ismét az 1996-2000 között jellemző szintre csökkent. A Tárki számításai szerint jelenleg a szegények száma azoké, akik az egy főre jutó átlagjövedelem középértékének, a mediánnak, kevesebb mint feléből élnek - egymillió körül van, ez 135 ezerrel kevesebb mint két éve, de még mindig magasabb mint 2000-ben volt. A medián kétszeresénél magasabb jövedelemre - ők számítanak jómódúaknak - tavaly nagyjából 900 ezren tettek szert. A jövedelemeloszlást elemző Tóth István György az egyenlőtlenség elmúlt években bekövetkezett csökkenését elsősorban arra vezeti vissza, hogy a munkajövedelmek közötti különbségek erőteljesen mérséklődtek, elsősorban a kis keresetek viszonylag gyors emelkedése révén. A gazdasági növekedés akkor csökkenti az egyenlőtlenségeket, amikor a foglalkoztatás érzékelhetően bővül, ez történt a kilencvenes évek fordulóján. 2000-2005 között a munkahelyek száma lassan nőtt, a reáljövedelmek hektikusan alakultak, ezek mutatkozhatnak az egyenlőtlenségi jelzőszámok hullámzásában. A legalsó és legfelső jövedelmi kategóriákba tartozók közötti különbségek mérséklődésében jelentős szerepet játszanak a szociális jövedelmek - mint a családi pótlék, segélyek, anyasági támogatások. Az összes segélynek már az ezredforduló óta - mintegy fele jut el a legalsó jövedelmi ötödhöz, és viszonylag kevés a felső negyven százalékhoz. A munkanélküli-járadékok része az elmúlt pár évben viszont „zuhanásszerűen” csökkent a legszegényebbek körében, ez feltehetően annak tudható be, hogy mind többen vesztik el a jogukat a korábbi munkaviszonyhoz kapcsolódó ellátásra. Összességében tehát az elmúlt pár évben történt „kiegyenlítődés” nem a társadalmi újraelosztás jobb célzottságának tudható be, aminek hatékonyságát egyébként a szerző már megfelelőnek ítéli. A jövedelmi „hierarchiában” betöltött helyet legerősebben - mintegy 25 százalékban - az iskolázottság magyarázza, és ennek az egyenlőtlenséget fokozó szerepe még nőtt is az elmúlt öt évben, 1987-hez viszonyítva pedig megháromszorozódott. A második meghatározó helyen a foglalkoztatottság áll, ennek jelentősége azonban a múlt évtized közepétől változatlan. Az életkornak és az etnikumnak jövedelmet befolyásoló hatása viszont csökkent az elmúlt öt évben. 1987 óta még a lakóhely életszínvonalat meghatározó jelentősége nőtt meg. Az egyenlőtlenségekben a rendszerváltás előtt ennek alig volt szerepe, míg 2000-re a harmadik meghatározó tényezővé lett. A jövedelmi skála legalsó és legfelső csoportjába tartozók aránya (százalék) legszegényebb leggazdagabb 10 százalék 10 százalék 1996 M 2003 ■ 2005 Forrás: Tárki / Népszabadság-grafika I Bebetonozódott területi különbségek Hámor Szilvia Közép-Magyarországon kiugróan a legmagasabbak - az országos átlagot negyedével haladják meg a keresetek, így tavaly majd 43 százalékponttal voltak magasabbak a Dél-Alföldön átlagosan elérhető jövedelemnél. A többi régióban ennél valamivel - ám nem sokkal - jobbak a bérek: a Közép-Dunántúlon mintegy hét, a Nyugat-Dunántúlon pedig tíz százalékkal maradnak el az országos átlagtól A döntő időszaknak - a keresetek szétszakadása szempontjából - az 1989-1992 közötti évek tűnnek. A rendszerváltást megelőző évben ugyanis a „leggazdagabb” régióban is mindössze nyolc százalékkal haladták meg a keresetek az országos átlagot, a legszegényebbnek számító Észak-Alföldön pedig mindössze tíz százalékkal maradtak el attól. 1992-re viszont a közép-magyarországi régióban már az országos átlagnál ötödével voltak magasabbak a bérek, bár a többi régióban még akkor is közelítették vagy meghaladták a 90 százalékot. A bérnövekedés azonban a legrosszabb foglalkoztatási helyzetben lévő térségekben továbbra is jóval alacsonyabb maradt, mint a dinamikusabban fejlődő országrészekben. A régiók közötti kereseti egyenlőtlenségek még 2004-ben is nőttek. A belső vándorlás csökkenthetné a nagyon erős regionális foglalkoztatási és bérszakadékot - állapítják meg a Munkaerő-piaci Tükör 2005-ös kiadványában az elemzők. Magyarországon azonban nagyon alacsony a belső migráció, a sikeresebb és sikertelen régiók között ugyanis nemcsak a keresetekben, hanem az ingatlanárakban is tetemesek a különbségek. Ez, illetve a magas lakásbérleti díjak túlzottan költségessé teszik az elvándorlást. A foglalkoztatási verseny hiányában pedig a régiók közötti különbségek bebetonozódnak. A foglalkoztatások közötti különbségek szintén némileg nőttek az elmúlt tíz évben, és e téren tapasztalható némi átstrukturálódás is az ágazatok között. Az oktatásban dolgozók 1995-ban még mintegy tíz százalékkal kerestek az országos átlagnál kevesebbet, 2004-ben pedig már ugyanennyivel többet. Némileg javult az egészségügyben és szociális szférában dolgozók pozíciója is, az átlagtól való elmaradásuk ebben az időszakban húsz százalékról tíz százalékra csökkent. A legrosszabbul a szállodaipar és a vendéglátás fizet, az itt dolgozók az országos átlagnál mintegy 30 százalékkal keresnek kevesebbet, legalábbis papíron nem számítva a zsebbe kapott jövedelmeket. A legjobban fizető pénzügyi szférában a bér tavaly több mint 120 százalékkal - 1995-ben ez az arány 80 százalék volt - haladta meg az átlagot.