Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)
1892-01-01 / 1. szám
vetkezményeit; igazolja, hogy 24 év óta, a mióta t. i. a modern indusztrializmus Magyarországon meghonosult, a munkásnép nagy tömege aggasztó módon hanyatlik. A hadiszolgálatra alkalmasak számaránya, mely 1867-ben még 72%-ra rúgott, 1889-ig 25%-ra csökkent; az 1880. évi sorozás további csökkenést mutat, 4%-kal, úgy, hogy Magyarországon a sor alá kerülő fiatalság közül átlag véve minden 100 után csak 21-et vagyis 21, 4%-ot találnak alkalmasnak a katonai szolgálatra. És itt meg kell jegyeznünk, hogy az alkalmasnak talált egyének testi fejlettségére nézve sem igen válogatósak már a sorozás alkalmával, mert azt látjuk, hogy a test minimális nagyságát 155 centiméterről 153-ra redukálták és épp igy járnak el a mell átmérésénél is. Nincs komoly, számbavehető népgazdász, aki tagadhatná, hogy a nép erejének eme aggasztó hanyatlása a modern indusztrializmusban leli alapját, minthogy annak következményei: a munkában való túlerőltetés és a hiányos táplálkozás, nyilvánvaló jelenségek. El kell ismerni, hogy a mezőgazdaság és ipar terén mutatkozó technikai haladás magában véve nem oka az általános elsatnyulásnak; ez a haladás inkább lehetővé tenné a munkaidő megrövidítését. A tulajdonképeni okot a kapitalistáknak, a modern indusztrializmussal fejlődő határtalan kizsákmányolási dühe képezi, amit az állam meg nem akadályoz ha akár az egész népesség nyomorékká is válik miatta. Sőt mi több! Az állam meghiúsítani iparkodik a munkás osztály azon törekvését, hogy további elsatnyulása ellenében megvédhesse magát; a munkás osztály védtelen legyen a vállalkozók kizsákmányolásával szemben; minden védelem nélkül préda gyanánt legyen kiszolgáltatva a munkaerő bérlőjének. Ha valahol, úgy bizonyára itt van helyén a „vámpír" kifejezés, mely a nép vérét és csontvelejét kiszipolyozza. Hogy kizárólag a kíméletlen kapitalista nyerészkedés okozza a proletárság testi elsatnyulását, arra csattanós példa az a tény, hogy oly vidékeken, hol a kapitalista kizsákmányolók még nem ütötték fel átkos üzelmeik sátorfáját, a legerősebb és legegészségesebb népesség található. Ezt találjuk pl. Dalmátiában, mely ország Ausztria-Magyarország legkedvezőbb hadkiegészítési kerülete melyben minden száz sor alá került egyén közt 39-et találnak alkalmasnak a katonai szolgálatra. Dalmátiát még nem mardossa a kapitalista czivilizáczió és amig a mi ipari munkásaink méreggel teli gyári helyiségekben nélkülözések közt ássák alá egészségüket ; amig nálunk az ipari munkásnőknél túlerőltetés és hiányos táplálkozás folytán már a gyermek is az anya méhében válik nyomorékká; amig nálunk a nagybirtokosok földjein a mezei munkások éhezve szakadnak meg a napi 18—20 órai munka súlya alatt, — addig a dalmát, kinek fogalma sincsen a technikai haladás „áldásairól", nem ismeri az őrületes munkahajszát, a „czivilizált" munkásnak ezt a főbaját. Erre vezetendő vissza az oka annak, hogy a dalmát nép mért veszített kevesebbet erő és egészségben más népességgel szemben. A „Pester Lloyd" is magába szállt a sorozási eredmények szomorú valósága felett és megjegyzéseket tesz a jelenlegi gyenge nemzedékre, mely szerint háború esetién „az útmenti árkokat fogja szegélyezni, a tábori kórházakat megtölteni és az élelmiszereket fogja megenni anélkül, hogy valamire használni lehetne." De ennek konstatásán túlian terjeszkedik a börzelap: a bajon segíteni vagy erre néz sen valamit ajánlani, — természetesen nem tartozik a „P. Lloyd" feladatai közzé, hanem azt az ostobaságot mégis elköveti, hogy azt mondja, miszerint a bécsi kedvezőbb sorozási eredmény. (.325%) az ottani jó ivóvíznek, a tisztaságnak, a népkonyhák,a melegedő szobák, (!) az elszegényedés és koldulás meggátlásása alakult egyletek (!!) stb. jótékony hatásának tulajdonítandó. Mily együgyűség! Igaz ugyan, hogy a jó ivóvíz, a tisztaság seb nélkülözhetlen kellékek a közegészségügyi viszonyok általános javítására, de kívánatosnak találnánk, ha az összes polgári bértollustok akár a legjobb ivóvízzel, tisztasággal, népkonyha,, melegedő szoba stb. útján tartanák fenn magukat — talán ezáltal hamarább lehetne lerázni a nép nyakáról ezt az irói féregfajzatot. A Lloyd minden tartózkodása daczára, öntudatlanul ismeri be, hogy „az okok az elégtelen táplálkozási és a rossz lakviszonyokban keresendők — két körülmény, melyek alkalmasak egész nemzedékeket tönkretenni." A hajón hogyan lehet segíteni, arra is tesz megjegyzést az említett lap, csakhogy ez a segítség a régi frázis; felhívja ugyanis a „hazafiakat és emberbarátokat," hogy az anyagi jólétre és a közegészségügyre nagyobb gondot fordítsanak. Valóságos vízcseppek az izzó vasra! