Népszava, 1912. május (40. évfolyam, 104–128. sz.)
1912-05-01 / 104. szám
1912 május 1. I NÉPSZAVA rendbeli bajai közül való az is, hogy a legénység nem tud beszélni a tisztjeivel s pedig sok kényes fegyelmi meg „függelmi" kérdést lehetne elkerülni, ha a baka megértené a parancsot s a tiszt a baka panaszát. A „Militär-Zeitung" cikke tehát katonai szempontból is okos dolog — elméletben. Ivatonáéknál azonban elmélet marad a kapitány okos szava, gyakorlattá válik azonban a hadvezetőség vén begyepesedett agyvelejű totyakosainak parancsa. Egy legújabb rendeletével megtiltja a hadügyminiszter, hogy a katonatisztek szolgálatban magyarul beszéljenek és szigorúan utasítja őket, hogy német nyelven végezzék magántársalgásukat is. „Be kell, hogy érjék a német nyelvvel" — mondja a rendelet többek között és egy pontja elrendeli, hogy németül beszéljen a tiszt a magyar legénységgel is. A hadügyminiszter szerint ebből nemzeti kérdést csinálni nem szabad, mert ő e rendeletével csupán arra törekszik, hogy a német nyelvben gyakorolja magát a hadsereg. Ha az apácazárdában, ahová német szót tanulni küldik a bakfisokat, ilyen rendeletet adnak ki — az érthető. De a hadsereg nem zárda és nem Berlitz-iskola, a hadseregnek állítólag magasztos céljai is volnának: holmi honvédelem s a harci szellem ápolása, amit az a jámbor kapitány is sürget. .. . Nekünk azonban nem fő a fejünk a hadsereg miatt: minden antimilitarista propagandának jobb, ha a hadsereg olyan bornírt és komisz marad, mint aminő most. Holmi kis kapitányok próbálkozzanak csak a hadsereg modernesítésével: a hadvezetőség felől olyan szél fúj, amely a mi malmainkat hajtja. A véderőreform hazafias ellenzőinek is szükségük van ilyen érvekre, csak szállítson minél többet belőlük a hadügyminiszter úr, Balassagyarmaton képviselővé „választották". Sztranyovszky Sándort munkapárti programmal. Hogy miért éppen ezt az ismeretlen nevű urat és hogy mit értenek ma „munkapárti programmon" — ez két olyan kérdés, amelyre a legügyesebb rejtvény-megfejtők sem tudnának választ vagy felvilágosítást adni. Tanítók az általános választójogért. A komárom megyei általános tanítótestület tavaszi közgyűlése egyhangú lelkesedéssel állást foglalt a népparlament, az általános, egyenlő és titkos választójog mellett. A közgyűlésen Dezső László a Budapesten december 8-án tartott tanítókongresszus határozatairól tartott beszédet és határozati javaslatot terjesztett elő, hogy mondja kel az összegyűlt tanítóság, hogy sorsának jobbra fordulását a népparlamenttől várja és ezért az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választójog sürgős törvénybeiktatását kéri. Az indítványt lelkesedés fogadta és a tanítótestület egyhangúlag magáévá tette. A zágrábi kozák uralom vezére, Duvaj kormánybiztos, a magyar kormányválság után szükségét érezte annak, hogy híveit összegyűjtse és előttük kijelentse, hogy az új magyar miniszterelnök elég két balkezű ember, hogy őt és kozák uralmát továbbra is fenntartsa. Amilyen szerencsétlenül nyult hozzá Lukács László a választójog kérdéséhez, olyan végzetes hibát követett el, hogy a horvát abszolutizmusnak ezt a mocskos lelkiismeretű emberét és végrehajtóját el nem csapta. Az alkotmányosság ellen való merényletnek, az államcsínynek minden szennye most már Lukács nevéhez és politikájához is oda van tapadva. Duvaj úr egyébként nemcsak a közte és Lukács László között való ásókapa válasszon el viszonyt hirdette ki összegyűlt barátainak, hanem mindenféle közigazgatási és politikai sérelmeknek rendeletek útján való megfoltozását is beígérte. Persze mindez csak az abszolutizmus fügefalevele a legjobb esetben, amely nem takarja el azt a fölháborító és botrányos tényt, hogy Zágrábban az önkényuralom és törvényszegés, vagyis a fölülről való anarchia az úr. E szégyenletes és