Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)
1923-03-28 / 71. szám
LI. évf. 71. sz. , Budapest, 1923 március 28. szerda Ára 30 korona NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS AHA . nerced évre 1700 kor. — külföldre . MM kor egy hóra... 60 kor. — külföldre . 150 kor. Ausztria egy hóra 1000 magyar korona. BOTES SZÁM ARA : Magyarországon 30 korona, Jugoszláviában t6rng. kor., Ausztriában 1800 osztr. kor. KESZTÖSÉG : VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PARXI^JG.^. (Telefon: József J_K. é. József J-SO) TM TM — •1KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP i'j.. .(jtlADÓ HIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. /T«l (Telefon: József 3—31 ,a József 3-32) Megint kidobtak egy díványt. Olvassuk az újságokban, hogy a rendőrség megint erélyesen föllépett a nagy betegség, a kivándorlás ellen. Eljárt itt meg ott, benézett a mozikba és nemcsak a kivándorlásra csábító hirdetéseket kobozta el, hanem — hogy alapos munkát végezzen — a hirdetések mozilemezeit is összetörte. Egyszóval: „megoldották" a keserves problémát. Úgy, ahogy azt a rendőrség nem is tudja másként megoldani , kidobták a diványt. A kivándorlás problémája nem új keletű, nem is a legártatlanabbak közül való és minden kezdő közgazdász vagy szociálpolitikus tudja, hogy e problémát nem felszínes reklámok, nem is az utazás tömeges vágya idézte föl: statisztikai adatok szembeállításával úgyszólván mérnöki pontossággal megállapítható, hogy a kivándorlási láz, helyesebben a menekülési vágy egyenes arányban emelkedik vagy csökken valamely állam szociális és gazdaságiviszonyainak minőségbeli alakulásával. Az ember, minden ember, eredendő konzervativizmusa, a szokásokhoz és környezettel való ragaszkodása és vögszeretete a miinimumra csökkenti a változás után való vágyakozást — ha az ember a saját szülőföldjén, a saját tűzhelye körül csakmegközelítően, is megtalálja az élet szükséges feltételeit. A kivándorlásra való csábításnak tehát csak ott lehet reménye sikerekre, ahol a szociális és gazdasági bajok meglazítják az ember kapcsolatát a megszokott környezettel, ahol veszteség, tehát kockázat nélkül való a kiszakítódás. Jó munka- és bérviszonyok között élő, szociális igényeiben nagyjából kielégített, emberi méltóságában, mozgási szabadságában nem zaklatott, politikai meggyőződésben és világfölfogásban háborítatlan tömegekről minden szétszórási kísérlet visszapattan s a kivetett hálókba legföljebb a kalandvágyók és a tanulni akarók aránylag kis serege kerül bele. Bennünket még rosszakarattal sem lehetne megvádolni azzal, hogy elő akarjuk segíteni a munkásság, a produktív néposztály elszéledését. Hiszen minden egyes kivándorló munkással a mi pártunk lesz kisebb, a mi fölfogásunk, a mi világnézetünk ereje csökken — minden egyes munkás elvesztését a haladás ügye sínyli meg. Mi óhajtjuk a legkevésbé az indusztrializálódás lassulását vagy megállását s ha lehet ezt a meghatározást alkalmazni, a szocializmus, a gyakorlati munkásmozgalom érdeke, hogy minél erősebb ipara, minél nagyobb számú ipari népessége legyen az országnak, mert az ipari munkásság a haladás hadseregének az éle. A munkásmozgalmat tehát súlyosan érinti az a kivándorlási epidémia, amely a dolgozó néposztályt hatalmába kerítette. Még súlyosabban érinti az országott a háborús pusztítás után, amikor megritkult a munkássereg, noha teljesítményeire most volna a legnagyobb szükség, egyszerűen végzetessé válhat az esetleges újabb nagy vérveszteség. Ezt nem most állapítjuk meg először. Negyedfél esztendeje harsogjuk ezt a változó kormányok fülébe, mindig hozzátéve, hogy a veszedelmet meg kell és meg lehet akadályozni — persze, nem azokkal a módszerekkel, amelyekkel itt kísérleteznek. Nem ér semmit a határok lezárása, nem használ a technikai akadályok mesterséges növelése, ugyanígy nem lehet hatékony eszköznek tekinteni a kivándorlási ügynökök reklámképeinek az eltiltását. A kivándorlást csökkenteni és megakadályozni csak egyféleképen lehetséges, de ez aztán csalhatatlan módszer: olyan állapotokat kell teremteni, hogy a munkás jól érezze magát. Ha a munkás érzi, hogy mint embert és mint munkást megbecsülik, ha tudja, hogy sorsa nem rosszabb vagy legalább nem sokkal rosszabb, mint más országok munkásainak a sorsa; ha a munkásnak értékeket termelő munkája mellett és azonkívül nem kell még külön nehéz küzdelmet vívnia munkájának olyan ellenértékéért, amely biztosítja számára az emberies élet feltételeit; ha a munkás tudja, hogy egyenlő jogú polgára