Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)
1916-01-12 / 12. szám
1916 január 12. — Az angolok veszteségei. — A török parlament a diadalról. — Körülzárt angol hadsereg. — Harc a Fekete-tengeren. A Gallipoli-félsziget kiürítése mégse ment olyan simán, amint azt az angolok elhitetni szeretnék. A török jelentésből kitűnik, hogy az angoloknak nemcsak anyagban volt nagy veszteségük, hanem emberekben is. Az angolok mindamellett elsőrangú fegyverténynek tartják a visszavonulást, a törökök pedig nagy diadalnak az angolok elűzetését. Kétségtelen, hogy a törökök öröme sokkal jogosultabb és igazabb, mint az angoloké. Az angolok kétségkívül nem azért mentek a Gallipoli-félszigetre, hogy sok hónapi harc és sok ezer ember föláldozása után „veszteség nélkül" meneküljenek. Nagyon veszedelmes helyzetben Van az angol sereg egy része Mezopotámiában, ahol a törökök mintegy tízezer főnyi angol sereget körülkerítettek Kut-ul-Amaránál. Az angolok bizonyára küldenek oda erősítéseket, hogy kiszabadítsák a körülzárt sereget, de ugyanezt teszik a törökök is. Kérdés tehát, melyikük lesz képes olyan nagy hadsereget lehetőleg gyorsan odavetni, hogy a másiknak szándékát meghiúsítsa. Ezen a tájon legközelebb , mindenesetre nagyobb harcok várhatók. Itt Nincs ellenséges katona a Gallipolifélszigeten. (Konstantinápoly, január 11.) A főhadiszállás jelenti tegnapi kelettel. Az ellenség által visszahagyott zsákmányon és a Sedil Basír körül maradt holttesteken kívül ellenséges katona nincs többé a G a 11po 1i - félszigeten. Az üldözés közben az ellenség ama része, amely nem akarta magát megadni és a partraszálló helyekhez menekült, tüzelésünknek esett áldozatul. A balszárnyon, a Kerevis-patak szakaszán, nagymennyiségű ellenséges automatikus aknát találtunk, amelyek közül csapataink csak egy helyen kilencvenet elpusztítottak. Irak- front: Január 7-ének éjjelén a Kut-el-Amarába bezárt ellenség, miután heves tüzelést kezdett volt, több ponton kitöréseket kísérelt meg, de veszteségeivel visszavetettük állásaiba. A kaukázusi arcvonalról nincs semmi jelenteni való. A Fekete-tengeren a „Sultan Javus Selim" páncéloscirkáló és az „Imperatrica Marija" orosz páncéloscirkáló között nagy távolságból tüzérharc folyt le, amely fél óra hosszat tartott. A „Sultan Javus Selim" nem rongálódott meg, míg az orosz hadihajón találatokat állapítottak meg. A dicsőséges futás, (London, jan. 11.) Az alsóházban Asquith rövid nyilatkozatot tett, amelyben mint rendkívüli teljesítményt emelte ki, hogy a brit haderőt emberekben való veszteség nélkül lehetett Gallipoliból visszavonni. A 37 visszahagyott ágyú közül 10 elhasznált 15 fontos, amelyeket különben még használhatatlanokká is tettünk. Ezek a visszavonulási hadműveletek mint elévülhetetlen tények fognak az angol történelemben följegyeztetni és a benne résztvett brit tisztek külön elismerésben fognak részesülni. Francia jelentés a visszavonulásról. (Páris, január 10. — Hivatalos.) Az e hó 9-ére virradó éjszakán ment végbe Gallipoli teljes kiürítése, amelyet néhány nap óta a legalaposabban előkészítettek és amely az angol főparancsnokság, valamint más expedíciós csapatok főparancsnoksága teljesen szabályozott. A kiürítést veszteségek nélkül hajtották végre. Az őszes francia hadiszert elszállították, kivéve 6 nehéz hajóágyút, amelyek használhatatlanok és ezenkívül már az állások feladása előtt el voltak pusztítva. Ezek az angol hivatalos jelentésben említett 17 elpusztított ágyú számába bele vannak értve. Amenekülés sebesültjei. (Athén, január 11.) Az „Embros" jelenti: Lemnos szigetére, Kastrou kikötőjébe, három angol kórházhajó érkezett; a sebesültek egy részét itt kihajózták, majd a hajók tovább mentek a Hagion Orosz felé. * * Enver basa a győzelemről. * Enver basa nyilatkozata a török kamarában. 