Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)
1915-08-26 / 300. szám
6 Az Inió fovárbos is szántja a fejelt« szépeket az álBántnak» A, „Magyar Távirati Iroda" jelenti Bécsből, hogy Penfield, az Amerikai Egyesült Államok bécsi nagykövete jegyzéket nyújtott át Burián báró közös külügyminiszternek. A jegyzék fontosabb szakaszait itt közöljük: Hogy kell érteni a semlegességet? ! .• Az Egyesült Államok kormánya gondosan mérlegelte a cs. és kir. kormánynak fejtegetéseit arra a fegyver- és muníciókivitelre vonatkozóan, amely az Egyesült Államokból oly országokba irányul, amelyek Ausztria-Magyarországgal és Németországgal hadiállapotban vannak. Az Egyesült Államok kormánya meglepetéssel látja, hogy a cs. és kir. kormány értésére adja, hogy a jog szigorú alapelveinek betartása a jelenlegiháború folyamán kialakult körülmények között nem elegendő s azt állítja, hogy a kormánynak túl kellene mennie azokon a régóta elismert szabályokon, amelyek ezt a forgalmat a semlegesekre nézve meghatározzák s intézkedéseket kellene tennie, hogy szigorúan paritásos magatartást tanúsítson mindkét hadviselő féllel szemben. Azzal az állítással, amely szerint fönnállana az a kötelezettsége, hogy a nemzetközi szokás szabályait speciális körülményekre való tekintettel meg kell változtatni vagy módosítani, az Egyesült Államok kormánya nem érthet egyet. A múlt nemzetközi gyakorlatában ismeretlen ilyen kötelezettségnek elismerése minden semleges nemzetre azt a kötelességet róná, hogy törvényt üljön egy háború lefolyásán és korlátozza kereskedelmi forgalmát egy hadviselő állammal, amelynek tengerészeti sikerei a semleges államot az ellenséggel való kereskedelemben akadályozzák. A cs. és kir. kormánynak, úgy látszik, az az álláspontja, hogy az egyik hadviselő félnek a tengeren való fölényéből eredő előnyeit semleges hatalmaknak ki kell egyenlíteniök a győzővel való kereskedelmi forgalom megszüntetésének rendszeresítésével. A cs. és kir. kormány megjegyzéseit a fegyver- és muníciókivitelre korlátozza, de ha az elv, amelyért síkra száll, helyes, annak hasonló erővel kellene érvénnyel bírnia az összes hadidugáru-cikkekre. Valamely hadviselő államnak, amely a nyílt tenger felett uralkodik, nagy fegyver- és muníciókészlete lehet, de élelmiszerben és ruházati cikkekben hiányt szenvedhet. Az új alapelv szerint, hogy tudniillik a kiegyenlítés semlegességi kötelesség, semleges nemzetek kötelezve volnának megtiltani az ily cikkek kivitelét, mert a hadviselő felek egyike a kereskedelmi forgalom útján nem szerezhetné meg azokat. Németország, a monarchia is szállított hadiszereket. — Nyilvánvaló, hogy a szigoru semlegességnek a cs. és kir. kormány által meghatározott fogalma a bonyodalmak egész tömkelegébe sodorna egy semleges nemzetet. Ebben az összefüggésben helyénvaló a cs. és kir. kormány ügyeimet fölhívni arra a tényre, hogy Ausztria-Magyarország és Németország, különösen pedig az utóbbi, a jelenlegi háború előtti években nagy fegyver- és muníciófölösleget gyártott, amelyet az egész világon, különösen pedig hadviselő felek részére eladott. Ez idő alatt a két állam egyike sem kezdeményezte vagy alkalmazta a cs. és kir. kormány által most képviselt elvet.