Népszava, 1923. május (51. évfolyam, 98–121. sz.)

1923-05-01 / 98. szám

1923 május 1. Bercit. Az állami gimnáziumot építette ná­lunk. Matal, jókedvű mérnök-ember volt, aki még a cplisztrorán is dugóhúzat hordott. Na­gyon szeretett mulatni. Rögtön beválasztottuk a szépítészeti bizottságba, amely ettől kezdve permanens üléseket tartott B­erci amúgy is gazáig gyerek volt és ezen az állami építkezé­sen is szépen keresett Azt mondta, hogy ő egy gimnáziumon meg tud magának takarítani egy elemi iskolát Hátha még egyetemet építtetné­nek vélte! Eli­g az hozzá, hogy Berci lelket vert a mi bi­zottságunkba. Egyik hajnalban könnyek között fogadta meg nekünk, hogy szobrot érittet a Piac­térre. Azt hittük, hogy ez a fogadalom elröpül a mámorral Jegyzőkönyvbe se vettük. (Ha nem is csináltunk semmit, de azért jegy­zőőkönyvet vezettünk. A főjegyző ebben,fárad­hatatlan volt. Egy-egy hosszabb jegyzőkönyv­vezetés után őt is vezetni kellett: kimerült) Hát egyszer, uramfia, Berei mércsikél ám a Piac téren! Másnap a napszámosok ásnak. Harmadnap a kőművesek alapoznak, a fuvaro­sok aztán termésköveket szállítanak oda az iskolaépítkezéstől. Egy hét alatt olyan szobor­talapzat ékeskedik a Piac­ téren — az Isten áldja meg Bercinek ezt a n­agy áldozatkészsé­gét, ami még az állami építkezés termésköveit meg napszámjait sem sajnálta —, hogy a szán­kat tátottuk neki a hetipiacozó atyafiakkal együtt. — No, most már csináltassatok a tetejébe olyan szobrot, amilyen legjobban passzol hoz­zátok, én megtettem a magamét és a többi a ti gondotok, felavattuk a Kaszinóban érdemelt jegyzőkönyvbe A szoboralapzatot több ízben. A Berci véstük és megindul képen kit is ült Hires gyj­ffel egy, tett a mi Vikro­­srés, hogy tula­jdon­suffi az alapzatra, éli, nem is szüle­tik ugyan h­íresek is, de ezek igen csak a lekötésért meg a bankó­hamisításért kapták a hírüket, akiknek tíz-ti­zenöt esztendő járt, de nem szobor. Kossuth apánkat politikai szempontok­ miatt levettük a napirendről. A főispánok jöttek­mentek, de nem n­agyon várták meg, hogy egy szoborba öntetik őket. A polgármester úr nem tud a szobrász előtt állni, mert egy-kettőre el­alszik. A parasztok csúfoltak bennünket: — No, csak eddisz futotta? A kötőfék már megvan, de hol a ló? Árpád apánkban egyeztünk meg. A napi po­litika körén meglehetősen kivül esik. Sem faji, sem felekezeti szempontból nem lehet kifogá­solni. Büszkén hivatkoznak rá pápisták, kálo­misták és zsidók. Gyorsan —a társadalmi úton persze — teremtsük elő a szoborköltséget! Táncmulatságokkal kezdtük és tűzoltóverse­nyekkel végeztük. A lábunk szinte elkopott, amikor­ra valamicskét összeszedtünk, amiből megrendeltünk és lefoglalóztunk egy kister­­metű szobrot; csak olyan szegényeset, de tar­tósat, aminek az időjárás viszontagsága nem árt. A leleplezésre meghívtuk a kormányt, a me­gyét, a szomszédokat. Röviden megmondom: a leleplezés napjára nem tudtuk a szobrot kivál­tani. A gyár komiszkodott. Majd megőrültünk a szégyentől. Azt mondja a nálunk játszó színésztrupp direktora: — Nincs vesztegetni való idő. Egyezzetek meg Bodajkyval, a drámai színészemmel. A le­leplezési ceremónián ő előadja Árpádot teljes jelmezben. Csak pár óránál tovább ne álltas­sátok, mert leszédül. Bodajkyt lelepleztük, kérem, le. Nagy Ma­hgrijed em­ber vala. Olyan hangja volt, mint a­­­rpájját kitűnően maszkírozta. Még bíkanak. Arj