Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)

1914-12-15 / 339. szám

1914 december 15. volna, hogy az állam beleavatkozván a „ke­reslet­ és kínálat szabad játékába'', megaka­dályozza, hogy az árubirtokosok annyit kér­jenek és kapjanak a közönségtől, amennyit abból kihúzni tudnak. Szóval, azt látjuk, hogy a termelés, a forgalom és a fogyasztás terén egyformán működik az állam rendező hatalma, sőt Németországban még a munka­béralakulásba is beleavatkozik, amennyiben a katonai szállítóktól megköveteli, hogy a szakszervezetek által kollektív szerződések­ben megállapított munkabéreket fizessék. Az egész közgazdasági élet ilyenformán állami felügyelet és rendezés alatt áll. És most csak azt kérdezzük, hogy ami, a há­ború izgalmai között keresztülvihető volt, miért ne állhasson meg béke idején is? Minő alapon állították a burzsoázia szó­vivői, hogy a szabad verseny nélkül nem létezik eredményes közgazdasági tevékeny­ség, hogy a miáltalunk hirdetett és köve­telt állami kommunisztikus termelés abszur­dum, holott most azt látjuk, hogy nehéz időkben az államhatalom kénytelen „szocia­lisztikus" eszközökhöz fordulni és a javak szabad forgalmát, a termelés és fogyasztás anarchiáját megszüntetni. És bárha az ál­lam háborús „szocializmusa" egészen más­forma és más célokat szolgál, mint a mi szocialista eszményünk, van bennük egy rendkívül fontos közös vonás : a közgazda­sági élet állami szabályozása. Majd ha el­múlt a háború és a burzsoázia ismét vissza­tér a gazdasági szabadság jelszavához, mó­dunkban lesz a mai kor példáját fölhozni velük szemben ! Az indiaiak * Az ázsiai szövetséges katonák ellátása. Egy indiai angol a „Times"-ben nagyon érde­kesen vázolja azokat a nehézségeket, amelyek­kel az angoloknak meg kell küzd­eniök indiai segítőtársaik ellátásában. A tudósító megláto­gatta Boulogneban az indiai katonák táborát, ahol nyomban abban a csodás légkörben találta magát, amelyet különben csak a Ganges mentén tudott elképzelni. A leírás így szól: Egy birka- és hosszúszakállú kecskecsordát és csaknem olyan nagyszámú pendsabi muzul­mánt hajtottak végig egy francia boulevardon a hajnali szürkületben. Ez volt az első be­nyomásom a keletről nyugaton. Hallottam, amint a katonák a saját nyelvükön kiáltoztak a kofaasszonyokra, amire ezek értelmetlenül rázták a fejüket. Azután egy indiai sütödéhez kerültem. Két sor kerek sárkemence. Ezen­kívül vastag piszok, szecska és széna mutatta a táborba való bejáratot. Csodás konyhaillat szállt föl a fából rakott tűzből, amelynek világánál kísértetiesen tűnttek elő a rosszul álló kakikabátba, szövött ujjasba és Balaclava-sipkába öltözött barna alakok. Valamennyien megdermed­tnek látszottak a hidegtől, bár a hőmérséklet még mindig néhány fokkal melegebb volt, mint az otthoni Pendsab téli reggelein.­­ — Hogy tetszik az éghajlat? — kérdeztem. — Szahib — mondta az egyik reszketve —, a nap három napig rejtőzött a felhők mögött és a föld nedves. Pedig ezek az emberek egy hónapon keresz­tül a legjobb oldaláról ismerték a napsugaras Franciaországot. A különböző kasztok és vallások puszta föl­sorolása, amelyekből az indiai expedíciós sereg áll, meggyőzhet mindenkit, aki a keletet ismeri, arról a nehéz feladatról, amely az élelmező osztályra hárul. A gurkhák, a radsputok és a többi hinduk csak kecske- vagy birkahúst esz­nek és ezt is csak akkor, ha az állatot a saját vallásuknak megfelelő szertartások közben vág­ják le. Az undor, amely az igazhitű hindut a marhahús egyszerű érintésénél elfogja, olyan nagy, hogy már annak a látására is hányás vesz rajta erőt; ez az előítélet annyira meg­gyökerezett, hogy azok a mohamedánok, akik hinduktól származnak, nemzedékeken keresztül sem tudnak kibékülni a marhahús, izével. A legnagyobb nehézségeket