Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)

1912-11-19 / 274. szám

*) veszedelmét, annál nagyobb fölháborodás és ellenállás fogja keresztezni uszító szán­dékaikat. A háború veszedelme még nem múlott el, sőt a bécsi diplomácia már újabb ürügyeket és újabb súrlódási okokat terem­tett. Szerbia állítólag rosszul bánik Ausz­tria-Magyarország konzuljaival az elfog­lalt török területeken. A mitrovicai konzul „kénytelen" volt odahagyni az állomáshe­lyét, Prohászka, a prizrendi konzul pedig állítólag hetek óta el van vágva a külvilág­gal való érintkezéstől. Ezek Ausztria-Ma­gyarország­ legújabb „sérelmei", amikkel tele van az uszító sajtó és amikért már kez­dik a nagy kardcsörtetést mindenfelé. Soha jobban ki nem tűnt az osztrák-magyar dip­lomácia tehetségtelensége, bornírtsága és cinikussága. Most már nem a Szandzsákért, nem is Albániáért vagy Szalonikiért vagy Szerbia meghódításáért kell harcba men­nünk, hanem Prohászkáért, a prizrendi kon­zulért. Nem Szerbia adriai kikötőjéhez, de Prohászkához van most már fűzve a mon­archia becsülete. A diplomácia intrikusai­nak érthető hangon és a legjobb időben ki­áltotta oda a magyar proletárság : „Semmi kedvünk sincsen meghalni Prohászkáért!" De kapott még egy másik érzékeny pon­tot sebező üzenetet is a monarchia nagyha­talmi politikája. Szerb miniszterek kijelen­tették, hogy nem tágítanak Szerbia igazi életérdekének, a tengerhez jutásnak a köve­telésétől, hiába állja írtjukat Ausztria-Ma­gyarország diplomáciája. Nem akarják to­vább tűrni Ausztria-Magyarország gyám­ságát és ebben a legfőbb ellenérvük az volt, hogy Ausztria reakciós ország. Szerbiában igazi­ "demokrácia van nem úgy, mint líd­gyű­r országon, ahol nem a nép küldi ki a kor­mányt, hanem Bécs, ahol nincsen népparla­ment és az erőszakos választások megfojt­ják a népakaratot. Soha szégyenesebb arcul­verés nem érhetett uralmat, mint amivel most egy kis balkáni ország verte képen az osztrák-magyar abszolutizmust. A nagy Na­póleonnak, a francia for­radalom örökösé­nek és végrehajtójának volt az a politikája, hogy amerre járt hódító útján, mindenütt a fejedelmek abszolutizmusával szemben a népek demokratikus forradalmát akarta fölszitntni. 1809-ben Magyarországot is föl­szólította, hogy kergesse el a Habsburgokat és legyen szabad nemzetté. Idáig sülyedt te­hát a habsburgi abszolutizmus, hogy már nem I. Napóleonnak, de I. Péternek is joga van ahhoz, hogy mint a demokrácia apos­tola szóljon Magyarország népéhez, amikor a habsburgi reakció őt is szét akarja mor­zsolni, mint ahogy szét akarta morzsolni Napóleont. Soha szégyenletesebb pellengérre nem állították azokat, akik okai a magyar nép politikai jogtalanságának és akiknek a junker-gőgje nem szégyenli, hogy egy apró, nyomorult kis Balkán-állam ezt akármikor a szemükbe vághassa. Ezek az üzenetek megtaníthatták a ma­gyar cárizmust arra, hogy ne merészeljen háborút kezdeni, mert nem tud győzni egy olyan ország, amelynek a próletársága jog­talan, elkeseredett és amely tudja, hogy a háborúban mindent elveszíthet és csak a láncai kovácsolódhatnak erősebbre és amely azt is tudja, hogy a háború ellen emelkedő küzdelemben mindent nyerhet és nem ve­szíthet egyebet, csak a láncait. * Budapest munkásságának tüntető fölvo­nulásáról és nagygyűléséről, a vidéki ma­gyar városok tiltakozó