Népszava, 1904. április (32. évfolyam, 39–51. sz.)
1904-04-02 / 39. szám
1904. április 2. NÉPSZAVA az elém terjesztett konkrét kérelmek felett nem dönthetek és pedig annyival kevésbbé, mert esetleg speciális rendelkezések útjában állhatnának annak, hogy a vasárnapi munkaszünet kérdése a tanácskozások rendjén helyieknek talált általános elveknek megfelelő szabályozást nyerjen." A miniszter úr az előterjesztett kérelmek alapján akar változtatni a rendeleten és ezzel világosan kimondja, hogy a „mindkétrendbeli érdekeltség" érdekei közül a mieink lesznek a „figyelembe nem vehetők". A mai helyzet minden hátrányai daczára is a munkásság küzdelmének sikerét jelenti. A már elért eredményeket annyival kevésbbé szabad a kapitalista érdekeknek feláldoznunk, mert a mozgalom növekedtével több az erőnk a helyzet megtartásához, sőt javításához. A szervezett munkásságnak a legerősebb agitácziót kell a szünet megnyirbálása ellen kifejtenie már jóelőre. * A két piros tojáshoz kaptunk még egy harmadikat is a gyáros uraktól. Az ország minden részéből napról-napra jönnek újabb és újabb sztrájkhírek. A mozgalom nagyobbodásával természetszerűleg mindenütt nagyobbodik ugyan a munkabeszüntetések száma is, de a sztrájkoknak ez az óriási felszaporodása, amely az országban tapasztalható, nem áll arányban a mozgalom növekedésével. A mozgalom belső rugójuk nem is lehet, nálunk kizárólag az óriási nyomorúság okozza a sztrájkok felszaporodását s a sztrájkok növelik a szervezeti mozgalmat és nem fordítva. A gyáros uraknak azonban a nyomorúságunk mindegy. Nekik olcsó munkaerő kell, ha éhen pusztul is az a népség, amely nekik a százezreiket és millióikat megszerezte. A munkásság összetartását megtörni ma már ritkán sikerül, oda fordulnak tehát, ahol a kapitalizmus ereje legjobban kijegeczesedik: az államhoz. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egnysülete szerdán gyűlést tartott. A közgyűlésről a következő tudósítást küldték szét: „A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete Förster Nándor miniszteri tanácsos elnöklésével tartott ülésében foglalkozott az utóbbi időben beállott különféle részleges sztrájkok kérdésével és szükségesnek látta, hogy az egyes gyárakban a szünetelő munkások részéről tapasztalt erőszakos fellépésivel szemben a gyárak is szigorúbb rendszabályokhoz nyúljanak s elsősorban a belügyi és kereskedelmi miniszterekhez forduljanak feliratilag, kérelmezvén a gyáraknak a hatóságok részéről való erélyes megvédelmezését, nevezetesen, hogy : 1. a dolgozni kívánó munkásoknak a szünetelők erőszakosságai ellen való megvédelmezéséről jobban történjék gondoskodás, mint eddig; 2. oly külföldi vagy vidéki illetőségű foglalkozás nélküli munkások, akik békés társaikat sztrájkra vagy erőszakosságra bujtogatják, hatóságilag legyenek a fővárosból eltolonczolandók; 3. azok a munkásszakegyesületek, melyekből tapasztalás szerint az izgatások kiindulnak, az állam részéről szigorúbban ellenőrizendők s különösen pénzkezelésük tekintetében nyilvános számadástételre kötelezendők, szükség esetében pedig feloszlatandók." A gyáros urak nem kevesebbet akarnak, mint azt, hogy az állam védelmezze meg őket — velünk szemben. Ők, akik dróton rángatják az államhatalom összes képviselőit a minisztertől kezdve Rudnay legutolsó huszáráig, ők, akiknek kezében én a hatalom, a pénz, amelyen mindent megvehetnek, még a mi életerőnket is, ők, a mindenhatók, védelmet kérnek az éhes, a kifosztott, a jogtalan munkás „erőszakosságai"-val szemben, védelmet kérnek velünk szemben, akiknek egyetlen fegyverünk az öntudatos fisszetartás. Védelmet kérnek, így mondják, pedig voltaképp követelnek kivételes rendszabályokat A