Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)

1919-01-02 / 2. szám

2 SZÉP SZAVA n igen sürgős és komoly erkölcsi kötelességük volna, hogy leszámoljanak a rémhírgyáro­sokkal. Semmiféle kormánynak nincs joga ahhoz, hogy cenzúrát gyakoroljon. De az új­ságíróknak joguk van ahhoz, hogy a maguk szervezett erejét és szolidaritását fegyver­ként szegezzék szembe azokkal, akik hazug­ságok és rémhírek szennyes özönébe próbál­ják­ belefojtani a magyar forradalmat. Rettenetes kép, ha csak egyetlen huszon­négy óra rémhíreit és hazugságait állítjuk magunk elé. Nem igaz az, hogy Budapesten nagyarányú katonazendü­lés volt. Ellenben igaz az, hogy a budapesti helyőrség 20.000 katonájából mindössze 260 bolseviki katona tüntetett. Nem igaz az, hogy egyáltalán volt zendü­lés, mert hiszen a kis kommunista csoport is egetezen békésen és minden akciótól tartóz­kodóan vonult végig néhány utcán. Nem igaz az, hogy Budapest katonatöme­gei bolsevikiek, ellenben igaz az, hogy szo­­ciáldemokraták és hogy részint ellenséges in­dulattal fogadták, részint egyenesen letartóz­tatták a kommunista párt szónokait. Nem igaz az, hogy a tengerész nemzetőr­ség a bolsevikiekkel tartott és nem igaz az sem, hogy egyáltalában részt vett a tünteté­sen. Ellenben igaz az, hogy teljes készenlét­ben várt laktanyájában arra, vájjon szük­sége van-e rá a népköztársaságnak. Nem igaz az, hogy összeütközés volt a rendőrség és a tüntető katonák között és az sem igaz, hogy a rendőröket a katonák le­fegyverezték. Nem igaz az, hogy halottai voltak a tünte­tésnek, nem igaz az, hogy egy hadnagyot agyonütöttek, nem igaz az, hogy egy alezre­des fejéről leütötték a sapkáját, ellenben mugtat az,­­ hogy a levegőbe tisztfik flg­­tva, hogy a tiszteket senki senj­ bántalmazta. Nem igaz az, hogy a kaszárnyák katonái lövöldöznek és garázdálkodnak az utcákon, mert hiszen a valóságos katonák fegyverei a kaszárnyák raktáraiban vannak. Ellenben igaz az, hogy leszerelt, de még mindig ka­tonaruhában járó emberek vannak, akiknek sikerült a leszerelés után is megtartaniuk fegyvereiket, akik munkátalanul állanak és akik még mindig nem tudták lerázni az öt­esztendős háború harctéri erkölcseit. Nem igaz az, hogy Szilveszter éjszakáján bármiféle ellenforradalmi vagy bolseviki tün­tetés lett volna. Nem m­igás az a sokfelől ter­jesztett hir, hogy a Városligetben 60 katona holtteste hever. Nem igaz (és megdöbbentő az az erkölcsi felelőtlenség, amellyel az egyik újság mind­ezt leírja), egyetlen szó sem igaz a rémhírek itt következő félelmetes halmazából: „A Fehérvár­i-ú­ton levő Gróf Hadik-laktanyát géppuskákkal felszerelt katonák vették ostrom alá. Az ostromló katonák száma körülbelül 300. A laktanya készültsége ellent­áll az ostromnak. A laktanyában levő tisztek a főkapitánysághoz fordultak sürgős segít­ségért. Az ostromlók igen elszántan viselked­nek. Nemcsak a gépfegyver és a puska dol­goznak, de igen sűrűn kézigránátot is hasz­nálnak. Megtámadták a katonák a ferenc­városi pályaudvart is. Ide is gépfegyverek­kel vonultak föl. A karhatalmi készültség elszántan védi a pályaudvart. Csepelen a katonák fékevesztett indulata határtalan: több gyújtogatás hírét jelentették a főkapi­tányságnak. A népőrség és a karhatalmi szá­zadok mindenhová kimentek, ahonnan lövöl­dözést jelentettek. Óbudáról ugyancsak utcai harcokat jelentettek. Részletes jelentések, a nagy zűrzavarra való