idejében a lepel alá bujtattuk néhány korsó sörrel. (Ecélkül az istennek se akart a lepel alá bújni. Nyár volt, veszett meleg, ámbár ő télen is így csinált volna. És sikerült is a leleplezési ceremónia. A le­pel kifogástalanul lehullott. Bodajky úgy állt ott, hogy magunk is félelemmel tekintgettünk rá. Csak az nem volt stílszerű, hogy a dörgő éljenzés után meghajtotta magát és azt bömö­bölte: — Köszönöm! Beszédek hangzottak el és Bodajkynak­ is szempillája sem rebbent m­eg. A polgármester átvette a szobrot és Bodajky ebbe is szó nélkül beleegyezett. De amikor látta, hogy mindenki a nagyvendéglő felé igyekszik az Árpád-ban­kettre,_ leugrott és velünk tartott. A banketten kacagányban evett, ivott és a végén már buzo­gánnyal akart verekedni. Úgy fogtuk le. (A szakálla az én kezemben maradt.) A szobortalapzatot aztán tovább kamatoztat­tuk, hogy a szobrot kiválthassuk. Úgy csinál­tuk, hogy a város előkelőségeinek, híresebbjei­nek megengedtük, hogy hetipiacos napokon egy-egy órára fölálljanak az alapzatra és bá­mulhassák vagy lefényképeztessék magukat. Sor került a polgármester úrra is, a karosszék­ben i­tt ott is, mint Deák Ferenc és ott is elszu­nyókált. Persze ezekért a látványosságokért díjakat szedtünk a publikumtól is, az eleven szobroktól is. Mindössze Kajtár Gyurival, a telekkönyvve­zetővel volt egy kis baj. Hitelben vette igénybe az alapzatot, aztán be is volt kapatva, amikor szobrot állt Leszállni nem akart és olyan valam­­mit csinált ami rendőri kihágás. Ő volt az utolsó élő szobrunk. Azóta már van rendes, akivel nem történik ilyesmi. V NÉPSZAVA 3 W­olfflk el fH3y®n aatesitósefe'fca? dolgosnak Budapesten a váLaszsá­ii névjegyeke­­ket fün­Stvizsgáló k­isottságok'! Amióta a városházai wolffok közeledni érzik fiai az idot, amely meghozza a velüjk való le­számolást, a legkétségbeesettebb erőfeszítések­kel igyekeznek a városházi kurzus életét meg­menteni. Libabőrössé borzongatja őket az a tu­dat, hogy végül mégis csak a főváros népének ítélőszéke ele kell államok és a verdikt nem lehet más, mint teljesen megsemmisítő. A vá­rosházai kurzus első önmentő kísérlete tudva­levően az volt, hogy mandátumuk meghosz­szabbításáért könyörögtek a kormánynál és a legkülönbözőbb politikai zsarolásokkal próbál­ták a törvényhatósági választások idejét el­halasztani. A­ kormány azonban, úgy látszik, nem hajlandó erre a lépésre vállalkozni és nem akarja magára vállalni azt a tehertételt is, amelyet a Wolff-rezsim törvényellenes meg­hosszabbítasa jelentene. A wolffok kétségbe­esése tetőfokára hágott, amikor tudomásul kel­lett venniük, hogy a lakosság ítélőszava elől kitérniük nem lehet, napjaik tehát meg vannak számlálva. Tudjuk azonban, hogy a halálr­a ítélt milyen görcsösen ragaszkodik éle­téh­­ez és milyen lele­ményes elszántsággal igyekszik egy életmentő szalmaszálat fölfedezni. A városházi kurzus­vezérekben is megfogamzott az a gondolat, hogy ha már oda kell álljaniok az Ítélőszék elé, váj­jon nem lehetne-e az ítélőbírákat orvul hátba­támadni, ártalmatlanná tenni, megtizedelni vagy legalább a nyelvüket kicsípni, hogy ne tudják kimondani a megsemmisítő ítéletet. És erre kedvező alkalmat fedeznek föl a választói név­jegyzékük most folyamatban levő kiigazítá­sára. A városfz s­zrin­t is adták a jelszót, hogy ezt az alkalmat utolsó szalmaszálként föl kell használani és mindenki­tól, aki gyanús, aki nem tartozik a Wolff­—Csüböri—Sipőcz-társaság meg­bízható zsoldosai közé, aznnak egyszerűen el kell stilfcasztani a választójogát. S azóta a vá­lasztói névjegyzékek kiigazításával kapcsola­tosan a főváros valamennyi választókörzetében gőzerőivel folyik ez a parancsra való sik­kasztás. A legkülönbözőbb elveken sikkasztják el a sza­vazásra jogosultak választójogát és betörnek a : (Választótömegek legelemibb alkotmányos jó­slé­k­ba.