Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-28 / 71. szám

LI. évf. 71. sz. , Budapest, 1923 március 28. szerda Ára 30 korona NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS AHA . nerced évre 1700 kor. — külföldre . MM kor egy hóra... 60 kor. — külföldre . 150 kor. Ausztria egy hóra 1000 magyar korona. BOTES SZÁM ARA : Magyarországon 30 korona, Jugoszláviában t6­rng. kor., Ausztriában 1800 osztr. kor. KESZTÖSÉG : VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PARXI^JG.^. (Telefon: József J_K. é. József J-SO) TM TM — •1­­KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP i'j.. .(jtlA­DÓ HI­V­ATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. /T«l (Telefon: József 3—31 ,a József 3-32) Megint kidobtak egy díványt. Olvassuk az újságokban, hogy a rendőrség megint erélyesen föllépett a nagy betegség, a kivándorlás ellen. Eljárt itt meg ott, be­nézett a mozikba és nemcsak a kivándor­lásra csábító hirdetéseket kobozta el, hanem — hogy alapos munkát végezzen — a hirde­tések mozilemezeit is összetörte. Egyszóval: „megoldották" a keserves pro­blémát. Úgy, ahogy azt a rendőrség nem is tudja másként megoldani , kidobták a diványt. A kivándorlás problémája nem új keletű, nem is a legártatlanabbak közül való és minden kezdő közgazdász vagy szociál­politikus tudja, hogy e problémát nem fel­színes reklámok, nem is az utazás tömeges vágya idézte föl: statisztikai adatok szembe­állításával úgyszólván mérnöki pontosság­gal megállapítható, hogy a kivándorlási láz, helyesebben a menekülési vágy egyenes arányban emelkedik vagy csökken valamely állam szociális és gazdasági­­viszonyainak minőségbeli alakulásával. Az ember, minden ember, eredendő kon­zervativizmusa, a szokásokhoz és környezet­tel való ragaszkodása és vögszeretete a miinimumra csökkenti a változás után való vágyakozást — ha az ember a saját szülő­földjén, a saját tűzhelye körül csak­­meg­közelítően, is megtalálja az élet szükséges feltételeit. A kivándorlásra való csábításnak tehát csak ott lehet reménye sikerekre, ahol a szociális és gazdasági bajok meglazítják az ember kapcsolatát a megszokott környezet­tel, ahol veszteség, tehát kockázat nélkül való a kiszakítódás. Jó munka- és bérviszo­nyok között élő, szociális igényeiben nagy­jából kielégített, emberi méltóságában, moz­gási szabadságában nem zaklatott, politikai meggyőződésben és világfölfogásban háborí­tatlan tömegekről minden szétszórási kísér­let visszapattan s a kivetett hálókba leg­följebb a kalandvágyók és a tanulni akarók aránylag kis serege kerül bele. Bennünket még rosszakarattal sem lehetne megvádolni azzal, hogy elő akarjuk­ segíteni a munkásság, a produktív néposztály elszé­ledését. Hiszen minden egyes kivándorló munkással a mi pártunk lesz kisebb, a mi fölfogásunk, a mi világnézetünk ereje csök­ken — minden egyes munkás elvesztését a haladás ügye sínyli meg. Mi óhajtjuk a leg­kevésbé az indusztrializálódás lassulását vagy megállását s ha lehet ezt a meghatáro­zást alkalmazni, a szocializmus, a gyakor­lati munkásmozgalom érdeke, hogy minél erősebb ipara, minél nagyobb számú ipari népessége legyen az országnak, mert az ipari munkásság a haladás hadseregének az éle. A munkásmozgalmat tehát súlyosan érinti az a kivándorlási epidémia, amely a dolgozó néposztályt hatalmába kerítette. Még súlyo­sabban érinti az országott a háborús pusztí­tás után, amikor megritkult a munkássereg, noha teljesítményeire most volna a leg­nagyobb szükség, egyszerűen végzetessé vál­hat az esetleges újabb nagy vérveszteség. Ezt nem most állapítjuk meg először. Negyedfél esztendeje harsogjuk ezt a változó kormányok fülébe, mindig hozzátéve, hogy a veszedelmet meg kell és meg lehet akadá­lyozni — persze, nem azokkal a módszerek­kel, amelyekkel itt kísérleteznek. Nem ér semmit a határok lezárása, nem használ a technikai akadályok mesterséges növelése, ugyanígy nem lehet hatékony eszköznek te­kinteni a kivándorlási ügynökök reklám­képeinek az eltiltását. A kivándorlást csökkenteni és megakadá­lyozni csak egyféleképen lehetséges, de ez aztán csalhatatlan módszer: olyan állapoto­kat kell teremteni, hogy a munkás jól érezze magát. Ha a munkás érzi, hogy mint embert és mint munkást megbecsülik, ha tudja, hogy sorsa nem rosszabb vagy legalább nem sokkal rosszabb, mint más országok munká­sainak a sorsa; ha a munkásnak érté­keket termelő munkája mellett és azon­kívül­­ nem kell még külön nehéz küzdelmet vívnia munkájának olyan el­lenértékéért, amely biztosítja számára az emberies élet feltételeit; ha a mun­kás tudja, hogy egyenlő jogú polgára