Népszabadság, 2007. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-05 / 30. szám

www.nol.hu Influenza van, járvány nincs öt megyében (Borsod-Abaúj- Zemplén, Nógrád, Szabolcs- Szatmár-Bereg, Vas, Zala) talál­tak influenza A-vírust. A meg­betegedések még sehol sem okoztak járványt, de mind töb­ben fordulnak országszerte inf­luenzaszerű tünetekkel orvos­hoz. A betegek több mint 40 százaléka 15 évnél fiatalabb gye­rek, ötödük pedig fiatal felnőtt - tudtuk meg az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól. Az ÁNTSZ a múlt év októberétől működteti az influenzafigyelő szolgálatot, amelyben a háziorvosok 20 szá­zaléka hetente jelzi, hogy hány olyan beteg volt, akik hirtelen lázra, torokfájásra, fejfájásra, izomfájdalomra, köhögésre, rossz közérzetre panaszkodtak. S noha ezeket a tüneteket sok­féle kórokozó produkálhatja, de influenzát csak néhány: az A-, B-, C-vírus. Az ÁNTSZ tavaly novem­berben mintegy másfél millió adagot osztott szét a háziorvosi körzeteknek a védőoltásból. Ebből térítésmentesen kaphat­tak a 66 éven felüliek, a három évnél fiatalabbak, a rosszindu­latú daganatos betegek, a szo­ciális otthonokban élők, a tar­tós szalicilátkezelésben része­sülő kamaszok, valamint az egészségügyi dolgozók. A jár­ványügyi szakemberek szerint még mindig érdemes oltást kérni az orvostól. Ha a körzet­ben már elfogyott a térítés­­mentes adag, a patikákban re­cept ellenében hozzáférhető az oltóanyag. (Munkatársunktól) Schirilla Vácott A zajló jég­táblákat ugyan nem kellett ke­rülgetnie, mégsem lehetett kön­­­nyű dolga Schirilla Györgynek, aki szombaton Vácnál úszta át a Dunát Fotó: Teknős Miklós Megnyílt a Nagy Britmánia Március 4-ig tart a rendezvénysorozat a Millenáris Fogadóban Hogy már a kezdés is nagy siker volt, mi sem mutatja jobban, mint hogy a részvevők többsé­ge még vasárnap délután kettő­kor sem aludta ki a szombat éj­jel izgalmait: a Millenáris Foga­dóban megkezdődött a március 4-ig tartó Nagy Britmánia ren­dezvénysorozata, amelyet a programok legtöbbjének ott­hont adó Trafó és a British Council közösen szervezett. Az anglomán nézelődőnek nem volt könnyű dolga szombat éjjel, és nem lesz a következő hetekben sem, olyan töményen kapja a brit kultúra szereplőit. A Millenárison szombat éjjel a The Puzzle indie rockja nyitott - az utóbbi két évben London szinte minden fontos klubjában fellépett. Nicola De Main, a leg­ifjabb londoni divatdiktátornő, Madonna és Kylie Minogue ked­venc tervezőjének bemutatója következett, hogy aztán közön­ség elé lépjen Yonderboi, akit már itthon sem kell bemutatni, ami egy magyar esetében iga­zán nagy szám: Amszterdam­ban, a Paradisóban telt ház előtt játszott, és ismerik már min­denfelé Európában. Itt volt DJ Goldierocks. Aztán a Ladytron, a két lány és két fiú elektropop­­ja nem okozott csalódást. Végül Alan McGee zárta a programot, akinek az Oasis, a Hives és a Libertines köszönheti sikerét. A következő hetekben Budapest­re érkezik a szigetországi szín­házi kultúra kísérletezőbbik fe­le, négy, különleges műfajok­ban, szokatlan színházi helyze­tekben gondolkodó brit társu­lat, a Stans’s Cafe, a Rotozaza, a Forced