Népszava, 1921. december (49. évfolyam, 270–294. sz.)
1921-12-01 / 270. szám
1921 december 1. NÉPSZAVA Az osztrák isemz®fgg^8lés jóváhagyta a velencei egyezményt. * * Schober kancellár beszéde a nyugatmagyarországi kérdésről. — Az osztrák csapatok tervszeren haladnak előre Nyugatmagyarország déli részén. Az osztrák nemzetgyűlés szerdán ,tárgyalta a külügyi bizottságnak a velencei jegyzőkönyv jóváhagyására vonatkozó kezdeményező indítványát,amelyet lapunk keddi számában ismertettünk A külügyi bizottság jelentésének és javaslatainak előadója Mayr dr. rámutatott arra, hogy a velencei jegyzőkönyv csupán kötelezettség nélküli tárgyalások eredményét foglalja magában és csak az alkotmányos jóváhagyással, amelyet a kormány a nemzetgyűléstől kér és az erre következő ratifikálással kapja meg ez az egyezmény államszerződés jellegét f és kihirdetése után úgy nemzetközi jogi tekintetben, mint befelé is hatályba lép. Mivel ezt a jóváhagyást nem tehetjük bizonyos feltételektől függővé, a nagyköveti konferenciának a terület előzetes pacifikálása és a szavazás biztosítása tekintetében tett ígéretei jóváhagyásunk és ennek folytán hozandó határozatunk egyszerű előföltételének tekintendők. Emellett újólag megállapítjuk, hogy reánk nézve csak a saintgermaini szerződés határozmányai lehetnek mértékadók, hogy mi a magyar kísérőjegyzéket el nem ismerjük és hogy az antant súlyos nyomása alatt vagyunk kénytelenek a velencei jegyzőkönyvhöz hozzájárulni. Schober kancellár mondott ezután hosszabb beszédet Ismertette a nyugatmagyarországi kérdés egész anyagát, a diplomáciai tárgyalásokat az antanttal és a magyar kormánnyal egészen a velencei tárgyalásokig. Beszédének ebben a részében utalt arra, hogy Budapesten és egész Magyarországon nem szabad elfelejteni azt, ami a nyugatmagyarországi kérdés keletkezésére és Ausztria és Magyarország jövendőbeli viszonyára alapvető jelentőségű, azt a tényt, hogy a saint Germaini és trianoni békeszerződésekben a győztes autóutállamok voltak azok, amelyek megállapították, hogy a nyugatmagyarországi vármegyéket Ausztria kapja meg és az antanthatalmak voltak azok, amelyek megállapították hogy ennek milyen körülmények közt kell megtörténnie. Magyarország igazán nem kívánhatja, hogy a dr. Renner, akkori kancellár által vezetett békedelegáció Ausztria nevében, amelytől a német faj testvérek millióit, virágzó gazdasági területeket és történelmi jelentőségű birtokokat erőszakkal vettek el, ennek az ősnémet nyelvterületnek, Nyugatmagyarországinak odaítélését viszautasítja, mert a német-osztrák népnek joga volt arra, hogy meg ne fosszák ettől az egyetlenegy kárpótlástól. Ezután rátért azoknak a tárgyalásoknak az ismertetésére, amelyet az Ausztria-Magyarországgal az antant kívánságára több ízben folytatott. Ezeket mondotta: A magyar kormány az átadás utáni augusztus 31-én az osztrák kormánynak ajánlatot tett, amelyben az Ausztriának ítélt területnek több, mint negyedrészét az egész nyugatmagyarországi lakosságinak több, mint kétheted részét Magyarország számára követeli. Ezt az ajánlatot az osztrák kormány, akülügyi bizottságnak augusztus 13-iki és 27-iki határozataira támaszkodva, azzal utasította vissza, hogy a nekünk odaítélt területek sima átadása előtt ezek a tárgyalások lehetetlenek. Ami azután a soproni nemzetközi tábornoki bizottság diktátuma és vezetése alatt történt átadás