Népszava, 1919. november (47. évfolyam, 217–242. sz.)
1919-11-08 / 223. szám
IXXIVIL évfolyam, 223. szám Budapest, 1919 november 8. szombat AZ ELŐFIZETÉS ÁEAj egy évre .......... 160 kor. fél évre 80 kor. negyed évre . - . 42 kor. egy ilóra ........ 10 kor. EGYES SZÁM ÁEA 59 FILLÉR A MaGYAROmSZági SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KöZPOffTI KÖZLÖfiYE, TeíÉZMi*aí: M» Ceftm. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4 SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-39) KIADÓHIVATAL: Vili, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Spre compleetarea avizului dat, se face cunoscut, ca in total vor sosi din Romania 75 sistema ce se vor ditribui sub controlul Ministerului de Minante ungar prii Federaţie ul firurier minerale. Preţul de desfacere fixat este de 7.40 koroane benzina grea si 8.20 boroane benzina usoara, preturi calculate dupa preturile Ministerului de industrie roman, care sunt 1 leu 50 si 1 leu 70 franco Campina la care s-a adagoat spesele de transport, manipulatie si distributie. Fabricele, care doresc a trata chestiunea in legatma cu colaborarea industriei din Romania, se pot adresa delegatului Ministerului de industriei Hotel Astoria." A máradott hirdetélétag kiegészítésével kvábbre tétetik, hogy Romániából összesn 75 ciszterna benzin fog Budapestre érkezni, amelyet a magyar pénzügyminisztérium fog kiosztani az Ásványolajközpont útján. A könnyű benzin ára 8.26 korona, a nehéz benzin ára 7.40 korona. Ez az ár a román ipari minisztérium által megállapított árak alapján van kiszámítva, amelyeiben 1.50 és 1.70 árnak felel meg, franco Campina állomás, ehhez hozzá lesz számítevd a szállítási, kezelési és szétosztási költség. Azok a gyárak, amelyek a román ipari körökkel érin«keziksbe lépni óhajtanak, forduljanak a román ipari minisztérium megbízottjához (Budapest, Astoria-szálló). tárgyaljon. A Friedried úr elnöklete alatt álló kormány azonban nem felel meg a szövetségesek feltételeinek, mert a különböző politikai pártok nincsenek benne képviselve. Ha Friedrieb úr nem akar vagy nem tud ilyen szellemű országos kormányt alakítani, úgy a magyar nép vegye tudo- másul, hogy a szövetségesek csak olyan kormányt ismernek el, amely a kívánt feltételek szerint fog megalakulni..." Mit szól most már ezekhez Friedrich úr és derék társasága? Tudomásul veszi-e ezek után, hogy őt mindenki — és elsősorban az a tényező, akinek szava ma mégis csak döntőbb jelentőségű, mint a lánchídi csata, hőséé — a rend, a munka és a béke akadályának tartja Magyarországon?! „A magyar nép vegye tudomásul...", ezt mondja a francia hivatalos jelentés. Hát a magyar nép ezt már régen tudta, a magyar munkások pártja pedig első perctől hangoztatta, hogy igenis, ide olyan kormány kell, amely valóban biztosítékot, nyújt abban az irányban, hogy politikai becsületességgel, komoly elhatározással és hozzáértéssel tud és akar az ország mai kétségbeejtő helyzete- Ezseit megérti Friedrich úr?! Hogy a miniszteri székekhez odatapadt és a helyükhöz görcsösen ragaszkodó urak onnan előbb-utóbb mégis csak eltakarítódnak, abban, nem lehetett kételkedni. Most azonban már az események egymásutánja olyan tréfát űz ezekkel a nehéz fölfogású urakkal, hogy szinte mulatságossá kezd a dolog válla. Azonnal itt lévő képviselője értésére adta már Friedrich „kormányelnök" úrnak, hogy az ország érdeke szerint neki sürgősen el kellene a helyéről kotródnia. Persze, lévén Clerk úz európai ember, ezért nem „magyarosan" beszélt a kitűnő miniszterelnökkel, hanem udvarias európai nyelven. Csakhogy, úgy látszik, ez a baj, mert az európai hangot Friedrich úr nem érti meg. Az egész ország megértette már és őszinte megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy végre megszabadul ettől az országrontó társaságtól. Azonban alig hogy az általános föllélegzés megtörtént, megjelent Friedrichék rejtelmes célzatú ésugyanolyan lfragu közlése a „Magyar Távirati Iroda" útján, amelyben tudomására adják az ámuló országnak, hogy — szerintük — Horthy, a hadseregfővezér nem azt mondotta, amit aláírt és hogy nekik különben is minden mindegy, tőlük az egész ország a feje tetejére állhat, ők jól érzik magukat és eszük ágában sincs elmenni. Ámde mit tesz a sors? Ugyanabban az órában, amelyben kiváló írásművüket — a távirati iroda közleményét — világgá bocsátják, köztudomásúvá vált Budapesten, hogy az október 24-iki francia lapok az alábbi hivatalos jelentést közlik: „A legfőbb tanács megvizsgálta a magyarországi helyzetet és megállapította, hogy Budapesten olyan magyar kormánynak kell alakulnia, amely képes arra, hogy a rendet fentartsa, hogy a törvénytiszteletnek érvényt szerezzen, hogy biztosítsa a választások szabadságát és hegy a békéről SuffieatiteSasassus P "8 P 1 III,*) Tehát változatlanul föntartjuk elvi álláspontunkat: szocializálni kell a lakásügyet. A jelen pillanatban azonban ezzel a követeléssel szemben áll némelyeknek az a súlyos aggodalma, hogy az ország új politikai és