500.000 ember is kevés lett volna. — Miért nem kergették az angolokat? _ Van már muníció. . — Éjszakai távirat. — (Konstantinápoly, január 11.) A kamara mai ülésén Enver basa h hadügyminiszter egy képviselő kívánságára ismertette a gallipolii győzelmet és azokat az okokat, amelyek miatt az expedíció kudarcot vallott. Enver basa beszédében a következőket mondotta: — Önök tudják, uraim, hogy a gallipolii nagy csata, amely március 18-ika óta folyt, tegnap bevégződött. (Élénk, tartós, zajos tetszés.) Ez a csata úgy ért véget, amint én előre láttam és amint én önöknek emlékezésem szerint annakidején bejelentettem. Amikor ellenségeink ütegeinket Sedil Bahrnál és Kum-Kalenál lőni kezdték, történetesen e területeken időztem. Már az ottani hadivállalkozás kezdetén megvolt az a szilárd bizakodásom, hogy az ellenség sem tengeri vállalkozásában, sem szárazföldi hadműveleteiben nem fog sikert elérni. Az európai háború kitörésénél természetes volt, hogy mi földrajzi helyzetünkre való tekintettel semleges állást nem foglalhatunk el, mert Oroszország, az antante lényeges eleme, csak úgy lehet erős, ha a tengerszorosok szabadok, úgy hogy mi az Európában leadott első ágyúlövésnél kénytelenek voltunk a tengerszorosokat minden rendelkezésre álló eszközzel megerősíteni. Helytelen volna, ha azt állítanánk, hogy ezek az eszközök nagy mennyiségben voltak meg és hogy a háború művészete legmodernebb követelményeinek megfeleltek. A német birodalom messzemenő támogatásának köszönhetjük, hogy két nagy járművet szereztünk és flottánknak legalább a tengerszoros belsejében túlsúlyt biztosítottunk az ellenséggel szemben. Meggyőződésem szerint lehetetlen volt az ellenségnek, hogy flottájával forszírozza a tengerszorosokat, amit én különben mindig kijelentettem. A torpedóvonalak és a leplezett ütegek a tengerszorosban mindig hatásosak voltak, lehetséges volt ugyan, hogy az ellenség egy rengeteg távolságból való bombázással ottani legfőbb erődeinket elpusztíthatta volna, de ez nem lett volna elegendő. Ami a szárazföldi operációkat illeti, ezek azt a benyomást keltették, hogy az angolok és a franciák még ha 500.000 embert is hoznak magukkal, nem távolodhattak volna el meszszire a tengerszorostól, mert az ellenség sem vasúti vonallal, sem más természetes közlekedési eszközzel sem rendelkezett és így nem tarthatott fönn oly hatalmas hadsereget, amellyel szárazföldi csatában megszerezhette volna a győzelmet. Éppen ezért mi tisztában voltunk azzal, hogy a támadók csak a Gallipoli-félszigeten szállíthatnak partra csapatokat. Ehhez képest tettük meg mi is előkészületeinket. Az ellenség március 18-án kezdte meg a partraszállást. Az ellenséges hadijárművek harci állást foglaltak el és oly távolságból tüzeltek, amely ágyúink lőtávolságán kívül állott Természetes, hogy 600 ágyúnak ily pokoli tüzelése mellett, amelyek 7,5 centimétertől 38 centiméterig terjedő lövedékeket szórtak felénk, csapataink kénytelenek voltak egy kissé visszavonulni és az ellenségnek sikerült az első partraszállás, amely azonban, amint az ellenség maga is elismerte, ezt a sikert túlságos drágán fizette meg. Kezdetben több rohamot intéztünk, hogy az ellenséget a tengerbe dobjuk és a partig valóban vissza is kergettük. Ahelyett azonban, hogy ezeket a rohamtámadásokat folytassuk, hasznosabbnak láttuk, hogy az ellenséget közel engedjük magunkhoz. Ily