Népszabadság, 2015. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-26 / 72. szám
2015. március 26., csütörtök • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Budapest Eddig 330 ezren használták a közbringát, 21 új állomást építenek nyárra Trendi a BuBi A pályafelújítások és a beruházások összeérése miatt kialakult fővárosi közlekedési káosz újabb lökést adott a Mol BuBinak: a hét első három napján kétszázzal többen béreltek biciklit, mint egy héttel korábban. Kár, hogy a hálózat bővítése még nem készült el, igaz, nyárra megépül a 21 új állomás. Szalai Anna Bár tavaszra ígérték, de várhatóan csak nyárra adják át a Mol BuBi új állomásait. A közbringarendszer részben a BuBit használók javaslatai alapján 21 új gyűjtőállomással és 50 kerékpárral bővül. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már a BuBi átadásakor jelezte, hogy a késedelmes teljesítés okán befolyt tetemes, 180 millió forintos kötbért a rendszer fejlesztésére költik. Tavaly novemberben pedig azt válaszolták a Népszabadság kérdésére, hogy az új dokkolók helyszínét az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve heteken belül véglegesítik. Akkor úgy tűnt, hogy jövő tavaszig megépülhetnek az új gyűjtőállomások és addigra megérkeznek az új közbiciklik is. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ugyanis a cég tájékoztatása szerint addigra már intézkedett a vállalkozói szerződésben szereplő 50 darabos opció lehívásáról. Azóta lepergett több mint három hónap, de a végleges helyszínekről folytatott egyeztetést, illetve az engedélyeztetést még nem sikerült lezárni. A BKK csak ezek után ad tájékoztatást végleges helyszínekről. A korábbi elképzelések szerint a hálózat Pesten elérné a II. János Pál pápa teret, a Corvin sétányt és a Millenniumi városközpont térségét. Budán pedig a Kosztolányi Dezső tér, a Millenáris környéke kapcsolódhat be a közbringarendszerbe, de a szükséges engedélyek beszerzése után a Margit hídtól északra is épülhet új gyűjtőállomás a Komjádi Béla uszoda és a Kolosy tér térségében. A Mól BuBi közbringarendszer eredeti tervei egyébként mára maradéktalanul megvalósultak, sőt az előzetes várakozásokat is meghaladja a zöld kerékpárokat igénybe vevők száma. A hálózat tavaly szeptemberi átadása óta több mint 330 000 alkalommal használták, csúcsidőszakban, illetve ha jó az idő, rendre napi 4000 feletti a bérlések száma. 2015. február végéig 4111 jegyet értékesítettek, ugyanezen időszakban 7707-en váltottak bérletet. A BKK tavasszal további forgalomnövekedésre számít, de pontos adatokat későbbre ígértek. A Mal megbízásából készített kutatásából kiderül, hogy a legtöbb budapesti ismeri és kedveli a BuBit. Sőt a vidékiek többsége is trendinek tartja. Minden második felhasználó a közösségi közlekedés hagyományos eszközeiről pártolt át a kerékpározásra, 24 százalékuk autó helyett választotta. De főként az alkalmi biciklisek (59 százalék) és a turisták (50 százalék) számára ideális, akik vagy nem akarnak egy-két megállóra tömegközlekedési eszközre szállni. A kerékpárokat üzemeltető alvállalkozó a szerződésnek megfelelően folyamatosan végzi a zöldbringák karbantartását. A leggyakoribb hibának eddig a csomagrögzítő gumi megnyúlása számított, ezt azóta orvosolták: az összes kerékpáron lecserélték ezt az „alkatrészt”. Az elektronikus lakat mechanikai meghibásodását és a csomagtartókosár deformálódását a nem rendeltetésszerű használat okozza, de javítják. Hamarosan a kormányon lévő használati információkat tartalmazó táblákat is jobb konstrukciójúra cserélik. Minden második ember a