Népszabadság, 2010. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-27 / 72. szám
www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2010. MÁRCIUS 27., SZOMBAT Színház • Zene • Kiállítás • Film • Tánc • Építészet • Könyv • Televízió Ma: Párbeszéd a műfajok között ZENE A neves flamencogitáros, Paco de Lucia ma este hétkor Debrecenben a Főnix Csarnokban lép fel. Nyitottsága és alkotókészsége révén párbeszédet teremtett a flamenco, a brazil ritmusok, a dzsessz és a klasszikus szerzők zenéje között. Ez a hét végén több magyar városban is megtapasztalható. A Főnix Csarnok Kézcsók és ananásztaréj Nigel Kennedy szerint a hegedű hangzása nem a hangszeren, hanem a muzsikuson múlik Fenegyerek - ezt a szót használják leggyakrabban a Krakkóban (is) élő hegedűművésszel, Nigel Kennedyvel kapcsolatban. Hogy öntörvényű, az biztos. Neki ne mondja meg senki, mit csináljon, mit vegyen fel, és hogyan nyírja ananászfrizuráját. Bulizni Pesten az A38 Hajóra ment, másnap meg cigányzenét hallgatott. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra a Bach- és Ellington-estjét hozta. Szemere Katalin Több hegedűje is van Nigel Kennedynek. Stradivarija és Guarnerije is. De a mostani, pesti koncertjére nem ezeket cipelte el, hanem három viszonylag modern elektronikusát, mert azok kompatibilisebbek a mikrofonnal, mint például az 1730-as évek közepén készült Guarneri. Amúgy meg teljesen mindegy, melyikkel zenél - mondja. A hangzás elsősorban nem a hangszeren múlik, hanem a „zajkeltőn”. Ha például tanára, Yehudi Menuhin elvette az ő hegedűjét, az ugyanúgy menuhinosan szólt, mint amikor a sajátján játszott. Nigel Kennedy megszállott. Már próba közben is érzékelni lehet, viszonylag kevés dolog számít az életében a zenén kívül. A határidőket és a korlátozásokat nem kimondottan szereti, utoljára gyerekkorában szabhatták meg neki a szülei, hogy mit csináljon. Egy turnén a zenészek az elsők, utánuk jön mindenki más - deklarálja. Kennedy a saját zenekarával és az Óbudai Danubiával próbál. Hogy lehet-e fotózni vagy sem, az pillanatonként változik. Mint ahogy az is az utolsó percben derül ki, hogy tényleg ad ötperces interjút, amiből végül tizenöt lesz. A faksznikból egyértelművé válik, mennyire zavarja a protokoll. És ezt a gyanúmat meg is erősíti, mikor az öltözőjében kipakolt büféasztalához invitál uzsonnára. Délután fél ötkor szusit választunk, és hogy ne csak kérdezzek, pálcikát nyom a kezembe. Hosszasan vizslat egy kaviárral tömött tekercset, csak nem tudja, tojás van-e a közepében. Mert ha igen, akkor nem szabad hűtő nélkül tárolni, és így inkább le is mond róla. Sportmezben ül az asztalnál, ez a próbaszerkója, ígéri, a péntek esti koncertre ruhát cserél, fekete-fehérbe öltözik, csupán azért, hogy érzékelje, ez már nem a gyakorlás, hanem a fellépés. A dizájn egy „kalap szar”, legalábbis szerinte, a divat ugyancsak. Punkos haját maga nyírja, nem igazán elégedett vele, de nem tetszene jobban akkor sem, ha más vágná. Nincs sok mondanivalója, mégis közvetlen és mindenre válaszol. A zene, a sport és a család. Gyakorlatilag ezek érdeklik. A többire már nincs idő. Utazni nem különösebben szeret, a turnék miatt már hányingere van a repülőterektől. A bicikli, az jó, itt is kért, Budapesten. De mivel kicsit késésben volt a próbáról, mégsem azzal érkezett. Ennek oka az előző esti kemény és hosszú buli volt. Jártak már az A38 Hajón. A Lengyel-Magyar Barátság Napján a lengyel Zakopower és a magyar Zuboly, valamint a Folk Error zenélt. „Csodás volt” - mondja -, és nehezen tudom eldönteni, hogy ez a „mégiscsak brit vagyok” udvariasság, vagy tényleg tetszett neki. Aztán hallgatott egy cigány dzsesszzenekart, na, az nagyon bejött neki. „Oltári jó volt!” - sommázza, és