módon reméltük, hogy mialatt a kárpáti nagy harcok folytak és mialatt egy nagy angol-francia offenzíva volt folyamatban a francia határon a németek ellen, magunkra vonjuk az ellenséges erők egy részét, hogy szövetségeseinket ekép tehermentesítsük. Reményeink beteljesedtek és hadseregünknek alkalmat adtunk, hogy barátainknak segítségére legyen, mert lassanként 500.000 főnyi angol-francia haderőt vonzunk a Dardanellákhoz. Őszintén köszönjük az angoloknak, hogy alkalmat adtak nekünk, hogy szövetségeseinknek ily módon segítségére lehettünk. Kezdetben magunkra voltunk utalva. Kénytelenek voltunk továbbá muníciónkkal takarékoskodni és nem intézhettünk ellentámadást, amikor az ellenséges rohamtámadásokat megállítottuk. Vártunk a központi hatalmakkal való összekötőút megnyitására, amikor az angolok új erőfeszítéssel egy 100.000 főnyi hadsereget szállítottak partra Anafortánál. Ez a vállalkozás is hasonló módon meghiúsult. Az angolok kénytelenek voltak ott maradni, ahol partraszálltak. Időközben megkezdődtek az operációk Szerbia ellen és azok a kísérletek, hogy összeköttetés létesüljön Törökországgal, hogy munícióhoz jussunk. A szónok azután Bulgáriának a Szerbia ellen való akcióbalépéséről beszél, amely országnak őszinte és bölcs magatartását dicséri és azután így folytatja: — Az angolokat a közöttünk és a központi hatalmak között való összeköttetés küszöbön álló létesítése nyugtalanítani kezdte és sürgősen megkísérlették, hogy a szerbeknek még az öszszeköttetés végrehajtása előtt segítséget nyújtsanak. Akkor ők már megcsinálták a Szalonikiban való partraszállást és hogy magukat ne dezavuálják, megpróbálták, hogy onnan menjenek Szerbia segítségére. Amikor a szerb hadsereg vereséget szenvedett, az angolok kényszerítve látták magukat, hogy vállalkozásukat föladják. Ez eseménnyel szemben az angolok számára csak két eshetőség maradt fönn: Vagy megmaradnak a Dardanellákban vagy lemondanak a szalonikai expedícióról. A Dardanellákban való maradás azonban lehetetlen. Az angolok nagyon jól tudták, hogy gyalogságunk felsőbbségben van velük szemben és hogy az összeköttetés megnyitása után, amely biztosítja hadiszükségleteink kielégítését végül a tengerbe vetettük volna. Miután ilyképen a legsúlyosabb kudarcot szenvedték, kénytelenek voltak a Gallipoli-félszigetet föláldozni, amelyért oly sokáig ontották vérüket és amelyet szindus katonáik holttesteivel borították. __ Nekünk az volt szándékunk, hogy offenzívába menjünk át, miután csapatainkat teljesen elláttuk munícióval. Ellenségeink azonban elsiettek. Most hogy a német és az osztrákmagyar hadsereggel egyenes összeköttetésben vagyunk, szövetségeseink közreműködésével hadseregünket jobb karba helyezhetjük és én önöknek nagy nyomatékkal és a legteljesebb jórendűséggel megismételhetem, ama bizakodásomat, hogy az ellenséget határainkon túl kergethetjük. (Hosszantartó tetszés.) Hasszan Fehmy ulema képviselő indíttatva érzi magát — mondotta —, hogy megköszönje az angoloknak és a franciáknak a Dardanellák elleni expedíciót mert enélkül a világ, sőt talán az ottomán nép is azt hitte volna, hogy a Dardanellák nem képesek az angol és francia egyesült flották támadásának ellenállni. Így ellenben az ottománok bebizonyították, hogy az izlámnak ez a kapuja zárva maradt és zárva marad a jövőben is minden idegennek, aki oda be akar törni A hadügyminiszter és Hasszan Fehmy indítványára a kamara elhatározta, hogy egyhangúlag csatlakozik az utóbbi által kifejezésre juttatott érzelmekhez, üdvözli a hadsereget és az ég áldását kéri a harctéren elesett hősökre. 5