azonban nem a hús fajtája, okozza, hanem az a különös eljárás, amellyel az állatot megölni és húsát elkészíteni kell. A sikh undorodik a birkahústól, ha ezt mohamedán mészáros ölte le és h­alallal vágta keresztül a torkát, míg a próféta hivője a leg­súlyosabb sértésnek veszi, ha olyan húst akar­nak neki eladni, amelyet fatká­val öltek, vagyis a­ nyakcsigolyájára mért ütéssel, ahogyan ezt a sikk kívánja. Franciaországban a csapatok minden na­gyobb ellenszenv nélkül nagymennyiségű kon­zervált húst ettek meg. A hús legnagyobb ré­szének azonban olyan állatokból kellett szár­maznia, amelyeket elevenen küldtek oda és az előírt szabályok szerint vágtak le. Ezért kerül a kecske- és birkacsorda a boulevardra. Egy régi vágóhídon egész sereg kecskét találtam Fran­ciaország különböző részeiből, Korzikából és a Cevennekből, szakállas óriásokat a Pirenneu­sokból és sziklás Languedocból. Hogy a kato­nák biztosak legyenek abban, hogy tiszta vagy tisztátalan húst esznek-e, a csapatokból bizalmi­férfiakat rendelnek ki, akik aszerint, hogy mo­hamedánok, sikk­ek vagy hinduk, a saját szent szokásaik szerint ölik meg az állatot, amelyet azután bizonyos jellel ellátva juttatnak tár­saikhoz a lövészárkokba. Marhát azonban nem szabad megölni az arcvonal közelében, mert egy mohamedán vágóhídnak a puszta közelléte beszennyezné a hindukat. Az indiai csapatok rumot kapnak, a mohamedánok azonban, akik­nek a próféta eltiltotta az alkoholt, külön adag teát és cukrot kapnak. Minden indiai katona hetenként két csomag cigarettát kap. Még az igavonó állatok ellátása is nagy ne­hézségeket okoz, mert az indiai öszvér és ló nem eszi meg az édes an­gol szénát, hanem a saját ablakját, a száraz szecskát követeli. Újabban fölvetették azt a kérdést, vájjon az indiai csa­patoknak adhatnak-e fagyasztott húst. A tisz­tek maguk sem voltak tisztában a dologgal és legokosabbnak tartották, ha megkérdezik a le­génységet. A megbízott, aki társai nevében fe­ltett, gondolkozva vonta össze a szemöldökét és végre kibökte: — Azt hiszem szabid, hogy az ezred megeszi a fagyasztott birkahúst, föltéve, hogy valaki közülünk mindig jelen lesz és fölügyel arra, hogyan fagynak halálra ezek az állatok. Egy orosz hadosztályon keresztül. A spandaui ezred egyik katonájának levelé­ből közöljük a lodzi nagy csatáknak ezt a rész­letét : n­ovember 30. ... Bocsáss meg, hogy olyan régen nem ír­tam. Az utóbbi napokban valóban nem értem rá. Szép kis csomagodat megkaptam, de már nincs belőle semmi. A szibériai gyalogosok és kozákok bizonyára örültek neki. Így van az, ha az ember takarékoskodik. De örüljünk, hogy legalább az életünket megmentettük! Hadosztályunk menetiránya Brzeziny volt, Hellenov fölött, irány: Lodz. Lodzot több had­testünk megtámadta, később el is esett. Novem­ber 18-án, minthogy Brzeziny megtisztult az ellenségtől, Hellenorba akartunk menni, hogy ott elszállásoljuk magunkat, éjjel azonban, po­koli tüzet kaptunk és másnap reggelig ott kel­lett maradnunk, hogy azután támadjunk. Az ellenséget ekkor szét is szórtuk. Másnap az első zászlóalj visszament Brzezinybe. A hideg több fokkal alul van a fagyponton, egy kis hó is esik. 19-én a zászlóalj ismét Lodz felé vonult. A negyedik század az maradt, hogy a foglyok szállítását ellássa és a hadtápállomásokat be­rendezze. Már akkor este támadni kezdtek ben­nünket a gyalogság és a kozákok. A kozákok Irénünket támadták meg, de huszárságunk visszaverte őket. A fosztogató kozákok holtan hevertek az utakon a lovak és kocsik romjai között. Századosunk két szakasszal a város elé vonult, de visszaszorították őket. Három napig küzködött, erdőkön és­­hegyszakadékokon át el­lenséges lovasságon és gyalogságon keresztül, amíg a hadtesthez érkezett. Első szakaszunk a városban maradt, megszállva a kijáratokat. Egy sebesült hadnagy volt a parancsnok, aki egy nappal ezelőtt lövést kapott a nyakába, de kivették a golyót. Többször rohamot intéztek az oroszok a bejáratok ellen, de kis csapatunk szilárdan megállta a helyét. Este erősítést kap­tunk, négy század huszárságot, de az oroszok is­ talán vagy két hadtestük nyomult előre. 