tekintettel, sehonnan sem érkeztek." "Nem igaz mindebből egyetlen szó sem. A Hadik-laktanyát senki sem ostromolta. A ferencvárosi pályaudvart senki sem támadta meg. Csepelen semmiféle rendzavarás nem volt. Óbudán nyoma sem volt utcai harcok­nak. Nem igaz, nem igaz és százszor és ezerszer nem igaz mindaz a tömérdek valótlanság és rémhír, amit a fölijedt gyávaság, a meg­kótyagosodott fantázia, a felelőtlen rémhír­gyártás kohol. A forradalomnak le kell számolnia a rém­hírek terjesztőivel. Éppen úgy üldözni kell őket, mint az élelmiszerek meghamisítóit. Gonoszabbak és ártalmasabbak minden nyílt ellenforradalomnál. A forradalomnak nem szabad eltűrnie, hogy a nyárspolgári gyáva­ság és a tömeghisztéria vonaglásai diktálják és határozzák meg menetét és politikáját. A szavazatok megoszlása az angol választásokon. Keddi számunkban írtunk az angol vá­lasztások eredményéről, amely a megválasz­tott képviselők számát tekintve, a Lloyd George mellé sorakozó hazafias pártok ko­alíciójának határozott győzelmét, a pacifista irányzat vereségét mutatta. A most lefolyt angol választásoknál ugyanis az a furcsa eset állt fönn, hogy mind a három nagy párt: a konzervatív, a liberális és a mun­káspárt ketté oszolva vett részt a választá­sokban; egy részük Lloyd George mellett, másik részük ellene! A szavazatok megosz­lása a legújabb híre­k szerint a következő volt: Ezek a számok azt mutatják, hogy a kor­mány voltakép megbukott a választásokon, mert, kevesebb szavazatot kapott, mint az összes ellenzéki pártok. Csak az angol vá­lasztás fura berendezésének, amely nem­csak hogy az arányos választás intézmé­nyét nem ismeri, hanem a pótválasztásokét sem, köszönheti, hogy a mandátumok több­ségét elnyerte. A másik nagy tény, hogy a munkáspárt és a szocialisták 2,5 millió szavazatot kaptak, a leadott szavazatoknak közel egy negyedrészét, úgy, hogy igazságos választási rendszer mellett a mandátumok­nak negyedrészét kellett volna elnyerniök. Az eredmény tehát, bármily szomorú is, az igazi pacifista vezérek, Henderson, Ramsay Macdonald bukása, sokkal kedvezőbb, mint amilyennek a mandátumok megoszlása alap­ján ítélni kellett. Az angol választások eredménye egyben arra is megtanít bennünket, hogy az álta­lános, titkos, egyenlő választójog egymagá­ban korántsem biztosíthatja a szavazók akaratának érvényesülését, ha­nem megfe­lelő kerületi beosztással és szavazási mód­dal kapcsolatos. Angliában például megtör­ténhetik az, hogy ha egy kerületben 25.000 szavazó van, akik öt jelölt között oszlanak meg. képviselő lehet valaki 5000 és egyné­hány szavazattal, míg az ellene leadott több mint 19.000 szavazat a parlament képé­nek kialakulására semmi befolyással nin­csen. Ezért jól meg kell gondolni, milyen módon rendeztessék a szavazás a legköze­lebbi választásoknál ! «MTBranc­iwn un—H Pogány József. i.W mii i iwiaBMamiTOuMM» A kormányt támogató pártok koalíciójára esett szavazat: Ezer Unionisták (konzervatívok) — 3528 Liberálisok . 1461 Munkáspártiak r --_—.