Népszava, 1917. május (45. évfolyam, 113–137. sz.)
1917-05-01 / 113. szám
1917 május 1. Demokrácia és béke. Amely államban kevesek kezében van a politoral hatalom, ott a béke nagyon gytfng© lábon. Ellenben minél demokratikusabb szervezete van valamely államnak, minél kiterjedtebb politikai jogai vannak benne a népnek, annál szilárdabb alapokon nyugszik ott a béke. Az igazi demokrácia egykönnyen nem szánja el magát a háborúra. Az igazi demokráciában a nép dönt a háború és béke kérdésében, tehát az a nagy, nagy tömeg ember, akinek hassani nem lehet a háborúból, ellenben viselni kénytelen annak minden kockázatát. Beleszóltak a dologba az csupán munkájuk után élő emberek, akiknek háború esetén el kell hagyniuk szántóföldjüket, szőlőjüket, műhelyüket, irodájukat, hogy a harctéren éljenek és kitegyék magukat a halálnak Beleszólnak az apák, az anyák és a feleségek, akik legdrágább kincsüket kénytelenek átengedni a háború borzalmainak és veszedelmeinek Természete®, hogy ezek könnyelműen nem, határozzák el a háborút, hamem csak végső szükség esetén. A végső szükség pedig: a megtámadtatási, a betörni készülő idegenek ellen, való védekezés. A nagy néptömegek, ha tőlük függ, soha fognak háborút indítani azért, hogy idegen területet foglaljanak, Megen népeket leigászanak, hiszen — még a legnagyobb háborús siker esetén is — a demokratikusan eloszló haszon nem lehetne olyan .Nagy, hogy fölérne a kockázattal. (A báborné haszon csak akkor lehet nagy, ha aránylag keverek között oszlik meg."* Ha azonban az ilyen "demokráciát merít támadják", akkor a védekezésben csodákat művel, mert tudja, hogy a szabadságát, a boldogságát védi. Az eliposidottakból okomban a józan ész törvénye szerint az következik, hogy a demokratikus szervezetű állam békéje is csak akkor tekinthető biztosítottnak, ha a vele szomszédos államok is demokratikus szervezetűek, mert ha antidemokratikus szervezetű államok veszik körül, akkor ki van téve annak, hogy azok — a háborús érdekű uralkodó kisebbségek akaratából — bármikor megtámadhatják. És ilyen körülmények között a legdemokratikusabb szervezetű — tehát legbékésebb jellegű — állam is kénytelen a fegyveres fölkészülődésben lépést tartani szomszédaival, kénytelen fizikai és szellemi tehetségeinek javarészét katonai erejének fejlesztésére fordítani. Ezért jogos valamely demokratikus szervezetű államnak az a kívánsága, hogy szomszédjai is demokratizálódjanak Vagyis: aki állandó békét akar, annak akarnia, kell a népjogok minél tökéletesebb kiterjesztését a saját országában is, a többi országokban is. Akarnia kell, hogy a nép maga dönthessen sorsáról, tehát a békéről és halomról is. Ezzel természetesen velejár a diplomácia demokratizálása is. Az a nép, amely maga intézi sorsát, nem fo£ja tűrni, hogy a diplomaták titkos szerződésekben kössék le sorsát. A rragamagát kormányzó nép s. legbecsületesebb, legtehetságítsebb férfiakra fogja bízni külpolitikájának intézését és az ilyen munkára nem a föntanív rangot fogja legelső és legnélkülözhetetlenebb kvalifikációnak tartani, míg most némely etemban elengedhetetlen: föltétel, hogy minden nagykövete és követe herceg, gróf vagy legelébb is báró legyen*, ami mellett az illető diplomata ur lehat buta is, laza becsületü is. Az igazi demokrácia kizárja a titkos külpolitikai zűrződéseket is; ezek a titkos szerződések vsagy veszedelmei a békének, egyrészt meri a népet beleegyszése és fcudja nélkül elkötelezik, eladják. Egésrészt, mert miattuk valamennyi állam állandó rettegésben van, M-szem egyik sea tudhatja, melyik pillanatban rohanják meg pivul valamely titkos szerződés alapján; ez a rettegés pedig mindegyiked, állandó fegyveres készenlétre kényszeríti. A mostani előkelő és titkos diplomácia tehetetlenségét s hitelevesztettségét semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a béke helyreállitása érdekében - noha már szeret.. •. pemior "komoly eredményt nem» bír eléri. És a csődbe jutott diplomácia apukáját a szaxiáldemoscrata, nemzetköziség diplomáciájának kell a kezébe mennie. A világ most azt várja, hogy amit a grófi diplomaták oly borzalmasan elrontottak, azaz a börtönökben