Népszava, 1924. február (52. évfolyam, 27–50. sz.)
1924-02-01 / 27. szám
Lit. évf. 27. sac. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Negyed évre 36960 kor. — külföldre 0MM kor. Egy hóra ... 10000 kor. — külföldre 2MM kor. Ausztria egy búra 12000 magyar korona. EGYES SZÁM ARA: Magyarországon 500 korona, Jugoszláviában 10 jag. kor., Ausztriában hétköznap 2800 osztr. kor., vasárnap 3508 osztr. kor. Budapest, 1924 február 1. péntek Mma 500 korona MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP ..-WJ BZERKESZTUS&8 S VIII, COTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—ZSa 1 Asset 3—51) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA I. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—32) A debreceni szavazóurnák üzenete. Magyarország mai zavaros politikai életébe újból világító fénysugárt vetett Debreceni város választópolgársága, népe. Nem csoda, hogy a debreceni választás ideiglenes eredménye és a várható végeredmény ugyancsak izgatják mindazokat a politikai köröket, amelyeknek életforrása ez a mai állapot, amelyben senki sem tudja a másikról, hogy mit akar, hová kívánja vinni a magyarságot és milyen jövőt tud biztosítani az országnak és a népnek. Bethlen István keresztény-keresztyén kisgazda- és polgári pártja olyan zavaros vegyülék, amely mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a magyar nép egyetemének képviselete legyen. Eltekintve attól, hogy a választásokon mesterséges választási stratégiával hozták össze, önmagában is annyi heterogén elemből áll, amelyek csak szemben egymással fejezhetnek ki politikai irányokat és álláspontokat. Felekezeti ellentétek, nagy- és kisbirtokos érdekek, agrár-, merkantil- és indusztriális érdekek egy pártkeretben nem férnek meg, nem hozhatók közös nevezőre. Ha ezeket Bethlen ideig-óráig mégis együtt tudja tartani, úgy ennekcsak egy magyarázata van, az, hogy a háború előtti osztályuralom képviselői hatalmuk visszaszerzéséért ideiglenesen lemondanak felekezeti és osztályérdekeik élesebb érvényre juttatásáról, hogy azután, ha a hatalom birtoka már biztosítva van számukra, annál erősebben védelmezhessék azokat egymás és mindenki ellen. A fajvédelmező szélsőségre kár egyetlen komoly szót is vesztegetni. Múló betegsége ez a magyar közéletnek, amelyet az eljövendő demokrácia ki fog égetni, mintüszkösödő sebet az okos orvos. Egyébként jellemző úgy a kormányzópártra, mint a fajvédő irányzatra, hogy a legnagyobb város polgárságának kiforrott demokratikus álláspontja előtt teljes értelmetlenséggel állanak meg és a legképtelenebb találgatásokkal és önkényes kombinációkkal és ráfogásokkal magyarázgatják a debreceni lakosság állásfoglalását. Pedig Debrecen népe csak azt teszi, amit az egész ország népének tennie kellene, ha erre egy demokratikus kormányzati rendszer megadná a lehetőséget. Debrecen népe színmagyar, mint ilyen átérzi, hogy a magyarság jövőjét csak a becsületes, demokratikus politikai irányzat biztosíthatja. És mert ezt vallja és átérzi és mert akaratát a választás titkossága mellett szabadon érvényesítheti, a demokrácia képviselőit választja meg és küldi be képviseletében a nemzetgyűlésbe. Debrecen lakosságát, népét nem tévesztik meg azok a farizeuskodások és handabandák, amelyek az oktobrizmus mocskolásában, a fajvédelemmel való szédelgésben jutnak kifejezésre és jutnak érvényre ott, ahol a választás nyílt szavazással történik, ahol tehát a nép igazi akaratát minden különösebb nehézség nélkül meg tudja hamisítani a hatalom mindenkori birtokosa. A