­­ Garmadával kapjuk a panaszokat azoktól, akikre ezt a munkát ráparancsolták, de akik­nek a lelkiismeretük berzenkedik ettől a mun­kától. Részletesen elpanaszolják az illetők, hogy óránként 52—90 koronáért minden emberi ér­­­­zésüket áruba kell bocsátaniok a városházi­­ „keressztény" kurzus önmentő kísérletéért El­mondották ezek a becsü­letérzésükben megbán­tott emberek, akikkel a mind­enre elszánt wolffok a választók tömeges elsikkasztását vé­geztetik, hogy ha „munkájuk" közben egyikük­ből-másikukból önkéntelenül is kitör a lelki­ismeret tiltakozó szava, a „megbízható" vezetők nyomban lekurrogják őket, hogy „az ilyen hangnak nincs itt helye és a szeméremre senki se próbáljon apellálni". A hozzánk beérkező panaszokból egész technikája épül ki a jogsikkasztásnak. Megjegyzendő, hogy a választói névjegyzéke­ket kiigazító bizottságok mind a közös recipe, a wolffi központból kapott utasítások szerint járnak el, tehát a lakosság alkotmányos jo­gaiba történt betöréseknél ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. Ezek a bizottságok a múlt évi választói név­jegyzékeket kapják kézhez, amelyeket azon­ban a wolffi vezérek már „megcinkeltek". A régi névjegyzékekben ugyanis két osztályba sorozták a választásra jogosultakat és eszerint „j" vagy „t" betűt biggyesztettek a választók neve mellé. Most már mit jelent ez a „j" meg „t" jelzés? Vegyük előbb_ a „t"-vel való cinkelést, mert flit­zen ez­zel a jelzéssel látták el a választók aránytalanul nagyobb tömegét, mindazokat, akiket nem tartanak a maguk zsoldosainak, hanem szociáldemokrata, vagy ellenzéki szava­zót látnak bennük. így tehát „t" jelzést kap­tak javarészt az ipari munkások, magát­ alkal­miazottak, kereskedelmi alkalmazottak, általá­an a prolik és vagyontalan, kezük munkájá­ból élő ember­ek, mint akikről a wolffi pere­putty is jól tudja, ho­gy ők sínylették meg leg­inkább ezt a harmadfél éves városházi kurzus­garázdálkodást. Továbbá „t" jelzéssel látták el a destruktív nevű választókat is, tudva azt, hogy a választásnál ezekre szintén nem szá­míthat a csilléri társaság. Most már a „t" jelzés azt jelenti, h­ogy az illető a vá­lasztók sorából törlendő. Ezzel szemben a „j" betű wolffi virágnyelven azt jelenti, hogy az illető jó­siu, kapható arra is, hogy az ilyen csalásokat, a tömegek vá­lasztójogának elsikkasztását épp úgy f­ ödözze, mint a városházi kurzus előző, hasonló tény­kedéseit. A „j"-vel jelzetteknek tehát a név­jegyzékek revíziója alkalmából meg kell hagyni a választójogát. Természetes, hogy ezek elenyésző kisebbségben vannak. Ez azon­ban nem feszélyezi a wolffistákat, nem riasztja­­őket vissza attól, hogy a„ választók ti­sztyom­ó többségét ki ne dobják a választók listájából. Azokban a körzetekben, ahol többnyire mun­kások, szegény emberek laknak, sokszor két­szer, háromszor annyi a „t"-vel jelzett sza­vazó, mint a „j" betűs, tehát itt a választásra jogosultaknak csak egyharmadát, egynegye­dét