Entertainment és a God Squad. Izgalmat ígérnek Carol Ann Duffy versei Zsótér Sándor rendezésében, és itt lesz a vi­lághírű Arditti vonósnégyes, valamint a klasszikus, illetve kortárs tánctechnikát ötvöző koreográfus, Russel Maliphant társulata, és helyhiány miatt to­vább már nem sorolhatjuk... (Munkatársunktól) NÉPSZABADSÁG • 2007. FEBRUÁR 5. HÉTFŐ • 21 Mozaik Alacsony a hazai bűnözés az EU-skálán A magyarok elégedetlenek azzal, ahogyan a rendőrség a feljelentéseket kezeli, a korrupcióra és a fogyasztó megkárosítására pedig so­kan panaszkodnak - ez is kiderül egy ma bemutatás­ra kerülő uniós felmé­résből Szőcs László Brüsszel Az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent - Belgium kivételével - a vagyon elleni, illetve az erő­szakos bűncselekmények ará­nya az Európai Unió régi tizen­öt tagországában. Ezt állapítja meg egy uniós támogatással ké­szült európai felmérés, amelybe (első ízben) három új tagálla­mot is bevontak: Észtországot, Lengyelországot és Magyaror­szágot. A Gallup Europe irányításá­val dolgozó kutatók a rendőrsé­gi statisztikáktól függetlenül készítették el az összehasonlí­tást. A közvélemény-kutatók szerint ugyanis ezek az adatok nem megbízhatóak, az egyes országokban más meghatáro­zásokat alkalmaznak, sok min­den nem jut a rendőrök tu­domására. A felmérés hazánk­kal kapcsolatban megállapítja: európai összehasonlításban alacsony nálunk a bűnözés, a korrupcióval és a fogyasztók megkárosításával összefüggő lakossági tapasztalatok viszont messze meghaladják az uniós átlagot. Magyarországon min­den tíz elszenvedett bűncselek­mény közül csaknem nyolcat jelentenek a rendőrségen, ami körülbelül az EU átlagának fe­lel meg. Különösen alacsony az erő­szakos bűncselekmények gya­korisága: a három legjobb kö­zött találjuk hazánkat az utcai támadások tekintetében (száz emberből valamivel több, mint egy esett ilyennek áldozatául 2004-ben), a rablásoknál pedig egyenesen a legkedvezőbb po­zícióban van (0,9%), messze az átlag alatt. A vagyon elleni bűn­­cselekményeknél ugyan vala­mivel kevésbé rózsás a helyzet, de itt egyedül a betörések ará­nyában éri el a magyar ráta az európai átlagot (1,7%). Magyarországon minden ötödik ember csalás áldozatá­vá válik, csak Görögországban és Észtországban rosszabb a helyzet a vizsgált államok kö­zül. Az EU régi tagországainak többségénél hazánkban lénye­gesen gyakrabban tapasztal­nak az emberek korrupciót: csaknem minden huszadik megkérdezett találkozott meg­vesztegetési lehetőséggel a ha­tóságoknál. Annak ellenére, hogy a ma­gyar polgárból kis valószínű­séggel lesz áldozat - a tizen­nyolcak között a legalacso­nyabb például a szemérem el­leni bűncselekmények aránya -, az emberek biztonságérzete nem nagyobb az európai átlag­nál. Hazánknál csak Görögor­szágban és Észtországban elé­gedetlenebbek az emberek az­zal, ahogy a rendőrségen tett bejelentéseket kezelik. A ma­gyar bűnüldözők hatékonysá­gát ugyanakkor az európai át­lagnak megfelelően ítélik meg: az emberek 70%-a elégedett. (A felmérésre bőven a szep­temberi-októberi budapesti zavargások előtt került sor.) Felsőtárkányi rekordkocsonya Tudósítónktól A rekordok könyvében