Népszabadság, 2016. március (74. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-26 / 72. szám

NÉPSZABADSÁG 2016. március 26., N em állatok. Igen, a társada­lomnak meg kell magát vé­denie tőlük. Olykor, hogy a békés többségét megóv­juk, az életüket is el kell ven­ni. De a terrorista nem va­lamilyen alsóbbrendű, értéktelen biológiai képződmény. Ő is ugyanolyan ember, mint mi, legfeljebb félresiklott, megkeseredett az élete. Ezt persze az olvasók közül sokan ki fogják kérni maguknak, és egyéni érte­lemben igazuk lesz. Ám ha az eltaposandó svábbogárral azonosítjuk őket, sosem fog­juk tudni elejét venni az újjászületésüknek, elszaporodásuknak. Lehet, hogy lélekben könnyebben szánjuk el magunkat a meg­semmisítésükre, ha nem emberként gon­dolunk rájuk. Ám amikor kizárólag páncé­losokkal, kommandósokkal, szőnyegbom­bázással válaszolunk, egyúttal újratermel­jük őket és súlyosbítjuk az általuk jelentett veszélyt. A brüsszeli támadás után persze ma­gasra csapnak az indulatok. Ez természe­tes emberi és társadalmi reakció. Mellesleg a terroristák is pont erre számítanak, ezért csinálják az egészet. Ám a harag, az ő ha­ragjuk is, rossz tanácsadó. Lefejezős, vízbe fojtós, emberégetős videóival az Iszlám Ál­lam nemcsak erkölcstelen barbarizmusát leplezi le, hanem azt is, hogy hideg számí­tással, a nyugati társadalmak alapos isme­retével, talán ösztönös, de az is lehet, hogy egyetemeken elsajátított lélektani tudással operál. Olyan konfliktusba akar minket be­ugratni, amelyben a mostaninál előnyösebb helyzetben van. A terror (magyarul a félelemkeltés) ugyanis, és ezt sosem szabad szem elől té­veszteni, a gyengék fegyvere. Ha erősek len­nének, gazdaságukkal, kultúrájukkal, ne­tán hadseregükkel próbálnák befolyásol­ni a világot. Ám eszköztelenek, és ezt tud­ják is magukról. Ellenben elég kétségbeeset­tek, reményvesztettek ahhoz, hogy akár éle­tük árán is tudassák a világgal: szerintük nincsenek rendben a dolgok. Naivitás lenne azt hinni, hogy ehhez manapság elég össze­hívni egy sajtókonferenciát. Azzal nemhogy a New York Times, de még a bagdadi kor­mány hivatalos lapja, az al Szabáh címlap­jára sem lehet kikerülni. Kit érdekel, hogy Irak sivatagos nyugati provinciáiban tüntet pár ezer a síita kormányzattal elégedetlen szunnita földműves? Kipróbálták, senkit. A politikai terror nem azonos az egysze­rű királygyilkossággal. A történelem első is­mert terroristái, és ezt az antiszemiták nyil­ván jóleső bólintással konstatálják, a Júdea római megszállása ellen hadakozó fanati­kus zsidó sicariusok voltak, akik 2100 évvel ezelőtt tőrrel és pusztítással próbáltak há­borút szítani a lakosság és az idegenek kö­zött. A talmudban is szerepel, hogy még Je­ruzsálem élelmiszerraktárait is megsemmi­sítették, hogy az embereket fegyveres harc­ra késztessék a rómaiak ellen. Nyilván azért folyamodtak ilyen, saját népességük számá­ra is szenvedést okozó eszközökhöz, mert nem voltak elegen és nem voltak elég erő­sek a nyílt csatához. Az első muzulmán ter­roristák az ezer évvel ezelőtt élt síita assza­­szin szekta tagjai voltak, akik az iszlám el­lenségei, főként a keresztesek ellen hada­koztak orgyilkosságok révén. Ne tegyünk úgy, mintha vadonatúj dologról lenne szó! Maga a terrorizmus kifejezés, és ezt jó eséllyel mosolyogva veszik antiliberális kö­rökben, a francia forradalom idejéről szár­mazik, amikor a jakobinusok a nemesek és általában minden ellenszegülő guillotine alá küldésével próbálták elvenni az ellenfe­lek harci kedvét, s feltüzelni sajátjaikat. Ezt hívták a rettegés (a terror) uralmának. Me­gint csak abból a kétségbeesésből fakadt, hogy a forradalom vezetői látták: túlerővel kerültek szembe. A modern korban pusztán terrorista esz- I M­r ■­r M Pánik nélkül körökkel egyetlen szervezet sem tudott célt érni, bár az többször is megtörtént, hogy a világ felfigyelt, s egy-egy válságot végül si­került megnyugtatóan rendezni. Ki