Népszabadság, 2006. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-06 / 130. szám
Közigazgatási kontra a reformra A szakszervezeti vezető szerint nem az állam, a gazdaság működik rosszul A kormányprogram vádirat a közigazgatás ellen - állítja az érintett szakszervezet főtitkára. Fehér József attól tart, hogy szakmailag elbizonytalanodik az apparátus. Kun J. Erzsébet A közigazgatási államtitkári funkció megszüntetése a kormányzati reformmal hideg zuhanyként érte a szakmát - ezt állítják az érdekvédők. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete nem vitatja, hogy reformra szorul az államirányítás, de úgy véli, az új kormány a közigazgatási rendszer legjobban működő és legfontosabb elemére mért csapást - fogalmazott lapunknak Fehér József, a szervezet főtitkára. Szerinte elhibázott, szakmailag megalapozatlan döntés született, amely a minisztériumi szervezet működése, a nemzetközi kapcsolatok és az európai uniós feladatok teljesítése szempontjából kifejezetten zavaró. A rendszerváltás óta a közigazgatás jogállami működésének egyik garanciája a pártsemleges köztisztviselőként dolgozó közigazgatási államtitkárok működése volt - állítja a szakszervezeti vezető. Ez a kar a jogszabályok szakmai előkészítését, az adott minisztérium munkaszervezetének, apparátusának szakmai irányítását végezte. Súlyosbítja a helyzetet a főtitkár szerint, hogy a szintén pártsemlegességet igénylő helyettes államtitkári funkció is megszűnik. S bár szakállamtitkárok látják majd el a jövőben a feladataikat, ők „politikafüggő” szakemberek lesznek, hiszen a vezetői megbízatásuk a kormány mandátumával azonos idejű. Vagyis: a kormánytól kapják a megbízásukat, s annak megbízatásával lejár az övék is. - A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy ennyire közvetlen módon kösse magához egy kormányzat a szakembereket - hangsúlyozta Fehér, aki szerint a gyakorlatban a politikai zsákmányszerzés eddig is működött, de valamilyen módon azért elsődleges volt a szakmaiság. Nemzetközi példákat sorolva a főtitkár utalt arra, hogy Európában a minisztériumokat politikusok, politikai államtitkárok vezetik, de a szakmai munkát, az apparátus vezetését pártoktól független, úgynevezett karrier-köztisztviselők végzik. A 300 fős főtisztviselői kar jövőjére vonatkozó kérdésünkre Fehér azt válaszolta: nem látja okát a megszüntetésének. Az a sugallat pedig, hogy az államszervezet működésének átalakítása jelentős megtakarítást eredményezne, megtévesztő. Az önkormányzatok, az államszervezet egyéb intézményeinek visszafejlesztése a működésben okoz zavarokat, miközben anyagilag csak „morzsákat” jelent: néhány százmilliós vagy milliárdos megtakarítást hoz, ugyanakkor szakmailag elbizonytalanítja az apparátust. A köztisztviselők szerint a kormányprogram azt az illúziót kelti, hogy itt minden rendben van, csak az államigazgatást kell rendbe tenni, a közigazgatást megsarcolni, az indokolatlanul nagy létszámú apparátust leépíteni. Úgy látják azonban, hogy ettől az ország dolgai nem mennek majd jobban. Az az igazság, hogy a gazdaság működési zavarait próbálja a kormányprogram a közigazgatásra áthárítani. A közigazgatás tárja fel ugyanis azokat az ellentmondásokat, amelyek miatt a vállalkozók idegesek. Fehér József szerint a gazdálkodó szervezeteknek nem érdekük, hogy jól működjön az adóellenőrzés, a fogyasztóvédelem, a munkaügyi felügyelet vagy a környezetvédelem. Magyar Trianon-tüntetés Versailles-ban Hírösszefoglalónk Jobboldali politikai szervezetek