Népszava, 1919. június (47. évfolyam, 130–153. sz.)
1919-06-14 / 140. szám
CS89 Jtmffls "1& * S H 'Rpztftll konaressatt»! Weis® Jenő, a francia kommunisták magyarországi frakciójáinak titkára, a következő Sremtelke« jelentést teszi: Eolílo Forannd. »párti, a francia koloniális hadsereg lovasvadász őrmestere, hossza és Terjedelmes bujdosás atáta a csoportban, mint kommunista agitátor fölvételre jelentkezett és több ezer, Aradon szolgáló elvtársa nevében üdvözli a Magyar Tanácsköztársaságot, amelyet minden erejével támogatni fog a francia borzsvásra lelketlen üzérkedéseivel szemben. „Szegény, sanyargatott manear testvéreim, keblemre ölellek benneteket, mert Ti, bátor .'communis-'áh a nyomorban és piszokban sínylődő francia proletariátust is föl fogjátok szabadítani", mondja Belle elvtárs. Ezen jelentéshez még hozzáfűzi, hogy a tisztek között te mozgolódnak, mert már nekik is elég volt a dicsőségből. Bizonyítékaink vannak rá, hogy a jugoszláv frakció és a délvidéki direktórium nagyon hathatós propagandát fejtenek ki és a francia nyelvű, raajtunk szerkesztett röpiratok, valamint a mi frakciónk lapja, a Troisiene Internationale, átjutnak a demarkációs vonalon. Bello elvtárssal egyetemben Üdvözlöm a kongresszust és meg vagyunk győződve arról, hogy legközelebb a franciamunkásság bizonyítékát fogja szolgáltatni annak, hogy méltó forradalmi múltjához. Elvtársi üdvözlettel: Weisz Jenő, Reiße. Fédération Socialiste Internationale des Communistes de Hongrie, Fraction Franchise. (Éljenzés.) Ezután folytatódott: A pártprogram-vita folytatása. Alpári Gyula: Tisztelt elvtársak! Azzal, hogy a proletariátus a proletárdiktatúrára ígért át, a burzsoáziát a legérzékenyebben, életerőben támadta meg. Elvette a burzsoáziától vagyonát, elvette tőle azt a kényelmes életet, amelyben eddig élt. Ezzel a ténnyel a burzsoáziát elkeserítette és természetes ellenforradalmárrá tette. A burzsoáziáinak meg kell ragadni,a minden alkalmat, hogy a állapotokat visszacsinálja. A diktatúra módszereitől függ az, hogy ez sikerül-e neki, hogy mer-e ilyen kísérletet tenni, vagy sem. A diktatúra módszerei tehát nem lehetnek közömbösek a diktatúrája masagára. A distatúra módszereitől függ az, hogy a burzsoáziában lábra kaphat-e az ellenforradalmi cselekvés, amelyre a burzsoáziákiak mindenképen cselekedni szót. Azok tehát, akik a humanizmust prédikálják, azok magának a burzsoáziának is a legrosszabb szolgálatot teszik. Hogyha mi megengedjük enyhe módszerkezeléssel azt, aogy a burzsoázia gyülekeznek, hogy a burzsoázia ellenforradalmat csináljon, akkkor arra vagyunk kényszerítve, hogy ezt az ellenforradalmat a leghelyesebben elnyomjuk, pedig vérontás nélkül aligha fog sikerülni. Kérem, én azt mondom, hogy a burzsoáziának kell ellenforradalmárnak lennie. Hogyha azonban mi a diktatúrát enyhén kezeljük, vagyis, hogyha gyülekezési jogot adunk a burzsoáziának és sajtószabadságot adunk neki és ha lehetővé tesszük a burzsoáziának az ellenforradalmat, hogyha fegyvert adunk magunk is az ellenforradalmi burzsoáziának kezébe, akkor, tisztelt elvtársaim, elősegítjük magunk is az ellenforradalmat. („Úgy van!") Ha nem akarjuk ezt elősegíteni, akkor konzekvensen, szilárdan és keményen kell kezelnünk a diktatúrát. Természetesen ezzel én nem azt mondom, hogy fölösleges vérontást csináljunk, nem azt mondom, hogy lyúkszempolitikát csináljunk, hanem azt mondom, hogy igenis konzekvensen és erélyesen ragaszkodjunk a diktatúra szigorú módszereihez. (Élénk helyeslés.) Kunt elvtárs azt kifogásolta főleg, hogy a diktatúra mai módszerei miatt nem virulhat atudomány, nem virulhat a művészet és a hogy ezáltal nagy kára van az egész emberiségnek. Háborúban, osztályharcok alkalmával a művészi produkció amúgy is csekély, mint ahogy láttuk ezt azelőtt a háború alkalmával. Ezen