Népszava, 1908. február (36. évfolyam, 28-52. sz.)

1908-02-09 / 35. szám

2 Anna. — írta Negyedi Béla. — A kakukos óra, az ébresztő és munkába parancsoló időmérő, csúnya otromba hangon, lází­tó kiabálással ütötte minden reggel a hat órát. Anna, ruganyos és ifjú teste, gyorsan és erős igyekezéssel ébredt a lármás óraütésekre. Sze­méből elröppent az álom és fülébe csengett a serkentő beszéd: — Kelj föl, Anna, mert vár rád a gyár. Kezdődik a munka. Siess Anna, ébredj, öltözz és rohanj! Anna így hallotta, ilyen formás alakban, a kakukos­ óra hat kemény és figyelmeztető ütését. Annához minden a világon beszélt. Szavak röpültek feléje, a holt és lelketlen néma tár­gyak szóltak hozzája. És gyönyörű, megfino­mult hallással hallotta Anna szólaii, a csak neki beszélő holt és néma tárgyakat. El nem mondott szavak ostromolták fülét és zengő ritmusok zsongtak körülötte, más és idegen füleknek nem létező melódiákat, melyek mind­ a selymes ruhákban való pezsgős sze­relmekről regéltek. De a kakukos óra könyörtelen hat ütése, nem Annának való beszéd volt. És keserű gyűlöletre ébredt Anna, mert várta őt a gyár, a börtön, hol apró garasokért, zengő meló­diákra figyelő fülét, serkentő beszédek tá­madják. — Gyorsan, még gyorsabban dolgozz, Anna, NÉPSZAVA 1908 február 6. 30,300. A kereskedelmi miniszter október 10-ike után felfedezte, hogy­ a sztrájkstatisztika feladatát nemcsak az képez­vén, hogy a munkások bérharcairól, a munkaidő rövidítésére stb. irányuló küzdelmeikről adatokat gyűjtsön, hanem feladata az is lévén, hogy a mun­kásoknak szociális és politikai reformokra irányuló kívánságaira és küzdelmeire is világot vessen és habár az október 10-ikére tervezett munkabeszün­tetések jellege és indító oka nagyon eltérő volt azoktól a munkabeszüntetésektől, melyekről eddig nálunk sztrájkstatisztikai adatok gyűjtöttek, még­sem lehetett elzárkózni az elől, hogy az adatgyűj­tés e mozgalomra is kiterjesztessék. Csodálatos dolog, hogy bizonyos körül­mények között milyen gyorsan fölébred a kereskedelmi miniszter szociális érzéke. A magyar munkásság szociális helyzetére vo­natkozó statisztikai adatgyűjtés talán az egész világon a legsilányabb. A legfontosabb szá­mok hiányzanak és a rendelkezésünkre álló számok elavultak. Az október 10-iki tüntetésre vonatkozó statisztikai adatok tüneményes gyorsasággal készültek el. A kereskedelmi miniszter gyors munkát kívánt, hogy igazolhassa az október 10-iki tüntetés jelentéktelenségét. Mert a legújabb szociális statisztika ezt a célt szolgálja. Kossuth Ferenc biztatni akarja a koalíciós pártokat, hogy nem kell olyan nagyon sietni az általános választó­jog törvénybe iktatásával, hiszen az ipari munkásságnak „legfeljebb 26 százaléka szünetelt" október 10-én. Ez a tendencia szinte kiordul a gyűjtött adatokból. Gondos lelkiismeretességgel kutattak minden után, ami az adatgyűjtés számait, illetőleg a tüntetők számát az összmunkássághoz ará­nyítva, kisebbíthette. De hiába mesterkedtek a hivatalos adat­csinálók. Az október 10-iki tüntetés olyan nagyirányú megnyilatkozás volt, hogy még a hivatalos statisztika hazug számai is be­igazolják, hogy Magyarországon még soha­sem volt ilyen hatalmas politikai tüntetés és az egész művelt világot tekintetbe véve, máshol is ritkán bírták az ország lakossá­gát ilyen tömegekben egy politikai tünte­tésen megnyerni. Mert ha elfogadjuk a Kossuth-féle sta­tisztika számait és elhisszük, hogy október 10-én „csak" 184.921 munkás szüntette be a munkát, még akkor is hatalmas tüntetést jelent az október 10-ike, amelyhez foghatót a koalíciós pártok három évi „izgatásuk" után még legmerészebb álmaikban sem tud­tak elképzelni. Az a tábor meri kicsinyleni a munkás­ság tüntetését, amely ha hosszú szónokla­tokkal és nagy pénzáldozatokkal 