idáig nem szerepelt, a hét végén azonban bejegyzésre került az első nagy tál - 45 adagnak megfelelő - kocsonya. A Fel­­sőtárkányban készült ételbe ti­zenegy kiló sertéskörmöt, há­rom kiló sertésbőrt főztek, nem takarékoskodtak a szaká­csok - ifj. Jankó István, Jankó Róbert és Pillér Norbert - a fok­hagymával sem: hatszáz grammnyit tettek az óriás adagba. Az első magyar kocso­­nyacsúcs-kísérlettel párhuza­mosan 23 csapat részvételével versenyt is rendeztek: főztek kocsonyát halból, vadból, ka­kasból, mangalicából és egyéb sertésből, valamint gyümölcs­ből. Verseny közben érkezett a hír: február 26-án a hagyomá­nyos miskolci kocsonyafeszti­válon meg akarják majd dönte­ni a felsőtárkányi rekordot. Sebestyén István rekordregisztrátor hitelesítette a tányér kocsonyát Fotó: Kovács D. István Rendőr üzletelt a cseh slágerszerző véres fotóival Szilvássy József Pozsony Egy cseh rendőr akart pénzt ke­resni azoknak a fotóknak az el­adásával, amelyeket a nyomo­zók az öngyilkosságot elköve­tett Karel Svoboda neves cseh zeneszerző vérbe fagyott tete­méről készítettek - jelentette be Prágában a cseh belügyminisz­térium szóvivője. Radek Holy közölte azt is, hogy a meggya­núsított törzsőrmester nem tar­tózkodott a helyszínen, hanem a rendőrség belső számítógépes rendszeréből töltötte le a felvé­teleket, s ajánlotta fel húszezer koronáért (hozzávetőleg két­százezer forintnak megfelelő összegért) a Blesk nevű bulvár­lapnak. (A prágai bulvárlap mindössze egyetlen fotót kö­zölt, amelyen az elhunyt zene­szerző keze, a pisztoly és vértó­csa látható.) Éppen ez a hívás buktatta le, mert hiába cserélt SIM kártyát a készülékén, a mo­bilszolgáltató rögzítette a hívó személy telefonszámát. A törzsőrmester beismerte tettét. Lapunk érdeklődésére Ra­dek Holy közölte, hogy a gátlás­talan rendőrt végkielégítés nél­kül azonnal elbocsátották, s hi­vatali hatalommal való vissza­élés alapos gyanúja miatt bűn­vádi eljárást indul ellene. HÍREK • • Földrengésveszély Kanadában­ Katasztrofális jövő heti föld­rengés lehetőségére - igaz, jobbára csekély kockázatára - figyelmeztették a kanadai Brit Columbia szövetségi tarto­mány lakóit a szeizmológusok a helyi média szombati jelen­tései szerint. A kutatók egyelő­re csak műszerrel érzékelhető földmozgásokat észleltek a Csendes-óceán mélyén, Van­couver szigetének partjainál, s ezekből következtetnek arra, hogy meglehet, közeledik a régóta beharangozott hatal­mas, térségbeli földrengés. A földmozgásokat a Cascadia-tö­­résvonal szintjén érzékelték, az óceán fenekén Kanada és az Egyesült Államok nyugati partjai mentén. Seattle ameri­kai városnál kezdődtek, majd északi irányban folytatódtak. (MTI) • Madárinfluenza Angliában. Pulykák tízezreit semmisítet­ték meg és szigorú elővigyáza­tossági intézkedéseket léptet­tek életbe vasárnap Nagy-Bri­­tanniában, miután a madárinf­­luenza-vírus emberre is veszé­lyes H5N1 altípusát azonosí­tották egy kelet-angliai puly­kafarmon. A fertőzést Suffolk grófságban, Holton települé­sen, Európa legnagyobb puly­katermelő farmján észlelték. Miután beigazolódott, hogy a H5N1-fertőzés következtében pusztult el 2600 szárnyas, le­vágják