21-én reggel megrohanták a várost. Háromszor foglalták el, háromszor vertük ki őket ismét szuronnyal. Az utolsó pillanatban kaptam a­ parancsot ! A várost föladjuk, iparkodjék Hellenovtól keletre, a magaslatra jutni! Ott rendezték be az első védelmi állást. Minden csapatot visszavontak. Magam voltam ott mintegy hat szekérrel. Ha az oroszok nem zsákmányoltak és ezzel a város megszállását nem késleltették volna, sohasem jutok ki onnan. Vágtatva rohantunk végig az utakon, hogy a város kijáratát elérjük. Az orosz tüzérség nyolc ágyúval zárja el utunkat, gránátot és srapnelt szórva felénk. Tehát balra kanyarodtunk a völgy felé, de szerencsétlenségünkre ott orosz szekereket találtunk, amelyeken a néhány nap előtt zsákmányolt orosz holmi volt. Hogy ezeket kikerüljük, föl kellett kapaszkodnunk a lejtőn. Itt a század málhakocsija fölfordult. A fonto­sabb dolgokat ki akartam szedni, ebben a pilla­natban két ló összeesett, az egyik holtan. Mási­kat fogtunk a kocsi elé, megragadtuk a kereke­ket s már-már indulhattunk. De az orosz tüzér­ség észrevett bennünket. Gránát és srapnel zúdult felénk. Helyzetünk borzasztó volt. Egy gránát belecsapott a málhaszekérbe. Ott hagy­tam, minthogy a legfontosabb dolgok nálam voltak. Saját holmijaimat már nem menthettem meg, minthogy a gyalogság már sarkunkban volt. Mi csak öt-hat fegyverrel védekezhettünk. Egy emberünk megsebesült. Öt lovunkat le­lőttek. Mintegy félóráig tartott az ágyútűz, azután egy kis levegőhöz jutottunk. Másnap jutottunk el hadosztályunkhoz, de addig folytonosan üldözött a huszárság és tüzérség. A két orosz hadtest Varsóból jött ide, h­ogy hadosztályunkat hátbatámadja. Leg­először a mi századunk került elébük s minket a völgykatlanba szorítottak. Nehéz napok vol­tak ezek. Mindenfelől tüzet kaptunk. De minden­felől védekeztü­nk. A következő éjszaka had­osztályunk rohamoszlopban áttört az ellensé­gen, négy vagy öt falun keresztül rohantunk, egész trénünket magunkkal vive. Nagyon sokáig tartana minden egyes részletet leírni. Brzezsnyig vissza, mélyen az orosz főtartalékba tört magának utat a hadosztály. A hadosztály, parancsnok a tűzvonalban volt, élesen figyelve minden változást. Két napig tartott a küzdelem. A 25-ikére virradó éjjel áttörtünk az orosz fő­tartalékon Strykov felé. Elkeseredett éjszakai harcok voltak ezek, de győztünk és utat nyitot­tunk magunknak. Most itt állunk Stykovnál és itt tombol a döntő csata... .GYEK Elvtársaink győzelme a községi választáso­­kon. Jászberényben a napokban voltak a községi képviselőválasztások. Elvtársaink ez-­ útjai első ízben vettek részt a községi vá­lasztásokon, amelynek eredm­ényeképen S rendes (Bagó István, Gyetvai János, Czakó Gyula, dr. Holló Dezső, Kishudra János, Beszteri István, Csordás Ferenc és Lázár Henrik) és 1 póttagot (Bathó István, Tasi Ferenc, Szikszai József és Bakos Mihály) vál­­lasztottak be elvtársaink közül a képviselő-­, testületbe. Ezenkívül három választókerü­letbe 2—3 szavazattal maradtak jelöltjeink kisebbségben és a többiben is tekintélyes számú szavazatot kaptak. Három kerület vá­lasztását különböző szabálytalanságok mia­tt elvtársaink megtámadják. Nagyvárad munkásai december 16-án, este 7 órakor, a­ Munkásotthonban gyűlést tartanak. „Az élelmiszerárak megállapí­tása'' című napirenddel. A szegedi pártszervezet vezetősége és a szak­szervezeti bizottság december 16-án, szerdán este 8 órakor a szokott helyen ülést tart.

Next