alkalmával augusztus 28-án lejátszódott, mindnyájunk élénk szomorít emlékezetében van. Magyarországhoz való jó viszonyunnkat nem akarom kedvezőtlenül befolyásolni és Ausztria és Magyarország között nem akarok új keserűséget teremteni, ezért ezeknek a sajnálatos eseményeknek visszaidézésével nem fogok sokáig időzni. De teljesen nem mellőzhetem ezeket az eseményeket. A magyarok részén látszóan minden rendben volt, de csak látszóan. Az antant megparancsolta a magyar csapatoknak, hogy hagyják el Nyugatmagyarországot, a magyar csapatok el is hagyták Nyugatmagyarországot. Helyükre csendőrök jöttek, akik bizony nagyon hasonlítottak a csapatokhoz. Mikor a csendőröknek is el kellett hagyniuk az országot, a csendőrök is eltűntek és az úgynevezett „felelőtlen elemek" árasztották el az országot. A csapatok, a csendőrök és a felelőtlen elemek közt való kapcsolatot a magyar kormány maga világította meg, amidőn — mintkésőbb alkalmam lesz kifejteni — villámszerű gyorsasággal megtisztította az országot a felelőtlen elemektől. Ezek a felelőtlen elemek, amelyeket bandáknak is neveznek, Magyarország belsejének minden részéből rekrutálódtak. Diákok, tisztek, munkanélküliek, menekültek szaporították meg a sorokat és ez előtt az elvitazhatatlanul bebizonyított tény élet semmivé omlik össze a nyugatmagyarországi lakosság fölkeléséről szóló nagyon is átlátszó mese. Nem a nyugatmagyarországiak voltak azok, akik a megszállásnak fegyverrel ellenszegültek, hanem szabadcsapatok, amelyeket bizonyára nem a magyar kormány tudta nélkül, egy messze szétágazó szervezet küldött le Nyugatmagyarországba. Miután megemlékezett a nyugatmagyarországi csatározásokról és Ausztriát ért határsértésekről, rátért azoknak a tárgyalásoknak ismertetésére, amelyeket della Torretta olasz külügyminiszterrel és Benes cseh külügyiminiiszterrel folytatott a magyar kormány ama javaslatáról, hogy Sopron és környéke maradjon Magyarországé. A külügyi bizottság szeptember 24-én hozta meg azt a rendkívül fontos határozatát, amely nem foglalkozott ugyan a két közvetítés érdemével, de amellett én, aki az osztrákkülügyi bizottság kívánságairól pontosan voltam, informálva, úgy értelmeztem, hogy Nyugatmagyarországnak a bandák kezeiből való kiszabadítása előtt gondolni sem lehet arra, hogy a Magyarországnak teendő engedmények ügyében tárgyalásokba bocsátkozzunk. Ilyen érteleimben értesítettem a hatalmakat is és következetesen ezt az eszmét képviseltem. A cseh külügyminiszter már szeptember 27-én közölte velem, hogy közvetítési megbízatását visszaadta. Ugyanazon a napon Paksból azt a tanácsot kaptuk, hogy Magyarországgal lépjünk egyezségre és október elsején megérkezett Olaszország meghívása a konferenciára, amely Velencében volt megtartandó. Október 8-án Nagybritannia és Franciaország is bécsi megbízottaik útján azt a fölszólítást intézték hozzám, hogy della Torretta márki meghívásának tegyek eleget. A közvetítés és a velencei meghívás elutasítása esetén nem láttam utat és módot arra, hogy a nyugatmagyarországi tarthatatlan állapotoknak és a lakosság szenvedéseinek véget vessünk. Ezért el kellett mennem Velencébe. Ott természetesen mindig azt tartottam szem előtt, hogy a külügyi bizottság csak abban az esetben hatalmazott föl arra, hogy Magyarországgal érdemleges tárgyalásokba bocsátkozzam, ha Nyugatmagyarország teljes átadását márvégrehajtották. A