kesergés tehát, amelyet a debreceni választás váltott ki a demokrácia ellenségeiben, nagyon is átlátszó és tendenciózus és azt a félelmet palástolja el, amelyet ezek az ellenségek éreznek, ha a magyar nép egyszer szabadon megnyilatkozhat az egész országban és maga veszi kezébe sorsának irányítását, országának kormányzatát. Ennek az időnek pedig el kell következnie. Magyarország nem maradhat örök időkre sem az urak, sem az urak vazallusainak országa. Magyarországnak — különösen most, amikor a régi osztályuralom bűnei következtében olyan borzalmasan megcsonkították — a magyar nép országává kell lennie, az egész magyar népé, amelynek nincsen szüksége arra, hogy rangok, méltóságok, felekezetek és fajok szerint osztályozva belsőleg egymást márja, egymással harcokat vívjon, ahelyett, hogy egyesülten és egyetértően az ország javán dolgozna. Debrecen népe ma az országban az egyedüli reménység, amelybe az ország jövőjének horgonyát erősíthetjük, mert úttörője a demokráciának és mert politikai magatartásával és érettségével őrt áll az ország jövője fölött. Aki szereti ezt az országot, aki igazán törődik a magyar nép sorsával, jövőjével, an- A házbér. Február elsejével beköszönt a házbére£ automatikus emelkedésének a napja is. Ismét nagyobb összeget kell fizetni házbérben, mint eddig s ha a munkás szombaton megkapja a januári horribilis élelmiszerdrágulások egy csekély hányadát, mint béremelést, ezt odaadhatja mindjárt a háztulajdonosnak a házbér többlete fejében.Az indexben ez a többlet csak a jövő hónapban jut majd egyharmadrésznyire kifejezésre s addig a legideálisabb indexszerződés értelmében sem követelhet a munkás ezen az alapon több bért. A házbérek pedig emelkednek egyelőre csakk automatikusan és a pénz elértéktelendése arányában, később esetleg még más alapon is. A kormány nem csinál titkot belőle, hogy a háború előtti házbérek visszaállítására törekszik. A háziurak igazsága dolgában nem vitatkozunk. Nincs minden igazság nélkül az, hogy a háztulajdonosokat jobban érintette a háborús gazdálkodás, mint a földbirtokosokat s a nagy ipari munkáltatókat. Viszont nem szabad felejteni, hogy a háztulajdonosság nem foglalkozás, hogy egyéb járadékok még jobban elértéktelenedtek, mint a házak jövedelme s hogy a jelzálogtartozásokat a háztulajdonosok elértéktelenedett pénzben fizethették ki. Nem kell tehát a háztulajdonosok minden siránkozását készpénznek venni s mégis csak meg kell gondolni, hogy a lakók nagy tömegeinek az érdeke mellett szabad-e egyenlő súllyal a mérleg serpenyőjébe dobni a háziurak kis csoportjának az érdekeit? A fölemelt házbér igen nagy dolog minden háztartásban. Abból nem lehet lecsípni semmit, azt nem lehet elhalasztani s ha a házbér magassága miatt takarékoskodni kell, az mindig a kenyérnél meg a ruhánál, meg a többi szintén elsőrendű szükségleti cikkeknél jelentkezik. A több házbér kevesebb kenyeret, kevesebb ruhát jelent és még ennél is rosszabbat: nagyobb zsúfoltságot, kevesebb levegőt, kevesebb tisztaságot, kevesebb erkölcsöt és kevesebb egészséget. A házbér s a lakásfelszabadítás kérdése ezért szorosan összefügg az építkezés kérdésével. Négy év óta halljuk minden ősszel a fogadkozást, hogy több félnek nem szabad bekövetkezni ilyen lakásnyomorúság mellett. De azért a nemzetgyűlés többsége mégis elvetette a szociáldemokrata frakciónak az indemnitási vita során benyújtott azt a határozati javaslatát, amely a lakáskérdésnek az építkezések sürgős és nagyarányú megindítására akarta kötelezni a kormányt Nincs pénz , nincs