Népszava, 1908. december (36. évfolyam, 286–310. sz.)

1908-12-24 / 306. szám

1908 december 22. NÉPSZAVA tartott hatósági vizsgálat megállapította, hogy az egyesület az alapszabályokban meghatározott gyű­léseken kívül oly gyűléseket is tart, melyekről az alapszabályokban említés nincsen, sőt ezen gyű­lésekről még jegyzőkönyvet sem vezet s igy ezek titkos gyűléseknek tekintendők, megálla­pította a vizsgálat azt is, hogy az egyesület a munkásközvetítés terén a jelentkezés sorrend­jének mellőzésével önkényesen jár el s végül a vizsgálat azon gyanúnak is valószínűséget adott, hogy a budapesti kávéházak ellen az 1908 augusz­tus havában elkövetett s a közrendet, sőt a köz-és vagyonbiztonságot is veszélyeztetett cselekmé­nyek részben a szakegyesület részéről, valószínű­leg éppen a föntebb említett titkos gyűléseken határoztattak. Mindezeknél fogva a szakegyesületnek működé­sét, mint alapszabályellenest, az 1875. évi 1508. elnöki sz. belügyminiszteri körrendelet mellék­letének IX. pontjában foglaltak alapján fölfüg­gesztem s a szakegyesület pénz- és ügykeze­lésének, valamint egész működésének szabály­szerű megvizsgálását rendelem el. Az iratok visszaküldése mellett fölhívom, hogy a vizs­gálat megtartása alkalmával az 1907. évi október hó 24-én 97.080, valamint az 1908. évi október hó 12-én 121.150. szám alatt kelt rende­letemben foglaltakat is vegye figyelembe s eljá­rásának eredményéről annak idején véleményes jelentést tegyen. Visszaküldöm egyúttal 1908. évi október hó 28-án 242.389. szám alatt kelt fölterjesztésének mellékleteit is. Budapesten, 1908. évi december hó 7-én. Andrássy, s. k. Ennek a rendeletnek alapján történt azután a szakszervezet lepecsételése. A szerdai napon ismét megjelentek a szak­szervezet helyiségében az elöljáróság emberei s elvitték úgy az ügykezelési könyveket, vala­mint a szakszervezet pénzállományát — a vizsgálat megejtése céljából. Az irodát újra lepecsételték, a szervezet többi helyiségeit azonban nem zárták le. A szakszervezet tagjai nyugodtan tekintenek a vizsgálat eredménye elé, mert még a mai rendszer mellett is lehetetlennek tartják a szakszervezet föloszlatását, miután mindent a legnagyobb rendben kezeltek s a fölhozott vádak egytől-egyig a legocsmányabb hazug­ságok. SZAKMOZGALOM. A kereskedelmi tanfolyamot egyelőre a kő­művesek szakosztályában (VI., Nagydiófa­ utca 3) tartják meg. Mindazok, akik a tanfolyamra jelent­keztek vagy még jelentkezni óhajtanak és az első tanórában nem jelentek meg, fölkéretnek, hogy december hó 25-én, pénteken délelőtt 10 órakor a nevezett szakosztályban jelenjenek meg. Tandíj havonta 1 korona. TŐKE ÉS MUNKA. BUDAPEST. A sztrájkban álló cukrászmunkások hatal­mas falragaszokon fordulnak a főváros közön­ségéhez, amelyben lerántják a leplet a mun­káltatókról, akik romlott anyagok felhaszná­lásával szaporítják amúgy is nagy hasznukat­­ a fogyasztók egészségének rovására. A munkások követelése, amint ismeretes, az, hogy a most dívó 12—14 órás túlterhes munka­időt szállítsák le 10 órára, valamint, hogy a segédeket ne kötelezzék a munkáltatónál való étkezésre. Hogy ez a két követelés mennyire jogos és méltányos, azt