megemlékezéseket tartottak a hét végén az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 86. évfordulóján. A győztes nagyhatalmak által Magyarországra kényszerített szerződés értelmében az ország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. Az évfordulón a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezete a franciaországi Versailles-ban szervezett tüntetést, amelyen a magyar szervezők szerint nyolcszázan, a francia rendőrség közlése alapján háromszázan vonultak fel a város utcáin. A Magyarországról érkező tüntetők a békeszerződés aláírásának helye, a versailles-i kastély előtt gyülekeztek, majd szoros rendőri kísérettel a Trianon Palace Hotelbe vonultak, amelynek konferenciatermében tartották magyar és francia nyelvű megemlékezésüket. A magyar nemzeti és árpádsávos zászlót lengető csoport „Vesszen Trianon!”, „Justice for Hungary!”, „Ria, ria, Hungária!” és „Nem, nem soha!” jelszavakat skandált. Toroczkai László, a HVISZ vezetője a trianoni békediktátum felülvizsgálatát és a trianoni határok eltörlését követelte. A magyarországi megemlékezés központi helyszíne vasárnap a Hősök tere volt, ahol a Magyarok Világszövetségének képviselője úgy fogalmazott: a nemzetellenes parlamenti politika miatt mára már „sekéllyé nőtte ki magát a Trianon okozta seb”. Nagy Ervin, a Jobbik Magyarországért Mozgalom választmányi elnöke kijelentette, hogy az elszakított országrészekben ma is békés népirtás folyik, és követelte, a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatainak napja után - június 4-ét is nyilvánítsák emléknappá. Az MTI tudósítása szerint a jelszavak és a zászlók azonosak voltak a versailles-iakkal. A résztvevők a Hősök teréről a lebontásra ítélt budai Turul-szoborhoz vonultak, ahol egyébként a MIÉP nagygyűlést tartott, amelyen Csurka István is felszólalt. A Trianon Társaság és a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány szervezésében Zebegényben, a Kálvária-dombon 2000-ben felavatott emlékműnél tartottak megemlékezést. A történelmi egyházak képviselői ökumenikus imát tartottak. Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának helyettes vezetője szónokként azt mondta: „Trianon ne csupán gyászt és pótolhatatlan veszteséget jelentsen számunkra, hanem örök tanulságul szolgáljon, és adjon erőt, hogy védetté válhassunk minden további nemzeti tragédiával szemben”. Debrecenben a Magyar Fájdalom szobránál Pósán László fideszes országgyűlési képviselő Kossuth Lajost idézve „a legmagyarabb város” feladatának mondta, hogy összekösse a határon túli magyarokat az anyaországgal, azt követően, hogy a 2004. december 5-i népszavazás után Gyurcsány Ferenc „újabb lelki Trianont okozva nyíltan az elcsatolt területeken élők ellen fordult”. „Trianon a magyar nép legnagyobb tragédiája, súlyosabb, mint a mohácsi vész” - mondta Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök Ráckeresztúron egy emléktábla-avatáson. Szegeden a pártok helyi és megyei ifjúsági szervezetei közös megemlékezést terveztek, de a Hősök kapujánál rendezett koszorúzáson csak a Fidelitas, az Ifjúsági Demokrata Fórum és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség képviseltette magát. A békedekrétum felülvizsgálatát követelték több százan a franciaországi kastély előtt Fotó: Peer Zoltán NÉPSZABADSÁG • 2006. JÚNIUS 6., KEDD Magyarország 3 Megérdemel két szót az ODS által tervezett reformok „szlovák” ihletése. Ki gondolta volna, hogy a kisebb és szegényebb rokon modellje (az egykulcsos adó, a