Népszava, 1906. július (34. évfolyam, 154–179. sz.)
1906-07-01 / 154. szám
XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. julius 1., vasárnap. 154. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 18.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 8.80 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval efryfitt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. megjelenik hétfő kivételével minden nap.^ SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Gyár utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Kiásott isten. Irta Farkas Antal. Ássák a várost. Valami Gyárat akarnak felállítani, S hol a csatorna szerteszét Furkálja a föld rétegét Kövekkel bélelt, •penész-lepte lyukban Vén temetőre bukkan A munkás. Fáklyát gyújt. A szent üreg, Mintha reszelné a tüzet, Sercegteti. Ne lássák meg, hogy itten Egy sorba fekszik ember, kutya, isten... A réteg, ami rájuk rakodott, Egy uj világnak adott alapot , eltemeté az ő világukat, Nem hagyott mást, mint ezt a kis lyukat, Hol isten, ember, kutya egy sarokban Vénültek és rohadtak öntudatlan ... A fáklya fényre elpirult az isten — Ki járhat itt lenn ? Miért zavarja el az álmokat ? Áldozni jött ? — hát hol az áldozat ? . .. A munkás leteszi a fáklyát S kioldja lábát, Melyen a csákány vágott nyilt sebet. Az istenre ül. A seb vérezett, És verejtéke csurgott az izomnak . . . — Vér és verejték ! Áldozatot hoztak, Ismerem őket, fürödtem ezekben, Hát a világból ez kiveszhetetlen ? Úgy ott fenn, mig itt elnyomott az álom Tovább él, vár, imád az én világom. Hahó! Hát keljetek fel, Ember, kutya, megjött a reggel. Ki a világba, újra élhetek: Te ember, ö eb, én isten leszek! S felkelt a csontváz. Csákányt ragadott És törte-véste a boltozatot. Felkelt a kutya és nyalta a vért S megszentségtelenítő istenét, Amit legottan muzeumba visznek. Más ura van most az isteni tisztnek. Hol a kőisten oltára fölött Az áldozatok füstje röpdösött Évezredekkel előbb, ott ma már A gyám kürtő szennyes füstje száll, Vér és verejték ott folyik megint . . ." Nincs ebben változat, Csak másé a füst és az áldozat, beavatottak azonban hallgatnak és bajuszuk alá gomolyognak. — Ki lehetett az? Ez a kérdés már nem zenei, Csattanója annak az ősrégi adomáamelyben a kisvárosi férj meséli a feleség. f ..ek,hogy a kávéházban, szomszédságában ülő katonatisztek mit beszélnek? Azt, hogy az egész városban csak egy olyan asszony van, akinek hiába udvaroltál^ És a férj boldogan és hálásan csókolja meg a feleségét, esze ágában sem.^vén kételkedni, mintha nem az ő felesége volna ,az az egy. Az asszony azonban homlokára teszi az ujját, földre szegi a szemét és töri a fejét fagyon, de nagyon, lehet az az egy?an a legnagyobb rejtélyek egyike, hogy ki lehetett az, vagy kik lehettek azok, akik oly rutul visszaéltek a fiumei kormányzó úr együgyűségével? Amint kisült a botrányos eset — a tolvajok is rögtön beálltak a pandúrok közé és velük együtt kiabálták — fogjátok meg! A beiktatáson résztvett valamennyi újság a legnagyobb megbotránkozással irt a dologról. Az összes „Napló"-k, az összes „Hírlap "-ok, a „Független Magyar-", egyszerű „Magyar-" és minden jelző nélkül való „Ország" és a többi mind külön cikket írt az újságírói kötelességteljesítés titulusa alatt zsaroló útonállókról. Kitől zeng tehát az ének ?• Kit kell megfogni, ha mindannyian fogdmeget kiabálnak? \ 1 [ 'Wl 1 * —•—— t..i i A „szervezett csirkefogó-had." „Ha valótlanságokat, hazudozásokat akar hallani a magyar közvélemény, abban lehet része. Az u. n. „magyar zsurnalisztika" egy része ellátja napról-napra ilyen táplálékkal. Egész szervezett csirkefogó-had élősködött itt „magyar zsurnaliszta" neve alatt. Ez zsarolt, csalt, terrorizált mindenfelé. Hihetetlen rablásokat vitt véghez naponkint. Az útonálló had nem volt ilyen kegyetlen és vérengző, mint ez. Szenvedni, gyaláztatni, rágalmaztatni ettől a zsurnalisztikától bizonyára nem volt szégyen eddig sem. Hiszen a tényeket