nem is kell külön magyarázni. A „hazafias" ipartestület még most sem tett le arról a szándékáról, hogy Ausztriából ho­zasson munkásokat a magyar munkások le­törésére. De hiába erőlködnek az urak. Becsü­letes, dolgozni tudó munkás nem vállalkozik a sztrájkbontásra, azoknak az elzüllött embe­reknek pedig, akiket kocsisokból, háziszolgák­ból sikerült „ cukrászok "-ká előléptetni, csak kárát látják. A sztrájkolók kitartása, lelkes önfeláldozása bizonyára meghozza a kívánt eredményt. A főváros cukrászok részére zárlat alatt áll. A cipőfelsőrészkészítő munkások ellen meg­indított hajszának is vannak olyan alakjai, akik még a polgári önérzetre sem igen adnak. A hajsza megindítói és a valótlan, hamis vádak szorgalmas gyártói — amint a munkások szaklapja írja — Kohn Jenő cipőfelsőrészkészítő mester és Weisz Samu bőrkereskedő. Nem vetik meg ezek az „urak" a denunciálást sem, csakhogy valamilyen úton-módon kielégítsék gőgös elbizakodottságu­kat. Sőt annyira megfeledkeztek a munkáltatói tisztességről, hogy például Weisz Samu bőr­kereskedő, aki Kohn Jenő bojkottált mű­helyében készítteti el a munkáját, becsü­letszavát adta, hogy üzletének jó hírneve, meg a cipészmunkások rokonszenvének a megtar­tására való tekintettel rendezni fogja a szerve­zett cipőfelsőrészkészítő munkásokkal az ügyét és nem fog olyan helyen dolgoztatni, ahol boj­kottszegők készítik el a munkáját. Ezt becsü­letszavára fogadta Weisz Samu „úr", azon­ban nem tartja annyira érdemesnek a maga becsületszavát, hogy azt meg is tartsa. Bizo­nyos, hogy ezzel csak ön önmagának ártott, mert lesz még arra alkalom, amikor megint becsület­szavára fog hivatkozni és akkor nem lesz, aki ebben iriggyen. Az ilyen csúnya eljárásnak azon­ban meg kell hogy legyen a kellő következménye. Végtére mi is tudjuk — kell tudnunk — a magunk kötelességét Weisz Samu bőrkereskedő, és mint ilyen, a cipészmunkások képezik vevőinek nagy részét. Nos, ha ilyen munkásellenes hajszát támo­gat, akkor éljen is ebből és öntudatos cipész­munkás ne menjen be a Weisz Samu borkeres­kedésébe vásárolni. Weisz Samu borkereskedő (Dohány­ utca 1. szám) bojkott alatt áll. TÖRVÉNYSZÉK. (§) Szabad dalolni. Ne panaszkodjunk, hogy nincs szabadság Magyarországon. Vén Björn­son, ide fülelj, ne rágalmazd szép hazánkat, hogy itt elnyomják a nemzetiségeket.­­Hiszen még dalolniok is szabad. Még­pedig olyan nyelven is szabad dalolniok, amilyenek­ tud­nak: anyanyelvükön. Az oláht nem csuk­ják be, ha a Szózat helyett a „Desteapta­te Rom­ane" című oláh nótát gajdolja is. Hát mit kívánnak még? Az ügyészség vádat emelt ugyan ama bizonyos hét román alattvaló ellen, akik azt a nótát dalolták Balázsfalván egy táncmulatságon, de a gyulafehérvári tör­vényszék dr. Maniu Gyula védő­beszéde után fölmentette őket. És nekik még ez sem elég. (§) A titkár úr. Vas Béla szegedi biztosító tár­sasági titkár Szentesen a Szeged felé induló vo­naton a nemdohányzók szakaszába szállt föl, ahol, a pamlagon három helyet lefoglalva, a beteges­kedő Somogyi Csizmazia Gizella tanító feküdt. Vas helyet kért a tanítónőtől, de miután az nem akart a három elfoglalt helyből kettőt átengedni, Vas lerántotta