emlék­szik ma már a dél-tiroli vagy a québeci rob­bantásokra? Másrészt hiába volt a sok évti­zedes terrorkampány, Észak-Írország meg­maradt az Egyesült Királyság, Baszkföld A szíriai Rákká, ahol a brü­s­­­szeli támadásokat kitervelték, már nem lesz sokáig az Isz­lám Állam kezén. A terror­szervezetet meg lehet gyengí­teni, vezetőit meg lehet ölni, mint ahogyan az al-Kaidával is történt, pedig Spanyolország részének, és Izraelt sem sikerült felszámolni. A terroristáknak azonban sokszor annyi is elég, hogy a világ beszéljen az ügyükről. A terrorakciókra kétféle válasz létezik. Az első a zsigeri. Ezt legmarkánsabban ta­lán Donald Trump fogalmazza meg: tízszer akkorát kell visszacsapni. (Utánanézhetne, mire ment ezzel Hitler a Szovjetunió meg­szállt részén vagy akár Franciaország Al­gériában.) A Republikánus Párt egyre va­lószínűbb elnökjelöltje a kínvallatás tör­­vényesítését sürgeti, hogy az elfogott ter­roristákból kiverjék társaik nevét és ter­veit. „Nem lehetünk puhák vagy gyengék. Nagyon-nagyon kemény lennék a hatá­rok megerősítésében, és bizonyos embere­ket nem engednék be az országba” - ismé­telte meg a brüsszeli merényletek kapcsán. Az elemzések már a novemberi párizsi ter­rortámadások után azt várták, hogy a kül­politikában járatlan, üres és nyers szóla­mokkal operáló milliárdos visszaesik, mert az emberek rájönnek, hogy ilyen időkben nyugodt, tapasztalt, igazi vezetői erények­kel rendelkező elnökre van szükség. Nem így történt, az iszlám terrorizmus, például a decemberben 14 áldozatot követelt San Bernardinó-i támadás kifejezetten segítet­te Trump mindent végletekig leegyszerűsí­tő, kizárólag az érzelmekre apelláló kam­pányát. Nemcsak ő, de fő jobboldali vetély­­társa, Ted Cruz is a mecsetek, sőt az ame­rikai muzulmánok általános megfigyelését javasolja. Utóbbi odáig is elment, hogy az iszlám hívőknek megkülönböztető jellel el­látott személyi igazolványt kellene horda­niuk. Szerencsére sárga csillagot nem var­ratna a mellükre. Egyelőre. „Fel kell ha­talmazni a rendfenntartóinkat, hogy őrjá­­ratozhassanak és biztonsági műveleteket folytathassanak a muzulmán negyedekben, még mielőtt radikalizálódnának!” - reagált Brüsszelre a texasi szenátor. A másik lehetséges módszer az, amelyről a Demokrata Párt elnökjelöltségéért ver­senyző Hillary Clinton és Bernie Sanders beszél. A volt first lady, szenátor és külügy­miniszter több évtizedes világpolitikai ta­pasztalata alapján arra a következtetés­re jutott, hogy a dolgot „értékeinkkel össz­hangban” kell megoldani, kínvallatás he­lyett „szilárd, erős és okos” politikára van szükség. Sanders mintha csak kontrázna neki, a nemzetközi együttműködés elmélyí­tését szorgalmazta. Mindketten kerülték az érzelmeket felkorbácsoló, a bosszúvágyra játszó szólamokat, helyette megpróbáltak a választók eszére apellálni. A szíriai Rákká, ahol a brüsszeli táma­dásokat kitervelték, már nem lesz sokáig az Iszlám Állam kezén. A terrorszerveze­tet meg lehet gyengíteni, vezetőit meg lehet ölni, mint ahogyan az al-Kaidával is tör­tént. A terrorizmus, ha nem esünk pánikba, nem fogja tudni tönkretenni társadalmain­kat. Azt, ha mégis bekövetkezik, magunk­nak köszönhetjük majd. Amerikában és Európában most egy ideig megint minden­ki megfigyeli a mellette a metrón állók ar­cát, és benéz a buszon az ülés alá, nincs-e ott gyanús csomag. Ez hetekig, legfeljebb hónapokig tart, aztán elmúlik. Pánik ellen pedig itt egy kis statisztika. Az elmúlt öt év adatai alapján egy a húsz­millióhoz az esélye annak, hogy egy ame­rikai terrortámadásban haljon meg. Ez­zel szemben egy a nyolcszázezerhez a való­színűsége, hogy saját fürdőkádjában éri a vég, és még a végzetes villámcsapásnak is majdnem négyszer nagyobb az esélye, mint egy terrorcselekményé. A számok Európa esetében se mondanak mást, a magyar ada­tok pedig végképp nem indokolják, hogy fehérneműt kelljen cserélnünk. FOTÓ: REUTERS - CHARLES PLATIAU

Next