Népszava, 1923. május (51. évfolyam, 98–121. sz.)
1923-05-01 / 98. szám
1923 május 1. Bercit. Az állami gimnáziumot építette nálunk. Matal, jókedvű mérnök-ember volt, aki még a cplisztrorán is dugóhúzat hordott. Nagyon szeretett mulatni. Rögtön beválasztottuk a szépítészeti bizottságba, amely ettől kezdve permanens üléseket tartott Berci amúgy is gazáig gyerek volt és ezen az állami építkezésen is szépen keresett Azt mondta, hogy ő egy gimnáziumon meg tud magának takarítani egy elemi iskolát Hátha még egyetemet építtetnének vélte! Elig az hozzá, hogy Berci lelket vert a mi bizottságunkba. Egyik hajnalban könnyek között fogadta meg nekünk, hogy szobrot érittet a Piactérre. Azt hittük, hogy ez a fogadalom elröpül a mámorral Jegyzőkönyvbe se vettük. (Ha nem is csináltunk semmit, de azért jegyzőőkönyvet vezettünk. A főjegyző ebben,fáradhatatlan volt. Egy-egy hosszabb jegyzőkönyvvezetés után őt is vezetni kellett: kimerült) Hát egyszer, uramfia, Berei mércsikél ám a Piac téren! Másnap a napszámosok ásnak. Harmadnap a kőművesek alapoznak, a fuvarosok aztán termésköveket szállítanak oda az iskolaépítkezéstől. Egy hét alatt olyan szobortalapzat ékeskedik a Piac téren — az Isten áldja meg Bercinek ezt a nagy áldozatkészségét, ami még az állami építkezés termésköveit meg napszámjait sem sajnálta —, hogy a szánkat tátottuk neki a hetipiacozó atyafiakkal együtt. — No, most már csináltassatok a tetejébe olyan szobrot, amilyen legjobban passzol hozzátok, én megtettem a magamét és a többi a ti gondotok, felavattuk a Kaszinóban érdemelt jegyzőkönyvbe A szoboralapzatot több ízben. A Berci véstük és megindul képen kit is ült Hires gyjffel egy, tett a mi Vikrosrés, hogy tulajdonsuffi az alapzatra, éli, nem is születik ugyan híresek is, de ezek igen csak a lekötésért meg a bankóhamisításért kapták a hírüket, akiknek tíz-tizenöt esztendő járt, de nem szobor. Kossuth apánkat politikai szempontok miatt levettük a napirendről. A főispánok jöttekmentek, de nem nagyon várták meg, hogy egy szoborba öntetik őket. A polgármester úr nem tud a szobrász előtt állni, mert egy-kettőre elalszik. A parasztok csúfoltak bennünket: — No, csak eddisz futotta? A kötőfék már megvan, de hol a ló? Árpád apánkban egyeztünk meg. A napi politika körén meglehetősen kivül esik. Sem faji, sem felekezeti szempontból nem lehet kifogásolni. Büszkén hivatkoznak rá pápisták, kálomisták és zsidók. Gyorsan —a társadalmi úton persze — teremtsük elő a szoborköltséget! Táncmulatságokkal kezdtük és tűzoltóversenyekkel végeztük. A lábunk szinte elkopott, amikorra valamicskét összeszedtünk, amiből megrendeltünk és lefoglalóztunk egy kistermetű szobrot; csak olyan szegényeset, de tartósat, aminek az időjárás viszontagsága nem árt. A leleplezésre meghívtuk a kormányt, a megyét, a szomszédokat. Röviden megmondom: a leleplezés napjára nem tudtuk a szobrot kiváltani. A gyár komiszkodott. Majd megőrültünk a szégyentől. Azt mondja a nálunk játszó színésztrupp direktora: — Nincs vesztegetni való idő. Egyezzetek meg Bodajkyval, a drámai színészemmel. A leleplezési ceremónián ő előadja Árpádot teljes jelmezben. Csak pár óránál tovább ne álltassátok, mert leszédül. Bodajkyt lelepleztük, kérem, le. Nagy Mahgrijed ember vala. Olyan hangja volt, mint arpájját kitűnően maszkírozta. Még bíkanak. Arj