Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)
1906-06-22 / 146. szám
XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. junius 22., péntek. AZ EISOFIZETÉS ARA: egy évre . . 10.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60 éi egy hóra . . 1.600 VolkStummeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. X-rfiMfíl 146. szám. SZERKESZTŐSÉG: TO., Serepesi út 32. (Telefon-szám 54—94.) EXABÓHIVATAX.: VH., Nyár utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) A prostitúció kaszárnyái. A bordélyházak törlése halaszthatatlan közérdek, melynek egyetlen akadálya lehet: a bordélyosok érdeke. Ha az állam ezt felé helyezi a közérdeknek, akkor fenmaradnak továbbra is. De ha a „fekete gróf" kevesebb hajlandóságot érez a leánykereskedők undorító iszlete s a hungaro-export iránt, mint amennyi szégyenérzetének lennie kell — akkor egy országos rendelettel elsöpri azonnal e rabszolgálótelepeket, a bűn, a szenvedés, a förtelem és a szifilisz tanyáit. Ha az erkölcsvédő állam megszakítja szövetségét a bordélyosokkal, megtörtént az első lépés a prostitúció teremtette helyzet javítása felé. De csak az első lépés, amelyet másodiknak, harmadiknak kell nyomon követnie. A második lépés a purifikáció felé a prostituáltak bekaszárnyázásának megszüntetése. A fővárosban és vidéken ugyanis szokásban van a prostituáltakat rendőri intézkedéssel bizonyos utcákban és házakban lakásra kényszeríteni, vagyis bizonyos utcákban lakástól eltiltani őket. Ennek a rendszabálynak oka állítólag a közerkölcs védelme. Különös valami lehet az olyan közerkölcs, amelyet az egyik utcában azzal kell védeni, hogy kitiltják onnét a prostituáltakat, a másik utcában pedig azzal, hogy összetömörítik őket. A vagyonosok lakta „előkelő" városrészekben a „közerkölcs" azt kívánja, hogy az ott lakó „aranyifjúság" más városrészekbe vándoroljon, midőn a prostitúciót igénybe akarja venni, nehogy a saját városrészében ismerőssel találkozzék és szégyenkeznie kelljen, ha észreveszik azt, amit megtenni nem szégyell. A külvárosi és egyébként félreeső utcákban szegény nép lakik, annak felügyelők és bonnék nélkül csavargó gyermekeiért nem kár, ha jó korán megismerik ezt az intézményt. Különösen az apró leányoknak üdvös, ha az utcába kaszárnyázott prostituáltaktól jóelőre megtanulják, hogy — bármennyire is nyúzzák ezeket a nyomorultakat — a prostituált keresete még mindig összehasonlíthatlanul nagyobb, mint az állami dohánygyárak nőmunkásainak 20 a, legfeljebb 6 forint heti keresete. Ha ártalmas a prostituáltakkal való egy házban lakás ,a közmoralitásra, akkor sokkal ártalmasabb a prostituáltak egész tömegével való együttlakás, különösen azon szegény családokra nézve, amelyek gyermekeikre gondot nem viselhetnek. A közmorál szempontja a kaszárnyázásnak ürügye lehet, de alapjában törlését követeli. Ha pedig mindenáron akarnak gyönyörködni a sűrített prostitúcióban, akkor tessék azt a vagyonosak utcáin koncentrálni. Ott több az alkalom, lehetőség és pénz a közmorál veszedelmétől való óvakodásra. A prostituáltak lakásának meghatározása jogtalan egy olyan állam részéről, amely a prostitúciót keresetágnak, sőt szükséges társadalomfentartó intézménynek ismeri el. Miért nem kötelezik pl. az ezerholdasokat is arra, hogy félreeső utcákban lakjanak? Jogcímükhez se volna kevesebb. A szabad költözködés jogának elrablását a prostituáltaktól még „közérdek" címén sem lehet elrabolni. Mégpedig azért nem, mert a békaszárnyázás rendszere éppen ellenkezője a közérdeknek: a közmorál süllyesztésére szolgál, sőt — ami a legfőbb —, a kaszárnyázás rendszerét a bordélyrendszernek minden hátránya jellemzi, ha kisebb mértékben is. A lakástudó félig-meddig a bordélyos szerepét viszi a nála lakó kéjnővel szemben, akit kizsarol, kerít, elárusít s kizsákmányolásával a kliensfogdosás legarcátlanabb fogásainak alkalmazására kényszerít, tehát az is növeli a keresletet és kínálatot a családvédő emberhúskereskedők piacán. Hogy a kémfijsaszárnya csakugyan bordélyház — minőségileg kicsiben, arra ismét a fővárosi rendőrséget hívjuk koronatanukul. Az 1897. évi rendőrségi jelentés 205. lapján olvasható ezen — meglehetősen rosszul fogalmazott — passzus: „Miután azonban tapasztaltatott, hogy különösen a napibér mellett albérletben lakó kéjnők a főbérlők részéről gyakran nemcsak embertelen bánásmódban részesülnek, hanem a fizetendő napibér címén zsarolás számba menő és a kérnők körülményeivel össze nem egyeztethető anyagi áldozatokra szoríttatnak, sőt a két fél között kizárólag a bérlő és albérlői minőségben megengedett és a lakbérleti szabályokban a napibéres albérlőkre megállapított viszonyt a főbérlők átlépve, a kéjnőtől nem is bért, hanem a bordélyosok módjára a kéjnő keresetéből részt vagy osztalékot szednek és a kéjnőt tulajdonképp nem is mint jogokban és bérleti kötelezettségében velük egyenlő, hanem mint szabad rendelkezésük alá bocsátott alárendelt és céljaikra teljesen kihasználható felét tekintik, sőt kuplerok és kerítők módjára nemcsak egymáshoz, hanem még bordélyházakba is közvetítik és beszerzik. Ezen meg nem engedhető és közerkölcsi szempontból felette káros üzelmek megakadályozása nemcsak a központi közegek, hanem a kerületi kapitányságok vezetőinek is szigorú kötelessége." A rendőrség maga konstatálja tehát, hogy a prostituáltaknak sűrű tömegben való együttélése teljesen bordélyszerű viszonyokat teremtett a kéjnek rabszolgáló mivolta, kerítése, eladása és kizsarolása tekintetében. Nem tarthatjuk tehát elegendőnek az ellenőrzésre való utasítás s a fent jelzett évben a lakásbérre vonatkozólag kiadott rendeletet, hanem a békaszárnyázás egész politikájának törlését kell kívánnunk. Ennek a kívánságnak — elméletben — már egy évi tapasztalat után maga a rendőrség adott igazat. Az 1898. évi jelentésének 207. lapján áll ez a vallomás: „A lakásbér szabályozására kiadott rendelet nem maradt minden eredmény nélkül, nem zsarolják ugy a kéjnőket ezen a cimen, mint eddig — de túlteszik a főbérlők magukat e rendeleten azzal, hogy egyéb címen zsarolnak ... A zsarolás ezen módjának aztán a hatóság sem vethet gátat . . . Az a rendőrség tehát, amely a munkásszervezetek elleni harcban fáradhatatlan, a kerttek s a főbérlőknek nevezett bordélyosokkal szemben egy év alatt beadta a derekát, bizonyságául annak is, hogy a prostitúció kaszárnyázásának rendszere — rövidesen szólva — ostobaság, amit például a hamburgi rendőrség tapasztalatai is igazolnak. Igen, a rendőrségnek gyakorlatban is vissza kell térnie arra az álláspontra,amelyet 1897. évi jelentésében hangoztatott: Ugy a fővárosi hatóságok, mint a nagyközönség köréből sokan számtalan esetben állnak elő oly kívánsággal, hogy egyes utcákból, sőt városrészekből az ott lakó kéjnők a rendőrség által egyszerűen kilakoltassanak. A rendőrségnek felette nehéz az álláspontja az ily kívánságokkal szemben. Egyrészt belátja a kellemetlenséget, mit még a legdiskrétebb viseletű kéjnőknek közel szomszédsága is egyeseknek oka, másrészt nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a kéjnők megtűrése egy nagy város minden részében nélkülözhetetlen dolog. A lakhatást nekik csak egyes városrészekben engedni meg, az igy sújtott illető városrészre volna végtelenül — anyagilag is, erkölcsileg is — hátrányos; de a kéjnőket is embereknek kell tekintenünk, kiknek szintén velük született és szerzett jogaik és méltánylást, sőt hatósági védelmet érdemlő személyi és anyagi érdekei vannak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ha a rendőrség a lakás kérdésében a bejegyzett kéjnőkkel szemben túl szigorú, azok kilépnek a bejegyzettek közül és titkosakká válva, kivonják magukat az orvosrendőri felügyelet alól és bujakórban megbetegedve, terjesztik a nemzedékeket ölő betegségeket. De kétségtelen, hogy ha a rendőrség a lakás dolgában a kéjnőkkel szemben nagy igényekkel lép fel, megélhetésüket nehezíti, egzisztenciájukat drágítja és ezzel őket az utcára kiszorítva, tolakodóbbakká és szemérmetlenebbekké teszi. Nem marad tehát más hátra, minthogy a nagyközönség és a rendőrség a lehetőségig türelemmel legyen ezen világszerte meglévő és a legnehezebb társadalmi problémák egyikét képező kellemetlenséggel szemben; a Rendőrségnek pedig különösen fő kötelessége, hogy a nálunk úgyis kisszámú bejegyzett kéjek száma szaporodva, a nagy tömeget képező titkos kéj A Népszava mai száma 12 oldal.