elhazudni és elferdíteni mindennapi mesterségéhez tartozott. A magyar közönség azon része, melyet ez a sajtó inficiált, sohasem tudta, hogy a dolgokkal hányadán van. Hazug pletyka, soha meg nem történt ráfogás feltálalása mindennapi mesterségéhez tartozott." A „Magyarország"-ból. Ezzel a díszes titulussal illette a kormánypártolásnak és munkásfatásnak egyik elterjedésre és oldalszámra legtekintélyesebb orgánuma , a „Magyarország" a polgári újságírókat, midőn valami előttünk ismeretlen okból megtagadván kollegáival a megszokott szolidaritást, megírta a láktóeset alkalmával véghezvitt lopásokat, zsarolásokat. Igaz, hogy a leleplező „Magyarország"s utána az esetről megemlékező minden polgári lap a dolog ódiumát a „névtelen hősök"-re, az álújságírókra igyekezett tolni, de hogy ezt minő kevés joggal tette, az kiviláglik abból, hogy a Népszaván kivüli — tudtunkkal — minden napilap munkatársa ott volt a fiumei beiktatáson Nákó sajátkezű meghívásával s legalább is elnézte a helyszínen a lopást és zsarolást. Hogy ezek" után a polgári napilapok mindannyian legalább annyi hasábot írtak gróf Nákó teljesen jelentéktelen beiktatásáról, beszédéről, etc. — azt természetesnek fogjuk találni. Akit azért a háromhasábnyi dicsériádáért meg nem fizettek, az kevésbé émelygős hangon ugyan, de ugyanannyi hasábon számolt be csupa kollegialitásból s hogy a hírrel a lapja „le ne maradjon", amint mondani szokás. A zsarolók nagy szenzációt csináltak a dologból s aki nem zsarolt, annak nem volt bátorsága az áramlattal szembehelyezkedni. Maga a „Magyarország" szintén hozta a hasábos dicséreteket. S ha a dolog ki nem sül, Nákó, a senki, néhány ezer forintért valaki lett a közönség szemében: a polgári sajtó rendszerének segítségével egyszerűen megvásárolta magának a hírnevet, mint a magyar közélet megannyi „jeles"-e. Hány gazember köszönheti ennek a rendszernek, hogy becsületes hazafinak tisztelik és a jámbor vidék áhítattal olvassa a nevét! Hány becsületes, de e lapok nézeteivel ellenkező felfogáson levő emberről irta már a „szervezett csirkefogóhad", hogy megvesztegetett gazember! A „Magyarország" kegyelméből hány órát loptak, hány kirakatot raboltak ki elvtársaink ! Az „Alkotmány", — amely „a tények elhazudásának és elferdítésének mindennapos mesterségében" méltó konkurrense a „zsidó"" lapoknak — hány házat épített az Andrássyt" után a mi pártvezetőinknek! Milyen müvj£"Szettel hamisította a „Budapesti Hírlap" külföldi testvérlapjainknak rólunk szóló cikkeit s hány ezer munkáspártunkból való kilépéséről irt napról-napra! A „Pesti Hírlap" munkáspolitikája még ma is abból áll, hogy a szociáldemokráciát Kristóffy bérencnek titulálja, a „Pesti Napló" képviselőjelöltjeinket léptettette fel a kormánnyal, a „Független Magyarország" és az „Egyetértés" kirohanásairól nem is szólva, ott van „Az Ország", amely a kellő menynyiségű és előzetes prospektusában jelzett pausalékkal biztosított első száma óta különös vehemenciával űzi a „hazug pletyka, soha meg nem történt ráfogás ,feltálalásának mindennapos mesterségét". Folytassuk a sort? Citáljuk talán azokat a cikkeket, amelyek most a kormánypárti lapokban napról-napra megjelennek az aratósztrájkkal s az általános sztrájkokkal kapcsolatban ? Kutassunk utána, hogy melyik Nákó-vendég dühöng legtöbbet a munkás, filléreken élősködő izgatók s az óratolvaj tüntetők ellen ? Soroljuk fel a „szervezett csirkefogó-had" összes érdemeit ? Nem tesszük. Ennyi is elegendő annak konstatálására, hogy „tényeket elhazudni és elferdíteni", „zsarolni, csalni, terrorizálni" nemcsak az újságírás parazitáinak mindennapos mestersége, hanem a vérbeli újságíróknak, a nagylapok munkatársainak is. Nem is csoda. A legtöbb kiadó olyan gyalázatos béreket fizet, hogy valósággal , ráutalja a munkatársakat a zsarolásra, sőt Terefere. — Irta Marcial. — — Ki lehetett az? A fiumei újságíró rablóhadjárat dolgában ezt kérdezik most egymástól a beavatatlanok. A A Népszava mai száma 16 oldal