nagykereskedők már — amint látszik — sikeresen jának Hieronyminél s igy nekik is alapos lehet a reményük arra, hogy attól az államtól, amely a dajkamese szerint minden alattvalójának egy mértékkel mér, kikövetnint a kivételes rendszabályokat az erősebb jogán. Kívánják 1. a sztrájktörők rendőri őrzését, nehogy ők is megelégeljék a nyomorúságot; 2. a szabad tolonczoltatás jogát, amelyik szerint a nekik kellemetlen munkást elbocsátva, mint munkanélküli bujtogatót törvényesen tolonczoltathassák el; 3. hatósági beavatkozást a szakegyletek belőletébe, hogy megakadályozzák az egyletek gazdasági megerősödését s lehetetlenné tegyék a sztrájkolók anyagi segítését. Nálunk mindez egyetlen miniszteri rendelettel keresztül vihető. Nálunk miniszteri rendelettel vissza lehetne állítani hivatalosan a középkori rabszolgaságot is — ha tűrnénk. Ezeket a piros tojásokat kaptuk mi húsvéti ajándékul. A gyárosok baja csak az, hogy nem főzték meg őket elég keményre s igy csak egy kis melegség kell hozzá, hogy fiókái keljenek ki belőle. A munkáságnak lesz gondja rá, hogy azok a madarak vörösek legyenek. Vagyunk már akkora hatalom, hogy kellő összetartással ilyen képtelen erőszakkal szemben is megvédjük az igazunkat. A miniszter úr pedg jól teszi, ha a nekünk szánt húsvéti tojásokat elteszi a kuczkóba, hogy szapuljanak meg. Az O. M. G. E. készülődik. Hogy a munkásság növekedő öntudata mennyi eredménynyel járt már eddig is, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint a burzsoázia nagy harezi lármája a szoczializmus ellen. A csendőrszurony, a szolgabírói erőszak s az államhatalom kivételes rendszabályai, a sajtónk üldözése mind nem elég. Elő kell venni az állami erőszak mellett a társadalmi szelidités eszközeit. A keresztényszocziálisok rávetik magukat a munkásságra, a gyárosok sztrájktörvény után kiabálnak. Rendszeres munkára készül ellenünk az Országos Magyar Gazda Egyesület is. A grófok és más nagybirtokosok tiszttartóikkal egyetemben nekifognak népet menteni, nemcsak csendőrpuskával és tolonczkocsival, muszkatörvénynyel és börtönnel, de szép szóval is. Az egyesület legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy az összes vidéki gazdaszövetségekkel egyetértve nekifog a szoczializmus terjedésének okait „tanulmányozni" és tanfolyamokat állít fel ellenünk működő agitátorok számára. A határozat szerint az akció egyelőre kisarányú lesz, de lassan mindig több és több agitátort képeznek ki. Így kényszerítjük mi ezeket az urakat még arra is, amitől legjobban fáznak : a tanulásra. Ha lesz a gazdák tervéből valami, azzal mi nem veszíthetünk, sőt nyerünk vele. Ha egyébről nem, annyiról meg fognak győződni azok az urak, hogy az erőszak nem használ. Legalább nem fogják szükségét érezni annak, hogy elvtársunkat 10 hónapra börtönözzék be csak azért, mert szoczialistáknak vallják magukat. Legalább nem ismétlődnek meg azok a bizonyos lázadások, amelyeknek szilei állami fizetést húznak, de tészteseinek a vére omlott. Legalább arra az útra térünk át, amelyet mi a magunk részéről mindig a leghelyesebbnek tartottunk: az eszmék fognak küzdeni eszmék ellen. De ne ragadtassuk el magunkat ennyire. Az erőszak azért nem fog megszűnni, legfeljebb nem elsőrendű eszköz lesz ellenünk, mint ma olyan helyen, ahol a papi prédikáczió nem elegendő. Ne ringassuk magunkat soha abban a hitben, hogy valaha is képesek leszünk a polgárságot teljesen az eszmék küzdelmének s a békés erőpróbáknak utjára terelni. A burzsoázia marad mind az, ami: a törvénybe burkolt vagy nyiltan erőszakon kizsákmányoló szervezet, amelynek czélja az igazság objektív kutatása— amíg mint ilyen fennáll — nem is lehet. Mert ha így állanánk, az a mi teljes