ha jól értettem, még az utána lévő jam sessionbe is beugrott egy kicsit. Péntek esti - hivatalos - fellépése a Bach- és Ellington-turné része. Jól összepasszol a klasszikus és a dzsessz. Pláne Bach és Ellington. Mi lenne benne a fura? Jobban simul egymáshoz, mint Bartók és Bach, miközben ez a párosítás gyakoribb. Bachnak és Ellingtonnak ugyanúgy világos, tiszta harmóniái vannak. Természetes partnerek a koncerten. Amúgy Kennedy - aki egy ideig utálta saját keresztnevét, aztán mégis visszavette, mert hiányzott neki - a dzsesszt érzi magához igazán közel állónak. A saját zenéi is inkább ehhez a műfajhoz tartoznak. „Vagy a rockhoz... vagy mit tudom én... Őrület, nem?” - kiált fel. És akkor miért játszik főként klasszikus zenét? Mert eléggé érti, és meg is tudja mutatni. Amúgy meg nem lehet mindig steaket enni, néha kell hal és jó sok zöldség is. A zenében egyébként a vegyes zenei étrendet kultiválja. Nem finnyáskodik más műfajjal sem, imádja - mondjuk - a technot, a jó technot. A vörös posztó a country. Azt ki nem állhatja. A svédasztal mellett zongora áll, nyitva a fedele. Nyilván nem véletlenül. Nigel Kennedy imád zongorázni (is). Nem egy Rubinstein, állítja magáról, de azért egész jól megy. A ha dobol, az „cool”. Mint említettem már, a zene és a család mellett a sport a lételeme. Annyira kíváncsi lett volna a magyar focira, de azt mondták neki, most nincs meccs. És mikor ezen őszintén meglepődöm, azt mondja, jó, hallotta, hogy az pont olyan pocsék, mint a lengyel foci. Amúgy ha már Lengyelországban él, mennyire beszél lengyelül? „Elég szörnyen. Talán annyit, hogy kérni tudjak egy sört. Vagy elnézést.” Az interjú után kezet csókol, két perc múlva meg odatartja az öklét is, a szokásos Kennedys koccantásra. A haját maga nyírja, de a koncertre fekete-fehérbe öltözik. Csak hogy érzékelje, ez már nem gyakorlás Fotó: Kurucz Árpád Csider István Zoltán - Aztán kitört a lázadás - mondja mosolyogva Keleti Kristóf, a Magyar Jazz Ünnepének egyik szervezője. Mármint azután, hogy kiderült, nincs több ülőhely a Budapest Jazz Clubban. Forradalmakat ritkán övez ilyen mosoly, pláne, hogy a mosolygó nem is az „azt előidéző oldalon” foglal helyet, hogy megidézzük a BKV- járatokon kifüggesztett biztosítási klauzulát. A díjátadót persze lekéstük. Vigasz, hogy díjátadóból így is többet láttunk már, mint amennyi egészségesnek mondható, és különben is, az aktus maga nem tartozik a különösebben érdekes történések közé. Hanem az itt átadott Pernye András Jazz életműdíj kicsit mégis más, mint a szokványos művészeti díjak, például mert nem is művészeti díj. A Magyar Jazz Szövetség tagsága által tavaly alapított elismerésben nem dzsesszisták részesülnek, hanem olyan személyek, akik szervezőként, újságíróként, esetleg egyéb művészeti ágak képviselőiként támogatják, segítik a magyar dzsessz ügyét. Az első Pernye András-díjat Maloschik Róbert, a Magyar Rádió zenei szerkesztője kapta. Lázadás ide, forradalom oda, hogy az emeleti nagyterem konkrétan és teljesen megtelt, nyilvánvaló és érthető örömforrás lehet egy szervezőnek. És nyilvánvaló öröm a benn helyet foglalóknak is, akikkel ezúttal elmarad a teljesen közös élmény: a tudósító és asszisztense csak a fényesfehér ajtófélfához dőlve fért hozzá a zenéhez, és hát a zene, becsületére legyen mondva, tényleg mindent megtett, hogy azért így se érezzük magunkat kirekesztve. Köszönhetően például a Juhász Gábor Triónak, velük kezdődött az este ugyanis. A világhírű és világszínvonalon játszó dzsesszgitáros, valamint nem kevésbé nagyszerű kollégái, Papesch Péter basszista és a perkás Fodo remek hármas egységet alkotva varázsolt síri csendet a nagyterem befogadói oldalán, na persze csak a tapsviharig. A dzsesszgitárosok