csak néhány napig tartó, de izgalmas velencei tárgyaláson a legnagyobb szívóssággal képviseltem ezt az álláspontot. Csak midőn ennek az álláspontnak érvényt tudtam szerezni és másrészt kifejtették előttem, hogy vonakodásom Ausztriára nézve is veszélyes jár, csak akkor szántam rá magamat, hogy a nyugatmagyarországi kérdés szabályozását a békeszerződés területi határozmányainak részleges megváltoztatásával hajtja végre és csak annak határozott kijelentésével, hogy aláírásommal még semmiféle ígéretet sem teszek, szántam rá magamat arra, hogy az önök előtt lévő jegyzőkönyvet aláírjam. Ennek az eljárásnak az lett az eredménye, hogy éppen egy hónappal a jegyzőkönyv aláírása után Nyugatmagyarországot békésen birtokunkba vehetjük. És ha önök szem előtt tartják azt, hogy a befolyástól mentes népszavazás előfeltételeit megteremteni sikerült, meggyőződésem, hogy önök a velemeed jegyzőkönyvet helyesen fogrják megítélni. Több fölszólalás következett ezután, majd szavazásra került a sor. A nemzetgyűlés a külügyi bizottság jelentését és javaslatát elfogadta és ezzel a velencei egyezmény jóváhagyása megtörtént. * A soproni lapokat az antant-bizottság cenzúrázza. Sopronból jelentik, hogy a szövetségközi tábornoki bizottság elrendelte, hogy a Sopronban megjelenő lapokat további intézkedésig be kell mutatni a cenzúrának. (Bécs, november 30.) Amint az Arbeiter-Zeitung jelenti, az Ausztriának itélt nyugatmagyarországi terület, déli részének megszállása tervszerűen halad előre. A menetelést a magas hó rendkívül megnehezíti és az utánpótlás is sok akadályba ütközik. („M. T. I.") Tisztelt olvasóink figyelmébe! A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja az olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek elváltozása van, Hi korábban akarja a lapot, Ha nam kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül pantza van Hin, ki a N»p«zavn ki*dóhiv*t«lthoz (Budakost, Conti u. 4). Telefon József 3-31 és József 3-32 5 A washingtoni „leszerelési" konferencia eddigi eredményei. Új hatalmi csoportosulás — leszerelés nélkül. A washingtoni értekezlet eddigi pozitív eredményei nem túlságosan nagyok. A diplomaták pompázó beszédei ijesztő ellentétbenállanak a meghozott határozatokkal. Briand, ha nem is a japán, de a római Kato szerepében érezte magát, aki szakadatlanul hangoztatta „ceteran censeo"-ját Németország további fennállása ellen. Ennek ellenére nem teljesült Briand kívánsága, amellyel legalább egy garanciaszerződés formájában francia-amerikai szövetséget óhajtott elérni. Az amerikai diplomaták nyakra-főre dicsérték Briand-t, végül azonban úgy járt, mint Foch generálissimus, akinek mindenütt lelkesen helyeseltek, egyébként azonban nagyon tartózkodóan kezelték. Az amerikai diplomaták továbbra is rendű, tetlenül kitűzött céljaik felé vitorláznak, hogy megvalósítsák a pánamerikai politika nagy irányvonalait. Az Egyesült Államoknak Európában nincsen politikai érdekeltségük. Közömbös rájuk nézve, várjon Franciaország vagy Angolország uralkodik-e Európán. Döntő jelentőségű azonban rájuk nézve a Csendes-tenger és Keletázsia jövőjének a kialakulása. Arról volt szó, hogy Japánt, a legveszedelmesebb versenytársat lefogják és ehhez Anglia éppen elég jó volt. Nem, mintha hangzatos beszédekkel igyekeztek volna megszerezni az angolok jóindulatát, de minden intézkedést, minden megvitatott