a pamlagról a tanítónőt. — Goromba fráter! — kiáltotta a tanítónő, mire Vas brutálisan pofonütötte Csizmazia Gizellát. A tanítónő sem volt rest és visszaütötte. Vas erre még többszörösen ráütött a védtelen és beteges­kedő nőre, úgy, hogy annak hallóképessége alapo­san megcsökkent. A szegedi törvényszék súlyos testi sértés miatt három hónapi fogházra ítélte a vádlottat s az ottani tábla után most a Kúria is jóváhagyta az ítéletet. (§) Megölték az anyjukat Radoszavljevics Pál és Ivo cernai cigányok. Az eszéki tör­vényszék kötél általi halálra ítélte mindkettő­jüket. (§) A Kúria nem hisz a máramarosi tanuk­nak. Egy máramarosmegyei Ghendt Chaim nevű kereskedőt agyongázolt a vasút. Özvegye az állam­vasutak ellen kártérítés végett pert indított s azt a szegedi ítélőtáblán meg is nyerte. A Kúria azon­ban elutasította a keresetet azzal, hogy az első bíróságnál tanúskodott tanuknak egyáltalában nem hisz, mert a máramarosi tanuk a köztudat szerint üzletszerű­leg élnek a tanúskodásból , és különö­sen nem hiszi azt, amit a tanuk vallottak, hogy Ghendi Chaimnak keresnivalója volt a vasúton. A szegény asszony most pernyítással próbál sze­rencsét, hogy saját és gyermekei számára kártérí­tést nyerjen. (§) Ciffabiellot fölmentették. Rómából írják : Campo Bassoban az esküdtbíróság Ciffariello szobrászt, aki tudvalevően meggyilkolta fele­ségét, fölmentette. A per egész Olaszországot izgalomban tartotta. GYŰLÉSEK. — (A debreceni szervezett munkások) e hó 20-án népgyűlést tartottak a „Korona" nagytermében, „A kormány és a vasúti munkások" napirenddel. Az egybehivók nevében Szentpéteri István elvtárs üdvözölte a megjelenteket, ajánlatára elnöknek Handler Gyula elvtársat, jegyzőnek Nagy Sándor elvtársat választották meg. 9 Handler elvtárs röviden ismertette a gyűlés cél­ját. Majd Pel­éder Ágoston elvtárs (Budapest) tartalmas beszédben ismertette a koalíciós kormány népcsaló politikáját, rámutatott azokra a politikai cédaságból kikovácsolt okokra, amivel a vasúti munkástestvéreinknek poli­tikai szabadságát akarja Kossuth és Szterényi elfojtani. Hangsúlyozza, hogy ezek után nem lehet más hátra, mint a munkásságnak minden lehető fegyvert meg kell ragadni, hogy útját vágja a po­litik­­ai szédelgőknek a konclesés és szédelgés terén. A beszédet a gyűlés nagy tetszéssel fogadta. Végül elhatározták, hogy a legmesszebbmenő agitációt fejtik ki az általános, titkos és egyenlő választó­jogért folytatandó tömegsztrájk érdekében. Vidéken : Törökszentmiklósi elvtársaink e hó 27-én, vasárnap délelőtt népgyűlést tar­tanak a Kossuth Lajos­ téren. Napirend: A kormány választójogi tervezete. VEGYES, Koldea, Ligács, Frankl, Koszorú és Szalay famunkások pénteken este jelenjenek meg a Famunkások Szaklapja szerkesztőségében. A Népszava csepeli előfizetőit fölhívja az ottani lapkezelő, hogy heti és havi nyugtáikat váltsák ki. EGYLETI HÍREK. A gráci magyar munkásképző-egylet veze­tősége 1904 augusztus havában Deutsch Pál tag indítványára Jelenics József és Pollanetz Ferenc tagokat az egyletből kizárta, mert annak műkö­dését hátráltatták. A vezetőség e két tag kizárását megszüntette, abban a reményben, hogy a