a hazának, jöhet megannyi kivándorlási ügynök még olyan káprázatos ígéretekkel — a tábor, a kenyérrel, joggal, szeretettel ideláncolt tábor mozdulatlan marad vagy csak nagyon jelentéktelen hullámzást mutat. Ez a dolgok lélektani és gazdasági rendje. Ha a világszerte keresett, jó magyar munkást itt akarják tartani, kíséreljék meg ennek a módszernek az alkalmazását. Mert higgyék meg: a dívány kidobása — mint sehol másutt — itt sem használ. mtssiisägfeizf©sätas és az egyesülés és gyülekezés joga. * * A szakszervezeti kongresszus tanácskozásai. — A hétfő délutáni és a kedd délelőtti ülés — Az egyesülési jog elleni gyakorlat okmányai. A szakszervezeti kongresszus, amelynek vasárnapi megnyitó üléséről és hétfő délelőtti tanácskozásáról a Népszava keddi számában számoltunk be, hétfőn délután folytatta tanácskozásait, amelyek kedden este értek véget. A kongresszus tanácskozásai mindvégig a komoly megfontoltság és szilárd, céltudatos akaraterő megnyilvánulását mutatták. Hétfőn délután a munkásvédelem és munkásbiztosítás kérdéseit ismertették az előadók. Kedden az egyesülési és gyülekezési jog került napirendre. Az előbbi pontnál fölsorolt rideg tények mind a legsúlyosabb vádak a „fajvédelmet" hirdető rendszer ellen, amelynek legutolsó gondjai között is legkisebb az igazi fajvédelem. A gyülekezési és egyesülési jog előadójának gyűjteményéből kiragadott szemelvények pedig méltó kiegészítései e rendszer szociálpolitikájának. Kifogyhatatlan tárháza a rendeletek, végzések és utasításoknak , tanúskodik róla, hogy a magyar közigazgatás a munkásokat ellenségnek, a munkások minden szervezkedési törekvését haza- és államellenes cselekedetnek minősíti. Az ilyen légkörben dolgozni, eredményeket elérni, valóban heroikus munka. A kongresszus folytatólagos tanácskozásairól a következőkben számolunk be részletesen. Hétfőn délután ,43 órakor nyitotta meg a tanácskozást Rothenstein elnök. Ezután Jászai elvtárs zárószavában válaszolt a vita során a jelentéshez fűzött fölszólalásokra. A jelentés — mondotta Jászai — valóban nem foglalkozott az 1919. év eseményeivel, azonban tudjuk, nem foglalkozhattunk mindennel, amivel szerettünk volna. E helyen szükségesnek tartom kiemelni, hogy a szakszervezetek a legsúlyosabb ostrom ellenére is megállották a helyüket. Mindössze egy kis szervezet ment át a keresztényszociálisokhoz, azonban e szakmában is azóta újra megalakult az osztálytudatos szervezet. Arra az ellenvetésre, hogy a szakszervezeti életben a kisebb szervezeteket elnyomják, kijelentette, hogy ennek éppen az ellenkezője áll, a Szakszervezeti Tanács elsősorban a kisebb szervezeteket támogatja. Viszont kívánatos, hogy az olyan kisebb szervezetek, amelyek önállóan kevésbé tudnak boldogulni, a nagyobb szakszervezeti egységekhez csatlakozzanak. A termelőszövetkezetek támogatását illetően kijelentette, hogy ez nem a Szakszervezeti Tanács feladata, de ilyen szövetkezetek alapítását nem is szokta javasolni, mert a tapasztalat szerint csak azok a szövetkezetek életképesek, amelyek a fogyasztási szövetkezetből nőnek ki. Az egyik felszólalásra kijelentette Jászai, hogy az egyes szakszervezeteket maga sem találja eléggé ellentállóképeseknek. A segélyek ugyanis, amelyeket a szakszervezetek nyújtanak, a pénz leromlása miatt nem elegendők. Meg kell erősíteni anyagilag a szakszervezeteket, hogy az olyan óriási bérmozgalmakra, mint amilyen a vasasok kizárása volt, fölkészülten álljunk. Ennek pedig az a módja, hogy a munkáltatók blokjával szemben megalakítsák az anyagilag erős szakszervezetek blokját. A külföldön járó magyar munkások segélyezését illetően megjegyezte, hogy sok illetéktelen segélykérésről érkezett hír, úgy hogy a jövőben csak a Szakszervezeti Tanács igazolványa alapján lehet majd segélyért jelentkezni. Révész Zsigmond fölszólalására megjegyezte, hogy a nyomdászszakszervezetben végzett sok évtizedes munkája fölmenti őt attól, hogy a szakszervezet elleni támadás vádja ellen védekezzék. Mindössze annyit mondott, hogy az említett időben még munkáltató állott az egyesület élén, így tehát abban a korban ott még modern szakszervezeti mozgalomról beszélni nem lehetett. Jászai záróbeszédét, amelyet a kongresszus hosszantartó lelkes tapssal fogadott, a jövő nagy feladataira való utalással fejezte be. Ezek után a jelentést a kongresszus egyhangúan elfogadta. A következőkben áttért a kongresszus a napirend 1. pontjának tárgyalására azzal a megállapítással, hogy a 8. napirendi pontot majd csak a keddi napon tárgyalják. Szerda - papi nap! LÄSSÄ !