tömegközlekedés helyett használja a BuBit fotó: veres Viktor Ingatlanügy Észnél kell lenni, hogy foglalót vagy előleget fogadunk el szerződéskor Rémálom lett a szimpla adásvételből Kácsor Zsolt DEBRECEN Mi a különbség a foglaló és az előleg között? Az alábbi ügy szereplői ezzel nem voltak tisztában, de örökre megtanulták, igaz, az „oktatás” kissé sokba kerül: több mint tízmillió forintjuk bánja. Több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött az a debreceni ingatlanügy, amelynek érintettjei a történteket immár nem annak nevezik, aminek indult, azaz adásvételnek, hanem rémálomnak. Mivel az akták évek óta járják a bíróságokat alapfoktól a Kúriáig, az érintetteket terhelő fizetési kötelezettségek a késedelmi kamatokkal együtt több mint tízmillió forintra rúgnak. Az íráshoz a szereplők nem vállalták a saját nevüket, a történetüket mégis szeretnék megosztani a nyilvánossággal, méghozzá azzal a céllal, hogy mások okuljanak belőle. A szerteágazó ügy tanulsága ugyanis az, hogy az érintettek arra fizetnek rá, amire álmukban sem gondoltak volna: a foglaló és az előleg közötti különbségekre. Debrecenben egy azóta megszűnt részvénytársaság - a továbbiakban nevezzük Átverő Rt.-nek, meg akart vásárolni több, egymás mellett fekvő telket, hogy azokat később összevonja, és ingatlanfejlesztést valósítson meg. Az adásvételi szerződéseket 2004-ben írták alá, ám a vevőt, azaz az Átverő Rt.-t képviselő ügyvéd a szerződés aláírása előtt pár perccel közölte, hogy elfelejtette magával hozni a foglalót, de az eladók legyenek nyugodtak, írják alá a szerződést, és a pénzt egy későbbi időpontban megkapják. A telektulajdonosok egyike gyanút fogott, és nem írta alá a szerződést, mondván: csak akkor látja el kézjegyével az iratot, ha azonnal megkapja a foglalót. A többiek azonban jóhiszeműek voltak, aláírták a szerződést, sőt pár nappal később boldogan át is vették az összeget. Akkor még nem sejtették, hogy ezzel súlyos hibát követtek el. Egy évvel később kiderült, hogy az Átverő Rt. mégsem képes megvalósítani a területre tervezett beruházást, ezért tájékoztatta az eladókat, hogy eláll a szerződéstől, és egyúttal felszólította a telektulajdonosokat, hogy a cég által a szerződés aláírása után átvett pénzt - fejenként hatmillió forintot - fizessék vissza. Az érintettek erre nem voltak hajlandók, elvégre úgy tudták: ők foglalót vettek át, nem pedig előleget, a foglaló pedig nem jár vissza. Később, immár a bíróság előtt, ahová alperesként kerültek a szóban forgó összeg meg nem fizetése miatt, hideg zuhanyként érte őket az a jogi érvelés, miszerint az adásvételi szerződés aláírása után átadott összeg nem foglalónak, hanem előlegnek minősül, azaz visszajár. A foglalót ugyanis minden esetben a szerződés aláírásának pillanatában fizetik ki, míg az előleget utána. Ekkor értették meg, hogy annak idején az Átverő Rt. ügyvédje miért „felejtette el” magával vinni a foglalót: a cégnél belekalkulálhatták a telekvásárlásba, hogy az oda tervezett beruházás meghiúsul. Nem akarták elbukni a foglalót, ezért csináltak belőle trükkösen előleget. A telektulajdonosok 2007 óta járják a bíróságokat, hiszen nem akarnak fizetni. Nem is tudnának, az eredetileg hatmilliós összeg ugyanis mára 12 millióra duzzadt. Hajmeresztőnek tartják, hogy ügyükben a bíróságokon egymásnak teljesen ellentmondó határozatok születnek. 