3000 em­bert összecsőditett, akkor hetekig íratott a nép százezreinek tüntetéséről. Csúfos ku­darcok, a nép nagy tömegeinek részvétlen­sége kisérte a koalíció „nemzeti küzdel­mét" és az uralomra jutott népcsalók most a nép százezreinek mozgalmát jelentékte­lennek merik föltüntetni. Csak emlékezzünk vissza október 10-ére! Az összes koalíciós lapok a rágalmak özö­nével iparkodtak még a budapesti tüntetést is kisebbíteni. Az összes lapok azzal há­zaltak, hogy a rendőrség hivatalos meg­állapítása szerint a választójogért pontosan megszámítva 30.300 munkás tüntetett. A statisztika most megállapítja, hogy a fő­városban 81.524 ipari munkás nem dol­gozott. Az összes munkások számához ará­nyítva, a szünetelők száma az 1900. évi népszámlálás eredményeit számítva, 7375 százalék volt. Az adatgyűjtő hivatal telje­sen légből kapott számítása alapján pedig a tényleg dolgozó munkások 6271 száza­léka nem dolgozott. A rendőrség hazugságát azonban még a hivatalos statisztika is alaposan megdönti. Mert még ha föltételezzük azt is, hogy a 81.524 szünetelő munkás egy csekély száza­léka, nem vett részt a tüntetésben, bizo­nyos, hogy a hiányzók számát sokszorosan fölülmúlták azok, akik nem foglalkoznak ipari munkával. A Kossuth-féle statisztika ugyanis csak az ipari munkával foglalkozó tüntetőket vette tekintetbe. A földmivelők tízezreit, akik az ipari munkásokkal együtt tüntettek, nem vették figyelembe. Azokat a tízezreket sem számították, akik a nagy­városokban nem foglalkoznak ipari munkával, de októ­ber 10-én tüntettek a választójogért. Az „adatgyűjtés" silányságát és a leszűrt hazugságokat nem tartjuk szükségesnek megcáfolni. Elég azt tudnunk, hogy a szü­netelők számát a munkáltatóktól iparkod­tak megtudni. Szinte magától értetődő, hogy a munkáltatók megértették, hogy Kossuth úr mit akar és még ott, ahol mun­kásaik szüneteltek is, azt jelentették, hogy a munkások dolgoztak. Néhány szám talán megvilágítja azért, hogy mennyit ér az október 10-iki adat­gyűjtés! Kezdjük az első hazugságnál. A jelentés azt mondja: „nem dolgo­zott mintegy 4500 szobafestő, címfestő, mázoló­, aranyozó és fényező". Ennek a megbízhatóságáról csak annyit, hogy egész Budapesten a nevezett szakmákban, a legvirágzóbb munkaidőnyt véve alapul, mert a munkád mit sem ér. Te nem hajtasz elég hasznot, Anna és m­i nagy hasznot aka­runk belőled és általad. Dolgozz, verejtékes izzadással, te embergép, te munkára született és halálig dolgozó pária. És mikor reggel hatot ütött a kakukos óra, ezeket mind hallotta, előre és újra, rettegő érzéssel hallotta Anna, a proletárleány, a meggondolatlan szeretkezés gyümölcse és már a nemlétezése előtt örök kényszermunkára ítélt rab. Proletárleány volt Anna, nincstelen senki és semmi. Két erős és munkabíró karral ren­delkező apró csavar, abban az óriási gépben, mely kövér, szennyes verejtékcsöppeket izza­dott és fárasztotta karját, kezét és agyát, hogy a falat kenyérrel elcsitítsa a gyomrot, mely ura, parancsolója és sarkallója a kezek­nek, karoknak és agyaknak. Anna ébredt és szapora mozdulatokkal ma­gára kapkodta a színes rongyokat, melyek födték testét, a férfiszem meg nem látta, rózsaszínű bársonyt. Amelyért, amelynek ked­véért vágyakozó nézések kínáltak selymet és aranyat Munkátalan jómódot és test semmit­tevést. És finom hangokat, szeretkező pásztor­órákra hívogató és csalogató kellemes óra­ütéseket. Anna, elment a gyárba ... És este, mikor hazajött, fáradtan, fásultan és megrokkant izmokkal, az elalvás előtti szunnyadás félig ébren pillanataiban, a tarka ágyruhák és a savanyú szegényszag mondani­valóira figyelt: — Holnap, maradj itthon, Anna. Holnap, legföljebb csak 2500 munkás dolgozik. Itt tehát ajándékba kaptunk 2000 olyan mun­kást, aki csak az adatgyűjtők