Népszabadság, 2013. december (71. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

12 Népszabadság­­ 2013. december 2., hétfő Kultúra Versfaragás A laikus számára ma sem különül el a népköltészet a népies költészettől Feltámadt Petőfik a neten Bárkay Tamás „Már pitvarban áll a kérő, / Csizmá­járól sárt koptatva. / Eridj lyányom üstöllést, / Pántlikát kössed hajad­ba!” Vagy: „Eget a nyár tüze, / érik a meggy. / Azt súgod angyalom, /kell néked egy?” Avagy: „Kertem alján pa­tak vize csordogál, / Az én babám a kis hídnál álldogál. / Fűzfa ága patakpart­ra lehajlik, / Az én szívem dobogása visszhangzik.” És még avagy: „Nagy a baj, nagy a baj, / kiöntött a Duna, baj, / átszivárgott partok mentén, / erdők, házak, utak közén. / Nagy a baj, nagy a baj, / kiöntött a Duna, baj.” Kedves népi rigmusok első szaka­szaiból válogattunk - gondolhatja az olvasó - de bizony nem. A négy, talá­lomra kiragadott részlet se nem régi, se nem népi - már ha abból az álta­lánosan elfogadott tételből indulunk ki, hogy az efféle szerzemények szer­zője ismeretlen, kukoricafosztáskor vagy a fonóban születtek szép hazánk valamely kies fertályán nyolcvan­­száz-százhúsz éve, és a szájhagyo­mány avagy valamely eltökélt gyűj­tő révén őrződtek meg nekünk. Nos, a hivatkozott versek közül hármat az idén, egyet tavaly vetettek papír­ra, egyáltalán nem névtelen szerzők. Az elsővel, a Mikor a hold... cíművel Bakonyi Ferencné Torma Ilona ör­vendeztette meg a műfaj iránt fogé­kony publikumot, a másodikkal (Érik a meggy) Szuhanics Albert, a harma­dikkal (Szerelem) Dombyné Szán­tó Melánia, az utolsóval pedig (Árví­zi dal) Válóczy Szilvia. Talán nem fi­gyeltünk eléggé, de immár bizonyos: létezik, sőt a maga közegében virág­zik a kortárs nép-, vagy népi modorú költészet. Elég csak ránézni a Poet.hu elnevezésű portál kollekciójára. De mi visz rá bármely költői vé­nával, de legalábbis ambícióval ren­delkező szerzőt, hogy 2013-ban nép­­költsön? És mit szól a jelenséghez az irodalomtörténész? Megpróbáltunk utána ásni. Jó visszanyúlni a gyökerekhez - összegzett egyszerűen, de világosan a fent hivatkozott, Keszthelyen élő Bakonyiné Ilona. Verseire, mint el­mondta, a város közelében, Cserszeg­­tomajon töltött gyerekkori nyarakon szerzett élmények, elsősorban a fabu­lálé hajlamú nagyapja volt hatással, valamint a népi irodalom mint egész és olyan. A most 66 éves Ilona, aki az egészségügyből ment nyugdíjba, az ötvenes években a Népszabadság szép emlékű gyermekrovatában de­bütált. Később letette a pennát, ame­lyet csak 2004-ben vett fel újra, mun­kái azóta olvashatók a poet.hu-n. (Eddig) 73 verséhez (amelyeknek egy része nem népies hangulatú), lapzár­tánkig 6741 olvasó szólt hozzá. El­árulta: verseit „zalai táj­szólásban ír­ja és hallja”. Az ugyancsak idézett Szuhanics Albert a hagyományok iránti nosz­talgiából nyúl időről időre a népi stí­lushoz. A folklór örök - vallja. Az 1954-ben született nyomdász költé­szetére szintén nagyon hatott a táj, ahol él, konkrétabban Debrecen és környéke, az ottani emberek, külö­nös tekintettel a Hortobágyra, de a gyerekkorabeli irodalmi-ének-zenei tananyag is, a tiszta forrás feltétlen tisztelete. Szuhanics, aki Bakonyiné­­hoz hasonlóan hosszú pauza után, a nyolcvanas évek végén kezdett újra írni, durván harminc népies poémát jegyez; teljes poet.hu-s munkásságát tekintve majdnem 800 írásnál tart. Tevékenységét eddig csaknem ezren kommentálták a portálon. Az irodalomtörténész szerint a stíl fennmaradása két tényezővel magya­rázható. Egyrészt továbbra is él az igény, amiért a líra, és főleg a dalköl­tészet kitalálódott: az emberi érzel­mek, hangulatok kifejezésére és ver­­balizálására, valamint az egyéni és közösségi együttlét fölötti öröm kife­jezésére és