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit lehet tartani azokról a szátyárkodásokról. Az „emberbarát" burszoázia „hazafias áldozatkészséggel" szavaz meg temérdek pénzt új lőszerekre (természetesen a nép zsebéből), de azokat, kik e lőszereket kezelik, kiéhezteti, hogy munkájuk gyümölcsén meggazdagodjanak. Ezt nagyon jól tudják a polgári zsurnaliszták és épen azért ők maguk sem vehetik komolyan az efféle felhívásukat. Hogy a kapitalisztikus kizsákmányolás mai kiterjedésében tönkre teszi a nép védképességét, annak csattanós tanúbizonyságául szolgálhat az északi Csehország példája; nem sok idő kell még hozzá, hogy Magyarország Csehországot e tekintetben felülmúlja; ha a mai kor hatalmasai tényleg lendíteni akarnának a nép védképességén, tehetnék ezt a nyolcz órai munkaidő behozatalával. De semmi sincs távolabb tőlük, mint ez. Hiszen minden tettüknek végcélja az, hogy a szegény népet minél nagyobb mérvben testileg és lelkileg nyomorékká tegyék. Minden önállási törekvését csírájában elfojtják, s hogy e tekintetben is igazunk van, annak bizonyságául utalunk ama akadályokra, amelyeket az uralkodó osztályok a szakszervezkedés útjába gördítenek mindenütt. A jogot egy bizonyos ideig lábbal tiporhatják, a törvényeket misztikus értelmezéssel egy ideig hamisan alkalmazhatják, de ez az állapot örök időkig nem tarthat, mivel a munkásnép előbb-utóbb eme tarthatlan helyzet megváltozását ki fogja küzdeni. Az önérzetes proletárság tudja, hogy az uralkodó osztályok részéről segélyre nem számithat. A közvetlenül fenyegető veszély: a fizikai és erkölcsi romlás, az összetartás nemes Az 1890. évi Sylvester napján is, gondolataim — szokott módon — a múltba elmerengve, dolgoztam estig. Ekkor hazatérve a műhelyből családomhoz, amely már minden ajtónyitásnál várt haza, hogy vacsorához üljön. Minden készen volt és a nagyon könnyen feltálalható vacsora az asztalra került, állván pedig ez a délről megmaradt és felmelegített „árva" krumpli levesből (azért mondom „árvá"-nak, mert hús nélkül főtt), amihez családostól már hozzászoktam. De ebből sem volt annyi, hogy részemre is jutott volna, hanem 4 krajczáron hoztam füstölt szalonnát, egy darab háznál sütött barna kenyeret és egy fél vörös hagymát tett a nőm elibém. Vacsora végeztével, mint aki jóllakott, rágyújtottam 7 krajczáros dohányból készített czigarettámra, amelynek kéklő füstjénél egészen önkéntelenül ismét karjaiba estem a gondolatoknak, de ismét csak a múltnak szomorú képei vonultak el szemeim előtt. S megpróbáltam a jövő felett gondolkodni, de ez oly sötétnek tűnt fel előttem, hogy egy szikrája sem mutatkozott annak, ami az emberiséget bár egy pillanatra is a boldogság felé vezérelni képes volna. Így telt el a hosszú este, elkövetkezett a lefekvés ideje, amelyet fáradt testem ugyan óhajtott, de azért mégsem vágytam reá, mert egy 46 éves embernek és kivált a kinek neje és 4 kiskorú gyermeke van, és ki folyton mások javára kénytelen dolgozni, önmagának pedig még a szükséges táplálkozásra sem jut elegendő, még lefekvés után sincs nyugalma, mert ekkor jelennek meg gondolatainak kapui előtt, a háztartás nehézségei és az élet minden szükséglete, mely az álmot messzire űzi el tőle. Tehát keresztül élve ezt is, sok idő múlva, az álom legyőzte gondolkodásomat és elszenderültem . . . A „NÉPSZAVA" TÁRCZÁJA. Sylvester éji álom. Az év utolsó napja, a naptár szerinti Sylvester napja, éppen olyan hatást gyakorolt reám, mint rendesen más években szokott 46 év leforgása alatt; e napon mindig eszembe jutottak az elmúlt évek, sok, nehéz, hiánynyal teljes és keserű napjai és ekkor oly hangulat szokott erőt venni rajtam, hogy lemondjak a jövőbe vetett reményről. Éppen e napon, mint, az évforduló napján, jelentek meg gondolataimban a sok csalódások megszámlálhatatlan csoportjai, fokozva még azáltal is, hogy ifjúságomban sem igen mosolygott felém a jövő szép reménye, de igenis a csalódások nagy halmaza volt kísérőm az életen keresztül egészen idáig. A boldogságról is csak egyszer álmodoztam, mikor 24 éves voltam és vőlegény lettem. A családalapítás, a saját otthonom megteremtése oly varázst gyakoroltak rám, hogy boldognak éreztem magamat és az általam alapítandó családot is boldognak láttam eszményi lelkesülésemben és nem jutott eszembe, hogy a munkás és családjának élete s boldogsága nem valósulhat meg mindaddig, amíg a kizsákmányolás nem pusztul ki a világból. És ugyancsak a boldogságnak vélt álom igen hamar illant el előlem, mert korán bekövetkeztek a gondterhes napok, az élet nehéz küzdelmei s a megpróbáltatások, egyedül az volt a szerencsém, hogy elég erősek voltak vállaim a teherviselésre és nem hagytak összeroskadni az élet súlya alatt.