a legritkább esetben kísérik heves mozgással játékukat, Juhász sem kivétel, mégis olyan érzésünk támad, mintha egyhelyben állva el is táncolná a kompozíciókat. Úgy mozog, hogy alig mozog, átlényegül. Pezsgő teszthangulat van egyébként, kis mókával: néhányan azok közül, akiknek még épp jutott ülőhely, rendesen meg is becsülik, nem eresztik egy percre sem. Viszik magukkal a széket, például a pulthoz is, nehogy elfoglalja valaki, míg elkészül a chardonnay-fröccs. Sárik Péter 2007-ben alakult triója az est második napirendi pontja, a zongorista mellett Frey György basszusgitáros és Berdisz Tamás dobos foglalja el a színpadot, és a hallójáratokat legalább úgy, ahogy a dzsesszkedvelők a termet. Zsigeri zene van megint. Ahogy később, a Harcsa Veronika Quartet koncertjén is, akik Lázadás ide, forradalom oda, hogy az emeleti nagyterem konkrétan és teljesen megtelt, nyilvánvaló és érthető örömforrás lehet egy szervezőnek. És nyilvánvaló öröm a benn helyet foglalóknak is, akikkel ezúttal elmarad a teljesen közös élmény: a tudósító és asszisztense csak a fényesfehér ajtófélfához dőlve fért hozzá a zenéhez. idén először lépnek budapesti színpadra, ahogy fogalmaznak, egy hosszabb kreatív szünet után. A lounge-os, a néhol triphoposan vészjósló, aztán mesterien feloldott ének és zenefutamok közben Harcsa Veronika olyan érzékenyen játszik a hangjával, a gesztusaival, a kezével is, mintha papírhajókat helyezne el a szélcsendes, lágyan ringatózó tengeren. Oda meg úgysem kell szék. • Ma este, a Magyar Jazz Ünnepének zárónapján első hattól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakának big bandje játszik, László Attila vezetésével, később az Ávéd János - Fenyvesi Márton Quartet, a Classmates Quartet, a Kovács Linda Quartet és a Szakcsi Jr. Trió lesz a Budapest Jazz Club vendége, a koncertek után a Borbély Mihály Trió jam sessionjének lehetnek szem- és fültanúi a budapesti Múzeum utcába látogatók. Közben héttől a kamarateremben a Zeneakadémia dzsesszista hallgatói játszanak. Papírhajók a dzsessztengeren Telt ház a Budapest Jazz Clubban Fotó: Móricz Simon Megint elvesztettek egy csomó könyvet Van veszíteni valód? Veszíts el egy könyvet! - ajánlotta programként szerdára és csütörtökre a fogékonyaknak a könyvelhagyó/megtaláló mozgalom második évfordulóján tizenhét hazai könyvtár, hat könyvkiadó segítségére támaszkodva. Nem hiába: a résztvevők a két napon 380 könyvet veszítettek el, ebből péntek délutánig 47-et találtak meg (hivatalosan). A vesztőhelyek listáját Budapest vezeti 150 kötettel, a második az anyaváros Orosháza 69 könyvvel, Keszthelyen 40, Szegeden 35, Gödöllőn 31 könyvet hagytak el. Harry Potterekből 14 példány keresi következő olvasóját, Lila Prap meséi közül nyolc, Janikovszky Éva műveiből hat, a Millennium-trilógiát jegyző Stieg Tarsson munkáiból szintén hat, az Éjszaka Kairóban és más bestsellerek szerzőjétől, Claire Kennethtől pedig öt - ez a szerzői top 5. A 2008 tavaszán indult, azóta töretlenül zajló olvasásnépszerűsítő közösségi játék szabályai egyszerűek: nem kell mást tenni, mint kiválasztani egy könyvet saját gyűjteményünkből, majd miután regisztráltuk a http://veszitsel.konyvtar.hu/ weboldalon, és az így kapott elveszítő nyilatkozatot (rajta a könyv azonosítójával) beragasztottuk a könyvbe, magára kell hagyni a kötetet egy forgalmas helyen. A megtaláló a nyilatkozat alapján rögtön tudja, hogy egy játék részese lett, és már csak rajta múlik, hogy a megtalálást jelzi-e a játék honlapján. Az országos könyvelhagyó napot először tavaly március 25-én hirdette meg az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Akkor 249 könyv veszett el. Az akció során eddig összesen 2800 kötet talált új olvasóra. (B. T.)