a közösség szórakoztatá­sára. Másrészt megjegyzendő: a lai­kus emberek számára ma sem külö­nül el a népköltészet és a népies mű­költészet műfaja. Császtvay Tünde, a Magyar Nemzeti Múzeum főigaz­gató-helyettese az „értékes” népzene és az „értéktelen” műzene példájával igyekezett megértetni, mire gondol: a XIX. század második felének, utol­só harmadának cigányozási szoká­sa (pl. Dankó Pista művészete) egé­szen elterjedt volt, még az arisztok­rácia és a művészeti-irodalmi szalo­nok is szinte kötelező programként várták és fogyasztották a cigány ze­nét. Ezt a népies műzenét azonban úgy hallgatták, mint ősi magyar dal­lamokat, amelyek a magyarságérze­tet erősíthetik az emberben. Ez nem valami rosszízű nacionalista érzelmi töltetet jelent, hiszen arisztokraták és igazi világpolgárok (pl. Justh Zsig­­mond, Jókai Mór, Munkácsy Mihály, sőt Liszt­) is rendszeresen fogyasztot­ták, élvezték, szerették. Ez még akkor is így volt - azaz akkor is népzenének tartották -, ha tudták és ismerték a szerzőjét és szövegíróját - Dankó Pis­ta zenéjének szövegeit pl. jó barátai, Gárdonyi Géza, Szabolcska Mihály, Pósa Lajos stb. írták. Egy szó mint száz, amiről itt szó van, nem népköltészet. Petőfiből me­­rítkezik szinte mindenki, aki a nép­­költészetből töltekezett, ez igaz. De ez a műfaj nagyon távol áll a népköl­tészetet felhasználó vagy a népi köl­tészet jeleseitől: Petőfitől, Aranytól, Tompától, Pósától, Lőwy Árpádtól, a dalköltő József Attilától (libacomb!). A poet.hu-n népköltészet címen tálalt verseknek a befogadó számára eszté­tikai értéke ritkán van. De a készítők érzelmi töltete és ennek csoportkép­ző ereje vitathatatlan - jegyezte meg, hozzátéve: effajta népies költészet va­lószínűleg mindig lesz, amíg dalkölté­szet lesz. A mélyebb rétegeket is érin­tő, árnyaltabb megfogalmazású mo­dern „népköltészet” pedig leginkább a rapzenében, a slam poetry műfa­jában él tovább a városi kultúrában. A falusiban pedig - leegyszerűsödve, csak a rímes formát és rigmust meg­tartva belőle­­ a lakodalmas rockban, valamint az idézett dalköltők mun­kásságában. Történhet bármi, a folklór örök fotó: Móricz simon HIRDETÉS INGATLAN • Belvárosban és vonzáskörzetében, Andrássy úton, dupla komfortos, nagyméretű eladó lakást keresek. 06 (30) 990-0181. (JW47165) • III., Táborhegyen különleges hangulatú, hétszobás, pa­norámás luxusvilla 195 millió Ft-ért. 06 (30) 864-2264, www.piramisingatlan.hu/15482 (QN03100402) SZOLGÁLTATÁS • Parkettásmunkák. Tel.: 06 (30) 948-8909. (JW47183) JÁRMŰ, GARÁZS • Autójáért készpénz! 06(1)420-2703, 06(30)362-0674. (5566790) • Suzukit, Marutit vennék! 06(1)420-2703, 06(30)362- 0674. (5566792) KÖNYV, PAPÍRRÉGISÉG • Központi Antikvárium: könyvek, könyvtárak, könyv­­sorozatok vétele ingyenes kiszállással. Telefon: 06(1)317- 3514, 06 (1) 31­7-3781. (5504233) • Papír- és fémpénzt, képeslapot, régiséget vásárolunk. VI., Andrássy út 16. H­ Sz: 10-17, Cs: 10-19. Telefon: 06(1)317- 4757. GDI 6503) AZ ÖTÖS ÉS A HATOS LOTTÓ 48. HETI NYERŐSZÁMAI 12, 30, 51,66, 73 Jokerszám: 930371 12, 30, 39,40,44,45 NÉPSZABADSÁG lÍe APRÓHIRDETÉSEK ÉS GYÁSZ­­HIRDETÉSEK MEGJELENTETÉSE A LAPBAN: +36 1 888 8888, apro@nepszabadsag.hu A sebesült angyal SZÍNHÁZ Fáy Miklós Paul Claudel-Arthur Honegger: Johanna a máglyán Nemzeti Színház Aki nem élt az ancien régime ide­jén, nem tudhatja, mit jelenthetett az embernek Honegger oratóriuma, a Jeanne dÁrc a máglyán. Az a kü­lönös dolog, hogy ezt egyáltalán meg lehet hallgatni. Supraphon leme­zen kiadták Serge Baudo vezényle­tével. Az album különös szaga, nyil­ván a ragasztóanyag, amit a csehszlo­vákok használtak, a zene, a komor kórus a bevezetőben, ültünk az éne­kórán, és hallgattuk a tanárt, ahogy magyarázta a cselekményt, a mű kü­lönösségét, hogy