nyugdíjreform stb.) gyakorol majd vonzerőt a csehekre? Pikáns Aczél Endre Nincs elemző talán, akinek ne jött volna be az „ötöse”. Mind azt mondta: Csehországnak komoly parlamenti többséggel rendelkező, erős kormányra lesz szüksége, ha neki akarna állni a reformoknak, s hogy ilyen kormánya nem lesz. Merthogy a múltban sem volt, miért lenne épp most? Érdekes: a csehek egészen jól megvoltak a gyönge kormányaikkal - az utóbbi két ciklusban a baloldali színezetűekkel. Tanú rá az ország gazdasági teljesítménye, így elvileg nem kizárható, hogy a tökéletes parlamenti patthelyzettel a hátában Topolanek jobbközép ODS-e kormányképes lesz. De több kínra számíthat, mint örömre. A baloldalon ugyanis mindig több volt az összetartás, mint a jobboldalon. Ráadásul a választási kampány a jólét körül forgott, és indokolt a gyanú, hogy a jobboldal liberális színezetű, a jóléti államot óvatosan leépítő elképzeléseivel szemben az összes mandátum 13 százalékát birtokló kommunisták konokul ellenségesek lesznek. Ha a szocdemek obstruálni akarnak, rájuk bizton számíthatnak. Az igazat szólva Cseh- és Morvaország komunista pártja, mint „megreformálatlan” utódpárt, sajátos képződmény Közép- és Kelet-Európában. Senki nem érti, miért éppen a legpolgáribbnak számító Csehországban tudott a KP politikaformáló erő maradni? Ennek okát abban látom, hogy gyökereit ez a párt a két világháború között demokratikus, parlamenti körülmények között, teljesen legálisan fejlesztette ki, miáltal része volt és maradt a demokratikus hagyománynak. Ellentétben elvbarátai szinte mindegyikével. Koalícióra ugyanígy sem lép senki vele - ahhoz túl „szagos” de a parlamenti játékokban felhasználják, és ő is használja a többieket. Mindazonáltal a június 2-3-i csehországi választás kimenetele nemcsak a várható kormányzási nehézségek felől értelmezhető, hanem onnan is, hogy a parlament legerősebb pártja az ODS lett, a szocdemek vesztettek, egyszóval az ország népe a változásra szavazott. Vagy mondjuk úgy: nagyon sokan szavaztak a „szlovák típusúnak” mondott, liberális reformokra; sokan, de valamennyivel kevesebben, mint szükséges lett volna. Az eredmény így is szép, mondhatnám, a kollektív bölcsesség mellett tesz tanúságot, hiszen a jóléti állam védelmével, amelyet a szociáldemokraták a zászlajukra írtak, általában nyerni, nem pedig elveszíteni szokták a választásokat, pláne, hogy ennek az államnak a finanszírozása - ellentétben Magyarországgal - egyáltalán nem merítette ki Csehország tartalékait. (Legfeljebb merítette volna évek múltán.) Megérdemel két szót az ODS által tervezett reformok „szlovák” ihletése. Ki gondolta volna, hogy a kisebb és szegényebb rokon modellje (az egykulcsos adó, a nyugdíjreform stb.) gyakorol majd vonzerőt a csehekre, akikhez - hogy egy kitűnő lengyel szakértőt idézzek - „soha semmi nem jött Kelet felől”? De momentán ez van. Pikáns. Ezzel egyenértékű pikantériája lehet annak a - sokak által jelentős tétekkel fogadott - szlovákiai fordulatnak, ahol a nép jelentős része majd, kiábrándulván a csehek számára ma még oly vonzó szlovákiai reformokból, a jóléti állam helyreállítására adja le a szavazatát - azaz miközben a csehek a szlovák, a szlovákok az eddigi cseh formulára szavaznak. Érdemes volt ezért szétmenni? Elég volt a parlamenti ellenzék jogainak kigúnyolásából. Alkossanak olyan törvényeket és házszabályt, amelyek lehetetlenné teszi, hogy a kisebbség által kezdeményezett rendkívüli üléseket elszabotálják, a vizsgálóbizottságok megalakítását