és végső győzelmünket jelentené, amelynek kivívásában a jelen viszonyok között még nekünk sem lehet a tudás és agitáczió egyetlen fegyverünk. A király palotája. A várhegyen óriási palotát építenek. Száz és száz pompás terme, mesésen drága bútorzata, gyönyörű parkja van. A ragyogó aranyozást, a sima márványfalakat, százezrekbe kerülő képeket és szobrokat nem a gazdája fizeti. A gazdájáuk nem is kell. Van neki már ennél is különb Bécsben. A palotába nem jön lakni, alig nézi meg, pedig százezer és százezer ember van ebben az országban, akinek gyönyörűséget, igaz gyönyörűséget okozhatna a bennlevő művészi remekeknek bámulása is. A gazdájának nézni sem kell, látott ő már ennél különbet is, mégsem okozott valami nagy lelki gyönyörűséget neki, hiszen ő király. Magyarország és Ausztria uralkodója, akinek ötszáz millió korona magánvagyona után járó jövedelme s a két országtól kapott évi tizennyolcz millió korona fizetése nem volt elég. Kapott két millió kétszázezer koronányi fizetésemelést. Sőt többet is kap. Kapta ajándékba ezt a palotát, amelybe még a rengeteg ezüst és arany evőkészleteket is tőlünk kapja ajándékba. Tőlünk, akik közül száz és száz embert kerget öngyilkosságba évente az éhség, ezret és ezret hajt a bűnbe és piszokba a nyomorúság. Akik közül nem egy fagy meg télen az országút mentén, akik százezerszámra élünk zsúfolt, piszkos, egészségtelen lakásokban és rövidítjük életünket pinczelyukakban. Akik közül millió és millió ember éli le úgy az életet, hogy még csak fogalma sincs arról, hogy mit tud teremteni a művészet — egy ember palotája számára. A királynak magánjövedelme és fizetése évente legalább 40—50 millió korona. Voltak jámbor hívők, akik azt hitték, hogy az új palotája építésének és berendezésének költségeire felajánlja a félévi jövedelmét. Szűkösen megélt volna talán egyszer évi 25 millióból is. De a jámbor hivők csalódtak, mint rendesen. Az uj királyi palota eddigi költségeit — 27 millió koronát — az állam fizette ki s a miniszterelnök biztosit arról, hogy az állam költségeit nem fogja a király megtéríteni. Nem fogja az ezután kiadandó költségeket sem más viselni, mint mi, pedig a 27 millió még kétszeresére is rúghat. Ritka gavallér emberek vagyunk mi mégis ! Az olasz szerződés Olaszországgal szerződést kötött annak idején az osztrák-magyar birodalom a vámokra vonatkozólag. A szerződés az osztrák és magyar nagyipar részére biztosított bizonyos előnyöket az olasz piacon, cserébe a monarchiába lehet olcsón behozni az olasz mezőgazdasági termékeket, elsősorban a bort. A szerződésből természetesen a magyar és osztrák bortermelők húzzák a rövid lebet, míg a gyárosaink nyernek vele. Nálunk az agrárius befolyás révén nagyobb, a magyar kormány az olasz bor kedvezményes behozatalának megszüntetését követeli, míg Ausztria iparos állam létére a kedvező ipari vámtételeket akarja fentartani. Az olasz kormány az olasz tőke érdekének megfelelőleg egyiket sem akarja, de minthogy alkuról van szó, inkább ott enged, ahol könynyebben teheti, az iparczikkek vámjánál. A magyar kormány veszekedik és alkuszik az osztrákkal, a borvám felett. A magyar és az osztrák kormány együttesen alkuszik és veszekszik az olaszszal szinte a borvám felett. Nem csoda, ha annyi gondot okoz mindháromnak a szerződés, tekintettel arra is, hogy az olasz gyárosok az iparvédelmet akarják és az osztrák nagyipar is ez, követeli a kormánytól, a magyar szintén. Az agráriusok se maradnak hátul egyik országban sem s igy a bonyoult üteyet mindhárom ország polgári sajtója nagy izgatottsággal tárgyalja — képzelhető legtarkább világításban. Magyarország munkálkodó népét a kérdés, a három ország és kétféle nagytőke 3. oldal.