fedezet: ez az egyik kifogás, ha az építkezések megindítását sürgetik, nak nem keseregnie, hanem örvendeznie kell afölött, hogy a legmagyarabb város népe kiforrott demokratikus érzésű és politikailag annyira érett, hogy minden ellenkező akarat ellenére, minden kicsinyes párttörekvések ellenére sem tágít a demokrácia egyenes irányától. És ha van valami, ami alkalmas arra, hogy megmutassa az ország népének a demokrácia ellenségeit, úgy a debreceni választás nyomán keletkezett lárma eléggé rávilágít ezekre. Szerencse, hogy ez a lárma és rosszszándékú törekvés már nem tántorít meg senkit az országban, legkevésbé p pedig Debrecen népét tántorítja meg abban a hitében, hogy Magyarországot csak a demokrácia viheti előre és juttathatja ahhoz az erőhöz, amelyre szüksége van, hogy népe boldog és megelégedett lehessen. Akik pedig mégis hiszik, hogy a debreceni pótválasztáson még változhat a helyzet Debrecenben, azoknak megint megfelelnek majd a debreceniek — a szavazó urnáknál a másik pedig az, hogy a nagyarányú építkezés — megdrágítja a munkabéreket. Ilyen érvelés és ilyen gondolkodás mellett természetesen sohasem jutunk el a lakáskérdés olyan megoldásához, amely a lakókat is kielégíti s nem csupán a háziurakat. A népjóléti miniszter, amikor azzal érvelt az említett határozati javaslat elfogadása ellen, hogy a gondolat helyes, de a végrehajtására nincs pénz, gondolhatott volna arra is, hogy a lakók évek óta már nagyon tetemes összegeket fizetnek a házbér után kincstári részesedés címén. Ennek az adónak a jogosultságát csak egy esetben lehetne elismerni, akkor, ha lakásépítésre fordítanák. Hiszen példákban nincsen hiány. Itt a bécsi példa, itt a németországi példa: a Wohnbausteuer, a Mietszuschuss itt is, ott is arra szolgált, hogy lakásokat építsenek belőle. Nálunk a kincstári részesedés eltűnt a kincstár feneketlen zsákjában, úgy mint a cukor, a gyufa, a petróleum kincstári részesedése, mint a többi fogyasztási adók, mint a kereseti és forgalmi adók egész halmazata. És még mindig irtóznak a produktív befektetésektől, még mindig nem akarják megérteni, hogy a polgároktól kipréselt adókból kötelessége az államnak valamit vissza is juttatni a közgazdaságnak. Két nagy kérdést vinne közelebb a megoldáshoz, két erős lidércnyomástól szabadítaná meg az országot, ha az építkezés megindítása nem volna többé program, hanem mint valóság mutatkozna. Mindenekelőtt enyhülne a rendkívüli munkanélküliség óriási nyomása, továbbá nagy mértékben fokozná a belső fogyasztóképességet, ami ismét csak fokozná a prosperitást. De nem szabad figyelmen kívül hagyni az építkezés eredeti célját sem. Lakások kellenek s a lakásszükséglet kielégítésének minden halogatása helyrehozhatatlan anyagi és erkölcsi károkat okoz az országnak. Nem szabad elfelejteni: több mint tíz év óta szünetel a fővárosban s nem kevésbé a vidéken is minden számításba vehető építkezés. Azóta gyermekek nőttek férfiakká, asszonyokká, az új házaspárok ezrei — valószínűen tízezrei — nélkülözik a saját otthont. A házak pusztulnak s nem ritka esetben már a lakók életét veszedelmeztetik. Minden, minden a sürgős, a komoly lakásépítést követeli. A nemzetgyűlés elutasító határozata ezért nem jelentheti azt, hogy most már pontot tettek a követelés után. A házbéremelés negyedről-negyedre pontosan bekövetkezik. Ha nem gondoskodnak ezzel párhuzamosan a lakások szaporításáról is, ha nem igyekszenek a népet keresethez juttatni, akkor a lakásínség, a lakásnyomorúság nagy társadalmi kataisztrófává fog kiszélesedni.