idejében a lepel alá bujtattuk néhány korsó sörrel. (Ecélkül az istennek se akart a lepel alá bújni. Nyár volt, veszett meleg, ámbár ő télen is így csinált volna. És sikerült is a leleplezési ceremónia. A lepel kifogástalanul lehullott. Bodajky úgy állt ott, hogy magunk is félelemmel tekintgettünk rá. Csak az nem volt stílszerű, hogy a dörgő éljenzés után meghajtotta magát és azt bömöbölte: — Köszönöm! Beszédek hangzottak el és Bodajkynak is szempillája sem rebbent meg. A polgármester átvette a szobrot és Bodajky ebbe is szó nélkül beleegyezett. De amikor látta, hogy mindenki a nagyvendéglő felé igyekszik az Árpád-bankettre,_ leugrott és velünk tartott. A banketten kacagányban evett, ivott és a végén már buzogánnyal akart verekedni. Úgy fogtuk le. (A szakálla az én kezemben maradt.) A szobortalapzatot aztán tovább kamatoztattuk, hogy a szobrot kiválthassuk. Úgy csináltuk, hogy a város előkelőségeinek, híresebbjeinek megengedtük, hogy hetipiacos napokon egy-egy órára fölálljanak az alapzatra és bámulhassák vagy lefényképeztessék magukat. Sor került a polgármester úrra is, a karosszékben itt ott is, mint Deák Ferenc és ott is elszunyókált. Persze ezekért a látványosságokért díjakat szedtünk a publikumtól is, az eleven szobroktól is. Mindössze Kajtár Gyurival, a telekkönyvvezetővel volt egy kis baj. Hitelben vette igénybe az alapzatot, aztán be is volt kapatva, amikor szobrot állt Leszállni nem akart és olyan valammit csinált ami rendőri kihágás. Ő volt az utolsó élő szobrunk. Azóta már van rendes, akivel nem történik ilyesmi. V NÉPSZAVA 3 Wolfflk el fH3y®n aatesitósefe'fca? dolgosnak Budapesten a váLaszsáii névjegyekeket fünStvizsgáló kisottságok'! Amióta a városházai wolffok közeledni érzik fiai az idot, amely meghozza a velüjk való leszámolást, a legkétségbeesettebb erőfeszítésekkel igyekeznek a városházi kurzus életét megmenteni. Libabőrössé borzongatja őket az a tudat, hogy végül mégis csak a főváros népének ítélőszéke ele kell államok és a verdikt nem lehet más, mint teljesen megsemmisítő. A városházai kurzus első önmentő kísérlete tudvalevően az volt, hogy mandátumuk meghoszszabbításáért könyörögtek a kormánynál és a legkülönbözőbb politikai zsarolásokkal próbálták a törvényhatósági választások idejét elhalasztani. A kormány azonban, úgy látszik, nem hajlandó erre a lépésre vállalkozni és nem akarja magára vállalni azt a tehertételt is, amelyet a Wolff-rezsim törvényellenes meghosszabbítasa jelentene. A wolffok kétségbeesése tetőfokára hágott, amikor tudomásul kellett venniük, hogy a lakosság ítélőszava elől kitérniük nem lehet, napjaik tehát meg vannak számlálva. Tudjuk azonban, hogy a halálra ítélt milyen görcsösen ragaszkodik életéhez és milyen leleményes elszántsággal igyekszik egy életmentő szalmaszálat fölfedezni. A városházi kurzusvezérekben is megfogamzott az a gondolat, hogy ha már oda kell álljaniok az Ítélőszék elé, vájjon nem lehetne-e az ítélőbírákat orvul hátbatámadni, ártalmatlanná tenni, megtizedelni vagy legalább a nyelvüket kicsípni, hogy ne tudják kimondani a megsemmisítő ítéletet. És erre kedvező alkalmat fedeznek föl a választói névjegyzékük most folyamatban levő kiigazítására. A városfz szrint is adták a jelszót, hogy ezt az alkalmat utolsó szalmaszálként föl kell használani és mindenkitól, aki gyanús, aki