és tolonckocsikban nevelt diplomaták hozzák helyre. Ebben a — bizonyos mértékig naiv — kívánságban ösztönszerűen nyilatkozik meg az a mindinkább terjedő köztudat, hogy a népek egymáshoz való viszony utcat csak a maguk igazi képviselői írtján rendelhetik helyesen. ... Amit itt most — bizonyára nem először — elmondottunk, az egyáltalában nem puszta elmélet. A világháború harmadik évének — tömérdek borzalmas kár mellett — nagyon értékes gyümölcse, hogy minden országban és valamennyi nemzet minden rétegében óriási erőre kapott az a meggyőződés, hogy a mostanihoz hasonló világkatasztrófa megismétlésének egyiztes ellenszere, a békének egy biztos alapja van: a demokrácia. Ez előtt a meggyőződés előtt hajolt meg a német császár és a kancellár, amikor kötelező nyilatkozatot tettek a demokrácia jelentékeny kiterjesztése érdekében. Ezelőtt hajolt meg az osztrák császár ie, midőn nem engedte meg, hogy Ausztriában a régi abszolutizmus hírhedt 14. §-a alapján igába törjenek egyes nemzetiségeket, hanem a hosszú évek óta némaságra kárhoztatott parlament megnyitását és ezzel a népakarat megnyilatkozását tette lehetővé. A demokrácia sikere az is, hogy itten van már Galícia önkormányzata, mely sz, általános, egyenlő, titkos választójogta alapul, a rutén kisebbség képviseletének biztosításával. Mindenütt halad a demokrácia ügye. Ezt teljes joggal mondhatjuk így is: mindenütt halad az állandó béke biztosításának ügye. De van ez ország, amely nem ismer haladást, ahol konok erők mindent a régi állapotban akarnak megtartani. De lehetséges-e ez? Lehetséges-e, hogy mikor a világot a demokrácia üde forrásvizei kezdik megtisztítani a vérezernytől, akkor egyetlen egy helyen megmarjam az ecsedi láp uralma? e A legújabb fafel-vaskarilla Nehéz dolog valamit úgy reformálni, hogy a megreformált valami olyan maradjon, amilyen volt. De még az ilyen feladatokat is meg lehet oldani bizonyos gyakorlattal. Tisza, aki nagyrrrően tud úgy javítani, hogy rontson, érti ezt a csíziót is: gyakorlat teszi a mestert. Most megint készül valami reformja: megreformálja a hősök választójogát. A király a népnek kíván jogot ahhoz a nagyarányú áldozatkészséghez mérten, amit a nép a háborúban tanúsított. Tisza kiegészíti ezt az intézkedést, ahhoz az áldozatkészséghez mérten, amit ő tart méltónak a jutalomra. Jogot ígér azoknak, akik a harctéren hütlomfisen kitüntették magukat. "Különösen kitüntették. Nem közönségesen. Különösen. Mi az a különös? Próbáljuk kitalálni. Kezdjük élőbről. Ki tüntette ki magát csak is, hogy Meglepetések ne érjék az előkészítés munkáját. A pártvezetőség elhatározta, hogy a kongresszusról nyilvános munkásgyűlésen számol be és nyomban megindítja a mozgalmat a munka ünnepének sikere érdekében. A szakszervezetekkel éss a vidékivel érintkezésbe lépett, megfelelő röpiratokat szétküldött és ilyen módon nemcsak a munkásság, hanem a polgárság közvéleménye is kialakult. Az 1890. év tavaszáig a külső agitáció munkája be volt fejezve és következett a részletek és a foganatosítás megállapítása. Megválasztatott a nagybizottság, mellyel sűrűbb tanácskozás útján ezzel is elkészültünk A csoportok vezetőit és a csoportokat mindkét oldalán ellenőrzést gyakorló „rendezőket" megválasztottuk, akiknek az volt a feladatuk, hogy a szervezetekhez nem tartozó, senkitől nem ismert s menetközben „beilleszkedni" törekvő egyéneket tartsák távol, mivel provokátoroktól kellett tartani. A nagygyűlés helyiségéül a városligeti Aréna előtti nagy rét volt feszemelve, amit a polgármestertől átengedni kértünk és rövidesen meg is kaptunk. Most már következett a fölvonulás és gyűlésnek bejelentése, illetve annak tudomásul vétele. A pártvezetőség erre, a célra három tagját küldte ki, nevezetesen megbízta ennek végrehajtásával dr. Csillag Zsigmond, Ferenczy József és Kürschner Jakab tagjait. (Az előbbi két elvtárs már nincs az élők között.) A bejelentés úgy szólt, hogy a munkáscsoportok, úgy a fővárosiak, mint a környékbeliek meghatározott időben indulnak el a gyülekezési helyükről, melyik utcákon és tereken fognak áthaladni és körülbelül milyen időpontban fognak a nagygyűlés helyszínére