2011-ben első fokon pert nyertek, ám a megszűnt cég követelését képviselő felperes fellebbezett. Az ítélőtábla 2011-ben helybenhagyta az elsőfokú határozatot, mire a felperes felülvizsgálati kérelemmel fordult az akkor Legfelsőbb Bíróságnak nevezett Kúriához. Az alperesek szerint a formai követelményeknek sem felelt meg beadvány, ennek ellenére a tanács hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és az ügy visszakerült a Debreceni Törvényszékre. Itt váratlan fordulat történt: habár korábban mind az első fok, mind az ítélőtábla az átvert telektulajdonosoknak adott igazat, a megismételt eljárást az alperesek elbukták. Most abban bíznak, hogy felülvizsgálati kérelmüket a Kúria számukra kedvezően bírálja el. Az ügy sajnálatos pikantériája, hogy az ingatlantulajdonosok egyike időközben elhunyt, és az ügyről korábban mit sem sejtő örökösök megörökölték a fizetési kötelezettséget is. Mint mondták, igazi rémálom, ami velük történik - csakhogy bármennyire is szeretnének, nem tudnak belőle felébredni. Gyanút kell fogni, ha a vevő elfelejti elhozni a foglalót fotó: teknős Miklós Magyarország i 5 Tiltakozás Másfél órás hídblokád Rab László Lezárta szerda délután a budapesti Szabadság hidat a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság. A Büki Zoltán vezette Facebook-csoport az év elején szerveződött, és nemrég a Lánchidat torlaszolták el az autósok elől. Most a Szabadság hídra esett a választás, a tiltakozók öt-öt autóval álltak meg a híd pesti és budai hídfőjénél. Az összesen húsz tiltakozó ezúttal a vasárnapi boltbezárások kiterjesztése ellen emelte fel hangját. A mintegy másfél órás blokád azzal ért véget, hogy a rendőrség felszólította Bükiéket a demonstráció abbahagyására. Ők pedig szépen elvonultak. Ezért nem indult ellenük eljárás. Az eredeti tervben az szerepelt, hogy vagy az Erzsébet, vagy a Szabadság hidat zárják le. A résztvevők a Lurdy Ház előtt gyülekeztek, és a Nemzeti Együttműködés Rendszere elleni feliratokat (Delete Viktor, Orbanisztán , Kleptokrácia stb.) helyezték el az autókon. A szervező Büki Zoltán, aki piackutatással foglalkozik Szlovákiában, kiadta a parancsot: irány a Szabadság híd. Útközben az keltett számára aggodalmat, hogy a rendőrség minden bizonnyal megneszelte az akciót, a Műegyetem előtt már egy rohamkocsi várakozott. - Szóltunk az újságíróknak - mondta Büki -, de így mások is megtudhatták, hová készülünk. Azért belevágunk. Az utat lezáró tiltakozók elengedték a villamosokat, és nyilatkozatukban azt fogalmazták meg, hogy az akció nem az autósok ellen van. - A Szabadság híd lezárása éppen lehet jelképes is - mondta Büki -, hiszen Orbánék, akik nem akarnak velünk szóba állni, lábbal tapossák a szabadságot. A boltbezárásokat ki akarják kiterjeszteni, ami felháborító. A rendőrök, akik ismerősként köszöntötték Büki urat, kicsit túlreagálták az akciót, voltak vagy százan, ami a tiltakozók malmára hajtotta a vizet, mert ebből mindenki azt szűrte le, hogy valami történik a hídon. - Gyertek velünk blokádolni! - ajánlotta a villamosablakon kihajolva érdeklődő egyetemistáknak a szervező, akik győzelmi jelet mutattak neki vissza. - Nem hagyjuk abba - szögezte le Büki Zoltán a demonstráció végén. - Legközelebb április 3-án vonulunk az utcára, autók nélkül, gyalogosan megyünk, a sajtó- és a szólásszabadságért demonstrálunk. Megkérdeztük a résztvevőket, hogy mi lett az útdíj elleni tiltakozással - ami miatt létrejött a csoport. Hol van az már! - legyintett egyikük, és a Quaestor-ügy miatt kezdett háborogni. Másikuk azt jegyezte meg, hogy naponta több kormányintézkedés vagy botrány miatt is tüntethetnének, akár folyamatosan is az utcán lehetnének, de erre nincs energiájuk, dolgozni is kell. A tiltakozók ellen nem indult eljárás, mert a rendőri felszólításra távoztak fotó: Mirkó István