a farmon nevelt mind a 159 ezer pulykát. Az elgázosí­­tott szárnyasokat leplombált teherautókon szállítják az ége­tőbe, a megsemmisítés várha­tóan még két napig tart. (MTI) • Ellopták a jászkiséri Rákóczi­­szobrot­ Vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek ellopták II. Rákóczi Ferencnek a Jász­­kisériek Baráti Egyesülete által állíttatott, bronzból készült mellszobrát. A 90 kg súlyú, másfélszeres életnagyságú mű­alkotás értéke négymillió fo­rint. Jászkisér Nagyközség Ön­­kormányzata a nyomravezető­nek kétszázezer forint jutalmat ajánl fel. Várják azok segítsé­gét, akik hasznos információ­val tudnak szolgálni. Az üggyel kapcsolatos bejelentések meg­tehetők a rendőrségen vagy Jászkisér polgármesteri hivata­lában. (Népszabadság) • „Gázoló” magyar síelő. Egy 39 éves magyar síelő lesiklás köz­ben összeütközött a hét végén egy másik síelővel az olaszor­szági Bolzano tartományban, a Dolomitok Gardena nevű völ­gyének egyik sípályáján: az utóbbinak az összeütközés kö­vetkeztében eltört a karja, de az ütköző magyar segítség­­nyújtás nélkül továbbment. A biztonsági szolgálatot ellátó sípályacsendőrök a nyomába eredtek, s csakhamar utolérték és feltartóztatták. Feljelentést tettek ellene a sípályák bizton­sági normáinak megsértéséért és a kötelező segítségnyújtás elmulasztásáért. (MTI) • Újbudai távhőtámogatás. A XI. kerületi társasházi közös kép­viselők klubja következő ös­­­szejövetele ma délután négy­órai kezdettel lesz Újbuda Ön­­kormányzata Polgármesteri Hivatalának földszinti nagyter­mében (Zsombolyai utca 5). Az érdeklődőket tájékoztatják a távhőtarifákról s a támogatási rendszer átalakításáról. A má­sik téma: épületfelújítási finan­szírozási lehetőségek a lakók számára megerőltető anyagi terhek nélkül. (Népszabadság) • Késelés Bocskán. Gyilkosság­gal végződött egy vita szomba­ton a Zala megyei Bocskán. A rendőrség tájékoztatása szerint egy disznóvágáson két helybe­li férfi összeszólalkozott, majd egyikük kést rántott, és mellbe szúrta ellenlábasát, aki a hely­színen életét vesztette. A rend­őrség nem sokkal az eset után őrizetbe vette a késelőt, és megindította ellene a vizsgála­tot. (Népszabadság) • Véradás a Népszabadságnál. Véradás lesz a Népszabadság III., Bécsi út 122-124. szám alatti székházában kedden reggel ki­lenc órától fél tizenkettőig. A szervezők kérik a jelentkező­ket, hogy személyi igazolványu­kat és tb-kártyájukat hozzák magukkal. (Munkatársunktól) Az ötös és a hatos lottó heti nyerőszámai 14,23, 72, 85, 86 Jokerszám: 214 951 19, 24, 35,36,37, 45 Pótszám: 12 Kedves egészségünkre!­ ­ Szerencséje van, jóember! Nőttek a kórházi boncolás költségei, és most egy újraélesztéssel olcsóbban jövünk ki a tébé felé Népszabadság közvetlen telefon Naponta öt órán át véleményükkel, ja­vaslataikkal és információikkal közvetle­nül munkatársainkhoz fordulhatnak. Hívásaikat 14 órától 19 óráig várja ma: Cserveni Edit 06 (30) 550-8585 e-mail: level@nepszabadsag.hu Apróhirdetés-információ: 06 (1) 436-4482 (8-17 Óráig) Hirdetésfelvilágosítás: 06 (1) 436-4461 (8-18 Óráig) Terjesztés: közvetlen telefon: 06 (1) 436-4484 (8-16 Óráig, utána üzenetrögzítő).

Next