fölháborító állapot felelősségét együtt viseli a szerszám: Duvaj és az értelmi szerző: Lukács László. képírások úgy hatnak, mint az „Innen-onnan"rovat érdekességei, hiába szólnak száz meg száz ember-nemzedék agyának összehordott munkaeredményéről; a polinéz őscivilizációt pedig annyira elnyelte a tenger, hogy csak az emberi társadalom fejlődésének különösségeire vadászó fantaszta hisz benne, pedig kézzelfogható bizonyítékai vannak hajdani létezésének, erejének, pompájának. Ha mindez a nagyság elmúlt, elkorhadt, mint az őszi falevél — minek akkor lelkesülni a mi kultúránkért, minek dolgozni érte, minek egyáltalán emberies ideálokért küzdeni?! Minek?! A mulandóság gondolata kábít, mint az ópium és megrokkantja, aki belétemetkezik, mint az ópiumszívót enerválja ez a méreg. Az örök kérdés: miért? minek? ellankaszt, elfáraszt és fölülkerekedik az önzés, étek, hogy éljek, hogy magamnak és magamért éljek. Ennek az ópium mámornak csak egy ellenszere van: a szocializmus. A szocializmus, amely tele van frisseséggel, bizalommal a jövőben, eleven erővel, amely fölvillanyozza a bátortalankodót, a lankadtat, a hitetlent; a szocializmus, amely rákényszeríti a gondolkozást, amely a szíveden, a hangulataidon úrrá teszi az agyvelődet és a megfontolást, a gondolatot; a szocializmus, amely rákényszerít arra, hogy okát keresd az elmúlásnak "és célját a cselekedetnek, magyarázatát a múltnak és haditervét a harcos jelennek. A szocializmus kiköveteli az emberből a választ arra a kérdésre : elpusztultak-e az emberiség nagy erőfeszítéseinek kultúr-eredményei és ha" eltűntek, miért múltak el? Aki szocialista, hamar megtalálja a választ: nem pusztultak el nyom nélkül, amint nem hal meg utód-folytatás nélkül az az apa, aki gyermekére a maga lelki tulajdonságain kívül vagyont nem, csak apró emlékeket hagyott. S amelyik kultúra gyermek nélkül halt meg, annak is tudjuk magtalansága okát: meddővé tette a művelődés zárkózottsága, társadalma tagozottsága, a tömegek évezredekkeli elmaradottsága. Amikor a Nofrit-ot faragta valami ihletett művésze Egyiptomban, amikor a „falu bírája", az ókor legszebb faszobra készült: néhány ezer ember ha volt a fáraók országában, aki megértette volna ennek a művészetnek belső mélységeit, aki föl tudta volna fogni a piramisok művészi elgondolásának értékét, akinek a nagy szfinksz egyéb lett volna impozáns bálványnál. Akik a követ fejtették a piramisokhoz, akik simították, csiszolták a kemény gránit lapokat, akik végigszállították a Nílus mentén hihetetlen fáradsággal Asszuántól Kairóig, akik fölépítették géperő nélkül, puszta kézierővel a világ legnagyobb épületei közül való piramisokat, azoknak halvány sejtelmük sem volt munkájuk értékéről, fogalmuk sem volt arról, micsoda grandiózusan művészi és technikailag gigászi művet alkottak s azt a parancsot, amit a megalkotó építész adott, isteni kinyilatkoztatásként fogadták, amelyet kritizálni tilos, amelynek végcélját kutatni nem szabad. Vagy az az asszír rabszolga, aki Asur-Nazirpal palotáját építette, tudta, mit csinál ? A „haldokló oroszlán" reliefjét láthatta e Ó Babilonban pár száz embernél több és" élvezte-e pár ezernyi is ?! A négyezer éves kínai kultúra életre-képtelenségét mi okozta egyéb, mint az, hogy ötödfélszáz millió kínai közül négyszáznegyven milliónak csak annyi köze volt a kínai műveltséghez, mint az, hogy feltűrte a belőle származó bajokat, az éhínséget, amandarinkizsákmányolást?! Miért kénytelen összeroskadni a sok évezredes hindu kultúra a pár évszázados angolszász művelődés és a maroknyi angol ereje, tudása előtt? Mert a hindu százmillióknak betűtudás sem jutott a kultúrából és mert a maharadzsák százmilliókat érő gyémántjait éhségtől dülledő szemekkel bámulja évezredek óta a csak továbbtenyészésre, de továbbfejlődésre nem képes