képzeletében létezik. Ezzel szemben elsikkasztottak az asztalosoktól — akik megszámolták a szü­netelőket — 1350 munkást és a fuvarosok­tól több mint 2500 munkást. A többi szak­máknál valószínűleg hasonló módon „adat­gyűjtöttek". Hogy vidéki elvtársaink is fogalmat al­kothassanak az adatgyűjtésről, közöljük a nagyobb városokról azokat a számokat, amelyeket a szü­netelő munkásokról Kos­suthék hazudnak. A szünetelő munkások száma: Fiuméban 7500, Temesváron 5700, Pozsonyban 5573, Győrben 4944, Nagyváradon 4400, Pécsett 3325, Versecen 2800, Aradon 2169, Maros­vásárhelyen 2050, Szegeden 1451, Baján 950, Szabadkán 886, Kassán 800, Pancsován 549, Újpesten 4.412, Nagyszebenben 1.565, Brassón 1.251, Nagykanizsán 1.200, Nagykikindán 1.200, Nagybecskereken 1.063, Pápán 1.024, Miskolcon 965, Vácon 900, Békésgyulán 700, Kecskeméten 310, Hódmezővásárhelyen 278, Sopronban 264, Új­vidéken 168, Komáromban 131. Ezek a számok is teljesen hamisak és már ma is egy egész sereget megcáfolhat­nánk. De ez már azért is fölösleges, mert egy csomó más adat is igazolja, hogy Kos­suth úr statisztikusai, a kapott utasításhoz híven, görcsösen erőlködtek azon, hogy az október 10-iki nagy tüntetés igazi képét meghamisítsák. Így például a jelentés nagy diadallal hirdeti, hogy a gázgyár üzemét teljes mértékben fönn tudták tartani. Ezt a ha­zugságot megcáfolja az az 1000 gázgyári munkás, aki piros sapkával vonult föl a többi munkások soraiban. A gázgyárban csak a nélkülözhetetlenül szükséges mun­kások maradtak. Ezek is csupán azért, mert a szakmák bizalmi férfiai így határoztak. Ugyanaz áll a mészárosokra is. A jelentés azzal is büszkélkedik, hogy a vasúti mun­kások­ közül csak 147 nem dolgozott, de ezeket is rög­tön elbocsátották. Azt persze a jelentés elfelejti megemlíteni, hogy a vasúti munkások szervezete a nemzeti bálvány tajtékzó dühének és terrorizmusának en­gedve kimondta, hogy ezúttal, miután nem a döntő harcról van szó, minden munkás dolgozzék, hogy a harc ne járjon nagy ál­dozatokkal. A bányarabszolgák közül „mind­össze" 8137 nem dolgozott, mondja a je­lentés. Aki a bányászok rabszolgaságát is­meri, az csak bámulhat azon, hogy több mint 8000 munkás szünetelt. Jellemző a jelentés szellemére az is, hogy mivel a mezőhegyesi cukorgyárban 800 román munkás nem dolgozott, azért­ ne menj a gyárba. Soha se menj a gyárba, mert ott kiszívják erődet és a nehéz, még az állatot is megnyomorító munka, lelopja tested bársonyát és ráncos leszel, elvirult, elhervadt, koravén, hasznavehetetlen embergép. Ha majd a kakukos óra hatot üt, paran­csoló szándékkal és munkába zavaró, mun­kába hajtó szigorúsággal, maradj veszteg és gondolj álmaidra, melyek a proletárleánynak csak álmai és soha — a proletársorsban — valóra nem váló álmai... A tisztaéletű Anna, akinek az Erkölcs bék­lyókat rakott elhatározására, mindig meg­fogadta, hogy nem hallja meg reggel, a kaku­kos óra hat ütését. Hogy ébren, végig álmodja az alvás buja, ezerszínű, csillogó álmait. És a megszokott és mindig kellemetlen óraütések helyett, csak édes szeretkezésekre hívogató, meleghangú óraütésekre figyel... Anna, a proletárleány, minden reggel el­ment a gyárba és este, mikor a csendben be­szélgetnek az est lappangó, kóbor árnyai, mindig készült arra, hogy süket lesz, ha szól majd a kakukos óra, hat kemény ütéssel, az álmodozások után, a nem önként való ébre­dések keserű pillanataiban. Az utcán tolakodtak a vágyakozó nézések és Anna, járta köztük a maga, mindennapos útját. Nagy elkészüléssel a holnapi elalvásra, a kakukos óra hat ütésének, előre elhatározott meg nem hallására. A továbbálmodásra, jó­zan ébrenlétben, a sors elleni előre megfon­tolt lázadással. Bársonyos testét égették az ócska, színe­hagyott, szennyes rongyok és meddő akarások

Next