nem tartozik a Wolff—Csüböri—Sipőcz-társaság megbízható zsoldosai közé, aznnak egyszerűen el kell stilfcasztani a választójogát. S azóta a választói névjegyzékek kiigazításával kapcsolatosan a főváros valamennyi választókörzetében gőzerőivel folyik ez a parancsra való sikkasztás. A legkülönbözőbb elveken sikkasztják el a szavazásra jogosultak választójogát és betörnek a : (Választótömegek legelemibb alkotmányos jóslékba. Garmadával kapjuk a panaszokat azoktól, akikre ezt a munkát ráparancsolták, de akiknek a lelkiismeretük berzenkedik ettől a munkától. Részletesen elpanaszolják az illetők, hogy óránként 52—90 koronáért minden emberi érzésüket áruba kell bocsátaniok a városházi „keressztény" kurzus önmentő kísérletéért Elmondották ezek a becsületérzésükben megbántott emberek, akikkel a mindenre elszánt wolffok a választók tömeges elsikkasztását végeztetik, hogy ha „munkájuk" közben egyikükből-másikukból önkéntelenül is kitör a lelkiismeret tiltakozó szava, a „megbízható" vezetők nyomban lekurrogják őket, hogy „az ilyen hangnak nincs itt helye és a szeméremre senki se próbáljon apellálni". A hozzánk beérkező panaszokból egész technikája épül ki a jogsikkasztásnak. Megjegyzendő, hogy a választói névjegyzékeket kiigazító bizottságok mind a közös recipe, a wolffi központból kapott utasítások szerint járnak el, tehát a lakosság alkotmányos jogaiba történt betöréseknél ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. Ezek a bizottságok a múlt évi választói névjegyzékeket kapják kézhez, amelyeket azonban a wolffi vezérek már „megcinkeltek". A régi névjegyzékekben ugyanis két osztályba sorozták a választásra jogosultakat és eszerint „j" vagy „t" betűt biggyesztettek a választók neve mellé. Most már mit jelent ez a „j" meg „t" jelzés? Vegyük előbb_ a „t"-vel való cinkelést, mert flitzen ezzel a jelzéssel látták el a választók aránytalanul nagyobb tömegét, mindazokat, akiket nem tartanak a maguk zsoldosainak, hanem szociáldemokrata, vagy ellenzéki szavazót látnak bennük. így tehát „t" jelzést kaptak javarészt az ipari munkások, magát alkalmiazottak, kereskedelmi alkalmazottak, általáan a prolik és vagyontalan, kezük munkájából élő emberek, mint akikről a wolffi pereputty is jól tudja, hogy ők sínylették meg leginkább ezt a harmadfél éves városházi kurzusgarázdálkodást. Továbbá „t" jelzéssel látták el a destruktív nevű választókat is, tudva azt, hogy a választásnál ezekre szintén nem számíthat a csilléri társaság. Most már a „t" jelzés azt jelenti, hogy az illető a választók sorából törlendő. Ezzel szemben a „j" betű wolffi virágnyelven azt jelenti, hogy az illető jósiu, kapható arra is, hogy az ilyen csalásokat, a tömegek választójogának elsikkasztását épp úgy f ödözze, mint a városházi kurzus előző, hasonló ténykedéseit. A „j"-vel jelzetteknek tehát a névjegyzékek revíziója alkalmából meg kell hagyni a választójogát. Természetes, hogy ezek elenyésző kisebbségben vannak. Ez azonban nem feszélyezi a wolffistákat, nem riasztjaőket vissza attól, hogy a„ választók tisztyomó többségét ki ne dobják a választók listájából. Azokban a körzetekben, ahol többnyire munkások, szegény emberek laknak, sokszor kétszer, háromszor annyi a „t"-vel jelzett szavazó, mint a „j" betűs, tehát itt a választásra jogosultaknak csak egyharmadát, egynegyedét