a hazának, jöhet megannyi kivándorlási ügy­nök még olyan káprázatos ígéretekkel — a tábor, a kenyérrel, joggal, szeretettel idelán­colt tábor mozdulatlan marad vagy csak na­gyon jelentéktelen hullámzást mutat. Ez a dolgok lélektani és gazdasági rendje. Ha a világszerte keresett, jó magyar mun­kást itt akarják tartani, kíséreljék meg en­nek a módszernek az alkalmazását. Mert higgyék meg: a dívány kidobása — mint sehol másutt — itt sem használ. mtssiisägfeizf©sätas és az egyesülés és gyülekezés joga. * * A szakszervezeti kongresszus tanácskozásai. — A hétfő délutáni és a kedd délelőtti ülés­ — Az egyesülési jog elleni gyakorlat okmányai. A szakszervezeti kongresszus, amelynek va­sárnapi megnyitó üléséről és hétfő délelőtti tanácskozásáról a Népszava keddi számában számoltunk be, hétfőn délután folytatta ta­nácskozásait, amelyek kedden este értek véget. A kongresszus tanácskozásai mindvégig a ko­moly megfontoltság és szilárd, céltudatos akaraterő megnyilvánulását mutatták. Hétfőn délután a munkásvédelem és munkásbiztosítás kérdéseit ismertették az előadók. Kedden az egyesülési és gyülekezési jog került napi­rendre. Az előbbi pontnál fölsorolt rideg té­nyek mind a legsúlyosabb vádak a „fajvédel­met" hirdető rendszer ellen, amelynek leg­utolsó gondjai között is legkisebb az igazi fajvédelem. A gyülekezési és egyesülési jog előadójának gyűjteményéből kiragadott sze­melvények pedig méltó kiegészítései e rendszer szociálpolitikájának. Kifogyhatatlan tárháza a rendeletek, végzések és utasításoknak , tanús­kodik róla, hogy a magyar közigazgatás a munkásokat ellenségnek, a munkások minden szervezkedési törekvését haza- és államellenes cselekedetnek minősíti. Az ilyen légkörben dol­gozni, eredményeket elérni, valóban heroikus munka. A kongresszus folytatólagos tanácskozásai­ról a következőkben számolunk be részletesen. Hétfőn délután­ ­,43 órakor nyitotta meg a tanácskozást Rothenstein elnök. Ezután Jászai elvtárs zárószavában válaszolt a vita során a jelentéshez fűzött föl­szólalásokra. A jelentés — mondotta Jászai — valóban nem foglalkozott az 1919. év eseményeivel, azonban tudjuk, nem foglalkozhattunk min­dennel, amivel szerettünk volna. E helyen szükségesnek tartom kiemelni, hogy a szak­szervezetek a legsúlyosabb ostrom ellenére is megállották a helyüket. Mindössze egy kis szervezet ment át a keresztény­szociálisokhoz, azonban e szakmában is azóta újra megalakult az osztálytudatos szervezet. Arra az ellenve­tésre, hogy a szakszervezeti életben a kisebb szervezeteket elnyomják, kijelentette, hogy en­nek éppen az ellenkezője áll, a Szakszervezeti Tanács elsősorban a kisebb szervezeteket tá­mogatja. Viszont kívánatos, hogy az olyan ki­sebb szervezetek, amelyek önállóan kevésbé tudnak boldogulni, a nagyobb szakszervezeti egységekhez csatlakozzanak. A termelőszövet­kezetek támogatását illetően kijelentette, hogy ez nem a Szakszervezeti Tanács feladata, de ilyen szövetkezetek alapítását nem is szokta javasolni, mert a tapasztalat szerint csak azok a szövetkezetek életképesek, amelyek a fo­gyasztási szövetkezetből nőnek ki. Az egyik felszólalásra kijelentette Jászai, hogy az egyes szakszervezeteket maga sem találja eléggé ellentállóképeseknek. A segélyek ugyanis, ame­lyeket a szakszervezetek nyújtanak, a pénz le­romlása miatt nem elegendők. Meg kell erő­síteni anyagilag a szakszervezeteket, hogy az olyan óriási bérmozgalmakra, mint amilyen a vasasok kizárása volt, fölkészülten álljunk. Ennek pedig az a módja, hogy a munkáltatók blokjával szemben megala­kítsák az anyagilag erős szakszervezetek blokját. A külföldön járó magyar munkások segélye­zését illetően megjegyezte, hogy sok illetékte­len segélykérésről érkezett hír, úgy hogy a jövőben csak a Szakszervezeti Tanács igazol­ványa alapján lehet majd segélyért jelent­kezni. Révész Zsigmond fölszólalására meg­jegyezte, hogy a nyomdászszakszervezetben végzett sok évtizedes munkája fölmenti őt at­tól, hogy a szakszervezet elleni támadás vádja ellen védekezzék. Mindössze annyit mondott, hogy az említett időben még munkáltató állott az egyesület élén, így tehát abban a korban ott még modern szakszervezeti mozgalomról beszélni nem lehetett. Jászai záróbeszédét, amelyet a kongresszus hosszantartó lelkes tapssal fogadott, a jövő nagy feladataira való utalással fejezte be. Ezek után a jelentést a kongresszus egyhangúan elfogadta. A következőkben áttért a kongresszus a napirend 1. pontjának tárgyalására azzal a megállapítással, hogy a 8. napirendi pontot majd csak a keddi napon tárgyalják. Szerda - papi nap! L­Ä­S­S­Ä !

Next