pária! Kultúrák lesznek és kultúrák vesznek, mert üvegházi növények, díszvirágok, amelyek nem állják a szabad levegőt s ha szél töri be az üvegház ablakát, elfagynak, ha pedig nincs elég árnyék, elfonnyadnak a napon. A civilizációk annyiban és azért pusztulnak ki, amennyiben és mert nem tömegkultúrák, akik fentartják, nem élvezik, akik megteremtését lehetővé teszik, akik áldozatai kifejlődésének, akiknek vérén termékenyedik a vetésük földje, azok nem értik, nem érzik és nem értékelik. Sőt — erre is van rengeteg példa: az ókeresztények, a képrombolók, az izlám első hívei vagy akár a mai orosz duhadarcok — egyenesen gyűlölték azt a kultúrát, amely nekik csak nyomorúságot hozott és magasabb élvezetek pazar kézzel szórása helyett kenyerüket is elrabolta . Azért haltak meg a kulturák többé-kevésbé nyom nélkül, mert milliónyi gyermekük közül tíz volt édes gyermek s a többi mostoha. A kulturák elmúlásának nagy miértjére ezt a választ adja a szocializmus. A delegációk. • Horvát ügyek az osztrák delegációban. Az ideiglenes közös költségvetési fölhatal- mazást úgy a magyar, mint az osztrák delegáció albizottságaiban kedden elfogadták. Szerdán mindkét delegáció nyilvános ülést tart és előreláthatólag egy nap alatt elintézi a fölhatalmazás dolgát, noha a magyar delegációban az Auffenberg- és a Stürgkh-ügyek, az osztrákban pedig a horvát alkotmányfölfüggesztési dolgok hosszabb vitát fognak provokálni. Auffenberg hadügyminiszter a magyar négyes albizottságban tett nyilatkozatával meglehetősen letompította ugyan az ő ismert ügyének élét, mindazonáltal Désy Zoltán Kossuth-párti delegátus megfogja tenni az Auffenberg ellen tervezett bizalmatlansági indítványát. Ez az indítvány és Stürgkhnek a horvát ügyekbe való beleavatkozó reichsrati beszéde, esetleg a külügyminiszteri expozé és Bilinski hétfői fölszólalása lesz a magyar delegáció szerdai ülésén a vita anyaga, míg az osztrák delegáció Cingma delegátusnak azt az indítványát fogja leginkább tárgyalni, hogy amíg Horvátországban az alkotmányosságot helyre nem állítják, az osztrák delegáció ne álljon szóba a magyar delegációval. Egészen bizonyos,hogy úgy Désynek, mint Cingmiának az indítványát el fogják vetni, a hathónapos indemnitást megszavazzák és ennek utána a magyar politikai helyzetet október 31-ig nem komplikálja a delegáció dolga. Berchtold külügyminiszter expozéjából meglehet említeni azt a kívánságot, hogy a hadsereget fejleszteni kell. Nem is volna expozé ez az expozé, ha ezt a „szerény" kívánságot nem emlegetné föl és nem táncoltatná meg a delegátusok orra előtt a háború ördögét. Berchtold szerint bizonyos hatalmak között bizonyos érdekek „súrlódási lehetőségeket teremtettek", mi sem természetesebb tehát, hogy a hadsereget sürgősen fejleszteni kell Berchtold úr, a hagyomány ellenére, most nem prédikálja a békét, mert ha ezt tenné, igazán nem lehet tudni, micsoda okon sürgetné a létszám fölemelését. Hogy különben erről szó sem lehet addig, míg idehaza a választójog dolga tisztességesen elintézve nincs, azt a külügyminiszter nyilván igen jól tudja. Hosszabb beszédet mondott Bosznia-Hercegovina legfőbb vezetője, Bilinski közös pénzügyminiszter is. Bilinski igen lelkesen beszélt arról a munkáról, " amely odalenn Boszniában a nép szellemi és gazdasági kultúráját fejleszti állítólag igen gyors tempóban, viszont lelkesen szólt annak a törvénynek a hatásáról is, amely—a muzulmán nagy- és középbirtokosok érdekében — nem kötelező formában intézkedik a jobbágymegváltásról. Nagyon szép a pénzügyminiszter lelkesedése, de ha valaki egy szájból hideget és meleget iu egyszerre, akkor nem kívánhatja, hogy beszédét túlságosan komolyan vegyék. Beszélt a trializmusról is Bilinski és biztosította a delegációt, hogy egy trialista alakulásnak maga Bosznia volna a legnagyobb akadálya. 8