megakadályozzák. Kegyelmi pillanat Révész Sándor A koalíció nem azért nyerte meg a választásokat, mert a többség elégedett volt vele, hanem annak ellenére, hogy nem volt elégedett. A Gallup utolsó felmérése szerint februárban arra a kérdésre, hogy inkább jól, vagy inkább rosszul mennek a dolgok Magyarországon, a megkérdezettek 31 százaléka felelte azt, hogy inkább jól, 58 százaléka pedig, hogy inkább rosszul. Négy évvel ezelőtt, ennél többen vélekedtek úgy, hogy inkább jól mennek a dolgok (38 százalék), és kevesebben úgy, hogy inkább rosszul (49 százalék) - akkor mégis megbukott a kormány, most mégsem. A többség tehát most sem arra szavazott, hogy úgy kormányozzák tovább az országot, ahogy az előző ciklusban, hanem arra, hogy ugyanazok kormányozzák másképp. „A második Gyurcsánykormány, ha komolyan veszi elkötelezettségét a köztársasági eszme mellett, sem a gazdaságpolitikában, sem a közélet tisztaságának értelmezésében, sem az ellenzékhez fűződő viszonyban nem folytathatja azt, amit a Medgyessy-kormány tett, s amivel az első Gyurcsány-kormánynak nem volt ereje szakítani.” Ezt írja Bauer Tamás az Élet és Irodalomban (A köztársaság konszolidációja, május 5.). Nos, a gazdaságpolitikában elvárható fordulatról rengeteg szó esik, a többiről kevés, vagy semmi. Az ellenzékhez fűződő - nem politikai, hanem jogi, intézményes - viszonyról lényegében semmi. Holott a „kegyelmi pillanat” éppen ebben lehetne a legkegyelmibb. Az ellenzék meggyengült és megrendült, a revánshangulat okafogyott, az ellenzék jogosítványainak eltiprásában és elsikkasztásában élenjáró „jobboldal” már visszakapta a kölcsönt. Helyre lehetne állítani, illetve meg lehetne teremteni a normális állapotokat. Bauer erre vonatkozó tézisei, melyeket idézett írásában kifejtett, nyomasztóan visszhangtalanok maradtak. Pedig elég sokan vannak ebben az országban, akiknek elegük van abból, hogy a politikai erők ott babrálnak ki egymással, ahol tudnak, s áldatlan állapotokat teremtenek az Ország Házában, a közmédiában és az önkormányzatokban. Elég volt a parlamenti ellenzék jogainak kigúnyolásából. Alkossanak olyan törvényeket és házszabályt, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a kisebbség által kezdeményezett rendkívüli üléseket elszabotálják, a vizsgálóbizottságok megalakítását megakadályozzák, vagy munkájukat kudarcba fullasszák, hogy a többség egyoldalúan meghatározhassa a tárgyalási időkeretet stb. A kormányfő álljon hetente az interpellálók elé, és rögzítsék, mi tekinthető olyan „halaszthatatlan közfeladatnak”, amire hivatkozva kimentheti magát. Bizonyos ellenzéki jogosítványokat ideje lenne kiterjeszteni az önkormányzatokra, hiszen a fővárosban például másfél évtizede nem alakulhatott meg egyetlen vizsgálóbizottság sem ellenzéki kezdeményezésre. Nemcsak a közmédia politikai kisajátítását kell megakadályozni a médiatörvény módosításával, de azt is, hogy a kormánypártok közpénzből kampányoljanak, és így jogosulatlan előnyre tegyenek szert. Például törvényben kellene rögzíteni, hogy kormányzati szervek a választások előtti időszakban kizárólag a feladataik ellátásához közvetlenül szükséges hirdetményeket tehetik közzé. A kormánypártok nem lehetnek sem annyira optimisták, hogy azt higgyék, ők már sohasem fognak ellenzéki pártokként tevékenykedni. Annyi jogosítványuk lesz és ezek érvényesítésére annyi garanciájuk, amennyit kormányzásuk alatt biztosítanak az ellenzéknek. Ettől az ellenzéktől nem számíthatnak többre, és nem is érdemelnek többet. ■v