érkezni, ahová sugáralakban vonulnak be és isiy helyezkednek el, hogy torlódások ne legyenek. A bejelentésben kértük, hogy a közrendőröket tartsák távol a menettől, ellenben, az esetleges provokátorok ártalmatlanná tételére minden csoportvezető mellett egy-egy rendőrtisztviselő haladhat, de intézkedési joga csak akkor legyen, ha az illető csoport vezetője intézkedésre fölkéri. Tehát a csoportvezetőnek legyen alárendelve. Bejelentettük, hogy a csoportok zászlókkal, jelvényekkel és zenekíséret mellett fognak fölvonulni. A bejelentés bement a főkapitányságra. Másnap beidézték a három bejelentőt, kiket Török János főkapitány fogadott. (Ő is meghalt már.) Mikor beléptünk hozzá, éppen olvasta a bejelentést. Leültetett bennünket s meglátszott az arcán, hogy bizonyos aggodalommal nézi a dolgot, aminek a tanácskozás folyamán kifejezést is adott. A tanácskozásra még élénken emlékezem és elég hűen reprodukálhatom, így folyt le: —- Hát mi is akar ez lenni, amit itt bejelentettek : -- .A munkásság békés jellegű tüntetése és gyűlése munkásvédelmi törvények sürgetése és az általános választójog törvénybeiktatása érdekében. — Hát minek kell ilyen gyűlésre akkora tömeget, mozgósítani és mire való az a nagy és lármás fölvonulást? — Május első napját a Parisban tartott nemzetközi szocialista kongresszus nemzetközi munkásünneppé avatta és a megállapodáshoz a magyarországi munkások is hozzájárultak, tehát nemzetközi munkásünnnepről van szó, amelyet a munkások nemcsak nálunk, hanem az egéz világon megtartanak és a mostani május első napja az előső ünnepnek is napja. — No hát ebből semmi jó lesz. Én ezt tudomásul nem veszem, arra engedélytnekza adok, nem engedhetem meg a nagy tömegeket egyszerre és együtt az utcákon és úttesteken összecsedíteni, mert akkor a rend-, vagyon- és személyi biztonságt megőrizni nem lehet. • Ebbe nem mehetek bele, ilyen felelősséget nem vállalhatok. Biztosítjuk főkapitány urat, hogy ha a bejelentésünkben foglaltaknak eleget tenni méltóztatik, a rend egy percre sem lesz megzavarva, a vagyon- és személybiztonságot veszedelem nem éri, kezeskedünk érte és vállaljuk a teljes felelősséget. Nem vállalhatják, hiszen olyan egyének ős részt vehetnek, akik a helyzetet fölhasználva, bűncselekményeket követnek el. Az ilyen egyének nem tartoznak hozzánk, ezek közöttünk nem vehetnek részt, gondoskodtunk, hogy ezeket a csoportoktól távol tartsuk, azok a rendőrség publikumát képezik, tessék azokat felügyelet alatt tartani, mert a mi sorainkban nem vehetnek részt — Kereskedőktől, gyárosoktól kaptam leveleket, amelyekben a nagy veszedelemre figyelmeztetnek és arra kérnék, hogy az egész dolgot tegyem lehetetlenné. — Alaptalan a félelmük, békés jellege van az egéssek. — Nem cselekedhetem másképp vegyék tudomásul, hogy nem kaphatnak engedélyt, kiadom majd írásban is és meg fogom indokolni az elutasítást. Ha gondolja főkapitány úr, hogy így jobb lesz, ám tessék megtenni, mi a munkásságot értesíteni fogjuk erről, hogy mit fognak a nagy munkástömegek ehhez szólni, azt nem tudjuk. Hogy azonban fölháborodást, fog kelteni, azt kétségtelennek fogja tartani a főkapitány úr is. És ezzela küldöttség távozott és megállapodott, hogy összehivatja a mosnap estére a nagybizottságot, ott az ügy állását ismertetni és ajánlani fogja, hogy plakátok, útján értesíttessék a munkásság a betiltásról, de egyúttal szólíttassák föl a munkaszünetire. Még aznap esti óráiban a főkapitányságra idézték a bejelentőket azzal, hogy másnap reggel 8 órakor ott legyenek. Ezúttal Chudy rendőrtanácsoshoz küldték őket, aki közölte, hogy a főkapitány úr óhajt velünk beszélni. Bementünk hozzá. Aem kellett behívásunk okára sokáigkiváncsiaskodni, mert mindjárt hozzáfogott az ügy újabb tárgyalásához és kérdezte, hogy meggondolják-e a dolgot és mennyire módosítjuk, illetve szállítjuk le kívánságainkat. Kijelentettük, hogy nem egyéni dolgunkról van szó, nem áll módunkban a bejelentésen váltom látni, kérjük a munkásság nevében a bejelentés tudomásulvételét. És most következett a nagy fordulat. A főkapitány még csak azt kérdezte: merjük-e vállalni és vállaljuk-e a teljes felelősséget esetre