oratórium, de a fő­szereplő csak néhány hangot énekel a darab végén. Claudel szövege, külö­nös misztériumjáték, állatokkal, akik nem vállalják a bíró szerepét Jeanne perében, a kártyajáték, négy király, négy dáma, négy bubi. Az éjszaká­ban felvoníló kutya, félelmetes elekt­romos szirénanyüszítés. De hát nem ez volt az élmény, hanem hogy ilyes­miről szó lehet, keresztény vértanú­ról, aki Szent Domokossal tárgyal, és aztán máglyahalált hal, a szeretetről énekel, amely erősebb a halálnál, Is­tent dicséri, és meg nem inog. Az énektanárt Strausz Kálmán­nak hívták, és most is itt van a Nem­zeti Színházban, ő vezényli a MÁV Szimfonikusokat, a kórusokat, szó­listákat. Hanem az előadás nem ze­nei élmény, a körülmények nem meg­felelők hozzá. A zenekarban a rézfú­vósok dominálnak, rottyantgatnak a hangszerekkel, hol együtt, hol kü­lön, kissé szétcsúszva, ahogy sikerül. A színpadon mikrofonok is vannak, a zene, legalábbis részben hangszó­rókból szól, rögtön az első kórust el­nyomják a színpadon repkedő papí­rosok. Az alapvető auditív élmény az, hogy iszonyatos hangzavar van, a szó­lamok szétválasztására, árnyalására Annyira bonyolult volt a sok mozgást, helyezkedést, be­­jövést és kimenést rendben tartani, hogy másra már nem jutott erő, írja kritikusunk a Nemzeti bemutatójáról. semmiféle lehetőség nincs, zaj van a legendásan rossz akusztikájú terem­ben, mintha autórádióból akarnánk hallgatni a darabot, százötvenes tem­pó mellett. Három perc sem kell hoz­zá, hogy az ember elengedje: ez most nem oratórium, hanem színház, zaj­ártalommal. Bozsik Yvette és Vidnyánszky At­tila látványszínháza. Annak igazán elsőrangú, azt se tudja az ember, ho­vá nézzen. Táncosok, színészek, kó­rus, énekesek, lángoló könyv, repü­lő lapok. Ez a történet: Jeanne dÁrc könyvében visszafelé lapoznak, hogy jutottam idáig, a máglyáig, kérdezi, és erre csak így lehet megtalálni a vá­laszt. Közben megelevenedik egy finn festmény, Hugo Limberg A sebesült angyal című műve, két kölyök két rú­don hozza be a fehér ruhás, szárnyas lényt, fordulnak vele egy kört. Egyéb­ként meg a magyar grafika aranykora van a színen, Kondor Béla rajzai, gé­pei, kalapos emberei. Mindent a szemnek. Leszámít­va egy Kohn bandita - Cohn-Ben­­dit-kiszólást, ami meglehetősen ide­genül hangzik a történetben, de biz­tosan nagyon szellemes. Egyébként nyilván annyira bonyolult volt a sok mozgást, helyezkedést, bejövést és ki­menést rendben tartani, hogy másra már nem jutott erő. Szent Domonkost Blaskó Péter játssza, varázslatos csuhában, gyö­nyörű profillal, de értelmetlenül or­dítva egész idő alatt. Tekintve, hogy körülötte mindenki más is ordít, nem érezni a különbséget a szent emelke­dettsége és a világ közönségessége kö­zött. Blaskó viszont nem tud végig or­dítani, mert a mozgások és túlmozgá­­sok felverik a port, ami a színész tor­kára száll, elfullad a hang. Nem ő az egyetlen áldozat, Udva­ros Dorottya se nagyon találja magát a darabban, nyilván azért, mert eb­ben a látványvilágban nem kell Ud­varosnak lenni, akárki más is meg­tenné. Furcsa módon Bodrogi Gyula ennek épp az ellentéte, akárhányan énekelnek és beszélnek egyszerre, az ő hangját mindig ki lehet hallani a zsivajból. Tompos Kátya pedig meg­állíthatatlan, rajong és száll, óriá­si karddal hadonászik, egyensúlyoz a zenekari árok szélén, távolba néz, és van az egész jelenségben valami ijesztő dilettantizmus, ezért lettem színésznő, hogy meghaljak és megsi­rassanak. Nem hal meg, és amennyire lá­tom, nem is siratják. Az ember le van nyűgözve, ámul és bámul, elismerően csettintget vagy bólogat, örül, hogy ott van, és mindezt látja. Aki többet vár a színháztól, az magára vessen. Ijesztő dillettantizmus (Tompos Kátya) fotó: mti - kallós bea

Next