jövő­ben az összmunkásság érdekében fognak mű­ködni. MULATSÁGOK. A kereskedelmi segédmunkások csoportja december hó 26-án, karácsony másodnapján, este 7 órakor, saját helyiségében kabaré-estélyt rendez. Műsor ára 60 fillér. Műsor kötelező. A vas- és fémmunkások vigalmi bizottsága karácsony másodünnepén, a Vasmunkás­ Otthon újonnan épült dísztermében (VII., Thököly­ út 56) nagy táncestélyt rendez, katona­zenével. Belépődíj 1 korona. Kezdete este 9 órakor. Ugyanott decem­ber 31-én kabarettel egybekötött Szilveszter-estély lesz. A malommunkások III. kerületi csoport­jában (Lajos­ utca 4) december hó 26-án, este 7 órakor kedélyes estélyt tartanak. Beléptidíj nincs. Műsor ára 60 fillér. Az aranyművesek szakegyletében (Kazinczy­utca 46) e hó 25-én, pénteken (karácsony első napján) délelőtt 10 órakor matinét tartanak. Műsor ára 30 fillér. Péntek este pedig táncvigalmat tar­tanak. A budapesti fehérneműtisztító-munkások és munkásnők szervezete e hó 25-én, karácsony első napján, pénteken, saját helyiségeiben (VII., Óvoda­ utca !), magánház­ kedélyes estélyt rendez. Kezdete fél 8 órakor. Műsor ára 40 fillér. A budapesti kávéfőzök dalköre 1908. évi december hó 26-án, szombaton (VII. kerület, Dob­utca 72, I. emelet) tánccal egybekötött IV. alapító ünnepélyét rendezi. Kezdete este 8 órakor. Belépő­díj nincs. Műsor ára ruhatárral együtt 70 fillér. Az ácsmunkások budapesti helyi csoportja december hó 26-án, karácsony másodnapján, a „Protestáns Kör" összes helyiségeiben (VIII. kerület, Alföldi­ utca 13. szám alatt), mulatságot rendez. Belépődíj: Személyjegy előreváltva 1 ko­rona, este a pénztárnál 1.20 korona. Családjegy előreváltva 2 korona, este a pénztárnál 2.40 korona. A kovácsok szakosztálya e hó 25-én, karácsony első napján, pénteken, saját helyiségében (VIII., Kemény Zsigmond­ utca 11. szám, II. emelet) kedélyes estélyt rendez.­­ Ugyanitt e hó 26-án, szombaton este hölgy-estélyt rendeznek. Kezdete este 7 órakor. A budapesti román pártszervezet e hó 26-án, karácsony második napján, este 8 órakor, a Holecz Márton-féle vendéglőben (Huszár­ utca 10. szám, Szegényház-tér sarok) tudományos estélyt rendez. Beleptidis nincs. Műsor ára 30 fillér. A segesvári szervezett munkások e hó 25-én, pénteken, a Sörcsarnokban karácsony-estélyt rendeznek. A kárpitosok szakosztálya (VII., Dob­ utca 20, I. 9) a karácsonyi ünnepnapokon és vasárnap dél­után és este táncgyakorló-estélyt tart rendes ruha­tári díjak mellett". Ugyancsak e hó 31-én több elsőrendű művész fölléptével Szilveszter-estélyt rendez. Az esztergályosok, kádárok és kefekötők szakosztályai e hó 25-én, pénteken, karácsony első napján, saját helyiségükben (VIII., Kender­utca 3. szám, I. emelet) kedélyes estélyt rendeznek. Kezdete este 7 órakor. A műsor ára 60 fillér.­­ E hó 31-én, ugyanott Szilveszter-estélyt rendeznek. A budapesti vásáriszabó-munkások és mun­kásnők szakegyletében (VIII., Magdolna­ u. 34) e hó 25-én, pénteken, karácsony első napján kedé­lyes délutánt rendeznek. Belépődíj nincs. Műsor ára 30 fillér.­­ Ugyanott 26-án, szombaton, kará­csony másodnapján este 6 órától 8-ig táncoktatás, 8 órától 12-ig táncgyakorlat.

Next