javaslatot az Angliára gyakorolható hatása szerint számítottak ki. Az angol-japán szövetséget minden körülmények között meg kell semmisíteni, hogy a japánokat a Csendes-tengeren és Kelet ázsiaiban elszigetelhessék. Az amerikaiak rendkívüli ügyességgel használták ki Angolország gazdasági és politikai nehézsége s azt a tőrszúrást, amelyet Franciaországtól Kisázsiáiban kapott. Franciaország lassanként már megint a napóleoni kontinentális politika vizein evez: minden politikai vitájának központja az Európa fölött való fölény kérdése. Napóleon egyiptomi hadjárata ugyanabban az irányban, mozgott, mint az angolai szerződés megkötésére irányuló törekvések. Napóleon tisztában volt azzal, hogy Angliát Európában nem győzheti le katonailag. Ebből származtak gazdasági intézkedései, amelyek elsősorban az egyiptomi hadjáratban jutottak kifejezésre, hogy elzárja az angoloknak Indiába vezető útját. Az angolai egyezménnyel a franciák ugyanazt a célt érték el, amennyiben az Indiával való közlekedés útja francia-török ellenőrzés alá jutott. Amellett figyelembe kell vennünk, hogy éppen a napokban hiúsultak meg az egyiptomi-angol béketárgyalások, aminek következtében meglehet, hogy Angolország helyzete mér nehezebb lesz Egyiptomban. Egyiptomnak Angolországra való jelentőségét a szuezi csatorna helyzete szabja meg, amelyen egy lázadó Egyiptom rendkívüli módon megzavarhatja a közlekedést, úgy hogy az Indiáival való kapcsolat további hátrányt szenvedne. Nem lehet megállapítani, mennyiben tulajdonítható az egyiptomi küldöttség londoni viselkedése Kemal basa anatóliai sikereinek, föltehető azonban, hogy Egyiptomban a nacionalista mohamedanizmus még jobban megerősöödött Kemal basa sikerei következtében. Ehhez járulnak még az angolok újabb nehézségei Indiában. A moplah-mozgalom tisztára muzulmán jellegű. Kétségtelen, hogy a szálak Angolából futnak a moplah törzsekhez Indiába, hogy ezzel megrázkódtassák a kisázsiai görögangol frontot. Ebihez járul továbbá az is, hogy a walesi herceget, az angol trónörököst, Bombaybanrendkívül viharosan fogadták. Az angol áruk bojkotja újabban megint megerősödött Indiában és a hinduk mozgalma megnehezíti az angolok helyzetét. Mindezekhez az ir-kérdés még mindig nagyon fontos szerepet játszik az angol politikában. Képes volt Lloyd Georget teljesen távol tartani a fontos washingtoni tárgyalásoktól. Anglia helyzete tehát sem politikai, sem gazdasági tekintetben nem valami kedvező és érthető, ha az angol diplomaták nagyon érzik a szükségét annak, hogy egy erős, gazdaságilag jól megalapozott hatalomra támaszkodjanak. Briand gazdasági eszközökkel csak nagyon nehezen tud a brit birodalomhoz férkőzni és ezért katonai hatalmának a megerősítésével igyekszik megerősíteni Európában Franciaország fölényét. Hogy Briand ennek a gondolatnak a megvalósításában nemcsak a szárazföldi haderők megerősítésére törekszik, az a körülmény is bizonyítja, hogy az olasz küldöttel együtt azt követelte, hogy a francia és az olasz tengeri egységeket a japánéhoz hasonló nagyságra emeljék. Ma még nem lehet tudni, hogyan intézik el ezt a követelést, föltehető azonban, hogy Anglia épp úgy, mint Japán, valószínűen az Egyesült Államok is, a legerélyesebben szállnak szembe ezekkel a követelésekkel. Anglia nem tűri és nem tűrheti el, hogy Franciaország Európában napóleoni jelleget öltsön, mert az angol gyárosoknak .