mozgalmairól és a külföld nagyvárosainak nemzetközi háború­ * * M tüntető fölvonulás. Gyülekezés a Hunyadi­ téren. Nyirkos, kellemetlen idő volt vasárnap a fővárosban és déltájban tompa felhők borí­tották el a látóhatárt. A komor, szürke le­vegő mintha simulni látszott volna a szomorú alkalomhoz, amely újra egyetlen hatalmas táborba sorakoztatta Budapest szervezett munkásságát. Délután még két óra sem volt és a Hunyadi-tér szegélyein már jelentkez­tek m munkáscsoportok, amelyek megelőzték a programszerű fölvonulást. De még ezeket a koránjövőket is megelőzte a túlbuzgó rend­őrség, amely már háromnegyed két óra táj­ban megszállotta a Hunyadi-teret. A tér egész szélességében, kettős sorban sorakoz­tak a gyalogos rendőrök, mögöttük egész se­reg rendőrtisztviselő táborozott. A Csengery­utca mindkét oldalán lovasrendőrök sorfala állott és egészben egy nagyarányú hadsereg verődött össze Boda egyenruhás legényeiből Nagyon készülődtek a rend őrei és aligha­nem egészen mást vártak, mint ami valóban történt. Ami történt, az nagyarányú, méltóságtel­jes, gyönyörű demonstráció volt, amelynek félelmetes komolyságát meg kell gondolnia azoknak a lelketlen diplomata-kalandorok­nak, akik most vágóhídra szeretnék terelni ennek az országnak elcsigázott népét. Két óra után néhány perccel megkezdődött a munkások fegyelmezett csoportjainak fölvo­nulása. Egymásután érkeztek a különböző szervezetek a maguk jelzőtábláival.­ . Na­gyobbrészt a Csengery­ utcán át­ v­onultak b­e a Hunyadi-térre, ahol a legnagyobb rendben elhelyezkedtek. A tömeg minden pillanatban nőtt és egynegyed háromkor már hatalmas munkássereg verődött egybe és farkasszemet nézett a körülötte ácsorgó rendőrlegények­kel. A Marseillaise és a munkásdalok hangjai mellett vonultak föl a csoportok és már a Hunyadi-tér közelében fölharsogott a tilta­kozó kiáltás: — Nem kell a háború! !~ Le a háborúval! — Éljen a világbéke! Ezrek és ezrek visszhangozták a vasárnapi tüntetés harcos jelszavait és az egyre növő lelkes elszántság viharos hullámzásában si­ralmas képet nyújtott a sápadtan álldogáló rendőrsereg. A munkások látva, hogy minden mozdulatukat mohó figyelemmel kisérik a nagy tömegekben kirendelt rendőrkopók, parázs tüntetésben törtek ki: — Éljen Polyák István!­­— Tanuljanak Polyáktól tisztességet! — Szégyelhetik, hogy annyi rendőr között csak egy becsületes ember akadt! A gúnyos megjegyzések egész zápora rö­pült a rendőrök felé, akik közül a jobbérzé­sn­ek láthatóan szégyelték magukat. Termé­szetesen kijutott a megvetés hangos kifejezé­seiből a Tisza—Lukács-bandának is. Egyre hangosabban ismétlődött meg a tömeg hara­gos fölzúdulása: — Vesszen a Tisza-csürhe! •— Lámpavasra Lukáccsal! .— Éljen Kovács Gyula!­­— Éljen Justh Gyula! .­— Éljen az általános, titkos választójog! A ködös, csúnya idő nem látszott befolyá­solni a munkásságot, amelynek fölvonulása egyre tartott és amelynek elszánt hangulata mindinkább fotóvá vált. Fél három órakor már óriási tömeg szorongott a Hunyadi-té­ren, amely ekkor festői képet nyújtott. A tö­meg fölött sür­ü egymásutánban emelkedett­ ki Biró Mihály megragadó erejű háborúelle­nes plakátja. A nagyszerű festményből ége­tően tüzes színek lövettek ki és tökéletesen egészítették ki dekoratív úton is­ a nap han­gulatát. A plakátok között a szakszervezetek zászlóit lengette a szél és nagyban emelték a hatást az alkalmi fölírásokat tartalmazó kis táblácskák: — Tiz millió szervezett ritivittás titakosik a háború ellen! — A nagybankok részvényesei és a fegyver­gyároson menjenek a háborúba! — Dolgos embereit lemészárlása csak !