mi semmiféle enyhe vagy nem enyhe diktatúrával nem változtathatunk. Azt hiszem, hogy ha sikerül össz, az új társadalmat megalapítanunk és megalapítjuk úgy, ahogy arra törekszünk, hogyha sikerül a diktatúra konzekvens kb.Hives elérni azt, hogy rövidesen véget vetünk ennek az osztályharcnak, akkor a művészetre és a tudományra egészen új korszak fog virradni, olyan korszak, amely hasznára lesz a mnkásságnak. Én és velem együtt azt hiszem, igen sokan itten, a művészetet és tudományt nem tartják általános dolgoknak, olyan dolgoknak, amelyek függetlenek az osztályoktól. Én a művészetet és tudományt is egyáltalán osztályművészetnek és osztálytudománynak tartom. G.Ugy van!4*) A művészek eddig legnagyobbrészt tollal, ecsettel, vésővel, a burzsoáziát szolgálták, a burzsoáziát dicsőítették, vagy az ő érdekében vagy az ő gyönyörűségére dolgozott. Nagyon természetes, hogy ezek a művészek ma, amikor megszűnt ez a burzsoázia uralkodó osztállyá lenni, mivel hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a burzsoázia osztályérdekeit szolgálják a maguk módja szerint, ezek pillanatnyilag nem dolgozhatnak tovább. Ne felejtsük el azonban, hogy vannak szocialista művészete, van szocialista művészet is. A diktatúra alatt született egy nagyon szép költemény, Farkas Antal elvtársnak a költeménye, amelyben leírja, hogy jön haza az öccse Szibériából. "Azt hiszem, elvtársaim, hogy ez magában véve is olyan művészi produkció, hogyha az ember olvassa, azt a benyomást szerzi, hogy ez a művészet ebből a társadalomból nem fog kiveszni még a diktatúra alatt sem. Lesznek majd szocialista művészek, lesznek szocialista alkotók, akik itt delgozhathatnak és alkothatnak de az, hogy azok a "történelemtudósok, akik eddig a királyokat dicsőítették, azok az írók, akik eddig a Lipótvárost dicsőítették, hogyha ezek pillanatnyilag nem is dolgozhatnak, azt hiszem, ez nem olyan nagy szerencsetlenség reánk nézve. („Úgy van! Úgy van!") Kunfi. elvtárs ajánlotta először, hogy tartsuk meg a szocialista nevet. Ő a jobboldali diktatúrának a szíve. Nem azzal érvelt ugyan a név mellett,-.hogy ő jobboldali vagy nem jobboldali, ' Kan-e®azsaí, frogy e?; a név nem megbélyegző. Tisztelt elvtársaim! Én azt hiszem, hogy a szociáldemokrata név sem megbélyegző, sőt tudom nagyon jól és tudják mindnyádian, hogy hosszúidőn át a legforradalmibb elvtársak büszkén vallották magukat szociáldemokratáknak, ellentétben a többi szociálista párttal és éppen Oroszországban Lenin pártja volt az, amely a szociáldemokrata jelzőt használta. Egyes országokban a kommunisták még ma is szociáldemokratának vagy szocialistának nevezik magukat Tradíciók tapadnak ehhez a régi névhez és la név megtartása érthető is addig, amíg mindenütt kommunista nem lesz az egész Internacionálé. Ha azonban, tisztelt elvtársaim, mi föladjuk azt a nevet, amelyhez a múltban annyi dicsőség fűződött, ha föladjuk ezt a nevet, mert nem födi teljesen a mostani mozgalmat, akkor legyünk konzekvensek és vegyük föl azt a nevet amely valóban kifejezi a mostani mozgalmat, a tömegek tudatában él és ez a kommunista név. (Éljenzés.) Azt mondják az elvtársak, különösen Malisics elvtárs, hogy ez nem fontos dolog, nekünk az a fontos, hogy dolgozzunk. Én azt hiszem, hogy ha dolgozni akarunk, akkor rendezni kell ezt a névkérdést, mert hogyha neon rendezzük, akkor a viszály meg fog maradni a munkásság körében és akkor ennek nemcsak teoretikus jelentősége lesz, hanem, sajnos, prafikus jelentősége is és ez nagyon is hátráltatni fogja a diktatúrának az utcját. (Helyeslés.) Rónai elvtárs rámutatott ara, hogy a programban nea jelöljük meg, kifejezetten nem emeljük ki azt, hogy mi fa nemzetközi forradalomra támaszkodunk, holott ez tevékenységünknek főalapja. Elvtársaim! Rendben van, emeljük ki a programban