— -- ... _ ; 151 "•' Összesen: 5140 Az ellenzéki pártokra: Munkáspárt és szocialisták 2452 Liberálisok 1331 Unionisták 888 Független jelöltek — —­409 Sinnjeinek 498 Nacionalisták 330 összesen: 5908 1919 Januuár 2. A trón enyves mezű támasza. A Burgonyaközpontban nagy sikkasztás-­­­nak jöttek nyomára. A központ óriási nyere­séggel burgonyadarát szállított Ausztriának. A nyereségből 4 millióról sehogy sem tudnak elszámolni. A központ vezetője, Miklós Jenő azt vallja, hogy­­ az egész összeget Windisch­grätz utasítása alapján átadta Marich Je­nőnek, a minisztérium elnöki osztálya veze­tőjének és úgy tudja, hogy az összegből Marich 2 millió koronát egy aktatáskában adott át a miniszternek, 1,9 millió koronát pedig Marich becsomagolva vitt el a minisz­ternek. A kormány megindította a bűnügyi vizsgálatot Windischgrätz herceg ellen. Az a gyanú, hogy ezt az összeget a Wekerle-kor­mány érdekében politikai propaganda cél­jaira használták föl. A herceg úr tehát négy milliócskát elke­zelt! Ez a tény gyönyörűen egészíti ki a Ká­roly király legkisebb alattvalójának jellem­rajzát. Ez a fiatal hercegecske, akinek egész családja a Habsburgok szolgálatában gazda­godott meg, — egyik rokona vezette 1848-ban az osztrák császári ármádiát a forradalmi Magyarország ellen — hogyan-hogyan nem, átvedlett magyar hazafivá! A magyar föld tette magyarrá, mint Jókai új földesurát. Nagybirtoka van Sárospatakon. Ennek ré­vén főrendiházi tag, született törvényhozó. Nagy borü­zlete van a fővárosban. Különböző vállalatok igazgatósági tagja. A magyar po­litikában Szterényi József társa! Szterényi­nek kellett Windischgrätz, mert ő vele in-,­trikáltatott a bécsi udvarban, ahol a régi osztrák hercegi sarj, — aki hir szerint együtt szokott Károly királlyal dorbézolni — ben­fentes volt. Windischgrätznek kellett Szte­rényi, hogy a régi magyar politika kor­rup-­­ciójába vezesse. Méltó",barátok! Mindkettő érvényesült Wekerle . alatt." Windischgrsítzl az ifjú hercegécske, közélelmezési miniszter lett. Hivatalát arra használta föl, hogy a király minden kívánságát teljesítse. Nem­csak ami Ausztria és a hadsereg élelmezé­sét illeti, hanem a királyi család privát kí­vánságait is. A közélelmezési hivatal aktái­nak gondos felülvizsgálata kiderítette, hogy a legelső akta, amit őhercegsége aláírt, egy nagy zsírkiutalás volt a pármai hercegnő részére. Hiába, akinek az isten hivatalt ad, ad hozzávaló észt is, amint a közmondás tartja. Az ifjú hercegecske ugyan nagyon rosszul élelmezte Magyarországot, de közben talált módot arra, hogy négy milliócskát is­meretlen célra félretegyen! Íme, így fest a" trón leghűségesebb támasza, az az egy egyet­len magyar ember, aki Habsburg Károly­hoz bukása után is hű maradt és érdekében Svájcban intrikál talán még most is. -De micsoda társaság van ebben a Burgo­­nyaközpontban? Hát ha a vezérigazgató ,az tudta, hogy a hercegi miniszter milliókat tesz félre, miért nem nyitotta ki a száját? És Marich úr, az elnöki osztály vezetője, aki aktatáskában szállítja a miniszternek a mi­­­liókat. Micsoda társaság ez? Ki hiszi el, hogy nekik semmi hasznuk ne lett volna az eltussolásból? Jó lesz utána nézni ennek is! Furcsa véletlen, hogy éppen ma olvassuk a „D. H."-ban, hogy Bárczy István, a lemon­dott főpolgármester eladta Németvölgyi-úti villáját Marich Jenő miniszteri tanácsos­nak, a közélelmezési minisztérim­a osztály­vezetőjének, 1.150.000 koronáért. Mégis csak szép volt az a régi rezsim, ahol a hercegminiszter négy milliót elvihetett a közpénzekből, Bárczy polgármesteri fizetésé­ből olyan szépen tudott megtakarítani, hogy egyik villáját — még maradt neki vagy kettő — 1.150.000 koronáért adhatja el és Marich Jenő osztálytanácsos úr ilyen össze­get tud egy villáért fizetni! Hja, a régi szép időik!

Next