gazdasági alakulása következtében Budapest (mert hiszen ennek a kérdésnek a megoldásánál legfőképen Budapestről van szó) elveszítheti mostani nagyvárosi pozícióját, elveszítheti lakosságának nagy részét és akkor a mai lakáshiány a másik szélsőségbe csap át: a lakások tízezrei fognak sncsen állani, úgy hogy ha nem lennének a bérházak szocializálva, automatikusan esnének "a lakásbérek. Ha ez az eset bekövetkezik, akkor mit értünk el a szocializálással"? Azt, hogy a főváros, mint a lakásmonopólium tulajdonosa, kénytelen lenne nemcsak fnntartani a mostani lakásbéreket, hanem, mivel a sok ezer lakás üresen maradása révén támadó veszteséget is be kellene hozni, a valóban kiadott lakások bérét még emelni is, máskülönben nem bírná a volt háztulajdonosoknak adott kártalanítási papírok kamatait és törlesztési összegeit előteremteni. A szocializálásból tehát a lakosság óriási többségének kára lenne, ellenben nagy haszna lenne belőle a házbérlőkének, amely ilyen módon megmenekülne a Budapest esetleges lecsúszása következtében reája váró veszteségektől. A mai viszonyok közt — noha a Budapest jövőjére vonatkozó pesszimizmust alaptalannak tartjuk — ezen az aggodalmon mi sem tehetjük túl magunkat. Ma tehát a lakásügy abszolút szocializálását nem tartjuk keresztülvihetőnek. Ellenben igenis keresztül lehet és kell vinni a részleges szocializálásnak olyan módját, amely biztosítja a szocializálástól várható összes előnyöket és kizárja a város anyagi kockázatát. Ez a módszer pedig abban áll, hogy a mai bérházak maradjanak magántulajdonban, de a lakásbérek fölemelése a város joga legyen a saját pénztára javára, új bérházakat pedig ezentúl csak a rá. *) Az T. és TI. cikk lapunk november 4. és 6. számában jelent meg.ben munkához fogni. 1 A magyar nép az első pillanatban, amikor ez a rontó-bontó társaság az ország színe előtt megjelent, tisztában volt azzal és meg is mondotta, hogy ezekből hiányzik a hivatottság és hiányzik a becsületesség. Ezek nem az ország javát akarják és legjobb esetben is csak egy kicsiny töredék önző és vakmerő kalandorkísérletezésének szóvivői és végrehajtói. De hogy olyan komoly és döntő tényező, mint amilyen most Páris és a legfőbb tanács, ezt a klikket nem ismerik el, mert Parisban egész Magyarországgal alkarják a megegyezést és a békét, ezt most ime hivatalosan és most már különböző írtakon is megüzenték Friedrichéknek. Most kikapták az írást francia nyelven is, németül is, magyarosan is. Ha ezzel se éri be Friedrich úr, ha — amint mondja — „messzemenő elhatározásokra jutott a kormány", akkor ezalatt valószínűen azt kell érted, hogy mint Petőfi őrültje: ... „ostort fog fonni a napsugartabból és meg fogja vele korbácsolni az egész világot". Bizony az őrültek ilyenek. De akkor legalább a világ is tudni fogja, hogy Friedrichék hová valók,ról építhessen és azokat maga kezelje. Ha a pesszimistáknak ad igazat a jövő, akkor nem kell építeni és nem épít a magánvállalkozás sem. Ha azonban Budapest mostani népessége megmarad, sőt növekedik, akkor építsen a város, a legmesszebbmenő módon kielégítve a lakásügyhöz fűződő nagy szociális érdekeket és kihasználva a gazdaságos termelés minden lehetőségét. Csakhogy ez az építkezés — legalábbis az első években — drága lesz. Az új lakásokat tehát nem lehet a mai árakon adni, a legkedvezőbb esetben is ötven-hatvan százalékkal (némelyek szerint még többelis) magasabbra kellene azoknak a bérét szabni a mostani lakásokénál. Szocializálás nélkül mi lenni© ebből? Elsősorbans, ha a felmondási és a lakbéremelési tilalmat föntartanák, a lakóknak két osztálya támadna: az egyik, amelyik a mali bérházakban aránylag olcsóm lakna; és a másik, amelyik az új városi bérházakban ötven-száz százalékkal drágábban lakna. Tűrhetetlen igazságtalanság! Ha pedig szabaddá válik a lakások fölmondása, akkor bekövetkezik az egész vonalon a fölmondás meg a lakásbérek emelése, ha pedig a lakásbéremeítés tovább is tilalom alatt maradna, a háztulajdonosok az új bérleti szerződések megkötésénél rejtett címeken és rejtett utakon szednék be a kívánt többletet. Ezzel szemben azonban nem nehéz a védekezés. A város megengedi a régi lakások bérének bizonyos mértékű fölemelését, illetőleg azokat maga emeli föl, de nem a bérháztőke javára — amely erre semmiképen sem szolgált rá — hanem a maga javára, vagyis a köz javára, úgy hogy a mai házbérek és a megállapítandó új házbérek között való különbözetet a város kapja. (A mai házbérek összege körülbelül 200 milló korona; 25 százalékos emelés — amely szám itt csak példaképen szerepeljen — 50 millió koronát tenne ki a város javára). Viszont a város kimondaná, hogy a saját új bérházaiban (amelyeket a szükséglet gondos mérlegelése alapján építene és amelyeknek az építési költsége egyelőre meglehetősen drága lenne) a lakások bére nem lehet magasabb, mint a régi lakások fölemelt bére, az ebből támadó deficitet pedig a város fedezi T. Nagy küzdelmek, nagy kötelességek várnak ránk. Minden munkás álljon a népszava mellé .