azt, hogy mi a nemzetközi forradalomra támaszkodunk, azonban a forradalmat emberek csinálják, a forradalmakat pártok készítik elő és melyek azok a pártok, amelyek nyugaton a forradalmat előkészítik! Elvtársaim, ezek mindenütt a kisebbségben levő kommunista pártok, már most, hogy ha mi nem vesszük föl azt a nevet, amelyet ők fölvettek, ha ezzel mi megtagadjuk a közösséget velük akkor ezzel az eljárással vájjon használunk-e a nemzetközi forradalomnak? Én azt hiszem, hogy nem. Az antant még ma is reméli azt, hogy amit ő saját fegyvereivel és saját zsoldosaival nem tud elérni, reméli azt, hogy a volt szociáldemokraták meg fogják dönteni ezt a diktatúrát. Én azt hiszem, hogy fölösleges itt kimondani azt, hogy ez a remény teljesen hiú remény („Úgy van!" „Úgy van!" Helyeslés.), azonban én azt mondom, hogy nagyon használnánk a mi ügyünknek azzal, hogy ha ez a párt egységesen kimondaná az ántant felé: mi kommunisták vagyunk, az egész párt kommunistapárt, mitőlünk semmit sem remélhetnek. (Élénk éljenzés és taps.) Welfner elvtárs különösen azért ajánlotta a szocialista (kommunista) megnevezést, mert a falun nem igen értik meg a kommunista szót. (Mozgás.) Én azt hiszem, hogy lehetséges, hogy igenis vannak sokan, akik nem értik és még nagyon sokat kell tennnünk ahhoz, hogy jól megértse mindenki ezt a dolgot, de azt hiszem, hogy most a szocialista szót sem értik még nagyon sokan. Artfei szociáldemokráciákra nagyon sok koncessziót tettünk és teszünk még ma, a diktatúra átmeneti ideje alatt is, azonban tartsuk meg a régi szociáldemokrata pártnak egy nagyon jó tradícióját, tartsuk meg azt most az átmeneti időben, is, azt, hogy ha koncessziókat tettünk is, a butaságnak, a tudatlanságnak sohasem tettünk koncessziókat. Ne tegyünk koncessziókat sem a tudatlanságnak, sem a butaságnak, mondjuk meg nyíltam: ezek vagyunk, igy neveznek bennünket s ezt azután magyarázzuk meg a népnek is. (Élénk éljenzés és taps.) Boros Ignác sürgősségi indítványt terjeszt be, hogy a vitát bezárják. Rabinovits József elnök szavazás után megállapítja, hogy a többség akarata, hogy a vitát folytassák. Rákosi Mátyás: Két kérdés van, amely bennünket most foglalkoztat. Az egyik a párt nevének kérdése, a másik annak a módszernek akérdése, amellyel a diktatúrát folytassuk. Az első kérdés bármennyire kényes is, kevéssé fontos. Tény az, hogy a név nehéz kérdés. Azelőtt a választás előtt állunk, amely előtt állott Marx is, amikor választania kellett A helyzet tényleg az, hogy szocialistáknak nevezik Angliában azokat is, akik muníciós manikreáterek és radikális szocialistáknak nevezi magát Franciaországban az a párt, amely a nagy- tőkét képviseli. Ily viszonyok között tényleg meggondolandó, hogy megtartsuk-e a szocialista nevet Vannak más szempontok is. Mi a III. Internacionálé elé vittük ezt a kérdést, onnan azt a tanácsot kaptuk, hogy fogadjuk el a kommunista nevet Nem túlságosan nagy eset, ha nem fogadjuk el; a lényeg a fontos és orosz elvtársaink nem fognak haragudni, ha minden tekintetben proletárokhoz méltó magatartást tanusítunk, ha nem is komunisa név, alatt, de mindenesetre erős csalódást fog kelteni, ha kommunista elvtársaink Oroszországban azt látják hogy először hozzájuk fordultunk tanácsért és amikor íéták ezt, egyszerűen negligáljuk. Legyünk tisztában azzal, hogy ezt a kérdést úgy a saját barzsolkiánk, mint a külföld sajtója ki fogja hegyezni, pecsenyét csinál belőle arra nézve, hogy kimagyarázza ezt a látszólagos ellentétet, amelyet a név elnem fogadásából esetleg kimagyarázni lehet. A másik kérdés, a diktatúra módszereiről szól. A magyar proletárdiktatúra módszere nem lehet más, mint elsősorban a föltétlenül szükséges termelési eszközök kisajátítása. Minden egyéb sallang, minden egyéb kefogásolni való vagy túllépése az