veszik föl a választók listájába. Nem ke­gyelmeznek senkinek, akit ők „destruktív" haj­lamúnak tartanak és ha közülük is valaki meg­sokalja a szemérmetlenségnek ezt a mértékét, ezt a „puhányt" nyomban leinti az elnök: „a parancs az, hogy megbocsátásnak nincs helye". Az egyik körzetben példáid, amelyben a mun­kások nincsenek túlsúlyban, a listában meg­hagyott és a töröltek aránya a következő volt: A betűs nevű­ek B betűs nevűek H betűs nevűek N betűs nevűek szavazó 3, kihagyott 7. szavazó 17, kihagyott IL szavazó 81, kihagyott 24. szavazó 19, kihagyott 6. Vannak például destruktív házak, amelyek­ lakóit úgyszólván kivétel nélkül törlik a vá­lasztók listájából. A minap új ukázzal jelent meg egy wolffista küldött a névjegyzékeket fölülvizsgáló bizottságok előtt. Kihirdette, hogy a „t" betűvel cinkelt választók közül 13 kivételesen fölvehetik a listákba azokat, akik­ről garantálni tudják, hogy Wolffékra fognak szavazni. * A törléseket azzal akarják majd indokolni, hogy az illetők nem igazolták iskolai vég­zettségüket, esetleg azza­l is, hogy a listából törölt választó az illetőségét nem igazolta. E téren a wolffis­táknak nagy öröme telik az országrészek el­szakításában, mert ez gyakran megnehezíti az illetőség igazolását és az egész illetőségi kér­dést annyira összebonyolítja, hogy ebből a wolffok okvetlenül hasznot akarnak húzni. A munkások óriási tömeget, nyomdászokat, ki­fogástalan írású embereket, kereskedőket, kis­iparosokat, sőt diplomás embereket törölnek a­ választók közül azon a címen, hogy nem iga­zolták a négy elemit, tehát szerintük „nem biz­tos, hogy az illetők megfelelnek-e ennek a kel­léknek". Így például W. főorvost törölték a választók közül azon a címen, hogy a kérdő­ívbe nem írta be, h­ogy a nyolc gimnáziumot és az egyetemet megelőzően a négy elemit is elvégezte. Hiába hivatkozott arra a bizottság egyik tagja, hogy jól ismeri W.-t, tudja róla, hogy gyakorló orvos. A wolffi „t" betű­ ott fityegett a főorvos „destruktív" neve mellett, így tehát minden érvelés ellenére törölni kel­lett. A múltkoriban az egyik bizottsági tag azzal a kérdéssel incselkedett a bizottság elnökével, hogy talán még­sem helyes minden munkást kihagyni a választók névsorából, hiszen állí­tólag vannak keresztény-szociális munkások is. Az illető azonban azt a felvilágosító választ kapta, hogy ezek az állítólagos keresztény-szociális munkások is „megbízhatatlan elem", mert ki tudja, hogy titkos szavazás esetén nem szavaznak-e szociáldemokratákra. A városházi kurzusvezérek egyébként min­­­denü­tt a bizottságok elnökeit teszik felelőssé azért, hogy a törléseket radikálisan végzik és a szeméremnek, politikai erkölcsöknek, emberi igazságérzésnek nem tesznek engedményeket. Ennek megfelelően igyekszenek az elnökök „derekas munkát" végezni és — amint az egyik panaszos levél írója jelenti nekünk — a múlt­koriban az egyik elnök úr ezzel zárta le az az-­­napi választójogsikkasztásokat: „Ma ho­lno munkát végeztünül, 32%-ot Hidtsid­tünk.'« Ezeken már nem segít senki. Ez bemegy a központba. Lesz ott öröm és megelégedés. Ez­után május 1-je után egy-két hétre kiteszik a listákat közszemlére. Azalatt senki sem tudja a szükséges okmányokat beszerezni, ezek tehát nem fognak szavazni! Csak azt sajnálom —­ végezte a wolffi kreatúra —, hogy nem dob­tunk ki még többet. Ők sem csinálnák más­­képen!

Next