• A Nagybritannia és a délafrikai köztársaságok között folyt bur háború alatt a szomszédos semleges gyarmatok partjainak ott cirkáló brit hadihajók által való őrzése megakadályozta a Transzvárba és az Oranje szabad államba való fegyver- és muníciószállítást. A szövetséges köztársaságok olyan helyzetben voltak, amely ebben a tekintetben csaknem azonos azzal, amelyben most Ausztria-Magyarország és Németország vannak. Ennek dacára Németország, tekintet nélkül az egyik hadviselő félnek kereskedelmi izoláltságára, a másik hadviselő félnek, Nagybritanniának száz meg száz kilogram robbanóanyagot, lőport, töltényt, lövedéket és fegyvert adott el és ismeretes, hogy Ausztria-Magyarország is eladott hasonló muníciót ugyanennek a vásárlónak, ha kisebb mennyiségben is. Ha Ausztria-Magyarország és jelenlegi szövetségese abban az időben vonakodott volna fegyvert és muníciót Nagybritanniának eladni, abból az okból, mert ez az eljárás a szigorú semlegességnek megsértése volna, akkor a cs. és kir. kormány nagyobb következetességgel és nagyobb erővel ragaszkodhatnék jelenlegi álláspontjához. — Rámutathatunk arra, hogy a krími háború alatt porosz gyárosok nagymennyiségű fegyvert és hadiszert szállítottak Oroszországnak, hogy továbbá a legutóbbi törökolasz háborúban, mint a kormány értesült, Németország fegyvert és muníciót szállított az ottomán kormánynak és hogy a balkáni háború idején úgy Ausztria-Magyarország, mint Németország munícióval látta el a hadviselő feleket. Tekintettel a fentebb kifejtettekre, a kormány nem hinné, hogy a cs. és kir. kormány a pártatlan semlegesség hiányát róná föl az Egyesült Államoknak, ha azok folytatják legitim kereskedelmüket mindennemű anyaggal, amely szükséges, hogy egy hadviselő államnak haderejét hatásossá tegyék, bárha a jelenlegi háború körülményei Ausztria - Magyarországot megakadályozzák abban, hogy az ilyen anyagokat az Egyesült Államok piacain szerezze be, amelyek — amennyiben a kormány akciója és politikája forog szóban — minden hadviselő államnak egyenlően vannak és maradnak nyitva. * Amerika mondja: a béke érdekében szállítja a lőszereket. Az elvi kérdésen kívül azonban még egy gyakorlati és tárgyi oka van annak, amiért az Egyesült Államok kormánya a köztársaság megalakításától kezdve mind a mai napig a fegyverrel és hadianyaggal való korlátlan kereskedelmet helyeselte és gyakorolta. Ennek az országnak sohasem volt politikája békeidőben olyan nagy katonai hatalmat vagy fegyver- és muníciókészletet tartani, amely elegendő volna egy jól fölfegyverzett és hatalmas ellenség betörésének visszaverésére. Az volt az óhaja, hogy minden nemzettel békében éljen és kerülje minden látszatát annak, hogy hadserege és flottája fenyegetésével veszélyezteti ezt a békét. E hagyományos politika alapján az Egyesült Államok egy idegen hatalom támadása esetén a háború elején komoly, ha nem végzetes zavarba jönnének a fegyveres munícióhiány vagy olyan eszközök hiánya folytán, amelyekkel fegyvert és muníciót a nemzeti védelem céljaira elegendő mennyiségben gyárthatna. Az Egyesült Államok mindig számítottak arra a jogra és lehetőségre, hogy idegen támadás esetén fegyvert és muníciót semleges hatalmaktól vásárolhatnak. Ezt a jogot, amelyet önmaguk részére igénybe vesznek, nem vitathatják el másoktól. Ha a világ nemzetei általánosan elfogadnák azt az elméletet, hogy semleges hatalmaknak meg kell tiltaniok a hadviselő felek részére való fegyver-és municióeladást, ez minden nemzetet arra kényszerítene, hogy állandóan elegendő hadiszert tartson készen, hogy minden eshetőséggel szembe nézhessen, üzemeket létesítsen és tartson fönn annyi fegyver és munició előállítására, amennyi elegendő ahhoz, hogy szárazföldi és tengeri haderőinek szükségletét a háború egész tartama alatt födözhesse. Világos, hogy ennek az elméletnek alkalmazása odavezetne, hogy minden állam egyegy fölfegyverzett táborrá lenne, amely készen áll minden támadás visszaverésére és jogainak megvédelmezésére inkább az erőszakkal tesz kísérletet, semminthogy nemzetközi konfliktus esetén az észhez és igazságossághoz folyamodjék. Fölismerve azt, hogy annak az elvnek elfogadása, amely szerint a semleges államnak kötelessége egy hadviselő állam részére való fegyver- és municióeladást a háború tartama alatt