«» Hozza a nyomort és a szolgaságot! — A Balkán maradjon a Bilbéa népétté ! Ezek a jelzőtáblák, a körülöttük lobogó zászlók." Biró Mihály gyönyörű színeitől övezve, mindez egy sok ezernyi néptömegből kiemelkedve, olyan nagyszerű panorámát nyújtott, amilyenben régen gyönyörködött a szemünk. Megindul a menet.­­ " Már fél három is elmúlt és a csoportok föl­vonulása még egyre tartott. A Hunyadi-tér szélessége rövidnek bizonyult és a menet első sorai kinyomultak a Csengeri-utcába. Most már menydörgésszerű erővel harsogott föl és ismétlődött egyre sűrűbben: —Le a háborúval! —Éljen a világbéke!­­—Éljen a nemzetközi szocializmus! — Éljen az általános, titkos választójog! Néhány perccel háromnegyed három előtt lassan megindult a menet eleje. A Csengeri­utcán át kiért a tömeg az Andrássy-útra. A Csengeri-utca túlsó végén át még ekkor is egyre özönlöttek a munkások és mind­ hos­szabbra nyúlt a­ menet. Az Andrássy-út 870-­ les testén haladva, egyre jobban kibontako­zott a fölvonuló­ tömeg, amelynek mindfiúk katonája. .. .háborúnak szent ma hadai".. Sálé­ hadüzenet- mindenképpen komoly és figye­lemreméltó volt, mert ahogy a háború ellen küzdő hatalmas hadsereg végighömpölygött az utcán, meg kellett látni, hogy ezekből ,a­­­emberekből kerülnének ki azok a katonák­­, akikkel a vérszomjas diplomácia háborúsdit akar játszatni. Ezekkel a katonákkal, akik az embermészárlás legszörnyűbb játéka, a háború ellen indultak harcba, nehéz lenne népgyilkos háborút viselni és háborút nyerni. Az öntudatos proletariátus nem kíván bele­rohanni az ágyú torkába, nem óhajt mészár­székre menni magas fizetésű kalandorok kedvéért, a szociáldemokrata párt békét és kultúrát akar. Ezt elnémíthatatlan meny­dörgő hangon kiáltotta oda vasárnap Buda­pest szervezett munkássága, a nagyhatalmi hóbort lelkiismeretlen vigéce­inek: — Tiltakozunk a háború ellen! — Pusztidjanak a diplomata kalandorok! — Békét akarunk!­­ ~ A munkásság érzés- és gondolatvilágának ezek a félreérthetetlen és hangos kifejezői végigharsogtak az Andrássy-úton és beszár­nyaltak a Teréz-körútra, ahova benyomult az impozáns menet eleje, anélkül, hogy a Hu­nyadi-téren és a Csengeri-utca túlsó felén táborozó tömeg egy jelentékeny része meg­mozdult volna. A tízezrek messzinyúló­sára tüntetve és munkásindulókat énekelve vo­nult előre az Erzsébet­ körúton. A Nagykör­úton éppen úgy, mint az Andrássy-úton, ha­talmas embergyűrű fogta körül a munkások tüntető hadseregét és velük együtt demon­strált a háború ellen. Nagyon sokan beállot­tak a tömegbe is, de akik az aszfalton ma­radtak állva, akik a házakból és a kávéhá­zakból kijöttek az utcára, azok is mind a béke mellett és a háború ellen rendeztek ha­ragos demonstrációt. Az egész budapesti közvélemény hadat üzent vasárnap a hábo­rúnak. A munkásság a maga harcos, komoly módján: kivonult az utcára teljes erejével tüntetni. A polgárság is a maga tunya mód­,­ján kényelmesen megállva az utca két oldal NÉPSZAVA ..., 1912 november 19. ellenes tiltakozásairól szólnak a következő tudósításaink.

Next