elveiknek, elsősorban rajtunk kívül eső okokból keletkezett. Itt elsősorban azokra az akasztófákra és az úgyreveztett vérengzésekre gondolok amelyeket itt egyesek felhoztak Erre vonatkozólag csak azt mondhatom, hogy a magyar proletariátus diktatúrájának módszere a defenzíva volt. Előbb kötötték lalaikra munkástanácsaink vezetőit és hurcolták végig az utcákon és csak azután jött a mi akasztófánk, előbb gyilkolták le vörös őreinket és csak utána kellett nekünk példát statuálni. Senki közöttünk nincs, aki örömest vállalná a halálbüntetés ódiumát, azzal mindannyian tisztában vagyunk, mindannyian elkövetünk minden lehetőt, hogy a diktatúrát a szélsőségektől megmentsük. Ami történt, föltétlenül szükségesség volt és kizárólag burzsoázia provokálásának ellenhatásaképen történt. Elvtársak! Legyünk tisztában azzal, hogy az osztályharc raj vonalai között nem lehetsé-ges semleges zóna, nem lehetséges holt tér. Ha visszavonjuk osztályharci vonalainkat, a burzsoázia diadalittasan fog utánunk özönleni. Nagyon csodálom, hogy éppen Kunfl elvtárs aa, aki a sajátszomorú tapasztalatain nem okul. A burzsoásajtóval szemben igyekeztünk kíméletesek lenni, nem szüntettük be a burzsoá lapokat és ennek az lett az eredménye, hogy elfogyott a papír nemcsak a burzsoálapok számára, hanem a Népszava és Vörös Újság számára is. Figyelmeztetem az elvtársakat arra is, hogy amikor szabadon eresztettük a túszokat, hogy a burzsoázia jóakaratát megnyerjük, a Jóindulat egy hét múlva vasúti sztrájkban nyilvánult meg. ".A^talyhartyot engedákernyisé rgel végig küzdeni nem lehet Ha valaki biztosítékot tudna nekünk nyújtani arra, hogy a diktatúrának enyhébb kezelése folytán minden jobb lesz, hogy nagyobb lesz a munkafegyelem, rendezettebbek az élelmezési viszonyok, csökken a burzsoázia ellenállása, akkor lehet szó enyhítésről, erre nézve azonban egyetlen egy ebben az irányban fölszólaló sem nyújt semmi néven nevezendő garanciát, ezt adni nem tudja és nem is tudhatja. Elvtársaim! Semmi néven nevezendő engedményt visszafelé abban az irányban, ahogy Kunó elvtárs azt nekünk javasolta, nem tehetünk, azt nem tarthatjuk jónak annak az eredménye éppen az ellenkezője lesz annak, amit Kunfi elvtárs talán jóhiszeműen elgondolt. Kérem, hogy semmi néven nevezendő engedményhez ebben az irányban ne adják oda magukat (Éljenzés és taps.) Lukács György: Azok között a kifogások között, amelyek itt elhangzottak a diktatúra kezelésére vonatkozóan, két elvi szempont van, amely a nem egész precíz fogalmazás következtében könnyem félreértésre adhatna alkalmat A két kérdés: a kritika kérdése egyfelől, másodszor az úgynevezett kisebbség uralma. A kritika kérdésében Marxot is idézték. Azt mondották, hogy szerinte a proletárforradalmak szakadatlanul kritizálják önmagukat és ezt valahogyan úgy igyekeztek beállítani, mintha a magyarországi proletárdiktatúra a burzsoá kritikát elnyomó tendenciája nem volna megfelelő. (Rónai Zoltán: „Ezt senki nem mondotta.") A proletárforradalmak önmaguknak való kritizálása azt jelenti, hogy az a mozgalom, amely a proletariátust folyton nagyobb erővel kényszeríti a forradalomba, nem tűri, hogy a forradalom élén állók egyéni hangulatokból, szentinfantalizmusból vagy bármiféle okokból szem elől tévesszék azt az öntudatot, amely a proletariátust, az egész világ proletariátusát vezeti. Ugyanide vonatkozik az a kérdés is, amely az úgynevezett kisebbségre vonatkozik. Igenis hangsúlyozzuk, hogy a proletárdiktatúra a kisebbségek uralma. De ki ez a kisebbség? Ez a kisebbség az öntudatos szervezett munkásság, amely az összes dolgozók érdekében, amely dolgozók a maguk érdekeit midig nem ismerték föl, gyakorolja ezt a diktatúrát. Tiltakoznunk kell az ellen, hogy olyfajta kritikának adassék meg a szabadság, amely arra alkalmas, hogy a kevésbé öntudó-