veszik föl a választók listájába. Nem kegyelmeznek senkinek, akit ők „destruktív" hajlamúnak tartanak és ha közülük is valaki megsokalja a szemérmetlenségnek ezt a mértékét, ezt a „puhányt" nyomban leinti az elnök: „a parancs az, hogy megbocsátásnak nincs helye". Az egyik körzetben példáid, amelyben a munkások nincsenek túlsúlyban, a listában meghagyott és a töröltek aránya a következő volt: A betűs nevűek B betűs nevűek H betűs nevűek N betűs nevűek szavazó 3, kihagyott 7. szavazó 17, kihagyott IL szavazó 81, kihagyott 24. szavazó 19, kihagyott 6. Vannak például destruktív házak, amelyek lakóit úgyszólván kivétel nélkül törlik a választók listájából. A minap új ukázzal jelent meg egy wolffista küldött a névjegyzékeket fölülvizsgáló bizottságok előtt. Kihirdette, hogy a „t" betűvel cinkelt választók közül 13 kivételesen fölvehetik a listákba azokat, akikről garantálni tudják, hogy Wolffékra fognak szavazni. * A törléseket azzal akarják majd indokolni, hogy az illetők nem igazolták iskolai végzettségüket, esetleg azzal is, hogy a listából törölt választó az illetőségét nem igazolta. E téren a wolffistáknak nagy öröme telik az országrészek elszakításában, mert ez gyakran megnehezíti az illetőség igazolását és az egész illetőségi kérdést annyira összebonyolítja, hogy ebből a wolffok okvetlenül hasznot akarnak húzni. A munkások óriási tömeget, nyomdászokat, kifogástalan írású embereket, kereskedőket, kisiparosokat, sőt diplomás embereket törölnek a választók közül azon a címen, hogy nem igazolták a négy elemit, tehát szerintük „nem biztos, hogy az illetők megfelelnek-e ennek a kelléknek". Így például W. főorvost törölték a választók közül azon a címen, hogy a kérdőívbe nem írta be, hogy a nyolc gimnáziumot és az egyetemet megelőzően a négy elemit is elvégezte. Hiába hivatkozott arra a bizottság egyik tagja, hogy jól ismeri W.-t, tudja róla, hogy gyakorló orvos. A wolffi „t" betű ott fityegett a főorvos „destruktív" neve mellett, így tehát minden érvelés ellenére törölni kellett. A múltkoriban az egyik bizottsági tag azzal a kérdéssel incselkedett a bizottság elnökével, hogy talán mégsem helyes minden munkást kihagyni a választók névsorából, hiszen állítólag vannak keresztény-szociális munkások is. Az illető azonban azt a felvilágosító választ kapta, hogy ezek az állítólagos keresztény-szociális munkások is „megbízhatatlan elem", mert ki tudja, hogy titkos szavazás esetén nem szavaznak-e szociáldemokratákra. A városházi kurzusvezérek egyébként mindenütt a bizottságok elnökeit teszik felelőssé azért, hogy a törléseket radikálisan végzik és a szeméremnek, politikai erkölcsöknek, emberi igazságérzésnek nem tesznek engedményeket. Ennek megfelelően igyekszenek az elnökök „derekas munkát" végezni és — amint az egyik panaszos levél írója jelenti nekünk — a múltkoriban az egyik elnök úr ezzel zárta le az az-napi választójogsikkasztásokat: „Ma holno munkát végeztünül, 32%-ot Hidtsidtünk.'« Ezeken már nem segít senki. Ez bemegy a központba. Lesz ott öröm és megelégedés. Ezután május 1-je után egy-két hétre kiteszik a listákat közszemlére. Azalatt senki sem tudja a szükséges okmányokat beszerezni, ezek tehát nem fognak szavazni! Csak azt sajnálom — végezte a wolffi kreatúra —, hogy nem dobtunk ki még többet. Ők sem csinálnák másképen!