megtiltani, elkerülhetetlenül azt a hadviselő felet juttatná előnybe, amely békeidőben a hadiszergyártást fejlesztette és a háborúval számolván, nagy fegyver- és municióraktárakat létesített, az Egyesült Államok kormánya meg van győződve arról, hogy ennek az elméletnek elfogadása rákényszerítené a világra a militarizmust és ellene dolgoznék annak a világbékének, amely óhaja és célja minden nemzetnek, amely a jogot és igazságot a maguk kölcsönös viszonyában nagyra becsülik. Az Unió nem folytatja a tárgyalást. Amidőn az Egyesült Államok kormánya a fentiekben kifejtette azokat a gyakorlati okokat, amelyek alapján a munícióval való kereskedelemért síkra szállott és azt folytatta, nem szeretné, ha azt a szándékot tulajdonítanák neki, mintha a jelenlegi háború körülményeiről ítéletet akarna mondani vagy ilyenre célozni akarna. Csupán teljesen nyíltsággal akarta megvilágítani azt a gondolatmenetet, amely ebben a kérdésben az Egyesült Államok politikájának irányára mérvadó volt. Az Egyesült Államok kormány szükségtelennek tartja, hogy a jelen időpontban tovább folytassa a tárgyalást az osztrákmagyar kormány fejtegetései dolgában. * Hivatalosan a következő sorokat fűzik a jegyzékhez— Ezt a jegyzéket a cs. és kir. külügyminisztériumban jelenleg beható barátságos vizsgálatnak vetik alá és azután válaszolni fognak reá. NÉPSZAVA 1915 augusztus 22. — A Népszava haditudósítójától. — (A sajtóhadiszállás engedelmével.) Olasz harctér, augusztus 21. A karinthiai olasz frontnak egy másik vonalát jártam be Miakich kapitány vezetésé- vel. A flitschi erőd után most egy másik határszéli erődítményünkhöz vezetett az utam. Az erőd — amelynek nevét most nem közölhetem, de a név e pillanatban nem is fontos — úgy hat a maga regényes külsőségeivel, mint egy középkori lovagvár. Óvatosan, kellő körültekintéssel közeledhetünk csak a vár felé, mert az olaszok tűz alatt tartják az egész környéket és közvetlenül az ellenséges állások alatt elhúzódó völgyben mehetünk csak előre és ez a völgy az olaszok részéről kényelmesen betekinthető. Lassan megközelítjük és teljesen elérjük a várat, amelyre az olaszok kétszáznál több nehéz gránátot lőttek idáig. Huszonegyes és huszonnyolcas olasz ágyúk okádják a tüzet erre a várra, és az olasz megfigyelőből bizonyára élénk megelégedéssel jelenthették ezeknek a „találatoknak" pusztító hatását. Valóban, az erőd környékén erősen meglátszik az olasz gránátoknak a nyoma. Itt-ott hatalmas üregek tátonganak, sziklatörmelékek hevernek köröskörül. Az olasz tábori látcsövek, amelyek ebben a pillanatban is ideszegeződnek, örülhetnek: jól dolgoztak a gránátjaik, összetörtnek látszik ez a határszéli erődünk. De csak látszik. Az egyik földalatti úton bemegyek a várba és — én miattam ugyan döröghetnek az olasz ágyuk — odabent teljesen visszanyerem biztossági érzésemet. Védett, biztos helyzetben érzem magamat, amíg a vár homályos alagutjaiban, páncélszobáiban, sziklafolyosóin bolyongok és ez az, amiről az olasz tábori látcsövek nem tudnak semmit. Nem látnak be az olasz messzelátók ide a vár belső világába, mert ha látnának, nem örülnének olyan nagyon. Itt belül sértetlenek és szinte teljesen érintetlenek a vár sziklafalai, a gránátok ereje egyelőre nem ért el idáig és úgy érzi az ember, hogy nem is ér el mostanában. Járok ebben a kis alvilági birodalomban, ahol minden a katonának hétköznapi, nehéz életéről beszél, járok a földalatti sikátorokban s csak néha gondolok rá, hogy az erődre, amelyben ide-oda botorkálok, amelynek mélybe nyúló üregein átkapaszkodom, ezekre az oltalmazólag rám boruló falakra onnan a szemközti hegyről állandóan nehéz olasz ágyuk ásítoznak és minden percben újra megszólalhatnak az ágyuk és hátha az egyik löveg ereje nagyobb lesz minden eddiginél